Ugrás a kommentre

Ahsoka Tano


Dzséjt

Ahsoka a Rebelsben  

48 felhasználó szavazott

  1. 1. Szerinted jó ötlet volt behozni Ahsokát a Rebelsbe?

    • Igen
      42
    • Nem
      0
    • Majd meglátjuk
      6


Ajánlott hozzászólás

Nekem az az egy bajom van Ahsoka életben maradásával, hogy nem csak a 3. részre kell elvarrni a szálakat, hogy ne kerüljön elő, de későbbre is.

Tehát a volt mestere árulása, a Jedi Rend bukása, a sok halál és szenvedés, a háború vége,a Birodalom felemelkedése, a lázadók felbukkanása és hasonló események idején egyszerűen elképzelhetetlen, hogy egy olyan karakter, mint Ahsoka csak tétlenül üldögéljen vhol. Ez nekem nagy csalódást jelentene.

Persze az is lehet, hogy a TCW-ból eltűnik bhogy, de halál nélkül és a többit ránk bízzák. Én ez esetben pl. úgy gondolnám, hogy off screen meghalt és ezért nem kerül elő többet. De ez nem lenne az igazi megoldás, Filoniék azt ígérték, hogy a sorozat végén egyértelműen kiderül a sorsa.

 

Igen, de én elsősorban a ROTS-beli hiányára próbáltam egy olyan esemény képében magyarázatot találni, ami egybevág a Season Finale és Celebration VI preview-kkal és itt, ebben a szálban történik meg. Mert úgy éreztem, hogy ez most egy fordulópont lehet a kettejük életében (s esetleg a sorozatéban is: ha elkaszálnák, valamennyire le legyen zárva). Most történik valami, ami döntően meghatározza azt, miért nincs szó róla a ROTS-ban (meg a CW-ben).

Ugyanakkor ez az elmélet nem tiltja meg azt, hogy életben legyen még a ROTS idején. Ugyanis Filoni szerint csak a sorozat befejezésekor tudjuk meg, mi történik vele, az meg a pletykák szerint a coruscanti csata idejére tehető három részés történetszálban, addig pedig még 2-3 évad jöhet. De addig valahogy el kell távolítani Anakin közeléből, s arra a mostani szál egy jó lehetőség.

A ROTS utáni időszakkal nem szeretnék foglalkozni, amit írtál, abban igazad van. De addig is van még 10-12 hónap, majd az ANH-ig még 19 év, így ez összesen 20 évnyi lehetőséget biztosít arra, hogy lerendezzék a sorsát. És húsz év hosszú idő.

Egyébként is a Disney fog dönteni :P

 

Vagy széntömbbe fagyasztják :P és egy elfeledett helyen pihen, amíg rá nem találnak valamikor a Birodalom utáni korban.

Ez az ötlet nekem is tetszik :P (az ifjonc-szálban Hondo amúgy is eladta már valakinek, aki pl. türelmetlenné válva fejvadászokkal begyűjtetné)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Könnyen el tudom képzelni, hogy a halála nélkül oldják meg a kiírását. Főleg a most futó szál fényében van komoly esély a két opció közül az egyik megvalósulására:

 

1. - Minden igyekezet ellenére nem sikerül bizonyítani ártatlanságát a terrorakció ügyében, ezért kitaszítják a Rendből... egy újabb szökés során (esetleg Anakin közbenjárásával) megoldható, hogy ne raboskodjon a Jedik fogságában. Így bujdosva, száműzöttként lenne kénytelen leélni életét, távol a galaktikus eseményektől. Szerintem enyhén szólva sem lenne fair sors a lánynak.

 

2. - Sikerül bizonyítani ártatlanságát, de miután tudatosul benne, hogy Barriss árulta el (szerintem egyértelmű, hogy ő), olyannyira megviseli, hogy kiábrándul a Rendből részben ennek hatására, részben azért, mert többségükből hiányzott a lányba vetett bizalom. De azt is realizálhatja, mennyire nem önmaga már az egész Rend. Ez a kiábrándulás pedig végződhet azzal, hogy Ahsoka kilép a Jedi Rendből... reális esélyt látok erre, mert Ahsokából valószínűleg sehogy nem lesz olyan kiváló, példaértékű Jedi, mint ami felé halad eddigi pályafutásával. Ha így lenne, láthatnánk az Ep3-ban, vagy a későbbi részekben. Épp ezért, a halálán kívül jelenleg ezt a két lehetőséget tudom elképzelni megvalósulható sorsnak. Ha ez a verzió (vagy akár az 1-es) bekövetkezik, arra is nagy esély van, hogy összejön Lux-szal, mivel már nem lesz tagja a Rendnek, amely szabályainak szembement volna a szerelmi viszonnyal. Az más kérdés, hogy ettől még Jedinek kellene maradnia, nem kölyköket nevelő anyukának a Külső Gyűrű egyik félreeső bolygóján...

 

Szerintem a 2. verzió az esélyesebb... a 6. évadban ennek utózöngéjét láthatnánk, amint tovább szövik a kölyökkel való viszonyát, esetleg néhány részben találkozik Skywalkerrel.

 

Természetesen a halála továbbra is egy opció, ami már számtalanszor megrágott okok miatt az egyik legevidensebb, legegyszerűbb megoldás volna. Viszont jelenleg nem úgy állnak az események, hogy erre menne ki a játék. De a pakliban persze benne van.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az 1-es verzió még elmegy, ha azt igényesen megvalósítják, akkor rendben. Elbujdosik, feltűnik még 1-1 rész erejéig a későbbi évad(ok)ban, de ennyi. Itt persze ugyanúgy nyitva marad a kérdés, hogy megéli-e a későbbi birodalmi érát.

Erre opció, ha már a Renden kívül megölik, meghal. Elvégre nem csak jediként halhat meg vki. Nyilván sokan ismerik a galaxisban, mint volt jedit, így sok ellensége van. Nyílt, őszinte, segítőkész lány, akit bhova is vessen a sors, lélekben mindig jedi marad és nem fél konfliktushelyzeteket vállalni jó célok érdekében. Emiatt viszont könnyen bajba kerülhet és életét vesztheti.

A másik lehetőség, hogy nem tudjuk meg mi lesz vele a "száműzetésben", meddig él, stb..

 

A 2-es verzió nekem nagyon nem tetszik. Történjen bmi is, csalódnék Ahsokában ha önként feladná az elveit és kilépne a Rendből. Ha bebizonyosodik az ártatlansága, akkor abban Anakinnak és a jediknek nagyon nagy szerepük lesz. Összességében nem hagyják cserben és nem is zárják ki (ha feltételezzük a 2-es pontban vázoltakat). Innentől kezdve (Barriss ide vagy oda) méltatlan lenne hozzá a kilépés.

 

A Luxszal való enyelgést attól tartok sehogyan sem kerülhetjük el, pedig a hátam borsódzik már ha meglátom is azt a zsúrbubit. Az nem idegesít, hogy Ahsoka is bonyolultabb érzelmi kapcsolatba kerül vkivel, de elég idétlen az a gyerek. Na mindegy, tudjuk milyen a szerelem, pláne a tinédzsereknél. :D

 

Én nem örülnék neki, ha később (értsd: birodalmi szféra után) előszednék a karakterét. Szívesen látnám persze "élőben", nagyon megtetszett a karaktere, de ő legyen a TCW és a klónháború ikonikus alakja. Jelképe egy olyan kornak, amikor már a hozzá hasonló tiszta és naiv jedik bőven kisebbségben voltak. Legyen egy hősi áldozata ennek a korszaknak, ahogyan pl. a sok dologban hasonló Padmé is.

Mindazon aggályaimtól függetlenül, amit a későbbi háttérben lapításával kapcsolatban megjegyeztem, az előbb leírtak alapján is ezt tartanám méltónak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az 1-es verzióval az a legfőbb gondom, hogy méltánytalannak tartom a karakternek. Eddigi rövid pályafutása során szépen teljesített, kitartóan menetelt a lovaggá válás felé. Minderről önhibáján kívül csússzon le? Azért, mert a Rend egy tagja elárulta és bemártotta őt (akiben egyébként vakon megbízott)? Majd folyamatosan a háta mögé nézve, rettegve, száműzve, bujdosva élje le az életét úgy, hogy tehetetlenül végignézi mestere átalakulását, és a Birodalom megszületését? Persze a Jedi Rend tagjaként is valószínű, hogy ez lenne a sorsa, de némileg más az összkép. A Birodalom ellen szintén nem sokat tehetne egymaga, ám mint sors, szerintem baromi unfair és kiábrándító lenne, ha egy el nem követett bűntény nyomná rá bélyegét egész későbbi életére. Ezzel együtt lehetséges a megvalósulása.

 

Én azt várom el, hogy konkrétan utaljanak rá, mi lesz vele, ne nekem kelljen kikövetkeztetni, hogy vajon off-screen gyereket nevel, esetleg álcázott pilóta lesz a Lázadók Szövetségében, vagy meghal... Ha ragaszkodnak ehhez a "túléli, majd elbujdosik" verzióhoz, mindenképp profi módon, szikla szilárdan kell megalapozni, miért nem próbál harcba szállni a Birodalommal, vagy jobb belátásra téríteni egykori mesterét. Bár még régebben írtam, hogy el tudnám fogadni tőle azt, ha érettségét bizonyítván (rácáfolva ifjú önmagára) nem akarna hősködni, és egymaga szembeszállni a Birodalommal, illetve Vaderrel. Yodához és Benhez hasonlóan meghúzná magát, és mártír halála helyett tovább képviselné a Jedi-eszméket, ezzel is életben tartva azokat. Bár így furcsán venné ki magát Yoda Luke-hoz intézett mondata: "Ha én elmegyek, az utolsó Jedi te leszel." De ez is könnyen válhat értelmezés kérdésévé, ha Yoda ekkor már nem tekinti Ahsokát a Rend tagjának, épp a kitaszítása miatt.

 

2-es verzió: én abszolút megérteném a lányt, ha az események hatására ráébredne, hogy ez már nem az a Rend, nem azok az elvek, amikre felesküdött, így kiábrándultsága okán, önszántából (nem kényszerítve) elhagyná a Rendet. Ezzel nem az elveinek fordítana ellen, épp ellenkezőleg... azok megóvása érdekében távozna, nehogy ő is kiforduljon önmagából a körülmények hatására. Másrészt, erős lelkű csajnak tartom, de nem lehet egyszerű dolog megemészteni azt, hogy a legjobb barátnője gerinctelen módon elárulta (többek közt az életével játszva), mialatt a Rend legtöbb tagja, elhiszi a bűnösségét koholt bizonyítékok fényében. Azon Rend tagjai, akiket családtagokként kezelt, akikre akár az életét is bízta volna. Ha fény is derül Ahsoka ártatlanságára, ezek után hogy lenne képes őszintén a Jedik szemébe nézni? Ez egy olyan seb, ami sosem fog teljesen begyógyulni. Szerintem nem lenne sem önző, sem csalódást keltő lépés részéről, ha otthagyná ezt a bagázst.

 

Lux kapcsán egyetértek, bár nem szívesen hangoztatom, mivel korábban történtek "érdekes" dolgok ennek kapcsán a fórumon, amitől meg az én hátam borsódzik, nem is kicsit... :roll: Annyit el tudok ismerni a kölyök kapcsán, hogy A Friend In Need-beli idiotizmusa után mutatott némi pozitív fejlődést az Onderon-szálban. De nagyon remélem, nem lesz része a lány jövőjének semmilyen formában...

 

Mint írtam, a halála lenne a legegyszerűbb, legtisztább megoldás. Egyedüli gondom vele, hogy túl végleges. Számos kiaknázatlan dolgot rejt a karakter. "Meglepő módon" nem lenne ellenemre, ha valami módon másik érában is viszont látnánk. Azért, mert a Klónháborúk ikonikus karakterévé vált, nem skatulyáznám be, inkább kíváncsi lennék, más korszakban, más körülmények között mit tud nyújtani. :)

 

Összességében talán a 2. verzióval tudnék leginkább kiegyezni, a halálán kívül. Jelenleg nem is látok másra reális esélyt ezek közül. Bárhogy is alakul, remélem, karakterhű és a lányra nézve valamilyen szinten építő jellegű lesz a sorsa, nem degradálják le 5 év gyümölcsét.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én pontosan az általad is leírtak miatt tartanám jobbnak az 1. opciót. Mert így nem ő ront el semmit, nem ő hoz döntést, hanem a körülmények áldozata lesz. Ez jobban kiemeli a drámáját. Ez lenne különleges. Anakin a saját döntései alapján állt át, lényegében ő menedzselte az életét. Ahsokánál jobb lenne ha nem ugyanez lenne, hanem a galaxis romlottsága és züllöttsége vágná el az eddigi remek karrierjét.

 

A 2. opciónál feltételeztük azt, hogy felmentik. Nyilván ezt egyedül nem tudja kiharcolni magának, csak úgy lehetséges ha a Rend kiáll mellette és segítik. Az aktuális rész topikjában leírtam milyen sok vád éri Ahsokát, amiknek egy része valós. Emiatt tűnik lehetetlennek a tisztára mosása. Ha ez mégis megtörténik, akkor ezek után elég kiábrándító lenne ha elfordulna azoktól, akik megmentették.

Ha a jedikkel bebizonyítják az ártatlanságát, akkor nem lehet azt mondani, hogy elfordultak tőle és elhitték bűnösségét. Ha kizárnák a Rendből, elítélnék, börtönbe csuknák, stb., akkor lehetne mondani, hogy elfogadták a bűnösségének tényét.

 

Nyilván nem várnám el, hogy egyedül szembeszálljon a Birodalommal, hősködjön vagy ilyenek. De azért a teljes érdektelenségnél és háttérbe szorulásnál többet várnék tőle. A Rend úgyis gyakorlatilag megszűnik létezni, a maradék jedikkel nem tudni mi van. Tehát attól nem kell tartania, hogy egyszer csak betoppan Yoda a lázadókhoz és megkérdezi ott van-e köztük Ahsoka, mert ha igen, akkor rúgják ki, mert egy renegát jedi.

 

Persze, én is szívesen látnám még a későbbiekben, de az eddigi filmeket már nem lehet átírni. Több, mint 20 évig szóba sem kerül, még csak meg sem említik. Elég alpári lenne a semmiből előhúzni mondjuk a 7. részben.

Azt pedig már én is részletesen leírtam miért a halál lenne a legszebb/legtisztább út neki (bmilyen szörnyen is hangzik ez).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Obi-Wan személyében pedig azt láthattuk már, mi történik, ha valakinek a Galaxis züllöttsége és romlottsága vágja el a karrierjét. Ha Ahsokával is ez történne, számomra nem lenne különlegesebb, mint az, hogy bár jó döntést hoz (otthagyja az önmagából kifordult Rendet), mégis elkerülhetetlenül megpecsételődik a sorsa a Birodalom megszületésével.

 

Könnyen lehet, hogy tisztázása esetén egyedül Anakin, esetleg Plo az, akik ténykednek a felmentésén, míg a többi Jedi csak passzív résztvevő. Így máris ott tartanánk, hogy az említett két Jedin kívül senkire nem számíthatott a Rend tagjai közül.

 

A Birodalom idején a háttérbe szorulásánál többre nemigen van lehetősége. Mert bármelyik is valósul meg (ha megvalósul), az 1-es és 2-es verziónál is él ugyanaz a probléma: a lány egy szökevény, akinek semmi esélye egy Sith vezette Birodalom ellen. Obi-Wan és Yoda, a Rend talán legoszloposabb tagjai is "vártak, amíg eljött az idejük"... nem gondolom, hogy rosszul cselekedtek, épp ellenkezőleg a már leírt okok miatt. Így hasonló helyzet esetén Ahsokának se rónám fel, ha nem váltana kamikaze üzemmódba egy komplett Galaktikus Birodalom ellen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Obi-Wan személyében pedig azt láthattuk már, mi történik, ha valakinek a Galaxis züllöttsége és romlottsága vágja el a karrierjét. Ha Ahsokával is ez történne, számomra nem lenne különlegesebb, mint az, hogy bár jó döntést hoz (otthagyja az önmagából kifordult Rendet), mégis elkerülhetetlenül megpecsételődik a sorsa a Birodalom megszületésével.

 

Könnyen lehet, hogy tisztázása esetén egyedül Anakin, esetleg Plo az, akik ténykednek a felmentésén, míg a többi Jedi csak passzív résztvevő. Így máris ott tartanánk, hogy az említett két Jedin kívül senkire nem számíthatott a Rend tagjai közül.

 

A Birodalom idején a háttérbe szorulásánál többre nemigen van lehetősége. Mert bármelyik is valósul meg (ha megvalósul), az 1-es és 2-es verziónál is él ugyanaz a probléma: a lány egy szökevény, akinek semmi esélye egy Sith vezette Birodalom ellen. Obi-Wan és Yoda, a Rend talán legoszloposabb tagjai is "vártak, amíg eljött az idejük"... nem gondolom, hogy rosszul cselekedtek, épp ellenkezőleg a már leírt okok miatt. Így hasonló helyzet esetén Ahsokának se rónám fel, ha nem váltana kamikaze üzemmódba egy komplett Galaktikus Birodalom ellen.

Obi-Wan karrierjét nem vágta el semmi. Padawanból lovag lett, kinevelt egy (képességekben) remek tanítványt, mester lett, majd Tanácstag. Galaxis-szerte ismert és elismert jedi, egy a legnagyobbak közül. Nyilván keresztül húzta a számítását Palpatine terve, mint minden jedinek, ez alól nincs kivétel. És azért a régi trilógiában betöltött szerepével kiegészítve nagyon is komplett életút adatott neki, olyan, amilyet kevesen vallhatnak magukénak.

Ezzel szemben Ahsoka még csak egy nagy reményű padawan, aki ha itt elbukik, akkor tényleg kijelenthetjük, hogy el lett vágva a karrierje.

 

Az, hogy Anakin és Plo ténykedhet a segítésén, az egyenlő a Rend támogatásával. Feltéve persze, hogy nem kell nekik "illegálisan", a Tanács tudta nélkül kutakodniuk. De eddig nem ez a helyzet.

Persze, minden jedi nyíltan és egyértelműen, teljes vállszélességgel kiállhatna érte, de erre érthető okokból nincs igazán lehetőségük. Eleve nemigen fordult elő, hogy egy ügyre tucatszámra jelöljenek ki felelősöket, általában páran dolgoztak rajta.

Ettől még értékelheti Ahsoka mindezt úgy, hogy az egész Rend romlott és nem passzol az elveihez, de én ezt nem tartanám korrektnek. Hozzáteszem, hogy egyelőre, mert nem tudjuk (én még legalábbis nem) mi történik eztán. Lehet olyan cselekmény, ami indolkolná a teljes kiábrándulást.

 

Értem én, hogy nem kerül elő sokáig, Obi és Yoda is várták az idejüket, de ez el is jött és színre is léptek (leginkább Obi vállalt mozgékonyabb szerepet). Még ha Ahsoka soha többet nem kerül elő, azt úgy ahogy lenyelem, de nehogy már miután mások kikaparták a gesztenyét és megbukott a Birodalom, jöjjön elő vhonnan, mert az gáz lenne.

Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy Anakin/Vader tudja, hogy életben van a tanítványa, de még csak kicsit sem izgatja. Ez sem túl jellemző vonás rá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy Anakin/Vader tudja, hogy életben van a tanítványa, de még csak kicsit sem izgatja. Ez sem túl jellemző vonás rá.

Jó, de akkor Obi-Want miért nem vadászta le 19 évig? Őt is éreznie kellett volna (hasonlóan, mint a Rako Hardeen-szálban). Az EP4-ben mégis úgy tűnt, nagyon meglepődött, amikor megérezte egykori mestere jelenlétét. Még Tarkin meg is jegyezte, hogy azt hitte, már rég kihaltak a jedik. (Ha jól emléxek, de ha hazaérek, megnézem újra.)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezzel szemben Ahsoka még csak egy nagy reményű padawan, aki ha itt elbukik, akkor tényleg kijelenthetjük, hogy el lett vágva a karrierje.

Ezt az ismert jövő fényében nem így mondanám. Ha Ahsoka Jedi is marad, és túléli a Klónháborút, ugyanarra a sorsra jut, mint Kenobi vagy Yoda. Tehát, bárhogy dönt is, bárhogy döntenek is róla, a jövője mondhatni kőbe van vésve, így is úgyis el lesz vágva a karrierje.

 

Az, hogy Anakin és Plo ténykedhet a segítésén, az egyenlő a Rend támogatásával. Feltéve persze, hogy nem kell nekik "illegálisan", a Tanács tudta nélkül kutakodniuk. De eddig nem ez a helyzet.

Persze, minden jedi nyíltan és egyértelműen, teljes vállszélességgel kiállhatna érte, de erre érthető okokból nincs igazán lehetőségük. Eleve nemigen fordult elő, hogy egy ügyre tucatszámra jelöljenek ki felelősöket, általában páran dolgoztak rajta.

Ettől még értékelheti Ahsoka mindezt úgy, hogy az egész Rend romlott és nem passzol az elveihez, de én ezt nem tartanám korrektnek. Hozzáteszem, hogy egyelőre, mert nem tudjuk (én még legalábbis nem) mi történik eztán. Lehet olyan cselekmény, ami indolkolná a teljes kiábrándulást.

Anakin és Plo két Jedi a sokból, nem ők a Jedi Rend... bizalmukkal könnyen képviselhetik a kisebbséget. Ha már Yoda vagy Windu is kétkedik, sőt, elképzelhetőnek tartja a lány bűnösségét, ott komoly bizalom-, és emberismeret hiány van.

 

Értem én, hogy nem kerül elő sokáig, Obi és Yoda is várták az idejüket, de ez el is jött és színre is léptek (leginkább Obi vállalt mozgékonyabb szerepet). Még ha Ahsoka soha többet nem kerül elő, azt úgy ahogy lenyelem, de nehogy már miután mások kikaparták a gesztenyét és megbukott a Birodalom, jöjjön elő vhonnan, mert az gáz lenne.

Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy Anakin/Vader tudja, hogy életben van a tanítványa, de még csak kicsit sem izgatja. Ez sem túl jellemző vonás rá.

Na jó, de arról nem Ahsoka tehet, hogy sosem kereste fel Luke, vagy bárki hozzá hasonló, akinek átadhatta volna tudását. Egyszerűen tehetetlen egy személyként azon a téren, hogy egymaga számottevő fenyegetés legyen a Birodalom ellen. Másrészt, ha olyannyira elszigeteltségben kénytelen élni élete ezen szakaszát, akkor a külvilág eseményeiről is csak minimális infói lehetnek. Bár nem tartom valószínűnek (sokan hőbörögnének), de az Ep7-ben minden további nélkül felbukkanhatna, ha szépen megágyaznak neki és nem csapják össze.

 

A másik dolgot gunji leírta. Vader Kenobit se kereste valami túlbuzgón, Ahsokával miért lenne ez másként? Főleg, mert a lány olyan sebeket téphet fel a Sith előző életével kapcsolatban, ami hátrányára válna.

Szerkesztve: - Darth Sky
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt az ismert jövő fényében nem így mondanám. Ha Ahsoka Jedi is marad, és túléli a Klónháborút, ugyanarra a sorsra jut, mint Kenobi vagy Yoda. Tehát, bárhogy dönt is, bárhogy döntenek is róla, a jövője mondhatni kőbe van vésve, így is úgyis el lesz vágva a karrierje.

Ugyanarra a sorsra jut, csak épp még Palpi nagy tervének fináléja előtt bukott jedivé lenni nagyon nem ugyanaz. Obi mindent elért jediként, amit lehetett, majd beütött a sith krach. Ahsoka viszont megbukhat még padawanként, a sithektől függetlenül.

 

Anakin és Plo két Jedi a sokból, nem ők a Jedi Rend... bizalmukkal könnyen képviselhetik a kisebbséget. Ha már Yoda vagy Windu is kétkedik, sőt, elképzelhetőnek tartja a lány bűnösségét, ott komoly bizalom-, és emberismeret hiány van.

Nem fogalmaztam egyértelműen. Az, hogy a Tanács kijelölte Plot és végül Anakint is Ahsoka elfogására, az egy dolog. Ha a kihallgatás során és a nyomozás további szakaszaiban is hagyják őket szaglászni Ahsoka ártatlansága után, akkor az azt jelenti, hogy kollektíven bíznak a lányban. Ha akkora bizalomhiány lenne, akkor nem azt mondanák, hogy lehetséges a bűnössége, hanem biztosra vennék és szó nélkül kipakolnák a Rendből. Azért az nem elvárható, hogy ezen történések után még csak fel se merüljön bennük a lehetőség. Annál azért több jel utal a felelősségére.

Az nekem elképzelhetetlen, hogy nem bíznak meg benne, nem hisznek a bűntelenségében, mégse zárják ki. De mindez igazán majd csak a következő részből derül ki.

 

Na jó, de arról nem Ahsoka tehet, hogy sosem kereste fel Luke, vagy bárki hozzá hasonló, akinek átadhatta volna tudását. Egyszerűen tehetetlen egy személyként azon a téren, hogy egymaga számottevő fenyegetés legyen a Birodalom ellen. Másrészt, ha olyannyira elszigeteltségben kénytelen élni élete ezen szakaszát, akkor a külvilág eseményeiről is csak minimális infói lehetnek. Bár nem tartom valószínűnek (sokan hőbörögnének), de az Ep7-ben minden további nélkül felbukkanhatna, ha szépen megágyaznak neki és nem csapják össze.

Azért a főbb eseményekről biztosan tud, nem ássa be magát vmely bolygó legmélyére (bár ez is lehet :D). Szerintem elcsépelt és indokolatlan lenne előhúzni az új részekben, ráadásul karakteridegen is. Erről sajnos nem tudjuk meggyőzni egymást, de nem baj. ;)

 

A másik dolgot gunji leírta. Vader Kenobit se kereste valami túlbuzgón, Ahsokával miért lenne ez másként? Főleg, mert a lány olyan sebeket téphet fel a Sith előző életével kapcsolatban, ami hátrányára válna.

Ez jogos. Mondjuk az túlzás, hogy Vader annyira meglepődött volna Obi-Wan feltűnésén. Konkrétan azt mondta, régóta várt már a pillanatra. Az viszont igaz, hogy őt sem kereste, ahogy Yodát sem. Vagy lehet, hogy eleinte kereste, de nem találta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondjuk az túlzás, hogy Vader annyira meglepődött volna Obi-Wan feltűnésén. Konkrétan azt mondta, régóta várt már a pillanatra.

Igazad van, megnéztem újra, rosszul emlékeztem, sry :)

 

 

Bár nem tartom valószínűnek (sokan hőbörögnének), de az Ep7-ben minden további nélkül felbukkanhatna, ha szépen megágyaznak neki és nem csapják össze.

Akkor már szvsz túl idős lenne egy komolyabb szerepre, kicsire meg felesleges lenne visszahozni. Akkor inkább már az Obi-Wan spinoffba, vagy egy sorozatba.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na Ahsoka fontos fordulóponthoz érkezett, ez megér egy írást.

 

Eddig vegyesen jöttek be dolgok az itt korábban emlegetett 1-es és 2-es verzióból.

 

Először az önhibáján kívül és a beleszólása nélkül kizárták a Rendből, majd saját döntése alapján nem tért vissza.

 

Szerintem jól és érthetően döntött. Azt írtam korábban, hogy attól függően tudnám értékelni az esetleges kilépését, hogy hogyan állnak hozzá a jedik. Láttuk, hogyan és ez alapján korrekt a döntése.

Hű maradt mindahhoz, amit eddig képviselt. Nagyon bejött, hogy nyitva hagyta a lehetőséget későbbre és nem adta a sértődöttet. Az, hogy később mi lesz vele, az most még kérdéses. Ettől a száltól függetlenül lehet olyan sorsa, ami tetszik és olyan is, ami nem. Lényegében azt csinálnak vele, amit akarnak, innentől nincs kötöttség.

 

A jellemfejlődése elérte eddigi csúcsát és nehéz elgondolni, hogy lehetne ennél feljebb. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen magasságokba fog emelkedni és ennyire megkedvelem majd. Nagyon sajnálatos ami történt.

 

Mindettől függetlenül továbbra sem tartanám jó ötletnek a legújabb trilógiában történő visszatérést. Sok mindent magyaráz a most lezárult szál, de a korábban is felvázolt kérdéseimet nem.

Nyilván többször (bár remélem azért nem túl sűrűn, mert az degradálná a most történteket) visszatér majd a későbbi évadokban, de nem biztos, hogy kapunk a végén konkrét utalást a sorsára. És lehet, hogy ez is lenne a legjobb.

Egy spin-off filmet egyébként el tudnék képzelni, külön foglalkozva a sorsával. Pl. látnánk hogyan dolgozta fel a Rend kihalását, Anakin árulását, a Köztársaság bukását, Padmé halálát, a Birodalom felemelkedését, stb.. Aztán meghalhatna mondjuk a Birodalom idején vmikor, még a lázadás kiteljesedése előtt. Ha nagyon nagy drámát akarunk, akkor akár Vader is megölheti, vagy legalábbis találkozhatnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A már korábban kifejtett okokból kifolyólag a legutóbbi rész zárása egyúttal Ahsoka karakterének is tökéletes, még ha nem is szívderítő lezárása lehetett volna. Vidám befejezést nemigen lehet írni neki, a behatároltság miatt. Ezzel együtt az, hogy

kilépett a Jedi Rendből, majd eltávozott nem feltétlen igényel folytatást, avagy szájbarágást a nézőnek. Elhagyta a Rendet, letelepedik valahol, ahol tovább éli átlagos, hétköznapi életét úgy, hogy a lehető legjobb "emberként" tegye azt.

Így mégis adott számára egyfajta boldogság... az, hogy miért nem ad hírt magáról a Birodalmi időkben, már leírtam. Ki tudnék egyezni ezzel a megoldással. Ezen persze lehet vitázni, hogy a lány nem olyan, aki csak ölbe tett kézzel tűri a Birodalom tombolását, miegymás. Erős a gyanúm, hogy Filoniék is így gondolják, ezért fog visszatérni Ahsoka, hogy aztán halálával megoldódjon ez a "probléma". Viszont ha már meghal, annak mindenképpen úgy kell történnie, hogy hatással legyen Anakinra... de ha Ahsokával zárul a sorozat, ami a coruscanti csatával nagyjából egyidejűleg fejeződik be (ha hihetünk az infóknak), akkor hiteltelenné válik Skywalker Kenobival folytatott felhőtlen mentőakciója az Ep3 elején.

 

Részletesebben is írok majd, de egyelőre még emésztenem kell a legutóbbi rész tartalmát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pl. látnánk hogyan dolgozta fel a Rend kihalását, Anakin árulását, a Köztársaság bukását, Padmé halálát, a Birodalom felemelkedését, stb..

 

Ha életben marad is, ekkora semmit sem fog tudni az egészről. Az egész Galaxisban csak 3 élőlény tudja hogy Anakin = Vader. Palaptine, Kenobi, Yoda. Ahsoka nem tudná hogy a volt mestere a hunyó mint ahogy senki más sem. Padmé halála más tészta ha érdeklődne a Naboon ott kiderülne hogy meghalt viszont a körülmények nem, gondolom lehazudták a népnek a csillagokat az égről egykori királynőjük haláláról.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha életben marad is, ekkora semmit sem fog tudni az egészről. Az egész Galaxisban csak 3 élőlény tudja hogy Anakin = Vader. Palaptine, Kenobi, Yoda. Ahsoka nem tudná hogy a volt mestere a hunyó mint ahogy senki más sem. Padmé halála más tészta ha érdeklődne a Naboon ott kiderülne hogy meghalt viszont a körülmények nem, gondolom lehazudták a népnek a csillagokat az égről egykori királynőjük haláláról.

Persze, meg valószínűleg Tarkin, Amedda, Organa, az esetleges túlélő jedik, a klónok jó része és még ki tudja kik. Nem volt az akkor szerintem akkora titok. Vader el akarta feledni múltját, így nem tűrte ha szóba hozzák, ezért nem is tették. De ettől még sokan tudhattak erről a galaxisban. A pletykák és infok azért nagyon könnyen szárnyra röppennek, ezt többször láttuk.

Másrészt azért Ahsoka elég közel állt Anakinhoz. Sok olyat tudott róla, amit más nem. Jó eséllyel megérezte azt a szörnyűséget, ami történt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze, meg valószínűleg Tarkin, Amedda, Organa, az esetleges túlélő jedik, a klónok jó része és még ki tudja kik. Nem volt az akkor szerintem akkora titok. Vader el akarta feledni múltját, így nem tűrte ha szóba hozzák, ezért nem is tették. De ettől még sokan tudhattak erről a galaxisban. A pletykák és infok azért nagyon könnyen szárnyra röppennek, ezt többször láttuk.

Másrészt azért Ahsoka elég közel állt Anakinhoz. Sok olyat tudott róla, amit más nem. Jó eséllyel megérezte azt a szörnyűséget, ami történt.

 

Az 501-es légió katonái tényleg tudhatták, de a túlélő Jedik nem hiszem. Nem hinném hogy Vader elárulta nekik hogy valaha ő volt Anakin, ezt a nevet amúgy is felejteni akarta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem már eltelt annyi idő az évadzáró óta, hogy itt is nyíltan beszélhessünk az Ahsoka körüli fejleményekről.

 

A jellemfejlődése kiteljesedett, jelenleg abszolút az erkölcsi csúcson van. Minden pozitív tulajdonsága megmaradt, de kiegészült ez rengeteg újjal és levetkezett jó néhány korábbi negatívumot.

A kérdés már csak az, hogyan tovább? Ezzel a húzással lényegében megnyitottak egy csomó utat előtte.

 

Saját döntése alapján:

1, Visszavonulhat a háttérbe és elkezdhet vmi teljesen más életet, a jediktől teljesen függetlenül. Soha nem kerül elő. Ezt teheti mondjuk Luxszal is.

2, Eltűnhet egy időre átgondolni az eddigi életét, majd újra felbukkanhat, ha elérkezett a megfelelő pillanat.

Saját döntésén kívül:

A, Meghalhat még az Ep.3 előtt.

B, Meghalhat az Ep.3 és Ep.4 közt.

C, Életben maradhat egészen a Birodalom bukásáig.

 

1A:

Reális lehet. Most egy időre biztos nem kér a jedikből és a harcokból, politikából. Rövid időn belül pedig meghal, amit Anakin megérezhet, ezzel újra feltépve a régi sebeket. Tehetetlenség, erőtlenség, Rend korlátozása, mások hibáztatása, stb., így süllyedve tovább a sötétség felé.

 

1B és 1C:

Ez már nekem kissé csalódást keltő lenne. Nyilván megtudna mindent a Köztársaság bukásáról, Padmé haláláról, a jedik kiirtásáról, megérezné Anakin árulását. Később eljuthatna hozzá a lázadás híre. Ennek ellenére nem foglalkozna az egésszel.

 

2A:

Ez érthető okokból nem lehetséges.

 

2B:

Ez szintén esélyes. A megfelelő pillanat nyilván a már fentebb taglalt események. Immáron Vaderrel kell szembenéznie, mint egykori mesterével, aki megöli. Ez a legvégső lépés az igazi Anakin megszűnésének. és Vader felemelkedésének.

 

2C: Ugyanaz, mint az előbb, csak Anakin nem ölné meg. Hanem mondjuk elengedné azzal a feltétellel, hogy soha ne kerüljön az ő és a Birodalom útjába. Ez indokolná a távollétét a későbbiekben. Az Ep.7-ben pedig visszatérhetne Luke mellé.

 

Nekem ezek közül az 1A és a 2B illene legjobban a képbe. Gondolom nem kell indokolnom miért.

A 2C még szimpatikus lenne, csak az vmilyen szinten Luke csodatételének jelentőségét redukálná. Maradjon meg az, hogy Darth Vadert már soha senki (még Padmé, Ahsoka és Obi-Wan sem) nem tudta visszatéríteni a világos oldalra, csak később Luke.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És mit szólsz ahhoz, hogy pont Anakin ölje meg? Ez lenne egy próbatétel a sötét oldalon és bizonyítéka a teljes átállásának és rothadtságának. Új töltetet adna Obi-Wan szavainak, miszerint Anakin megszűnt létezni, hisz ezzel elvágná az utolsó ismert szálát a múltjának (ha feltesszük, hogy Obit és Yodát nem találta).

De az is lehet, hogy megtalálja Ahsokát, de életben hagyja. Ez meg arra jel, hogy maradt benne jó. Adhatna a lánynak egy utolsó esélyt azzal a feltétellel, hogy soha többé nem kerül az útjába. Ez megmagyarázná miért tűnik el Ahsoka annyira a Birodalom idején és akár visszatérhetne az Ep.7-ben. Csak mert beszéltük korábban, hogy ezt preferálnád. ;)

 

Mondjuk nekem utóbbi kissé hiteltelenné tenné a Vader-jelenséget. Jobb az úgy, hogy csak a később feltűnő Luke tudja újra visszahozni a jó Anakint.

Vader, mint Ahsoka gyilkosa? Nem mondanám, hogy tetszik ez a verzió, mivel nehezemre esik elképzelni olyan szituációt, aminek ez lenne a végkifejlete. Legfeljebb abban az esetben, ha a lány maga kutatja fel volt mesterét azzal ez eltökélt szándékkal, hogy megpróbálja visszatéríteni a Világos Oldalra, majd ha ez nem sikerül, végez vele. Ám Kenobival is ez történt, az önismétlést pedig nem preferálom. Az biztos, hogy Ahsoka meggyilkolása tovább mélyítené Vader gyökereit a Sötét Oldal talajában, de ahogy az többek között az Ep6-ból kiderült, Vader sosem volt jóvátehetetlenül a Sötét Oldalon, ellenkező esetben Luke képtelen lett volna visszatéríteni. Ha Ahsokát képes lenne megölni, az számomra azt sugallná, hogy a jóság legapróbb szikrája is kiveszett már belőle. Másrészt, Vader Sith léte során kerülte azokat az elemeket, amik régi életére, Anakin Skywalkerre emlékeztették. Ilyen volt például a Tatooine, ahol az Ep2-ben járt utoljára. Ahsokát is ilyen elemnek gondolom... Kenobival ellentétben rá semmi oka nem volt haragudni Vadernek (Obi-Want árulónak, és ellene munkálkodó személynek hitte már az Ep3-ban is), így a találkozásuk olyan sebeket téphet fel a Sith-ben, amik nem elmélyítik, épp ellenkezőleg, megingatják a Sötét Oldalba vetett hitét. Persze ez jóval komplexebb ennél, de kétlem, hogy Vader kutatta volna Ahsokát, hogy levadászhassa és megölhesse. Ha így is történt volna, a Galaxis felfoghatatlanul hatalmas. Egy Jedi könnyedén elrejtőzhet benne, ahogy azt Obi-Wan vagy Yoda is sikerrel véghezvitte.

Vader rátalál Ahsokára, de életben hagyja? Ez már valamivel jobban hangzik, bár mint írtad, a Vaderben rejlő jó Luke feltűnésével kezdett felszínre kúszni. Másrészt kétlem, hogy lány azért húzná meg magát, és maradna háttérben a birodalmi időkben, mert megijedt Vadertől, vagy mert az megkérte rá.

 

Megpróbálok összeírni néhány lehetőséget, mi történhet Ahsokával a továbbiakban a legutóbbi rész fényében...

1. - Soha többé nem látjuk, sorsa lezáródott azzal, hogy kilépett a Rendből és elsétált a coruscanti naplementében. További életét homály fedi, a Galaxisban rejtőzve éli további életét, az Ep3-4-5-6 eseményeit messze kerülve, ennek okára pedig nem kapunk magyarázatot. Erre látom a legkevesebb esélyt, biztos vagyok benne, hogy a lány még vissza fog térni. Főleg, ha azokból az infókból indulunk ki, miszerint Ahsokával fog végződni a TCW, azaz benne lesz az utolsó részben. Továbbá, az utolsó rész átfedésben lesz az Ep3 nyitójelenetével, a coruscanti csatával. A továbbiakban tartsuk szem előtt ezeket, mondván megbízhatók az infók...

2. - A további évadban/évadokban nagyon minimális szerephez jut (mint Asajj Ventress), ekkori feltűnéseikor pedig tovább szövik a Bonteri gyerekkel való kapcsolatát, hogy aztán végső sorsként kielégüljön a sok Luxsoka rajongó vágya, és megkapják, hogy a két karakter közös jövőt kezd építeni, amolyan Cut Lawquane-féle dezertőrök módjára, távol a Galaxis eseményeitől. Ebben az esetben már nem lehetne ellenérvként felhozni, hogy Ahsoka a Jedi Rend tagja, így tiltott számára a szerelem... ezzel együtt továbbra sem csípem Lux-ot, számomra ellenszenves, szimplán irritáló figura, de ez van. Egyelőre erre a verzióra látom a legtöbb esélyt, mi több, szerintem ez fog történni. Talán Ahsoka úgy gondolja majd, hogy miután a Rend hátat fordított neki, ő is hátat fordít a Rendnek egy életre, nem foglalkozik a Galaktikus eseményekkel, letelepedve, békésen öregszik meg, kölyköket nevelve, házasságban, stb. Mondhatni, tipikus happy end. Ám ez a verzió megkérdőjelezné Ahsoka Jedi mivoltát. Azért, mert kiábrándultsága és csalódottsága okán elhagyta a romlásba taszított, és pusztulás felé tartó Jedi Rendet, ő maga továbbra is az igaz Jedi-eszmék követője maradt! Annyit tudok elképzelni, hogy belátná, miszerint egy személyként tehetetlen egy hatalmas Birodalom ellen, így meghúzva magát képviselné tovább a Jedi-eszméket. Mondanom sem kell, hogy a lány által képviselt tiszta, teljes mértékben pozitív tulajdonságok és eszmék miért is jönnének épp kapóra Luke épülő Új Jedi Rendjében az Ep7-ben. De a realitás talaján maradva, belátom, nem sok esély van rá, hogy az új SW-filmben viszontláthatjuk a 80 éves Ahsoka mamát. Ám mint sorsra, a fentebb említett letelepedésre/meghúzásra bőven reális esély van.

3. - A további évadban/évadokban minimális szerephez jut, ekkori feltűnéseikor pedig ilyen-olyan módon Skywalker segítségére lesz... kiderül, mire jutott Ahsoka a Jedi Rendet illetően, hogy kezelte Barriss árulását és hasonló "apróságok". Végül, valami módon, ismeretlen okok miatt életét veszti. Ennek csak az mond ellent, hogy egyrészt elméletileg Filoni álláspontja győzött, miszerint a lány életben fog maradni. Másrészt, az Ep3 elején a már sokat említett mentőakciónál teljesen hiteltelenné válna Anakin örömteli szópárbaja Kenobival, mialatt Palpatine felé tartanak. Az kétlem, hogy Anakin ne érezné meg tulajdon tanítványa halálát, bármennyire is köti le figyelmét a Padmé elvesztésétől való félelme a későbbiekben.

4. - Hosszas gondolkodás után úgy dönt, hogy bár csalódott, nem fordít hátat végérvényesen a Jediknek, és visszatér a Rendbe, akik megadják neki a Lovag címet. Ebben az esetben sűrűbben szerepelne a sorozatban, azaz minden visszaállna a régi kerékvágásba, azzal a különbséggel, hogy Ahsoka immár teljes értékű Jedi-lovagként, és -tábornokként funkcionálna. Végső sorsként, a 66-os parancs során esne el, megannyi társához hasonlóan. Bár ez már a coruscanti csata után játszódna, a halála természetesen bármilyen okból kifolyólag megvalósulhatna ebben a 4. esetben (még a coruscanti csatával párhuzamosan), de ugyanúgy fennáll a probléma, hogy Anakin miért nem érzi meg tanítványa halálát az Erőben? Ennek megvalósulására se látok sok esélyt. Bár az alkotók nyitva hagytak egy kiskaput, miszerint Ahsoka "gondolkodási szünetet kért", így elvileg visszatérhet a Rendbe, de Filoni beszélt róla, hogy Ahsoka végső sorsára az 5. évad végén kapunk utalást, ami nem más, mint a Jedi Rend elhagyása.

5. - Ez meglehetősen abszurd elgondolás, de akár az is megtörténhet, hogy Ahsoka ismeretlen okokból kifolyólag széntömbbe fagyasztva bekkeli ki az időt az Ep7-ig (ezért nincs sehol a birodalmi időkben, ráadásul így fiatal is maradna), amikor Luke rátalál. Ez több szempontból is necces, kezdve azzal, hogy mihez kezdenének Ahsokával a TCW-t nem néző fanok? "Itt egy Jedi-lány a semmiből? Mekkora baromság!". Igazából nem is gondolom komolyan ezt a verziót, mégis leírtam, ha már rámjött az agymenés.

 

Egyelőre ennyi jutott eszembe. Én mindenképp a 2. verzióra látom a legtöbb esélyt, a többire gyakorlatilag csak minimálisat. De az is benne van a pakliban, hogy több verzióból is valósulnak meg elemek, ahogy az is, hogy egyik se fog megvalósulni, és valami egyedibbel állnak elő Filoniék. Állok elébe!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Vader, mint Ahsoka gyilkosa? Nem mondanám, hogy tetszik ez a verzió, mivel nehezemre esik elképzelni olyan szituációt, aminek ez lenne a végkifejlete. Legfeljebb abban az esetben, ha a lány maga kutatja fel volt mesterét azzal ez eltökélt szándékkal, hogy megpróbálja visszatéríteni a Világos Oldalra, majd ha ez nem sikerül, végez vele. Ám Kenobival is ez történt, az önismétlést pedig nem preferálom. Az biztos, hogy Ahsoka meggyilkolása tovább mélyítené Vader gyökereit a Sötét Oldal talajában, de ahogy az többek között az Ep6-ból kiderült, Vader sosem volt jóvátehetetlenül a Sötét Oldalon, ellenkező esetben Luke képtelen lett volna visszatéríteni. Ha Ahsokát képes lenne megölni, az számomra azt sugallná, hogy a jóság legapróbb szikrája is kiveszett már belőle.

Lényegében szembefordult mindenkivel, aki fontos volt neki, Palpin kívül. Ami a legfontosabb, hogy még Padmét is simán megölte volna (közvetett úton meg is tette). Azt a Padmét, aki mindennél többet ért korábban számára. Aki a fő mozgatórugója volt minden tettének. Ez nekem bizonyítja, hogy ekkor ő teljesen megrohadt. Ártatlan gyerekek tucatjait kaszabolta le hidegvérrel.

Aztán több, mint 20 év telik el, mire Luke visszatéríti, az alatt azért sok dolog történt.

 

Persze ez jóval komplexebb ennél, de kétlem, hogy Vader kutatta volna Ahsokát, hogy levadászhassa és megölhesse.

Elvileg Vader feladata volt a 66-ost túlélő jedik felkutatása és megölése. Ha Ahsoka élt, akkor azt érezte. Én simán el tudom képzelni, hogy Palpi kifejezetten kitűzte elé a feladatot, hogy ölje meg a lányt. Az utolsó fontos lépés lehetett ez.

 

 

1-es: egyetértek

2-es: maximálisan egyetértek. Lux, Ahsoka jedisége, a verzió valószínűsége és a kétségeid. Osztom mindet. ;)

3-as: nekem szimpatikus. Amúgy Anakin miért ne lett volna olyan kedélyes (már amennyire az volt, én kevésbé láttam annak) az Ep.3 elején? Ahsoka így is hónapokkal korábban meghalhat, Anakin nem tud egy háború közepén minden pillanatban ezen keseregni. De ha nem is hal meg, ennyi erővel akkor se örömködhetne Anakin, hisz nem telik el olyan sok idő a TCW e szála és az Ep.3 közt. Amúgy a Padmés álmok, a balsejtelmek és a Renddel kapcsolatos gondjai se az Ep.3-ban kezdődtek, ennek ellenére elvolt Obi-Wannal.

4-es: egyik elemét se támogatom. Ha visszatér a Rendbe és lovag lesz, akkor Anakin miért is nem lesz mester? Kinevelte a Rend egyik legtisztább és legfényesebben ragyogó gyémántját. A 66-osnál halna meg? Akkor ezt miért nem mutatják az Ep.3-ban? A TCW főszereplője csak megérne ennyit. Persze tudjuk a forgatási kronológiát, de ez akkor se stimmelne.

5-ös: tetszik a fantáziád, de magát a megvalósítást messziről kerülném :D

 

Amúgy ez az "Anakin megérezte volna Ahsoka halálát" témakör Neked miért ekkora probléma? Miért lenne inkonzisztens ha meghalna és Anakin tényleg megérezné? Úgyse tudna már tenni semmit a dolog ellen. Az anyját napokig kínozták a halála előtt, volt lehetősége cselekedni. De ha Ahsoka belehal abba, hogy egy ártatlan twi'lek kislány életét menti, vagy hogy ráesik egy biliárdasztal almaszedés közben, annak nem tud elébe menni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rebel Force Radio Ashley Eckstein interjú jegyzetek egy Jedi Council Forumozótól (egyetlen pici spoilerszerűség van, a többi tisztán csak Ahsley személyes véleménye!):

From the very beginning of TCW it was explained that Ahsoka was going to die. She of course wanted her to live, but as TCW progressed Dave Filoni felt like she should live. Ashley says she trusts Dave, and Ahsoka should be given the option to live. Eventually Ashley got the call from Dave saying that the next time they record, Ahsoka will be leaving the Order, Ashley said "No! You can't do that!"

He said of course: there is a good chance she'll survive the order 66 by not being in the Jedi Order. Ashley of course trusts Dave.

 

A TCW elejétől kezdve, az volt a terv, hogy Ahsoka meg fog halni. Ő (Ashley) persze azt szerette volna, ha életben marad, és ahogy a TCW haldt előre, Dave is kezdett efelé hajlani. Ashley bízott Dave-ben, hogy esély fog adni Ahsokának, hogy éljen. Végül jött a telefon hívás, és Dave megmondta, hogy a legközelebbi felvétel arról lesz, hogy Ahsoka elhagyja a Rendet. Ashley rávágta, hogy "Nem, ezt nem teheted!"

amire Dave azt válaszolta, jó esélye van, hogy túlélje a 66-os parancsot, ha nem tagja a Rend-nek. Ashley persze bízik benne, hogy Dave nem lódított.

 

Ashley said for as mature as Ahsoka is, shes still a teenager (approximately 16-17), and you know how dramatic teenagers can be: "her way or the highway". Also she can't grasp entirely what the order is going through (the war, politics, etc), because she is so young. Another interesting point she made was the "Jedi have much bigger fish to fry". Meaning with everything going on, Ahsoka is the least of their worries. She is after all just one Jedi out of many. It was asked if Anakin was completely shocked at her decision, but what what happened to Ahsoka was so extreme, Anakin knew she wouldn't come back.

Ashley szerint, akármilyen érett is Ahsoka, még mindig csak egy tinédzser (16-17 körül), és mindenki tudja, milyen dramatikusak tudnak a tinik lenni "Velem vagy sehogy" (a "one's way or the highway" idióma wiki szótár szerint arra utal, hogy vagy meghallgatják, az illetőt, vagy ki lesznek zárva, nem igazán tudom így megfogni, hogy konkrétan mire utal). Ahsoka nem képes teljesen felfogni, hogy min megy keresztül a Rend (a háború, politika stb), mert túl fiatal. Volt egy másik érdekes megjegyzése is, miszerint Ahsoka a Jedik legkisebb baja. Végül is ő még mindig csak egy a sok közül. Azt is megkérdezték, hogy Anakin-t váratlanul érte-e Ahsoka döntése, de szerinte, amin Ahsoka átment az annyire extrém volt, hogy Anakin is tudta, hogy nem fog visszamenni.

Mortis Trilogy plants the seeds that staying with Anakin is going to be bad. When forced with the decision to stay in the order, she was probably forced to think about that past vision and it may have influenced her a little.

A Mortis-trilógiában elültették benne a gyanút, hogy rossz vége lesz, ha Anakin-nal marad. Amikor döntenie kellett, hogy a Rendben maradjon-e, talán visszaemlékezett arra a látomásra, és ez is befolyásolhatta egy kicsit.

When asked what does Ahsoka do after leaving, "Ashley" states Lux could be a possibility (NOT A SPOILER, her OPINION). However she doesn't believe her and Lux are meant to be together, she seemed to get over him at the end of that episode.

Arra a kérdésre, hogy mihez kezd most Ahsoka, Asley szerint Lux-nak lehet majd köze hozzá, de szerinte nem fognak összejönni, mert úgy tűnt az utolsó Onderon-i részben, hogy Ahsoka túltette magát a srácon.

Ahsoka has been so shielded from the rest of the galaxy, everything was provided for her. The realization hit her when she went to Letta's house and said "I thought the Jedi would pay better?" Now shes in that same world. She doesn't see Ahsoka as a Bounty Hunter, but says she is a very good teacher.

Ahsokát nagyon "óvták" a kinti vlágtól, mindent megadtak neki. Erre, akkor döbbent rá, mikor belépett Letta házába, és megjegyezte "Azt hittem ennél jobban fizetnek a Jedik". Most ugyanebben a világban találta magát. Ahsley nem hiszi, hogy Ahsoka fejvadásznak állna, de szerinte nagyon jó tanár volna.

Ashley of course wont tell (or doesn't know) if Ahsoka is "frozen in time" waiting for another series, story or film. She of course hopes her story is told and WANTS to be a part of it if she can.

Azt persze nem árulta el (vagy tényleg nem tudja), hogy Ahsoka most egy időre eltűnik-e a képből egy új sorozatra, történetre, vagy filmre várva, de reméli, hogy a története el lesz mondva, és majd része akar lenni.

 

Bocs, hogy ilyen darabos lett a fordítás, angolul tudók megmondhatják, hogy az eredeti sem sokkal tisztább :D Persze érthető, hiszen ezek egy élő interjúról septében készült jegyzetek.

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lényegében szembefordult mindenkivel, aki fontos volt neki, Palpin kívül. Ami a legfontosabb, hogy még Padmét is simán megölte volna (közvetett úton meg is tette). Azt a Padmét, aki mindennél többet ért korábban számára. Aki a fő mozgatórugója volt minden tettének. Ez nekem bizonyítja, hogy ekkor ő teljesen megrohadt. Ártatlan gyerekek tucatjait kaszabolta le hidegvérrel.

Aztán több, mint 20 év telik el, mire Luke visszatéríti, az alatt azért sok dolog történt.

 

Elvileg Vader feladata volt a 66-ost túlélő jedik felkutatása és megölése. Ha Ahsoka élt, akkor azt érezte. Én simán el tudom képzelni, hogy Palpi kifejezetten kitűzte elé a feladatot, hogy ölje meg a lányt. Az utolsó fontos lépés lehetett ez.

Lehet benne ráció, de Ahsoka TCW-ben lezajló sorsa szempontjából irreleváns. Mert az gondolom tiszta sor, hogy így vagy úgy, de a sorozatban kell kapnia egyfajta lezárást, amihez köze nem lehet Vadernek. Legyen az halál, végleges visszavonulás, vagy bármi egyéb. Nem tudom, mennyire jó ötlet, ha a lány végső sorsa (halál) egy regényből, képregényből lehetne elérhető.

 

Amúgy ez az "Anakin megérezte volna Ahsoka halálát" témakör Neked miért ekkora probléma? Miért lenne inkonzisztens ha meghalna és Anakin tényleg megérezné? Úgyse tudna már tenni semmit a dolog ellen. Az anyját napokig kínozták a halála előtt, volt lehetősége cselekedni. De ha Ahsoka belehal abba, hogy egy ártatlan twi'lek kislány életét menti, vagy hogy ráesik egy biliárdasztal almaszedés közben, annak nem tud elébe menni. :)

Két dologból tudunk kiindulni, mint többször elhangzott infók... 1: a sorozat Ahsokával fog véget érni, bármi is történjen vele; 2: a sorozat vége párhuzamosan zajlik a coruscanti csatával. Azaz, ha Ahsoka meghal, az időben az Ep3 nyitányának közvetlen közelében történik. Számomra azért lenne ellentmondásos Anakin viselkedése, mert a legapróbb utalás nem történik arra, hogy egykori padawanját vesztette el, ami nem túl reális, még akkor sem, ha egy csata közepén járunk... persze az anyja halálát követően is vígan nevetgélt Padméval az arénában, de azt be lehet tudni annak, hogy felszabadult a kivégzéstől való megmeneküléstől, illetve boldogságot érzett, amiért a nő viszonozta az érzéseit.

Egyébként a legutóbbi rész után minimális esélyt látok Ahsoka halálára, már kifejtettem, miért.

 

Bocs, hogy ilyen darabos lett a fordítás, angolul tudók megmondhatják, hogy az eredeti sem sokkal tisztább :D Persze érthető, hiszen ezek egy élő interjúról septében készült jegyzetek.

Köszi a fordítást! Ígéretes, ha Onderonon valóban a Lux-on való túllépését láttuk. Persze ez közel sem biztos, ha azokat a véletlennek nem nevezhető tényeket nézzük, hogy épp Steela halt meg, Bonteri pedig Coruscantra került szenátorként.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó kis lista, tetszik, hogy majd' minden eshetőséget sikerült felsorolni. De haladjunk sorjában, figyelembe véve a kiadott, kiszivárgott, vagy különböző cikkekből kinyerhető információkat.

 

1) Visszavonul, eltűnik, éli a saját életét, soha nem tűnik fel újra, de hallhatunk róla, pl. a halálhírét.

Ha folytatódik a sorozat, akkor nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet lenne. A karakterébe és annak fejlődésébe elég sok időt és energiát fektettek, nem szabadna a Rend utáni életének lehetőségeit kihasználatlanul hagyni (hogyan birkózik meg a kizárás tudatával, ez mennyiben változtatja meg őt, hű marad-e a kódexhez, mihez kezd most, hogy viszonyulna a régi társaihoz, ha találkozna velük, stb.) A korábbi infók is sérülnének: nem vele érne véget a sorozat.

Ugyanakkor, ha a karaktere csak egy eszköz volt Anakin bukásának elősegítésében, akkor ez az utolsó szál értelmezhető úgy is, hogy ezt a feladatát ellátta, küldetését befejezte, a Skywalkerek történetében (így a SW-ben is) több szerep nem jut számára.

Olvashattuk/hallhattuk, hogy Lucas mindig is azon a véleményen volt, hogy végül haljon meg Ahsoka, szemben Filonival, aki a továbbélése mellett érvelt. Elképzelhető, hogy végül kiegyeztek: Ahsoka nem hal meg, csak végleg eltűnik a nagy színpadról. Erre is utalhat az az infó, hogy az utolsó rész eredeti változata szerint Ahsoka nem hagyja el a Templomot, hanem a Rend tagja marad, illetve hogy utólag új jeleneteket vettek volna fel a rész végéhez. De ez jelenthet mást is, pl hogy a kasza lehetősége miatt változtattak a történet végén: legyen valami normális befejezés akkor is, ha nem folytathatják a sorozatot. Ez esetben igaz lesz az is, hogy vele kezdődött és vele is végződött a történet.

1A: Elképzelhető, hogy meghal az EP3 előtt, s Anakin megérzi ezt, ezzel is elősegítve a későbbi bukását. De ezt nem tartom jó ötletnek, a karakterbe túl sok energiát fektettek, s egy offscreen halállal lecsökkentenék a lány jelentőségét és elveszne a haláleset dramaturgiai hatása. És ennek minél korábban kellene bekövetkeznie, hogy Anakin a coruscanti csatára már túl tegye magát rajta. De akkor meg nem lenne igaz az, hogy a végzet az utolsó részben éri utol.

1B és 1C: Az, hogy az EP3-EP4 között, vagy az EP4 után hal meg, az a sorozat tekintetében mindegy, de a fentebb leírtak miatt szvsz nem is lenne jó ötlet.

 

2) A második opció érdekesebb: ha csak időlegesen tűnik el, s aztán ha elrendezte a gondolatait, akkor visszatérne a képernyőre. Ez sok lehetőséget nyújt mind elbeszélés szempontjából (lásd mint fentebb: hogyan birkózik meg a kizárás tudatával, ez mennyiben változtatja meg őt, hű marad-e a kódexhez, mihez kezd egyedül, hogy viszonyulna a régi társaihoz, ha találkozna velük, stb), mind az ehhez kapcsolódó kereskedelmi tevékenység szempontjából is (figurák, kütyük, stb). Itt a dolgot ketté is lehetne választani, attól függően, hogy visszatérne-e a Rendhez. De vajon visszatérne-e? Ha igen, akkor visszafogadnák-e? A rész végi pityergésből én azt szűrtem le, hogy nem tér vissza, a döntés végleges. Ha mégis, akkor visszaállna az eredeti állapot (attól függetlenül, hogy lovaggá ütnék-e, vagy sem) és visszatérhetnénk a korábbi kérdéshez: hogyan írják ki véglegesen? Ez szerintem egy rossz megoldás lenne, megkérdőjeleződne az egész szál létjogosultsága és Anakinra kifejtett hatása meg is szűnhetne, így inkább ne is foglalkozzunk vele.

2A: Kevésbé valószínű, ha meghalna az EP3 előtt (onscreen), de ha igen, akkor ezt szvsz úgy kellene megoldani, hogy ennek hatása a coruscanti csatában már ne érződjön Anakinon (mikor jókedvűen repked Obi-Wannal). Tehát a halálnak a lehető leghamarabb kellene bekövetkeznie, de az meg egyrészt ütközne a korábbi nyilatkozatokkal (csak az utolsó részben dől el a sorsa), feleslegessé is tenné a Rendből való kilépését, illetve ekkor nem használnák ki a helyzetben rejlő lehetőségeket (l. mint fentebb).

2B: Ha túlélné az EP3-at, az lehetőséget adhatna egy későbbi EP3 és EP4 közötti élőszereplős és/vagy animációs (esetleg pont a TCW folytatása) sorozat- vagy filmbeli szereplésre. E korban is sok lehetőség van, amit érdemes lehetne kihasználni (hogyan birkózik meg a Rend pusztulásával, mihez kezd, stb). Ekkor is persze ki lehetne írni, szvsz inkább már csak Vadertől függetlenül. Egy TCW-folytatásnál még az is megoldható lenne, hogy az utolsó részben érné el a végzete.

2C: Ha megérné a birodalom bukását is, az további történetek elbeszélésére nyújtana határtalan lehetőséget: akár filmben, akár sorozatban szerepelhetne. Viszont nem állna összhangban az 'utolsó TCW részben ismerjük meg a sorsát' infóval. Az esetleges szereplését életkorhoz kötném: fiatalabb szereplőként több lehetősége lenne fontosabb szerep eljátszására, mint idősebb korban. Így az EP7-beli megjelenését nem tartanám túl szerencsésnek (addigra 60-70 éves lenne).

2D: Én azért még pluszban megemlíteném lehetőségként a karbonfagyasztást is. Ezzel egyrészt kiiktatnánk őt a birodalmi időkből megoldva a legtöbb problémát (miért nem szerepelt az EP3-ban, miért nem említi Luke-nak sem Yoda, sem Obi-Wan, miért nem vadászik rá senki a Birodalom alatt, stb.), másrészt lehetőség nyílna olyan történetek elbeszélése előtt, mint pl. mi történt vele, hogyan viseli az 'időugrást', hogyan tud beilleszkedni az új korba, mennyire lenne számára nyomasztó, hogy a volt mesteréből mi lett, stb. Azaz egy teljesen szabad történetmesélés előtt nyílna meg a lehetőség. Ha a lefagyasztás az utolsó TCW részben esne meg, akkor még a korábbi erre vonatkozó infó is igaz lehetne.

 

 

1) Az előző részbeli 1)-es pontban leírtak miatt nem tartanám jó ötletnek (a karakterbe túl sok időt és energiát fektettek, az 'új' élete sok elbeszélésért kiáltó lehetősége kihasználatlan maradna), de elképzelhetőnek tartom, hogy végül ez történik meg.

2) Ez tényleg egy valószínű verzió. Már csak abból kiindulva is, amit Filoni mondott a következő Insiderben, miszerint 'szólt Ahsley-nek, hogy most egy ideig nem fognak találkozni, nem fogja hívni'. Viszont a Lux-féle románc ismételt képbe kerülését nem tartom elképzelhetőnek (meg jó ötletnek sem), hiszen Ashley is említette a múlt pénteki chaten, hogy nem hiszi, hogy kettejük között valami lenne barátságon túl. Valamint - ahogy írtad -, ő mindig is jedi maradna (ahogy a szálban is láttuk).

3) Ez gyakorlatilag az, hogy Ahsoka meghal az EP3 előtt, így megegyezik az előző rész 2A pontjával, azaz kevésbé tartom lehetségesnek.

4) A Jedi Rendbe való visszatérést kizártnak tartom - ahogy írtam az előző részben, így ezt a lehetőséget elvetném.

5) Ezt - ahogy az előző részben írtam - nem tudnám kizárni, de nem is hiszem, hogy meglépnék. Pedig jó lehetőség lenne akkor, ha a Disney szeretne a karakterrel egy későbbi korban kezdeni valamit. Amit írtál, nem értem: megfelelő tálalás esetén semmivel nem lenne idegenebb a nézőknek, mint egy új eddig az EU-ban nem létező Skywalker vagy Solo gyerkőc. (Pl. szóba kerülhetne, mikor Anakin a régi köztársaságról mesélne, vagy mikor Yoda/Obi-Wan próbálna tanácsokat adni az új Renddel kapcsolatban, pl elkövettek régen egy ilyen hibát, nem bíztak a társukban, s akkor kiderülne, hogy valahol egy falon lóg még, vagy egy aszteroidára zuhat hajóroncsban hever elfeledve.)

 

 

Az említett fórumban még két dolog olvasható a korábbi hozzászólásokban, de nem tudom, mennyire igazak: ahogy korábban említettem - megváltoztatták a 'The Wrong Jedi' utolsó jeleneteit (Ahsoka eredetileg visszatért volna a Rendbe), illetve ami ezzel kapcsolatba hozható: Ashleyvel decemberben új felvételeket készítettek a záró jelenetekhez.

Valamint megemlítik a hétvégi IGN-cikkben található egyik mondatát:

 

 

 

For me personally, when I recorded this finale episode, it’s almost like life imitates art. I’ve been recording in the studio with Matt Lanter and the rest of the Jedi for the past seven year, and Ahsoka is walking away from the Jedi, so I wasn’t going to be able to record scenes anymore with Matt, James [Arnold Taylor] and Dee [bradley Baker] and all these other people I’ve grown to love. It was really sad.

 

Ezt én úgy értelmezném, hogy 'amikor az utolsó részt vették fel, akkor eszébe jutott, hogy most Ahsoka elhagyja a jediket, s ő meg a hét (sic!) közös munkával eltöltött év után nem fog tudni már együtt dolgozni a többiekkel, és ez szomorúvá tette'. Az amik ezt úgy értik, hogy az 5x20 után nem dolgozott együtt a többi jedivel, tehát a) nem volt közös jelenetük, b) Ahsoka többet nem szerepel, c) meghalt közben. De valószínűleg ők jobban tudnak angolul, mint én, így nekik van igazuk.

Csak most - mikor írtam e sorokat - vettem észre, hogy a cikkben hét együtt eltöltött év szerepel, holott ez még csak az ötödik évad volt. Talán nyelvbotlás volt, vagy elszólás, de én inkább úgy érzem, hogy a következő két évadban még biztosan fog szerepelni Ahsoka. Egy hasonló mondata egyébként egy múlt pénteki chaten is elhangzott.

 

 

 

Elnézést, ha kicsit hosszúra sikeredett a mondandóm.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet benne ráció, de Ahsoka TCW-ben lezajló sorsa szempontjából irreleváns. Mert az gondolom tiszta sor, hogy így vagy úgy, de a sorozatban kell kapnia egyfajta lezárást, amihez köze nem lehet Vadernek. Legyen az halál, végleges visszavonulás, vagy bármi egyéb. Nem tudom, mennyire jó ötlet, ha a lány végső sorsa (halál) egy regényből, képregényből lehetne elérhető.

Mit szólnál egy Ahsoka spin-offhoz az Ep.3 és 4 közt? Sok kiaknázatlan terület van a korszakban és egy Vader-Ahsoka találkozásnak bmilyen kimenetellel komoly drámai hatása lenne.

Vagy egy nagyon különleges és rendhagyó TCW epizód (vagy pár részes szál), ami az Ep.3 után játszódik?

Persze ezek csak ötletek a részemről, szó sem volt ilyenről hivatalosan, de én nagyon adnám bármelyiket. Jobban, mint pl. a Hanos spin-offot, bár az már szinte biztos. Amúgy abba is beerőszakolhatnák ezt a vonalat, de az elég fos dolog lenne.

 

Két dologból tudunk kiindulni, mint többször elhangzott infók... 1: a sorozat Ahsokával fog véget érni, bármi is történjen vele; 2: a sorozat vége párhuzamosan zajlik a coruscanti csatával.

Ja, így már világos. Ez esetben igazad van, tényleg nem stimmelne az összkép. Mondjuk sok dolog változott a TCW-ban is a kezdeti tervekhez képest, nem tudom mihez mennyire ragaszkodnak.

 

Köszi a fordítást! Ígéretes, ha Onderonon valóban a Lux-on való túllépését láttuk. Persze ez közel sem biztos, ha azokat a véletlennek nem nevezhető tényeket nézzük, hogy épp Steela halt meg, Bonteri pedig Coruscantra került szenátorként.

Az a búcsú azért nekem nagyon nem úgy tűnt, mint akik túlléptek egymáson. De ha ezzel a Lux gyerekkel való enyelgést kihagynák Ahsoka további sorsából, az nálam legalább akkora elismerést váltana ki, mint ahogyan mondjuk képre vitték Obi-Wan viszonyulását Satine-hoz és a halálához.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ashley szerint, akármilyen érett is Ahsoka, még mindig csak egy tinédzser (16-17 körül), és mindenki tudja, milyen dramatikusak tudnak a tinik lenni "Velem vagy sehogy" (a "one's way or the highway" idióma wiki szótár szerint arra utal, hogy vagy meghallgatják, az illetőt, vagy ki lesznek zárva, nem igazán tudom így megfogni, hogy konkrétan mire utal). Ahsoka nem képes teljesen felfogni, hogy min megy keresztül a Rend (a háború, politika stb), mert túl fiatal.

Esetleg ezt nem lehet körbeírni a 'csak neki lehet igaza', vagy a 'makacs, mint az öszvér' kifejezésekkel? (Urban dic: 'The attitude of believing that one is always right and that anyone who doesn't agree has no business dealing with you.')

 

OFF: Ebben amúgy nem értek egyet vele, túlságosan a földi (elsősorban amerikai) kultúra alapján itéli meg jedi tinédzsereket, pedig azért van különbség.

 

Azt persze nem árulta el (vagy tényleg nem tudja), hogy Ahsoka most egy időre eltűnik-e a képből egy új sorozatra, történetre, vagy filmre várva, de reméli, hogy a története el lesz mondva, és majd része akar lenni.

Ha már készen vannak a 6. évad részei, akkor tudnia kellene és kell is.

 

A starwars blogon megjelent egy cikk tőle, amit azt hiszem még ebben a rádióműsorban ígért, s Filonival folytatott levelezéséből idéz: E-Mails Between Master & Padawan About Ahsoka’s Decision

Ebből leginkább a következőket tudnám leszűrni:

 

 

 

Ahsoka fog még szerepelni a későbbi évadokban, a mostani évadzáró rész zárójelenete volt az utolsó közös jelenete Ahsokának Anakinnal, több ilyen nem lesz (legalábbis a 7. évadig bezárólag nem).

Ahsoka nemcsak azért hagyja el a Rendet, mert csalódott a Tanácsban és elárulva érzi magát, hanem azért is, mert úgy érzi, lehet igazság Barriss szavai mögött.

Filoni elejt egy olyan megjegyzést, hogy míg az emberek társas lények és szeretnek valamihez tartozni (vö csordaszellem), addig a legnagyobb dolgokat gyakran a külön utakon járók viszik véghez. És Ahsokának is meg kell találnia a saját útját, hogy mi a legjobb neki és mi lehet a szerepe ebben az egészben. (Ezzel most csak nem a későbbi felkelőkkel való kapcsolatára próbált utalni? Így jönne be a képbe Alderaan?)

Másokhoz hasonlóan Ahsoka is fejlődik, változik. Ahogy Luke is a filmekben.

 

 

Szerkesztve: - gunji
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5) Ezt - ahogy az előző részben írtam - nem tudnám kizárni, de nem is hiszem, hogy meglépnék. Pedig jó lehetőség lenne akkor, ha a Disney szeretne a karakterrel egy későbbi korban kezdeni valamit. Amit írtál, nem értem: megfelelő tálalás esetén semmivel nem lenne idegenebb a nézőknek, mint egy új eddig az EU-ban nem létező Skywalker vagy Solo gyerkőc. (Pl. szóba kerülhetne, mikor Anakin a régi köztársaságról mesélne, vagy mikor Yoda/Obi-Wan próbálna tanácsokat adni az új Renddel kapcsolatban, pl elkövettek régen egy ilyen hibát, nem bíztak a társukban, s akkor kiderülne, hogy valahol egy falon lóg még, vagy egy aszteroidára zuhat hajóroncsban hever elfeledve.)

Egy Solo vagy Skywalker kölyök teljesen más, mint Ahsoka behozatala, mivel előbbi kettő új karakter, az Ep7-ben debütál, ott indul útnak fejlődésük, miegymás... Ahsoka viszont egy már bőségesen megalapozott karakter a sorozat által, aki nem mellesleg Skywalker tanítványa volt. Nem lehet egyszerű beadni egy TCW-t nem követő nézőnek, hogy Anakinnak valaha, a Klónháborúk idején volt egy tanítványa, akit hibernáltak, majd 70 év múlva előkerült a "semmiből". Sokan a mai napig képesek fennakadni azon, hogy Skywalkernek hogy lehetett tanítványa, ha az Ep3-ban nem kapta meg a mester címet. :facepalm: A megfelelő tálalás persze sokat számít (lásd: Maul szál, amivel a kezdeti hőbörgés ellenére elég sokan kiegyeztek), ugyanakkor, ebben a lehetőségben felesleges rizikófaktort érzek. Bármennyire szeretném, hogy tovább bontakozzon és fejlődjön a karakter, az Ep7-ben talán valóban szükségtelen és erőltetett lenne a behozatala.

 

Mit szólnál egy Ahsoka spin-offhoz az Ep.3 és 4 közt? Sok kiaknázatlan terület van a korszakban és egy Vader-Ahsoka találkozásnak bmilyen kimenetellel komoly drámai hatása lenne.

Vagy egy nagyon különleges és rendhagyó TCW epizód (vagy pár részes szál), ami az Ep.3 után játszódik?

Persze ezek csak ötletek a részemről, szó sem volt ilyenről hivatalosan, de én nagyon adnám bármelyiket. Jobban, mint pl. a Hanos spin-offot, bár az már szinte biztos. Amúgy abba is beerőszakolhatnák ezt a vonalat, de az elég fos dolog lenne.

A spin-off-ot nagyon jó ötletnek tartom, a gond csak az, hogy elenyészően minimális az esély ennek megvalósulására. Ha lesz is valami ebben a korszakban (ami egyébként rengeteg kiaknázatlan dolgot rejt), az valószínűbb, hogy a már sokat emlegetett élőszereplős tv sorozat formájában fog létrejönni, melyben inkább a fejvadászok kerülnek előtérbe, semmint a Jedik, vagy Vader.

A rendhagyó "TCW" részt én is adnám, de esélyt sajnos erre se sokat látok. Gőzerővel dolgoznak az új trilógián, tervben vannak az ilyen-olyan spin-off-ok, mindemellett a TCW részeivel is foglalkozniuk kell.

Azt viszont nagyon könnyen el tudnám képzelni, hogy a Disney-féle spin-off áradatban (melyet már hivatalosan is megerősítettek) a későbbiek folyamán helyet kap egy Ahsoka mozi. Tökéletes alkalom lenne a karakter népszerűsítésére, egyúttal betekintést nyerhetnénk akár a Birodalom érában eltöltött éveire (arról nem is beszélve, hogy engem mindig is foglalkoztatott, miként fest a lány "valós" nézetben). Kiderülhetne, mit csinált ez idő alatt... a hétköznapi élet helyett aktívan ténykedett a Lázadás gépezetében, kizárólag a háttérből, távol a rivaldafénytől. Potenciál mindenképpen van benne, a kérdés az, hogy a nagyágyúk (Han Solo, Boba Fett, stb.) után kezdenek-e valamit a lány karakterével a jövőben, vagy a TCW-vel együtt hagyják a múlt ködébe veszni.

 

A starwars blogon megjelent egy cikk tőle, amit azt hiszem még ebben a rádióműsorban ígért, s Filonival folytatott levelezéséből idéz: E-Mails Between Master & Padawan About Ahsoka’s Decision

Ebből leginkább a következőket tudnám leszűrni:

 

 

 

Ahsoka fog még szerepelni a későbbi évadokban, a mostani évadzáró rész zárójelenete volt az utolsó közös jelenete Ahsokának Anakinnal, több ilyen nem lesz (legalábbis a 7. évadig bezárólag nem).

Ahsoka nemcsak azért hagyja el a Rendet, mert csalódott a Tanácsban és elárulva érzi magát, hanem azért is, mert úgy érzi, lehet igazság Barriss szavai mögött.

Filoni elejt egy olyan megjegyzést, hogy míg az emberek társas lények és szeretnek valamihez tartozni (vö csordaszellem), addig a legnagyobb dolgokat gyakran a külön utakon járók viszik véghez. És Ahsokának is meg kell találnia a saját útját, hogy mi a legjobb neki és mi lehet a szerepe ebben az egészben. (Ezzel most csak nem a későbbi felkelőkkel való kapcsolatára próbált utalni? Így jönne be a képbe Alderaan?)

Másokhoz hasonlóan Ahsoka is fejlődik, változik. Ahogy Luke is a filmekben.

 

 

Érdekes elgondolás, hogy Anakin és Ahsoka az 5x20-ban látták egymást utoljára. Mert valóban gyönyörű búcsújelenet volt, nem éreztem azt, hogy örökre elválnak útjaik, nyitva hagyták a kiskaput. Másrészt, ha lány visszatér még a sorozatba, mihez kezd egy Skywalkerrel közös sztori nélkül? Kettejük kapcsolata a sorozat egyik leglényegibb eleme. Ha a Bonteri gyerekkel nem lesz semmi komoly, ezt a szálat is értelmetlen építeniük. Így felmerül a kérdés: mi lesz Ahsoka szerepe a sorozat további részeiben?

Nem sok jót ígér, hogy Ashley is elbúcsúzott egy időre... korábban, rövid időre felmerült bennem, hogy végleges búcsú is lehetett. Ha nem lebegne a fejünk felett a tény, hogy Ahsokával fog végződni a sorozat, akkor komoly aggodalomba temetkezhetnénk, ami a későbbi feltűnését illeti.

Nem tudom, hogy jutott eszembe, de az is opció lehet, hogy Ahsoka az Alderaanon telepedik le, ahol Leia őrzőjévé lép elő. Ahogy Kenobi Luke-on, úgy Ahsoka Leián tartja a szemét, amíg felnő, ez idő alatt pedig a már említett módon a Lázadás szerves részét alkotná. Ám a bolygó pusztulásakor ő is meghalna, tovább növelve a jelenet drámaiságát... a kérdés az, hogy adnák mindezt az ember tudtára? Regény, képregény, spin-off? Igazság szerint, több tucat ehhez hasonló sors szóba jöhet, viszont semmiben nem lehetünk 100%-ig biztosak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A történtek fényében nagyon érdekesek Yoda egykori szavai.

 

"Alkalmas rá, hogy tanítványa legyen. A neheze akkor jön majd, amikor el kell engednie."

 

Így van, érdekes, mert valóban nehezen engedte el.

Más kérdés, hogy az akkori kontextusban ezt úgy értelmeztük, hogy mikor a saját útjára lép lovagként..

Akárhogy is; a vén ködösítőnek igaza lett... ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És ez elvileg még mindig nem jelenti Ahsoka történetének a végét! :D Pedig, ha azt nézzük, az alkotók gondosan beleépítették a sorozatba a lehetséges befejezéseket. Pl.:

 

- Ahsoka hősies önfeláldozással életét veszti a háborúban. (Weapons Factory)

- Ahsoka átáll a Sötét Oldalra és meghal. (Altar Of Mortis)

- Ahsoka önszántából otthagyja a Jedi Rendet. (The Wrong Jedi)

 

Ha azt nézzük, ezek így pont a három legnépszerűbb fan teória. :) A "beleszeret Lux-ba és eltűnik" még nem történt meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.