Ugrás a kommentre

3x16 - Secret Cargo


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Két eset lehetséges: vagy alulbecsülte Mon Montha jelentőségét, vagy alulbecsülte a találkozó jelentőségét, és ezért adott egy esélyt Pryce-nak, hogy bizonyítson. Talán Thrawn nem tudja, hol tart a lázadósejtek szerveződése, és még mindig kisebb csoportokban gondolkodik. Amilyen zseniális taktikus, ez azért nehezen elképzelhető, de más magyarázatot nem tudnék mondani, miért nem ő maga ment. Végül is ő is tévedhet. :)

Pryce maga mondta, hogy személyesen ő szeretné elkapni Mothmát, és ugyan a döntés Thrawn kezében volt, semmi sem indokolta, hogy ne teljesítse a kormányzóasszony kérését. Többet ő sem tudott volna tenni, ebben a szituációban. Esetleg több Interceptor (vagy Defender) bevetésével lett volna nagyobb az esély a sikerre, de ezt a részét az akciónak még Thrawn intézte. Pryce és Constantine itt nem sokat hibáztak, max annyit, hogy nem küldtek ki TIE-okat a Ghost köré, mert azok talán megakadályozhatták volna a szökést a vonósugár tönkremenetele után. De igazából egyszerűen el kellett volna intézni az Y-szárnyúakat a ködben, esetleg működésképtelenné tenni a Ghostot (amit meg is csináltak volna, ha Arany Ötös nem áldozza fel magát), és akkor ott a siker.

 

Közben olvastam Fulcrum spoileres megjegyzését, hogy mi lehet az oka az X-szárnyúak mellőzésének, de azoknak egyébként sincs ion ágyújuk, igaz? Márpedig ebben a részben az ion ágyúknak elég komoly jelentősége van, és ezzel minden szempontból az Y-szárnyúak voltak a legalkalmasabbak a kísérő hajók szerepére.

Pedig ha már rendelkeznek X-szárnyúakkal, akkor azok sokkal alkalmasabbak egy ilyen kísérő feladatra. Az ion ágyú nem kell egy könnyű cirkáló megsemmisítéséhez, ezt már korábban láttuk. Nem azt mondom, hogy pusztán felvágás volt az elején amikor bevetették, de egy X-szárnyú ezt ugyanúgy meg tudta volna csinálni. Kicsit sarkítva a dolgot normál körülmények között (pl. amikor nem egy kísérleti vadásszal állnak szemben) az ionágyú akkor lehet hasznos, ha az Y-szárnyú spórolni akar a protontorpedóival. Ellenben a ködben egy X-szárnyú nagyobb eséllyel vette volna fel a versenyt mind az Interceptorokkal, mind a Defenderrel, mert ahogy láthattuk ez a két hajó típus Y-szárnyúakat reggelizik (legalábbis a Defender biztos, de tűzerőben az Interceptor nem marad el sokkal a nagytestvér mellett).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arra gondoltam, hogy a TCW idején sem volt már problémás kinyírni egy szenátort, ha jól emlékszem, de már rég láttam. :)

A TCW idején Palpatine egyetlen köztársasági szenátort, annyit nem ölt vagy öletett meg. ;) Egyetlen szenátort halt meg, Onoakonda Farr, de azt a saját segédje nyuvasztotta meg, és Palpadiousnak köze nem volt hozzá.

 

Az adásban koordináták? Hát öngyilkosok ezek? :D Akkor mi a garancia, hogy nem néhány csillagromboló terem ott hamarabb, hanem a csatlakozni kívánók? Nem, ez őrültség lenne.

Nekem nagyon az jött le, hogy a történet végén leadott adás nem a(z amúgy a Birodalom által ellenőrzött) HoloNeten ment (amiről már az első évad óta tudjuk, hogy nem lehet csak úgy rákapcsolódni akárkinek), hanem csak a Lázadók Hálózatában lévő sejtek hallhatták, nekik szólt, az ő belső kommunikációs csatornáikon adták le. Nem nyílt felhívás volt, hogy jöjjön boldog-boldogtalan, hanem az volt a cél, hogy az Ahsoka és Bail által összehozott, de laza kapcsolatú Lázadók Hálózatának tagjai szövetségre lépjenek, és megalakuljon a szoros együttműködést jelentő Lázadók Szövetsége. Ezt egy birodalmi sem látta, se Owen bácsi a farmon, se Han a Cantinában, se Lando akárhol, se Jabba a palotájában, csak és kizárólag a lázadó sejtek tagjai. Ezután vajmi nehezen tudnám elképzelni, hogy csillagrombolók is érkeznének, ha ez az üzenet a koordinátákat is tartalmazta, mivel a Birodalom nem is tud az üzenetről.

 

Pedig ha már rendelkeznek X-szárnyúakkal

De még nem rendelkeznek X-szárnyúakkal, pont, történet vége. ;) Majd megkapod az X-szárnyúidat, csak várj türelemmel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ben Kenobi keresése pontosan olyan küldetés, ami neki való, és igazából Ezra nem kell hozzá.

Kár, hogy nem említette Bail-nek ő biztos sok utánajárástól kímélné meg. Már persze ha tényleg ez van a háttérben.

 

A TCW idején Palpatine egyetlen köztársasági szenátort, annyit nem ölt vagy öletett meg. ;) Egyetlen szenátort halt meg, Onoakonda Farr, de azt a saját segédje nyuvasztotta meg, és Palpadiousnak köze nem volt hozzá.

 

Csak megfélemlítés volt, súlyosabb sérülésekkel.

 

Nekem nagyon az jött le, hogy a történet végén leadott adás nem a(z amúgy a Birodalom által ellenőrzött) HoloNeten ment (amiről már az első évad óta tudjuk, hogy nem lehet csak úgy rákapcsolódni akárkinek), hanem csak a Lázadók Hálózatában lévő sejtek hallhatták, nekik szólt, az ő belső kommunikációs csatornáikon adták le. Nem nyílt felhívás volt, hogy jöjjön boldog-boldogtalan, hanem az volt a cél, hogy az Ahsoka és Bail által összehozott, de laza kapcsolatú Lázadók Hálózatának tagjai szövetségre lépjenek, és megalakuljon a szoros együttműködést jelentő Lázadók Szövetsége. Ezt egy birodalmi sem látta, se Owen bácsi a farmon, se Han a Cantinában, se Lando akárhol, se Jabba a palotájában, csak és kizárólag a lázadó sejtek tagjai. Ezután vajmi nehezen tudnám elképzelni, hogy csillagrombolók is érkeznének, ha ez az üzenet a koordinátákat is tartalmazta, mivel a Birodalom nem is tud az üzenetről.

Ez így lenne logikus viszont a jelek nem feltétlenül erre utalnak. Először is az öreg Jho kocsmája nem hiszem, hogy a lázadó sejt bázisa, másrészt a szöveg mintha minden polgárhoz szólt volna. Aki eleve lázad azt már nem nagyon kell feltüzelni. Remélem majd megkérdezik erről Pablot. :D

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak megfélemlítés volt, súlyosabb sérülésekkel.

Pontyosan! Ami szintén csak azt jelzi, hogy az öreg Palpatine nem öldösi le a kritikusait, maximum megfélemlíti őket, bár ezzel is csak akkor él, ha a tervecskéi útjában állnak. De Mothma még nyilván nem állt ott sem, mert elég egészségesnek tűnt. Most viszont lehet, hogy felkerült a kinyírandók listájára. :)

 

Ez így lenne logikus viszont a jelek nem feltétlenül erre utalnak. Először is az öreg Jho kocsmája nem hiszem, hogy a lázadó sejt bázisa, másrészt a szöveg mintha minden polgárhoz szólt volna. Aki eleve lázad azt már nem nagyon kell feltüzelni. Remélem majd megkérdezik erről Pablot. :D

Miért ne lehetne a kocsma mostanra lázadó gyülekezőhely? Csak lázadókat látni ott, ráadásul Ryder körözött egyén a Birodalomban, több pilóta meg a jellegzetes egyenruhában feszített (úgyhogy valószínű, hogy az A-szárnyúk sem állnak messze). Most képzeld el, ha erre a meetingre egy kívülálló besétál, mondjuk egy hithű birodalmi, és meglátja Rydert meg a lázadó pilótákat, amint egy Palpatine-t gyalázó politikus lázadásra szólító beszédét nézik. Szóval szerintem eleve zárva a kocsma, és csak a lothali sejt tagjai vannak ott.

 

Ehhez hozzájön még, hogy második évad eleje óta tudjuk, hogy Jho lázadó szimpatizáns, míg az An Inside Manből már tudjuk is, hogy az öreg kocsmáros a Hálózat oszlopos tagja, hiszen ott van a lothali bázison a többi lázadó között. Ezek után szerintem nem meglepő, ha a kocsmája, ha nem is állandó bázis, de legalábbis lázadó búvóhely.

 

A szöveget én kifejezetten a sejteknek szánt buzdítóbeszédnek tartom. Hiába van annyi sejt a Lázadók Hálózatában, attól ez még szükséges. Az RO-ban, de ebben az epizódban is láttuk, hogy azért vannak ellentétek a sejtek között. Tudjuk, hogy Garrera csoportja sem éppen populáris. És azt is tudjuk, hogy a Lázadók Hálózatában a titoktartás igen komoly tényező - ugye pár éve még arról sem tudhattak, hogy vannak más sejtek. Eztán nem árt a buzdítás arra, hogy hagyjanak fel a titkolózással, és mindenki jelenjen meg és fogjon össze olyanokkal, akikkel szemben lehetnek ellenérzéseik.

 

Plusz tudjuk, hogy a HoloNeten nem lehet csak úgy sugározni, még egy adott szektorban sem, nem hogy az egész Galaxisban. Ezt tökéletesen jól bemutatták a Call to Actionben. Az ott látottak után kétlem, hogy a Ghost hirtelen képessé vált a galaktikus sugárzásra egy birodalmi kézen lévő hálózaton. És persze a Birodalom az egészet végignézte ölbe tett kézzel. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen ez így logikus, szóval így tekintek rá ezentúl.

 

Viszont azt tényleg érdekes lesz megfigyelni, hogy milyen új tagozódás lesz ebben a szövetséggé összeálló szervezetben. Konkrétan a Ghost helyzetére gondolok.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát Syndulla tábornokból kiindulva a Ghoston legalább egyvalaki vezető szerepet kap. :)

Nekem az lenne a tippem, hogy a történet valamelyik pontján Sato meghal, és Hera, immár tábornoki rangban átveszi a Főnix-sejt vezetését. Így is már majdnem ő a főnök, Satót nem is tudom, mikor láttuk utoljára parancsnokolni. De legalábbis Hera a másodparancsnok.

 

És komoly tétet mernék rá tenni, hogy Sato ebben az évadban fogja otthagyni a fogát, amikor Thrawn megostromolja a Chopper Bázist.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez így logikus levezetve, bár a rész első megnézésre nekem is egy bolygóközi adást sugallt. Így viszont Mothma új tagokat ezzel végül is nem szerzett - noha úgy tűnt, hogy a lázadásra buzdítja a galaxis összes lakóját - csupán a már megtért embereket szólította csatasorba.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez így logikus levezetve, bár a rész első megnézésre nekem is egy bolygóközi adást sugallt.

Az nem csoda, mivel bolygóközi adás volt. Sőt, rendszerek közi, szektorok közi, és valószínűleg galaktikus, mivel a lázadó sejtek szerte vannak a Galaxisban. Csak nem nyilvános, és nem a HoloNeten, hanem a Lázadók Hálózata saját belső kommunikációs hálózatán. Azon, amin át az elmúlt három évadban csicseregtek egymással anélkül, hogy a Birodalom lehallgatta volna őket. Amit Ahsoka és Bail épített ki, és ami feltételezésem szerint (a Sith Nagyurakból kiindulva) a régi klónháborús kommunikációs relékre épül.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Felfigyeltem, hogy Jho-nál Mothma beszéde pont ugyanolyan hírsáv úszik a kép alján mint amilyet az Empire Days-ben is láttunk Palptine beszéde alatt. Ráadásul még a logo is egyezik.

 

secret-cargo-09_7514fd6a.jpeg

 

175.jpg

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes, de az alsó sáv már szétzilált, mint amikor Gall Trayvis "kalózadása" ment, szóval ez nem a HoloNet News. Ha csak nem ülnek a Birodalom propaganda csatornájánál lázadó szimpatizánsok, de az az érzésem, hogy ha ez a helyzet, akkor az adás után nem sokkal már egyik sem élt. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pryce maga mondta, hogy személyesen ő szeretné elkapni Mothmát, és ugyan a döntés Thrawn kezében volt, semmi sem indokolta, hogy ne teljesítse a kormányzóasszony kérését. Többet ő sem tudott volna tenni, ebben a szituációban. Esetleg több Interceptor (vagy Defender) bevetésével lett volna nagyobb az esély a sikerre, de ezt a részét az akciónak még Thrawn intézte. Pryce és Constantine itt nem sokat hibáztak, max annyit, hogy nem küldtek ki TIE-okat a Ghost köré, mert azok talán megakadályozhatták volna a szökést a vonósugár tönkremenetele után. De igazából egyszerűen el kellett volna intézni az Y-szárnyúakat a ködben, esetleg működésképtelenné tenni a Ghostot (amit meg is csináltak volna, ha Arany Ötös nem áldozza fel magát), és akkor ott a siker.

Lehetséges, de nekem úgy tűnik, Pryce és Constantine csupán jó végrehajtók, de ha kreativitásra van szükség, ott már nem teljesítenek olyan jól. Hera ezzel szemben a kreativitás magasiskoláját űzi (részben szükségből, és ha nem így lenne, már nem lenne életben valószínűleg), és ezt Thrawn már biztosan tudja róla. Szóval én a helyében egy ilyen ellenfél ellen nem a legjobb végrehajtóimat küldeném, hanem a legagyafúrtabbakat, vagy ha ilyen nincs, és fontos a siker, akkor magam mennék. Az, hogy végül úgy alakult, hogy Thrawnnak sem lett volna sokkal több esélye, ez már csak utólag tudjuk mi is, ráadásul talán neki lehetett volna valami jó ötlete, hogy állítsák meg a Ghostot. Ha megtudja, mi lett a következménye annak, hogy tudták elfogni Mothmát, biztosan bánja majd, hogy nem maga ment. :)

 

Pedig ha már rendelkeznek X-szárnyúakkal, akkor azok sokkal alkalmasabbak egy ilyen kísérő feladatra. Az ion ágyú nem kell egy könnyű cirkáló megsemmisítéséhez, ezt már korábban láttuk. Nem azt mondom, hogy pusztán felvágás volt az elején amikor bevetették, de egy X-szárnyú ezt ugyanúgy meg tudta volna csinálni. Kicsit sarkítva a dolgot normál körülmények között (pl. amikor nem egy kísérleti vadásszal állnak szemben) az ionágyú akkor lehet hasznos, ha az Y-szárnyú spórolni akar a protontorpedóival. Ellenben a ködben egy X-szárnyú nagyobb eséllyel vette volna fel a versenyt mind az Interceptorokkal, mind a Defenderrel, mert ahogy láthattuk ez a két hajó típus Y-szárnyúakat reggelizik (legalábbis a Defender biztos, de tűzerőben az Interceptor nem marad el sokkal a nagytestvér mellett).

Én inkább úgy értettem, hogy a történet maga is inkább Y-szárnyút kívánt, ezért nem is volt szükség az X-szárnyúakra, azon túl, hogy egy látványosabb belépőt mindenképpen megérdemelnek. :)

 

 

Kár, hogy nem említette Bail-nek ő biztos sok utánajárástól kímélné meg. Már persze ha tényleg ez van a háttérben.

Azért adok ennek esélyt, mert közeleg az évad vége, és az évadzáróban számítunk a nagy találkozásra Kenobival. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A bal alsó sarokban látható logóval mi a helyzet? ;) Nagyon úgy fest, hogy ez a holonet.

Az a HoloNet News logója, de mozgásban az a sáv is vibrál, mint Trayvisnél. Csak nála az adás teljesen kásás volt, még a hangja is. Mothma teljesen tiszta. Az egész olyan, mintha a HoloNet News kifagyott volna, vagy mintha egy másik ablak lenne Mothma adása. Hüle példával élve, mert csak így tudom leírni: ment a HoloNet News a Youtube-on, aztán jött a hívás a Skype-on és felkapcsolták a Youtube fölé az ablakot, erre a Youtube kifagyott. :)

 

(Amúgy van arról szó a Wookieepedián, hogy a Lázadóknak saját HoloNet csatornájuk volt, amin át a titkos üzeneteiket küldözgették, csak forrás nincs az információhoz, így ezt én nem venném egyelőre ténynek. De ha ez valóban így van, akkor is, a Lázadók HoloNetjéhez csak lázadók férhettek hozzá, szóval továbbra sincs szó nyílt adásról.)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Inkább csak túlmagyarázott, mert nem alaptalan eszmefuttatás (tudjuk a TCW-ből, hogy ablakokra lehet osztani a kommunikációt), de abban azért megegyezhetünk, hogy a HoloNet News kifagyott (hiszen ezt ábrázolják jól láthatóan), és nem is a Birodalom fő propagandaműsora adja Mon Mothma beszédét. Meg talán abban is, hogy Mothma nem nyílt felhívást intézett, hanem csak a lázadókhoz szólt. Ha nem így lenne, az baromi nagy hülyeség lenne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hú mennyi hsz!

Nem is tudok már sokat hozzátenni. Nekem is nagyon tetszett. A csilagköd és a belőle kitörő robbanás, ami ellepi a csillagrombolókat a Rebels egyik legjobb pillanata.

Meg a fontos esemény amit a rész tartalmaz, természetesen hálisten' kategória, hogy megkaptuk!

Dzséjttel értek egyet Mon Mothmát illetően. Gönyörű lenne, ha szerepelne a 3-ban. A felsorolásból pedig kihagytad az ep 6-ot, pedig úgy kerek a dolog! ;)

Nagyon tetszett még a két Y szárnyú, ahogy a Ghostra csatlakott. Jól nézett ki. És persze Thrawn szt kell mondjam, valahol megint beégett.

Istenem add, hogy odab@sszon az évadzáróban! :clap2:

Kanan pedig szerintem a Twin Sunsra gyúr! Lehet, hogy Benduval, lehet, hogy másképp, de tényleg indokolt lehet a távolléte, majd meglátjuk!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Inkább csak túlmagyarázott, mert nem alaptalan eszmefuttatás (tudjuk a TCW-ből, hogy ablakokra lehet osztani a kommunikációt), de abban azért megegyezhetünk, hogy a HoloNet News kifagyott (hiszen ezt ábrázolják jól láthatóan), és nem is a Birodalom fő propagandaműsora adja Mon Mothma beszédét. Meg talán abban is, hogy Mothma nem nyílt felhívást intézett, hanem csak a lázadókhoz szólt. Ha nem így lenne, az baromi nagy hülyeség lenne.

Szerintem is így lenne logikus csak a jelek nem feltétlenül erre utalnak. :) Egyébként ha kifagy az adás, akkor az alsó infó sáv se mozgott volna. Még kellene nézni egy másik jelenetet az Empire Day-ből.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem is így lenne logikus csak a jelek nem feltétlenül erre utalnak. :) Egyébként ha kifagy az adás, akkor az alsó infó sáv se mozgott volna. Még kellene nézni egy másik jelenetet az Empire Day-ből.

De nem is mozog, nézd meg jobban. Csak villog, de a felirat nem fut, mint amikor normális adás ment a Birodalmi Nap alatt.

 

Szerintem egyet leszámítva minden jel csak erre mutat.

Pro:

+ Vizuálisan a részben csak lázadókat láttunk Mothma szövegét hallgatni. Ha mást akartak volna sugallni, akkor a Call to Actionhöz hasonlóan láttunk volna utcaképeket, civileket, fortyogó birodalmiakat. Egyik sem volt, csak lázadók.

+ Egyszerű polgár oda sem tudott volna menni a Dantooine-ra, hogy csatlakozzon, akkor meg minek hívnák őket? Az epizód végén nem polgári hajók tűntek fel, hanem lázadó hadihajók. Szintén komoly vizuális utalás arra, hogy ezt csak a sejtek hallották.

+ Nyílt adás esetén az Erő sem akadályozhatta volna meg, hogy a Birodalom is részt vegyen a meetingen.

+ A rész vége a Lázadók Szövetségének megalapításáról szólt, nem új tagok toborzásáról. Azt a beszédet már hallottuk az első évadban, az említett epizódban. A szikra már lángra gyújtotta a Galaxist, most már az összefogáson van a hangsúly. Jórészt az egész évad erre épült és itt kezdett el kicsúcsosodni.

 

Kontra:

- Mothma beszédénél látható a HoloNet News (kifagyott) logója és (szintén kifagyott) hirdetősávja.

(Esetleg tud még valaki kontrát?)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A scarifi csata idején a Profundity volt az egyetlen felfegyverzett mon calamari cirkáló, azért nem vett részt abban a csatában több. A Home One itt még feltehetően fegyvertelen lázadó hajóként van jelen, inkább afféle szimbóluma annak, hogy a mon calák is részesei akarnak lenni a Szövetségnek. Aztán persze lehet, hogy a következő részek erre rácáfolnak, de akkor maguknak mondanak ellent.

Esetleg lehet, hogy még könnyű páncélzattal és fegyverzettel van ellátva.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megvan a történet is, meg kijavítottam egy bibit. Nincs olyan, hogy Nebulon-B osztályú Mon Calamari cirkáló, ez két különböző hajótípus. A Nebulon-B például az orvosi fregatt az ep5-6-ban. A Home One egy MC80-as csillagcirkáló.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.