Nute Gunray
Bronz támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Nute Gunray összes hozzászólása
-
Palpatine "letartóztatása" és ami azután történik
Tiin halála megmagyarázható, őt talán érhette hirtelen az egész (bár nem tudom mit várt, amikor tudta, hogy egy Sith nagyúrhoz igyekeznek...). A legvállalhatatlanabb Kolar bénázása, ő még arra is képtelen volt, hogy felemelje a kardját, pedig egy fénykard-párbajban már 1-2 másodperc is igen hosszú időnek számít. Fisto egy kicsit húzhatta volna több ideig (mint ahogy a könyvben így történt), és akkor nem lenne annyira problémás. Megjegyzem, egyetértve Dzséjttel, még így is az egyik legjobb és legbaljósabb jelenet a főkancellári irodában történtek. Lerí Palpatineról, hogy rettentően élvezi, hogy annyi étized után lehullt az álcája és magához vehette hőn szeretett fénykardját. Biztos vagyok benne, hogy az elmúlt évtizedekben már nagyon irritálta Windu, a hanyatló Jedi-rend úgymond "állatorvosi lova".
-
Sport
Jaja, nagy forma az öreg
-
Palpatine "letartóztatása" és ami azután történik
Sőt, Palpatine már az EP2 idejére is csak a jogosítványnak köszönhette, hogy még kancellár, már két évvel előtte át kellett volna adni a stafétabotot. De ugye, pont 2 évvel az EP2 eseményei előtt jelent meg intenzíven a szakadárveszély és Dooku is ekkor lépett színre.
-
Palpatine "letartóztatása" és ami azután történik
Egyébként ha lemond a különleges jogköreiről, akkor automatikusan elveszítette volna a kancellári széket is, hiszen az alkotmány kétszer 4 évre korlátozta a kancellár terminusát, ha jól tudom. Anakin vallomása előtt a Jedik csak azt gyanították, hogy Palpatine belső körébe beférkőzött a Sith. Ez a könyvben (ha már kánon) jobban ki van fejtve, pár nevet fel is sorol (köztük Mas Amedda), hogy kikre gyanakodtak Winduék. pb: Fisto, Kolar stb. ezek a rajongók számára ismert karakterek voltak, így meg kellett őket is ölni, hogy sorsuk ne maradjon homályban, Lucas ezt a gyors megoldást választotta.
-
A szereplők
Köszi, remélem, azért a rodiaiak, bithek, durosok, quarrenek stb. nem maradnak ki. Egyébként Lupita karaktere, Maz Kanata a kiszivárgott concept artok alapján szerintem egy gossam, így talán a prequel trilógiából is lesz e téren merítés.
-
A szereplők
Azt lehet tudni, hogy a vukin kívül eddig milyen bevett, a korábbi hat rész akármelyikében felbukkanó faj fog szerepelni a filmben?
-
EPVII spoileres topic
Jakku kapcsán nekem az az érzésem, hogy az lesz, amit Donát mondott.
-
Könyvek és képregények
Mindkettőt ajánlom én is! Főleg a Hunyadi-sorozatot. Bán Mórral a nagyívű magyar történelmi regény műfaja tért vissza jó pár évtizedes tetszhalott állapot után. A szocializmusban inkább a történelmi ifjúsági regények voltak jellemzőek, bár ott is vannak üdítő kivételek (pl. Hunyady József és Karczag György). A Gold Book, amely a Hunyadi-széria kiadásért is felel, az elmúlt években kezdett történelmi regények kiadásába. Ezek között vannak jobbak és rosszabbak is, de Bán Mór regényeit mindenképp szeretném ajánlani, mert igényes, történelmileg egészen hiteles alkotások. Álmom lenne, ha egyszer megfilmesítésre kerülnének, bár talán a legjobb az lenne ha 1 könyv - 1 évad, igaz, erre idehaza nem lenne kapacitás.
-
Palpatine "letartóztatása" és ami azután történik
Szerintem nem akarták eredetileg (tehát még leleplpeződése előtt) lemondatni Palpatine-t, csak visszavenni azokat a jogköröket, amiket a háború kitörése óta folyamatosan megkapott a Szenátustól. Biztos vagyok benne, hogy Yodát nem értesítette előre Windu, mikor megtudta, hogy a főkancellár a Sith-nagyúr. Gyorsan kellett cselekedni, meg gondolhatta, 4 tanácstag csak elég lesz a legyűréséhez (máig úgy gondolom, hogy az egyik legrosszabbul megkomponált EP3-as jelenet a letartóztatási kísérlet. Lucas eléggé dehonesztálta a Jediket ezzel a bénázással, amit Windu három társa leművel...)
-
Egyéb fontos
Ugyan, 30 évesnek lenni a legszebb férfikor. (remélem 5 év múlva is így fogom gondolni) http://www.youtube.com/watch?v=t1TcDHrkQYg
-
SW legends könyvek
5-6 könyvvel biztos.
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot!
- Star Wars: Lando
-
SW legends könyvek
Na most már hihetetlen, hogy le vagyok maradva.
- Könyvek
-
EPVI elemzés
Jabba egy ízben elég egyértelmű jelét adta, hogy mit szeretne Leiától. Valószínűleg szegény Oola sem választotta véletlenül a halált (hiszen tudhatta, az ellenállása keményen meg lesz büntetve).
-
EPVI elemzés
Imádom a Tatooine-t, sivársága ellenére nagyon hangulatos hely. Örülök, hogy vére elhagytuk Jabba nyomasztó palotáját. Természetesen a huttot az egész udvara elkíséri, akik továbbra is isznak, buliznak, drogoznak (gondolom) stb. Végtelenül igénytelen életvitel, igazi mocskos bűntanya.
-
Sport
Sör, chips, ropi stb. már előkészítve. Gondoltam, hogy esetleg kimegyek a Népligetbe, de a tegnapi hajnali balhé után inkább nem. Lehet meg fogom bánni.
-
Sorozatok
Iszonyúan féltem az X-akták zenéjétől gyerekkoromban. A nagyi persze magasról tett rá, hogy én rettegtem tőle, ő nézte rendületlenül.
-
Egyéb fontos
Jó nyaralást! Kotorba mész?
-
EPVII spoileres topic
Juj de cukik ezek a kis lények
-
Sorozatok
Életem legmeghatározóbb sorozata a Lost.
-
SW legends könyvek
Ezzel maradéktalanul egyetértek. Revan, köszi a választ. Annyira jó lenne könyvben olvasni, hogy Dooku (és Sidious) miként verbuválta össze a szakadárokat.
-
EPVII spoileres topic
Az nem egy ország, ahol a legfőbb importcikk a vas?
-
EPVII spoileres topic
Nosztalgikus kép. Időnként még megszoktam nézni VHS-en az eredeti trilógiát (a díszdobozos kiadás van meg)