Ugrás a kommentre

Sorozatok


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Öröm az ürömbe hogy a 2. évadtól már a Netflix is beállt a projekt mögé így ha a Syfy kasszálja a Netflix jó eséllyel átveheti.

Remélhetőleg így lesz, ha bekövetkezik a sorozat elkaszálása. Szeretném, hogy végigvigyék az egész könyvsorozatot, mert képernyőn is tetszik. Szerencsére az írók egy könyv/év tempóban haladnak, szóval nem igazán kell attól tartani, mint a GoT esetében - lehagyja a tévé a könyveket :D Ráadásnak már az elején nem tartják magukat az egy évad= egy könyv politikához.

 

The Expanse

 

A szakértőktől kérdezem: Az első évadot láttam, és megvan az első könyv. Mit ajánlotok, hogy folytassam? Olvassam ki először az első kötetet, majd kezdjem el a második évadot, vagy kezdjem el a második évadot, és csak utána a könyvet? (megjegyzem egyik sem mostanság lesz, ugyanis a vizsgaidőszak alatt felhalmozott csúszást, még mindig nem sikerült behozni, és ezek viszonylag hátul vannak a listán :D )

Amit Dzséjt írt, az teljesen megfelelő választás. Gyorsabb is :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem se volt rossz. :)

Szerencsére ezúttal se ment minden simán, de abban mi lenne az érdekes? A rész végén Rick vigyora eléggé többértelművé teszi a jelenetet. Bár valószínű, hogy leendő szövetségesekkel találkoztak.

Egyébként mindig meglep, milyen kreatívak tudnak lenni, ha hentelésről van szó. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

The Expanse: vége az első felvonásnak - ami leginkább bevezetőként fogható fel :D Nagyszerűen sikerült, várom a folytatást.

 

SHIELD: áprilisig szünet :(

 

És Ward ismét megjelent :lol: Még ha csak egy fotó formájában is. Érzésem szerint sosem szabadulunk meg a karaktertől, ez most már szinte biztos :) Az epizód közben végig az járt a fejemben, hogy ebből a sztoriszálban mégis hogyan fogunk kikeveredni, kissé megcsapott a reménytelenség szele.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

SHIELD: áprilisig szünet :(

Nekem az nem tetszik, ahogy a karakterekkel bánnak. A nagy csapat tagjai mind magas pozíciót látnak el, mégis úgy járnak küldetésekre, mintha még mindig az első évadbeli rangjuk lenne. Azért sem bánnám ha kihangsúlyoznák, hogy a S.H.I.E.L.D.-et nem csak ~15 ember alkotja. Speciel mondjuk az utolsó részben volt néhány "red shirt", de hol vannak ők, amikor nagyszabású rajtaütést kell végrehajtani? Persze megértem, hogy ez egy akció sorozat, és hogy a főszereplőkkel izgalmas dolgoknak kell történnie, csak az a gond, hogy Simmons rangja alapján olyan messze kellene hogy legyen a bevetésektől, mint ide Helsinki.

Szerintem ráférne egy frissítés a szereplőgárdára is lassan. Ezzel nem azt mondom, hogy írják ki őket, hanem el lehetne kezdeni szépen lassan a háttérbe szorítani az öregeket, miközben kapunk egy új ígéretes csapatot. A S.H.I.E.L.D. nagyszabású műveleteit láthatnánk a régieken keresztül, de az akciókat az új "kis csapat" szolgáltathatná.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem az nem tetszik, ahogy a karakterekkel bánnak. A nagy csapat tagjai mind magas pozíciót látnak el, mégis úgy járnak küldetésekre, mintha még mindig az első évadbeli rangjuk lenne. Azért sem bánnám ha kihangsúlyoznák, hogy a S.H.I.E.L.D.-et nem csak ~15 ember alkotja. Speciel mondjuk az utolsó részben volt néhány "red shirt", de hol vannak ők, amikor nagyszabású rajtaütést kell végrehajtani? Persze megértem, hogy ez egy akció sorozat, és hogy a főszereplőkkel izgalmas dolgoknak kell történnie, csak az a gond, hogy Simmons rangja alapján olyan messze kellene hogy legyen a bevetésektől, mint ide Helsinki.

 

A 2017-es SHIELD-epizódokat még nem láttam, de tavaly Simmonson kívül a régi csapatból mindenki terepügynök volt (vagy éppen ügynök sem), vagyis technikailag még mindig az első évados rangjuk van, így nem csoda, hogy terepen dolgoznak - Simmons meg az új évadban nem nagyon járt terepre, amíg én néztem. És több akcióban volt is mellettük nem egy, hanem egy jó adag gyalogos, még akkor is, amikor éppen "nem is léteztek". Az új arcokról nem is beszélve, úgymint Mack, Yo-Yo, Mace, Bobbie, Hunter, Trip, Lincoln - oké, ezek közül pár már öregebb, némelyik kimúlt, némelyik távozott, de alapvetően minden évadban van egy-két új arc. Rajtuk kívül meg láttunk egy rahedli "vörös inges" ügynököt is.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

Mack a második évad óta felügyeli az idegen eredetű tárgyakat a S.H.I.E.L.D.-en belül, és szinte az összes fontosabb taktikai megbeszélésen jelen van. Coulson a szervezet második embere az évad eleje óta (mint kb. Maria Hill Furynak), szóval ő is elég magas rangú. Akik szigorúan terepügynökök maradtak May, Yo-Yo, Skye és talán Fitz, de az ő munkaköre is változott az utóbbi időben, úgyhogy szerintem az ő beosztása is változhatott (nem feltétlenül nagy kutya, de nem csak egy sima terepügynök, mint a sorozat elején).

Mack már a második évad eleje óta szerepel, szóval szerintem ő már a nagy öreg kategória, Yo-Yo tényleg új arc kategória, ahogy Mace is, de kb. ennyi, akivel hosszútávon lehet számolni. Ráadásul ebben az évadban Mace az egyetlen fontosabb új szereplő, akiben benne van, hogy marad is, ami nem túl biztató.

De amire főként gondolok, most az utolsó előtti részben volt egy fontosabb akció a Watchdogs ellen, ahol tudták, hogy túlerőben lesz az ellenség, erre a csapatszállítóból kiszáll 5 nagyöreg, akiből max 2 szigorúan terepügynök és velük tartott 3 redshirt. És még csodálkoznak, hogy ott tartanak, ahol most vannak. Hát ilyen vezetéssel nem csoda.

Rossz úgy beszélni, hogy elkerüljem a spoilereket, mert az utóbbi pár részben viszonylag sok példa volt a magasrangú SHIELD ügynökök felesleges bevetésére

 

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

S.H.I.E.L.D.

 

Coulson nem a második ember (vagyis addig nem volt az, amíg néztem, nem t'om, azóta változott-e - már a gépen vannak az új epizódok, úgyhogy pótlom a lemaradásom a hétvégén), valahol az ötödik környékén van. Ő csak a terepakciók vezető ügynöke, más fegyveres ügynökségeknél ezt úgy nevezik, hogy az egyes számú terepügynök. Érdekes lenne, ha egy ilyen beosztású ember nem menne terepre. Nála amúgy még May és Piper ügynök is magasabb biztonsági besorolása van (Coulson kék, ami fölött még ott van a vörös, a naranc és végül a platinum). A S.H.I.E.L.D.-ben a második ember jelenleg Simons a biztonsági besorolás alapján, Coulson meg ott van az átlagügynökök sorában, még ha ő is az átlag ügynökök vezetője.

Mack pedig bár tényleg az Idegen Leletek Osztályának feje, de ettől még szintén terepügynök, mellesleg már beosztásából is logikusan következik, hogy amikor idegen dolgokkal van dolguk (márpedig nekik szinte csak azzal van dolguk), akkor talán az idegenekkel foglalkozó osztály parancsnokának nem árt jelen lennie. Azért ez nem egy bolt vagy egy cég, ahol a vezetők a kényelmes kis irodájukban ücsörögnek. A valódi fegyveres ügynökségeknél is biza a különböző osztályok vezetői azon a területen az egyes számú terepügynöknek számítanak és nem az irodájukban ücsörögnek.

Szóval senki sem olyan vezető, akinek nem szabadna terepre mennie, legalábbis 2016-ban még egyikük sem volt az. Egyedüli kivétel Simmons, de ő meg sosem volt terepügynök, hanem biokémikus, aki dolgozhat terepen (pont mint Fitz, csak ő meg mérnök, aki dolgozhat terepen), és nem is csámborgott terepre. Lehet, hogy van a szervezeten belül valamilyen más beosztásuk is, de az nem magas szintű vezető, és ők elsősorban terepügynökök. Egyik-másik a területükön vezetők (Coulson, May és Mack), de éppen ezért követjük őket, nem pedig a zöld szinten lévő nyomikat... ja, de még onnan is követünk valakit, Fitz zöld szintű. Akkor a fekete szintű nyomikat... Hopp, az meg Yo-Yo... Annál kisebb szint sajnos nincs. :)

Arról az apróságról meg nem szabad megfeledkezni, hogy a S.H.I.E.L.D.-ben sosem volt szokása a vezetőknek a hátsójukon ücsörögni egy kényelmes irodában. Fury igazgatót vagy éppen Hill igazgató helyettest hány akcióban láttuk a filmek alatt? Pedig ők Mace és Simmons szintjén voltak, aztán mégis hajlamosak voltak a dolgok sűrűjében részt venni, ráadásul közösen. Most képzeld el, ha lelövik a Hellicarriert az Avengersben. A S.H.I.E.L.D. elveszti a két legfőbb vezetőjét. Szóval még abban sincs semmi fura, ha az igazgató jár terepre.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt, akkor majd jövőhét elején visszatérünk erre a témára :D

Nem kell addig várni, már most visszatérhetünk rá, tegnap este felzárkóztam. Viszont továbbra sem látom, mi a gondod.

 

Mindenki terepügynök, sőt, most kiderült, hogy Simmons is az. Bár ő a második ember a S.H.I.E.L.D.-nél, ő maga jelenti ki, hogy ő a legmagasabb rangú ügynök. Ennek ellenére talán most volt az első eset, hogy terepre ment. Coulson bár átvette a dirigálást, magát nem léptette elő terepügynöknél magasabb szintűvé (ennek semmi jele), továbbra is ő a terepügynökök vezetője, csak most már nem hagyja, hogy Mace belepofázzon a dolgába. Szóval semmi változás nincs. Egyik szereplő sincs olyan beosztásban, hogy ne lébecoljanak terepen, sőt, Coulson és May esetében még kötelező is. A csapat meg az A-Team, de ezért szól róluk a sorozat, nem pedig a Z-Teamről (ennyi erővel az NCIS-nél is fel lehetne vetni, miért mindig Gibbs csapatáról szól a sorozat - hát mert ők a kiemelt ügyek csapata).

Vörös ingesek meg elég sűrűn elkísérik őket (kifejezetten figyeltem ezt az új részekben, és minden nagyobb rajtaütésnél ott voltak, a végén meg már több volt szabadon maradt hőseink körül a vörös inges, mint ahány bevethető főhős maradt). Hogy a bázis támadásánál miért csak kettő volt velük? Nos, ez nem kéne nagy rejtélynek lennie, de azért vezessük le: a Zephire 1-en csak egy Quinjett van, és egy Quinjett csak kilenc utast tud szállítani. A csapat állt hét főből és azért mentek, hogy két főt kimentsenek: 7+2=9 és teli is a Quinjett. Sajnos a Quinjettekbe nem fér el egy kontingens, de még egy század sem. Ezek rövid hatótávú, könnyű csapatszállítók, nem arra tervezték őket, hogy egy osztagnál több embert cipeljenek. Tulajdonképpen a 9. hely is csak bónusz, mert a 9. ülés a fedélzeti technikus helye, azt viszont jellemzően nem használja senki. Eredendően három fős személyezettel és max. nyolc utassal repülhet. A személyzeten lehet spórolni, látható, hogy fedélzeti technikust nem is visznek magukkal, de hülye az, aki nem visz másodpilótát combat drop idején - márpedig erre még nem volt jellemző a sorozatban, harci helyzetben mindkét pilóta a helyén volt.

Egyetlen gubanc van most: a S.H.I.E.L.D.-nek nincs vezetője. Mace-nek nincs hatalma (sosem volt, mint kiderült), Coulsonnak hivatalosan nincs hatalma, Talbot meg külsős, aki eddig bábjátékosként rángatta Mace-t. Nincs vezetés, csak a vezetésen marakodó, amúgy tehetetlen marhák. Nincs egy Nick Fury. Totális a káosz. Ez a baj, nem az, hogy a magas rangú terepügynökök terepre járnak, ami a feladatuk. Nincs senki, aki rájuk szólna, hogy "nyughass, pincsi". Sőt, már boldog-boldogtalan biztonsági besorolásokat osztogathat, mi több, kitalálhat... Most komolyan, Talbot csak úgy előlépteti (robot)May-t, Simmons meg csak pislog... No comment. Abban egyetértek, hogy sz*r a vezetés, de azért az, mert nincs vezetés. Totál ad hoc működnek. Tulajdonképpen akár Davis is adhatná a parancsokat, rangban ugyanott van, mint Coulson. Vagy Piper, aki fölötte áll.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ennek már nincs hír értéke mert sajnos ez az általános. Az a ritka ha megüti a mércét.

Én úgy szerettem a 4. évadig. Mondjuk addig daráltam. Lehet, hogy csak úgy jó.

A mult heti részt jó hangulatban kaptam el, az tetszett. De ez nem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én úgy szerettem a 4. évadig. Mondjuk addig daráltam. Lehet, hogy csak úgy jó.

Nem, mert én is úgy kezdtem hogy 1-4 daráltam és akkor én is élveztem, de tavaly volt hogy elmaradtam néhány résszel, és kínszenvedés volt azt a pár részt ledarálni. Meg ha valami jó akkor az tök mind1 hogy nézed, az úgy is jó.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem, mert én is úgy kezdtem hogy 1-4 daráltam és akkor én is élveztem, de tavaly volt hogy elmaradtam néhány résszel, és kínszenvedés volt azt a pár részt ledarálni. Meg ha valami jó akkor az tök mind1 hogy nézed, az úgy is jó.

Igazad lehet. A Rebels és az Agymenők is jó heti egy felvonásban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

S.H.I.E.L.D.

 

Vegyük azt a részt, ahol elkapják Mace-t: Sky kulcsszereplő volt az akcióban, Fitzre is szükség volt, Mace-t még talán megérteném, ha nem ő lenne az igazgató (mert papíron ugye még ő az) Simmons-nak viszont semmi keresnivalója nem volt ott. A háttérben volt 4 redshirt, de róluk max ennyi mondható el. Az meg hogy nincs légi támogatásuk a közelben kissé vicces, tekintve, hogy a Zephyrről indultak (mondjuk útközben biztos megálltak egy kirendeltségnél, hisz a járműveket és Fitz szerkezetét valahonnan fel kellett venniük, de ez nem indok arra, hogy a Zephyr és rajta a Quinjett miért ne maradjon a közelben). Mace, egy Quinjett és rajta az a ~10 ember simán szétcsapott volna a Watchdogs emberei között, főleg ha a 4 redshirt is beszáll a buliba, akik alapból ott voltak.

Aztán nézzük meg az utolsó előtti részt. A S.H.I.E.L.D. igazgatója fogságban, ahogy May is, aki szintén elég magas rangú. Kik mennek kiszabadítani: Coulson, aki jelenleg a szervezet feje; Simmons, aki papíron a második a rangsorban, és Mace foglyul ejtésével tulajdonképp a legmagasabb rangú ember a S.H.I.E.L.D.-en belül; Mac, aki már volt ideiglenes igazgató, amikor Coulson Ward ellen ment. Tulajdonképp az ügynökség összes nagykutyája ellenséges területen van, ráadásul létszámhátrányban.

Ha a fent felsoroltakkal történik valami (mondjuk rájuk döntik a tengeralattjáró bunkert), a S.H.I.E.L.D. parancsnoki láncában akkora lyuk keletkezik, hogy az a Winter Soldierben történtekhez mérhető. Odaveszne az igazi és a de-facto igazgató, az utóbbiról sejtjük, hogy egyben a terepakciók vezető ügynöke, a Tudományos Osztály feje, az Idegen Leletek Osztályának feje, aki úgy tűnik, hogy a terepakciók vezető ügynökének a helyettese is egyben (legalábbis amíg May fogságban van, akiről tudjuk, hogy Coulson jobb keze).

Talbot talán átvehetné az igazgató pozíciót, de ki lenne Simmons helyett? Fitz, aki szintén ott van? Esetleg Mack? Ja nem, ő is az akció részese. Ki venné át Mack helyét? Sky? Basszus, hisz ő részese az akciónak. Yo-Yo, aki annyira alkalmas vezetőnek, mint én szakácsnak? :D Aztán ott van a vezető terepügynök pozíciója is. Piper a hadműveleti osztály tagja, ergo annyi tapasztalata lehet ilyen téren, mint May-nek a tudományos részlegen. A Koenigek a biztonsági részlegben dolgoznak, de talán ők átvehetnék a stafétát a terepügynökök terén, bár lehet ebbe Talbot nem menne bele, főleg miután találkozik az egyikkel.

 

Ezért gondolom, hogy néha feleslegesen tolják az akciók sűrűjébe a főszereplőket, holott sokkal logikusabb lett volna inkább több redshirt-öt küldeni a mentőakcióhoz, és nem kimaxolni a quinjett-et magas rangú ügynökökkel. És akármilyen szopóágon is van most a szervezet, azt kell hogy mondjam, hogy olcsón megúszták ahhoz képest, ami történhetett volna velük, mert így legalább mindenki életben van (mégha fogságban is), ráadásul Simmonsnak sikerült összeszednie néhány embert maga köré, akikkel visszavághatnak

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

Mondjuk azért szerintem nyugodtan feltételezhetjük, hogy mindenkinek van egy helyettese, még ha mi még nem is ismerhetjük. Elvégre az eredeti S.H.I.E.L.D. igazgatóhelyettesét mikor ismertük meg? Valahol az ötödik filmben? És akkor jöhetünk azzal, hogy mi lett volna, ha Loki már a The Avengers elején kinyírja az egy helyen tartózkodó igazgatót, igazgatóhelyettest és vezető terepügynököt - mert ugye a bázison ott volt Fury, Hill és Coulson is -, vagy a hatalmába keríti őket. Szóval mi ebben az újdonság?

Mace-nek egyértelműen Talbot az igazi helyettese, ez kiderült az évadból. May-t nem kell pótolni, ő még mindig csak egy terepügynök, aki kapott egy akciócsoportot. A csoporton belül nyilván van helyettese, felteszem Piper vagy Davis az. May semmivel sincs magasabb rangban vagy pótolhatatlan poszton, mint a Los Angeles-i Swat Team Bravo parancsnoka. Mac meg annyira pótolhatatlan és fontos poszton van (ha még ott van, bár szerintem nem is létezik már az a divízió), hogy évadok óta szó sem volt róla, és eleve hasraütésszerűen választotta ki rá Coulson. Elkapnak egy ügynököt a folyosón és máris ő lehet a főnök ezen a senkit sem érdekel, annyira jelentéktelen divíziónál. Igen, erre a posztra akár Yo-Yo is ülhet, ő legalább félig idegen. :)

Coulson egyedül itt a Jani, de hülye lenne, ha azért a saját posztján nem gondoskodott helyettesről. Skye-nak nincs különösebb beosztása, Simmons láthatóan hiába van kinevezne tanácsadónak (a tanácsadók sem pótolhatatlanok), fityfenét se ér, ami megint csak azt jelzi, hogy nem rokkanna bele a SHIELD, ha elvesztik, Fitz meg a 88. mérnök. A rangsorban Fitznél csak egy ember van alacsonyabban, Yo-Yo. Na nehogy már Fitz legyen a pótolhatatlanság élő szobra. Tök jól működött a SHIELD akkor is, amikor gyagyás volt.

Mace nincs ott, nagy ügy, Talbot tök jól elvolt a helyén. Eleve Talbot volt a góré, nem Mace. Meghal Coulson? Egyszer már kibírta a SHIELD, ki bírná másodszor is. May eltűnt. Hát igen, és okozott ez bármi nehézséget a SHIELD működésében? Megvan: az ég adta egy világon semmit. May részek óta sehol, és a SHIELD nem omlott össze. Simmons hónapokat töltött anno egy idegen bolygón, valahogy az ügynökség ezt is kibírta. Skye a fél évadot az ügynökségen kívül töltötte, a SHIELD ezalatt sem ment tönkre - sőt, még meg is erősödött. Fitz hónapokig egy szellemi toprongy volt, és a SHIELD mégis üzemelt. Azok a górénak vélt mezei ügynökök annyira pótolhatatlanok, hogy mindegyik nélkül elvolt már a SHIELD.

Az említett résznél: Mace tök mindegy, hol van, eddigre már teljesen világos, hogy ő csak a labdaszedegető. Papíron ő az igazgató, nagy ügy, azzal a valagát törölheti ki. Ha ott helyben agyonlövik, majd mást tesznek papíron igazgatóvá. Vagy újra kinevezik Coulsont. Vagy Talbot kinevezi magát hupilila biztonsági szinttel. :) Simmons meg azért volt ott, mert csak az embertelenek szakértője, nem mellesleg biokémikus, és talán a Föld legokosabb embere, plusz a legmagasabb rangú terepügynök. Hát hol kellett volna lennie, ha nem jelen egy élő fegyver elfogásánál? Az Afganisztánban hadműveletet vezető ezredes is nyilván maradjon Washingtonban az irodában, mi? :) Az meg, hogy miért nem vittek egy kontingenst a Watchdogs ellen vicces kérdés. A válasz: nem is tudom, talán mert nem számítottak a megjelenésükre? Nyilván, ha tudták volna, hogy egy hadseregnyi orosszal fognak összefutni, akkor vittek volna egy hadseregnyi katonát, talán még egy quinjettet is. De határozottan emlékszem, hogy nem tudtak arról, hogy az csapda lesz, és csak egy ember elfogására készültek. Nem háborúra.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Skacok! az egymás után válaszoknál nem kell beidézni mit írt a másik!

OFF

Jobb beidézni, mert ha közben becsúszik egy hozzászólás a válasz és az eredeti közé, akkor utólag kell szerkeszteni. Szerintem inkább menjen az idézés, mint ne, abból nem lehet baj, ha látszik a konkrét hsz-ben is, hogy mire reagál a másik pontosan! (mint most is)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Skacok! az egymás után válaszoknál nem kell beidézni mit írt a másik!

 

OFF

Jobb beidézni, mert ha közben becsúszik egy hozzászólás a válasz és az eredeti közé, akkor utólag kell szerkeszteni. Szerintem inkább menjen az idézés, mint ne, abból nem lehet baj, ha látszik a konkrét hsz-ben is, hogy mire reagál a másik pontosan! (mint most is)

Igyekszem megfelelni a továbbiakban a fentieknek! :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most az MCU wiki ezen cikkéből indulok ki, mert ez tűnik a leghitelesebb forrásnak

 

Mondjuk azért szerintem nyugodtan feltételezhetjük, hogy mindenkinek van egy helyettese, még ha mi még nem is ismerhetjük.

Furcsa lenne, ha a S.H.I.E.L.D. újraépítésével foglalkozó sorozatban nem találkoznánk az olyan fontos személyek helyetteseivel, mint az igazgató, vagy a Tudományos Részleg feje stb.

 

 

Elvégre az eredeti S.H.I.E.L.D. igazgatóhelyettesét mikor ismertük meg? Valahol az ötödik filmben? És akkor jöhetünk azzal, hogy mi lett volna, ha Loki már a The Avengers elején kinyírja az egy helyen tartózkodó igazgatót, igazgatóhelyettest és vezető terepügynököt - mert ugye a bázison ott volt Fury, Hill és Coulson is -, vagy a hatalmába keríti őket. Szóval mi ebben az újdonság?

Jó, későn ismertük meg, de azért remélem belátod, hogy az első 5 filmben a S.H.I.E.L.D.-et szándékosan egy titokzatos szervezetnek mutatták be, ami a háttérből vizsgálja az eseményeket. Ilyen szempontból nem meglepő, hogy a szervezet felépítésének bemutatására ennyit kellett várni. Az a S.H.I.E.L.D. ráadásul egy teljesen másik S.H.I.E.L.D. volt eltérő hierarchiával. Igaz az általad említett esetkor elvesztették volna a 3 vezető személyt (bár nem tudjuk biztosan nem-e volt több 9-es és 8-as szintű ügynök), de Felix Blake még mindig ott volt, aki csak 1 szinttel volt Coulson alatt. Őt simán megválaszthatta volna a Világ Biztnsági Tanács.

 

 

May-t nem kell pótolni, ő még mindig csak egy terepügynök, aki kapott egy akciócsoportot.

May Coulson "jobbkeze" (kb. mint Coulson volt Fury-é), így azért egy kicsit mégis több, mint egyszerű terepügynök, akire rábíztak egy hadműveleti csoportot. Ezenfelül feltűnően sok igazgatói megbeszélésen volt jelen mostanában. (Amúgy itt megjegyezném, hogy ezért sem feltétlenül hivatkoznék a színek alapján a rangokra, ugyanis May és Piper is vörös szintűek, miközben May egyértelműen Piper felettese.)

 

Mac meg annyira pótolhatatlan és fontos poszton van (ha még ott van, bár szerintem nem is létezik már az a divízió), hogy évadok óta szó sem volt róla, és eleve hasraütésszerűen választotta ki rá Coulson.

Ennek ellenére Mack is gyanúsan sok igazgatói megbeszélésen van jelen, főleg azoknál a misszióknál, ahol idegen dolgokkal van kapcsolatban. Plusz az Mack robot volt felelős az inhumanok begyűjtéséért is (Skye-jal), szóval szerintem ilyen szempontból még mindig magas rangú személy.

 

 

Coulson egyedül itt a Jani, de hülye lenne, ha azért a saját posztján nem gondoskodott helyettesről.

Mint fent írtam, ez valószínűleg May. May hiányában pedig úgy tűnik, hogy Mack vette át Coulson jobbkezének szerepét, ami még tovább növeli Mack jelentőségét.

 

 

Skye-nak nincs különösebb beosztása,

Viszont mégiscsak ő és Mack voltak felelősek az inhumanok begyűjtéséért. Lehet, hogy a visszatérése óta nem kapott fontosabb pozíciót, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogyha Mack-kel történne valami, akkor ő venné át a helyét az Idegen Eredetű Tárgyak Részlegén, tekintve, hogy talán ő tud legtöbbet ezekről a dolgokról.

 

 

Simmons láthatóan hiába van kinevezne tanácsadónak (a tanácsadók sem pótolhatatlanok), fityfenét se ér, ami megint csak azt jelzi, hogy nem rokkanna bele a SHIELD, ha elvesztik,

Simmons nem csak tanácsadó, hanem a Tudományos Részleg feje is. Egy ilyen személy elvesztése azért mégsem a legkellemesebb dolog (főleg ha mellette a szervezet elveszti a két vezetőjét is)

 

 

Fitz meg a 88. mérnök. A rangsorban Fitznél csak egy ember van alacsonyabban,

Ez túlzás. Én például egyszer sem láttam, hogy Fitz engedelmeskedne bárkinek a főszereplő bagázson kívül, ellenben a laborban dolgozók igenis az ő beosztottjai, ugyanis hallgattak rá, amikor Talbot kiürítette a szobát, hogy felfedje az igazgató titkát. Megjegyzem az sem véletlen, hogy Fitz maradhatott a teremben, holott a mezei mérnököknek el kellett hagyniuk. A látottak alapján Simmons helyettese valószínűleg Fitz.

 

 

Mace nincs ott, nagy ügy, Talbot tök jól elvolt a helyén. Eleve Talbot volt a góré, nem Mace. Meghal Coulson? Egyszer már kibírta a SHIELD, ki bírná másodszor is. May eltűnt. Hát igen, és okozott ez bármi nehézséget a SHIELD működésében? Megvan: az ég adta egy világon semmit. May részek óta sehol, és a SHIELD nem omlott össze. Simmons hónapokat töltött anno egy idegen bolygón, valahogy az ügynökség ezt is kibírta. Skye a fél évadot az ügynökségen kívül töltötte, a SHIELD ezalatt sem ment tönkre - sőt, még meg is erősödött. Fitz hónapokig egy szellemi toprongy volt, és a SHIELD mégis üzemelt. Azok a górénak vélt mezei ügynökök annyira pótolhatatlanok, hogy mindegyik nélkül elvolt már a SHIELD.

Ez szép és jó, hogy felsoroltad, hogy mi történet a S.H.I.E.L.D.-del, amikor ezek a személyek alkalmatlanná váltak a pozíciójuk betöltésére, csak az a baj, hogy ezek nem egyszerre történtek, és sokaknak azóta változott a beosztásuk is(pl. Coulson és valószínűleg Fitz).

 

 

Simmons meg azért volt ott, mert csak az embertelenek szakértője, nem mellesleg biokémikus, és talán a Föld legokosabb embere, plusz a legmagasabb rangú terepügynök. Hát hol kellett volna lennie, ha nem jelen egy élő fegyver elfogásánál? Az Afganisztánban hadműveletet vezető ezredes is nyilván maradjon Washingtonban az irodában, mi? :) Az meg, hogy miért nem vittek egy kontingenst a Watchdogs ellen vicces kérdés. A válasz: nem is tudom, talán mert nem számítottak a megjelenésükre? Nyilván, ha tudták volna, hogy egy hadseregnyi orosszal fognak összefutni, akkor vittek volna egy hadseregnyi katonát, talán még egy quinjettet is. De határozottan emlékszem, hogy nem tudtak arról, hogy az csapda lesz, és csak egy ember elfogására készültek. Nem háborúra.

De gondolom az afganisztáni hadműveletet vezető ezredes sem fél mérföldre van a bevetés helyétől mindösszesen 6 emberrel körülvéve egy potenciálisan veszélyes terepen. Simmons simán maradhatott volna a Zephyren, és irányíthatott volna onnan. Tudjuk, hogy a Zephyr hetekig bírja leszállás nélkül, és mivel a látottak alapján jobb dolga úgy sem volt, simán nyújthatott volna légitámogatást az akcióhoz.

 

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.