Ugrás a kommentre

Filmek

Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Az nekem is megvan évek óta. Egyszer elég volt megnéznem mert az utólag bekerült jeleneteket simán tudom hanyagolni és engem csakis az eredeti szinkronnal érdekel. Az újjal még nem láttam de nem is akarom úgy megnézni.

A második szerintem is gyengébb mint az első de az elég erős túlzás hogy a harmadik jobb lenne az elsőnél. Az a film akár egy paródia is lehetne. Egy robotzsarus témájú műnek olyasminek kéne lennie mint az elsőnek. Olyat már olvastam hogy hangulatban veri a másodikat de ettől függetlenül ki lehet rá jelenteni hogy kiherélték vele az első (két) részt.

Az új szinkron nem rossz, de Dick Jones új hangját szerintem elszúrták, ott a régi volt a jobb.

A másodikkal főleg az a bajom, hogy a klasszikus zene az elsőből hiányzott, de a sztorija egy kicsit gyengébb, mint az elsőé.

A harmadik főleg a témája miatt tetszett. Ott Murphy sokkal inkább ember, mint gép, ez jobban ki van emelve. Tetszett, hogy a rendszerrel szembeszállva az ártatlanok oldalára állt. Tudom elég egyedül vagyok ezzel, de nekem a harmadik jött be a legjobban.

De összességében véve a filmek jól bemutatják milyen irányba torzulhat el az amerikai kapitalizmus.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A második szerintem is gyengébb mint az első de az elég erős túlzás hogy a harmadik jobb lenne az elsőnél. Az a film akár egy paródia is lehetne. Egy robotzsarus témájú műnek olyasminek kéne lennie mint az elsőnek. Olyat már olvastam hogy hangulatban veri a másodikat de ettől függetlenül ki lehet rá jelenteni hogy kiherélték vele az első (két) részt.

Na, ezzel én is így vagyok. Bár kiskoromban jobban szerettem a harmadikat, mint a másik kettőt, de mikor felnőtt fejjel megnéztem, hááááát... Nekem mondjuk a második a kedvencem.

A rendezői változatot nemrég volt lehetőségem megszerezni, nekem az is begyütt. Még a szinkron is, bár az én szívemhez is közelebb áll az eredeti (szerencsére úgy is megvan). Viszont az tetszett a rendezőiben, ami már rég szúrta a szemem. Murphy egyik kezét az eredeti verzióban csak csuklóból lövik el, aztán snitt, és már vállból hiányzik. A rendezőibe (unrated?) hál' istennek bekerült, hogy ellövik a vállát is. Tudom, szadista vagyok :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

a klasszikus zene az elsőből hiányzott, de a sztorija egy kicsit gyengébb, mint az elsőé.
Abból nem igazán hiányozhat. Inkább a másodikból. Amúgy nekem nem okoz gondot hogy nem annyira robotzsarus a második zenéje. A második sztorija nagyobb rendben lenne ha épkézláb bűnözőket találtak volna ki hozzá.

A harmadik főleg a témája miatt tetszett. Ott Murphy sokkal inkább ember, mint gép, ez jobban ki van emelve. Tetszett, hogy a rendszerrel szembeszállva az ártatlanok oldalára állt.
A témája és robohekus jellemábrázolása nálam is rendben van.

A bibi ennél a résznél is a bűnözők portáján van. Az idióta és röhejes punkok és az idétlen nindzsarobot nem igazán illik bele.

Amikor kijöttem róla a moziból úgy voltam vele hogy nem igazán érte meg a jegy az árát. Aztán még vagy háromszor megnéztem de csak úgy hogy kevésbé komolyan vettem robotzsarus filmnek.

Na, ezzel én is így vagyok. Bár kiskoromban jobban szerettem a harmadikat, mint a másik kettőt, de mikor felnőtt fejjel megnéztem, hááááát... Nekem mondjuk a második a kedvencem.
Én a robohekusról 91-ben hallottam először amikor az első rész képregényváltozatát mutogatták a tevében.

robotzsarukepregeny.jpg

Nem sokkal később meg is vettem és csak kábé fél év múlva láttam a filmet.

A rendezői változatot nemrég volt lehetőségem megszerezni, nekem az is begyütt. Még a szinkron is, bár az én szívemhez is közelebb áll az eredeti (szerencsére úgy is megvan).
Nekem is megvan az eredetivel. Még a keres adók indulása előtt felvettem az 1-esről pár hónapja pedig letöltöttem avi-ban.

Viszont az tetszett a rendezőiben, ami már rég szúrta a szemem. Murphy egyik kezét az eredeti verzióban csak csuklóból lövik el, aztán snitt, és már vállból hiányzik.
Engem nem zavart semmi abban a jelenetben mert a feltápászkodás utáni első lövés után nem látszik annyira a csonk hogy az nekem problémás legyen. Inkább kizökkenek egy kicsit attól hogy a kar repülését is mutatják plusz a fazonok azutáni röhögése se hiányzott volna. Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen tényleg, elírtam, a másodikból hiányzott az első zenéje.

A nindzsarobot a harmadikba nem volt a legjobb húzás. Talán valami más kiborgot kellett volna beletenni, ha már ilyen ellenfelet akartak. A punkokat talán keményebbre is meg lehetett volna csinálni. Meg az öregurat meghagyni, mint központi ellenfelet.

Kíváncsi vagyok milyen lett volna a reboot Arronofsky rendezésében. Szerintem az első verziót nem múlhatta volna felül.

A Robotzsaru TV sorozat, amit 94-ben csináltak elég ratyi lett. Aztán még csináltak 2000-ben 4 TV filmet, azok úgy viszonylag jók lettek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen tényleg, elírtam, a másodikból hiányzott az első zenéje.
Én ezt oda meg vissza értelmeztem. Először úgy hogy az elsőből hiányzott az a zene aztán meg úgy hogy az elsőből való zene hiányzik a másodikból. :o

Kíváncsi vagyok milyen lett volna a reboot Arronofsky rendezésében. Szerintem az első verziót nem múlhatta volna felül.
Én is úgy vagyok vele. Egy épkézláb folytatás jobb lenne.

A Robotzsaru TV sorozat, amit 94-ben csináltak elég ratyi lett. Aztán még csináltak 2000-ben 4 TV filmet, azok úgy viszonylag jók lettek.
A sorikat és a TV-s filmeket nem követtem igazán. Helyettük a sima robohekusos képregényeket olvasgattam. Azok jobban bejöttek mint a harmadik film és a sorozatok. Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én ezt oda meg vissza értelmeztem. Először úgy hogy az elsőből hiányzott az a zene aztán meg úgy hogy az elsőből való zene hiányzik a másodikból. :o

Én is úgy vagyok vele. Egy épkézláb folytatás jobb lenne.

A sorikat és a TV-s filmeket nem követtem igazán. Helyettük a sima robohekusos képregényeket olvasgattam. Azok jobban bejöttek mint a harmadik film és a sorozatok.

A sorozat olyan gyerekeknek készült ökörség lett. talán csak a bevezető epizód lett, valamennyire értékelhető.

A 4 TV film olyan összefüggő történetet alkot, 10 évvel játszódik a mozik után, Murphy fia is benne van felnőttként, mint OCP-s. Nem túl látványos de viszonylag jó.

Én is egyébként egy épkézláb mozis folytatásban reménykedek. Mondjuk, ha David S. Goyer és Jonatahn Nolan írnák a forgatókönyvet, akkor megnyugodnék.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Emberek. Ma egy olyan filmet láttam, hogy azóta is csak bambulok, mert nagyon megrázott és felkavart.

A film címe Katyn. A story ismert nem részletezném. Mondhatni a film a kommunizmus "Schindler listája". Eddig is tudható volt, hogy a kommunizmus és a fasizmus egy tőröl fakad de ebben a filmben ez rendesen megnyilvánul. Tulajdonképpen a hozzátartozókon keresztül látjuk az egész ocsmány történetet. Látva, hogy mennyire elhazudják az egészet(a németekre kenték), majd a gyilkosokkal kellett együttélniük a rendszerváltásig engem mélyen megérintett a dolog. A filmvégi mászárlás meg annyira durva, hogy nem is tudom láttam-e már ehhez foghatót. Szó szerint sokkoló képsorok. Le a kalappal a készítők elött.

Elképesztő, hogy a lengyelekkel mit tettek a németek meg az oroszok. Az egyik tiszt apját pl a németek vitték el.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A sorozat olyan gyerekeknek készült ökörség lett. talán csak a bevezető epizód lett, valamennyire értékelhető.
Néhány részt láttam belőle. Akadnak érdekes dolgok benne.

A 4 TV film olyan összefüggő történetet alkot, 10 évvel játszódik a mozik után, Murphy fia is benne van felnőttként, mint OCP-s. Nem túl látványos de viszonylag jó.
Abból csak annyi rémlik hogy Murphy haverjából is robohekust csináltak és hogy Jack Bauer neje is benne van valamelyikben.

ha David S. Goyer és Jonatahn Nolan írnák a forgatókönyvet, akkor megnyugodnék.
Én anélkül is nyugodt vagyok. Az alapfilm újratálalása már alapból nem érdekel, a folytatásra meg a bukás esetén biztos nem fogok úgy gondolni hogy megcsúfolták vele az alapot. Az a fanatikusok reszortja.

51-es bolygó
Alieneb Rulez! :D
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ma megint megnéztem a The Expendablest. Nekem azt hiszem, ez az év filmje (mondjuk ha azt veszem, hogy az idei filmek közül körülbelül kettőt, talán hármat láttam - a Book of Eli mikori? -, akkor ez nem nagy szám :D). Teljesen rendben van a legapróbb nüánszoktól a legnagyobb dolgokig. Ma például kifejezetten az mosolyogtatott meg, hogy Barney nem csak bagzik (amiről ugye McClane leszokott), hanem rendszeresen nem köti be az övét (amire McClane már figyelmeztet is). Nagyon jóóóó :D

A legjobb jelenet meg az, amikor Tool visszaemlékszik arra a bizonyos hídra. Mickey Rourke nagyon jól adja elő. Ahogy megremeg a hangja, az nagyon ott van.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úgy néz ki film készül a Voltron-ból! :D

Remélem sokan emlékeznek rá a gyerekkorukból.

Remélem lenyomja majd a TFt. :D

Itt van 2 concept art.

http://filmbuzi.hu/files/2010/voltronexcl1-big.jpg

http://filmbuzi.hu/files/2010/voltronexcl2-big.jpg

és a rajzfilm openingje:

Szerkesztve: - kudar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem ismerem ezt a Voltront, de remélem nem lesz sikeresebb, mint a TF, elég bénán néz ki.

Most hallottam, hogy lenne majd egy élőszereplős Pekémon film is. Innentől kezdve már csak egy lépés a Power Rangers és Bolygó kapitánya film. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úgy néz ki film készül a Voltron-ból! :D

Remélem sokan emlékeznek rá a gyerekkorukból.

Remélem lenyomja majd a TFt. :D

Itt van 2 concept art.

http://filmbuzi.hu/files/2010/voltronexcl1-big.jpg

http://filmbuzi.hu/files/2010/voltronexcl2-big.jpg

Imádtam! Talán az egyetlen manga, amit gyerekkorom óta néztem (és meg is szereztem azóta, igaz, valami bődületesen rossz angol szinkronnal...). Jó lenne filmet készíteni belőle, de remélhetőleg az eredeti koncepciót megtartják. Idegen bolygó, idegen mumusok, és a bolygót védő csodarobi. Remek kis space-fantasy lehetne belőle.

Nem ismerem ezt a Voltront, de remélem nem lesz sikeresebb, mint a TF, elég bénán néz ki.

Semmivel sem bénább, mint a Transformers. Itt legalább nem puskákká, meg járművekké átalakuló robik vannak :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bár ne lennének :)
Miért? Emlékeim szerint ez még jó is volt, nem úgy, mint a mostani Power Rangers szerű képződmény ami mostanában (illetve kb. 1 éve biztosan) futott valamelyik gyerekeknek szóló csatornán. Na az ne lenne inkább :S

Szerintem Power Rangersből még jó nem született :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.