Ben Hozzászólás ideje: 2011. December 13. Hozzászólás ideje: 2011. December 13. Perverznek lenni egy dolog, mások orra alá dörgölni más tészta... Miután Ody Mandrell kitörölte, Ti kértétek el (a témája ellenére), vagyis tudtommal nem dörgöltem senki orra alá. Válasz
KisKósa Hozzászólás ideje: 2011. December 13. Hozzászólás ideje: 2011. December 13. Miután Ody Mandrell kitörölte, Ti kértétek el (a témája ellenére), vagyis tudtommal nem dörgöltem senki orra alá. Igen, mi kértük el, nem is erre célzok. Kíváncsiak voltunk mit írtál, főleg azért, amiért kiváltotta Ody-ból azt, hogy kitörölte. De amíg nem törölte ki, addig mindenki elolvashatta a fanfic topikban. És még ha mi perverzek is vagyunk, mi nem hangoztatjuk folyton ezt. (Ne vedd sértésnek, de a posztjaid fele körülbelül akörül forog, hogy mennyire bejön neked Ahsoka.) Nem azért, mert nem vállaljuk fel, egyszerűen nem érezzük úgy, hogy a többiek kíváncsiak rá és vannak olyanok akik valóban nem azok, sőt... Kíváncsi voltam az írásodra, mert szerettem volna tudni, hogy mibe keveredtem bele és hogy mi ez az egész, de most már megértettem. A perverz tartalmától eltekintve, ahogy azt PM-ben is elmondtam neked, jól írsz, csak mondjuk írj más témában, sokra vinnéd vele. Válasz
Werebazs Hozzászólás ideje: 2011. December 13. Hozzászólás ideje: 2011. December 13. (szerkesztve) Aha, még a végén kiderül, hogy nem csak én vagyok itt olyan perverz, viszont az egyedüli, aki nyíltan fel meri vállalni. Hé, te próbáltad rám hárítani a felelősséget, én csak szeretem tudni, mibe rángatnak bele Egyébként Kiskósa hogyan keveredett/keveredtél bele ebbe? Szerkesztve: 2011. December 13. - Werebazs Válasz
Ben Hozzászólás ideje: 2011. December 13. Hozzászólás ideje: 2011. December 13. Hé, te próbáltad rám hárítani a felelősséget, én csak szeretem tudni, mibe rángatnak bele Egyébként Kiskósa hogyan keveredett/keveredtél bele ebbe? Úgy hogy hülye voltam és helyetted valamiért úgy emlékeztem hogy ő írta nekem azt hogy írjak fanficet. Válasz
Werebazs Hozzászólás ideje: 2011. December 13. Hozzászólás ideje: 2011. December 13. Úgy hogy hülye voltam és helyetted valamiért úgy emlékeztem hogy ő írta nekem azt hogy írjak fanficet. Aha, így már értem. Válasz
SZKipi Padawan Hozzászólás ideje: 2011. December 14. Hozzászólás ideje: 2011. December 14. (szerkesztve) Itt vagyok már pár hónapja, de még csak most vettem észre a topikot. Nekem is vannak írásaim, de sajnos egyiket sem tudtam még be fejezni. Van, hogy elkap valami, és nagyon megszáll az ihlet, de van, hogy abszolút semmit sem tudok írni. Elkezdem, de aztán nem fejezem be. Lehet a közeljövőben az SW-ről írok valamit. Amit remélem be is fogok fejezni. Persze azt már most rögtön hozzá kell tennem, hogy nem vagyok profi, csak egy egyszerű amatőr, aki szeret írogatni és elég nagy a fantáziája. Lehet, hogy a későbbiekben be teszem ide az egyik félig kész irományt, kíváncsi vagyok a véleményetekre. Szerkesztve: 2011. December 14. - SZKipi Padawan Válasz
NorbiLordi Hozzászólás ideje: 2011. December 14. Hozzászólás ideje: 2011. December 14. Lehet, hogy a későbbiekben be teszem ide az egyik félig kész irományt, kíváncsi vagyok a véleményetekre. Én kíváncsi vagyok rá Én is szoktam irkálni, fél éve kezdtem el egy történetet, megvan már a sztorija de hozzád hasonlóan én is félbehagytam. Nem tudom miért Válasz
KisKósa Hozzászólás ideje: 2011. December 14. Hozzászólás ideje: 2011. December 14. Az enyém sajnos senkit nem érdekelt, úgy hogy nem írtam le a történetem folytatásait. Igazából nem is volt igazi írás, csak felvázoltam a történetet. De hiába, nem vagyok jó író. Én mindenesetre érdeklődve várom, ha esetleg feltöltesz ide valamit. Válasz
NorbiLordi Hozzászólás ideje: 2011. December 14. Hozzászólás ideje: 2011. December 14. Az enyém sajnos senkit nem érdekelt, úgy hogy nem írtam le a történetem folytatásait. Igazából nem is volt igazi írás, csak felvázoltam a történetet. De hiába, nem vagyok jó író. Én mindenesetre érdeklődve várom, ha esetleg feltöltesz ide valamit. Én végigolvastam amit írtál, szerintem tök jó a története Válasz
KisKósa Hozzászólás ideje: 2011. December 14. Hozzászólás ideje: 2011. December 14. Én végigolvastam amit írtál, szerintem tök jó a története Lehet, de mondjuk az is igaz, hogy így vázlatosan nem jön át az egész. Meg úgy telibe retconnolták nekem hogy csak na. Válasz
Darth Raven Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 2. Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 2. (szerkesztve) Nekem még régebben volt pár ötletem egyel kapcsolatban. Ez a Jedik és Sithek közti végső összecsapást ábrázolta volna a saját ötleteim és elgondolásaim alapján. A mű alapötletei még 2 évvel ezelőtt kezdtek bennem megfogalmazódni, valamint másfél éve szántam rá magam, hogy leírom. Aztán több heti munka után úgy döntöttem mégsem és kitörötem az egészet úgy, ahogy van. Csak nemrég döntöttem úgy, hogy írok egy újabbat és emű feltámasztása mellett döntöttem. Szóval öszeszedtem minden akkor megmaradt emléket és újfent nekifogtam, Az Új Rend címet adtam neki és történetesen holnap lesz a startja. Maga a bevezetés már olvasható Jedirenden valamint a saját oldalamon és két hetes időközökkel tervezem megjelentetni. Gondoltam már ide is leírom, hátha érdekel valakit. Szerkesztve: 2012. Augusztus 2. - Darth Raven Válasz
Darth Sky Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 4. Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 4. (szerkesztve) Már nagyon rég óta terveztem írni egyet, de csak most jutottam el addig, hogy legyen belőle valami. Lényegében ez az első SW témájú írásom is (nem számolva azt a régi, félresikerült Ep7 vázlatot), de remélem, nem látszik rajta. Bár ez még csak a sztori első harmada, gondoltam beteszem. A többi már a sztori: A padawan próbája I. fejezet Shili hegyeit, völgyeit és szavannáit szemkápráztató éjszakai fényben fürdették a bolygó holdjai. A leggyönyörűbb látványt az egyik völgyben békésen elterülő apró tó nyújtotta, melynek lágyan fodrozódó felszínén megnyugtatóan csillogott a varázslatosnak beillő holdfény. Ám az ifjú togruta lányt, Ahsoka Tanót nem nyugtatta meg a jelenség. Ösztönei baj közeledtét suttogták. A tóparton állt, tekintetével a távolba révedt. Összefont karral szemlélte a távoli város sziporkázó játékát. Hirtelen sugárlövedékek ismerősen csengő hangja tört be tudatába, melyre riadtan hátrafordult, a mögötte elterülő falucska irányába. Ösztönösen kapott derekához, hogy magához ragadja fegyvereit, ám hitetlenkedve tapasztalta, hogy fénykardjai nem lógnak jól megszokott helyükön. Ahsokán félelem helyett a népe iránti felelősségvágy uralkodott el, így a vörösen villódzó fények felé vette az irányt. Az Erő támogatásával, és az eredendően benne rejlő fürgeség révén pillanatok alatt elérte a falut, ahol néhány lángoló, és füstölő épületből fejvesztve szaladtak ki togruta asszonyok, gyerekeiket féltő szorításban maguknál tartva. Női sikolyok és sugárvetők hangja töltötte be a környező teret. A férfiak kötelességtudóan szálltak szembe a behatolókkal, hősiesen védték területüket a kegyetlen fosztogatóktól. - Kislányom, menj innen! Menekülj! - kiáltotta egy kétségbeesett női hang Ahsoka bal oldalának irányából. A fiatal lány értetlenül nézett körbe, míg nem rájött, hogy az asszony neki kiabál, miközben egyenesen felé tart. Alig néhány lépés választotta el a padawantól, amikor egy sistergő hang kíséretében füstölgő lyuk keletkezett a mellkasán. Ahsoka arcára döbbenet ült ki, majd gyorsan előrelépett, és elkapta a testet. Az asszony utolsó erejével lágyan mosolygott, és megsimogatta a könnyeivel küszködő lány mintázatokkal díszített arcát, majd tekintetéből szép lassan kihunyt az élet. A padawan érezte, hogy édesanyja haláltusájának szemtanúja volt. Lassan lecsukta az élettelen nő szemét, majd amint lágyan a fűre engedte az elernyedt testet, szomorúságát és bánatát irdatlan sebességgel váltotta fel a harag, a düh és a bosszúvágy. Miközben narancs árnyalatban pompázó arcán lassan legördült egy könnycsepp, felemelte tekintetét, és a gyilkos weequay után nézett, aki egyre távolodott tőle, mialatt nyilván újabb áldozatot keresett magának a tomboló káoszban. Ahsokától nem messze, egy vibrokard pihent a fűben, miután gazdája - egy idősebb togruta férfi - holtan hevert mellette. A lány felegyenesedett, lehunyta azúrkék, könnytől csillogó szemeit, és megidézte magában az Erőt. Bensőjét bosszúvágy fűtötte, melynek képtelen volt ellenállni. Meg akarta torolni anyja halálát. Nem érdekelte, milyen áron. A weequay férfi értetlenül pislogott, amikor egy "láthatatlan kéz" a levegőbe emelte, és lassan egy fiatal togruta lány felé kezdte húzni. Gyorsan rájött, hogy egy Jedivel van dolga. A lány mindkét karját kinyújtva húzta egyre közelebb az alakot, akinek teste megbénult, képtelen volt mozdulni. Úgy érezte, egy óriási, láthatatlan marok szorításában van, melyből nem tud kiszabadulni. A padawan már csak egyik karját tartotta nyújtva, amikor az előtte lebegő weequay-t csupán néhány lépés választotta el tőle. Ahsoka kinyitotta szemeit, bosszúvágyó tekintetében a sötét oldal lángjai tomboltak. A férfi hirtelen erőteljes szorítást érzett a torkán, fuldokolni kezdett. Ösztönösen kapott nyakához, elejtve sugárvetőjét. - Megölted az anyámat... - mennydörögte a lány, vékony hangját megszégyenítő módon. A férfi tovább krákogva küzdött az egyre erőteljesebb szorítás ellen, mindhiába. - ...ezért az életeddel fizetsz! - fejezte be a mondatot, azzal pillanatok alatt szabad kezébe szippantotta a mellette heverő vibrokardot, majd az Erő sötét oldalának erejével valósággal karóba húzta a fuldokló weequay-t. A test könnyedén siklott a hegyes fegyverbe. A férfi megrökönyödve bámult a mellkasából kiálló kardra, miközben a láthatatlan kéz elengedte, ő pedig erőtlenül rogyott térdre. A lány mágnesként szippantotta vissza kezébe a vértől csöpögő pengét. - Kér... kérlek... - nyögte a gyilkos kalóz, miközben szájából vér kezdett csordogálni. - Te sem kegyelmeztél anyámnak... megérdemled a sorsod! - felelte mélységes megvetéssel és haraggal, majd egy szempillantás alatt lefejezte a weequay-t. Ahsoka arcát anyja gyilkosának vére borította, kéken fénylő szeme pedig sárgásvörössé torzult, egészen ijesztő összhatást ébresztve. A lány gonosz elégedettséggel nézte az élettelen fejet... - Nem! - riadt fel kétségbeesetten Ahsoka, majd felült priccsén. A coruscanti Jedi Templomban lévő személyes szálláshelyén tartózkodott. Rémült tekintetével környezetét fürkészte, de gyorsan rájött, hogy csak álmot látott. Egy kegyetlen rémálmot. Tekintete a tőle jobbra lévő, lapos dobozra siklott, ahol a sötét ellenére megnyugtató módon fénylett két fénykardmarkolata, a redőnyszerű ablakon beszűrődő "éjszakai Coruscant" által megvilágítva. Tisztában volt vele, hogy amit az imént tapasztalt, csupán álom volt, mégsem tudott megnyugodni. Aggasztották a látottak. Az Amidala szenátor elleni merényletkísérletet is látta, az előtt, hogy bekövetkezett volna. Ezúttal mit akart üzenni neki az Erő? Át fog állni a sötét oldalra? Helytelen útra tévedt, melynek halál és szenvedés a vége? Meg kell mentenie édesanyja életét? Vagy egyéb, szimbolikus jelentése van a látomásnak? Számos lehetséges válasz létezett, a gondolatok pedig sebesen kergették egymást a fejében. Ám azt tudta, hogy valamit tennie kell, ahogy azt is, hogy hátralévő éjszaka egy szemhunyásnyit nem fog aludni. A hajnalban vett hűs zuhany testén kívül tudatát is felfrissítette, de a baljós gondolatok magva továbbra is ott motoszkált, agyának egy rejtett zugában. Nem sokkal napfelkeltét követően elindult, hogy felkeresse azt, akihez minden Jedi készséggel fordult tanácsért. Több, mint nyolcszáz életéve alighanem kellőképp bizonyította, hogy Yoda - a Jedik nagymestere, a Tanács vezető tagja - egy sokat megélt, tapasztalt veterán. A legtöbb Jedi szerint, a mester korával csupán bölcsességének mértéke vehette fel a versenyt. A zsenge korú, mindössze tizenöt éves Ahsoka sem gondolta másként. A Templom folyosóinak egyikén sétált, úton Yoda meditációs kamrája felé, miközben mélyen gondolataiba temetkezett. Csizmája kopogása ritmikus háttérütemet biztosított merengő lépteinek, kisebb visszhangot keltve a néptelen folyosón. Három fejcsápja rugalmasan követte mozgását. Feje búbján a montrálnak is nevezett szarvak kecses összhangban álltak lekkuival, melyek kék-fehér csíkozásban díszítették a lányt. Arca kerek volt, kislányos vonásai pedig aranyos jelenséggé tették. Veszélytelennek tűnő külseje alapján sokszor alábecsülték képességeit ellenfelei, ám mindnyájan hibát követtek el. A lány azúrkék szemei élettől csillogtak, bár jelen esetben gondterheltségről árulkodtak. Rozsdabarna és narancsszín közt játszó arcbőrét remek kontrasztot biztosító fehér minták díszítették. Ezen arcvonások, minták, lekkuk és montrálok bájos harmóniában varázsolták gyönyörűvé a lányt. Egy lágy, csengőszerű hang szólalt meg az ősöreg Yoda kamrájában, jelezve, hogy valaki beszélni óhajt vele. - Lépj be! - mondta az aggastyán Jedi, majd az ajtó felé fordult. Ahsoka egy halk szisszenéssel feltárta az ajtólapot, majd miután belépett, a fémlemez lecsukódott mögötte. Az apró mester cseppet sem meglepődve nyugtázta, hogy az ifjú tanítványt nyugtalanítja valami. Az Erőn keresztül már korábban megérezte a lányból áradó baljós és kétségbeesett gondolatok hullámait, így azzal is tisztában volt, hogy hamarosan felkeresi őt. - Mit tehetek érted, padawan? - érdeklődött a mester, majd botjával intett a lánynak, hogy foglaljon helyet. A sokszög alakú terem nem volt túl tágas, ám hihetetlen nyugalom töltötte be. A világos oldal mindent elárasztott, sokkal inkább, mint a Templom többi részén. Ahsoka leült az egyik kör alakú ülőalkalmatosságra, majd vékony lábait felhúzva átkarolta azokat, és hol a mesterre, hol a díszes padlóra szegezve tekintetét belekezdett mondandójába. - Álmot láttam, mester. Ugyanolyan borzalmas rémálmot, mint az Amidala szenátor elleni merényletkor. De ez... más volt. Sokkal valóságosabb. - Yoda érdeklődve fürkészte a padawant, aki néhány lélegzetvételnyi szünet után folytatta. - Anyámat láttam, a szülőbolygómon. Egy csapat fosztogató támadása során, több togrutával együtt meghalt. Aztán... - Ahsoka megmerevedett, nem tudta, hogyan fogalmazzon. - Mi történt ez után? - kérdezte Yoda. - Fogalmam sincs mit jelenthet, mester, de... bosszút akartam állni a gyilkosán. Amit kegyetlen módszerrel meg is tettem. - magyarázta a padawan, majd kérdőn Yodára nézett. - Az Erő a látomásaidon keresztül próbál üzenni neked. - kezdte a zöld bőrű mester, miközben botjával a lány felé mutatott. - Meglehet, hogy hamarosan teljes valójában szembetalálod magad azzal, amivel a legtöbb Jedi szembenéz életében: hogy a sötét oldal kísértése kopogtatni fog ajtódon. Ám mivel a jövő folytonos mozgásban van, ezt nem tudhatom biztosan, ahogy azt sem, mit próbálnak közölni veled az álmaid. Magad kell meglelned a lelki egyensúlyod, és rátalálni a válaszra. - Értem, mester. - felelte a lány aprót biccentve. - Szeretnék engedélyt kérni tőled, hogy elhagyhassam Coruscantot, és a szülőbolygómra utazhassak. Úgy érzem, az a helyes döntés, ha utánajárok a látomásomnak, és mindent megteszek, hogy megóvjam anyámat, ha valóban veszély fenyegeti. - Vigyázz, Ahsoka! Az ártatlanok, és bajba jutottak megsegítése nemes dolog, mely ugyanakkor kötelességünk is. Ám nem szabad hagynod, hogy a rokoni kapcsolat megfosszon téged józan ítélőképességedtől, és elhomályosítsa döntéseid helyességét. Az érzelmi kötődés, és az indulatból meghozott döntések nagyon hamar a sötét oldalra ragadhatnak, ahonnan aztán soha nem engednek. - magyarázta Yoda mélyen Ahsoka szemeibe nézve. - Tudom, mester. Ezzel tisztában vagyok. De anyámon kívül más fajtársaimat is veszély fenyegetheti. Úgy érzem, Jediként nem engedhetem, hogy szenvedni hagyjam őket úgy, hogy tehettem volna ellene. És lehet, hogy a látomásom értelmére is csak így kaphatok magyarázatot. - felelte Ahsoka, elgondolkodtatva az agg mestert. Yoda homlok ráncolva fordult a coruscanti látkép felé, melyen a nap már teljes egészében láthatóvá vált a felhőkarcolókkal teletűzdelt horizont felett. A mester végül sóhajtott egyet, majd ismét a padawanra nézett. - Ám legyen! Elhagyhatod Coruscantot, és Shilire utazhatsz... de kizárólag egy mester társaságában. Kenobi és Skywalker mesterek távollétében Plo Koont javaslom. Ő jelenleg is a Templom falain belül tartózkodik, és tudom, hogy jó baráti kapcsolatot ápoltok. - mondta Yoda, apró mosolyra húzva ráncos ajkait. - Igen. Plo mester és én jó barátok vagyunk, szívesen utaznék vele. - mosolygott vissza a lány, majd felállt, és meghajolt Yoda előtt. - Köszönöm, mester. - Azzal a kijárat felé sétált, és elhagyta a néhol már napfényben fürdő helyiséget. Az Első Tudás Tornya volt a Jedi Templom legmagasabbra nyúló része a több, mint egy kilométeres magasságával. Négy, alacsonyabb testvértornya fogta közre, Coruscant tájának ezen részén egyeduralkodóként díszítve a tájat. A Templom bőséggel el volt látva különböző nagyságú hangárokkal, az ellátott hajók méretétől függően. Innen indultak küldetésre a Jedi-mesterek- lovagok- és padawanok, legtöbbször a Köztársasági Nagy Hadsereg kiváló harcosaival, a klónkatonákkal. Ahsoka Tano és Plo Koon egy közepes méretű hangárt szemelt ki magának. A padawannak nem kellett győzködnie a Jedi-mestert arról, hogy tartson vele, főleg azt után nem, hogy beszélt neki baljós rémálmáról. A kel dor fajba tartozó idősebb, hetvenes éveit taposó férfi készségesen vállalta, hogy elkíséri védencét hazájára, a Shilire, ahonnan tizenkét évvel korábban ő maga hozta ide, a Rend falai közé. Többek közt ez is közrejátszott abban, hogy ők ketten a mai napig meglehetősen jó viszonyban álltak. Plo sokszor gondolt úgy a lányra, mint tulajdon unokahúgára, noha tudta, hogy az érzelmi kötődés tilos számukra. Ahogy csaknem mindig, Ahsoka ezúttal is szokásos Jedi-öltözékét viselte. Egyáltalán nem volt hétköznapi darab, miután hűen tükrözte fajának egyedülálló tradícióit. Testére simulva kihangsúlyozta tinédzser létére meglehetősen nőies, törékenynek ható alakját. Egy rövid szoknyával egybefüggő, csizmájához hasonló színű, sötétbarnás felsőt viselt, melyet hátán és kulcscsontja alatt kivágások ékesítettek. Karcsú derekán egy világosabb, barna bőröv feszült, melyen lépteivel harmóniában két fénykardmarkolat táncolt, az öv csatjáról lógó lila, togruta-minták borította szövetdarabhoz hasonlóan. Felkarját szalag szerű szövetdarabok fonták körbe, alkarja és kézfeje pedig csuklóvédőbe volt bujtatva, csakugyan barna színekben. Lábait sötétszürke sztreccsnadrág fedte, széleit apró, rombusz-szerű kivágások díszítették. Ahsoka ruházata egyszerre volt egyedi, mutatós és hagyománytisztelő. Plo szabvány ruházata már kevésbé volt egyedi. Bordó tunikát viselt, mely nem sokkal a térde alatt végződött, öv gyanánt pedig egyszerű, világosbarna bőrdarab feszült derekán, ahonnan fénykardja is lógott. Vörösbarna csizmája sem hordozott magán semmi különlegeset, akárcsak fehér alkarvédői, leszámítva a rajta lévő, vörös kel dor szimbólumot. A páros szótlanul szelte át a félhomályos hangárt, egyenesen egy Eta-osztályú komp felé. Kenőanyagok kellemetlen bűze csapta meg Ahsoka orrát. Fehér páncélban serénykedő klónkatonák haladtak el a Jedik előtt - nyilván ők is következő útjukra készültek. A háttérzajként szolgáló klónok párbeszédeit csak a parancsnokok harsány vezényszava törte meg olykor. A komp bordó és részben fehér, szögletes oldalsó szárnyai felhajtva pihentek. A gép gerincéből kinyúló harmadik szárnnyal párhuzamosan nyújtóztak az acélmennyezet felé. Ahsoka és Plo felsétáltak a rámpán, majd eltűntek a hajó gyomrában. A gömb alakú, áttetsző pilótafülkébe érve rövid percek leforgása alatt rutinszerűen végrehajtották a jól begyakorolt mozdulatsorokat, melynek eredményeként a gépezet lebegtető hajtóműve életre kelt, robaja az egész helyiséget visszhangozva zengte be. A vízszintesen ovális, hatalmas hangárkapu feltárult. A komp a levegőbe emelkedett, majd a hajtómű villanása kíséretében megindult a kijárat felé. Szárnyait lehajtva hasította Coruscant mesterséges atmoszféráját, majd elvegyült a járműáradatban. Míg a Jedi-mester a botkormányt markolva tartotta uralma alatt a gépet, az ifjú padawan oldalra tekintve kémlelt ki a páncélüvegablakon, a gyorsan távolodó Jedi Templomot fürkészve. Azt gondolta, helyesen döntött, amikor arra jutott, hogy elhagyja Coruscantot, és hazája felé veszi az irányt. Az Erő nem adta jelét annak, hogy a lány letért volna a helyes ösvényről, így nyugtalansága mérséklődött. Úgy érezte, jó irányba tart célja érdekében, hogy megfejtse rejtélyes álmát, és rájöjjön, mit próbál üzenni neki az Erő. - Minden rendben, Ahsoka? - kérdezte Plo mester néhány műszerfalon lévő gombot megnyomva. Nem volt szüksége a lányra néznie ahhoz, hogy felfigyeljen továbbra is benne parázsló aggodalmára. - Igen, csak nem hagy nyugodni az álmom. Ez minden. - felelte a padawan, miközben a hajó áttört a vastag felhőrétegen, így ismét a világos kékség uralta a kilátást. - Ez érthető. De nem szabad hagynod, hogy az álmodban látottak megvalósulásától való félelmed eluralkodjon rajtad. Meglehet, hogy épp ez a félelmed juttat majd abba a helyzetbe. - bölcselkedett a narancssárga bőrű mester, akinek hangja elképesztően nyugodtan csengett. Ahsoka gyakran eltűnődött, hogy a levegőszűrő maszk teszi-e, vagy Plo egyszerűen csak higgadt, ám valahányszor ez utóbbi következtetésre jutott. - Igazad lehet, Plo mester. - felelte Ahsoka merengő hangon, elgondolkodva. A komp elhagyta a légkört, majd a bolygó gravitációs mezejének határa felé tartott. A pilótafülkében a nagy világos semmit a nagy sötét, csillagokkal pöttyözött semmi váltotta fel. - Együtt kitaláljuk, mit jelenthet az álom, és megbirkózunk a ránk váró eseményekkel. De soha ne feledd el, mit tanultál, és mindig cselekedj aszerint. - magyarázta a kel dor, a szemét fénytől megvédő szemüvegén keresztül a lányra nézve. Ahsoka nem látta a mester tekintetét, érezte, hogy mélyen az ő kéklő tekintetét fürkészi, nyomatékot adva szavainak. - Úgy lesz, mester. - felelte a lány egy arcára kiülő bájos mosoly kíséretében. Ahsoka tisztelte, szerette mesterét, Anakin Skywalkert, néha mégis eljátszadozott a gondolattal, mi történt volna, ha annak idején Plo Koon tanítványává válik. Valószínűleg kevésbé lett volna vehemens természet, és fénykardja helyett előbb nyúlt volna finomabb praktikákhoz a problémás ügyek megoldása érdekében, mint jelenleg. És bár igen erősen érződött a padawanon mestere taníttatása, akadt, hogy épp a lány fogta vissza Skywalkert, ő térítette észhez, ha adott helyzetben az túl sok rizikót vállalt. Különleges módon egészítették ki egymást, mely teljességgel rendjén is volt. Ám nem biztos, hogy Ahsoka mindenképp padawanná vált volna tizennégy éves korában, ha nem kerül Anakin mellé. Senki nem kötötte az orrára, de az esze vágott, így erős volt a gyanúja - ha nem is vette biztosra - hogy Yoda mester részben épp Anakin jellemváltozása érdekében rendelhetett mellé padawant. Plo mester esetében ez szükségtelen volt, és azon tény felett sem lehetett elsiklani, hogy az idős mester már rendelkezett növendékkel akkoriban. A gondolatsor végén Ahsoka mindig arra jutott, hogy örül annak, hogy padawan lehet, és az általa egyik legjobban tisztelt Jedi mellett szerezhet tapasztalatokat a Jedivé válás ösvényén. - Akkor irány Shili! - jelentette be Plo mester, miközben a beállítások ellenőrzése után karmokban végződő négy ujjával megmarkolta a hiperhajtóműkart. - Irány haza... - mondta a lány, sokkal inkább magának, mint a mellette ülő Jedi-mesternek, aki egy határozott mozdulattal előretolta a kart. A környező csillagok pontjai szempillantás alatt alakultak át fénylő csíkokká, miközben a komp belépett a hiperűrbe. Folyt. köv. Szerkesztve: 2012. Augusztus 8. - Darth Sky Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 4. Szerző Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 4. És megint Ahsoka.... Válasz
Darth Raven Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 5. Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 5. Itt van Az Új Rend bevezetése, valamint az első fejezet. Gondoltam ide is kiírom, hátha valaki nem követi a Jedirendet. Válasz
KisKósa Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 7. Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 7. Szerintem tök jó lett. Válasz
Darth Raven Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 8. Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 8. Köszi. Válasz
KisKósa Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 8. Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 8. Köszi. Sky-nak szólt, ne haragudj, a tiédet még nem olvastam. >.< Válasz
Darth Raven Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 8. Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 8. Nem gond, csak elég egyértelműnek tűnt. Válasz
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 8. Szerző Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 8. Sky-nak szólt, ne haragudj, a tiédet még nem olvastam. >.< Idézd be kinek válaszolsz, mert nem egyértelmű ha van utána írás. Válasz
Darth Sky Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 8. Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 8. Köszi, KisKósa! Örülök, ha akad, akinek bejött. Válasz
Darth Raven Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 17. Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 17. Az Új Rend 2. fejezetét itt tekinthetitek meg. Válasz
Darth Raven Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 31. Hozzászólás ideje: 2012. Augusztus 31. Megjelent Az Új Rend harmadik fejezete. Mivel szöveges formában eddig egyedül Jedirenden jelenik meg bejegyzés/hozzászólás formájában és ott napokat kének a művek, mot úgy gondoltam ide is kiteszem ebben a formáben. Mivel szerintem biztosan vannak, akik így jobban preferálják és nekik se kelljen feleslegesen várniuk. Remélesm nem gond A fejezetet itt találod PDF formátumban… Az Új Rend - 3. fejezet Az Évszázad Rablása 64 ABY, 9. hónap, 2. hét, Primeday: Több mint egy év telt el a tragikus eseményeket követően. A Köztársaság ugyan győzelmet aratott, de a szenátus tagjai újabb támadás lehetőségétől tartva galaxis szerte tisztogatást rendeltek el. Enar Gahennek és bátor katonáinak köszönhetően komoly sikereket értek el a továbbra is szétszórt, rendkívül megosztott birodalmi erők ellen. A Jedi Rend rendületlen hajtóvadászatba kezdett Darth Lizara után, amint bizonyítékot talált túlélésére. Úgy gondolják, mestere helyett akarja véghezvinni annak ambiciózus tervét, ezért rendjük legjobbjai eredtek nyomába. Viszont még így is megvan rá az esély, hogy egy napon tucatnyi csillagromboló tűnik majd fel Ryloth ege felett. A Twi’lek hatalmas összeget fizetett a Köztársaságnak védelmükért cserébe. Jelenleg a kor egyik legerősebb elhárító mezeje, és legkifinomultabb űrvédelmi rendszere védi a bolygót. Ezen felül Mon Calamari cirkálók tucatjai járőröznek körülötte, a nap minden percében készen állva bármekkora flotta érkezésére és feltartóztatására. Sikeres menekülése után Lizara és bátor kísérői csakugyan a grandiózus terv kivitelezésén kezdtek fáradozni. De ahhoz, hogy egy ekkora flottát sikerüljön összehozniuk, valami nagyobbra lesz szükségük egy YT-2000-es fregattnál… Egy átlagos reggel köszöntött a Hammer of God fedélzetére. Jarhead a raktérben ült és pucolta fegyverét. Gondosan ügyelt rá, hogy a legapróbb szennyeződés sem zavarhassa meg működését. Még csak az kéne, hogy beragadjon az este folyamán. - Most komolyan, mit érsz azzal? – fordult oda a katonai kését élesítő Silkhez. A férfi már fél órája húzkodta végig egy jókora dúracéllemezen annak pengéjét. Némán hallgatott egy pillanat erejéig, majd felé fordította kék szemeinek szúrós tekintetét. - Tudod ez nem ez átlagos kés. Úgy vágja az ízületeket, porcokat, sőt, még némelyik csontot is, mintha az ott sem lenne. Ha eléggé kiélezi az ember, egy jól irányzott mozdulattal simán keresztülmetszheti egy rohamosztagos páncélját – közölte vele tájékoztatólag. - Az meglehet, de többet érsz egyetlen működőképes sugárvetővel – közben felé emelte fegyverét, mutatva annak színtiszta felületét. – Mint akárhány késsel. - Normál esetben lehet, de most nemigen lesz alkalmad használni. Tudod, ez egy „lopakodós” küldetés – felelte, közben belevágta a kést az egyik felesleges páncél mellkasi vértébe, de az lecsúszott annak tömör felületéről. - Látom nem mentél vele valami sokra, ez egy lövéssel hármat is átvisz, kilométerekről – nevetett fel a klón. – Egyébként, mikor volt utoljára egy szimpla melónk? Mindig elcseszünk valamit. Ebből komoly tűzharc lesz, mint mindig – tette hozzá a küldetésre utalva. - Akkor már mindegy lesz – szólt közbe Stan, amint belépett a keskeny ajtón. Ugyan ő csak a pilóta és végig a hajóban rostokol majd, de nem lesz hova mennie, ha rosszul sülnének el a dolgok – Ez nem csak egy sima betörés vagy bakta lopás. Be fogunk törni egy birodalmi állomásra, majd feltörni a központi számítógépét. Azt említettem már, hogy egy kisebb csatacirkálót is meg kell lovasítanunk? Beszélgetésük alatt Lizara a bal szélső kabinban létrehozott taktikai teremben futotta át újra és újra merész tervét, Emmersonnal az oldalán. A hajótest teljességgel ilyesfajta feladatok végrehajtására lett átalakítva, Travis sem kezdte másképpen. - Ez még rendben van – közölte Emmerson az egyik tervrajzra mutatva. – Eddig el tudunk menni, nem ez a gond. De nem tudunk majd kijutni, onnan lehetetlen eljutni a hangárhoz… 9 évvel járunk a mai nap eseményei előtt. Travis és Emmerson ugyanezen asztal fölé magasodtak, következő merész húzásuk terveinek utolsó simításait végezték. Az ekkor 8 éves Lizara az ajtóból hallgatózott. - Nem kell cifrázni – jelentette ki Emmerson a taktikai asztal fölé hajolva és a bejárat körüli rész folyosóira mutatva jobbjával. – Egyszerűen csak leszállunk, megmondjuk, hogy sebesülteket hoztunk és becsempészünk egy egész szakasz rohamosztagost a gyengélkedőbe. Mi eltereljük az alig 30 őr figyelmét, amíg ők kisétálnak a baktával, gyerekjáték az egész. Annyit fél kézzel elintézel. - Nem lehet ilyen egyszerű, kelleni fog még egy szakasz. Az erdő felől közelítenek majd és a jelemre kiiktatják a mesterlövészt, aztán fedezik a klónok visszavonulását – felelte Travis szúrós hangon, kezével a katonai bázis melletti erdőrészre mutatva. - Ez csak egy egyszerű bázis, senki sem gondol arra, hogy az utolsó élő Sith nagyúr személyesen jön baktát lopni. Különben is, sokszor a legegyszerűbb tervek működnek a legjobban. - Látom még most sem érted. Ez nem egy egyszerű rablás, egyik sem az. A tolvajlásnak is megvan a saját művészete, akárcsak az Erőnek vagy a fegyverforgatásnak, és minél jobb egy művész annál csavarosabb tervet sző, annál több eshetőséggel szemben biztosítja magát. Mindig kell egy tartalékterv, mert sosem tudhatjuk mi és hogyan fog elsülni. Bármely, még a legegyszerűbb bakta rablás is lehet az utolsó küldetésünk, ott lesz az a szakasz, erről nem nyitok vitát. - Neki nem ágyban lenne a helye, hajnal 2 óra van – mondta a kislány felé fordítva barna szemeinek barátságos tekintetét. - Had hallgatózzon, ha akar. Jóllehet ő is itt szövi majd terveit egy napon. …Még korai ez nekünk, ezt lehetetlen kivitelezni öt fővel – fejezte be mondandóját. - Hidd el menni fog – vágta rá Lizara teljes magabiztossággal. Szemei előre csillogni kezdtek a közelgő vérontás lehetőségétől. - Nézd egyszer Travissal két szakasz katonát vesztettünk egy egyszerű bakta rablásnál, mi magunk alig jutottunk ki élve. Most öten vagyunk és egy komplett birodalmi cirkálót akarunk meglovasítani Kolvin admirális orra elől. Mi esélyünk van? – a lány dühösen nézett vissza rá, egy pillanat alatt felidézve az akkori emlékeket. - Ha jól tudom én mentettem meg a bőrötöket aznap – közben szemei valósággal lángra kaptak. - Senki más nem tudott volna kimanőverezni 3 köztársasági korvettet miközben ti ájultan hevertek a raktérben. Ez az én tervem és úgy hajtom végre, ahogyan jónak látom. - Ám legyen – felelte, közben a padló fele fordította szemei aggodalmas pillantását. – Nem esett messze az alma a fájától – visszhangzott gondolataiban. A Hammer of God néhány százezer kilométerre lépett ki a hipertérből Eriadu világa felett, majd egy hatalmas űrállomás felé vette az irányt, melynek fedélzetén Kolvin admirális személyesen felügyelte legújabb csillaghajója, az Imperio építésének befejező lépéseit. Maga a hajó már útra kész, mindössze a felavatási ceremónia és a végső rutinellenőrzések maradtak. Jelenleg még tisztázatlan, hogy miért itt épül, és miért szentel neki olyan nagy figyelmet, amikor sokkalta nagyobb hajói is vannak. De egy biztos, különleges valamilyen szempontból. - Itt a Stardust állomás az azonosítatlan korvettnek. Azonnal hagyják el a környéket, különben kénytelenek leszünk tüzet nyitni magukra – hallatszott a kérdéses űrállomás kommunikációs tisztjének érdes hangja a komon keresztül. - Itt a Hammer of God a Stardust állomásnak, alaposan összerúgtuk a port pár köztársasági cirkálóval a közelben. Megsérült a létfenntartó rendszer, tíz percen belül elfogy a levegőnk, muszáj dokkolnunk – válaszolta Stan egy kétségbeesett hajós hangján. - Köztársaságiakkal? – kérdezte vissza tiszt meglepetten. – Pontosan hol látták őket? Hányan vannak? - Először engedjenek leszállni, aztán készséggel megosztunk minden adatot önökkel – ekkor fél perc néma csend következett, bizonyára nem vették be a trükköt. Stan már félbe is szakította volna a hónapok óta tervezett akciót, de Lizara némán jelezte neki, hogy folytassa. - Rendben, engedélyezzük a leszállást a hármas dokkban – jelentette ki végül a tiszt mindenki megkönnyebbülésére. Már csak egy apró bökkenő akadt, nem ott akarnak dokkolni, Lizara gyorsan át is vette a siniteen helyét a kapitányi székben. - Az ötös dokkban – közölte szelíden, mialatt egy furcsa mozdulatot hajtott vére jobb kezével a beépített kom felett. - Az ötös dokkban – hallatszott vissza szinte azonnal, majd a lány nemes egyszerűséggel megszakította a kapcsolatot, mielőtt tudatosulhatnának a tisztben az elmetrükk befolyásának első jelei. A hangárba érve azonnal átküldték a koordinátákat, melyek a nagy semmi kellős közepére vezetnek. Az állomás mellet járőröző két csillagromboló rövidesen belépett a hipertérbe, még az űrszemetet sem szórták ki. Ennek köszönhetően már csak fél tucat könnyűcirkáló maradt a környéken. A hangárban vettek egy gyors pillantást környezetükre. Ugyan a tervezett helyen voltak a tervezett időben, de mégis kettővel több őr volt a kelleténél. Ezen felül egy termetes tiszt is állt a leszállórámpa előtt újabb két klónnal az oldalán. Viszont ez aggasztotta őket a legkevésbé, ugyanis nem a megszokott fehér páncélokat viselték. A vértek tele voltak szürke jelzésekkel, számsorokkal, valamint egy keselyűt formáló szimbólum is volt a mellkasukon. Ezért szóba sem jöhetett a beszivárgás, hacsak nem szerzenek legalább hármat a páncélok közül. Hamar ki kellet találniuk valamit, mielőtt a két romboló visszaérne, lerántva a leplet tervükről. - Tűz van! Valaki… már megint kigyulladt ez az ócskavas! – visszhangzott egy férfi kiáltása, amint leereszkedett a Hammer of God tömör rámpája. A tiszt azonnal beküldte a két mellette álló rohamosztagost, majd másik két katonát hívott maga mellé. - Héj öcsi! – kiáltotta Jarhead a hátulsó katona vállát ütögetve, az hátrafordult, majd padlóra küldte a klón jobbegyenese. A másik rohamosztagos ekkor megfordult, megcélozva mellkasát sugárvetőjével. Már épp élete kezdett leperegni szemei előtt, amikor is Silk lépett a vele nem épp megegyező testalkatú klón mögé. Majd némán, a másodperc tört része alatt átnyúlt válla felett jobbjával és egyenesen a szívébe mélyesztette a markában tartott, általa hosszú órákon át élesített kés pengéjét. Ezúttal nem csúszott le a mellvért kemény ötvözetéről, hanem könnyedén hatolt át rajta és meg sem állt a rohamosztagos rideg szívéig. - Kössz! – felelte Jarhead, amint holtan rogyott a földre támadója. Silk egy néma bólintással reagált rá, de így is csak egyetlen használható páncél maradt. Muszáj lesz becsalniuk a másik két klónt is, lehetőleg a tiszt nélkül. Szerencsére azok maguktól is bementek, amint furcsállni kezdték tárasaik meglehetősen hosszadalmas ottlétét. Dolgukat megkönnyítve szétváltak és két, teljesen ellentétes irányban haladva kezdték átfésülni a hajótestet. Az első katona a korábban leszúrt társa holttestére lett figyelmes, azonnal felemelte fegyverét, majd segítséget próbált hívni. Ekkor a már jó ideje a mögötte álló falnál szobrozó Emmerson fogta át sisakját, majd törte el nyakát egy rutinos mozdulattal. Az utolsó rohamosztagos valahol a pilótafülke és az étkezde között járt, amikor is Silk érdes öklének közeledtére lett figyelmes szeme sarkából. Jobbjával blokkolta a támadást, majd heves dulakodásba kezdtek. Végül Stan döntötte el a bunyót, amikor is a behatoló mögé osont, és jókora ütést mért hátára a kezében szorított fémpalackkal. Silk egy újabb bólintással fejezte ki háláját, majd magára öltötte az eszméletlen klón páncélját. Emmerson és Jarhead is hasonlóképp jártak el, miután az összes behatoló életének véget vetettek, túl veszélyes lett volna másképp cselekedni. - Mi történt?! – förmedt rá a kint várakozó tiszt a rámpáról lelépő három, sajátjának vélt katonára. - Csúnyán elharapódzott az a tűz odabent – válaszolta Jarhead. Mivel ő az egyetlen klón a csapatban, egyedül az ő hangja nem kelthetett most gyanakvást. - Beletelt egy kis időbe, mire sikerült megbirkóznunk vele. - És hol van az a másik? 786-os, vagy mi is volt a „neve”? – vágta rá a tiszt gyanakvóan, meglehetősen éles hangnemben. - Bent maradt, segít a bent lévőknek a létfenntartó rendszer helyrepofozásában. Addig is nem akarják, hogy bárki is háborgassa őket. Tudja milyen az, amikor egy siniteen pár szerelmi lázban ég és elkezdenek össze-vissza… szóval egyszerűen undorító az ilyen. Higgye el, nem akar bemenni – hazudta a képébe magabiztosan a klón. - Nem érdekel, azonnal tudni akarom, mi folyik odabent! – ordította a képébe a termetes tiszt. - Egyáltalán milyen tűzről hadobálnak itt? Még csak füst sem volt! - Nem akarsz bemenni – suttogta Lizara, aki idő közben kimászott egy, a hajó felső részére vezető vészkijáraton és macskaként lapult annak burkolatához. Tökéletes rálátása nyílott a tisztre, ennek ellenére mégsem szúrták ki a megfigyelőteremben állók éber pillantásai. - Nem akarok bemenni – ismételte a tiszt, majd elviharzott kabinja irányába. A lány még vetett egy pillantás az irányítóterem felé induló társaira, majd egy finom kézmozdulattal felnyitotta az egyik szellőzőnyílást. A teremben tartózkodók ugyan felfigyeltek rá, de fél perc néma figyelés után a véletlen művének tudták be az estet. Ekkor a lány egy párduc ügyességével suhant keresztül a fregatt tetején, majd vetődött bele a kérdéses járatba, a terv szerint folytatva útját célállomása felé. - Látod, gyerekjáték – súgta oda Silk a mellette haladó Jarheadnek, ahogy elérték a legközelebbi irányítótermet. Körbe-körbejárkáltak egy ideig a terminálok körül, mintha csak járőröztek volna, miközben Emmerson különleges meglepetéssel készült az állomás részére. Ő ugyanis különvált a többiektől és a közeli börtönblokk felé vette az irányt, mostanra könnyedén lerendezte a rabokat őrző egy szem rohamosztagost. Egy, a sugárvetője markolatával kivitelezett jól irányzott tarkóütéssel. Még bepötyögött néhány számot a cellák energiamezejét vezérlő terminálba, majd a rabok dühödt áradatával találta szembe magát. A tervnek megfelelően azonnal az irányítóterem felé sietett, az ott tartózkodó technikusok igen hamar elvesztették lélekjelenlétüket a férfi mögött haladó tömegáradat láttán és egy szempillantás alatt távoztak a még elérhető kijáratokon. A rajtuk kívül ott tartózkodó őrök sem fecsérelték idejüket, s rövidesen nekiláttak a tömegoszlatásnak sugárvetőik össztüzének pusztító lézeráradatával. Ezzel tökéletes alkalom nyílott a kis csapat számára, hogy a tervnek megfelelően felülírják az állomást az Imperioval összekötő dokkoló kapcsok és járatok sokaságát, ezzel szélnek eresztve a feltehetően alig néhány tucat ember által őrzött cirkálót. Egy percre minden ígéretesnek tűnt, Silk éppen az utolsó tűzfalat törte fel, amikor is megszólaltak a vészjelzők. Elég komoly gondra utalhattak, hiszen még a kisebb űrlázadás alkalmából sem szólaltatták meg őket, melyet mostanra már nagyrészt felszámoltak. Rajtuk kívül az összes teremben tartózkodó rohamosztagos a rabok után eredt, ezáltal teljesen egyedül maradtak és zavartalanul folytathatták tevékenységüket. Azonban egy szempillantás alatt körvonalazódott a riasztás oka, ahogyan a helyiségbe özönlő klónok áradatával találták szemben magukat. - Lebuktunk – sóhajtotta fel Emmerson. A problémát az a tény is tetőzte, hogy túl sokan voltak ellenfeleik, három katonának lehetetlenség volt sikerrel szembeszállni velük. Lizara ekkor érte el célállomását, mégpedig Kolvin admirális magánlakosztályát. A középkorú, nem túl fiatalos megjelenésű férfi az asztalánál fogyasztotta jóízűen egy kisebb rancornak is elegendő vacsoráját. Barna szemei jócskán kikerekedtek, arcának kerekded vonási pedig némileg kiegyenesedtek megdöbbenésében. Baljával elengedte az étlapon szereplő, pulykához hasonlító állat combját, melyről az előbb kezdte mohón lerágni a húst és az asztal sarkánál elhelyezett vészjelző felé nyúlt karjával. Lizara azonnal elkapta a torkát jobbjával, éppen mielőtt megnyomhatta volna a rejtett, szürke színű gombot és fél kézzel a falhoz nyomta a közel 120 kilós embert, annak lábai legalább 20 centire lebegtek a talajtól. - Megadod a belépési kódokat – jelentette ki a lány miközben egy újabb elmetrükköt próbált véghezvinni a balkezével, a meglepett férfi jóízűen felnevetett ennek, valamint a „mágikus” mozdulatnak az együttes hatására. - Rám nem hatnak a szánalmas elmettrükjeid Jedi. Sosem szedet ki belőlem az információt, hacsak nem kínzol meg… - közben gúnyossá vált kacaja. - De várjunk csak, egy Jedi nem tehet ilyet, nem igaz? – Lizara ekkor közelebb hajolt hozzá, sárgán ragyogó szempárjának tekintete csak centikre állt meg az admirális félelemmel teli szempárjáétól. - Én sokkal rosszabb vagyok, mint egy Jedi – tájékoztatta fenyegető hangnemben, közben egy fénykardot vett elő annak köpenye alá rejtett, a derekához csatolt tokjából és kibontotta annak vörösesen izzó pengéjét. Magát a kardot még három hónapja szerezte, amikor is egy hutt magánbirodalmát rámolták ki. - Ölj meg, ha akarsz Sith. De sosem kapod meg a kódokat – felelte Kolvin, megemberelve magát. - Megölni? – nevetett fel Lizara. – Abból semmi hasznom nem származna. Arra gondoltam, ha az elmetrükk nem is, a fájdalom biztosan hatni fog rád – közben kardjának vörösesen izzó pengéjét nem sokkal a hasa fölé emelte. – Mit gondolsz hány kilótól kell téged megszabadítanom, mire elvéreznél? Harminc? Negyven? Netán túlélsz ötvenet is? - Azonnal dobják el a fegyvert! – kiáltott rá az őket korábban fogadó tiszt a lehengerlő túlerővel szembesülő hármasra. - És most? – szólt oda Silk a mellette álló Emmersonnak. Közben szép lassan rászorította ujját sugárvetője ravaszára. - Ennyi volt, innen nem jutunk ki – felelte a férfi, majd ők is hasonlóan cselekedtek. Közben próbálta teljesen felkészíteni lelkét az előtte állókra, ha áll majd az előtt bármi is ezután. - És mi van a B tervvel? – kérdezte Jarhead meglepetten. - Milyen terv? Ennyi volt, nem látod? – fordult oda Silk. - Még ha maga Lizara is lép be ide, nekünk rég faragtak, egy pillanat alatt szitává lőnek minket. - Annál tudunk jobbat is – felelte a klón. – Mit gondolsz? Miért jöttünk az ötös dokkba? – közben lassan lenyomott egy gombot a felkarjára csatolt kommunikátoron. Stan azonnal tudta, mit kell tennie. - És végre eljött ez a nap is – jelentette ki fennhangon, miközben bepötyögött valamit a Hammer of God vezérlőjébe. Egy kisebb turbólézer ágyú emelkedett ki a hajó orrészében kialakított mélyedésből, majd az elhárítópajzs aktiválása után egy jókora, vörös színű lézersugarat lőtt a hangár elülső falába. A hármassal szemben lévő fal szinte azonnal kirobbant a korábbi helyéről, egy tucatnyi, az arra szerelt állványzaton álló rohamosztagossal végezve. Silk és Emmerson nagyon megörült a tőlük alig 50 méterre álló könnyűfregatt láttán, melynek kisebb lézerei azonnal belekezdtek a megmaradt katonák módszeres kifüstölésébe. Persze ők sem haboztak, azonnal felkapták leeresztett sugárvetőiket és egyik gyilkos lézernyalábot juttatták célba a másik után. De még így is soknak bizonyult a túlerő, amelyet jól mutatott a lábaiktól alig centikre becsapódó nyalábok sokasága, ugyanis az alsó rész szinte semmilyen fedezékkel sem rendelkezett. - Öröm volt csevegni veled – közölte Lizara az admirálissal a robbanás hallatán, majd a helyiség fémes padlójához vágta, s az azonnal eszméletét vesztette. Tudta, hogy alig fél blokkra járt a vezérlőteremtől, a küldetés előtt gondosan memorizált tervrajznak köszönhetően pedig azt is pontosan ismerte, hogyan juthat oda a lehető leggyorsabban. - Mindig kell egy tartalékterv – visszhangzott gondolataiban. Még egy örömteli pillantást vetett a magát jócskán elhagyó, egykor rettegett admirális ájultan heverő testére, majd átszaladt a szomszéd helyiségbe, melynek ablaka történetesen a tűzharc helyszíne felé nézett. Kardját feje fölé emelve, az ablak felé tartva, egy jókora ugrás közepette vágódott neki az ablaknak, melyen lendületének és ritka kristályainak köszönhetően könnyedén hasított keresztül fénykardja izzó pengéje, s testével törte azt darabokra. A halál haragos szellemeként érkezett a vezérlőterembe és dühödt vadállat módjára rontott neki a rohamosztagosok tömkelegének. Az Erő mutatta neki mozdulatait, súgta meg az érkező lövedékek irányát és javasolta vágásainak természetét, ahogyan valósággal keresztülgázolt az ellenséges katonákon, miközben a lehető legtöbb figyelmüket próbálta elterelni társai felől. Ellenségei iránt érzett gyűlölete adott neki erőt, az tette most eltökélté. És még a képzett katonák, a már a tartályban harcra programozott klónok is megremegtek félelmükben. Beleborzongnak látva, milyen könnyűszerrel szabadította meg fénykardjával egyik társukat lábaitól, másikukat pedig fejétől és tehetetlenül figyelték, ahogyan az élettelenül a földre gurult… 4 évvel járunk a mai nap eseményei előtt. A még kamaszodó Lizara mestere előtt állt, köpenyét a poros földre dobva. Travis elé lépett, majd felé fordította sárga szempárjának hátborzongató tekintetét. - Készen állsz? – kérdezte tőle, előre tudva válaszát. Ugyan nem lelkesedett ezen gyakori alkalmakért, de tudta, hogy ennek így kell lennie. - Igen, mester – felelte az akkor még fiatal lány és kibontotta fénykardjának pengéjét. Travis ekkor hátrébb lépett, majd köveket emelt a magasba a kiszáradt folyómeder talajából. Egyik rövidesen remegni kezdett előtte, majd szédítő sebességgel repült tanítványa gyomra felé, aki könnyűszerrel darabokra hasította azt kardjával. - Ahogy gondoltam, nézzük, hogyan boldogulsz kettővel – jelentette ki finom mosollyal arcán, bár ez egyáltalán nem látszódott szürke maszkja alatt. Az első kő ismét előröl indult, majd mállott izzó darabokra a vöröses penge által, a második viszont már hátulról, éles szögben közelített felé. Lizara hajszál híján ugyan, de sikeresen visszaverte a támadást. Arcán kamaszos mosoly jelent meg, ám ekkor egy harmadik kő vágódott oldalának. - Ez nem ért, azt mondtad, csak kettő lesz! – csattant fel elnyelve fájdalmát, dacolva mestere akaratával, aki nem volt túlságosan elragadtatva reakciója hallatán. - Csak mondtam – felelte mély hangon. – Élesben sosem tudod majd pontosan mikor és honnan és hány lövés fog érkezni. És most ifjú tanítványom, most a földön vonaglanál az életedért könyörögve. - De mindig azt mondtad, hogy az Erő megmondja majd, mit tegyek, de most mégsem figyelmeztetett, nem az én hibám. - De igen, az. Az Erő igenis figyelmeztetett, ahogyan mindenkit figyelmeztet. Viszont a szánalmas sikered öröme elvakított, nem hallottad kiáltását. Nem csak attól lesz valaki nagy Sith vagy Jedi, hogy mekkora benne az Erő. Az is számít, mennyire tudja olvasni annak ösvényét, mennyire van tisztában annak természetével. És ezt kell most megtanulnod, ezt kell most elsajátítanod. - Értem, mester – felelte Lizara. Igazság szerint nem sokat fogott fel az elhangzottakból, de úgy gondolta, csak kiagyalja majd a következő alkalom idejére. - Akkor jöjjön a következő menet – mondta Travis fölényesen, majd szinte az összes követ remegtetni kezdte gondolataival. A lány maga elé emelte kardját, s próbálta felkészíteni a magát az őt hamarosan elözönlő fájdalom áradatára. Viszont még előtte megindult az első, jókora méretű kődarab. Ahogyan egyiket hasította szét a másik után kardjával, Travist kezdte lenyűgözni haladása, még sosem teljesített ilyen jól. Érezte, ahogyan tanítványát elöntötték indulatai, és ahogyan erőt merített azokból. - Tényleg kezdi érteni a lényeget – gondolta magában, ekkor viszont az egyik kő elkerülte tanítványa figyelmét és telibe kapta arcának sima vonásait, azonnal leterítve lábáról. Travis azon nyomban elengedte a köveket, mára véget ért a gyakorlat. - Látod, ismét figyelmen kívül hagytad hívását – közölte vele közömbös hangnemben, de szíve összeszorult legbelül. Ezt nem mutathatta ki neki, még nem. Apjaként tanítva sosem tudná rendesen kitanítni és első bevetésén szörnyet halna, tehát muszáj megtennie. Éppen ezért szükséges rosszként tekintett az egészre. - Túl sok volt – jelentette ki a lány, miközben csak úgy ömlött a vér arcából, majd egy vérrel teli köpetet irányozott a talaj egyik szárazon maradt részére. – Ennyit nem lehet. - De lehet! - válaszolta Travis látszólag dühösen. - Mindegy hányan lőnek rád, mindegy mekkora túlerővel állsz szemben. Ha használni tudod az Erőt, nem számít a túlerő. Mindig, minden helyzetből ki tudsz majd keveredni, mert pontosan megmondja neked, hogyan tudod azt megtenni. Nem tudhatod, mivel állsz majd szemben utadon Lizara és neked ki kell majd keveredned belőle, ha ezerszer rosszabb is az a jelenleginél… …Mostanra már eltakarították a rohamosztagosok többségét. A lány még elintézte az egyik oldalról támadót ujjainak heves szikráival, majd felhívta Ren’Stant a kommunikátorán keresztül. - Stan, én vagyok az. Megvannak a belépési kódok, írd felül a cirkáló vezérlését, amint továbbítottam azokat – közben beütött valamit a csuklójára szerelt szerkezetbe és lenyomott rajta egy kékesen fénylő gombot. - Kódok beütve – jelentette ki Stan az árvitel befejeztekor. – És… belépés engedélyezve, mától mi irányítjuk a hajót. - Remek, nyisd le a rámpát, felszállunk – közben visszaverte a tarkója felé alulról közelítő klón lövedékét, egyenesen annak kék szempárja közé. Az utolsó megmaradt védőket is semlegesítették mielőtt a kicsiny YT-2000-es fregattjuk fedélzetére léptek volna. - Van egy kis gond – közölte Stan, mikor már Lizara is beért a pilótafülkébe. – Igazság szerint kettő is van. - Bökd már ki – rivallt rá a lány, ezúttal inkább barátilag ható hangnemben. Elvégre meglehetősen nehéz lenne még egy ilyen tehetséges pilótát találni. - Az első az, hogy lezárták a dokkoló karmokat, egyedül kézileg, az állomás különböző pontjairól lehet leválasztani őket. De azokat a részeket több száz katona őrzi, mi három tucattal is alig bántunk el az előbb. A másik pedig az, hogy az adatok szerint nem néhány tucat, hanem legalább hatszáz rohamosztagos tartózkodik az Imperio fedélzetén. - Megint túl sok – jelentette ki Emmerson idegesen. Közben Silk és Jarhead is megérkezett a helyiségbe, csak mostanra dobálták ki a holttesteket a Hammer of God fedélzetéről. - Nem számít a túlerő – visszhangzott tudatában. – Viszont a hajót kedvünkre irányítjuk, nem? - Igen, teljesen kizártam őket a rendszerből, semmit sem tehetnek az ő oldalukról. De mit érünk ezzel, amikor a zsoldosok képtelenek lesznek eltakarítani annyit? - És mi lenne, ha levegő nélkül maradnának az út hátralevő részében? - Ez működhet – közben bepötyögte a megfelelő utasításokat a híd vezérlőegységének termináljába. – És hogyan fogjuk elmozdítani onnan? - Mondjuk, beindítjuk a hajtóműveket? A többit elvégzi a fizika helyettünk is – jelentette ki nemes egyszerűséggel, mintha csak egy hétköznapi fogatverseny eredményét vitatták volna meg. - Az károsítaná a hajótestet – közölte a siniteen fejét ingatva. Minden egyes mozzanatából látszódott, hogy nem igazán lelkesedett az ötletért. - Az egy Acclamator II osztályú nehézcirkáló. Csak túléli, nem? - De igen, túléli, - mondta most már közömbösen, elvégre csak parancsot teljesít – Csak épp az állomás és a rajta tartózkodó érző lények ezrei nem fogják – tette volna még hozzá, de ekkor kénytelen volt félbe szakítani mondandóját az idő közben újjászerveződő rohamosztagosok fegyelmezett lépteinek dübörgése hallatán, ahogyan a vezérlőterem felé masíroztak. - Szálljunk fel! – mondta Silk, majd Lizara is rábólintott. A Hammer of God rövidesen kirepült a hangáról, egyenesen az állomás körül járőröző könnyűcirkálók kereszttüzébe kerülve. - Annak a hajónak vannak fegyverei? – kérdezte Lizara miközben az egyik turbólézer ágyú nyalábjának becsapódása hatalmas erővel rázta meg a hajótestet. - Van, de már mindegy – felelte Stan, majd elkezdett visszaszámolni az értetlenkedve felé forduló szempárak tekinteteinek közepette. – 3… 2… 1… és már indul is. Az Imperio hajtóművei hirtelen életre keltek, a fedélzetén fuldoklók százait életük utolsó nagy meglepetéseként érve, majd hatalmas erővel tolták előre a több tízezer tonnás hajótestet. A dúracélból készült dokkolókarmok egy ideig bírták az óriási terhelést, majd az összekötőjáratokhoz hasonlóan végleg megadták magukat és egyszerű alumíniumlemezek módjára csavarodtak meg és szakadtak szét a hatalmas terhelés hatására. De némelyikük kibírta és Stan jóslatának megfelelően kiszakadtak helyükről, jókora izzó darabokat kiszaggatva az állomás oldalából, lángba borítva annak fedélzeteit. Viszont meglepő módon az Imperio sértetlen marad, a dokkolókarmok a Stan által jósolt fele-fele arány helyett kivétel nélkül az állomásból szakadtak ki. Mintha a cirkáló egy, a megszokottnál sokkal szilárdabb ötvözetből készült volna. Így már érthető, hogy a hajó miért volt olyan fontos Kolvin és miért lesz az Lizara számára egyaránt. Mostanra az ellenséges cirkálók tüze miatt sem kellett aggódniuk, ugyanis mindegyikük a saját bőrét próbálta menteni hőseinkhez, valamint a Stardustról kétségbeesetten menekülő hajókhoz hasonlóan próbáltak biztonságos távolságra húzódni a súlyosan sérült állomástól, mielőtt annak főreaktora végleg megadta volna magát. Stan manővereinek és a nagy teljesítményű érzékelőknek köszönhetően még időben be tudtak lépni a hipertérbe, majd az Imperio is követni tudta őket, éppen a robosztus űrállomás felrobbanásakor. Mivel amikor kiértek a robbanás lángjai már a cirkáló hátsó részeit nyaldosták, a Sluis Vanra tartó rövid, de mégis örökkévalóságnak tűnő út alatt végig egyetlen gondolat járta át elméiket: - Vajon túlélte-e a hajó? Vajon sikeres volt-e küldetésük? 6 évvel járunk a mai nap eseményei előtt. Az ekkor alig 11 éves Lizara mestere holmija közt kutakodott. Egyszer csak egy hosszúkás, henger alakú szerkezetre bukkant, majd gondosan vizsgálni kezdte annak felületét. - Tedd azt le lányom – jelentette ki Travis, aki éppen most lépett be a kabinba. A lány viszont nem volt hajlandó azt letenni, úgy kel kitépnie kezei közül. - Mi ez apám? – kérdezte tőle felé fordítva kíváncsi tekintetét. - Ez egy fénykard, egy fegyver. Az erőhasználók forgatják már évezredek óta. Tökéletesen kifejezi valónkat és természetünket. Egy napon neked is lehet majd, de ehhez keményen meg kell majd dolgoznod és el kell fogadnod valamit. - Mégis mit kell elfogadnom apám? – kérdezte vissza kíváncsian, már ekkor is legfőbb vágyai közé tartozott, hogy Travishoz hasonlóan Sith lehessen. - El kell, majd fogadnod, hogy ezzel egy új ösvényre lépsz majd. Egy olyan ösvényre, amelyen rengeteg kín és szenvedés vár és hatalmas árat kell majd fizetned, a legkisebb nyereségért is, ahogyan első lépéseidet teszed rajta. De aztán Lizara, aztán újabbak nyílnak majd előtted, olyan lehetőségekkel, amelyekről álmodni sem mertél. Ehhez pedig olyan mértékű erő és hatalom párosul majd, melyet el sem tudsz képzelni. Viszont ha rálépsz, én megszűnök apád lenni, nem foglak gyermekemként óvni. Onnantól a mestered leszek majd, semmi másod többé és kénytelen leszek veszélynek kitenni téged, neked ártanom is néha. Különben már az első nap életed veszted, amint lelépsz róla. Hajlandó vagy vállalni ezt Lizara, hajlandó leszel majd rálépni erre a fájdalommal és szenvedéssel teli ösvényre? - Igen, mester… Odaérve megkönnyebbülten tapasztalták, hogy igenis sikerrel jártak, bár a hajót jó néhány helyen korom borította, sértetlenül átvészelte a robbanást. Mostanra már a fedélzetén tartózkodók legtöbbje is megfulladt, alig egy tucatnyi életjelet észleltek fedélzetén. Ők nyílván találtak egy űrruhát, vagy valamiféle légző berendezést. - Hát sikerült – jelentette ki Lizara, majd társaival együtt élvezte ki a pillanatot, új hajójukban való gyönyörködésük közepette. De még most sem lehet teljes az örömük, legénységre is szükségük lesz. Az alkut már előre megbeszélték, egy a Sluis Vanon tartózkodó zsoldos csoport elvállalta a munkát, a megfelelő, az eddigi évben szorgosan „szerzett” összeg ellenében. A Hammer of God nagy robajjal szállt le a telep melletti füves területre, a leszállókarmok mély nyomokat vájtak annak puha talajában. A szokás szerint egyedül Stan maradt a hajón, a többiek pedig látszólag gyanútlanul, de állig felfegyverezve hagyták el fedélzetét. A rámpáról lelépve azonban meghökkentő látvány tárult eléjük. Nyoma sem volt a zsoldosoknak, legalábbis nem élő zsoldosoknak. A telepet letarolták, mindenütt holttestek hevertek. Egy furcsa, köpenyes neutóliai állt közöttük, rövidesen feléjük fordult és egyenesen Lizara szemébe nézett gesztenyebarna szempárjával. - Áh… Darth Lizara. El sem hinnéd milyen nehéz volt a nyomodra bukkannom – közben Draka Kerr mester a köpenye alá rejtett fényszablya felé nyúlt jobb kezével… Válasz
Darth Raven Hozzászólás ideje: 2012. Szeptember 7. Hozzászólás ideje: 2012. Szeptember 7. Megérkezett a következő fejezet. Mivel nem sokkal ezelőtt egy új helyet is teláltam a művemnek, - ahol jóvbal nagyobb érdeklődés mutatkozott iránta - ezért innentől kezdve az ottani megjelentetésre fektetem a hangsúlyt, innen pedig minden valószínűség szerint "kiköltözik" a mű. Ugyanis szerintem már értelmetlen ilyen sok helyen egyszerre megjelentetni, kivéve persze ha itt is akad olyan, akit ténylegesen érdekel is az egész. Szóval, ha itt is viszont szteretnéd látni a művet jelezd, máskülönben kénytelen leszel máshol nyomonkövetni. A fejezetet itt találod PDF formátumban… Az Új Rend - 4. fejezet Hamvak Közül Egy látszólag húszas évei közepén járó, átlagos testalkatú és magasságú férfi ébredt fel egy furcsa, kék folyadékot tartalmazó tartályban. Nem tudta ki ő, vagy miért van itt, kapálózni kezdett zavarodottságában, kék szemeinek riadt pillantása fel-alá ugrált a látszólag kaminói építészeti stílust képviselő helyiség sima falain. Mindössze egyetlen dolgot tudott biztosan: Ki kell jutnia innen – közben karjai heves mozdulataival verdeste a függőlegesen fekvő tartály áttetsző falait. Az egyik csapás előrehaladtakor egy nagy erejű, rejtélyes eredetű lökéshullám hagyta el kézfejét és egy szempillantás alatt apró darabokra törte az üveget. Az abban tárolt kékes folyadékkal együtt ő is a fehéres árnyalatú padlón kötött ki, miközben próbálta felköhögni az idő közben lenyelt iszonyatos ízű folyadékot. Amint ez megtörtént felállt, majd egy kékes köpetet irányozott a talaj felé, szája megtörlése után pedig gondosan felmérte környezetét. További, de teljesen üres tartályokra, lombikokra és üvegcsékre lett figyelmes mindenfelé, valamint néhol áttetsző felületű, alapjában véve fehér csövekre is, melyekben ugyanezen folyadék áramlott. A helyiség közepén egy asztalra lett figyelmes, rajta jókora mennyiségű élelem és víz, valamint friss ruha és törülköző található. Ugyan még mindig nem emlékezett semmire és élettapasztalatai is mintha teljes mértékben kitörölődtek volna, megörült a hirtelen kínálkozó lehetőségnek, hiszen farkas éhesen tért magához és úgy érezte, mintha napok óta nem oltotta volna szomját. Először megtörülközött, majd a jóízű falatozást követően magára öltötte a sötétkék, barnás színű bőrrel díszített öltözetet és alaposan szemügyre vette a mellette elhelyezkedő szürkés fémötvözetből készült tárgyakat. Közülük mindössze egy kommunikátort ismert fel, de sehogy sem tudta felidézni, hogyan is lehet működésre bírni a parányi szerkezetet. A biztonság kedvéért csuklójára csatolta, majd egy az öltözetének csípőrészéhez erősített tokba helyezett egy hosszúkás, henger alakú fémesen csillogó, letisztult felületű tárgyat. Valamiféle fegyvernek gondolta, és szerinte hasznos lehet egy ebben a számára teljesen idegen környezetben, még ha semmit sem tud működéséről. A következő tárgy, melyet megpillantott kíváncsi, mégis gyanakvással teli szempárja egy jókora tükör volt, melyen alaposan szemügyre vehette magát. Nem habozva a lehetőséggel odalépett hozzá és elkezdte végigmérni magát annak tükröződő felületén, ám ekkor éles fájdalom hasított elméjébe. - Teljesítsd a 13-as parancsot! – záporozott végig gondolatain, miközben görcsösen fogta fejét kezeivel. Az üzenet végeztével fájdalma is véget ért és rövidesen előző tevékenysége folytatása mellett döntött. Egy fekete hajú, átlagos izomzatú férfi rajzolódott ki kék szempárja előtt, kinek arcvonásai látszólag kedvesnek és rokonszenvesnek látszódtak számára. Ekkor újabb gondolatok nyilalltak elméjébe, de ezúttal nem iszonyatos kínokat okozó utasítások, hanem emlékek formájában. Szinte egy másodperc töredéke alatt véget ért áradatuk, de mégis minden apró morzsájuk a helyére került. Most már pontosan tudta kilétét, eddigi életének minden apró mozzanatát, pontosan tudta ki ő valójában. Azonnal előkapta a korábban tokjába helyezett fénykardot és kékesen ragyogó pengéjével védve magát kezdett el rohanni, kétségbeesetten kiút után kutatva. Viszont a jókora méretű helyiség minden egyes ajtaját zárva találta. - Hol vagytok? Mutassátok magatokat! – kiáltotta el magát hangosan, biztos volt benne, hogy kíváncsi szempárak figyelik valahonnan minden egyes mozzanatát. Az általa felidézett képek közül a legkorábbiak alapján csak kevés lehetséges megoldást látott arra, hogy ilyen, teljességgel megalázó körülmények között találhassa magát. És egyikük sem kecsegtet sok jóval részéről, leginkább az általa legvalószínűbbnek tartott nem. Szemei sárgásan ragyogtak fel érzelmei viharában, izmai megfeszültek és számára teljesen érthetetlen módon sértetlen arcának vonásai kiegyenesedtek az egyre közelgő léptek hallatán. Vajon a Jedik fogták volna el? Talán az egyik rosszakarója rendelte el ezt? Vagy épp a Nemezis fedélzetén van és Aleya legújabb, minden logikát mellőző, mégis ambíciózus tervének részét képezi? - tűnődött magában miközben egy fekete ruhába burkolózó, köpenyes alak lépett be az ajtón. Meglepő módon le volt eresztve annak csuklyája, semmi sem fedte rövid haját és arcának éles, határozott vonásait. Átlagosnál valamivel alacsonyabb testmagassága, vékony testalkata és gyenge izomzata ellenére komoly fenyegetésnek vélte a férfit. Ugyanis csak úgy sugárzott belőle az Erő, átjárta teste minden apró részét, minden egyes porcikáját. Első pillantásra közel megegyező, talán valamivel alacsonyabbra becsülte sajátjánál, nem szívesen vívna meg vele. - Tyron, már meg sem ismersz? – kérdezte a férfi meglepett pillantására reagálva. Travis csak ekkor ismerte fel a furcsa szerzetet, bár ez nem volt túl meglepő, hiszen már évtizedek óta nem találkozott régi, mostanra tán már egyetlen élő barátjával. - Sidis, ezer éve nem láttalak – válaszolta enyhe mosollyal az arcán, majd szorosan kezet ráztak. - Hála az égnek, már attól féltem, hogy kitörlődött a memóriád. Kínos lett volna, ha mindent előröl kell kezdened – vágta rá az utazó, látszólag boldogan, de enyhe csalódás érződött sötét lelkében. - Úgy tűnik, ismét az életemmel tartozom neked – nyilvánította ki köszönetét. – Ha megmentettél egyáltalán… - visszhangzott tudatában. – De nem értem fáradozásod okát. Nem úgy volt, hogy nem szívesen avatkozol közbe az erőhasználók általad kicsinyesnek tartott belviszályaiba? - Még jöttem eggyel, kötöttek a hagyományok – válaszolta eredeti, nem túl nemes szándékát palástolva. – Egyébként gratulálok, te vagy az egyetlen élő ember, aki kiállt és nyert hét Jedi lovag ellenében. Ezt talán még én sem mondhatnám el magamról. - Az vagyok-e? – hasított keresztül Travis gondolatian. – Nem rémlik, hogy bármit is tettem volna érted az elmúlt évtizedek alatt – válaszolta erős gyanakvással lelkében, valami nem stimmel… - Dehogynem tettél. Együtt indultunk megkeresni a Demetreust, nem emlékszel? Még úgy ötven évvel ezelőtt, Tatuin közelében – mondta, miközben heves léptekkel haladt előre az egyik folyosón. Travisnak fogalma sem volt, merre tarthat, minden esetre nem sokkal mellette haladt. - Persze, megtaláltuk. Aztán belépett a hipertérbe fél perccel a dokkolás előtt, mi meg egy évig rohanhattunk utána, végül feladtuk és elváltak útjaink – felelte felidézve a régi, kalandos utazásaik emlékeit. - Nos, nem egészen. Te ugyan feladtad és visszamentél abba a koszos rendszerbe, de én nem akartam annyiban hagyni és már másnap folytattam a keresést – közben egyre gyorsította lépései iramát. – Eleinte minden ugyanolyan reménytelen volt. Sehol semmi, esetleg pár halovány, töredékes nyom, mintha össze-visszaugrált volna, de aztán… - ekkor hirtelen abbamaradt mondandója. - Megtaláltad? Hol van most, hány ember kell az irányításához? – kérdezett utána Travis kíváncsian, az eszméletlen rombolóerejű csatahajóval egyszer és mindenkorra megadásra késztethetné a Köztársaságot. Viszont Sidis nem akart válaszolni, aztán egy világosszürke, fémes ajtóhoz értek, amely egy szempillantás alatt kinyílt előttük. Azon keresztül egy hatalmas, a fehér és a szürke minden árnyalatában pompázó helyiségbe értek, melynek ablakai széles kilátást nyújtottak egy háromtagú csillagrendszerre. Falai egyetlen általa ismert építészeti stílust sem tükröztek, mégis tele voltak birodalmi szimbólumokkal. A legfurcsább az volt, hogy teljesen üresen állt, még egy árva droidot sem látott rajta szemeivel. Ekkor Sidis felé fordult, széles mosollyal az arcán. - Üdvözöllek a Demetreus fedélzetén! - Így már érthető – mondta Travis valamelyest megkönnyebbülve. – Nélkülem sosem találtál volna rá, most pedig viszonoztad a szívességet – viszont még mindig ott volt a kérdés: Mi történt velem? - Pontosan – válaszolta, de koránt sem ezért tette. – Tudod meglehetősen magányos egy csillaghajó ez. Szívesen látlak fedélzetén, amíg nem ötlesz ki egy újabb nagyra törő tervet, tudod, hogy nem segítek azokban. - Újabb? De hiszen már minden készen áll a jelenlegihez, bármikor támadhatok, amint visszatértem a flottámhoz – vágta rá magabiztosan. - Nem egészen – közben keresztezték egymást szemeik sárgásan ragyogó pillantásai. – Hogy is mondjam… az a helyzet, hogy eltelt egy kis idő a Roonon történtek óta. - Mennyi? – közben egy pillanatra megremegett szemeinek izzó tekintete. Az Erő sok mindent súgott neki ugyan, de ez mégis rejtve maradt előtte. - Valamivel több, mint egy év – Travis a mennyezet felé emelte immár dühödt tekintetét. - Pontosan mennyi? Mi a dátum? – folytatta a kérdezősködést, ezt az egyet mindenképpen tudnia kellett. - Jelenleg pontosan 64 évvel, 9 hónappal, és 1 héttel járunk az első halálcsillag elpusztulását követően. A galaktikus naptár szerint Centaxday van – felelte egy nem sokkal előttük a semmiből előtűnő fekete hajú, meglehetősen csinos testalkatú női alak. Travis meglepetten nézett vissza rá, látta ugyan, de nem érzékelte jelenlétét. - Ez itt Synthia, a hajó fedélzeti számítógépének holografikus kivetítése – nyugtatta meg őt Sidis. – Ez az egyike a Demetreus számos különlegességének. Olyan hologramot tud létrehozni, amely tökéletesen ábrázolja a kérdéses tárgyat vagy személyt. Észre sem venni, amíg bele nem nyúl az ember, de ez most nem érdekes. Ami érdekes az-az, hogy az elmúlt évben a Köztársaság tönkreverte a nagy flottádat, valóságos erődöt formált Rylothból és nekilátott a birodalom megmaradt részeinek tisztogatásának. - Mi van Lizarával? Ugye ő még életben van? – tette fel Travis a számára legfontosabb kérdést. Most már feltámadásának rejtélyes körülményei csak másodlagosak voltak számára. Egyébként sem mert volna rákérdezni, túlságosan tartott a választól, ezért úgy döntött, innentől a mit sem sejtő jó barát szerepét játssza. - Jól van, egyelőre. Utoljára valahol a peremvidéken látták, azóta a fél Jedi Rend a nyomában van, de ismered a Jediket. Mindig a légből kapott megérzéseik után mennek és az Erő minden apró rezdülésére oroszlánként ugranak, miközben éppen a lényeget képtelenek meglelni útjukon. A nyakamat tenném rá, hogy Lizarával előbb végez a kor, mintsem egy „hatalmas” Jedi mester fénykardja. Már ha nem adtad tovább a Képességet. - Nem, fontos nekem ugyan, de nem ő az, akinek átadom majd – válaszolta Travis. – A Mester szerint valójában nem is az én döntésem lesz, maga az Erő fogja tudatni velem, személyesen. - Igen, nekem is ezt mondta az öreg, kár, hogy megölte Sidious. Te gondolkodtál már rajta valaha is, mit szólna, ha még itt lenne? - Nos, téged valószínűleg kiátkozna a világból, amiért otthagytad a Képesség átadását követő napon. És velem szemben sem övezné túl sok lelkesedés, szerinte halott vagyok. Egyébként minden nap eszembe jut, sokat tűnődöm rajta. Szerinted tényleg igazat mondott? Élet és halál ura volt egy személyben? - Lehetséges, de inkább nem akarok alaptalanul találgatni. Ha valaki valaha is tudott róla az Sidious, elvégre ő végzett vele. És nem maradhatott túl sok titka, ha már egy ilyen, hatalma minden apró cseppjéért sóvárgó alak is az életére tört. - Egyáltalán hogyan ölhette meg? Hogyan végezhetsz valakivel, aki még maga a halál felett is uralkodik? - Álmában érte a penge, úgy még nekem is ment volna. Remélem egyszer, amikor eleget éltünk hozzá rálelünk ennek kulcsára. Eszméletlen hatalommal járna az ilyen. - Valóban, a Jedik többé nem állhatnának az utamba – jelentette ki Travis. – Egyébként, ha olyan sokat jelent neked ez a hajó, nem tudnál segíteni ez kicsit? Hosszadalmas lenne egy újabb flottát összehozni a semmiből, ezzel a hajóval könnyedén újjá lehetne építeni. - Sajnálom, ez a ti harcotok. Nem vagyok hajlandó a saját népem vérét ontani, legyen az Sith, vagy Jedi – ingatta a fejét Sidis. - De miért nem? – felelte Travis dühösen. - Ha mi ketten összefogunk, semmik lesznek előttünk, ezt te is tudod. Te is ugyanolyan erőhasználó vagy, mint bármelyikünk, ez a polgárháború pedig már így is túl sok áldozatot követelt. Le kell ezt zárnunk, mégpedig egyszer és mindenkorra. - És elárulnád, hogyan akarod ezt kivitelezni? Mi Sithek ugyanis egyfolytában ugyanezt csináljuk. Elkezdjük elfoglalni a galaxist, nyomorban tartjuk a népet, aztán egymás ellen fordulunk, végül temethetjük az egészet. De ha nem is, ha még sikerül is irányításunk alá vonni az egész ismert galaxist, a Jedik visszatérnek és véget vetnek rövid éltű uralmunknak. Te mégis mit tervezel, hogyan akarsz ennek gátat szabni? - Ez legyen az én gondom. De egy egyesített galaxis sem lenne rossz kezdetben és tudod, hogy sosem fogok róla lemondani. Ha nemet mondasz, mindössze elodázod az eseményeket. Viszont ha segítesz, hetek alatt vége lehet, ha magadért nem is, akkor tedd meg másokért. Gondolj bele hány ártatlan élet menekülhetne meg, hány bolygó köszönhetné létét tetteidnek – Ugyan Sidis is a sötét oldal ösvényét választotta, Travis jól tudta, hogy ha valami, akkor ez igenis számított számára, vele ellentétben. - Mint mondtam, nem. Kiteszlek a legközelebbi kolóniánál, ha ezt akarod, de ne számíts többre. - Szóval elfutsz, megint – emelte fel a hangját Travis. – Először beléptél a Jedi Rendbe, lovaggá ütöttek, aztán egyszer csak elmentél. Én rád akadtam, kisegítettelek, és mikor már küszöbön állt, hogy visszafogadjanak ismét eltűntél. Végül a sötét oldalt választottad, de nem azért, mert gonosz vagy, hanem mert képtelen vagy a Jedi kódex szabályai szerint élni. Te sosem tudtál betartani semmit, sosem tudtál kötődni semmihez, ezért is hagytad ott a Mesterünket, miután megszerezted tőle, amit akartál, és most újra elmész… Meddig folytatod még ezt? Hátra dőlve akarod végignézni az egész galaxis pusztulását? - Hát jó – sóhajtott fel Sidis. – Segítek összehozni a flottádat, ezzel a hajóval egy szabvány hét leforgása alatt meglesz, de onnantól már a te dolgod. Ne keress többé – Travis némán rábólintott ajánlatára, jóval kevesebbel is beérte volna. – Hol kezdjük a sereggyűjtést? Taungsday, 23 óra 32 perc. Lázasan készült a Revenant legénysége az előttük álló nagy erejű támadásra. Az ilyenkor már általában néhány tartalékos és éjszakai műszakos által félig megtöltött híd most csak úgy hemzsegett a tisztektől, rohamosztagosoktól és Kranmert admirális bűzös leheletétől. Az elmúlt hónapokban beszivárgott kémei egy, az eddigi hadviselés formáit gyökeresen felforgató hajóról informálták, amely jelenleg az Eriadu körül keringő Stardust állomás szívénél épült. Mostanra 13 csillagrombolót sikerült összegyűjtenie a közeli Sullust, napja által felperzselt planétája takarásában. A pontban éjfélkor induló támadáson áll vagy bukik minden számára. Ha esküdt ellensége sikeresen befejezi az Imperio építését döntő fölénybe kerül majd ellene, viszont ha sikerülne rátennie nyálkás kezét, felé billenhetne az ingatag mérleg lesújtó oldala. A selkath már alig várta, hogy ismét eljöhessen az ő ideje és megbosszulja Gattaka névre keresztelt flottája közel negyedének pusztulását. Ekkor azonban egy a látszólag semmiből előtűnő hipertér ablak nyílt meg fekete szemeinek nagyravágyó tekintete előtt. - Egy hajó lépett… hallatszott kommunikációs tisztje fiatalos hangja, de Kranmert nem kívánta meghallgatni, melyet saját sötétes árnyalatú szemeivel is tökéletesen látott és zavartalanul vágott bele annak szavaiba. - Harcállásba! Tüzelésre felkészülni! Úgy tűnik mégsem volt olyan ostoba az-az alávaló Kolvin – flottája egy szempillantás alatt felkészült turbólézerei pusztító áradatának elszabadításra és már csak sziszegő hangjának utasítására vártak. Viszont a hipertér ablakból előtűnő csillaghajó egyáltalán nem mutatta agresszió jeleit. Leeresztett elhárító pajzsokkal és kikapcsolt turbólézerekkel közelített feléjük némán, miközben roppant hajtóművei kékes csóvái tolták előre a kozmosz rengetegében. Kranmert lélegzetvisszafojtva figyelte a masszív hajótest közeledtét, végül egy több mint 8000 méter hosszú, legalább kétharmad olyan széles, soha nem látott formájú csillaghajó rajzolódott ki előtte. Mindenki, még legkiválóbb emberei is elképedve mérték fel hitetlenkedő szemeikkel a Demetreus sötét, még magánál az űrnél is sötétebb burkolatának valósággal megigéző ábrázatát, amelyet leginkább egy Liberty cirkálóéhoz lehetett hasonlítani, ha egyáltalán lehetett bármihez is. Mire észbe kaphattak volna a hajó eszméletlen kapacitású központi számítógépe már továbbította is kormányosai hívását. A zömök testalkatú admirális rövidesen rábólintott annak fogadására, valóságos szélütésként hasított bele, amikor is Travis fekete köpenye csuklyája alá bújtatott maszkos arca nézett vissza rá a túloldalról. Ekkorra már nem a korábban kikészített, húszan éves korához köthető Jedi ruházat volt rajta, ugyanis Sidis minden eshetőségre felkészülve, a feltételezett halálakor viselt öltözetének is pontos mását is beszerezte az elmúlt keserűséggel teli évben. - Üdvözletem Kranmert – hangsúlyozta erélyesen a Sith. – Ugyan akadtak nézeteltéréseink a számomra nem is olyan régmúltban, de hajlandó vagyok elfeledni azokat és abban a megtiszteltetésben részesíteni téged és bátor harcosaid, hogy alattam szolgálhassanak. Én, Darth Travis ugyanis visszatértem halottaimból, erősebben, mint eddig bármikor! És ezennel fegyverbe szólítalak titeket, az egykori Birodalom félelmet nem ismerő, büszke harcosait, hogy oldalamon harcoljatok közös ellenségünk és eddigi elnyomónk, a Közársaság ellen – Kranmert és a zászlóshajója fedélzetén tartózkodó tisztek szkeptikusan rázták fejüket. - Most felejtsétek el a régmúlt hibáit, a köztünk lévő ellentéteket és egyesüljünk újfent egy zászló, egy jelkép alatt. Mit mondotok katonák, mit mondotok Kranmert büszke harcosai? Hajlandóak lesztek oldalamon harcolni és egy új Galaktikus Birodalmat felépíteni, ezzel elhozva az oly régóta áhított békét nem csak számunkra, hanem egész galaxisunk számára? - Soha! – kiáltotta el a selkath torka szakadtából, majd megszakíttatta a kapcsolatot. - Nos, ez egész jól ment – jelentette ki Travis, majd közelebb lépett az egyik terminálhoz. – Azt hiszem eljött az ideje ez kis erődemonstrációnak. - Reméltem, hogy ezt mondod – bólintott rá Sidis mosolyogva, jómaga is régóta szeretné látni mire képes valójában roppant csatahajója. – Synthia, vedd célba azt a hajót – mondta a férfi a Revenantra mutatva bal karjával, ekkor a szőke hologram fejét ingatva jelent meg előtte. - Nem javasolt utasítás. A Demetreus nem élheti túl 13 csillagromboló együttes tűzerejét. Azt ajánlom, gondolja át óhaját és változtassa meg a parancsot. - Csináld csak – emelte fel a hangját Sidis, ekkor a fejét rázó hologram eltűnt és néma csend köszöntött a hídra. Egy pillanatra már mindketten kételkedni kezdtek a hajó feletti uralmukban, amikor is fémes nyikorgás hallatszott a helyiséget övező falak felől. - Jobb oldali ágyúsor célra állt – jelentette ki Sidis az egyik kijelzőre pillantva, majd Travis felé fordult. – Néha makacskodik, de aztán hamar engedelmeskedni kezd – a következő pillanatban heves lökéshullámok rázták meg a hajót és égtelen robaj hallatszott annak jobb oldala felől. Az ott húzódó hattagú ágyúsor minden egyes roppant méretű képviselője egy jókora erejű energianyalábot indított újára a Revenant felé, mindketten elmosolyodtak azok távolodta láttán. Az első lövés a hajó orrát érte, majd a többi egyre közelebb és közelebb csapódott be a hídhoz, a hatodik nyaláb egyenesen afelé vette az irányt. Viszont már a negyedik robbanás pillanatában megadta magát a csillagromboló és főreaktorának heves robbanása egy szempillantás alatt kettészakította a hajótestet, melyet a következő másodpercekben elporlasztottak a másodlagos robbanások, kitűnő példát nyújtva a megmaradt hajók részére. Nem meglepő módon, egy sem mert lőni közülük, valamint Travis rövidesen valamennyi hajó felé hívást intézett. - Akad még ellenvetés? Az első lépés megtétele után a jóval távolabbi Kessel felé vették az irányt. A hajó méretéből és hajtóművei teljesítményéből adódóan napokba telik majd utazásuk, éppen ezért Travis már másnap próbált állandó elfoglaltságot találni. Nem igazán értette, hogyan élhet itt bárki is egyedül, pláne éveken keresztül, minden esetre nem akarta firtatni a vele közel azonos erejű Sith akaratát. Amíg az a számára átláthatatlan kabinok és folyosók szövevényes hálózatában látszólag rendeltetés nélkül bolyongott, addig ő a meditálás mellett döntött, amúgy is jókora lemaradása volt a történésekkel kapcsolatban: Egy kietlen pusztaságon találta magát, az égre pillantva zöldes felhők tornyosultak körülötte, a nap fénye mégis beragyogta a tájat. Környezetét felmérve egy régi zsoldos táborra lett figyelmes, amely felől sűrű füstfelhők gomolyogtak. Felé indulva meglepetten tapasztalta, hogy nem lábain haladt előre, testtelen szemlélő volt csupán. Ez annyiban volt előnyére, hogy egy szempillantás alatt elérte a tábort, viszont ott már egy lélek sem tartózkodott ekkorra. Mostanra már csak holttestek maradtak, iszonyatos vágásnyomokkal testükön, vagy megcsonkítva egy rejtélyes fényszablya pengéje által. Travist kezdetben nem izgatták túlságosan, amúgy sem tartotta valami sokra csak a pénzre hallgató, becstelen harcostársait. - Bárki is volt, szívességet tett a galaxisnak - gondolta magában, ahogyan egy másodpercekkel ezelőtt megpillantott, sötétszürke fregatt felé vette az irányt. Itt merőben más érzés kerítette hatalmába. A hajó körül élettelen, vagy eszméletüket vesztett katonák testei hevertek a porban, egyedül két erőhasználó volt csupán talpon, kik kegyetlen párharcukat vívták, életre-halálra. Elég közel érve egy középkorú neutóliai, valamint egy húszan éves lány alakja rajzolódott ki előtte, ahogyan heves párharcukat vívták fénykardjaikkal. Egyből tudta mi történik. Mivel nem volt jelen fizikai valóban, csak szurkolni tudott a vörösesen izzó penge nő nemű tulajdonosának. Egy ideig minden jól ment, kezdett felülkerekedni, sárgás szempárjai már előre ragyogtak közelgő vérontása beteges mámorának gondolatától, ekkor viszont minden elsötétült egy pillanatra, egyetlen halovány szempillantás erejéig. Ezalatt mintha órák teltek volna el, mintha csak megkergült volna az idő kereke. A párbaj is eldőlt mostanra. A lány a földön feküdt, testén véres, a neutóliai zöldesen izzó pengéje által vágott mély sebek húzódtak. Harcképtelenné tették ugyan, de közel sem voltak halálosak, a Jedi viszont még mindig bontott pengével közeledett felé. Travis meglepetten tapasztalta, hogy a Sith nem állt ellen, nem próbálkozott aljas trükkökkel vagy nevetett fel gúnyosan saját fájdalommal teli ösvényének végét érezve, ahogyan ő is tette korábban. Az életéért esedezett. A neutóliai viszont nem tágított, a már védtelen ellenfele oldalához lépett és magasba emelte kardját, felkészülve a kegyelemdöfésre. - Sajnálom Lizara, ennek így kell lennie – hallatszott zöldes ajkai közül, miközben a pengét belemélyesztette áldozatába, de az nem ordított fel fájdalmában. Dacosan nézett vissza rá gyötrelmei ellenére, a gyengeség legapróbb jelét sem mutatva. - Nem tudom ez számít-e, de méltó ellenfél voltál… - Teljesítsd a 13-as parancsot! – hasított keresztül ismét Travis tudatán, óriási fájdalmat okozva és kimozdítva meditációjából, ezzel véget vetve rémálmának. Most azonban nem törődött ezzel, azonnal felugrott és kiviharzott a helyiségből, egyenesen a híd felé tartva. - Áh, Tyron, már épp keresni akartalak – szólította meg Sidis, amint ő belépett a helyiség masszív, fémes ajtaján. – Valami gond van? - Vissza kell fordulnunk – jelentette ki Travis, mintha ez mindennél fontosabb lenne számára és minden valószínűséggel ténylegesen az is volt. Arcán egyértelműen látszott tántoríthatatlan eltökéltsége, sajátos céltudatossága. Izmai megfeszültek, szemei szinte ragyogtak, testét elöntötte félelméből fakadó ereje, valamint az adrenalin is, bár jelenleg ez befolyásolta őt a legkevésbé. Pontosan úgy festett, mint amikor Plagueis nyomába eredt annak idején, sok-sok évtizeddel ezelőtt. - Egy értelmes okot mondja rá – jelentette ki Sidis. Igaz, már most látta, hogy mindenképp az irányváltásig erősködik majd. – Neked sem lehetett egyszerű látomásod – jelentette ki végül közömbös hangnemben, majd jelt adott a normál térbe való belépésre. - Viszont jó lenne tudnom, mit is láttál pontosan – folytatta, amint kiértek és véget ért a lökéshullám. - Lizara meg fog halni, a saját szememmel láttam, ahogy megölte az egyik Jedi. Azonnal meg kell találnunk, különben könnyen valóra válhatnak a látottak és… - Ez nem valami jó ötlet – vágott bele mondandója közepébe. – Te is tudod, hogy ha meghalt a látomásban, akkor azért halt meg, mert az Erő úgy látta jónak. És még mi sem tudunk róla eleget, ahhoz, hogy csak úgy belepiszkáljunk szavába, tudatlan kisgyermekként játszadozzunk vele. Ha Lizara valóban meghalt ott, akkor hagynunk kell végbemenni, ne szórakozzunk azzal, amit még csak nem is értünk. - Nem! – jelentette ki társa felháborodva. – Nem halhat meg, egyszerűen nem veszíthetem el őt, képtelen lennék nélküle folytatni életem – Sidis eddig nem sejtette, hogy bármilyen módon is kötődik tanítványához, pláne azt nem, hogy a lányaként szereti. - Figyelj – sóhajtotta fel nehéz szívvel. – Lizara meg fog halni, legyen az most, legyen jövőre, vagy évtizedek múlva. Ha nem adod át neki a Képességet, és mint tudjuk, nem adhatod, ez elkerülhetetlen. Előbb vagy utóbb, de szembe kell nézned vele, akkor pedig még rosszabb lesz, már így is túlzottan kötődsz hozzá. - Nem érdekel – vágta rá Travis, bár tudta, hogy a társának van igaza. - Látom, még most sem érted. A Mester ajándékként adta nekünk ezt a képességet, hogy kihasználjuk. Éljük az életünket, úgy és ameddig csak akarjuk. Az örök élet pedig értelmetlen, ha egész végig fájdalmas sebek gyötrik lelkedet. A lány száz éven belül biztosan meghal, de akkor neked nem addig fog fájni, még ezer év elteltével is minden nap szenvedni fogsz majd. Éppen ezért nem szabad kötődnünk senkihez, ők csak eszközök, nem mások. - Ő nem az, sokkal több annál – folytatta makacsul Travis, a benne élő Jedi most fékezhetetlenül tombolt, vérszomjas szörnyetegként döngette a kapukat, melyekbe oly sok évvel ezelőtt zárta be sötét énje. Legyen szó kegyetlen öldöklésről, vagy valóságos mészárlásról, szenvedésről, mindenben a benne élő Sith kerekedett felül, ezt az egyet kivéve, s ezt társa is érezte a lelkében. - Hát jó, te életed, úgy cseszed el, ahogyan csak jónak látod. Esetleg sikerült kifigyelned, hogy hol van? - Sajnos nem – ingatta a fejét Travis. - Értem, viszont mégiscsak el kell kezdeni valahol. Legutoljára Roonon láttuk, amikor elmenekült a templomból. Minden bizonnyal, amíg te „hősiesen” feláldoztad magad… – mondta, különös, már-már becsmérlő hanglejtéssel használva a szót. - Felszálltak a Calystoval és visszamentek a flottához – csillant fel a szeme Travisnak. – Azonnal megadom a koordinátákat… A Demetreus hatalmas robajjal suhant ki a csillagok áradatából, egyenesen az oly sok éven át gyülekező flotta legutolsó ismert tartózkodási helyére érkezve. Az elsőre és utolsóra egyaránt. A masszív ablakokon kinézve az egykor félelmetes, valósággal megállíthatatlan hadiflotta végtelennek tűnő roncsmezejére lettek figyelmesek, a háború első űrtemetőjére. Itt nem koporsók, hanem az űrben némán úszó roncsdarabok, kettészakadt cirkálók, porrá zúzott rombolók és főreaktoruk túlterhelése által ezernyi apró darabra tépett csillagrombolók maradványai szolgálnak a bátor katonák, Travis harcosainak végső nyughelyéül. Mindketten tudták ekkorra, hogy pontosan ebben a látványban lesz részük. De mégsem voltak rá készen, nem teljesen. - A Köztársaságiak szokás szerint gyáván, figyelmeztetés nélkül támadtak. A legtöbb hajó még csak az elhárító pajzsait sem tudta aktiválni, egyszerűen átgázoltak rajtuk – ekkor elfordította tekintetét és fennhangon folytatta. - Synthia, hány birodalmi hajó és merre hagyta el a csatateret? - Az érzékelők szerint számos hajó hagyta el harcmezőt, véletlenszerűen, minden lehetséges irányban szétszóródva – kezdte mondandóját az előttük megjelenő hologram. – Túl hosszú ideje történtek, hogy meglehessen határozni melyik fél hajóitól származnak – Sidis már csalódottan kezdte rázni a fejét a hír hallatán. Túl sok ösvény ez, túl kevés idő alatt. - Várjunk csak – csillant fel ismét Travis sárgásan ragyogó szempárja egy mentőötlet bevillanása által. – Synthia, melyik a legerősebb jel? Merre mutat? - A legerősebb jel a harctér közepéről indul, majd Lamaredd felé vezet – közölte a hologram szolgálatkészen, Sidis csak értetlenül figyelte az eseményeket. - Mi az? – kérdezett rá végül. - A Nemezis, a flotta legnagyobb hajója, ezért kell rendelkeznie a legerősebb ösvénnyel a hipertérben. A látomásban szereplő hajó a Hammer of God volt, sok éven át hajóztam vele, bármikor felismerem. Még régebben elhelyeztem rajta egy nyomkövetőt, amely egyenesen a kabinomban lévő terminálhoz sugározza jelet. Ha megvan a hajó, megvan Lizara is. - Feltéve, ha nem pusztult el a csatában. Akkor a legerősebb nyom pedig az egyik kísérőhajótól származik – közben az egyik hajóroncs felé mutatott karjával, amely minden bizonnyal egy Phalanx osztályú csillagrombolótól származott. Azt viszont nem lehet megállapítani, hogy maga a Nemezis az, vagy pedig a flottájában szereplő másik két, ugyanezen hajóosztály kisebb változatát képviselő csillaghajó egyike. - Nem hiszem. Aleya okos kislány, akaratos, ellenszenves és egy kődarab érzelmi tulajdonságaival rendelkezik, de megvan a magához való esze. Hidd el, visszavonult – válaszolta Travis. Ugyan tudta, hogy a twi’lek már lassan a negyvenen is túl van, de mégis nyugodt szívvel nevezte kislánynak, elvégre a dédapja lehetne. - Akkor mire várunk még? – kérdezte Sidis fennhangon. – Synthia, irány Lamaredd! – a Demetreus egy szempillantás alatt belépett a hipertérbe, követve utasítását. Ekkor tűnt fel Travisnak, hogy a látomásban szereplő helyszín még csak nem is hasonlított a kérdéses rendszer bármely bolygójának felszínére. De, ha Aleya Lamaredden van, mit keresett Lizara ilyen messze onnan? Egy átlagos nap köszöntött a Nemezis fedélzetére. Travis jóslatának megfelelően az admirálisnak csakugyan sikerült egérutat nyernie, épp az utolsó pillanatban. Emellett a hajótest sérüléseit is sikerült kijavítaniuk az elmúlt év folyamán. Aleya minden nehézség ellenére nemcsak az akkor szétszóródott flottát szedte össze, de még az Új Sith Rendet is sikerült egyben tartania, valahogyan. Jelenleg a hídon ül, és következő lépéseit tervezve, ugyanis neki is megvan a saját terve a galaxis elfoglalását illetően, de ahhoz több hajóra van szüksége. Ekkor Dalen hirtelen felugrott terminálja felől. - Űrnőm, jelentést kaptunk Kranmert admirális haláláról – mondta a rodián, de mégsem örömteli, inkább remegő hangon. - Hála az égnek, eggyel kevesebb vetélytárs miatt kell aggódnom – válaszolta öntelt mosolya kíséretében. – És ki volt a szerencsés? Remélem Kol… - Travis – suttogja félelmében halkan, de mégis érthetően a rodián, az utolsó vércseppet is megfagyasztva a twi’lekben. - Travis? – kérdezte vissza riadtan, enyhén remegő hangon. Mégis hogyan élhette túl? - Igen, azt mondja visszatért hamvai közül, erősebben, mint valaha. A flotta megmaradt hajói hűséget fogadtak neki, véleményem szerint bármikor megérkezhet és akkor… - Akkor meghal - jelentette ki a Sith erőt merítve félelméből. Tudja, hogy Patriot névre keresztelt flottájával szemben esélye sincs Travisnak, még ha a selkath valamennyi hajójával jön is ellene. Itt a számok döntenek. Ekkorra a Demetreus alig néhány percre járt tőlük. Mivel a lomha csillagrombolók csak lelassították volna őket, már útjuk elején elszakadtak tőlük és máshova parancsolták azokat. Jelenleg mindketten hídon állnak, némán figyelve a robusztus hajójuk mellett elsüvítő kékes csillagáradatot. Ekkor Sidis széles mosollyal az arcán fordul Travis felé. - Emlékszel rá, amikor azt mondtam, hogy nem érdekel ez a háború? - Igen, miért? – kérdezte vissza értetlenül állva a kérdés elhangzásának oka felett. Egyetlen értelmes indítékot látott rá, de annak már a puszta gondolatába is beleborzongott. - Hazudtam – vágta rá önelégülten, majd gúnyos nevetésben fakadt ki sötét énje szórakozása közepette. - Teljesítsd a 13-as parancsot! – hangzott el ajkai közül, de ezzel együtt Travis tudatán is keresztülviharzott, iszonyatos fájdalmat okozva. - Az Erőd most már az enyém, nem vagy más, mint tehetetlen báb, klón. Sereged mostantól hozzám tartozik, hatalmadat a mai naptól fogva átadod nekem. És a Sith egyetlen igazi urának felelsz majd, nekem… Válasz
Ajánlott hozzászólás
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.