Mit is írhatnék erről a könyvről... mondjuk azt, hogy remek... lehetett volna... de sajnos nem lett az. Mondjuk azt, hogy eléggé vegyes érzéssel fejeztem be a regényt a mai nap. A könyv története szerint Rey megszeretné javítani a fénykardja kristályát, ám ez nem akar neki sikerülni, ezért az Ahch-toról lopott jedi feljegyzésekhez fordul, ahol megleli a megoldást: a Tythonon van egy hely, amely által a kristály újra teljes lehet. Ezért a fiatal jedi felkerekedik, hogy véghezvigye a javítást, Leia pedig elkíséri őt, duójukhoz pedig Chewie, R2 és C-3PO is csatlakozik. Mindeközben két túlélő szabadságharcos, Gavrin és Ziff az Első Rendtől menekül és pont Tython felé veszik útjukat, hogy csatlakozzanak az ott lévő Erő Egyházához, amit Gavrin apja, Lijar vezet. E két csapat útjai keresztezik egymást a bolygón, ahol Rey és Leia kénytelen szembenézni a saját félelmeikkel. És persze kell a történetbe egy antagonista is, amit Brilla Wolstenholme képvisel. Őt egy támadás éri még a Hays Majoron, amit pont Gavrin és Ziff, valamint két másik társuk, Gordi és Vanika (aki nem mellesleg Gavrin lánytestvére) hajtanak végre, sikertelenül. Emiatt a sikertelen akció miatt próbálja meg Brilla felkutatni őket, hogy leszámoljon velük. Kezdem azzal, ami tetszett: az írónő szépen kibontotta Rey és Leia jeleneteit, egyértelműen a jobbik felét képviselték a könyvnek. Leia fejezetei különösen tetszettek, mert belelátunk a nő lelkébe, miképp érintette őt a férje és testvére halála, miképp próbál ott lenni Reynek, valamint a fiához való viszonya is megmutatkozik a regényben. Reynél akadt 1-2 nagyon erős jelenet (meg is lepődtem az egyiknél, na ott libabőrős is lettem), az ő elméjébe is betekintünk, a kötődését Benhez, a Skywalker-famíliához, a sötétséghez, a jedik hagyatékához. Amik kérdések felmerültek az emberben arra választ kapunk, bár az egyiknél tisztára olyan érzésem volt, mintha egy listát pipálnának ki, hogy na ezt is letudtuk, ugorjunk tovább. A Tythonon lévő próbák is jók voltak, különösen, amikor a régmúlt kezdi el tanítani Reyt. Na de jöjjön a feketeleves. Lijar és egy-két mellékkarakter még tök jól funkcionált (bár Meepkánál picit fáradtan felsóhajtottam, mert hát persze megint el kell játszani azt, hogy ha van egy kisgyerek a történetben, az a sztori egy részénél eltévelyedik és meg kell menteni...), de Gav és Ziff kettőse egy idő után már baromi nem tudott érdekelni. Mondjuk előbbi valamelyest javított a helyzetén, ahogy a könyv végére értünk, de amikor rájuk került a sor, legszívesebben átpörgettem volna a fejezeteiket. Brilla meg a másik. Bár értettem, hogy miért olyan lett az útja a történetben, ami, viszont a kezdeti lelkesedésem nála hamar elszállt és a végére ilyen állapotban végeztem az ő történetével. Ami piros pontot érdemel nála, hogy egy picikét beleláttunk az Első Rend működésébe, de ez inkább az elején volt kifejtve. Valamint a karakter története pont olyan volt, amit mintha már láttam volna/olvastam volna korábban. E kettőség miatt volt számomra végül egy hullámvasút a könyv, ami a végén felfelé ívelt volna... ha nem éreztem volna rajta azt, hogy amilyen gyorsan kialakult a helyzet, az írónő ugyanolyan sebességgel lezárta. Bár vannak akciók a könyvben, az ún. klimax a könyv utolsó kb. ötödében történik meg és egy nagyon fontos jeleneten kívül számomra olyan volt, mint egy vállrendítés. Sajnálom, mert többet is kihozhatott volna belőle az írónő. Van 1-2 tök jó easter-egg más érákra is, ezek tetszettek, valamint azért a könyv ad egyfajta elképzelést, hogy miképp is nézhet majd ki Rey új Jedi Rendje, de ezt leszámítva ha csak az egyik szálat nézem, akkor összességében meg vagyok elégedve, a másik oldal viszont rontja az összképet.