Cavan Scott: Viharfellegek

 

Ez nagyon ütős volt, bár A Jedik fénye egy hangyányit jobban tetszett, de a Fenyegető sötétségnél egyértelműen jobb. Nem is emlékszem, egy SW regényben mikor olvashattunk utoljára ennyire nyíltan civilek lemészárlásáról, esztelen pusztításról, tömeggyilkosságokról. A Valo pusztítására, és ezzel együtt egy új korszak kezdetére (bár nem éppen úgy, ahogy Soh kancellár számította) többszáz oldalt szánt Scott, így aztán tényleg mindenre volt idő.

 

Avar Kriss nekem nem hiányzott, legalább jobban megismerhettem Stellan Giost, aki a könyvekben eddig csak futólag szerepelt. Nagyon tetszett az a bajtársias kötődés, ami van Stellan és Elzar között, minden különbözőségük ellenére. Elzar egyébként is az egyik kedvenc karakterem ebből a korszakból. Amellett, hogy tényleg a Világos és a Sötét között egyensúlyoz, és tényleg egy időzített bomba, hajlandó beismerni hibáit, és ami még fontosabb, hajlandó segítséget kérni. Ezek roppant fontos tulajdonságok, amik talán megmenthetik őt a végső elmerüléstől. Na és a szarkasztikus humora sem semmi. Vele szemben ott van a komoly és elhivatott Stellan, a tökéletes Jedi archetípusa, akinek megnyerő ábrázata a Holohálózat propaganda-plakátjaira kívánkozik. Hiába a Jedi-tanács újdonsült tagja, ő is tele van kétséggel, és korántsem akar ő sem olyan kiismerhetetlen és hibátlannak tűnő Jedinek tűnni, mint 200 évvel későbbi utódai, lásd Mace Windu. Egyébként is, összességében az az érzésem, hogy míg a prequel korszakának jedijei lélektelen, üres figurák (persze nem mind), addig a High Republic-beli társai nagyon is két lábbal a földön járnak, vegyülnek a köznéppel, jóval megfoghatóbb és szimpatikusabb figurák.

 

A nihil soha nem volt annyira brutális, mint most. Úgy látszik, egy önálló köztársasági haderő felállítása korokon átívelő téma, talán a galaktikus szervezet fennállása óta újra és újra felmerülő kérdés, amely alapvetően meghatározza az integráció mértékét. Ironikus belegondolni, hogy a sullusti Tia Toon tervezetét - némileg módosítva - majd egy Sith nagyúr fogja megvalósítani sok-sok évvel később. A Sithek vélt bukása óta a nihilek a legkomolyabb fenyegetés a Köztársaság számára (meg persze a drengirek is, de ő róluk nem sokat tudok a képregények ismeretének hiányában). Mindeközben jó volt olvasni a hatalmi kavarásokat a nihilen belül. A főszerepet egyértelműen Pan Eyta vitte, aki túlélt két merényletkísérletet, de ezzel együtt is a könyv végére sikeresen leamortizálta hatalmi bázisát. Kíváncsi leszek a sorsára, de a megmérgezéséből kiindulva, neki nincs sok hátra. Azért utoljára még belerondíthat Marchion Ro levesébe. Aki talán soha nem tűnt kegyetlenebbnek, mint most. Már a könyv elején hidegvérrel végzett unokatestvérével és eszközként használt fel egy Erőérzékeny, ámde hűséges nihilt mocskos terveihez. De apja halálához is köze volt. A valói támadással és a Romboló bevetésével számomra most úgy tűnik, Palpatine előtt Marchion Ro volt az aki, a legnagyobb sebeket ejtette a Köztársaságon és magán a Jedi-renden. És egyelőre a jedik még a létezéséről sem tudnak. Loden már nem oszthatta meg információit társaival. Szegény twi'lek jedit nagyon sajnálom, mostoha sors jutott neki. Az Erőt hatástalanító Rombolóról az ysalamirik jutottak eszembe, de azoknál a békés lényeknél ez a szörny sokkal de sokkal félelmetesebb. Kíváncsi leszek a további szereplésére. 

 

A könyv rengeteg karakterrel és fajjal operál, néhánynak utána is kellett nézem, hogy kicsoda-micsoda. Tetszett, hogy a togruták itt még nem tagjai a Köztársaságnak. A prequel előtt néhány évvel már ők adják a főkancellárt (Kirames Kaj), úgyhogy azért itt is változnak a dolgok. A Köztársasági Vásár egy lenyűgöző rendezvénysorozat lett volna, amely egy új korszakot indított volna el... ez végülis bejött, meggyőződésem, hogy a későbbi történészek innentől fogják számítani a Köztársaság hanyatlásának kezdetét. 

 

A magyar fordítás kapcsán pár megjegyzés: szerintem több elütés volt a kelleténél, egy lektor még átnézhette volna a kiadás előtt. Stellan és Elzar neve is egy-két helyen fel volt cserélve, de azért nem zavaró mennyiségben. Inkább az elütések aránya volt most kiemelkedő. Ha már egyre drágábbak a könyvek (5000-5500), akkor legalább erre figyelhetnének.

Kufa a 7. fejezetben hithűekről és hitszegőkről beszél a 63. oldalon. A hithűek a Jedik, a hitszegők pedig a Sithek?

11 hours ago, Darth Revan9 said:

Kufa a 7. fejezetben hithűekről és hitszegőkről beszél a 63. oldalon. A hithűek a Jedik, a hitszegők pedig a Sithek?

Szerintem inkább a szektáról beszél, amibe Ro családja tartozott. Ugye a második hullámban ott van az Üres Kéz útja, az Adventuresben pedig ott az Elders of the Path. Szóval inkább ehhez lehet köze. De majd kiderül a második fázisból. 

Cavan Scott: Viharfelletek

Nem találok szavakat. Egyszerűen hihetetlenül jó lett ez a könyv. Még annál is jobban tetszett, mint vártam. Már A Jedik fénye és a Fenyegető sötétség is levett a lábamról, de ez még annál inkább. A Köztársaság Fénykora regények eddig valami hihetetlen diadalmenetet követnek. A Viharfellegek minden tekintetben felveszi a versenyt a filmekkel. Drámában, cselekményben, akcióban és karakterekben is első osztályú regény. Sőt, még az eddigi Star Wars filmeknél is jobban tetszett. Kevés könyv van, ami eléri ezt a szintet. Cavan Scott tényleg sokat tanult a nagy öregektől – Zahntól, Karpyshyntól, Luceno-tól. Egy elképesztő mesterművet tett le az asztalra.

A regény látszólag hosszú, de nagyon sok karaktert mozgat. Nem volt idő minden szereplőre visszatérni A Jedik fényéből, de ez nem is baj, hiszen a Marvel képregénysorozata pótolja ezt a hiányt. Sőt, az a képregénysorozat még jobban elmélyíti a Viharfellegek eseményeit. OrbaLin szerepeltetése viszont szemet szúrhat azoknak, akik olvasták a képregényszéria 8. számát, A Jedi könyvtáros egyszerre van két helyen ugyanabban az időben. Ezt Cavan Scott elismerte, és lesz rá magyarázat – én az Erő-projekcióra tippelek. Viszont a regény olyannyira nagyszerű lett, hogy még ezt a hibát is simán megbocsátom az írónak. (Story Group ilyenkor mi a fenét csinál? Az ő dolguk lenne szólni az írónak, hogy van ilyen baki.)

Cavan csodásan felépíti a történetet. Kellő időt hagy a cselekmény kibontakozására.

 Szépen haladunk a Köztársaság Vásár felé. Jobban megismerjük Stellan Giost és Elzar Mannt. Stellanról nekem Obi-van, Elzarról pedig Anakin jutott eszembe. Nagyon érdekes volt Elzar karaktere. Romantikus és érzelmes figura. Ismét feltűnt egy Jedi, aki megszegi a szabályokat, szerelmes lesz. A Nihil támadásakor pedig elragadja a sötét oldal egy időre. Stellan igyekszik jó Jedi-mester lenni, meg van győződve arról, hogy a Köztársaság jó úton halad ezzel a terjeszkedéssel. Bell Zettifar is hihetetlen hőstetteket hajt végre. A cyclori ütközetnél lehet érte aggódni, egy hihetetlen sérülést él túl. Szegény Lodent nagyon sajnáltam. Ő volt az egyik kedvencem a Jedik fényéből, nem ezt érdemelte. Ennek Cavan olyan jól ír, hogy még ezt is hajlandó vagyok megbocsátani. Ty Yorrick is érdekes figura. Érdekelne róla minden sztori. Lina Soh kancellár túlságosan is magabiztos. Ez valahogy rossz érzést keltett bennem. Tia Toon, a sullusti szenátor szintén fontos figura. A terve, egy állandó köztársasági hadsereg, mely aktívan segíti a Jediket. El is gondolkodtam, hogy talán Lina és Tia a Sithek szolgálatában állnak. A valoi katasztrófa pedig egyenesen beleég az olvasóba. Olyan hatással bír, mint a geonosi csata, vagy a 66-os parancs kiadása. Egyszerűen lehengerlő, ahogy az események milyen precízen fel vannak építve. Jól fokozza a feszültséget, majd kitör a katasztrófa és hihetetlen izgalmakat tartogat a csaták és összecsapások sorozata. Ennek komoly hatása lesz majd a jövőben.

Minden elismerésem Cavan Scottnak. Most, hogy a regényt elolvastam kifejezetten sajnálom, hogy a Dooku, az elveszett Jedi csak szövegkönyvben jött ki. Cavan mesésen ír. Olyan jeleneteket éget az olvasó fejébe, melyek felejthetetlenek, éppúgy, mint a geonosi csata, a 66-os parancs, a mustafari párbaj, vagy a hothi, endori, exegoli csaták. Minél több ilyen regényt.

Ez a könyv pedig egyértelműen felkerül a best of Star Wars listámra. Mindenféleképpen a legjobbak között a helye. Ötös, mi más lehetne.

Ezzel a könyvvel folytattam HR-os kalandozásaimat. Ez is tetszett, érdekes irányt vett a történet és meg is tudtak lepni.

Azzal kezdeném, hogy azért kettős érzések vannak bennem, vagy legalábbis ketté osztanám azt a könyvet. A Valón történt támadásig egy egészen más olvasmányélményt adott ez a könyv, mint az utána lévő szakaszban. Ez nagyjából féltávnál van és a könyv első felével én elég lassan haladtam (mondjuk ebben szerepet játszott a december eleji, nem túl nyugodt időszak, míg a második felét már az ünnepi pihenés közben olvastam el), de mindenesetre az első kb. 230 oldalhoz hetek kellettek, az azt követő 260-hoz meg konkrétan pár nap.
Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy az eleje ne lett volna élvezhető, de akkor még nem annyira értettem, hogy mire fel az nagy felvezetés, mert gyakorlatilag az összes addigi szál ott még csak csordogál, de aztán amikor átszakad a gát, akkor nagyon beindul a történet.

Amikor beindul a Nihil támadása a Valón ott szinte letehetetlenné vált a könyv és ténylegesen letaglózott ez az akció és ahogy ez ábrázolva volt. Hosszasan benne voltunk a történésekben és már-már zavarbaejtő részletességgel élhettük végig azokat nehézségeket, reménytelennek tűnő helyzetket amikor a szereplőknek át kellett vészelniük. Itt visszakanyarodva A Jedik Fényére, ott már bebizonyították, hogy a jók oldaláról is meghalhatnak hősök és ez itt is előfordult, de nem is igazán az volt ennyire kemény, hogy meghalt egy jedi, vagy valamelyik fontosabb szereplőt féltettem volna esetleg, hanem közben nagyon átjött, hogy mennyi ártatlán, de ezzel együtt névtelen áldozata volt ennek a támdadásnak és mit jelentett ez a Köztársaságnak.

Az mondjuk kicsit zavart, hogy a jedik számomra már túlságosan is ragaszkodtak ahhoz, hogy a nihil harcosait is megmentsék, vagy úgy tegyék harcképtelenné, hogy minél kevesebb kárt tegyenek bennnük. Ennek ugye van egy praktikus szempontja is, hogy akkor utólag ki lehet kérdezni őket, de itt az sokkal hangsúlyosabb volt, hogy a jedik olyan eszményi hősök, hogy ők még ezeket a terroristákat is megmentik. Én egyébként nem azt vártam volna, hogy kezdejenek őrült vérengzésbe, de ha azzal tudok a leghatékonyabban segíteni a valós áldozatokon, hogy egy támadót elintézek, vagy éppen csak nem mentem meg, akkor azt kellett volna tenni (az ithori jedi pont egy ilyen eset miatt halt meg). Ez is egyfajta jedi önhittség, hogy erőszakmentesen szinte mindent meg lehet oldani és mindenkit meg lehet menteni, miközben van aki nem is akarja, hogy megmentsék.

Még az előzőhöz kapcsolódva az amúgy nagyon tetszett, hogy ez az éteri jedi eszménykép azért ki lett hívva Elzar Mann által, aki itt többször is kicsit szembe ment azzal, hogy milyennek is kell lennie egy jedinek. Az szintén kellemes meglepetés volt, hogy egy ilyen kényelmetlen témát, mint a jedi cölibátus is behoztak a képbe és ezekbe is belekapott a könyv. Nekem egy kicsit hiányzott Avar Kriss, mert A Jedik Fényéből ő volt számomra a legérdekesebb karakter, de itt éppen a hiányával volt hatással a szereplőkben lezajló dinamikákra és Stellan Giost is jó volt megismerni. Aki szintén új karakter volt, ez a Toon szenátor, na ő volt az egyik kedvencem. Azt hittem először, hogy ő majd ez a tipikus bajkeverő politikus lesz, aki még esetleg titokban a másik oldalnak játszik, de azt kell mondjam nagyon jól kikerekítették az ő sztoriját. Ez a vita ami több ponton is felmerült a könyvben, hogy kell e hadsereg a Köztársaságnak (ez ugye a későbbi korokban is fontos szerepet kap) szintén érdekes volt és én hajlok arra, hogy a kancellárral szemben a szenátornak adjak igazat. Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy milyen veszélyei/előnyei lettek volna a későbbiekben ha tényleg lett volna már innentől fogva egy nagy hadseregük és ez mit jelentett volna a jedik számára.

Tetszett a hatalmi harc a Nihilen belül, ettől is úgy érződött, hogy mennyire összefüggenek a korábbi történetekkel, mert van következménye a dolgoknak. Az ahogy Marchion Ro megváltoztatta a belső dinamikákat várható volt, hogy olyan feszültségeket szabadít el ami akár robbanáshoz is vezethet. Általánosságban úgy éreztem, hogy itt a fergeteghajtók nagyobb teret kaptak arra, hogy kiteljesedhessenek és nem csak a Szem volt annyira fókuszban. Ró terve azonban egyelőre számomra még elég zavaros. Őszintén szólva nem is igazán értettem, hogy mi volt ott a végén, mi volt ez a szörny és hogy vezethet ez átfogó sikerhez a Nihil és Ró számára. Úgy volt bevezetve ez a Romboló, mint valami titkos csodafegyver és én meg voltam győződve róla, hogy biztos valami rég elfeledett szupertechnológia, erre kiderül, hogy valami lény... direkt nem néztem utána, de így egyelőre elég zavaros. Loden halála így amúgy még fájdalmasabb, mert megtörténet a viszontlátás Bell és közte, de aztán ez úgy néz ki nem sokáig tartott.

Azt mindenesetre elére a könyv, hogy így még jobban várjam a történet folytatását...

Olvasod a fiatal felnőtt regényeket is, vagy csak a felnőtt regényeket?

19 órával ezelőtt, Iqvi írta:

Olvasod a fiatal felnőtt regényeket is, vagy csak a felnőtt regényeket?

Ennek a listának az alapján kezdtem bele: https://www.reddit.com/r/Highrepublic/wiki/media/readingorder/mainstory/

Szóval igen, ebben van a felnőtt regények, illetve a képregények és hangoskönyvek mellett sok young-adult könyv is, egyedül a junior novel szekció ami a könyv kategárióban kimarad... de úgy érzem így is elég hosszú lesz, mire a végére érek a HR-nak (jelenleg a Lopakodó Árnyaknál tartok).

A junior könyveket én is kihagytam. Az elsp fázisban még olvastam az Adventures képregényeket, nem is voltak rosszak, de már azokat is elengedtem. Szerintem tökéletesen érthető a történet ha az ember a felnőtt és fiatal felnőtt könyveket illetve a Marvel képregényeit olvassa.