Ugrás a kommentre

Videjó játékok


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

Na, azért csak sikerült megfejteni ennek a fránya RE6-nak az opciózási rejtélyeit. Nem volt végül is nagy őrdöngősség, csak egyrészt rá kellett jönni, mi mit jelent (te, ebben nem volt fedezék?), másrészt, ki kellett találni, hogy ha valamit a nyilakra teszek, akkor előzőleg mi volt a nyilakon, és akkor azoknak is adni kellett valami mást. Mert az úgy nem járja, hogy valamit gomb nélkül hagyunk. Szóval, ha az ember rájön a titok nyitjára (lehet amúgy csak nekem volt bonyolult első blikre, meg fáradtan, a fene tudja, bár ma is elszórakoztam vele kicsit), akkor baromi jól kézre álló kiosztást lehet csinálni, és onnantól semmi sem akadályozza a játékot. Úgyhogy első mérgem után azt kell mondjam, eddig ez a legjobban portolt RE játék.

És így már k*rva jó játék, bár ma az írás miatt nem sokat játszottam. Éppen csak elvittem Leonnal a rendőrautó felborulásáig (vajon volt deja vu-ja? :)). Még béfejezem a Tombot (az utolsó pálya előtt állok, csak ki akarom maxolni a kislányt, alig pár kacat maradt meg a végére, azokat még valahogy begyűjtöm). Aztán mehet a gyilkos menet.

Csak ez a sok hulla ne lenne a játékban. Állandóan átbukik rajta Leon és Helen. Néha igazán odébb mászhatnának. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez egy jó kérdés, engem is érdekelne. Oké, kétlem, hogy egy Kenzo Tsujimoto (Capcom CEO) vagy Hajime Satomi (SEGA CEO) látná ezeket a játékokat, talán levetítenek nekik egy-egy videót, vagy mi. De a projekt vezetők (aka producerek) hogyan adhatják le azt a jelentést, hogy "igazgató bácsi, mi kész vagyunk?" Oké, olyankor megértem, amikor a kiadók erősködnek. Mondjuk nem preferálom, amikor a kiadók mondják meg, mikor van valami kész (mint filmeknél a stúdiók), kivétel persze, ha már évek óta húzódik, mint az A:CM (mondjuk ott meg elhúzhatna a SEGA a francba, amiét nem felügyelte a játékot), de például határozottan ártalmas olyan játékoknál, mint mondjuk a Dead Space vagy Mass Effect széria. Például a Mass Effect 3-nál a Bioware még szeretett volna egy kis csúszást, de az EA beszólt, hogy már így is csúsztak két hónapot, fejezzék szépen be. Hát, olyan is lett a vége. Mondjuk az Extended Cut DLC-t még mindig egy üzleti megfontolás részeként látom az EA részéről, csak a kapkodásuk miatt rosszul sült el, így kénytelenek voltak ingyen kiadni.

 

Azért a testre tapadó gránátot (vagy robbanó cuccot) nem éppen a Crysis 3 találta fel, hogy a sokkal előbb megjelent Black Ops 2 tőle lopja el. :) Rengeteg hasonló cucc van az FPS-ek világában. És hogy viszonyulsz az RTS részhez? Én ott feladtam a játékot. Amúgy is baromira untam, főleg a korai időkben játszódó részeket, ahogy te. A jövőben volt némi újítás, jópofa ötlet, ami feldobta, de számomra túl kevés volt. A sztori is elég gyatra, hiába a World at War és a Black ops folytatása, annyira zagyva az egész, hogy semmi értelme. Már nagyon itt lenne az ideje annak, hogy a CoD széria visszavonuljon egy jó pár évre. Hasonlóan a Need for Speedhez és a Medal of Honorhoz. Nem jók ezek a futószalag gyártások.

 

Ami a motort illeti, abszolúte igazad van! Tudod hány éves az a motor valójában? Tizennégy! Bezony, a Quake III Arenához (1999) kifejlesztett Id Tech 3 az alapja. A Call of Duty (2003) és a CoD: United Offensive (2004) alatt még az dübörgött. A CoD 2-re (2005) kicsit továbbfejlesztették, akkor már IW 2.0 név alatt futott. A Modern Warfare-ra (2007) továbbfejlesztették IW 3.0-ra, ez futott még a World at War (2008) és a Black ops (2010) alatt is. A Modern Warfare 2 (2009) alatt már az IW 4.0 futott, ami csak azért vicces, mert előbb jelent meg, mint a Black ops, de annál valamiért az eggyel régebbi motort használta a Treyacrh. A Modern Warfare 3-ra (2011) aztán megint új nevet kapott, MW3 engine, aztán a Black ops II (2012) fejlesztésekor megint átkeresztelték, ezúttal Black ops II engine-re, csak hogy a fantáziájukat is végletekig kihasználják. :) Ami - és most kapaszkodj meg - nem az IW 4.0, se nem az MW3 engine továbbfejlesztése, hanem - dobpergés - az IW 3.0 updatelt változata. Jól látod, a BO2 alatt egy 1999-es motor 2007-es változatának továbbfejlesztése dübörög. Hát, úgy is néz ki. Hiába a fejlesztés, nagyon érződik rajta, hogy ez egy tizennégy éves motor. Főleg, ami nagyon zavar, az a zárt, statikus környezet.

 

Bocs hogy most válaszolok de nem tudtam mit értesz RTS alatt(illetve tudom hogy Real Time Strategy-t jelent, de nem tudtam egy FPS-ben mit keresne), viszont elértem addig. Hát aki ezt kitalálta egy FPS-ben attól megkérdeném hogy normális-e. Nem nagyon foglalkoztam vele, a gépfegyverekkel lövöldöztem, persze a küldetés megbukott és mintha egy multiplayer pályán lennék , ha meghaltam mindig máshova respawn-olt. Aztán kiírta hogy a storyt akarom-e folytatni vagy újrakezdem a pályát. Folytattam, szóval hálistennek nem kötelező ezeket végigvinni. A történet eddig nagyjából világos, a szokásos terroristaüldözés meg derülnek ki dolgot a múltból hogy ki ölte meg kinek a kijét. Viszont az első részre nagy vonalakban emlékszem de a ki tudja hányszor meghalt Reznov felbukkanása már ezt a jelet :facepalm: hozta elő belőlem.

Igazad van kicsit abba kéne már ezt hagyni, és egy új motorral egy teljesen más koncepciót kéne létrehozni. A Modern Warfare mondjuk jobban bejön, mint a CIA-műveletek, de abból is minek a 4. rész?

Az meg hogy a motor őse a Quake 3-é(ami a konkurencia az első Medal of Honor-ok alatt is működött) az nem semmi. Valahogy arra emlékeztem hogy az Infinity Ward csinált egy új motort az első MW miatt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem lesz Modern Warfare 4.

 

Dehogynem csak titkolják. Már nyilt titok hogy idén ősszel jön és Ghosts lesz a címe.

 

Amit meg Jake belinkelt mindenképp nézzétek meg a minőséget 1080p-re álltva, de elötte az állatok alá ásót rakni. Nekem nemrég küldték el és annyira elképesztő hogy ilyet tud egy játék hogy el sem hiszem. Brutálisan élethú minden de a fény-árnyék a legjobb. Illetve dehogyis. Az a legszebb hogy ismét amerikai katonaként írthatjuk a mocskot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dehogynem csak titkolják. Már nyilt titok hogy idén ősszel jön és Ghosts lesz a címe.

Igen, és ebben nyílik a titok nyitja: Call of Duty: Ghost lesz a címe, nem Modern Warfare 4. Semmi köze nem lesz az MW sztorijához. Titkolni sem nagyon titkolják (hogyan titkolhatnának valamit, ami több, mint tíz éve menetrendszerű? :)), nemrég derült ki róla néhány belsős infó, pl. ebben végre lesznek rombolható tereptárgyak.

 

BF4, ez valami elképesztő. :yes::o

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy kis segítséget kérnék. PS3-mat szeretnék venni, már csak azt nem tudom eldönteni, hogy 12 vagy 500 gigásat. Lécci írjátok le, hogy melyiket és miért :) Köszi :D Az első játékom az Asassin's Creed lenne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, és ebben nyílik a titok nyitja: Call of Duty: Ghost lesz a címe, nem Modern Warfare 4. Semmi köze nem lesz az MW sztorijához. Titkolni sem nagyon titkolják (hogyan titkolhatnának valamit, ami több, mint tíz éve menetrendszerű? :)), nemrég derült ki róla néhány belsős infó, pl. ebben végre lesznek rombolható tereptárgyak.

 

Csakhogy mindenhol Modern Warfare 4-ként nyilatkoznak róla. Az volt a cikk címe hogy új infók az MW4-ről és abban írták a Ghost-ot meg hogy a jövőben fog játszódni meg amit te is írtál hogy rombolható lesz a környezet. Ime a cikk:

 

http://www.sg.hu/cikkek/96209/az_elso_call_of_duty_modern_warfare_4_pletykak

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze, hogy mindenki MW4 címen hivatkozik a következő Infinity Ward CoD-ra, de attól az még nem lesz MW4 (ahogy a Black Ops előtt mindenki World at War 2-ként hívta a BO-t). Nincs még csak bejelentve se a játék, szóval kár MW4-ként kezelni. Majd ha nem csak egy "nevét eltitkolni akaró, csak noname lapoknak beszélő jól értesült forrás" a forrás, hanem az Activision vagy az Infinity Ward mondja, hogy Modern Warfare 4 lesz, akkor lesz Modern Warfare 4. Márpedig az IW az MW3 idején azt nyilatkozta, hogy nem lesz több Modern Warfare. Ezt a Ghosts cím megerősíteni látszik.

Ezen a címen pedig még senki illetékes sem nyilatkozott róla, csak a cikkek írói nevezik így. Azért ez nagy különbség. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy kis segítséget kérnék. PS3-mat szeretnék venni, már csak azt nem tudom eldönteni, hogy 12 vagy 500 gigásat. Lécci írjátok le, hogy melyiket és miért :) Köszi :D Az első játékom az Asassin's Creed lenne.

 

Attól függ, hogy milyen lesz a viszonyod a Ps Store-hoz. Lemezesen akarsz játszani, vagy inkább letöltenéd a játékokat. Én például a demókon kívül nem töltök le semmit, se DLC-, se semmit, lemezről játszom. A leendő mentéseknek és a kötelező feltelepítéseknek elég a 12 GB. Ha nem lemezesen, hanem letöltött játékokat akarsz játszani akkor kell az 500 GB.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze, hogy mindenki MW4 címen hivatkozik a következő Infinity Ward CoD-ra, de attól az még nem lesz MW4 (ahogy a Black Ops előtt mindenki World at War 2-ként hívta a BO-t). Nincs még csak bejelentve se a játék, szóval kár MW4-ként kezelni. Majd ha nem csak egy "nevét eltitkolni akaró, csak noname lapoknak beszélő jól értesült forrás" a forrás, hanem az Activision vagy az Infinity Ward mondja, hogy Modern Warfare 4 lesz, akkor lesz Modern Warfare 4. Márpedig az IW az MW3 idején azt nyilatkozta, hogy nem lesz több Modern Warfare. Ezt a Ghosts cím megerősíteni látszik.

Ezen a címen pedig még senki illetékes sem nyilatkozott róla, csak a cikkek írói nevezik így. Azért ez nagy különbség. ;)

 

 

Azt írták hogy ez minden COD-nál így van. Először noname Jani mondd valamit amit nem erősítenek meg és május körül hivatalosan is bevallják amit Jani mondott. Persze ettől még lehet hogy nem lesz MW4, ami nem is baj mert a 3-mal kereken lezárult a story.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha már Ghosts lett a címe, remélem hogy Ghost előéletével fog foglalkozni. A harmadik világháborút a mesebeli hármas számmal szépen lezárták, a nyakával bungee jumpingozó Makarovnál és a szivarnál nem is kell több. Ghost a széria egyik legtöbbet emlegetett és vitatott karaktere, én kíváncsi vagyok, mit csinált azelőtt. A képregényes történetért nem vagyok oda annyira. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Bioshock Infinite videók alapján valami lenyűgöző. Bioshock játék sosem érdekelt még ennyire. El is határoztam, hogy végigjátszom mindet... habár az Infinite nem kapcsolódik a két korábbi epizódhoz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha már Ghosts lett a címe, remélem hogy Ghost előéletével fog foglalkozni. A harmadik világháborút a mesebeli hármas számmal szépen lezárták, a nyakával bungee jumpingozó Makarovnál és a szivarnál nem is kell több. Ghost a széria egyik legtöbbet emlegetett és vitatott karaktere, én kíváncsi vagyok, mit csinált azelőtt. A képregényes történetért nem vagyok oda annyira. :D

Aligha foglalkozhat Ghost-tal, mert állítólag a jövőben fog játszódni. Olvasd el a Frenkie linkelte cikket.

 

Riddick: bár tényleg nem kapcsolódik az új Bio a másik kettőhöz, játszd végig nyugodtan azokat is, mert remek játékok. Legalábbis az első biztos, a másodikkal nem játszottam, de rosszat még nem hallottam róla, az első után meg naná, hogy jó lehet. Ha letudom az ME maratont, utána azt akarom elővenni, a Bioshock 1-2 már amúgy is meg lett véve egy ideje, ideje lenne felavatni őket (az egyet anno törten játszottam, a kettőt meg pont azért nem kezdtem el, mert meg akartam venni... csak karácsony óta erre sem jutott még időm).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Aligha foglalkozhat Ghost-tal, mert állítólag a jövőben fog játszódni. Olvasd el a Frenkie linkelte cikket.

 

Riddick: bár tényleg nem kapcsolódik az új Bio a másik kettőhöz, játszd végig nyugodtan azokat is, mert remek játékok. Legalábbis az első biztos, a másodikkal nem játszottam, de rosszat még nem hallottam róla, az első után meg naná, hogy jó lehet. Ha letudom az ME maratont, utána azt akarom elővenni, a Bioshock 1-2 már amúgy is meg lett véve egy ideje, ideje lenne felavatni őket (az egyet anno törten játszottam, a kettőt meg pont azért nem kezdtem el, mert meg akartam venni... csak karácsony óta erre sem jutott még időm).

 

 

Én viszont a másodikat vittem végig. Elképesztően jó és hangulatos.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Aligha foglalkozhat Ghost-tal, mert állítólag a jövőben fog játszódni. Olvasd el a Frenkie linkelte cikket.

 

Alapból Ghosts a címe, nem Ghost, szóval aligha vele foglalkozik inkább köze lehet a sztorihoz, hogy a modern fegyverek nem működnek, amire van is tippem miért nem. Amúgy ha már Ghost: rég áhitozom a koponyás arckendőjéhez hasonlóra, marhára bejön :D

 

Utóbbi 1 hétben új Tomb Raiderrel játszottam. Év játéka, ha nem az elmúlt pár év legjobb játéka szerintem.

Szerkesztve: - NorbiLordi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

 

(sőt, én még az Aliens: Colonial Marinest is ide sorolom, mivel én élveztem, de a világ többi fele a másik táborba teszi :D),

 

Én a te táborodba tartozom. A Far Cry 3-nak adok még 3 órát(és még rendes vagyok). Ha ezután is a második részben látható marhaságok lépnek fel akkor uninstall. Már elegem van abból hogy mindent kiír, meg 203-féle növényt disznót gyűjtsek, meg menjek 6 kilométert valami Doki miatt.

Nem hiszem el hogy nem lehetett volna ezt megcsinálni az első rész szellemében. Kiszabadulunk a pánkk*cs*g kezeiből elvisz valahova a víz és vissza kéne menni kiszabadítani a társakat a végén meg az említett barmot kéne likvidálni és a normális fps-ekben megszokott módin ha találok egy fegyvert felveszem és kész. Nem, ide menjek oda menjek gyűjtsek pénzt ,nyírjam ki egy táborban a főnököt késsel(nem vicc, pedig nálam van a Kalasnyikov).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ugye? Ritka egy frusztráló játék, és már a 2-nél is ugyanezt éreztem.

 

Sajna olyan mintha a második rész folytatása lenne. Egy fps-be nem kell ennyi szerepjáték elem. Nem tudok úgy 5 métert menni hogy ne jelenjen meg egy üzenet hogy ugyan nyomjam már meg a c-t ha kúszni akarok és nem akarom hogy észrevegyenek. Ennyire miért kell hülyének nézni a játékost? Nyilván hogy lopakodni fogok. Sajna azt érzem hogy a nyugati fiatalság egyre h*lyébb tagjai miatt kell ezeket belerakni mert már önálló gondolatokra képtelenek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálam a hülye feladatok verték ki a biztosítékot. Gyűjtögetés (legalábbis ilyen módon megoldva) nem egy fps-be való. Arról nem is szólva, hogy olyan feladat is van, hogy másfél perc alatt nyírj ki mondjuk 30 kalózt. Teljesen életszerütlen. Ugyanez fennáll a különböző erődök elfoglalásánál is, ahol teljesen random, hogy mikor vesznek észre és mikor nem. Néha már a bozótosban kiszúrnak, máskor meg azt sem veszik észre, ha épp a mellettük álló társukat nyírom ki.

 

Szóval a grafika csúcsszuper, de azontúl számomra nem sokat ért a játék. Pedig a második részből is ki lehetett volna hozni egy tök jó darabot, hiszen ritka, hogy egy játék az afrikai kontinenst választja színhelyéül. A Toyotás-haduras fíling nagyon átjött, de az első rész után anno nagy csalódás volt.

Szerkesztve: - Nute Gunray
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálam a hülye feladatok verték ki a biztosítékot. Gyűjtögetés (legalábbis ilyen módon megoldva) nem egy fps-be való. Arról nem is szólva, hogy olyan feladat is van, hogy másfél perc alatt nyírj ki mondjuk 30 kalózt. Teljesen életszerütlen. Ugyanez fennáll a különböző erődök elfoglalásánál is, ahol teljesen random, hogy mikor vesznek észre és mikor nem. Néha már a bozótosban kiszúrnak, máskor meg azt sem veszik észre, ha épp a mellettük álló társukat nyírom ki.

Ilyen feladat mondjuk pont nincsen, és aki béna (:P), azt naná, hogy egyből kiszúrják. Érdekes, engem sosem szúrtak ki, amíg nem szúrtam el valamit.

 

Frenkie, mondtam, hogy az első egy-két óra a gyakorló pályának felel meg. Naná, hogy akkor mindent kiír (lehet később is, de addigra már megszoktam). Aztán ki is hagyhatod ezeket a mellékküldetéseket. (A doki meg a sztori része, az az első főküldetés.)

 

Én őszintén szólva örülök, hogy így telipakolják az FPS-eket RPG elemekkel. Legalább nem olyan unalmasak, mint a csőben szaladgálás egy alibisztori közben. Itt van tartalom, játék, és nem négy óra alatt lehet letudni. Szóval pont, hogy így bonyolultabb, és amit ti akartok, az felelne meg az egyszerű, buta emberek igényeinek. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én ugyan nem játszottam vele, de a szobatársam mellettem elég sokat nyomta, és szerintem meg ponthogy élvezetes végre nem csak Rambot játszani - bár ez a hasonlat is vicces hisz az első film még settenkedésről és csapdaállításról szólt - , hanem bóklászni egy sziget méretű pályán megválasztva a saját taktikádat (ugyanaz elejét nem láttam, így nem tudom ott mikre kényszerít a játék, de ha jól tudom később ez a "nyírj ki késsel valakit" majd csak bónuszküldetés lesz). Mind a kétféle játékstílussal kipörgethető, de véleményem szerint settenkedéssel könnyebb, hitelesebb és nem utolsó sorban élvezetesebb.

Bár a settenkedésnél néha tényleg az van hogy ott sétálnak el melletted 1 méterre és nem szúrnak ki, máskor meg 200 méterről elkezdenek rád lőni, de előbb utóbb ki lehet tanulni hogyan is működik a játék ezen része.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt, talán igazad van (az fps sohasem volt a kedvenc műfajom), de attól még ezek a részek igen frusztrálóak és egyhangúak, és a játék élethű jellegét is rendesen hazavágja. Egyébként a főszál rendben van, és izgalmas felfedezni a hatalmas területet (már ha nem botlasz állandóan kalózokba és vadállatokba), de azért a Far Cry 1 még mindig sokkal jobb.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Milyen valósághűség? Mondj egy valósághű FPS-t. Sőt, mondj egyetlen élethű játékot. Arról nem beszélve, hogy minden ilyen "frusztráló" küldetés kihagyható a gyakorló szakasz befejeztével (ugyan akkor lassabban fog fejlődni a főhős, de nem lesz akkora nagy tragédia, hogy kivitelezhetetlen legyen a játék). Mazochista hülye, akinek nem tetszik, mégis csinálja őket és még szidja is.

Már akit frusztrál, mert én például a késes küldetéseken is jól szórakoztam, ahogy mindig más és más módon nyírtam ki a csávókat. Néha az egész bagázst késsel nyírtam ki, hátulról becserékszve őket. Néha kocsival gázoltam el a védőket, máskor távcsöves puskával aprítottam, de olyanra is rávetemedtem a móka kedvéért, hogy rájuk gyújtottam a szigetet, amin álltak. Ilyenkor persze óvatosnak kell lenni, hogy a főmuki ne égjen el idő előtt, de ez csak fokozza az izgalmakat.

A bázisok felszabadítása is ilyen, ott néha azzal intéztem el őket, hogy odacsaltam pl. egy medvét (már ha éppen nem volt a ketrecbe zárva valami), vagy körbeaknáztam a kijáratokat, aztán elkezdtem aknavetővel lőni rájuk. Vicces is volt, amikor mindenki rászaladt az instant aknamezőkre. De még az őrtornyok megszállását is fel tudtam dobni, amikor ráleltem a sárkányrepülőkre, hát még amikor megkaptam a mókusruhát is. Sárkányrepülővel fölmész jó magasra, aztán begyorsulsz, elengeded, jöhet egy kis szabadesés, aztán mókusszárnyak nyitása és zuggy, landolás a torony tetején. Már csak az, mire ez összejött, rengeteg játékóra volt és csak ezzel szórakoztam.

Ami meg az állatvadászatot illeti, nos, ha shotival mész kocára, az tényleg egyhangú. De ha lángszóróval mész cápára, az már poén. Vagy molotov koktéllal vadászol tigrisre, quaddal kergeted be a vaddisznócsordát az óceánba, késsel mész komodói sárkányra, géppuskával papagályra, ezek az igazi mókák. Idiótább dolgokat tudtam kitalálni a saját szórakoztatásomra, mint amiket a fejlesztők tettek elém kihívás címén. Lőjek le leopárdot nyíllal? Ugyan, csald be a leopárdokat az ellenség bázisára, és üss egy legyet két golyóval... Vagy fordítva. :D

Szóval, miféle egyhangúságról van szó? Semmi korlátod nincsen a gyakorló pálya után, a küldetések elintézésének módját csak és kizárólag a te fantáziád határolja be. Ha ezek után neked egyhangú, akkor az csak egyvalamit jelent: nem túl dús a fantáziád.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.