Bomarr összes hozzászólása
-
Filmek
Akkor ezek szerint sikeresen eltereltem magamról a gyanút És, hogy témánál maradjak, most láttam, hogy ma este rögtön két részt is leadnak, tehát az "Ellopott sas" mellett jön a "Titus Pullo hogyan buktatta meg a Köztársaságot" is, amiben többek között egy ókori agy-műtétet is láthatunk
-
Filmek
Hát a szinkrontól én is eléggé félek. Föleg, hogy az eredeti hangok baromi jók... Egyébként az HBO sorozatok közül a Sopranos (nálunk Maffiozók) -ból láttam egy-két részt magyarul és azok kifejezetten jól sikerültek. Remélem a Rómával is hasonlóan igényes munkát végeznek.
- Filmek
-
Filmek
SimonZ: Kiváncsi vagyok a történész haverodnak hogy fog tetszeni Bár a részletekre néhol kinosan ügyeltek (pl. ekkoriban még nem volt sima tükör csak olyanok amik torzitottak), ugyanakkor egyes történéseknél/szereplőknél a dramaturgia érdekében változtattak ezt-azt (pl. a két légionárius teljesen fiktiv szereplők, ennek ellenére néhol igen komoly hatásuk lesz a történelmi eseményekre ) . Nekem ezek a változtatások bejöttek... remélem neki is befognak
-
Filmek
Mivel holnap végre leadják a Róma első részét, igy ime egy kis spoilermentes izelitő (csak egy két apróságot árulok el belőle, de semmi lényegeset): A rész a "The Stolen Eagle" vagyis az "Ellopott sas" alcimet viseli, ami a történet egyik mellékszálához kötödik, ugyanis ellopják Caesar légiójának jelképét jelentő "Sas-jelvényt". Történelmi távlatát tekintve Kr.e. 52-ben járunk. Caesar itt még nem több egy egyszerü hóditónál. A tényleges hatalom a Szenátus és Pompeius Magnus kezében van. Azonban a Gallia ellen folytatott háború a végéhez közeledik és mindenki érdeklődve várja, mi történik Caesar hazaérkezése után. Érdekességképp: a 12 részből álló sorozat összesen 100 millió dollárból készült, vagyis meghaladta néhány nagyköltségvetésű mozifilmét is. Persze ez a pénz itt egy 12 órás játékidejü filmre oszlik szét. Ugyhogy a kosztümök és a diszletek kellően impresszivek, ugyanakkor előre szólok, hogy a sorozat hangvétele kissé naturális és ez fura módon leginkább az első két részben érzékelhető. Amikor először láttam nekem rögtön megtetszett a sorozat, de utolag visszanézve meg kell állapitsam, hogy a későbbi részek azért jobbak. Itt még csak előhuzzák a főbb szereplőket, de nem kapnak elég időt és mélységet, igy túlságosan is szélsőségesnek tünhetnek (bár Titus Pullo már ebben a részben személyes kedvencemmé vált ). Ennek ellenére mindenkinek bátran ajánlom, hogy vágjon bele, mert én speciál egyetlen sorozatot se tudnék mondani, ami felérne ezzel
-
Jelölések, díjak
A sci-fi/fantasy kategóriában a további versenyzők: -King Kong -Harry Potter IV -Narnia -Serenity A legjobb film további versenyzői -Sin City -King Kong (???) -Crash -War of the Worlds
-
Jelölések, díjak
A brit 'Empire' magazin talán az egyik legjobb mozis újság. És igy az év elején ők is osztogatják a maguk dijait. Egyelöre csak a jelöltek ismertek, akiket az olvasók szavazatai alapján választanak be. Az ep.3 a következő jelöléseket kapta: -Az év jelenete (Darth Vader születése) -A legjobb sci-fi/fantasy -A legjobb film Mivel összesen van 11 dij, ráadásul ezek között akad olyan, mint a 'legjobb vigjáték' vagy 'legjobb angol film' illetve a 'legjobb thriller'... igy ez a 3 jelölés szépnek mondható. Kiváncsian várom a dijátadót.
- Filmek
-
A Jedi és a Sith rend
Jaja... és bár ő hamarabb lép a tettek mezejére, azért Palpihoz hasonlóan ő sincs hiján egy kis szinészi készségnek
-
EPIII elemzés
A Star Wars legtöbb jelenete a konkrét történésről szól. Éppen ezért furcsa az itt jövő jelenet, ami az egyik legszebben megkomponált az egész Sagaban. Egy jelenet, ami a hangulatról és az érzelmekről szól. Lucas itt bizonyitja, hogy valójában milyen jó rendező? Miközben Anakin fejében Palpatine szavai visszhangzanak, egy lágy női szoló hangzik fel (egy újabb remek példa arra, hogyan hatványozza Williams egy jelenet értékét egy nem túl hivalkodó, de annál hatásosabb zenével)? Padmé és Anakin is kinéznek az ablakon, mintha sejtenék, hogy a másik is igy cselekszik. Bár alig párszáz méter választja el őket, most mégis, mintha elérhetetlenek lennének egymás számára. Óriási emocionális töltete van ennek a jelenetnek. Csodálatos, ahogy érzékelteti velünk: egy olyan döntés fogalmazodik meg most Anakinban, ami az egész galaxisra kihatással lesz. Szinte érezni az óriási súlyt, ami Anakin vállát nyomja és ahogy könnyezni kezd, már tudjuk, hogy döntött! Egyébként 3PO megjelenése engem sose zavart. Talán ezzel a túlzott patetikusságtól akarta Lucas megóvni a jelenetet... bár nemtom. Ezen még komolyabban nem gondolkodta... olyan egyértelmünek tünt, hogy megjelenik
-
Sorozatok
Engem aztán abszolut hidegen hagy. Csakhát valaki emlitette azt az érdekes megjegyzést, hogy az ST-nek nagyobb a kultusza, mint az SW-nek, amire aztán mindenki megmondta a magáét, és ebből lett a vita. Egyébként senki nem hozta fel csak úgy, hogy az SW mennyivel tutibb
- Filmek
-
A Jedi és a Sith rend
Star Wars: Tales of the Jedi - "The Golden Age of the Sith" III. rész Boritó Készitők plusz Idővonal 1. oldal 2. oldal 3. oldal 4. oldal 5. oldal 6. oldal 7. oldal 8. oldal 9. oldal 10. oldal 11. oldal 12. oldal 13. oldal 14. oldal 15. oldal 16. oldal 17. oldal 18. oldal 19. odal 20. oldal 21. oldal 22. oldal 23. oldal 24. oldal 25. oldal
-
Sorozatok
Hogy pontosan mekkora nagyságrend azt nemtom, de a $47,301,389-os ep.3 bevétel elég szépnek mondható. Összehasonlitásképp: az ST Nemesis Amerikán kivüli bemutatókból tudott 24 milliót összehozni... és ki tudja mekkora ebből a német bevétel. "A Treket sem annyira nehéz legyőzni, mert arányaiban nem szerepel többet moziban, mint a Wars tévében." Mármint hogy? Tiz mozifilmmel a háta mögött az ST-nek jóval több lehetősége volt, mint az SW-nek hat filmmel és gyakorlatilag nulla sorozattal.
-
Sorozatok
Természetesen eszembe se jutna kétségbe vonni, hogy a Star Treknek is van kultusza, mert persze, hogy van. Ami évtizedeken átivelően fentud maradni az ilyen szempontból egyébként is elismerésre méltó. Szerintem tényleg megegyezhetünk abban, hogy az ST veri a TV-ben az SW-t... bár nincsenek adataim az Ewok és a Droids TV sorozatok nézettségéről, de gondolom nem véletlenül nem vetitik őket napjainkban ... viszont hamarosan jönnek az SW TV sorozatok és szerintem könnyen itt is előnyre tehet szert az SW, de ez még a jövő zenéje
-
Sorozatok
Dehogyis! Óriási hiba lenne, ha a nézőket mind rajongóknak titulálnánk. Az a film, amit csak a rajongói néznek meg, azok a tipikus réteg-filmek. A lényeg ott van, hogy mekkora ember-tömeget mozgat meg. És az SW attól kulturális jelenség, hogy ahogy irod "Olyanok is, akik utálják az SW-t, mégis beültek, csak hogy legyen miről gügyögniük". Hát épp ezért. Nekem több haverom is mondta, hogy azért nézik csak meg, mert "ezt látni kell", de egyébként nem érdekli őket. Ez a biztos jele annak, hogy óriási kultusza van. Az ST ehhez képest nagyon langyi. Az utolsót bemutatták és alig mentek el rá... egyszerüen mert nem akkora kultúrális jelenség.
- Sorozatok
-
Sorozatok
Nem mondtam, hogy nincs Star Trekes filmes utalás... csak hogy mint oly sok mindenben ebben sincsenek egy súlcsoportban. Viszonylag sok filmet nézek, de az ST-re nagyrészt inkább sci-fi jellegü alkotásokban utalgatnak, mivel ezeket a filmeket föleg a sci-fi rajongók vékony rétege ismeri. Mig az SW-re nyugodtan lehet utalni egy tini-vigjátékban is a XXI. század hajnalán anélkül, hogy a készitőknek attól kéne félni, hogy valaki nem érti a poént (és most nem egy-két filmről, hanem tényleg az elmúlt két év majdnem összes vigjátékáról lehet beszélni). De ilyen szempontból nagyonis jó mérték a nézettségi-mutató például. Össze lehet vetni mekkora ember tömeget mozgat meg egy ST-film (BO szempontból elhanyagolhatót) és az SW. Ez számomra nagyonis azt mutatja, hogy a kettő ilyen szempontból nincs egy szinten.
-
Sorozatok
A kultusz alatt természetesen a kulturális jelenséget értem. Azt, hogy ha bemutatnak egy SW filmet azt még a hiradóban is bemutatják. Illetve azt, hogy a film vagy filmek különféle motivumait milyen könnyen felismerik világszerte és szinte beleivodtak a nyugati kultúrába. Megszámolni se tudnám, hányszor hallottam az "Erő legyen veled" kiforditott változatát reklámokban. És ott van a rengeteg filmes utalás... szinte minden második vigjátékban van egy SW-s poén a mai napig. A Star Trek és az SW ilyen szempontból szerintem nem egy súlycsoport. Ugyhogy én kimerem jelenteni: A Star Warsnak nagyobb kultusza van, mint a Star Treknek!
-
EPIII elemzés
De végülis látta, hogy több jedi mester ment el Palpihoz és amikor megérkezett már cask Windu tartotta a frontot...
-
Sorozatok
Pedig ahogy elolvasgatom, mostanában a nagyobb SW fórumokon föleg azok jönnek össze akik rühellik az egészet Egyébként az ST-t annyira ne bántsuk, mert a második rész például kifejezetten jó... bár az tény, hogy ha a kultuszukat nézzük, akkor elég megmosolyogtató ez a bizonyos kijelentés
-
Egyéb fontos
Nem ezért. Aláirták, de 2001-ben a Bush kormányzat szakitott a jegyzőkönyvvel, mondván, hogy senki ne pofázzon bele az USA iparába... meg hogy túl sokba kerülne nekik.
-
EPIII elemzés
De ők honnan tudnák, hogy mit lehet csinálni a sötét oldallal és mit nem? Ha valami, hát ez már gyanús lenne Anakinnak. És ehhez a győzködéshez Palpatine-nak is nyilván lenne egy két szava.
-
EPIII elemzés
"Odamennek 5-en, akiből az egyik a Kiválasztott aztán adnak neki." Ezt hogy képzeled frenkie? Anakin semmiképp sem hagyná, hogy Palpatine-nak baja essen. Ő az egyetlen reménye, hogy Padmé megmaradjon.
-
A Jedi és a Sith rend
A hozzászolások számát elnézve kicsit túl gyors ez a tempó, ugyhogy mostantól visszaveszek kicsit, hogy mindenki megtudja emészteni az új számot A mostani részben végre feltünik már a Sith Birodalom is, ugyhogy érdemes meglesni: Borító Készitők plusz idővonal 1. oldal 2. & 3. oldal 4. oldal 5. oldal 6. oldal 7. oldal 8. oldal 9. oldal 10. oldal 11. oldal 12. oldal 13. oldal 14. oldal 15. oldal 16. oldal 17. oldal 18. oldal 19. oldal 20. oldal 21. oldal 22. oldal 23. oldal 24. oldal 25. oldal