Ugrás a kommentre

Filmek

Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Majdnem elcsábultam ma. Reggelre mentem melózni, hazaértem nekiálltam takarítani és mivel dögmeleg is van el is fáradtam meg nem is érek 5-re a Duna Plazaba, így hagyom a fenébe. ;) Holnap persze mehetnék de elvesz rengeteg időt. Jó lesz ez R5-ben is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát

Spoiler:

Minden álomszint Fisheré, hiszen pont az ő "testőrei" támadnak a taxira abban a rétegben ahol a vonat is feltűnik. Minden szint az ővé, hiszen a cél, hogy az ő álmában ültessék el a gondolatot az üzlet feldarabolásáról. Az meg, hogy váltogatják az alanyokat jelentősen ellentmond ennek. Az viszont tény, hogy befolyásolni tudják annak tartamát, hiszen ha úgy vesszük Ariadne maga az építész, az ő világából épül fel minden szint. Sőt, még ugye az a hamisító srác is befolyásolni tudta a fizikát amikor a lépcsőkkel trükközött. ;) De maga az álom, mindvégig Fisherből indul ki.

Más. Ha azt mondjuk, hogy az utolsó jelenet is álom volt, akkor az összes valóságosnak hitt jelenet is az volt, hiszen az abban tapasztalt események ( após látogatás, mombasai út a hamisító felkereséséhez, Ariadne bevonása.... beszélgetés telefonon a gyerekekkel, mind-mind ahhoz a szinthez köthetőek). Valahol én is azt vártam, hogy a vége az a megnyugtató valóság lesz és Cobb elmehet Amerikába. De ez valahogy olyan egyszerű lenne Nolantól. :) ÉS azzal, hogy a film elejétől ülteti a magvakat az emberbe, hogy ne higyjen annak amit lát, ezzel elültette a kételyt. :D Hogy én mennyire utálom az ilyen bizonytalanságokat a filmek végén te jó ég :D De itt jól jön/jött (volna) ki. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Másrészről voltak más jelek is. ;)

Ott van pl a Mombasai ugrás az ablakból, amit ugye nehezen úszott volna meg ha az tényleg a valós világban történt volna meg. Vagy az amikor pl majdnem beszorul a két fal közé.

Az esést megúszhatta. Kiugrott és nem a betonra hanem egy párnaszerűségre vagy inkább zsákra érkezett ahonnan kis görnyedezés után felkelt és elpucolt. A falak közül pedig egy kis erőlködés árán még ki is szabadulhatott. Amikor sikerült neki akkor látszott hogy a nyílás végéből kapaszkodott kifelé és gondolom úgy húzta magát miközben vergődött. Ezek fényében én nem zárom ki hogy az a rész a valóságban játszódott.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az esést megúszhatta. Kiugrott és nem a betonra hanem egy párnaszerűségre vagy inkább zsákra érkezett ahonnan kis görnyedezés után felkelt és elpucolt. A falak közül pedig egy kis erőlködés árán még ki is szabadulhatott. Amikor sikerült neki akkor látszott hogy a fal szélébe kapaszkodott és gondolom úgy húzta magát miközben vergődött. Ezek fényében én nem zárom ki hogy az a rész a valóságban játszódott.

Persze, más filmekben ilyen nem tűnik fel, de mivel itt elhangzott egy utalás az ugrásról, ez a rész számomra szembeötlő volt ;) Nolannál nem árt ha ilyenre felkészül az ember. :)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Oldie

Spoiler:

A filmben elhangzik, hogy az építész tervez, az alany pedig megtölti a tudatalattijával. Fischer tudatalattijában hogyan szerepelhetne az a vonat, ami Cobb és Mal közös vonata volt, illetve a harmadik szinten maga Mal? Sehogy. Ergo valamelyik szinten Cobbnak kellett lenni az alanynak, csak így szerepelhettek az álomban a vonat (amit nem a lány tervezett) és Mal. Elég egyértelmű, hogy a második és harmadik szint maga Fischer álma. A második szint azért száz százalék, mert a keresztapja (akit immár nem a Cobb team egyik tagja játszik el) azt a tényt adja elő önmagától is, amit az első szinten beléplántáltak. A harmadik szint pedig azért tuti, hogy Fischer álma, mert a végén az apja megint csak azt a tényt adja elő, amit Fischernek mondtak el a második szinten.

Kizárásos alapon ebből következik, hogy az első szint BIZTOS, hogy Cobb tudatalattijával van tele, különben az álomban nem szerepelhetne Mal. Továbbá: Ariadne jelezte, hogy Cobb nagyobb veszélyt jelent az akcióra, mint bármi más, Mal miatt, ez pedig csak úgy lehetséges, ha ő az alanya az első álomnak, ellenkező esetben a tudatalattija nem játszana bele az álomba.

Emlékezz vissza a film elejére amikor éppen be akarták csapni Saitot. Ott ugye a fő, első szintű álmodó az a srác volt aki beköpte őket. Fel volt ott is állítva egy következő szint, de csak az átverés részeként. Ettől függetlenül mindvégig az áruló srác vezette az egész álmot, mégis Cobbnak sikerült valahogy Malt megjelenítenie. És ez valahol furcsa is az egészben. Lehet, hogy maga az a szinkronizáló gép okozza ezt a hatást, hogy valaki emléke megjelenik az első számú álmodó tudatalattijában is, az álma részeként, vagy Cobb ilyen profi, hogy ennyire befolyásolni tudja más álmát ( ez tűnik valószínűleg, hiszen az incepcióban nagyon profi volt és elvégre az ő gondolatát ültették abba a széfbe az örökség jeleként). Minden esetre én tartom azt, hogy Fisher volt a fő alanya az egésznek, a többiek csupán megtöltötték az ő álmait. ;)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Oldie:

Spoiler:

Nem értetted a film egyik kulcsmozzanatát szerintem. Az a srác építész volt. A csapat úgy dolgozott, hogy az építész megtervezte a "pályát", Cobb meg végigjátszotta. Épp ezért nem tervezhette ő: mert ha ő lett volna egyben az építész és az alany is, akkor a tudatalattija egyből tudta volna, hogyan jusson el a pálya végére, azaz Mal már az álom kezdetén megtalálta volna őket. A srác építész volt. Amikor azt mondja, hogy ez az ő "álma", az azt jelenti, hogy ő "csinálta" a pályát, de végig Cobb volt az alany, hiszen így dolgoztak, ezért lehet ott Mal az álom az álomban. Nekem legalábbis csak így van értelme. Más nem irányíthatja az álmodó tudatalattiját, az csak úgy van.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

mivel itt elhangzott egy utalás az ugrásról, ez a rész számomra szembeötlő volt ;) Nolannál nem árt ha ilyenre felkészül az ember. :)

Nekem nem rémlik semmilyen esős utalás.

Nolan filmjei amúgy nem érdekelnek annyira hogy bármire is felkészüljek miattuk. A TDK-n kívül más nem jön be tőle annyira hogy bekerüljön egy TOP listába. Az Álmatlanságot meg a trükköset és ezt bírom tőle de ezek közül egyik se olyan amit sokszor előveszek a későbbiekben. Nolan nálam csak egy jobbfajta rendező a sok közül.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Oldie:

Nem értetted a film egyik kulcsmozzanatát szerintem. Az a srác építész volt. A csapat úgy dolgozott, hogy az építész megtervezte a "pályát", Cobb meg végigjátszotta. Épp ezért nem tervezhette ő: mert ha ő lett volna egyben az építész és az alany is, akkor a tudatalattija egyből tudta volna, hogyan jusson el a pálya végére, azaz Mal már az álom kezdetén megtalálta volna őket. A srác építész volt. Amikor azt mondja, hogy ez az ő "álma", az azt jelenti, hogy ő "csinálta" a pályát, de végig Cobb volt az alany, hiszen így dolgoztak, ezért lehet ott Mal az álom az álomban. Nekem legalábbis csak így van értelme. Más nem irányíthatja az álmodó tudatalattiját, az csak úgy van.

Akkor a srác nem azt mondta volna, hogy ez az ő álma. vagyis Cobb nem fedte volna fel magát úgy Saito előtt, hogy rámutatott a valódi álmodóra az akció végén. ;) Ez volt éppen a csel, hogy abban az akcióban kicsalják Saitótól azt amiért jöttek. Ha nem így lett volna akkor a tudatalattija győzőtt volna abban a szinten ahol utcai zavargások voltak. :)

Amúgy van még egy magyarázat arra, hogy miért is tűnnek fel más álmaiban Cobb emlékei. Ő ugye profi incepcion beültető, de minimum nagyon ért hozzá. Mi van akkor ha mind a vonat, mind pedig Mal, egyfajta akaratlan incepció a részéről? Ennek is van magyarázata ebben a formában, hogy mitől Fisher az első számú álmodó. Cobb nem csak profin tud incepciókat beültetni ( örökség az üzlet feldarabolásáról) hanem vétlen formában is ( vonat, Mal).

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem nem rémlik semmilyen esős utalás.

Nolan filmjei amúgy nem érdekelnek annyira hogy bármire is felkészüljek miattuk. A TDK-n kívül más nem jön be tőle annyira hogy bekerüljön egy TOP listába. Az Álmatlanságot meg a trükköset és ezt bírom tőle de ezek közül egyik se olyan amit sokszor előveszek a későbbiekben. Nolan nálam csak egy jobbfajta rendező a sok közül.

Ariadne kérdezz rá erre a leugrásos dologra.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Oldie:

Spoiler:

Ezt a részt tényleg újra kellene néznem. Viszont én nem mondanám Cobbra, hogy profi beültető, hiszen előtte csak egyszer csinálta meg: Malon. Attól még nem lesz profi. Akaratlanul meg tuti nem "ültethette be" az agyába a vonatot, hiszen akkor azt még Fisher álma előtt kellett volna elmondania Fishernek (Malt és a vonatot is). A gondolatok csak nem szivárognak be úgy egy álomba, maguktól. ;)

Miért kéne egy beültetéshez úgymond "beleegyezést" kérnie, vagy tájékoztatást adnia? :) Szépen is nézett volna ki ha a fő tervről akart volna beszámolót nyújtania Fishernek csak mert az ő álmaiban akarta őt meggyőzni az üzlet feldarabolásáról. :D Szerintem Ariadne is azért nevezte őt veszélyesnek ( Cobbot) mert nem tudta magát kontrollálni más álmaiban. Cobb emlékei amolyan incepcionként bukkantak fel más álmaiban. Még a gyerekeit is látta Fisher álmában. De annyi szent, hogy a továbbiakhoz nekem is meg kell mégegyszer néznem a filmet, mert ennél többet érdemben már én se tudok hozzátenni a dolgokhoz :D

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Oldie

Spoiler:

Az incepció egy gondolat beültetése az álmokban, amikre az alany akkor is emlékszik majd, amikor felébred. Ezt csinálták meg Fischerrel. A gondolatot azonban nem úgy viszik be, hogy hopp, Fischer elalszik, és máris ott egy vonat, amit Cobb csakúgy odaimportált az agyába... nem ez az incepció lényege, és nem is így működik.

Persze, ezért is mondtam, hogy azokban az esetekben ez lehet akaratlan is :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még így se rémlik. Úgy tűnik nem volt túl nagy hatással rám a film ha ezt el tudtam felejteni.
Attól még érdekelne. Így úgy tűnik hogy elbeszélünk egymás füle mellett. Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.