Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

Az unokatestvéremnek volt pár éve egy szemműtétje.Teljesen jó lát, de cserébe NAPONTA csepegtet a szemébe.

Nekem már jó ideje nem kell semmilyen csepp.

Amúgy már hozzájuk szoktam amikor lencséztem. Azokkal egy ideig nem csesztették a szemeim azok a vackok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tényleg jó, hogy leírtad. Néhány éve, mikor dokit váltottam (aki mellesleg egyedüliként sikeresen rájött, mi is a baja a szememnek), nekem is ajánlották a lézeres műtétet, mert csak azzal kaphatnám vissza a térlátásom, illetve kapcsolódna vissza a bal szemem a munkába, mert azt csak akkor használom, ha szánt szándékkal átváltok arra, vagy lehunyom a jobb szemem. Dehát akkoriban ez a több százezer forintos műtét elég meredek volt az anyagi helyzetünkhöz mérten, így akkor elmarardt. Pillanatnyilag viszont nem vágyom rá, mégha valszeg már ki is tudnánk perkálni a szemenként x ezret. A térlátás hiánya csak az álmomat zúzta szét igaz (pilóta akartam lenni :)), de abba már beletörődtem és azóta új álmaim vannak, amiket anélkül is elérek, ráadásul szemüveg nélkül rendesen látok (az említett táblán csak az utolsó pár betüt/számot nem tudom elolvasni a jobb szememmel - a bal az rosszabb, de csak mert nem használom).

De ez a lézeresdi jól láthatóan sokkal barátságosabb, mint az én műtétem volt (akkoriban MO-n még nem igazán volt lézer). Én kaptam egy szemcseppet, bogyót, aztán felfekvés a műtőasztalra (nekem is kellett kicsit várni), utánna durr a terpesztő, tűk és egyebek, terpesztő ki, szemtapasz, csókolom. Pár nap a kórházban, aztán hetekig szemcsepegtetés meg kenőcs, ja és persze minden reggel kamílateás borogatás, mert összeragadtak a szemhélyam. És persze hetekig szemtapasz (ez mondjuk nem volt gáz, mert amióta szemüvegem van - ez két éves korom körülre datálható - ragasztva volt a szemem, hol az egyik, hol a másik, így lett végül műthető a kancsalságom).

A tágítást viszont kifejezetten rüheltem, mert valahogy mindig télre sikerült belőni. Nap és hó, perfekt kombináció.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amikor ezzel is végeztünk cseppentettek a szemeimbe valamit hogy kitáguljanak a pupilláim. Emmiatt a szemeim vagy két hétig érzékenyek voltak a fényre ezért jó ha van kéznél napszemüveg mikor az emberke eljön a vizsgálatok után.

Nekem kb. egy óra alatt elmúlik a pupillatágító hatása. Tegnap mire a kórházból visszagaloppoltam a Westendbe, már el tudtam olvasni a moziműsort (talán a "gyakorlat" teszi :) ). Szerencsére borús idő volt :D Kb. kis korom óta nézik így a szemem, de MINDIG elfelejtek napszemüveget szerezni előtte valakitől :) Nyáron volt érdekes verőfényes napsütésben, mikor mentem jegyet vásárolni a Ticket Express központi irodájába, és 10 méterről vissza kellett fordulnom, mert elnéztem a házszámozást :cry: Sem villanyoszlopnak, sem emberkének nem mentem neki, ami nagy teljesítmény, ha figyelembe veszem, hogy a Keletitől gyalog mentem át az Andrássy útra :)

 

Dzséjt, nap + hó az az igazi szadizmus, ebben tökéletesen egyetértek :P

 

Fiúk, kösz, hogy leírtátok :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát scak abban hogy végigolvastam, leizzadtam. ÉS tuti nem bírnám ki. Ott akadtam ki mikor a szem alá nyomját a papírt...vááá. Soha nem bírnám ki. Már ha közelítenének felé elájulnák, de legalábbis összehunyorítanék. :)

Na majd még később részletesebben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

ÉS tuti nem bírnám ki. Ott akadtam ki mikor a szem alá nyomját a papírt...vááá. Soha nem bírnám ki. Már ha közelítenének felé elájulnák, de legalábbis összehunyorítanék.

Attól a pici papírtól én is csak hunyorogni tudtam meg szúrt is mint a veszett fene de hálistennek csak a legelső vizsgálatkor kellett, többet már nem vették elő.

Meg nem kell olyan horrorisztikusan felfogni. Rohadt jól hatott az az érzéstelnítő csepp amit opi előtt adtak, semmit sem éreztem amíg csinálták. Szerintem csak akkor lehet érezni közben valamit ha beképzeli magának a delikvens.

Azt a szemhéjterpesztőt is csak egy fél másodpercig láttam mert még aztán hogy azt felrakták, ráraktak a szememre egy vákumos gyűrűt vagy mit hogy ne mozduljon el, igaz ez kimaradt az irományomból. Ettől csak egy irányba lehetett nézni és az egyetlen dolog amit érezni lehetett az annak a nyomása volt. Mintha a tenyereddel a nyomnád a szemedet.

Na lehet hogy ez még jobban betette a kaput.

Amúgy tényleg olyan volt az egész mintha egy üveglap lett volna az arcom és a doki közt. Mintha hozzám sem ért volna. 2x5-10 perc nem a világvége.

Szerkesztve: - Rog Ertay
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Velem ilyem műtéteket csak altalásban lehetne elvégezni.

Hasonlóképpen reagálok a szemcseppre, mint Kudar.

Már az olvasástól rosszul lettem azóta is görcs van a gyomromban.

A tudat, hogy végig kell néznem a műtétet, borzalmas.

Egyszer egy drótkerítés 3 cm hosszan felszakította a karom, azt mondták varrni kell. Hát azok az orvosok azóta nem alkudoztak annyit, mint akkor velem. Nagyon mondtam, hogy elég egy összehúzó tapasz. De ők varrni akartak. Mondjuk bennem hagytak valami műanyag vackot, ami a varratszedés után két hétten jött felszínre sok genny után, simán kihúztam és már másnap szépen beszáradt, pedig addig a 2 hétig gennyezett.

 

Eddig sem volt gondom a szemüveggel (egyedül sportolásnál kellemetlen, ha fejberúgnak, vagy leesik összetörik), nem vonzott a lencse, sőt az "oküláré" egyfajta többlet műveltséget jelképez olyat ami másoknak nincs, de persze nekem sincs. :)

Szóval a szememben nagyonnagy hős vagy Rog!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem pár éve egy szög hasította úgy szét a mutatóujjamat, hogy a csontomat láttam.Méghozzá cikk-cakkosan elágazó, a heg azóta is ottvan.Persze varrás lett a vége.A legkellemetlenebb a hetene történő varrás kiszedés-visszarakás volt, érzéstelenítés nélkül.Amikor a csuklómat törtem annak is műtét lett a vége, mivel nagyon elmozdult és egymás alá csúsztak a csontjaim.Azóta se tudok sokat írni egyfolytában(akkor altatás is kaptam).

 

Úgy kb 6 éve pedig az osztálytársam úgy fennakadt az ajtókilincsen, hogy letépte félig a karját.Maradt neki a 2 centi széles, 360 fokos heg a keze körül.Szép látvány volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remélem azért majd valamikor eljutsz az opiig. :)

Hát, egyszer talán rászánom magam :cry:

 

ráraktak a szememre egy vákumos gyűrűt

Erre én is emlékszem, mármint hogy ilyet kaptam én is.

 

Eddig sem volt gondom a szemüveggel (egyedül sportolásnál kellemetlen, ha fejberúgnak, vagy leesik összetörik), nem vonzott a lencse, sőt az "oküláré" egyfajta többlet műveltséget jelképez olyat ami másoknak nincs, de persze nekem sincs.

Igen, valahogy én is így vagyok vele :) A lencse nem vonz, a szemüveggel meg együtt élek, amióta az eszemet tudom. Mondjuk szerencsés vagyok, mert anno tornaórák alkalmával én levehettem, mert láttam nélküle. Igaz, a jelenlegi szemüvegem kicsit tákolt lett, mert egyik reggel lazán letörtem a szárát, ahogy szétnyitottam. De majd jövő hónapban lesz új.

 

Amúgy srácok nem olyan szörnyű ez. Az érzéstelenítő csepp, ahogy Rog is írta, csodákra képes, semmit sem érzel. Na meg megkapod a "mindenmindegy" bogyót, és akkor már tényleg minden mindegy.

Eh, mit szóltatok volna ahhoz, mikor apám megjelent az ajtónkban, a tenyerén átfúródott csavarhúzóval (autót szerelt). Vagy mikor egy futóversenyen haver elesett, és mint a pálcika, ketté tört az alkarja :S

 

Szerk: jaj, meg el is felejtettem, mikor felnyaltam a parkolót BMX-el. Jobb térdem szétment, jókora sebb, mikor behajlítottama térdem, lehetett látni a csontot. És én marha nem mentem el orvoshoz (voltam vagy 10, szóval önállóan nem is mentem volna). Csak pár héttel később, mikor még mindig csak bicegtem. Röntgen, csont ép. Doki megnézte a sebet, benyomta a tetanuszt, majd aszonta, hogy ezt varrni kellett volna, de most már minek, már majdnem beforrt. A heget azóta is őrzöm.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó-jó, de ezek véres dolgok meg láthattátok is őket. Ennél a szem-maceránál meg szerencsére nem lehet látni kívülről hogy mit művelnek a dokik.

Szerkesztve: - Rog Ertay
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De ők varrni akartak. Mondjuk bennem hagytak valami műanyag vackot, ami a varratszedés után két hétten jött felszínre sok genny után, simán kihúztam és már másnap szépen beszáradt, pedig addig a 2 hétig gennyezett.

Kolléganőmből 17 év után is jöttek elő varratok. Életmentő vakbél műtétje volt régen, és mivel s.o.s. volt a dolog (utána 1 hétig élet-halál között volt), azzal varrták, ami kéznél volt éppen, és utána néha visszajárt, hogy kihúzzák belőle a felbukkanó maradványokat. Bár már 5 éve nem fordult elő.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó-jó, de ezek véres dolgok meg láthattátok is őket. Ennél a szem-maceránál meg szerencsére nem lehet látni kívülről hogy mit művelnek a dokik.

Maga a tudat borzasztó. "Mindenmindegy" dilibogyó nélkül :) Gondolom, azért is adják :cry:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na jó én könnyen beszélek mert már túl vagyok rajta.

Tudjátok hogy én miért nem akartam ezt az egészet? Lehet nevetni: Egy film miatt amit kábé tíz éve láttam. Nem horror volt hanem egy olcsó sci-fi. Nem volt benne még vér sem, csak néhány rohadék földönkívüli. Elkaptak egy mukit és szemészest játszottak vele. Volt szemterpesztő, vákumgyűrű, lézer helyett más volt.

Amúgy én élőben még nem láttam véres dolgokat. Ha a tevében mutogattak valami opit azt nézni se bírtam. Azóta meg egyre jobban lesem őket ha olyat adnak. Élőben a franc se tudja hogy bírnám-e nézni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tudjátok hogy én miért nem akartam ezt az egészet? Lehet nevetni: Egy film miatt amit kábé tíz éve láttam. Nem horror volt hanem egy olcsó sci-fi. Nem volt benne még vér sem, csak néhány rohadék földönkívüli. Elkaptak egy mukit és szemészest játszottak vele. Volt szemterpesztő, vákumgyűrű, lézer helyett más volt.

Csesszus, azt én is láttam, azóta is frászt kapok, ha eszembe jut :) Semmi más nem maradt meg a filmből, csak ez.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Asszem a Lángoló ég volt a címe. Egy állítólagos igaz eseményt dolgoz fel. Engem is kirázott a hideg amúgy amikor ráborítottak valami fehér lepedőt aztán csak a szemén meg a száján hagytak egy-egy nyilást.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, tegnap jó kis térváltásos karácsonyfavásárlásban volt részem. Elmentünk karácsonyfát venni apámmal, aztán otthon ébredtünk. A térváltás közötti eseményekről meg csak pár dolog tanúskodik:

1. Van itthon fa - jó pont

2. Kurvára fáj a fejem - rossz pont

3. Megöltem a billentyűzetet egy pohár teával (szerintem ez okozta a fejreállt írást a kvíz topicban... ez meg a tény, hogy észnél sem voltam :hmm: ) - baromi rossz pont, vehettem újat...

 

Jó dolog ez a faterral való karácsonyfa vásárlós biznyisz :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megöltem a billentyűzetet egy pohár teával (szerintem ez okozta a fejreállt írást a kvíz topicban...

Én meg már azt hittem hogy azelőtt nézted az Abysst és az hatott rád úgy.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt... :) Én is írtam már a fórumra kapatosan, de hogy ennyire ne tudjak írni. :) Én ilyenkor már le se ülök a gép elé, ha ennyire kész vagyok. :hmm: Én majd ma megyek mézes-pálinkázni. Aztán jövök. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én még csak félig becsípve írtam :)

És ki tudja, mi lesz ma, mert du lesz a céges karácsonyi összejövetel :hmm: Igaz, hogy már a fél cég nem dolgozik, de azért maradtunk még néhányan a piára, stb. :)

Szerkesztve: - MissKarrde
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rog: sajnos azt még nem tudtam megnézni, csak letölteni :)

 

Ody: eddig én se gondoltam volna, hogy így leülök gépezni. De mivel mikor felkelltem, éppen az NFS Most Wanted futott, szerintem a netezés még csak a kezdet volt :hmm: A mézespálinkából meg igyál egyett a fórumközösség egészségére is cheers.gif

 

Misskarrde: jó szórakozást.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rog: sajnos azt még nem tudtam megnézni, csak letölteni :hmm:

Ami késik nem múlik. :)

Nekem a letöltés három hét volt mert azon kívül még volt egy csomó leszednivaló, a megnézés meg aznap éjszaka volt amikor lejött a harmadik RAR. Méghozzá fülhallgatóval hogy ne zavarjon senkit.

De nem volt semmi. Azután már valahogy el tudom képzelni hogy milyen lehet házimozizni.

A sztereótól valamikor csak eljutok a sokhangfalas módszerig.

Szerkesztve: - Rog Ertay
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.