Ugrás a kommentre

Sport

lokatelli

Ajánlott hozzászólás

Esélytelen a Török vagy a Holland. Nézd már meg mekkora különbség van a pontokat tekintve! Persze változhat nekik kedvezően de ahhoz akkora mák kell amekkora egyszerűen nem létezik.

Leírtam, hogy hogy lehet. :) Ha a törökök kétszer nyernek, meg Kazahsztán beelőzi a letteket. Minden eshetőséget figyelembe kell venni! Természetesen a legfontosabb, hogy az ukránok ne verjék meg a spanyolokat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az a baj, hogy egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz itt semmiféle rendszeres kijutás. Bekerültünk egy olyan röhejesen szánalmas csoportba, hogy ennél könnyebbet már akarva se lehetett volna összerakni. Bővítették a mezőnyt is, ehhez képest azon kell rimánkodni, hogy mi legyünk a legjobb harmadikok. Nyilván örültem a kiizzadt győzelmeknek, de kicsit objektívebben nézve (félredobva a szurkolói mentalitást) botrány, hogy Feröer-szigeteket kétszer is alig bírtuk legyűrni, Románia ellen 6/2 pont, észak-írek ellen 6/1. Utóbbiak úgy vezetik a csoportot, hogy kétszer is gond nélkül megverhettük volna őket, de sikerült elszerencsétlenkedni.

Amúgy ez a legjobb csoportharmadik dolog is nonszensz. Aki bekerül egy hót egyszerű csoportba, az még pluszban meg van támogatva így. Mindegy, örülni fogok, ha összejön, de azért csak félig nevető szemmel. Semmi kétség, hogy az elkövetkező években akármelyik selejtezőcsoportban esélytelenek leszünk, ha akár csak 1 komolyabb csapat is bekerül mellénk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pb nagyon jól leirta azokat a gondolatokat, amik bennem is megfogalmazódtak a helyzettel kapcsolatban. :)

Szerintem lehet és kell is örülni a sikernek, de azért annyi konstruktív kritikát fogalmazzanak meg az illetékesek, hogy ez a teljesítmény lehet, hogy EB részvételt ér majd - ami a magyar labdarúgásnak úgy kéne most, mint egy falat kenyér az éhezőnek - de ezzel együtt a jövőbe tekintő, hosszútávú bizakodásra abszolút nem ad okot. Nem azt látom, hogy itt tényleg épülne valami! :( Volt ez az akadémiai rendszer, amiről aztán a belga jelentésben kiderült, hogy nem, hogy nem világszínvonalú, hanem Európában is kifejezetten gyenge! Idehozták Dárdait, aki szerintem nem akkora stratéga, mint aminek beállították, de a védekezést nagyon profi módon megszervezte és remek motivátorként ki tudta hozni a játékoskból a bennük lévő maximumot, igazi csapattá tudta őket kovácsolni, akik harcolnak érte és egymásért is. Ezek után itt van Bernd Storck, akiben én azt érzem, hogy semmi identitást, egy jól definiálható arculatot nem adott a csapatnak. Nincsen az a tűz, nincsen az a szervezettség, ami korábban megvolt és nagyon sokan ugyanazt a élettelen, ötlettelen, a legminimálisabb kockázatot nem felvállaló albiziést nyomják, mint amit Pintér, vagy Egervári alatt.

Már az előzőt VB selejtező csoportból is ki lehetett volna jutni a pótselejtezőre (a románok elleni hazai 2-2 esetében kellett volna csak kihúzni a 92. percben kapott gól nélkül) olyan gyenge csoportban voltunk. Itt a valaha volt legkönnyebb sorsolásunk volt és az nem irreális szurkolói elvárás, hogy ezt a csoportot, kicsit jobban odakoncentrálva megnyerhettük volna (elég csak a két északír meccsre gondolni). Most már sanszosabb, hogy simán ott leszünk az EB-n, mint az, hogy nem. Ezzel az a baj, hogy elhiszik majd, hogy itt nincsen semmi probléma, 30 év után ott leszünk egy nagy világeseményen, minden rendben van, sinen vagyunk. Pedig egyáltalán nincs minden rendben, ugyanazt látom a csapaton, mint néhány évvel korábban, amikor mindenki temett őket. A következő VB-n egyáltalán nem látom magam előtt, hogy ott leszünk (bár erre jöhet majd csuklóból a kifogás, hogy a történelmi EB szereplés nagyon sokat kivett a fiúkból) és amennyiben az EB-n lecsökkentenék a létszámot (aminek én, mint korábban kifejtettem örülnék) akkor oda se jutnánk ki ilyen teljesítménnyel, meg pláne, ha csak egy hajszálnyival erősebb csoportba kerülnénk.

A legjobb csoportharmadik gondolom azért kell mert így jön ki a létszám a főtáblán majd és mivel páratlanszámú csoport van ez így logikus (1 rendező + 18 egyeneságú 1./2. + 1 legjobb 3. + 4 csapat akik a maradék 8 csoportharmadik egymás elleni mérkőzése után csatlakoznak = 24 csapat az EB-n. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Írtam az indexes újságírónak, aki megköszönte, és megírta az alábbi cikket az infóim alapján: (:D)

http://index.hu/sport/futball/2015/10/09/ez_a_forgatokonyv_az_igazi_remalom/

ha igazán jófej lett volna, akkor odaírja, hogy "egyik olvasón fejtegetése alapján..."

Egyébként ki mondta, hogy ezentúl rendszeres EB- és VB-résztvevők leszünk? Még ez a mostani sem biztos... Remélem pb örülsz, hogy ezt jó kelet-európai mentalitással most kiönthetted magadból. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem az lenne az igazi európai mentalitás, ha a győzelem után kiálltak volna és felvállalták volna a tényt, hogy nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak. Tegnap még az volt, hogy sima többgólos különbség, támadószellemű játék és szép hazai győzelem. Aztán rögtön megy az alibizés, hogy 'nagyon kemény ez a feröeri csapat', 'manapság a futballban nincsen könnyű mérkőzés' és ehhez hasonló bármikor elsüthető közhelyek. Felhívni a figyelmet a problémákra pedig önmagában nem provinciális, önsorsrontó magatartás!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Juhász pl. önkritikus volt. Van helye az önkritikának, meg szerintem se kell úgy örülni a győzelemnek, mintha a fiúk világbajnokságot nyertek volna, de ez tipikus az az eset, ha kikapunk, azért sz*r, ha meg győzünk, akkor meg azért, mert "csak mákunk volt". Legalább most örüljünk, utána meg lehet elemezni, de most az a cél, hogy kijussunk, akár botrányos játékkal is. Biztos vagyok benne, ha a portugálok, románok, franciák stb. kijutnának, nem azon kezdenének el keseregni, hogy egyébként milyen szarul játszottak. Ez mindig csak itthon van elvárva.

Egyébként Feröer már nem az a csapat, amit 4-5 góllal ki lehet tömni (ez nem is sikerült most sem senkinek).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azok után ahogy lefordult az az amatőr(!) játékos Juhászról... meglepett volna, ha nem gyakorol önkritikát! :P Ha a portugálok, vagy a franciák ilyen teljesítménnyel jutnának ki, levenné róluk a keresztvizet a sajtó. (Egyébként ez ezért nem jó analógia, náluk alap a kijutás, nálunk meg örülünk neki, csak legyünk ott.) Az meg, hogy a szép játék csak itthon lenne szempont, az eredmény pedig önmagában mindent igazol... csak annyit mondok, hogy Real Madrid!

Örüljünk a sikernek, de ne legyünk elégedettek és hívjuk fel a figyelmet a problémákra, amit igyekezzünk kijavítani. :peace:

Egyébként a tegnapi nap számomra legpozitívabb sporthíre, nem a magyar válogatott győzelme, hanem Jürgen Klopp kinevezése volt. A Nemzeti Sportban leközölt nyilatkozatából idézek: "A győzelem fontos – de az is, hogy miként érjük el, és hogyan játszunk. Nagyon gyors, nagyon erős játékfilozófiában hiszek. A csapataim teljes gázzal játszanak, nyomjuk minden meccsen a padlóig. Fontos az, hogy legyen filozófiánk, amely a saját mentalitásunkra és a klubra is reflektál, valamint tisztán irányt mutat. Taktikusan kell játszani, persze. Taktikusan, de nagy szívvel”

Valami ehhez hasonlót szeretnék én a magyar válogatott esetében is hallani/látni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én Nute-tal értek egyet. Persze, nem kell elszállni, de ha már ebbe a csoportba kerültünk, akkor ragadjuk meg az alkalmat és ha sikerül kijutni, élvezzük az ízét.

Persze, gyenge a csoport. Persze, mi sem vagyunk világmegváltók. Persze, 24 csapatos lesz az EB, de őszintén? Nem érdekel. 1986 óta azaz mióta élek nem voltunk kint EB-n/VB-n, engem nem érdekel hogy hogy, csak jussunk ki. Ha kell, eladom a lelkem akár az ördögnek is, csak legyünk ott. Azt se bánom, ha 0 ponttal jövünk haza. Csak ne olyan lélektelen játékkal játsszunk, mint a tegnapi első félidőben.

Egyébként pedig nem várom el, hogy mindig kijussunk. A Vb-re pl. Nagyon kicsi esély van mert rengeteg a jó európai csapat és kevés a hely. Amúgy szerintem az a tény, hogy 30 éve nem voltunk kint, fejben nagyon komor teher lehet a játékosoknak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként a tegnapi nap számomra legpozitívabb sporthíre, nem a magyar válogatott győzelme, hanem Jürgen Klopp kinevezése volt. A Nemzeti Sportban leközölt nyilatkozatából idézek: "A győzelem fontos – de az is, hogy miként érjük el, és hogyan játszunk. Nagyon gyors, nagyon erős játékfilozófiában hiszek. A csapataim teljes gázzal játszanak, nyomjuk minden meccsen a padlóig. Fontos az, hogy legyen filozófiánk, amely a saját mentalitásunkra és a klubra is reflektál, valamint tisztán irányt mutat. Taktikusan kell játszani, persze. Taktikusan, de nagy szívvel”

Valami ehhez hasonlót szeretnék én a magyar válogatott esetében is hallani/látni. :)

Ezek csak jól hangzó pr-szavak Jürgen Klopp részéről, majd meglátjuk, mi valósul meg belőle. Egyébként az sem biztos, hogy a színfalak mögött Storck nem-e hvíta fel a hiányosságokra a figyelmet. Főleg az első félidő után, mert a másodikban szerintem már tűrhetően játszottunk. Nem biztos, hogy az a célravezető, hogy minden meccs után nyilvános penitenciát rendeznek a játékosoknak, amolyan észak-koreai módra.

A görögök undorító bunkerfocival nyerték meg a 2004-es eb-t. Semmiféle szép játék nem volt ott, mégis szerintem, mi is örülnénk egy ilyen győzelemnek. Nem lenne olyan heroikus, mint az Aranycsapat menetelése, de én inkább az eredményekben és a statisztikákban hiszek, mert az évtizedek múlva is fennmarad, ha pl. fellapozol gy enciklopédiát vagy a wikit, a szép játék pedig nem. Klopp megjegyzése számomra így inkább farizeusnak tűnik.

Mindig a következő lépés lebegjen a szemünk előtt: most a kijutás a cél, bármi áron, ahogy Donát jól érzékeltette. Utána lehet kitalálni, megtervezni, hogy mi legyen az EB-n, mert oda ez a mutatott játék nem lesz elég. Ezt nem is vitatta senki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként ki mondta, hogy ezentúl rendszeres EB- és VB-résztvevők leszünk? Még ez a mostani sem biztos... Remélem pb örülsz, hogy ezt jó kelet-európai mentalitással most kiönthetted magadból. ;)

Ezt nem mondta senki, de nem ez lenne az érdemi előrelépés? Nyilván nagyon tudnék örülni egy kijutásnak, csak vicces erről olyan kontextusban hallani, mintha ez bármiféle pozitív változás eredménye lenne. Eddig semmit nem voltunk hajlandóak tanulni a hibáinkból (és ez visszakövethető egészen régi időkre, amikor még tényleg futballnagyhatalom voltunk), mindig ki lehetett magyarázni a kudarcokat a bíróval, a pályával, az időjárással, a labdával, a stoplikkal stb.. Mindenki hibázott, csak mi nem. Ez oda vezetett, hogy fokozatosan egyre lejjebb süllyedtünk (eljutottunk oda, hogy már nem a VB ezüst a csalódás, hanem ki se jutunk sehova 30 évig) és csak reménykedtünk a csodában.

Na most eljött a csoda, sikerülhet kijutni, olyan körülmények között, ahol kb. fele olyan teljesítmény is elég, mint ami eddig kellett volna. Örüljünk neki, csak ebből milyen épülés lesz, ha a pofonok nem ébresztettek fel senkit? Az edző nyilatkozata is hihetetlen, de sokaknak mindent el lehet adni. Egy ilyen meccs után fantasztikus csapatról meg hasonlókról beszélni nonszensz. Értem én, hogy nagy az öröm, meg motiváció, de na. Sokan elhiszik, hogy jó úton halad a válogatott és rendben vannak a dolgok, miközben a játék botrányos és az eredmények se jók. Tudni kéne helyén kezelni a sikereket is. Amúgy igen, örülök, hogy ezt "kiönthettem magamból", mert ennek apropója, hogy nagyon közel kerültünk az EB részvételhez. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt nem mondta senki, de nem ez lenne az érdemi előrelépés? Nyilván nagyon tudnék örülni egy kijutásnak, csak vicces erről olyan kontextusban hallani, mintha ez bármiféle pozitív változás eredménye lenne. Eddig semmit nem voltunk hajlandóak tanulni a hibáinkból (és ez visszakövethető egészen régi időkre, amikor még tényleg futballnagyhatalom voltunk), mindig ki lehetett magyarázni a kudarcokat a bíróval, a pályával, az időjárással, a labdával, a stoplikkal stb.. Mindenki hibázott, csak mi nem. Ez oda vezetett, hogy fokozatosan egyre lejjebb süllyedtünk (eljutottunk oda, hogy már nem a VB ezüst a csalódás, hanem ki se jutunk sehova 30 évig) és csak reménykedtünk a csodában.

Nem találtad fel a spanyolviaszt. Ezek a mondatok 2015-ben már olyan közhelynek, rengetegszer elpufogtatott frázisoknak számítanak, hogy ezzel most egyáltalán nem mondtad meg a frankót. Mindenki tudja, hogy így van, ahogy írtad, már régen elmúlt az az idő, amikor az egész ország megrökönyödött a mákos tésztán, mint szabadkozáson.

Érzésem szerint most nincs annak itt az ideje, hogy ezzel foglalkozzunk. Most a kijutás a cél. A mondataidból kb. az jön le, hogy inkább ki se jussunk, mert akkor a szakma nem fog felébredni az évtizedes delíriumos álomból és megyünk tovább az úton. A magyar focinak most azonban nem egy kijózanító pofonra van szüksége, hanem sikerélményre. 30 év után a mostani kijutás a legnagyobb siker lenne. A többin ráér gondolkodni azután is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezek csak jól hangzó pr-szavak Jürgen Klopp részéről, majd meglátjuk, mi valósul meg belőle. Egyébként az sem biztos, hogy a színfalak mögött Storck nem-e hvíta fel a hiányosságokra a figyelmet. Főleg az első félidő után, mert a másodikban szerintem már tűrhetően játszottunk. Nem biztos, hogy az a célravezető, hogy minden meccs után nyilvános penitenciát rendeznek a játékosoknak, amolyan észak-koreai módra.

A görögök undorító bunkerfocival nyerték meg a 2004-es eb-t. Semmiféle szép játék nem volt ott, mégis szerintem, mi is örülnénk egy ilyen győzelemnek. Nem lenne olyan heroikus, mint az Aranycsapat menetelése, de én inkább az eredményekben és a statisztikákban hiszek, mert az évtizedek múlva is fennmarad, ha pl. fellapozol gy enciklopédiát vagy a wikit, a szép játék pedig nem. Klopp megjegyzése számomra így inkább farizeusnak tűnik.

Mindig a következő lépés lebegjen a szemünk előtt: most a kijutás a cél, bármi áron, ahogy Donát jól érzékeltette. Utána lehet kitalálni, megtervezni, hogy mi legyen az EB-n, mert oda ez a mutatott játék nem lesz elég. Ezt nem is vitatta senki.

Kloppnak nézz utána, hogy a Dortmundnál milyen taktikával, milyen játékrendszerben küldte pályára a játékosait. Na jól van, segítek: gegenpressing

Ez meg mi, hogy észak-koreai módra kiállni és azt mondani, hogy sajnos nem sikerült megvalósítani azt a játékot, amit terveztünk. Gyenge teljesítményt nyújtottunk, ebben és ebben (ide behelyettesíti amit akar) kellene javulnunk. Szerintem ez egy felelősségteljes, profi mentalitás. Újabban, ha ezt nevezik észak-koreainak, akkor jól van, vállalom je suis észak-koreai. :P

Egyébként megkövetem magam, nem ismertem eléggé a feröeri oroszlánokat, volt közöttük villanyszerelő, börtönőr, útépítő, asztalos és még egy óvóbácsi is. Nem lehet már csak úgy biztosra menni ellenük. :evil:

Azt pedig aláírom, hogy amennyiben ilyen játékkal EB-t nyerünk, akkor én is örülni fogok, de egyelőre nagyon nem tartunk ott, csak a feröerieket "gázoltuk le". A görögök legalább eredményeket fel tudtak mutatni, én előbb szeretném azokat látni (nem a csoport 3. helyet, hanem az EB címet) aztán majd örülök/fanyalgok. Pont ez az elkeserítő, egy ilyen csoportban kellene villogni, elkápráztatni a szurkolókat, mert itt lenne rá lehetőség, ezzel szemben itt is olyan szenvedve játsszunk, mint korábban.

1, néztem Budensligát én is, többek között Dortmund meccseket, de a Liverpool-lal gyanítom azért más lesz (remélem egyébként, hogy nem, mert a kedvenc angol csapatom). Azért kösz a videót. 2, Honnan tudod, hogy a következő napokban, még a görög meccs előtt nem elemzik ki a hibákat személyről személyre? Szerintem az lett volna a gáz, ha a győzelem után egymás után lehajtott fejjel kimennek szégyenkezni. Egyébként is ezeknek a meccs utáni nyilatkozatoknak soha a büdös életben nem volt semmi értelme. 3, a cél nekünk nem az EB-győzelem, hanem lehetőleg az egyre rendszeresebbé váló EB, vagy ne adj isten VB-szereplés. Egyébként abban egyetértek, hogy rengeteg lehetőséget puskáztunk el ebben a csoportban, és ha most nem jutunk ki, akkor kb. soha. Ne félj, az észak-ír meccsek után pl. én sem dicsértem meg a csapatot. ;) De most győztünk, és csak a kijutással kell törődni. Utána felőlem leszedheted a csapatról a keresztvizet is. 4, a cinizmust még gyakorold, az itteni nagy mesterekhez még nem érsz fel. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem találtad fel a spanyolviaszt. Ezek a mondatok 2015-ben már olyan közhelynek, rengetegszer elpufogtatott frázisoknak számítanak, hogy ezzel most egyáltalán nem mondtad meg a frankót. Mindenki tudja, hogy így van, ahogy írtad, már régen elmúlt az az idő, amikor az egész ország megrökönyödött a mákos tésztán, mint szabadkozáson.

Nem is az volt a célom, hogy feltaláljam a spanyolviaszt. Ha meg közhelyekre és rengetegszer elpufogtatott frázisokra akarsz hivatkozni, akkor inkább a válogatott embereinek nyilatkozatait olvasgasd és ott találsz elég példát. ;) Ja, nyilván mindenki tudja, csak valahogy az illetékeseken nem ezt látom. De biztos nagyon jól tudják ők is, meg biztos a médián kívül keményen elemzik a hibákat és önkritikusan törekednek a javításra, elvégre látjuk az elmúlt évtizedek eredményein is játékán ezt tükröződni...

A mondataidból kb. az jön le, hogy inkább ki se jussunk, mert akkor a szakma nem fog felébredni az évtizedes delíriumos álomból és megyünk tovább az úton.

Nem ezt mondom. Azt mondom, hogy egy félamatőr csapat vérverítékes (+ bírói segítséges) legyűrése után kicsit túlzás ez az örömmámor. A kijutásnál lehet majd örömködni, akkor ott lesz az ünnep ideje, mert az bizonyos szempontból történelmi tett lesz. Csak vicces minden amúgy nemhogy nagy szám, de kifejezetten szégyenteljes teljesítmény után vigadozni, mert hát közelebb kerültünk a célhoz. Akárhogy nézem, jobb lenne az adott meccsre vonatkozó vagy eddig lehozott meccseredményekkel foglalkozni, ezek pedig messze vannak a fényestől.

3, a cél nekünk nem az EB-győzelem, hanem lehetőleg az egyre rendszeresebbé váló EB, vagy ne adj isten VB-szereplés.

Aha, és ebben szerinted jó úton járunk?

Ne félj, az észak-ír meccsek után pl. én sem dicsértem meg a csapatot. ;) De most győztünk, és csak a kijutással kell törődni. Utána felőlem leszedheted a csapatról a keresztvizet is.

Győztünk és hát erre méltán lehetünk büszkék.

Pont az lenne a lényeg, hogy nem utána kell leszedni a keresztvizet a csapatról. Semmi értelmes üzenete nincs annak, hogy Feröert kétszer mákkal 1-1 góllal verve, az észak-ír-román fogat ellen 12/3 pontot elérve döngetjük a mellünket és "fantasztikusak" a játékosok, aztán ha meg elvernek majd a svédek meg angolok, akkor lehet gyalázni mindenkit. Sokkal nagyobb eredmény egy svéd döntetlen vagy dán siker vagy akár 1-2 góllal kikapni a franciáktól, mint megverni eggyel a finneket. Még a végén összezavarodnak szegény játékosok és edzők, hogy minden tök szép volt az amatőrök ellen, aztán a baj csak ott kezdődött, hogy Ronaldo-t nem tudtuk megfogni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Aha, és ebben szerinted jó úton járunk?

Dehogy járunk a jó úton, csak most konkrétan leszarom, számomra az a cél, hogy most kijussunk. Bármi áron. Semmi értelme nem lenne annak, ha a mostani sorsdöntő pillanatban akarnánk megoldani a magyar futball 3-4 évtizedes problémáit. Ha a fiúk ebből a Feörer elleni győzelemből erőt tudnak meríteni, akkor nekünk szurkolóknak csak jó lehet, de egy sorsdöntőnek tűnő görög meccs előtt semmi értelme a tisztelt népbíróság elé citálni őket.

A fociban mindig benne van a mák, inkább örülj, hogy győztünk. 10-ből 1 esetben a bírók ellenünk fújnak , örüljünk, hogy most nekünk lett kedvezve (és egyébként a finnek tegnap jogos 11-est nem kaptak meg a meccs végén). Van helye a kritikának, de nem most.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Itt egy részletes számolgatás, most találtam Fb-on, spoiler mögé rakom hosszúsága miatt. Igazából csak a %-ok érdekesek, a lényeget Donát is leírta alább. :)

(Pár perces olvasnivaló haladó focimatekosoknak, bár az elmúlt 30 évben minden magyar szurkoló azzá vált...)

Ultimate számolgatás, avagy hogyan juthatunk ki EGYENES ÁGON a foci Eb-re?

Remélem minden eshetőséggel számoltam, kommentben várom persze az észrevételeket.

A-terv: a csoportunk 2. helyén

Mi kell hozzá: vasárnap győzzünk Athénban, miközben a románok kikapnak vagy ikszelnek a Feröer-szigetek otthonában VAGY játsszunk döntetlent Athénban, miközben a románok kikapnak Feröeren

Forgatókönyv valószínűsége a fogadóirodák oddsai és az ezekből számolt %-os esélyek alapján: összesen kb. 15%

B-terv: legjobb csoportharmadikként

Mi kell hozzá: megtartani az 1. helyet a 3. helyezettek külön tabelláján, ahol nekünk már biztosan 15 pontunk lesz, a görög meccs ilyen szempontból nem számít

Hogy maradhatunk hoppon? Csoportól csoportra:

A-csoport:

Ki lehet veszélyes: a törökök, ha a hátralévő két meccsükön (Csehország és Izland ellen) hat pontot gyűjtenek, miközben Lettország lecsúszik az utolsó helyre a csoportban (legvalószínűbb esetben úgy, hogy otthon kikap Kazahsztántól kedden). Ekkor a törökök a 3. helyezettek külön listáján 16 ponttal megelőznének minket.

Az összes eredmény számunkra kedvezőtlen alakulásának esélye: 9%

B-csoport:

Ki lehet veszélyes: Wales, ha a jelenlegi 1.-ről lecsúsznak a 3. helyre, mert ekkor a külön tabellán szintén 15 ponttal, de jobb gólkülönbséggel elénk kerülhetnek. Ez csak akkor lehetséges, ha Izrael mindkét meccsét megnyeri (Ciprus és Belgium ellen), miközben Wales nem szerez pontot Bosznia és Andorra ellen. Főleg a Wales–Andorra V és a Belgium–Izrael V miatt ez szinte kizárható forgatókönyv.

Az összes eredmény számunkra kedvezőtlen alakulásának esélye: ezrelékben mérhető

C-csoport:

Ki lehet veszélyes: Ukrajna, akkor, ha hétfőn legyőzi hazai pályán a spanyolokat (akiknek az már tét nélküli meccs lesz...), mert akkor vélhetően 16 pontja lesz a 3 helyezettek tabelláján. Számíthat nekik a mai (pénteki) Macedónia elleni mérkőzés is, amit nyerniük kéne, de döntetlen, sőt vereség esetén is alakulhat úgy, hogy mégis elénk kerülnek a 3. helyezettek között, ha Macedónia az esetleges mai bravúrja ellenére is utolsó helyen, azaz Luxemburg mögött zár a csoportba.

Az összes eredmény számunkra kedvezőtlen alakulásának esélye: 22%

D-csoport:

Ki lehet veszélyes: senki, mivel Lengyelország és Írország egymás ellen játszik az utolsó körben, így itt a 3. helyezettnek biztosan kevesebb, mint 15 pontja lesz a külön tabellán.

E-csoport:

Ki lehet veszélyes: Svájc, de csak akkor, ha pénteken kikap odahaza San Marinótól, majd idegenben legyőzi az észteket, miközben Szlovénia 6 pontot gyűjt (Litvánia és San Marino ellen). Svájc így 18 ponttal lenne 3., amiből 3-at veszítene a külön tabellán és gólkülönbséggel előttünk zárhatna. Itt a „szűk keresztmetszet” egyértelműen a Svájc–San Marino V, ami miatt ez a B-csoporthoz hasonlóan egy alig figyelembe veendő helyzet.

Az összes eredmény számunkra kedvezőtlen alakulásának esélye: 1% alatt

F-csoport (a magyar csapat csoportja)

Ki/mi lehet veszélyes: 1. a számolgatás a munkaidőre 2. mi saját magunkra (mint eddig) 3. ha azon múlik a sorsunk, a keddi lett-kazah meccs végjátéka az akadozó orosz stream előtt az idegekre...

G-csoport:

Ki lehet veszélyes: az oroszok, de csak abban az esetben, ha kikapnak Moldova vendégeként, majd hazai pályán megverik Montenegrót, miközben Svédország megszerzi a 6 pontot Liechtenstein és Moldova ellen. Ekkor az oroszok 17 ponttal zárnának a 3. helyen, amiből csak 1-et vonnának le nekik, mert Moldova utolsó lenne. Itt a mai (pénteki) Moldova–Oroszország H lenne meglepetés.

Az összes eredmény számunkra kedvezőtlen alakulásának esélye: 5%

H-csoport:

Ki lehet veszélyes: Norvégia, de csak 5 különböző eredmény „megfelelő” alakulása esetén, amiben többek között a Norvégia–Málta V és a Norvégia–Olaszország H is szerepel.

Az összes eredmény számunkra kedvezőtlen alakulásának esélye: ezrelékben mérhető

I-csoport:

Ki lehet veszélyes: Senki, itt a 3. helyezettnek biztosan 15-nél kevesebb pontja lesz.

Összegezve:

A fogadóirodák oddsaiból kalkulált %-os esélyek alapján vasárnap este mintegy 15% esélyünk lesz fellépni az Eb-kvalifikációt érő csoportmásodik helyre. Ha ez nem sikerül, akkor a szintén kijutást érő, jelenleg meglévő legjobb 3. hely szempontjából 6 másik csoport eredményeit kell figyelni, de ebből 3-ban 1% alatt van a számunkra negatív kimenetel esélye.

Komolyan veendő sansza letaszítani minket a legjobb 3. helyről az oroszoknak (5%), a törököknek (9%) és főleg az ukránoknak (22%) van. Összességében az esélyünk a legjobb csoportharmadik hely megtartására: 63%.

Ha ezek mind elúsznak, marad a pótselejtező, ahol a 8 érintett csapatot két 4-es kalapba teszik majd az utolsó Eb-selejtezők utáni ranglista alapján. Vagyis, ha másért nem, a kiemelés szempontjából mindenképp jó lenne ponto(ka)t szerezni Görögországban, hogy a legerősebb ellenfeleket elkerüljük az esetleges novemberi oda-visszavágón. Legjobb lenne persze az egészet elkerülni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1, néztem Budensligát én is, többek között Dortmund meccseket, de a Liverpool-lal gyanítom azért más lesz (remélem egyébként, hogy nem, mert a kedvenc angol csapatom). Azért kösz a videót. 2, Honnan tudod, hogy a következő napokban, még a görög meccs előtt nem elemzik ki a hibákat személyről személyre? Szerintem az lett volna a gáz, ha a győzelem után egymás után lehajtott fejjel kimennek szégyenkezni. Egyébként is ezeknek a meccs utáni nyilatkozatoknak soha a büdös életben nem volt semmi értelme. 3, a cél nekünk nem az EB-győzelem, hanem lehetőleg az egyre rendszeresebbé váló EB, vagy ne adj isten VB-szereplés. Egyébként abban egyetértek, hogy rengeteg lehetőséget puskáztunk el ebben a csoportban, és ha most nem jutunk ki, akkor kb. soha. Ne félj, az észak-ír meccsek után pl. én sem dicsértem meg a csapatot. ;) De most győztünk, és csak a kijutással kell törődni. Utána felőlem leszedheted a csapatról a keresztvizet is. 4, a cinizmust még gyakorold, az itteni nagy mesterekhez még nem érsz fel. ;)

1. A Liverpoolal lehet, hogy más lesz, ha nincsenek meg hozzá a kellő játékosok, de a játékfilozófiája ugyanaz. Van egy arculata a csapatnak, ha Klopp lesz az edző. A Storck féle válogatottnál is szeretnék látni ilyet.

2. Itt egyszerűen annyit vártam volna, hogy kritikát gyakorolnak magukkal szemben, ettől még lehet nekik is örülni a sikernek. Azt írtad lentebb, hogy nézed a Bundesligát, PL-t (gondolom a Liverpool miatt), illetve azt is, hogy "Van helye a kritikának, de nem most!". Szerintem most ugyanúgy van helye a kritikának, mint korábban (az észak-írek, vagy a románok ellen nem játszottunk sokkal rosszabbul, mint itt, csak ott nem postásokból, meg gázszerelőkből állt az ellenfél azért sem nyertünk). Attól még, hogy nyertek rém gyengén játszottak és erről nem, vagy alig esett szó az illetékesek részéről. Ha nézed az angol bajnokságot, vagy a német bajnokságot, ott az edzők sokszor kritizálják egy többgólos győzelem után is a csapatot, ha valamit nem úgy hajtottak végre, ahogy meg volt tervezve. Volt már, hogy Mourinho egy 3-0-ás siker után azzal kezdte, hogy mennyire elégedetlen a széljátékkal. Szerintem a szurkolóknak fontos, hogy ne ájuljanak el önmagában egy sikertől, hanem kritizálják is a csapatot. Hogy pozitív kritikát is mondjak, Nagy Ádámot remekül építette be Storck, aki a labda nélküli mozgásban az egyik legjobb ember volt a magyar válogatottban.

3. A görög EB győztes csapatnak sokkal inkább volt egy identitása, mint a miénknek. Egyébként Dárdai alatt sem játszottunk szépen, de akkor nem voltunk ennyire lélektelenek, ziláltak, szervezetlenek. Nem várom el a joga bonitot (bár a feröeriek ellen, ahogy Csank János a meccs előtt - még itt nem alibizve - lenyilatkozta, több gólos sikert szerettem volna látni), de ez a Storck féle csapat a mutatott játék alapján nagyon gyenge, és nem a lőtt gólok mennyisége, vagy látványos egy-egy elleni megoldások hiánya miatt.

4. Ha számon kéred a cinizmust, ne legyél ilyen didaktikus.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na Ody, még most is fölöslegesnek érzed az ezzel az opcióval való számolást? Amúgy a lettek meglepték Izlandot, úgyhogy nem hinném, hogy kikapnának a kazahoktól, de majd meglátjuk. Utolsok biztos nem szeretnének lenni, már csak a kalapbesorolás miatt sem. Izland sem hiszem, hogy vereséggel akarja zárni a sorozatot. Az ukrán meccs miatt jobban aggódom. A spanyolok számára nincs tèt, ràadásul Morata hónapokra kidőlt. Ez tuti benne lesz a fejekben...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak védekezni tanulnánk már meg...

Ne viccelj már eddig azt mantrázta mindenki, hogy jól védekezünk csak támadni nem tudunk. Most akkor mi van? :D Egyébként nem érdemeljük meg az EB -t. Csak a finneket és feröert vertük meg a csoportban. szégyen lesz ha ilyen teljesítménnyel kijutunk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.