Ugrás a kommentre

Egyéb fontos

Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

Engem egy kicsit megijeszt, amikor ilyesmit látok, hogy ilyen technikai ugrás vár ránk. Mert az egy dolog, hogy léteznek már ezek a technológiák, és az megint más dolog, ha nap mint nap így élnénk majd az életünket. Ahol mindent az elektronika irányít, az már felér azzal, hogy életünk egy nyitott könyv: bárki bármit megtudhat rólunk, követheti, mikor mit csinálunk, és meg is béníthatja az életünket, ha úgy akarja. Ez nekem nagyon nem tetszik. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

életünk egy nyitott könyv: bárki bármit megtudhat rólunk, követheti, mikor mit csinálunk, és meg is béníthatja az életünket, ha úgy akarja.

A hálózat csapdája c. film erről szól. Tényleg elég rémisztő ez, de sajnos elkerülhetetlen az ilyen irányú fejlődés szerintem. Akár már most bárki megnézheti merre járunk, mit és kivel beszélünk ha van mobiltelefonunk.

Vagy a közösségi portáloknak köszönhetően már azt is bárki láthatja, kit ismerünk és honnan. A napi blogozókat sem kell már megfigyelni, elég ha elolvassuk a nyilvános blogukat, megtudjuk mit csinált azon a napon. A spyware-ek nézik, hogy milyen oldalakat látogatunk meg és olyan reklámokkal traktál minket.

Jó persze ezek kisarkított példák, de észre sem vesszük, hogy egy csomó dolgot önként kiszolgálunk szinte bárkinek.

Szerkesztve: - Darth_Phobos
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De az a jó, hogy ez teljesen a személyes döntésen alapul és amig marad a demokrácia, addig ez aligha változik. Aki akarja kiteheti magát a netre, de nyugodtan válaszható a teljes anonimitás is. Rólam például aligha tudhat meg bárki bármit is pusztán a net alapján, legalábbis annál semmiképp sem többet mint amennyit én kiszándékozok adni magamról.

Szerkesztve: - Bomarr
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vagy a közösségi portáloknak köszönhetően már azt is bárki láthatja, kit ismerünk és honnan. A napi blogozókat sem kell már megfigyelni, elég ha elolvassuk a nyilvános blogukat, megtudjuk mit csinált azon a napon. A spyware-ek nézik, hogy milyen oldalakat látogatunk meg és olyan reklámokkal traktál minket.

Azt azért megnézem, hogy a blogomból, vagy a fórumos tevékenykedésemből rájönnek, mit csinálok egy nap. Vagy, hogy a közösségi oldalakról összeszedik az összes létező ismerősömet. A spyware-ek sem működnek túl jól, mert egyáltalán nem olyan reklámokat kapok, amiknek ici-pici köze is lenne ahhoz, amilyen oldalakat látogatok.

Pildivel értek egyet.Ez félelmetes.Ez nem, fejlődés, hanem egy start egyfajta diktatúra felé, ahol mindent ellenőriznek.

Ha csak nem a gépek diktatúrája, akkor ez a hülye összeesküvés elméletek baromsága. Ahogy Bomarr írta, eldönthetjük, hogy akarjuk-e. Nem tetszik, hogy bemérhetik a telefonod? Nosza, dobd el. Nem tetszik, hogy a neten keresztül szondázhatják a géped? Kirántod a telefonkábelt a falból. Eztán senki sem fogja rádrúgni az ajtót, falhoz állítani és tarkón lőni, mondván, hogy radar alá kerültél, akkor csak közellenség lehetsz. Még csak ügynökök sem fognak a nyomodba szegődni, sőt, valószínűleg a világ ilyen jellegű figuráinak mindegyike magasról tenni fog rá. Ez nem vezet diktatúrához, de ugyanúgy vissza lehet élni vele, mint bármi mással, ez tény. De a diktatúra fogalma nem a számítástechnológiával és annak termékeivel született, az kicsit régebbi, szóval aki diktatúrát akar, az eme kütyük nélkül is vígan megcsinálja.

Az újság meg régen papírból volt, most meg (talán) majd ilyen lesz. A papiruszt is leváltottuk anno :) Mondjuk, én nem olvastam hírújságot, mióta van netem, szóval számomra az újság már rég digitális.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ahol mindent az elektronika irányít, az már felér azzal, hogy életünk egy nyitott könyv: bárki bármit megtudhat rólunk, követheti, mikor mit csinálunk, és meg is béníthatja az életünket, ha úgy akarja. Ez nekem nagyon nem tetszik. :)

De az a jó, hogy ez teljesen a személyes döntésen alapul és amig marad a demokrácia, addig ez aligha változik.

Az előbbitől nagyon tartok én is, és hasonlóan nem tetszik (kezdve a bekamerázott városrészekkel, stb.), de ilyenkor eszembe idézem, amit Bomarr írt, hogy van egyéni választás (a példámban éppen nem sok). Csak remélni merem, hogy idővel ez a választás nem csak illúzió lesz. Vagyis nem fogja annyira uralni a környezetünket a technika egy napon, hogy végül semmit sem tehetünk ellene.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes, mert ez a videó csak azt mutatja, hogy mennyivel egyszerübb lesz használni a gépeket és mennyire más lesz a megjelenités és a kezelés. Eltünik a monitor akárcsak a klaviatúra és az egér. Ebben én nem látok semmi félelmeteset. És a jelenlegi helyzetre is igaz és szerintem a későbbire is, hogy: az információk amik a neten vannak rólad azokat te magad viszed fel. Én például nem teszek fel az iwiw-re képet, mert az ismerőseim tudják hogy hogy nézek ki és ez böven elég. De épp ezért nem irom oda hogy hol lakok stb. Aki kiváncsi rá kérdezze meg. Énblogot is ilyen okból nem vezetek. A privát szférámat direkt nem viszem fel a netre, de érdekesnek tartom hogy megvan a lehetőség rá hogy valaki éljen ezekkel.

És ha jobban belegondolunk a net nemcsak nyilvánosságot de anonimitást is ad bizonyos szempontból: ugy lehet hozzá szolni fórumokhoz, témákhoz, cikkekhez hogy nem kell vállalni az arcot és a nevet és ugy általában semmit, csak egy nicket ami tartozhat egy USA-ból netező emigrált magyarhoz éppugy, mint egy Havanna-telepen élő tinédszerhez. Ilyesféle "arctalanság" egy-egy beszélgetésnél például régen elképzelhetetlen volt... ezt is a net és a technika adta.

Szerkesztve: - Bomarr
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem egy kicsit megijeszt, amikor ilyesmit látok, hogy ilyen technikai ugrás vár ránk. Mert az egy dolog, hogy léteznek már ezek a technológiák, és az megint más dolog, ha nap mint nap így élnénk majd az életünket. Ahol mindent az elektronika irányít, az már felér azzal, hogy életünk egy nyitott könyv: bárki bármit megtudhat rólunk, követheti, mikor mit csinálunk, és meg is béníthatja az életünket, ha úgy akarja. Ez nekem nagyon nem tetszik. :)

Egyetértek! Bár kevesen gondolják így, szerintem nem jó teljesen az elektromosságra és a technikára bízni magunkat. Kiszolgáltatottá tesz, függést okoz.

Szép a videó, de energia honnét lesz, mikor már az utolsó fát is kivágták és a kőolaj is elfogyott, a cuccosok működéséhez?! Gondolom nem vízbontással fog működni a laptop!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A XVIII. századi ipari forradalom idején is lement egy hasonló kör Rousseau élén, hogy "vissza a természetbe". Akkor az tünt természet ellenesnek például hogy vannak gépesitett textilüzemek. S ugyanez lemegy minden találmány kapcsán: a telefont, majd a TV-t is kárhozták mikor feltalálták (bezzeg ha tudták volna hogy utobbin milyen jót lehet Xboxozni) és minden technikai fejlődésnél általában az emberek azt hiszik hogy az majd milyen rosszat hoz. Ilyen szempontból tipikusnak mondható a Phobos által is emlitett "Hálozat csapdájában", ami amolyan tipikus paranoia film arról, hogy milyen rossz lesz az Internet miatt, mert akkora lesz a kontroll, hogy az egész személyiségünket kitörölhetik. Azóta eltelt 15 év és megtudtuk hogy személyiségünket nem törlik ki, de tudunk fórumozni, chatelni, filmet és zenét letölteni és egy rakás más hallatlanul praktikus dolgot müvelni a neten keresztül. Hogy mást ne emlitsünk: ez a fórum és a fórumtalik se jöhettek volna létre az internetnek köszönhető technikai forradalom nélkül :)

És meglennék lepve ha a kijelzők és a kezelők prakitkusabbá válása hozná pont el a végitéletet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És meglennék lepve ha a kijelzők és a kezelők prakitkusabbá válása hozná pont el a végitéletet.

Terminator X: Rise of the Monitor :)

Találmányoktól való félelem = az ismeretlentől való félelem. De végül mindig napi szinten használtossá válik az, amit annyira kárhoztatni szeretnénk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Emlékeztek még az Álom.net filmre és a főszereplő csajra? (A don biztosan, hisz itt áradozott róla nemrég, csak nagy ravaszan watchmennek és star treknek hívta :) )

Nos Labancz Lilla lett 2009 legjobb csaja egy férfimagazin szerint :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Figyelj csak, pici muslincavadász. Nem is tudom ki tartott volna erre a szörnyűséges cupp-cupp filmre, csak mert a barátnője vele akarta megnézni. :) :) :P

Máskülönben meg mire fel a csodálkozás?Egyesek úgy tűnik a lófejű csajokra buknak. :S

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bomarr, amit írsz, az jogos. Ami engem jobban szokott aggasztani, az az, hogy már nagyon sok egyéb személyes adathoz lehet hozzájutni, pl. TB-adatok, a neten feltöltött adóbevallás (na jó, ez még nem kötelező), stb. Hát nem tudom, ez talán csak inkább paranoia, kicsi az esély rá, hogy megtörténjen. És azt régen manuálisan is megtehették :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze a technikai fejlődés nagyon hasznos.Kényelmesebbé teszi az életünket.Dzséjt azt mondja, hogy a te döntésed, hogy használod-e őket vagy nem.Elvileg igaz.Gyakorlatilag azonban nem.Ma szinte semmit nem lehet csinálni mobil nélkül.Munkát hogy talál ha nem elérhető, vagy nincs e-mailje?Magyarán rá vagy kényszerítve ,hogy használd, mert olyan a világ, hogy kell.Ha eldobnám a mobilt vagy a netet egy csomó mindentől megfosztanám magam.A nyolcvanas években meg lehetett lenni ezek nélkül ma már nem.Pl net nélkül nem tudnék vizsgára jelentkezni.

Ugyanakkor vannak olyan dolgok amik nagyon bosszantanak.Pl a bankkártya, és hogy kötelező arra utalni a fizetést.Tehát egy olyan szolgáltatást kell igénybe vennem amit a hátam közepére nem kívánok.A pénzt én keresem, és nem a bank.Azért, hogy a saját pénzemhez jussak felszámolnak költséget.De mondhatnám, hogy az áruházakban sem szeretem a használatukat, mert lassabb mint a készpénzzel való fizetés.

Amitől még nagyon idegenkedem, az a neten való fizetés.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És meglennék lepve ha a kijelzők és a kezelők prakitkusabbá válása hozná pont el a végitéletet.

Hát én sem pontosan erre gondoltam, mert azért üldözési mániám nincsen. :P Csupán eszembe jutatta épp a Hálózat csapdájában c. filmet, amit Phobos is említett, és kicsit tovább gondoltam a dolgot. :)

Azzal teljesen egyetértek, hogy az internet pl. egyfelől "támadási felületet" adhat (közösségi portálok), másfelől viszont elrejthet (nick neves fórumok), vagyis önmagában nem veszélyes, csak ha valaki nagyon óvatlan. Nem is csak erre gondoltam, amikor a kiszolgáltatottságról írtam, hanem arra is, hogy aki rászokik az elektronika ilyen mértékű támogatására, az utána már nehezen boldogul nélküle, és ha valaki rossz szándékkal bír irányában, akkor sokkal könnyebben megbéníthatja az életét. Gondolok itt a számítógép által vezérelt háztartásra pl. (a kávé reggel megfő, mikorra felkelsz, bekapcsol a fűtés, mielőtt hazaérnél, azelőtt 2 órával, riasztó távkezelése stb.), ami ugyan még nem elterjedt, de már elérhető dolog. :)

Egyébként én nem vagyok a haladás ellen, hiszen elég nehéz is lenne boldogulnunk sok, ma már teljesen hétköznapinak számító találmány nélkül. :P Egy öttagú család esetén pl. éjjel-nappal lehetne mosni a lavórban, ha nem lenne mosógép :P Ezt inkább el sem képzelem... :P:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze a technikai fejlődés nagyon hasznos.Kényelmesebbé teszi az életünket.Dzséjt azt mondja, hogy a te döntésed, hogy használod-e őket vagy nem.Elvileg igaz.Gyakorlatilag azonban nem.Ma szinte semmit nem lehet csinálni mobil nélkül.Munkát hogy talál ha nem elérhető, vagy nincs e-mailje?Magyarán rá vagy kényszerítve ,hogy használd, mert olyan a világ, hogy kell.Ha eldobnám a mobilt vagy a netet egy csomó mindentől megfosztanám magam.A nyolcvanas években meg lehetett lenni ezek nélkül ma már nem.Pl net nélkül nem tudnék vizsgára jelentkezni.

Ugyanakkor vannak olyan dolgok amik nagyon bosszantanak.Pl a bankkártya, és hogy kötelező arra utalni a fizetést.Tehát egy olyan szolgáltatást kell igénybe vennem amit a hátam közepére nem kívánok.A pénzt én keresem, és nem a bank.Azért, hogy a saját pénzemhez jussak felszámolnak költséget.De mondhatnám, hogy az áruházakban sem szeretem a használatukat, mert lassabb mint a készpénzzel való fizetés.

Amitől még nagyon idegenkedem, az a neten való fizetés.

Ebben sok igazság van, frenkie. De ez a haladás, ami elől nem lehet megszökni, csak ha szándékosan ki akarsz lépni a civilizációból.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A nyolcvanas években meg lehetett lenni ezek nélkül ma már nem.Pl net nélkül nem tudnék vizsgára jelentkezni.

Ugyanakkor vannak olyan dolgok amik nagyon bosszantanak.Pl a bankkártya, és hogy kötelező arra utalni a fizetést.Tehát egy olyan szolgáltatást kell igénybe vennem amit a hátam közepére nem kívánok.A pénzt én keresem, és nem a bank.Azért, hogy a saját pénzemhez jussak felszámolnak költséget.De mondhatnám, hogy az áruházakban sem szeretem a használatukat, mert lassabb mint a készpénzzel való fizetés.

Amitől még nagyon idegenkedem, az a neten való fizetés.

Emlékszem, hogy a 2000-es évek elején a kolléganőmmel mennyit háborogtunk, hogy a lánya a főiskolai dolgait csak neten tudta rendezni (még az anyagokat is oda rakták fel), és ők csak emiatt kénytelenek voltam bevezetni. Magyarul, ha valakinek nincs otthon net, ne is tanuljon, ami azért a mai Mo-n nonszensz, legalább is szerintem. A nagy többségre biztos nem igaz, de tuti, hogy megkeserítik vele sok diák életét, akiknek a szülei lehet, hogy örülnek, ha a gyerek iskoláztatását bírják éppen hogy anyagilag, nem hogy netre fizessenek még elő. A suliban a gépekhez meg kész tortúra és több órás várakozás hozzájutni (ami időt persze jóval hasznosabban is el lehetne tölteni).

Érdekes, hogy a bankkártyás fizetéssel kapcsolatban is csak minimális aggályaim vannak, és alig tart tovább vele a fizetés a boltban. Mindenesetre nem olyan sokáig, mint amikor az öreg néni bogarássza a pénztárcájában előttem a pénzérméket :P

Egyébiránt, bár sokan nem tudják, de létezik jogszabály arra, hogy ha a cég kötelez bankszámlanyitásra a fizetés átutalása miatt, akkor köteles nekünk megtéríteni a díját. Mi itt tudjuk, mégsem nézünk utána, mert a főnökség még így sem fog vele foglalkozni, mert ezt pl. nem is ellenőrzik le államhatósági szervek. Meg ne kérdezd, milyen jogszabály, elő kéne valahogy bányászni a netről. Bár akkor sem mennénk sokra vele.

Mindenesetre az én életem egy picit megkönnyíti, hogy van számlám (a postán való állandó idegeskedést én kihagyom, ha csekket kell fizetni, főleg, hogy a posta is munkaidőben van nyitva csak), de nélküle is meg tudnék lenni.

Egyébként én nem vagyok a haladás ellen, hiszen elég nehéz is lenne boldogulnunk sok, ma már teljesen hétköznapinak számító találmány nélkül. :D Egy öttagú család esetén pl. éjjel-nappal lehetne mosni a lavórban, ha nem lenne mosógép :D Ezt inkább el sem képzelem... :):D

Én meg emlékszem rá, mikor még anyu a régifajta keverős mosógéppel és külön centrivel művelte ezt a 80-as években az öt tagú család után :D Nem lavór volt, de akkor is állandóan felette kellett állni.

Ebben sok igazság van, frenkie. De ez a haladás, ami elől nem lehet megszökni, csak ha szándékosan ki akarsz lépni a civilizációból.

Viszont utóbbit sem lehet simán megtenni, szerintem lehetetlen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát arról tudnék nyilatkozni, hogy milyen nehéz net nélkül élni... Én megtapasztaltam 2 hónapig :D

Főleg akkor jött ez jól, amikor vizsgaidőszak volt, így 2 vizsgámat UV-val kellett leraknom (10ezrem bánta)

Szerencsére a loviba (gépterem) még tudtam jelentkezni a vizsgákra, de így is sorsolásos módszerrel (az egyedi kódból képeznek egy algoritmust és úgy rangsorolnak. Az én kódom V-vel kezdődik, így eleve itt is hátránnyal indultam :) )

Volt osztálytársaim is akik informatikusi OKJ-s tanfolyamra járnak, ők mondják, hogy a házijukat is már netre kell felrakni és onnan kapják is a házijukat. Ha nincs net, vagy nem határidőre (aznap 16-17 óra) vannak meg a feladattal, akkor keményen megkapják az egyesüket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jegyezzük azért meg, hogy most már nem olyan vészes a helyzet. Egyrészt Magyarország internetellátottsága rohamosan nőtt az elmúlt években (ahogy a világon is); konkrét számadatokat most ne kérjetek, másrészt bárki megoldhatja, hogy 10 percre odajusson a nethez egy net kávézóban, hozzávetőlegesen 100 ft-ért, s gyakorlatilag 10 perc alatt mindent el tudsz intézni a Neptun rendszerben, amit szeretnél (kivéve, ha persze döglődik a szerver).

Nekem tetszik a fejlődés, a haladás, csak arra utalnék én is, amire orki is felhívta a figyelmet: ha majd elfogy a kőolaj, és a fosszilis energiahordozók nagyrésze, akkor mi lesz? Inkább ezen kéne törniük a fejüket a tudósoknak, és valahogy letörni az olajból hatalmas profitot bezsebelő cégek ellenállását, mert ha gyors átállás következik be, akkor csúnyán a feje tetejére állhat a világgazdaság úgy 20 éven belül...

Na ezt akartam én is írni. Haverom, főiskolára jár, és máig nincs internete otthon. Öt éve jár már oda, igaz, az utóbbi hármat (mivel a veszprémi egyetemről átment Keszthelyre) már kollégiumba töltötte, ott meg van net, és levitte a gépét, na de előtte két évig net nélkül oldotta meg a dolgokat, a következő képpen: vagy bement a helyi könyvtárba, vagy beült egy netkávézóba, vagy lement az anyja munkahelyére, vagy feljött hozzám. Manapság nyaranta ugyanezt csinálja, vagy ha úgy jön haza, hogy odalenn még nem tudott jelentkezni vizsgára, vagy egyéb elintéznivalója van a Neptunon. Szóval, mint látható, a mai világban is megoldható a nettelenség mellett a netes dolgok.

Nekem tetszik a fejlődés, a haladás, csak arra utalnék én is, amire orki is felhívta a figyelmet: ha majd elfogy a kőolaj, és a fosszilis energiahordozók nagyrésze, akkor mi lesz? Inkább ezen kéne törniük a fejüket a tudósoknak, és valahogy letörni az olajból hatalmas profitot bezsebelő cégek ellenállását, mert ha gyors átállás következik be, akkor csúnyán a feje tetejére állhat a világgazdaság úgy 20 éven belül...

Ha majd elfogy a közel-keleten, akkor kitör a háború az Északi-sarkért, ahol még (feltehetőleg) még mindig baromi sok kőolaj és fölgáz van, csak nemzetközi terület (amin már most acsarkodnak). Aztán, ha az is elfogyott, na akkor egy újabb gazdasági világválság keretében jól átállunk az alternatív energiaforrásokra (közben sutyiban persze már folyik majd az átállás, és sok ember meg fogja magát szedni a szél-, víz- és naperőműveken, no meg az egyéb alternatív energiaforrásokon, ezért nem fog összeomlani a világgazdaság). Én kb. ezt a jövőképet vizionálom a következő 20-50 évre.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Áh, nem kell itt tartani, hogy mi lesz itt kőolaj meg földház nélkül. A fejlett országok ugyan sz*rban lesznek de a világ mai hetven százaléka meg sem érzi ezt az apró változást. Ugyanúgy nyomorban fognak élni azok után is, mint most. Tőlük aztán lehet tanulni, hogy hogyan lehet meglenni víz, gáz, villany nélkül.

Máskülönben meg Dzséjt jól írja. Megvannak már az eszközök az új energiaforrásokra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ok persze megoldható a netes dolog, de pl. az előző félévben lévő egyik vizsgaidőpontot kiírták és max. 80 fő jelentkezhetett oda és 230 fő volt az évfolyamba. 5 perc alatt betelt a 80 hely. Tehát az egy dolog, hogy megoldható, de sietni kell.

Na és ez szerinted máshogy alakult volna, ha nem csak neten lehet jelentkezni? Akkor meg a sor első 80 tagja nyert volna, meg lett volna egy kis bunyó az első 80 helyért :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én kb. ezt a jövőképet vizionálom a következő 20-50 évre.

Inkább nem szeretnék ilyesmit megélni, amit írtál. Remélhetőleg még eltart egy darabig ennek bekövetkezte. Elég önző dolog, tudom, de ilyen huzavonából én már nem kérek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.