Ody Mandrell Posted December 31, 2007 Share Posted December 31, 2007 (edited ) B.U.É.K! Épphogy véget értek a Karácsonyi nagy evészetek, máris itt van a pezsgő bontás ideje! Az újév kapujában talán nem árt visszatekinteni a mögöttünk álló hónapokra, és nem csak azért mert ez ilyenkor szokás, hanem mert történtek említésre méltó események is a fórum életében. Idén ünnepeltük kedvenc eposzunk születésének harmincadik évfordulóját, mely az év nagy eseménye volt. Bár véleményem szerint nem igazán kényeztettek el minket a Lucasfilm marketingesei, hiszen jószerivel csak a két nagy Celebration találkozót könyvelhettük el esemény gyanánt. Talán a legfájóbb pont a mindenki által nagyon várt Star Wars SAGA DVD kiadás elmaradása volt, amire az utolsó pillanatokig vártunk de mindhiába. Ma már megjósolni sem merem mikor fog megjelenni ez a kiadvány, és milyen formátumban. Említettem a Celebrationt, ami Európában először került megrendezésre, ráadásul a fórumozók egy különítménye (Karrde, Krande, SimonZ, Bomarr, Rog) maguk is részt vettek a Star Wars ünnepének is tekinthető rendezvényen. Bomarr élménybeszámolóját irigykedve olvashattuk, mely egyúttal kedvcsinálónak is beillet, hisz a hírek szerint nem ez volt az utolsó ilyen jellegű esemény a kontinensen. Jövőre valószínűleg a Clone Wars 3D sorozat bemutatóját kíséri majd a legnagyobb érdeklődés, amit mi is nagyon várunk. A szekció már készen áll, hogy kitárgyaljuk a történeteket. A fórumot tekintve is sikerült továbblépni, melyek közül a hírportál beindítása nevezhető a legfontosabb előrelépésnek. A Star Wars világának legfrissebb történéseit igyekeztünk minél gyorsabban, és a portál szellemiségét figyelembe véve, személyes hangvételben elétek tárni. Bízom benne, hogy fáradozásaink nem voltak hiába valók, és tudtunk újdonsággal szolgálni. További apróbb-nagyobb változások is történtek, elég, ha csak a közelgő TV ?sorozatoknak fórumot biztosító szekcióra gondolunk, vagy az olyan apró dolgokra, mint az oldalt látható bannerek megjelenésére. Külön köszönet jár Simon Zolinak, a már az oldal védjegyének számító képek elkészítéséért. A jövőbeni tervekről annyit mondhatok, hogy továbbra is homloktérben áll a fórum fejlesztése, mert még mindig akadnak olyan apróbb dolgok, amiken lehetne finomítani. Tervezem egy logo elkészítését is, ám ez nagyon gyerekcipőben jár egyelőre, csak úgy, mint a teljesen egyedi fórum elkészítése. Ebben az irányban már történtek lépések, de csak érdeklődés szintjén. Végül de nem utolsó sorban szeretném megköszönni Coce-nak és Bomarr-nak az egész éves munkájukat! Nélkülük talán ebben a formájában nem is működne ez az oldal. Köszönet illeti továbbá LeGaS-t, aki továbbra is társadalmi munkában szervizeli az oldalt. És persze köszönet Nektek fórumozóknak az aktivitásért és a jó beszélgetésekért. Remélem jövőre is itt lesztek! Sikerekben és eredményekben gazdag Boldog Új Évet kívánok mindenkinek. Ody Mandrell Edited February 16, 2008 by Ody Mandrell Link to comment Share on other sites More sharing options...
lokatelli Posted December 31, 2007 Share Posted December 31, 2007 Köszönjük áldozatos munkátokat! Nélkületek nem működhetne ilyen barátságos már-már családias hangvételben a fórum. Köszönjük SW Saga team! Link to comment Share on other sites More sharing options...
Coce_Plant Posted December 31, 2007 Share Posted December 31, 2007 Köszönjük neked is Ody! Boldog Újévet kívánok, és remélem hasonlóan szép év elé nézünk, amilyen ez is volt! Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted December 31, 2007 Author Share Posted December 31, 2007 Én is nagyon bízom a hasonlóan jó folytatásban. De ez azt hiszem az írásomból is kitűnik. Igyátok a pezsgőt! Link to comment Share on other sites More sharing options...
Frenkie Posted December 31, 2007 Share Posted December 31, 2007 Már iszom. Köszönjük szépen a munkátokat.Jövőre is azt szeretném ha hazajövök a munkából az első dolgom az swsaga megnézése legyen. Boldog új évet mindenkinek. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pildi Posted December 31, 2007 Share Posted December 31, 2007 Ez a fórum nagyszerű csapat minden tagját tekintve! Az idei év legjobb döntése volt a részemről, hogy igen hosszas hezitálás után én is belevágtam. Mondhatom, nem bántam meg (legfeljebb csak azt, hogy nem előbb léptem) Mindenkinek köszönöm a jó vitákat és beszélgetéseket, és jövőre is számíthattok rám. B.U.É.K mindenkinek! Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted December 31, 2007 Author Share Posted December 31, 2007 (edited ) Frenkie: nagyon helyes! Pildi: nagyon hiányoznál ha nem jönnél, így roppant mód örülök, hogy a továbbiakban is tervezed a részvételed. Az új évben várhatók frissítések is. Még nem árulom el miről van szó, legyen meglepetés. Edited December 31, 2007 by Ody Mandrell Link to comment Share on other sites More sharing options...
MissKarrde Posted December 31, 2007 Share Posted December 31, 2007 BÚÉK mindenkinek, részemről a pezsgőzést kihagyom Ti hol mulattok ma? Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted December 31, 2007 Author Share Posted December 31, 2007 Ti hol mulattok ma? Én itthon vagyok, mivel a kis drágám is otthon tanul. Persze ettől még iszogatok amit ilyenkor illik. Link to comment Share on other sites More sharing options...
MissKarrde Posted December 31, 2007 Share Posted December 31, 2007 Mi kettesben kisszivemnél Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted December 31, 2007 Author Share Posted December 31, 2007 Mi kettesben kisszivemnél Remélem már jó a hangulat! Link to comment Share on other sites More sharing options...
MissKarrde Posted December 31, 2007 Share Posted December 31, 2007 Kitűnő Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted December 31, 2007 Author Share Posted December 31, 2007 Kitűnő Remek! Nálam is. Segített a vörös bor. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Rog Posted December 31, 2007 Share Posted December 31, 2007 Köszi mindenkinek a fórum fenntartását, karbantartását és újítgatását és BÚÉK minden fórumpajtosnak. Link to comment Share on other sites More sharing options...
Darth Krande Posted January 1, 2008 Share Posted January 1, 2008 Boldog új évet, az Erő legyen velünk idén is! Link to comment Share on other sites More sharing options...
Obi1 Posted January 1, 2008 Share Posted January 1, 2008 Boldog új évet! Még mindig a hányás kerülget az éjszaka miatt..Brrr.. Link to comment Share on other sites More sharing options...
SimonZ Posted January 1, 2008 Share Posted January 1, 2008 Én is boldog új évet kívánok mindenkinek! Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bomarr Posted January 2, 2008 Share Posted January 2, 2008 Boldog és SW animációs sorozatban gazdag új évet mindenkinek! Link to comment Share on other sites More sharing options...
Geri_mester Posted January 2, 2008 Share Posted January 2, 2008 Mindenkinek sw-ben gazdag évet kívánok Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts