Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

Az erdőben sétálva Radnóti Nem tudhatom című verse jár a fejemben?.

 

Nem tudhatom, hogy ti hogy vagytok vele, de én imádom a természetet. Legyen szó erdőről, mezőről, esetleg tópartról. Számomra teljesen mindegy, csak érezhessem a szellőt, hallgathassam a madarakat vagy a csendet. Talán nem ide tartozik, de imádom a Kárpát-medence tájait, számomra ezek a legkedvesebbek a világon. Szeretem az Őrséget, érintetlen szinte Honfoglalás-kori táj, a Balaton-felvidék szőlőit és apró faluit, melyeket törvény véd, már csak helyei jellegű házat lehet oda építeni. A Hanság és Hanyistók legendája, mellyel gyerekként ijesztgettek a rokonok vagy a Hortobágy. Elszorul a szívem mikor a vágtató ménest mutatják, mit nem adnék ha egyszer velük futhatnék. Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy mégis jó helyre születtem és büszke vagyok. Lehet, hogy tényleg itt van Európa szíve?! Mintha Dobogókőről mondanának hasonlókat. Sokat tanakodok azon, hogy ha a hely is ilyen jó és az emberek nagy része szorgalmas és élelmes, akkor lehet, hogy van még remény. Talán nem kell bedőlni a negatív kritikáknak, ha ezer évig vagy még több ideje itt tanyázunk, akkor még legalább kétszer ennyi ideig itt is maradunk. Rettegéssel tölt el, mikor valaki a saját nemzetét szidja, nem értem miért, hiszen ő is tagja ennek a közösségnek. Ha már tag, akkor el kell fogadnia a nemzetet minden negatív és pozitív tulajdonságaival együtt. Igen tudom, mi magyarok a pesszimizmus egy derűs formájában élünk, talán ez inspirál minket?! De nem is tartom magaménak a keep smileing világnézetet, bár én sokszor vigyorgok, okkal vagy ok nélkül. Nem kell mindenkit szeretni, sőt! Borzalmas lenne, inkább azt mondanám, hogy elég elviselni a másikat.

Miközben Kamara erdőn sétálgattam barátaimmal, dobbal a kezemben, gondolkoztam a fönt leírt dolgokon.

 

Szeretem az erdőt, még akkor is, ha Buda közepén van és körülötte minden füst és mocsok, még akkor is ha teli van szarva, még akkor is ha nincs benne őz és paradicsoma a kullancsoknak. Miért? Mert a szabadságot és a nyugalmat jelenti számomra. Ez a vonzalom, mely szerintem a szabadság utáni vágy minden emberben benne van. Én egészen apróka koromtól kezdve rajongok minden állatért, természetért és tájért. Legyen szó szarvas bogárról, lóról vagy tarajos gőtéről. Dobom tompán szól, az egész erdő hallja. Talán más kirándulóknak az agyukra megy, de én élvezem. Eljátszom a lovasíjászaton tanult harci indulót, néhány népdalt és más ütemeket is, míg nem kiérünk egy rétre. A kék eget néhány felhő árnyékolja, senkit nem érdekelnek. Lassan egyre jobban sötétednek és az első dörgéseket is meghalljuk. Már a kocsiban ülünk, mikor szakadni kezd. Állítólag a régi sámánok és táltosok dobolással tudták befolyásolni a vihart, az esőt és más elemeket. Érdekes, vajon a hittől függ vagy a frekvenciától, esetleg szerencse kérdése az egész?! Ki tudja, de mikor dobolni kezdek, akkor jönnek a felhők és vihar lesz. Viszont ha esőben kezdek dobolni, akkor ki süt a Nap??.Ki érti ezt?????..Én nem!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Orki! Nem is tudtam, hogy Te ennyire romantikus vagy. :D Egyébként csak bólogatni tudok. Az embernek nem szabadna elveszteni a természettel való kapcsolatát, hiszen mi is onnan származunk.

 

Nekünk van egy nyaralónk a mátrában, sokat szoktam ott túrázni a környéken. Talán azokért a szépségekért, amiket említesz...

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Orki! Nem is tudtam, hogy Te ennyire romantikus vagy. :D Egyébként csak bólogatni tudok. Az embernek nem szabadna elveszteni a természettel való kapcsolatukat, hiszen mi is onnan származunk.

 

Nekünk van egy nyaralónk a mátrában, és sokat szoktam ott túrázni a környéken. Talán azokért a szépségekért, amiket említesz...

Köszi!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kicsit amatőr lesz a kérdésem, de ha Windows-ból törlök egy felhasználót, akkor az adatai is elvesznek?

Elméletben el. Azért elméletben, mert láttam már rá ellenpéldát, de ha minden rendesen működik, akkor törlődnie kell.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én a Bükkben szeretek túrázni. Jávorkút és Bánkút között szoktunk járni.

 

 

Donát

Én szeretnék sok helyen, de innen a poros Alföldről messze van minden, szóval hanyagolás alatt van ez a fajta hegymászós program. És marad is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igényeltem neked a múltkor, mikor beszéltünk róla, de még nem jött meg a meghívó :)

Köszi. :D

Majd megjön valamikor. A türelem rózsát terem. :P

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

hamár a vizsgáknál tartunk ma én is túl estem a gyakorlatin. nem volt semmi. elivelg 5 óra lett volna rá és 1 ig csinálhattuk volna de már délben megjelent a vizsga biztos és na leten. aki készvan ide padra és megnézem. utána elkultek minket. közben megnéztéka remekeinket (az enyém egy telefon asztal volt.) és kérdezgettek minden hulyeséget. mért ez, mért ez van rajta. mia hiba, mit kelett volna másként. mit akrtál még bele tenni de az ídő hiány amiatt nem lehetett. szóval ilyenket. Holnap szóbeli lesz és utálom. egy szót nemtanultam lassan 4 hónapja a vizsgára. Ma reggel meghalt az Mp3 lejátszóm de most megcsináltam anyira örültem hogy megtudtam egyedül csinálni. :-)

Kikértem az Esti gimis bizimet. apu halála miatt is halasztodtam egy évet ezért csak az első 2 év volt meg és szeretnák átiratkozni nappalira.És egész jó lett. Művtöri ötös, Imfó szintén. :)

Holnap meg is kapjuk a szakmunkás bizit is szóval szurkoljatok nagyon. iszonyatosan félek tőla. Nő a vizsga biztos fejese és szimpi aranyos meg minden. De inkább halgat és van egy szakmai pasi aki kérdezget. na ő azért kcsiit turvább de ő is kedves és szimpi. jó kedvű volt. ma. remélem holnap is saz lessz. XD

 

Pénteken meg Tv szereplésem van és a videó anygot kikell írnom cd-re iszonyat meleg volt még a Saturnban is ahol van lékkondi.

Szerkesztve: - Derb
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nézzük józanul a dolgot. Egy érettségin nem lehet megbukni. Aki már odáig eljut, az leteszi. Persze az emeltszintűnél max. azon lehet izgulni, hogy meglegyen a kellő pont a továbbtanuláshoz.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy érettségin nem lehet megbukni. Aki már odáig eljut, az leteszi.

Hát akkor ezek szerint vagy ez a mai rendszer iszonyú könnyű, vagy a régi volt nehéz, mert nálunk hárman is buktak.

 

Derb, Füge, sok sikert!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.