Chuck Wendig: The Aftermath Trilógia

[Darth Revan9]

Már vagy harminc másodpercbe is beletelik begooglie-zni. Azért a műfordítás nem ám valami misztikus dolog, aminél minden mondaton napokat kell töltenie a fordítónak.

Akkor ezt mondd el nekik is.

[Dzséjt]

Minek, ők is tudják. Még egyik műfordító ismerősöm sem panaszkodott arra, hogy annyi munkája van, hogy nincs pár perce googlie-zni (viszont tavaly Kamper Gergővel több óránk is volt arra, hogy egy fordításon azon vitázzunk, hogy most Obi vagy Ikea). Pedig a fordítókat sem fizetik agyon hazánkban, szóval nekik is alapból k*rva sok melót be kell vállalniuk, amikre kevés idejük van (ráadásul sokuk nem is alkalmazott, hanem vállalkozó, így tulajdonképpen maguk dönthetik el, mennyit és mikor vállalják be). Ezt sem a Disney hozta az országba a Star Wars könyvekkel. A hazai könyvkiadás nem ám most lett sz*r, tíz évvel ezelőtt is az volt.

[Nute Gunray]

Szerintem ez lehetne az egész trilógia szekciója (a második kötet novemberben jelenik meg magyarul).

 

szerk: Ennek megfelelően átneveztem a topik címét és alcímét, ha nem gond.

Szerkesztve: 2016. Augusztus 23. - Nute Gunray

[Darth Cupsy]

Most kezdtem neki az első résznek, az első "Közjátékban" van szó egy rohamosztagos sisakgyűjteményről amiben a művész különböző színűre festette a sisakokat illetve virágokat és a lázadás szimbólumait festette rájuk ez csak nem egy utalás Sabine-ra?!

[Nute Gunray]

Chuck Wendig: Utóhatás

 

Ha ez egy önálló regény volna távol a Galaxis sorsdöntő eseményeitől, a történet még csak-csak elmenne, hiszen mindig érdekes látni egy bolygón keresztül, miképp változnak a dolgok. Ez a része tetszett is, a Birodalom informális hatalma a Külső Gyűrű világaiban jól be lett mutatva.

 

De ez a könyv egy nagyobb projekt része, annak is a kezdete, nevezetesen az új Disney-féle kánonnak ad új irányvonalat. Legalábbis adna, de valójában itt egy nyúlfarknyi történetről van szó amely hosszasan el van nyújtva, ráadásul az író stílusa is hagy kívánnivalót maga után és akkor még finoman is fogalmaztam (a birodalmi jeleneteknél egy az egyben Kevin J. Anderson jutott eszembe, Wendig nagyon hasonlóan ír). Sőt, ha úgy vesszük a könyvben nem történik semmi, a "közjáték"-nak elkeresztelt rövidke fejezetek meg egyenesen érthetetlenek, hiszen a főszálhoz egyáltalán nincs közük. Nyilván az volt az író szándéka, hogy különböző aspektusokból bemutassa a Galaxis életének átalakulását és az átmenetet a Birodalomból az Új Köztársaságba, de ehhez ezek a néhány oldalas irományok gyengék és erőtlenek voltak.

 

Azt tudtam értékelni, hogy Akiva világa jól be lett mutatva, és számos régi és ismerős faj is felbukkan a történetben. A szereplők motivációja azonban érthetetlen volt, kiemelten gondolok itt a zabrak fejvadászra és a renegát birodalmira. Ez a könyv számomra egy elpuskázott lehetőség, az immár a Legends-hez tartozó X-szárnyú-sorozat sokkal de sokkal jobban fogott hozzá a közvetlenül az Endor utáni időszak bemutatásához. Számomra, egyelőre, továbbra is az a mérvadó.

 

Gyenge hármas, de azt is csak jó indulattal.

[Darth Revan9]

Az első részt nem is szeretik túl sokan. A második már állítólag jobb.

[Nute Gunray]

Azt most fogom olvasni.

[Dzséjt]

Én eddig kétszer álltam neki... Eddig egyszer sem jutottam pár fejezetnél tovább. Egyszerűen baromira nem érdekelnek a szereplők.

[reaper]

Adósság befejezve, jelentem, tényleg nagyságrendekkel jobb az elsőnél, a csapat is sokkal érdekesebbé vált, pedig az elején nálam se volt a viszontlátás nagy örömre. Viszont sokkal jobban beindult az átkötés az új érába, gazdagodtunk egy érdekes új gonosszal, meg az egész összességében pozitív élményt hagyott, nem érdektelent, mint az első. Csak tartson ki a tendencia a Birodalom végére is

[Nute Gunray]

Chuck Wendig: Adósság

 

Egyetértek, a második rész szerintem is jobb lett az előzőnél, de még mindig a gyengébb kánon regények között van, úgy érzem, az X-szárnyú sorozat jóval reálisabban mutatta be az Endor utáni időszakot, amelyben a Birodalom erodálódása és összeomlása egy jóval lassúbb folyamat.

 

A továbbiakat spoiler mögött folytatom:

 

 

 

Tetszett, hogy végre a politikai szál jobban ki lett bontva, bár természetesen a Vérvonal után csak fapados kivitelezésben (a közjátéknak nevezett fejezetek nálam továbbra sem értek célt, a Ryloth felszabadulásának pár oldalas részletezése már-már bugyuta volt). Azok a problémáknak a csírái, amelyek 3 évtizeddel később elemi hatással jelentkezni fognak, már itt kisarjadnak, de természetesen még nagy az optimizmus. Azonban Leia különutassága már itt megfigyelhető, akárcsak a későbbi Ellenállás vezetőinek viszonyulása a békeegyezményhez. Ezen kérdés mentén gyakorlatilag a Lázadás frakciója kettészakad, amelynek a nyomai már itt felfedezhetőek.

 

Az mindenesetre tény, hogy a kánon eddig Mothma renoméját rombolta le leginkább, de alaposan. A RO és a Vérvonal után harmadjára is jó volt olvasni ezt az egységességre törekedő vonalat.

 

A csapat ezúttal jóval dinamikusabban és harmonikusabban működött együtt, sokkal több volt a releváns párbeszéd, bár időnként az író továbbra is ragaszkodott az idétlen, oda nem illő mondatokhoz, amelyeket nem tudtam sehová tenni. A Kashyyyk szenvedését bemutatták, ám igazából itt az arányokkal annyira nem voltam megbékélve, a bolygó felszabadítása akár egy regényt elbírt volna, így viszont kissé összecsapott volt, bár történik rá utalás, hogy a Kashyyyk még korántsem szabad teljes területében.

 

Legjobban talált a Felszabadítás Napi ünnepségeken kialakult káosz bemutatása tetszett. Érdekes, hogy az egykori Lázadás vezérkarából a Legends után a canon-ban is Madine halt meg legelőször kronológiailag.

 

 

Egy valami szöget ütött a fejembe:

 

 

Amikor Gallius felszökött a hajóra, a Birodalom még nem is létezett, hiszen a flashback szerint 30 évvel vagyunk az Adósság történései előtt (azaz kb. YE 25). Még a Klónháború sem tört ki, bár Palpatine már főkancellár, de ehhez képest császárként hivatkozik magára, és ráncokkal szabdalt ábrázattal van körülírva. Nekem a szövegkörnyezetből is az jött le, hogy az a kép, ahol Rax egy képen szerepel Palpatine-nal, Mas Ameddával, Yularennel és másokkal, nem sokkal a megtalálása után készült. Szerintem itt hibázott az író és a Story Group is.

 

 

4/5

[Darth Revan9]

Nemsokára hozzákezdek az Adóssághoz én is. Ügyes vagy Nute, gyorsan megvolt.

[Darth Revan9]

Kb. az egyharmadánál vagyok. Eddig nem túl izgalmas.

[Dzséjt]

Utóhatás: hát nem ez lesz a kedvenc SW könyvem, de a végére egész beindult. Kétszer kellett nekiállnom, de a végén azért nem bántam meg, hogy végigolvastam. Még szenvedésnek se mondanám, az első nagyjából 150 oldalt kellett csak átnyögni, onnantól végre nem egy érdektelen bolygó érdektelen bandájával foglalkoznak.

 

Ami tetszett:

- Nevesítették az Y-szárnyú pilótát a II. Halálcsillagban.

- A teljes birodalmi szál.

- A sok kitekintés az ep1-3-ra és a TCW-re.

- Csont Uraság (bár a neve savaborsa sajnos magyarban elveszett: Bone, azaz B One, mint B1 droid).

 

Ami nem tetszett:

- Wedge-et totál fölöslegesen tették bele a sztoriba, ezt akárki eljátszhatta volna. És a magyar változatból Fulcrum emlegetése is kimaradt. Ezt tényleg nem tudom megérteni, a ferdítők milyen alapon hagynak ki fontos információkat! Ez tiszteletlenség az íróval, a könyvvel és az olvasókkal szemben is, amatőr húzás és elmehet a fordító a búsba az ilyenekkel. És ki tudja, hány ilyen veszik el a fordítók miatt...

- A lázadó kommandós sztorija is maximálisan fölösleges időhúzás volt.

- A könyv első 150 oldala, míg a Surat ügy fel nem oldódik. Ami mellesleg szintén nem vezetett sehová.

- Rendkívül érdektelen karakterek.

- Jas endoros előélete baromság!

- Unalmasak a "közjáték" részek. Feleslegesen megnyújtják a történetet, miközben csak sablonos, semmit sem adó életképeket kapunk a Galaxisból. Egyedül talán a jakkui rész volt érdekes, de az meg pöppet erőltetettnek hatott.

 

A könyvnek tehát két nagy baja van: rengeteg felesleges, sehová sem vezető elem húzza el, és ritka érdektelenek a főszereplők. Hiába láthatjuk Temmint az ep7-ben, ott sem olyan karakter, akire túl sokáig emlékszünk, vagy akinek az előéletére kíváncsiak vagyunk. Ha mondjuk helyette Poe Dameron lett volna, az mindjárt érdekessebbé tette volna. Persze Poe nyilván nem szerepelhetett, hiszen jóval fiatalabb Temminnél, de azt hiszem, a lényeg átjön.

 

 

Amikor Gallius felszökött a hajóra, a Birodalom még nem is létezett, hiszen a flashback szerint 30 évvel vagyunk az Adósság történései előtt (azaz kb. YE 25). Még a Klónháború sem tört ki, bár Palpatine már főkancellár, de ehhez képest császárként hivatkozik magára, és ráncokkal szabdalt ábrázattal van körülírva. Nekem a szövegkörnyezetből is az jött le, hogy az a kép, ahol Rax egy képen szerepel Palpatine-nal, Mas Ameddával, Yularennel és másokkal, nem sokkal a megtalálása után készült. Szerintem itt hibázott az író és a Story Group is.

 

Vagy a fordító. Nem ez lenne az első eset, hogy mellényúlnak egy ranggal, pláne, ha a fordító nincs is képben. A ráncos leírás viszont szerintem nem hiba, Palpatine az ep2-ben eléggé leroggyant volt, így egy az ep1-2 közé eső jelenetben leírhatják így. Későbbi arcképét inkább a ragyás jelzővel szokták illetni.

[Darth Revan9]

Jaj, a rövid idő és a kapkodás ennyi kihagyást szül... Szente Mihály és Oszlánszky Zsolt is profi munkát szoktak végezni, de az ő állításuk szerint nagyon kevés idő van a fordításra. Mihály már pedzegette, hogy ha több időt kapnának még egyszer-kétszer átolvasnák a szöveg anyagot, de állítólag erre nincs idő. Egyből megy a szöveg a lektorhoz, aztán meg a tördeléshez.

[Dzséjt]

És? Attól ez még k*rva komoly hiba, és ahogy kiderült, nem egyedi jelenség! Nekem is kevés időm van sok dologra, de ha elcseszem, senkit nem érdekel a kifogás, az olvasók lecsesznek, a főnökeim lecsesznek - mindnyájan jogosan! -, és a hiba hiba marad. A profi munka ott kezdődik, hogy nincsenek súlyos hibák. Ez legfeljebb korrekt iparos munka.

[Darth Revan9]

Attól meg még állandóan ezt kapom hivatalos válaszként a kiadótól is.

[Donát]

Utóhatás: hát nem ez lesz a kedvenc SW könyvem, de a végére egész beindult. Kétszer kellett nekiállnom, de a végén azért nem bántam meg, hogy végigolvastam. Még szenvedésnek se mondanám, az első nagyjából 150 oldalt kellett csak átnyögni, onnantól végre nem egy érdektelen bolygó érdektelen bandájával foglalkoznak.

A helyenként gyermekded megfogalmazást se feledjük. Sokszor, mintha egy 10 éves írta volna.

[Dzséjt]

A helyenként gyermekded megfogalmazást se feledjük. Sokszor, mintha egy 10 éves írta volna.

Az engem nem szokott zavarni, ha a sztori vagy a karakterek lekötnek. Ha már a megfogalmazás zavar, akkor el sem olvasom, de annak már nagyon sz*rnak kell lennie. Plusz, ilyen szempontból csak ritkán ítélkezek, mert fogalmam sincs, hogy az eredeti van gyermekien megfogalmazva, vagy csak a magyar változat.

[Darth Revan9]

Chuck Wendig: Utóhatás: Adósság

A könyv elolvasása során vegyes érzéseim voltak. Csak a második felében, illetve a vége felé éreztem azt, hogy ez mégis csak egy jó könyv lesz. Wendig párbeszédei valahogy most idegesítőbbek voltak számomra, mint az első kötetben. A cselekmény nagyrészt az előző részben megismert karakterek körül bonyolódik. Norra és csapata továbbra is birodalmi tisztekre vadászik, aztán az igazságszolgáltatás elé citálják őket. A csapatban nő a feszültség, a veszekedések elég gyakoriak. A birodalmi szálban Rae Sloane és titokzatos főnöke: Gallius Rax admirális kerül középpontba. Rax állandóan arról papol, hogy egy más Birodalmat akar létrehozni, tettei mégis Darth Sidious módszereire emlékeztetnek. Egyébként észrevehető a kronológiai baki, mert a 30 évvel a könyv előtt játszódó prológusban és epilógusban már van Birodalom, csillagromboló és Palpatine császár. Valószínűleg inkább 20 évvel játszódhatnak korábban azok a jelenetek. A regény első fele több helyen unalmas és lapos. A második fele viszont rendesen egyenlít. Wendig rendesebben kifejti a szálakat, többet látunk a formálódó Új Köztársaságból, a széthulló Birodalomból. Jók voltak az utalások a Leia hercegnő, a Megtört Birodalom, a Marvel Star Wars ongoing sorozatára, valamint A Klónok Háborúja sorozatra és egy-két egyéb műre.

 

Norra és Temmin élete megváltozik, mikor előkerül Brentin, Norra férje Asmead Zárkájából. A Chandrillán lezajlott váratlan fordulat nagyon ütős lett. Jó volt behozni ezeket a chipeket, melyek erősen emlékeztetnek a klónok chipjeire. Jas és Jom kapcsolata még nem forrott ki, ezek a jelenetek valahogy érdeklenek lettek. Sinjir csak teszi a dolgát, ami érdekes, hogy a birodalmi vallatótiszt szerepéből nem igazán tud kizökkenni. Csont uraság továbbra is haláli. Kedvenc részeim közé tartoznak a Kashyyykon történtek: Ashmead Zárkája és bolygó felszabadítása. Han, Leia, Csubi végre nagyobb szerepet kaptak. Luke-ot hiányolom. (Remélem vele is foglalkoznak majd előbb-utóbb.) A Leia-Mon Mothma ellentét érdekes pont volt, mely előrevetíti a Vérvonal című regényben történteket. Rae Sloane hite Rax-ban a könyv végére megrendül. Szövetsége Brentinnel érdekes lehetőségeket vetít előre. A legérdekesebb mégis a Jakku és Darth Sidious ásatásai, melyek Az ébredő Erőhöz, valamint a VIII. részhez is kapcsolódási pont lehet. Talán ez volt az a rész, aminél azt mondtam: nagyon várom a folytatást.

 

Jó volt, de nem a legjobb. Az első fele nagyon lehúzza. Szerencsére a második fele már nagyon erős, e miatt négyes.

[MissKarrde]

Jobb, mint az első rész volt, de még mindig elmarad egy jobb SW-regénytől. Tetszett, hogy az ÚK úgy alakul, hogy abból a Vérvonal/ep7 idején tapasztaltak jönnek majd ki.

 

A börtönös és a chipes rész viszont egyáltalán nem jött be. Ha ez egy jól működő technológia lenne, akkor pl. egyszerűbb lett volna Hanba is beültetni Felhővárosban, aztán egy csomó gondjuk megoldódott volna. Egyszerűen kilóg a SW-ból.

 

[Donát]

Az Utóhatás végén szereplő flottaadmirális megegyezik az Adósságban szereplő

Rax-szal?

 

 

Csak mert a neve ott még nem volt leírva, itt meg (az első 80 oldalon) teljesen máshogy viszonyul hozzá Rae, mint az első könyv epilógusában...

[Nute Gunray]

Igen, megegyezik.

[Donát]

Igen, megegyezik.

Kössz. Akkor itt valamiféle koncepcióváltás lehetett a könyvek között...

[Darth Revan9]

Végre szerepel

Luke az Utóhatás harmadik részében. Sőt, Jar Jar-t is láttam a szereplő listában

.

Viszont az első olvasói vélemény, amit a kötetről olvastam eléggé lehúzta a harmadik részt.

[Darth Sky]

Utóhatás

 

A túlnyomórészt negatív kritikák miatt rosszabbra számítottam, bár a kedvenc regényeim közé se fog tartozni. A cím alapján nem vártam nagyszabású, galaktikus eseményeket, utózöngének pedig ideális volt. Alapjáraton egy egyszerű kalandregénynek hatott a könyv, ami az itt-ott befigyelő gyengébb húzások ellenére összességében szórakoztató volt. Érdekes, de ez (felnőtt regény) jóval inkább ifjúsági stílusúra sikerült, mint Az elveszett csillagok (ami pedig ifjúsági).

A birodalmiak párbeszéde helyenként tényleg elég idétlenre sikerült. Furcsa volt belegondolni, hogy ezek a gyerekek módjára civakodó, primitív illetők alkották a Birodalom megmaradt vezérkarát. Az viszont reális következménye volt ennek, hogy ebben a formában nem lehetett újra egyesíteni a Birodalmat. Az epilógusban szereplő "fordulat" egész jó volt... először azt hittem, hogy Thrawn a gyanúsan meg nem nevezett flottaadmirális, de azóta utánaolvastam. A karakterek kellően változatosak voltak, de kibontani már kevésbé sikerült őket. Norra és Temmin viszonyát jobban is megírhatta volna Chuck, főleg, hogy már az elején tudtam, csak azért bunkózik az anyjával Temmin, hogy aztán a végére látványosan szerethesse, és meglegyen a "karakterfejlődés". Jas felajánlkozása Sinjirnek teljesen értelmetlen, előzmények nélküli volt... az meg, hogy a férfi meleg, teljesen szükségtelen, funkciótlan és erőltetett húzásként hatott. Jas Emarit egyébként végig a TCW-beli Sugiként képzeltem el, erre kiderült, hogy rokonok. Wedge mintha csak azért szerepelt volna, hogy legyen egy ismerős arc is Ackbar mellett. Bár kíváncsi lettem volna, mi van ekkor a Luke-Han-Leia trióval a kánon szerint, üdítő változatosság volt a tucatnyi Legendák regény után, hogy ők nemigen szerepeltek (egyedül Han és Chewie egy közjátékban), és az újaké volt a terep. Norra Wexley és Rae Sloane mint női hős és antihős érdekes elképzelés volt, de egyelőre nem hagytak bennem mély nyomot. Az Ep7-tel való kapcsolat viszont pozitívum.

A közjátékok java részének nem sok értelmét láttam, ennek ellenére érdekes volt pár oldal erejéig bepillantani random bolygókra. A könyv elején, Coruscanton a Palpatine szobor "lefejezését" nem értettem, mert a film végén csak ledöntik. Vagy több szobor is van?

Volt egy utalás, amiről Snoke jutott eszembe... a birodalmiak egy része úgy gondolta, hogy a Sith-ek mintájára a Sötét Oldalt tanulmányozva az Ismeretlen Régiók felé kéne visszavonulniuk, hogy olyan tudás birtokába juthassanak, ami segít feltámasztani a Birodalmat. Mondván, a Birodalom és a Sith-ek annyira egybeforrtak, hogy előbbi nem lehet meg az utóbbi nélkül.

Szerkesztve: 2017. Május 3. - Dzséjt

[Darth Cupsy]

Coruscanton a Palpatine szobor "lefejezését" nem értettem, mert a film végén csak ledöntik. Vagy több szobor is van?

 

Láttál te már olyan diktátort akiről csak egy szobor készült? Valahol beszéltünk erről, itt a topicot végig futottam, de nem láttam, úgyhogy szerintem máshol. Igen az egy másik tér másik szoborral.

[Darth Sky]

Jogos, bár én nem olvastam az erről folytatott eszmecserét. Úgy tűnt logikusnak, hogy az író is arról a szoborról ír, amit az Ep6 végén láttunk ledőlni.

[Nute Gunray]

Számomra ezek a közjátékoknak nevezett fejezetek inkább kínosak voltak. Ahhoz túl rövidek és gyermetegek, hogy érdemben bemutassák, a Galaxis egyes helyein miképp rázták le magukról a Birodalom rabigáját. A szándékot értem, árnyalni akarták a képet, illeszkedve az új érához (ezért szerepel olyan bolygó is, amely csak rosszul járt a Birodalom eltűnésével), de ennek érzékletes bemutatására az író szerintem kevés volt.

[reaper]

A Birodalom vége:

 

A nehézkes első rész után jelentős javulást hozó második könyv szintjét úgy érzem, sikerült tartani. A végén azonban több kérdőjelet hagy a könyv, amelyekre remélhetőleg a filmekben kapunk elégséges válaszokat:

 

Tetszett, hogy végül is sok minden, ami a Halálcsillag után történt, Palpatine terve volt, szerintem jellemző rá, hogy bár nem hitt abban, hogy tényleg elbukhat, de csak volt arra is elképzelése: ha nincs ő, ne legyen Birodalom se.

Érdekesek voltak a szerintem Snoke irányába tett utalások, az Ismeretlen Régiókban fogadni mernék rá, hogy ő lesz az, amire utaltak - és nagyon szomorú lennék, ha a filmekben ő csak úgy lenne, legyőznék és ennyi, a háttere kibontása meg a könyvekre maradna. Az egész saga integritásának jót tenne, ha a folytatások ezen része is ilyen módon kapcsolódna a korábbiakhoz.

 

[Darth Sky]

A Birodalom vége

 

Tegnap végére értem a könyvnek, így az egész trilógiának, amiről vegyes érzéseim vannak. Egyfelől voltak benne remek ötletek és jól megvalósított részek, másrészről viszont számos ponton felütötte fejét a következetlenség és a buta párbeszédek sorozata. Míg teljesen felesleges dolgokkal oldalakon keresztül foglalkozik az író, addig a lényegesebb történéseket gyakran viszonylag röviden letudja, így az összecsapottnak hat.

A példa kedvéért, engem teljesen hidegen hagyott Sinjir és Conder oldalakon keresztül tartó homokos ömlengése, vagy a helyenként teljesen érdektelen közjátékok, viszont szívesebben olvastam volna Ben Solo születésének körülményeiről (amit a feltételes mondatok miatt nem is közölt egyértelműen az író ), vagy Rax tervének részleteiről az Ismeretlen Régiókban. Pontosan hogy tervezte létrehozni az Első Rendet a Birodalom hamvaiból? Egy szuper-csillagromboló vajmi kevésnek tűnik ehhez. Milyen gazdasági rendszerre épít, van-e tőkéje és erőforrásai?

Eleinte nem tetszett, hogy Palpatine "tartalékterve" mindössze az volt, hogy a halála után ne létezzen tovább a Birodalom. De valamelyest jellemző rá ez a hozzáállás: ha az övé nem lehet, másé se legyen. A Naboo-t is ennek szellemében akarta "megtisztítani". Viszont felmerül a kérdés, hogy nem érdekli a hagyatéka? A Birodalom által tovább élhetett volna a szelleme, az eszméi. Igaz, hogy erre alkalmas vezető híján láthattuk, milyen gyorsan inkompetensé (Sloane), majd elkorcsosulttá (Rax) vált a korábbi rendszer. Ugyanakkor a Legendák-beli változat sokkal érdekesebb (még ha a történet kivitelezése nem is a legjobb). Palpatine-ra jellemző, hogy mindig van egy B és C terve is. Így logikusabb lett volna, ha a halála esetére is kitalált volna valamit, hogy ne vesszen el minden, amit elért. Igen, a klóntestek és szellemének átköltöztetése erre alkalmasak lettek volna. Főleg, hogy Palpatine már a Kánon szerint is igen bizarr és meredek dolgokkal kísérletezett, hogy legyőzze a halhatatlanságot. Aki ismeri a képregényeket, az tudja, hogy Palpatine egyik tudósa, Cylo számos testtel rendelkezett, amelyekbe képes volt átköltöztetni a tudatát. Tehát, már a Kánontól sem áll távol ez a megoldás.

Kíváncsi lettem volna rá, hogy Rax miért látta jónak Palpatine tartaléktervét, ha utána saját szándéktól vezérelve létre akarta hozni az Első Rendet. Célszerűbb lett volna a már meglévő birodalmi gépezetet átalakítani... ehelyett lerombolta az egészet, hogy aztán csaknem a nulláról újrakezdje. Nyilván ki akarta szitálni az alkalmatlan, bomlasztó selejtet (akivai csúcstalálkozó), de a jakkui csata és a Birodalmi Flotta csaknem teljes pusztulása ebből a szempontból értelmetlen volt. Az emberi erőforrás és hadihajók értelmetlen eldobása.

Karakterek terén nem érzem, hogy sikerült volna emlékezeteset alkotni. Sloane-ből és Norrából hiányzott valami plusz, ami kiemelte volna őket az átlag karakterek szürkeségéből. Vajon mikor születnek olyan klasszikussá váló karakterek az új EU-ban, mint Mara Jade, Thrawn, Talon Karrde vagy Garm Bel Iblis? Csak hogy néhányat említsek.

Néhány következetlenség, ami nagyon szemet szúrt. Egyrészt, ha 5 évvel járunk a yavini csata után, vagyis eggyel az endori után, miért hangzik el többször is, hogy az endori csata évekkel ezelőtt zajlott? Ezen kívül akadt egy olyan visszatekintés, ami 25 évet ugrik a múltba, de már az Ep3 után járunk benne... akárhogy számolom, YU 5-höz képest a -25 év YE 20-van játszódik, ami még javában a Klónok Háborúja. A halálom az ilyen következetlenség, főleg, mivel én aprólékosan szerkesztgetem az idővonalat. Nem hiszem el, hogy a Lucasfilmnél nem tudják ugyanezt megtenni. Aztán akadtak olyan marhaságok is, mint az egyik Niimáról szóló jelenet: többször (!) eltalálják sugárvetővel, de nem csak, hogy nem hal bele (hozzáteszem, a szintén hutt Ziro egyetlen lövéstől meghalt, ami reálisabb is), utána még arra is marad ereje, hogy egy több tonnás (!!!) kompot felborítson... Itt nagyon fogtam a fejem. Sokan a Legendákat szidják, de a Kánonba is tudnak hülyeségeket írni. Olyan apróságokról már nem is beszélek, hogy mégis miért vérzik egy sugárnyaláb okozta lőtt seb? A hő kiégeti a sebet, így kizárt dolog, hogy az vérezzen. Ennek ellenére, az író úgy gondolja, hogy akit sugárvetővel lelőnek, annak a vére csöpög és átáztatja a ruháját...

 

Sajnos nem lett az új EU Thrawn-trilógiája, de összességében nem volt rossz, az idegesítő apróságok ellenére egyszer megéri elolvasni.