Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Amerika Kapitány 2

Remek kikapcsolódás volt. Sajnálom, hogy utána három épkézláb mondatot nem tudtam összeszedni a filmről, pedig ott volt velem Krande és Dzséjt is, meg tudtuk volna rendesen beszélni :(

Nem árt, ha emlékszünk az első részre. Szerencsére éppen elégszer szóba kerültek a korábbi események, csak h*lye fejjel közben állandóan a részleteken agyaltam, pedig a 2. rész nem igazán hagyott erre időt, mert pörögtek ám az események. A történet jó volt, a poénok ültek, az akciók pedig baromi jól néztek ki.

 

Az a kevés paranoia hangulat is jól állt a filmnek, amit sikerült belecsempészni, minimum ennyi kellett a ne bízz senkiben történethez. Bár nekem még mindig nem fér a fejembe, hogyan lehetett ennyi ember a Hydra tagja, beosztottja, vagy hogy is hívjam őket. Na persze eddig mindenki tette a dolgát, valószínűleg a Hydra céljaival össze tudták egyeztetni azt, vagy legalább is nem mondott ellent neki, amit tettek a Shield ügynökeként. Pl. Sitwell is, vele már találkoztunk korábban. Azért tudta az egész szervezetet átszőni és eddig létezni, mert olyan sokan voltak az emberei, másképpen talán már előbb lebukott volna.

Azt az első pillanattól kezdve tudtam, hogy Fury biztosan életben maradt. Olyan nincs, hogy őt megöljék az írók :) Ha már látta, hogy nagy a baj, ő aztán előre gondoskodott arról, hogy életben maradjon. Azért a szemfedő letétele nem kicsit volt jelképes.

Szerintem a Hydra nélkül is az emberi szabadság kifordítása lett volna, ha megvalósul ez a filmbeli projekt. Más kérdés, hogy a Hydra nélkül vajon milyen formában valósult volna meg. A biztonságunk nevében átadni magunkat mindenféle figyelő rendszereknek, amelyek minden lépésünket követik, sőt megjósolják a tetteinket (ami félig-meddig nonszensz, mert az addigi cselekedeteinkből nem mindig az következik, ami logikus lenne, nevezhetjük ezt az emberi preferenciák változásának, aminek nem mindig van racionális oka, vagy éppen fejlődésnek; na jó, azt én is tudom, hogy sok ember éli szinte robotként az életét :P) éppen a szabadság megcsúfolása. Pedig a világ a valóságban is efelé megy, kérdés az, hogy meddig éri meg elmenni ennek érdekében. (Némi kitekintés: a Célszemély című sorozat is ezt a témakört járja körbe egész jól.) A Hydra csak erősítette ezt a célkitűzést, mert megfelelt a céljainak, és annyira nem állt távol a Shieldtől sem. Végül is ők azért vannak, hogy vigyázzanak ránk. De a megelőző csapás soha nem lehet erkölcsös lépés. Tulajdonképpen a Hydra csak egy ilyen szervezetben lehetett képes fennmaradni. Még jó, hogy voltak/vannak, akiknek vannak erkölcsi és egyéb szabályaik :) És mit ne mondjak, közgazdászoknál nem ismeretlen a teremtő rombolás eszméje.

Csak az én figyelmemet kerülte el, hogy kissé elsikkadt a kódolt pendrive a vége felé? Vagy valahol felhasználták, csak nem emlékszem rá :hmm:

Nagyon tetszett a liftes jelenet, amiben Rogers elintézi a rá küldött embereket. Krande mondta, hogy a lift falának meg kellett volna görbülnie a mágneses huzavona miatt :) Valószínűleg így van, de hát ez nem egy tudományos mű. Ja, és nagy szám volt a múzeumi jelent is a ruhalopás után :D

Azt hiszem, tartok egy kis Marvel-ismétlést a közeljövőben ez eddigi mozikból, nem fog megártani.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Cap. America 2:

 

Pierce elnök mondta, hogy a S.H.I.E.L.D. és a Hydra célja azonosak. Lényegében, a Hydra köré épült fel a S.H.I.E.L.D., ezért maradhatott titokban a szervezet.

Ez a megfigyelő rendszer amúgy milyen jó összhangban volt a sorozat Clairvoyant ellenfelével.

 

Ugye arról is kiderült, hogy nem látnok, csak ismer jelentéseket, hozzáfér megfigyelőrendszerekhez, stb. Ebből tudja megjósolni, ki mit fog csinálni. Elég nonszensznek tűnik, de ha belegondolunk, a mai világban működik. A mobilokkal, tabletekkel, e-könyv olvasókkal, stb-vel bárkiről hajszálpontosan meg lehet mondani, hol van. Ezekre rákapcsolódva kihallgatható, miről beszél. Bankszámláik, bankkártyáik, netes böngészéseik alapján követhető a pénzük, az, mit szeretnek.

 

Félelmetes, és itt az volt a legfélelmetesebb, hogy ez a gigantikus megfigyelőrendszer lézerágyúkra lett rákötve.

 

Mióta Coulson feltámadt, én már nem hiszek a halott S.H.I.E.L.D. ügynökökben. :D

Na jó, mivel Sitwell-t röptében gyúrta el egy kamion, ő talán tényleg halott. :)

A kódolt pendrive-ot Zola számítógépénél használták. Valószínűleg Zola egy része lehetett rajta, mert amikor beletették a gépbe, egyből feléledt.

 

 

Frenkie, ahogy ígértem, az időrendje eme filmeknek (beleírtam a sorozatot és a BD-ken lévő kisfilmeket is)

- Captain America: The Firs Avenger (bár az eleje és a vége a Thor után játszódik)

- Agent Carter

- Iron Man

- The Incredible Hulk

- Iron Man 2

- The Consultant

- A Funny Thing Happened on the Way to Thor’s Hammer

- Thor

- The Avengers

- Item 47

- Iron Man 3

- Agents of S.H.I.E.L.D. 1x01-1x07

- Thor: The Dark World

- All Hail the King

- Agents of S.H.I.E.L.D. 1x08-1x16

- Captain America: The Winter Soldier

- Agents of S.H.I.E.L.D. 1x17-1x20

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

AK2

 

Á, kimaradt a lentebbi írásomból, hogy sose higgyük halottnak a halott ügynököket :D És úgy általában senkit a Marvel-univerzumban.

Nekem Zola számítógépe után hiányzott a pendrive, de ezek szerint ennél több jelentősége nem volt.

Nem mellékesen, félelmetes, néha mennyire nem maradnak meg a fejemben a részletek (ez esetben Pierce szavai) :oops:

 

Ez a lista nekem is jól jön, lementem. A kisfilmek elérhetőek valahol külön?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az nmagon fenn vannak, ha "one shot" címen beütöd a keresőbe, mind az ötöt kidobja. Nem nagy durranások (elvégre csak 10-15 percesek), de azért akadnak hasznos infók. Miért volt Stark a The Incredible Hulk végén, ki vette át Coulson helyét a The Avengers után, mit csinált Peggy Carter a Captain America befejeztével, mi történt a Mandarinnal az Iron Man 3 után.

 

Amúgy dolgozom egy átfogóbb időrenden is az utalós cikk mellett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Cap. America 2:

 

Pierce elnök mondta, hogy a S.H.I.E.L.D. és a Hydra célja azonosak. Lényegében, a Hydra köré épült fel a S.H.I.E.L.D., ezért maradhatott titokban a szervezet.

Ez a megfigyelő rendszer amúgy milyen jó összhangban volt a sorozat Clairvoyant ellenfelével.

 

Ugye arról is kiderült, hogy nem látnok, csak ismer jelentéseket, hozzáfér megfigyelőrendszerekhez, stb. Ebből tudja megjósolni, ki mit fog csinálni. Elég nonszensznek tűnik, de ha belegondolunk, a mai világban működik. A mobilokkal, tabletekkel, e-könyv olvasókkal, stb-vel bárkiről hajszálpontosan meg lehet mondani, hol van. Ezekre rákapcsolódva kihallgatható, miről beszél. Bankszámláik, bankkártyáik, netes böngészéseik alapján követhető a pénzük, az, mit szeretnek.

 

Félelmetes, és itt az volt a legfélelmetesebb, hogy ez a gigantikus megfigyelőrendszer lézerágyúkra lett rákötve.

 

Mióta Coulson feltámadt, én már nem hiszek a halott S.H.I.E.L.D. ügynökökben. :D

Na jó, mivel Sitwell-t röptében gyúrta el egy kamion, ő talán tényleg halott. :)

A kódolt pendrive-ot Zola számítógépénél használták. Valószínűleg Zola egy része lehetett rajta, mert amikor beletették a gépbe, egyből feléledt.

 

 

Frenkie, ahogy ígértem, az időrendje eme filmeknek (beleírtam a sorozatot és a BD-ken lévő kisfilmeket is)

- Captain America: The Firs Avenger (bár az eleje és a vége a Thor után játszódik)

- Agent Carter

- Iron Man

- The Incredible Hulk

- Iron Man 2

- The Consultant

- A Funny Thing Happened on the Way to Thor’s Hammer

- Thor

- The Avengers

- Item 47

- Iron Man 3

- Agents of S.H.I.E.L.D. 1x01-1x07

- Thor: The Dark World

- All Hail the King

- Agents of S.H.I.E.L.D. 1x08-1x16

- Captain America: The Winter Soldier

- Agents of S.H.I.E.L.D. 1x17-1x20

 

 

Köszi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szombaton megvettem BD-n a Thor: The Dark Worldot. Remek kép, hang, kellemes mennyiségű extra. Utóbbi egészen addig annak tűnt, amíg be nem tettem a gyűjteménybe, és ott a kezembe nem akadt az Iron Man 2 BD. A Thor 2 extrája ennyi: Marvel One-Shot rövidfilm, exkluzív a Winter Soldier forgatásáról, két dokufilm a Thor 2-höz, bakiparádé, és minimális mennyiségű bővített és/vagy kivágott jelenet. Ezzel szemben az Iron Man 2 BD kiadása ott kezdődik, hogy ez a minimális tartalom a film lemezén, meg egy valagnyi más extra a MÁSODIK BD-lemezen. Most komolyan, hová lettek a bónusz lemezek a magyar(?) BD-kről? Mi ez a minimalista, alig adunk valami extrát hozzáállás? Már anno a DVD-éknél is kezdtem érezni, hogy itt valami nagyon nem kóser, ahogy a Transformers 3-ról eltűnt a fémdoboz, vagy a Karib-tenger kalózai 4 már csak egy egylemezes kiadást kapott (mindkét sorozat jól fest így egymás mellett, három extra változatos Karib mellett egy snassz negyedik, két fémdobozos Trafo mellett egy snassz harmadik). De a Marvel-filmeken remekül végig lehet követni, hogyan fogyott az extra tartalom a BD-ken. Oké, azért mind az Iron Man 3, mind a Thor 2 jobban teljesít extrák terén, mint a The Avengers BD, mert az a rajongók turhában gazdag szembeköpése volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szombaton megvettem BD-n a Thor: The Dark Worldot. Remek kép, hang, kellemes mennyiségű extra...

 

 

Én is pont most foglalkoztam a kiadvánnyal, néztem meg újra a filmet és az extrákat. Azért a kellemes mennyiség az költői túlzás, de valóban, legalább van rajt valami.

 

Régóta megfigyelhető trend a kiadványok butulása itthon (is). Mikor még volt a formátumháború a HD DVD és a BD között, akkor maximálisan próbálták kielégíteni a rajongói ignéyeket, volt LPCM hnag, miegymás. Aztán ahogy a Sony győzött, nem kellett a vetélkeds miatt többet, jobbat nyújtani, úgy kezdett butulni a piac: nem egy BD kiadványt láttam már HD hang nélkül... Hazánkban még speciálisabb a helyzet: gondolom a szerzői jogdíjak miatt a hazai kiadó/forgalamzó minél kevesebbet próbál rátenni a lemezere, hogy a minimális eladások miatt még megtérülhessen a befektetése. Sokszor persze semmi beleszólásuk sincs, de egyébként érezhető, hogy mi csomagolásokban és tartalomban is a gyengébbet kapjuk. Sőt, néha selejtet. ld. Jurassic Park BD díszdoboz.

 

A DVD meg már szinte szégyen: egyre általánosabb a 2.0 hangsáv, már nem csak a magyar hang, de az eredeti is csak surround. Extra néhány kivételtől eltekintve nulla, s van, ahol menü sincs már. Ez van, ezt hozta a hazai piac csodálatos teljesítménye az elmúlt 10 évben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem a két 15 perces dokufilm kellemes meglepetés volt. Persze mindezt az eddigi MCU-kiadványok tükrében (na jó, az Iron Man és a The Incredible Hulk még nincs meg, bár az utóbbi már úton van :)).

A Jurassic Park BD gyűjtőivel mi a gond? Nekem semmi baja nincsen, vagy legalábbis, nem találkoztam semmi hibával, bár igaz, csak a három filmet néztem meg, sajnos az extrákra nem maradt anno időm, azóta meg elő sem vettem a JP-szériát.

 

DVD-n utoljára talán az Expendables 2-t vettem meg, az azért még egy egész tisztességes kiadás volt. Bár ellenpéldának ott van az említett Transformers 3 és Karib-tenger kalózai 4, azok kritikán aluliak, de legalább menü volt. :roll:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

A Jurassic Park BD gyűjtőivel mi a gond? Nekem semmi baja nincsen, vagy legalábbis, nem találkoztam semmi hibával, bár igaz, csak a három filmet néztem meg, sajnos az extrákra nem maradt anno időm, azóta meg elő sem vettem a JP-szériát.

 

 

 

 

Csak nálunk, csak nekünk: a gyűjtő dobozát elszabták, a digi fél centit kilóg belőle. Lehet hibázni, persze, de a kiadó a füle botját sem mozdította... nem is lett belőle csere, vagy javított külső tok. :(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak nálunk, csak nekünk: a gyűjtő dobozát elszabták, a digi fél centit kilóg belőle. Lehet hibázni, persze, de a kiadó a füle botját sem mozdította... nem is lett belőle csere, vagy javított külső tok. :(

Ja, hogy az! Igen, az nálam is megvan, csak engem roppant mód hidegen hagy. A polcomon nem látszik (és nem csak azért, mert a T-rex szobor eltakarja :D), meg amúgy is inkább a filmek érdekelnek, nem a dobozuk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most komolyan, hová lettek a bónusz lemezek a magyar(?) BD-kről? Mi ez a minimalista, alig adunk valami extrát hozzáállás?

 

Kissé cáfolva magamat: pont most nézem az Éhezők viadala: Futótűz BD-t, s legnagyobb meglepetésemre 3!! HD hang is van rajta, valamint két és fél!! órányi magyar feliratos extra. Szóval van, amire jut, s van amire nem... :hmm:

 

...meg amúgy is inkább a filmek érdekelnek, nem a dobozuk.

 

Ezt maximálisan megértem, bár én nem ilyen vagyok. Mindazonáltal az elvitathatatlan tény, hogy a termék SELEJTES volt, még ha a fogyasztók nagy többségének ingerküszöbét ezek szerint a hiba nem is lépte át.

 

 

Captain America: The Winter Soldier viszonylag spoileres (azért a fő fordulatokat nem lövöm agyon) kritikám.

 

 

Olvastam, jó írás. Reklámoztam is picit. :clap:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kissé cáfolva magamat: pont most nézem az Éhezők viadala: Futótűz BD-t, s legnagyobb meglepetésemre 3!! HD hang is van rajta, valamint két és fél!! órányi magyar feliratos extra. Szóval van, amire jut, s van amire nem... :hmm:

Eh... Annyira meg akarom várni, hogy mind a négy rész megjelenjen, mert tuti lesz díszdobozos változat, de ha ilyen szépeket olvasok róla, nehéz lest 2016-ig várni.

 

Mindazonáltal az elvitathatatlan tény, hogy a termék SELEJTES volt, még ha a fogyasztók nagy többségének ingerküszöbét ezek szerint a hiba nem is lépte át.

Ami tény, az tény. Bár elméletem szerint idehaza azért sem lépi túl a vevők ingerküszöbét, mert egyszerűen hozzá vagyunk szokva a nem minőségi anyagokhoz. A helyesírási, tárgytévesztési hibák ugye majdhogynem alapok, a sorozatok elszabottak (a Star Wars DVD díszdobozban lévő tokok gerince nem volt egységes, a TV sorozatokról meg szót se szóljunk - már ami megért több évadot hazai kiadásban...). Szóval, inkább már az a meglepő, ha kiadnak egy minőségi tokkal valamit. Azért persze akad ilyen, Alien Quadrilogy (ennek spec a DVD és BD kiadása is zseniális - bár utóbbi nekem Lengyelországból van meg, szóval ez lehet kicsit csalásnak számít :D), a Star Wars BD díszdoboz, ilyenek.

 

Olvastam, jó írás. Reklámoztam is picit. :clap:

Köszönöm!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon sok filmet néztem meg az utóbbi 3-4 hónapban. Persze értekezni is fogok róluk, mert most jött el az ideje.

 

A fórumtalin már említettem az embereknek ezt a filmet, de itt kifejteném bővebben.

 

Tehát Dzséjt és Odynak főleg de ha a többiek is elolvassák és megnézik az sem baj.

 

A történet tavaly ősszel kezdődött mikor Jake belinkelt egy trailert amihez azt írta hogy Frenkienek tetszeni fog. A film címe Lone Survivor volt és Mark Walhberg volt a főszereplő és amerikai katonák afganisztáni misszójáról szólt. Telt múlt az idő és eljött 2014 és egy jótevő felrakta ncore-ra hd-ban tökéletes hanggal és magyar felirat is volt hozzá.

Természetesen én utánanéztem hogy mi is ez a film. Miről szól.

Hát arról a valós eseményről hogy 2005 június 28.-án az amerikai haderő egy tálib vezető kiiktatásáról döntött. A hadművelet az Operation Red Wings nevet kapta. Erről bővebben magyarul itt lehet olvasni.

 

http://peterivady.blogspot.hu/2012/12/film-keszul-az-operation-red-wings-rol.html

 

A lényege annyi hogy 4 a Navy Seals(ugye most már ezt nem kell magyarázni hogy ez az amerikai haditengerészet különleges alakulata) kötelékébe(azon belül is a 10-es csoportba) tartozó katonát kiküldenek hogy figyeljenek egy tálib vezetőt, és majd a tengerészgyalogság elfogja. Tehát megfigyelő szerep. Igenám de olyan dolgok történnek hogy a bevetés pokollá válik. Nem írnám le mi, de a sorozatok topicban védelmezett véleményemet(24 kapcsán) erősen megingatta ez a film(konkrétan a 24 3 évadának erkölcsi megitélésére gondolok). A 4 katona olyan elképesztő pokolba kerül hogy csak lestem.

Maguk az akciók drámaiak. Olyan szinten benne vagy a lövöldözésben hogy szinte együtt lélegzel velük. Ami itt aznap történt az az ami a Delta Force-nak és a Rangereknek volt Mogadishu 1993-ban.

Mark Walhberg élete legjobb alakítását nyújtja .Egyszerűen szörnyű azt látni hogy ilyen technikai fejlettség mellett ilyen sorsuk van. Mert ha majd Dszéjt megnézi rengeteg kérdésem lesz hozzá.. Mert véleményem szerint az áldozatok megúszhatók lettek volna.

De amit a film nyilvánvalóvá tesz az az hogy ezek a katonák az életüket adnák és adják a társukért. Olyan szoros kötelék alakul ki köztük mely talán az anya és gyermeke közt létezhet.

Nekem a facebookon be van jelölve sok amerikai katonai honlap. és mindig találkoztam Michael P.Murphy nevével. Ebben a filmben megmutatkozik miért ő a hős. Egyszerűn elképesztő amit a társaiért csinált.

De ez a film nemcsak erről szól. Hogy mekkora tudással rendelkeznek az amerikai különleges alakulatok. Hanem az afgán népről és vendégszeretetéről is. Hogy az afgán nép is legszívesebben gépfegyvert ragadna és tálib barátainkat siettetné ahova vágynak.

Egy érdekesség amit megemlítenék. Én 2005 június 28.-án vesztettem el az állásomat. Emlékszem arra a napra kristálytisztán. Így belegondolva hogy Afganisztánban az életükért küzdöttek ugyanakkor hátborzongató.

 

Valaki látta különben már ezt a gyöngyszemet? Kiváncsi lennék pár véleményre.

 

Maga film simán BHD szintü.

 

Dzséjt neked kötelező mint az Act of Valor..

 

Az Indexet nem kedvelem de most ez kötelező. Nagyon egyetértek velük.

 

http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/02/07/osszetortek_az_olomkatonakat/

Szerkesztve: - Frenkie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tudtátok, hogy a trailer alapján a Gurdians of the Galaxy (a mosómedvés film) ugyanabban az univerzumban játszódik, mint a Thor, Vasember, Bosszúállók, stb.? Mert számomra újdonság volt. Onnan gondolom, hogy

 

 

A GotG trailerében feltűnt Benicio Del Toro, megnéztem, itt is a Collectort, azaz a gyűjtőt játssza, akárcsak a EGYÉB MARVEL FILM

a Thor 2 bónuszjelenetében a stáblista után.

 

 

 

Ti már észrevettétek? :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Disney-féle Marvel filmek mind ugyanabban a világban játszódnak. A Bosszúállók után kezdődött a második fázis és a Bosszúállók 2-öt a következő filmek vezetik fel: Vasember 3, Thor: Sötét világ, Amerika Kapitány - A Tél Katonája, A Galaxis Örzői

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát, ezt olvasd el, érdemes: Guardians of the Galaxy: mit kell tudni róla?

A GotG-re más utalás is történt a korábbi Marvel filmekben:

 

A The Avengers végén ott van Thanos (ő volt Loki és az Other főnöke), ő lesz a háttérben machináló főgonosz a Guardiansban, illetve ő az Avengers 3-ig a filmszéria Palpatine-ja, a háttérben álló nagyfőnök. Emellett a Thorban Odin páncéltermében egyebek mellett látható az Infinity Gauntlet nevű kesztyű, amibe az Infinity Stone-ok kerülnek - a Tesseract a Captain America: The First Avengerből és a The Avengersből, valamint az Aether a Thor: The Dark Worldből egyike a hat "kavicsnak". Persze nem biztos, hogy a kavicsok a filmekben is a kesztyűbe kerülnek, mert a képregényekben az Infinity Stone-oknak semmi köze nem volt a Cosmic Cube-hoz (sőt, a Cosmic Cube-okhoz, mert több volt, és egyet sem hívtak Tesseractnak - viszont az elsőt az az AIM alkotta meg, ami az Iron Man 3-ban az ellenség volt), az Aether meg a Cinematic Universe találmánya, a képregényekben ilyen nem volt. GotG:

 

A Guardiansban kerül majd elő a harmadik Infinity Sotne.

 

A jelenlegi találgatások szerint a hat kavicsot az Avengers 3-ra gyűjti össze Thanos, és abban majd az alaposan kibővült Avengers csapata összeáll a Guardians csapatával, hogy legyűrjék.

 

Érdemes tudni, hogy jelenleg három fázis van kidolgozva a filmekből, vagyis 2021-ig minden film története kész. Ez ugyan még nem jelent papírra vetett forgatókönyveket, csak a sztorik vannak meg - miről fog szólni, kik lesznek a jók, kik a rosszak, kik halnak meg, mi kerül elő, mi vezeti fel a következő részt, stb. - tehát elég részletesen terveik vannak az elkövetkezendő hét évre. Sőt, ebbe belesorolták már az Agents of S.H.I.E.L.D.-et (ennek is két évaddal előre megvan a sztorija, az első rész forgatásának megkezdése előtt már tudták, mi lesz a Captain America: The Winter Soldierben, így tudtak ahhoz előre igazodni, és a második évadot is az Avengers: Age of Ultron és az Ant-Man ismeretében írták meg - jelenleg a harmadik évadon dolgoznak, pedig az első vetítését még be sem fejezték!) és további négy sorozat sztorija is (ebből az egyik valószínűleg az Agent Carter lesz). Az első fázis, ahogy Bomarr is írta, az Iron Mantől a The Avengersig tart. A második fázis az Iron Man 3-mal nyitott és az Avengers: Age of Ultronnal zárul majd, 2015. május 1-jén. A harmadik fázis az Ant-Mannal (a linken túl egy újabb "mit kell tudni róla?" cikk) nyit (mivel több Iron Man-filmet nem terveznek), és az Avengers 3-mal zárul. Ebben ami biztos lesz még: Thor 3, Captain America 3 és Guardians of the Galaxy 2. Illetve a pletykák szerint dolgoznak még egy Black Widow-filmen is Scarlett Johansonnal - Kevin Feige pedzegette a témát, a Captain America 2 után tutira veszem a megszületését.

 

És így a végére: nekem ezért van maximális bizalmam a Disney-ben Star Wars ügyben. Olyan szintű előretervezés van a Marvel-filmekkel, ami Hollywoodban csodaszámba megy, pláne, hogy ezek mégis "csak" képregényfilmek. 2013. augusztusában már megvoltak a tervek 2021 végéig. Ez kábé cetka tíz filmet és legalább öt sorozatot jelent még. És olyan szintű történeti összefonódás van, ami engem személy szerint ámulatba ejt. A Thor: The Dark World még csak cameozott az Agents of S.H.I.E.L.D.-ben, nagy hatásai nem voltak.

 

A sorozat főhősei elmentek Londonban, hogy begyűjtsék Malekith hajójának hátra maradt roncsait, az elszórt tünde fegyvereket, stb.

 

Ellenben a Captain America: The Winter Soldier az egész sorozat történetét befolyásolta, hatással volt a karakterekre, szó szerint minden megváltozott - és értelmet nyert a sorozat addigi összes rejtélye. Mindez egy olyan fordulattal kombinálva, hogy azóta is pislognak a rajongók, köztük én is. És mindez egy olyan sorozatban, ami már eleve a The Avengersből ágazott le. Azt mindenképpen látni kell a sorozat megtekintése előtt. És akkor még nem beszéltem, hogy bár fontos szerepet (eddig) nem töltöttek be, de azért vannak utalások a Marvel One Shot minifilmekre is. A S.H.I.E.L.D. megalapítása vagy az Abomination sorsa (a The Incredible Hulk másik szörnye Hulk mellett) ezekből derül ki. Ha ezt a Star Warsban is képesek prezentálni, csak a pontok összekötésével éveket fogunk foglalkozni. Egy jó példa a hatásokra: a Winter Soldier új értelmet ad az Iron Man 2 egyik sztoriszálának! Pedig az Iron Man 2 az első fázis filmje, és 2010-ben lett bemutatva. Szóval szerintem valami csoda, amit a Disney-Marvel páros művel, és nagyon remélem, hogy a Disney-Lucasfilm páros is képes lesz erre, vagy még ennél is többre.

 

Apró pontosítás: a Marcel Cinematic Universe nem teljes egészében Disney, mert az első fázis a The Avengers kivételével Paramount és Universal (utóbbi a The Incredible Hulk - 2006-ig ők birtokolták a zöld óriást). A Paramount pedig még mindig benne van a buliban, de ők legalább hajlandóak kooperálni a Disney-vel, nem úgy, mint a Sony vagy a 20th Century Fox. Ezért nem lehet semmiféle utalás az X-menekre (pedig az Age of Ultronban lesz két X-men, csak nem fogják őket mutánsoknak nevezni), illetve ezért nem a csapat tagja Spider-Man. Captain America 2:

 

A stáblista alatt látható jelenetben a HYDRA két szuperhőse, Scarlet Witch és Quicksilver az X-men tagja. Sőt, a képregényekben Quicksilver Magneto fia - na, erre még csak halvány utalás sem lesz a jogok miatt.

 

Pedig a Disney kísérletet tett olyan megállapodásokra, hogy Hugh Jackman, alias Wolverine feltűnjön a The Avengersben, vagy ugyanabban a filmben látható lett volna az Oscorp Torony, ami ugye a pókfigura történetében foglal el fontos szerepet. Sajnos az előbbit a 20th Century Fox elutasította. Az utóbbiba a Sony belement, csak a CG-modell nem készült el - viszont nagyobb cross-overt nem engedélyeztek, így a The Amazing Spider-Man-sorozatnak nincs köze a Marvel Cinematic Universe-hez (még akkor sem lett volna, ha az Oscorp Torony helyet kap).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.