Ugrás a kommentre

Ajánlott hozzászólás

Hozzászólás ideje:

Pedig a kánon pontosan ennek ágyazott meg. Az ep.3 után külön létrejött a Hidden Path aminek a feladata, hogy Erőérzékenyeket meg volt jediket bújtassanak a Birodalom elől. Nem tudom ezt miért vezették be a kánonba (nem Soule ötlete volt ugyebár), de bevezették és valamit kezdhetnének is vele.

Hozzászólás ideje: (szerkesztve)

Meg azok a túlélők hány évesek? 60+ minimum. Ezekkel minek foglalkozik Kylo Ren? 

 

Inkább a Palptine szállal kellene már komolyan foglalkozni, nem még mindig a 66-os túlélőivel, akik lassan minden műben előkerülnek. A végén annyi lesz belőlük, mint égen a csillag. Teszem hozzá minden egyes ilyen feltűnés erodálja a 66-os jelentőségét.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: (szerkesztve)

Nem biztos, hogy csak ember fajú túlélőkre fog vadászni, más fajok bőven élnek több száz éveket is. Ilyen esetben még lehetnek túlélők ebben a korban. De szerintem is elengedhetnék már ezt a témát.

Szerkesztve: - NorbiLordi
Hozzászólás ideje:

Közben annyiban kijavította magát Soule, hogy Kylo csak egy jedit próbál elkapni, hogy bizonyítson magának. Szóval nem fogunk egy csomó túlélőt látni.

 

Én mindenképpen egy idegen fajút képzelek el.

Hozzászólás ideje:

Én örülök, hogy még mindig vannak túlélők a 66-osból. Az is érdekes, hogy ők miért nem álltak be Luke Új Jedi Rendjábe? Szerintem a Palpatien-szálat is ki fogja fejteni, de majd később. A Jedi Knights mellett ez a széria is megérdemelne egy jó, hosszú pályafutást. Legyen 50 füzetes mindkettő!

Hozzászólás ideje:
2 hours ago, Bence1997 said:

Közben annyiban kijavította magát Soule, hogy Kylo csak egy jedit próbál elkapni, hogy bizonyítson magának. Szóval nem fogunk egy csomó túlélőt látni.

 

Én mindenképpen egy idegen fajút képzelek el.

Már jobban hangzik. Szerintem viszont jobb lenne, ha egy jedi helyett Karr Nuq Sinnel futna össze Kylo, Az erő nyomában regény főszereplőjével. Az ő sorsa úgy is a levegőben van. 

 

2 hours ago, Darth Revan9 said:

Én örülök, hogy még mindig vannak túlélők a 66-osból. Az is érdekes, hogy ők miért nem álltak be Luke Új Jedi Rendjábe? Szerintem a Palpatien-szálat is ki fogja fejteni, de majd később. A Jedi Knights mellett ez a széria is megérdemelne egy jó, hosszú pályafutást. Legyen 50 füzetes mindkettő!

Én egyáltalán ne, ahogy Ody írta, minél több a túlélő, és minél tovább vannak életben az eljelentékteleníti a 66-os parancs, de még Luke erőfeszítéseinek is a jelentőségét. Emellett én nem szeretném, hogy ha ez a sorzat 50 számig futna. 30-35 füzet szerintem bőven elég arra, hogy Kylo Ren szemszögéből minden fontosat elmeséljen ebben az egy évben. 

Hozzászólás ideje:
27 perccel korábban, Iqvi írta:

Már jobban hangzik. Szerintem viszont jobb lenne, ha egy jedi helyett Karr Nuq Sinnel futna össze Kylo, Az erő nyomában regény főszereplőjével. Az ő sorsa úgy is a levegőben van. 

 

Én egyáltalán ne, ahogy Ody írta, minél több a túlélő, és minél tovább vannak életben az eljelentékteleníti a 66-os parancs, de még Luke erőfeszítéseinek is a jelentőségét. Emellett én nem szeretném, hogy ha ez a sorzat 50 számig futna. 30-35 füzet szerintem bőven elég arra, hogy Kylo Ren szemszögéből minden fontosat elmeséljen ebben az egy évben. 

Nem értek egyet, nem jelentéktelenít el semmit se. Így is majdnem kipusztult a Rend. Bőven van potenciál ebben a korban, kiérdemelhetne 50 füzetet.

Hozzászólás ideje:

A 2. számban a Tatooine-ra látogatunk majd. Itt fog Gardulla, a Hutt újra felbukkanni. :)

 

A 3. számban pedig Kylo Rent fogságba ejti Gardulla, akinek van egy alkalmazottja is egy erőhasználó képében. Lehet ez a személy lesz az a bizonyos 66-os túlélő? :hmm:

 

GiEO17HXoAAEz_P?format=png&name=900x900

 

GiEO25rXMAAKr-R?format=png&name=900x900

 

GiEO4HwW8AAGVfT?format=png&name=small

Hozzászólás ideje:
5 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Meg azok a túlélők hány évesek? 60+ minimum. Ezekkel minek foglalkozik Kylo Ren? 

Ott van Gungi, aki tippre olyan 70-80 lehet, ami a 400 évig is elélő woookiee-knál talán a fiatal felnőtt kor eleje lehet. És jól tudjuk, hogy túlélte a 66-os parancsot, nem is olyan régen láthattuk a The Bad Batch-ben elvonulni a Kashyyykon. Simán átvészelhette ott a következő évtizedeket. Vagy ott a cerean O-Mer padawan, akinek a sorsáról semmit sem tudunk azután, hogy kimenekítették a Wasskah-ról a TCW-ben. És a The Acolyte-nak hála tudjuk, hogy a cereanok is elélnek alsó hangon 200 évig, szóval hiába taposhatná már ő is a 70-es, 80-as éveit a hidegháború idején, még csak középkorú körüli lehet emberi viszonylatban. És akkor még ott van Grogu is, aki ekkora már túljuthat a 100. életévén, de hát még jó esetben 800 hátra van neki. Annyiféle faj él a Galaxisban, és olyan sok Jedi volt, hogy igazából még olyan 66-os túlélő is lehet, aki túléli Rey-t is. Gungi és Grogu simán ott bóklászhatnak a Galaxisban még akkor is, amikor Rey Skywalker már csak a történelemkönyvek lapjain létezik. És mindkettő 66-os túlélő.

És bár az ep7 környékére az emberi túlélők már közel olyan idősek, mint Luke vagy Leia, de valószínűleg inkább Han vagy Lando korát verdesik, ez sem jelent semmit egy Jedi esetében, lásd a halálakor 83 éves Dookut, aki agg kora ellenére nagyon sok fiatalabb, mégis tapasztalt Jedinek jelentett komoly kihívást. Például Obi-Wan Kenobinak, akit több ízben is legyőzött a gróf úr, legutoljára percekkel a halála előtt. Így Kylo Ren számára még egy vén Jedi levadászása is komoly, bizonyító értékű kihívás lehet.

És, amit már sokszor írtam: hozzávetőlegesen 10 000 Jedi volt a PT idején. Még ha 100 túlélő is van, az is a teljes Jedi Rend töredéke. Szignifikánsan kevesebb azokhoz az ezrekhez képest, akiket a 66-os napján lemészároltak. Szerintem ezt a tragédiát nem fogja kissebbíteni semmi, amíg a túlélők száma nem éri el a több ezret. A népirtás akkor is népirtás marad, ha a népből pár százan még életben maradnak. Alderaaniak is vannak még az ep7-ben is, mégsem mondja senki, hogy az Alderaan pusztulásának ez erodálta. Életben maradt 10 000 Jediből kábé 50 (amit eddig ismerünk - és ezek java már az ep4 előtt meghalt), ez csepp a tengerben. Ettől még több mint 9000 élet veszett oda, gyerekeké, felnőtteké, nőké, férfiaké, embereké és másfajúaké. A jó seregét kiirtották, és a Birodalom, azaz a gonosz felemelkedett, zsarnoksága ráborult egy egész galaxisra, ami további életeket követelt milliós vagy milliárdnyi nagyságrendekben. Ha van még egy tucat 66-os túlélő akár az ep9 után is, mert faji sajátosságuknak hála elég sokáig élnek ahhoz, szerintem az sem kissebbítené a 66-os jelentősségét. Mert a 66-os jelentősségét nem a túlélő Jedi számában, hanem a megölt Jedik számában, az ezt követő komplett bolygók pusztulásában, a kiirtott fajok számában, a zsarnokság alatt elveszett életek számában kell mérni.

 

5 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Inkább a Palptine szállal kellene már komolyan foglalkozni

Ezzel eszükbe se jusson képregényben foglalkozni, amíg minimum animációs műben, de leginkább élőszereplős műben, annál is inkább egy mozifilmben nem tisztáztak minden fontos részletet. Ez az ST egyik legsarkallatosabb pontja, szóval maximum totál jelentéktelen részletek kerüljenek elő képregényekben, és minden más a populáris, sokkal több fogyasztó által elérhető művekben jelenjen meg.

Hozzászólás ideje: (szerkesztve)
44 perccel korábban, Bence1997 írta:

A 2. számban a Tatooine-ra látogatunk majd. Itt fog Gardulla, a Hutt újra felbukkanni. :)

 

A 3. számban pedig Kylo Rent fogságba ejti Gardulla, akinek van egy alkalmazottja is egy erőhasználó képében. Lehet ez a személy lesz az a bizonyos 66-os túlélő? :hmm:

 

 

GiEO25rXMAAKr-R?format=png&name=900x900

 

 

Vader felkereste és megölte Watto-t? Komolyan? Erre aztán nagy szükség volt... Biztos nem tudott aludni amíg ez a szerencsétlen életben van. :roll:

 

23 perccel korábban, Dzséjt írta:

Ott van Gungi, aki tippre olyan 70-80 lehet, ami a 400 évig is elélő woookiee-knál talán a fiatal felnőtt kor eleje lehet. És jól tudjuk, hogy túlélte a 66-os parancsot, nem is olyan régen láthattuk a The Bad Batch-ben elvonulni a Kashyyykon. Simán átvészelhette ott a következő évtizedeket. Vagy ott a cerean O-Mer padawan, akinek a sorsáról semmit sem tudunk azután, hogy kimenekítették a Wasskah-ról a TCW-ben. És a The Acolyte-nak hála tudjuk, hogy a cereanok is elélnek alsó hangon 200 évig, szóval hiába taposhatná már ő is a 70-es, 80-as éveit a hidegháború idején, még csak középkorú körüli lehet emberi viszonylatban. És akkor még ott van Grogu is, aki ekkora már túljuthat a 100. életévén, de hát még jó esetben 800 hátra van neki. Annyiféle faj él a Galaxisban, és olyan sok Jedi volt, hogy igazából még olyan 66-os túlélő is lehet, aki túléli Rey-t is. Gungi és Grogu simán ott bóklászhatnak a Galaxisban még akkor is, amikor Rey Skywalker már csak a történelemkönyvek lapjain létezik. És mindkettő 66-os túlélő.

És bár az ep7 környékére az emberi túlélők már közel olyan idősek, mint Luke vagy Leia, de valószínűleg inkább Han vagy Lando korát verdesik, ez sem jelent semmit egy Jedi esetében, lásd a halálakor 83 éves Dookut, aki agg kora ellenére nagyon sok fiatalabb, mégis tapasztalt Jedinek jelentett komoly kihívást. Például Obi-Wan Kenobinak, akit több ízben is legyőzött a gróf úr, legutoljára percekkel a halála előtt. Így Kylo Ren számára még egy vén Jedi levadászása is komoly, bizonyító értékű kihívás lehet.

És, amit már sokszor írtam: hozzávetőlegesen 10 000 Jedi volt a PT idején. Még ha 100 túlélő is van, az is a teljes Jedi Rend töredéke. Szignifikánsan kevesebb azokhoz az ezrekhez képest, akiket a 66-os napján lemészároltak. Szerintem ezt a tragédiát nem fogja kissebbíteni semmi, amíg a túlélők száma nem éri el a több ezret. A népirtás akkor is népirtás marad, ha a népből pár százan még életben maradnak. Alderaaniak is vannak még az ep7-ben is, mégsem mondja senki, hogy az Alderaan pusztulásának ez erodálta. Életben maradt 10 000 Jediből kábé 50 (amit eddig ismerünk - és ezek java már az ep4 előtt meghalt), ez csepp a tengerben. Ettől még több mint 9000 élet veszett oda, gyerekeké, felnőtteké, nőké, férfiaké, embereké és másfajúaké. A jó seregét kiirtották, és a Birodalom, azaz a gonosz felemelkedett, zsarnoksága ráborult egy egész galaxisra, ami további életeket követelt milliós vagy milliárdnyi nagyságrendekben. Ha van még egy tucat 66-os túlélő akár az ep9 után is, mert faji sajátosságuknak hála elég sokáig élnek ahhoz, szerintem az sem kissebbítené a 66-os jelentősségét. Mert a 66-os jelentősségét nem a túlélő Jedi számában, hanem a megölt Jedik számában, az ezt követő komplett bolygók pusztulásában, a kiirtott fajok számában, a zsarnokság alatt elveszett életek számában kell mérni.

Persze, mindent meg lehet magyarázni, de nagyfokú ötlettelenségre vall, hogy a sequel korszakban is 66-os túlélőket rángatnak elő. Meglátjuk miként simul a történetbe és hogy lesz tálalva a dolog. Mellékes szálként megemlítve nem lesz vele baj, Soule képes kihozni ebből a maximumot. 

 

23 perccel korábban, Dzséjt írta:

Ezzel eszükbe se jusson képregényben foglalkozni, amíg minimum animációs műben, de leginkább élőszereplős műben, annál is inkább egy mozifilmben nem tisztáztak minden fontos részletet. Ez az ST egyik legsarkallatosabb pontja, szóval maximum totál jelentéktelen részletek kerüljenek elő képregényekben, és minden más a populáris, sokkal több fogyasztó által elérhető művekben jelenjen meg.

Már ideje lenne boncolgatni. A Mandoverzum történései még mindig évtizedekre vannak a sequel filmektől, közeledni kellene feléjük és bevállalni amit be kell. 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje:
1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Vader felkereste és megölte Watto-t? Komolyan? Erre aztán nagy szükség volt... Biztos nem tudott aludni amíg ez a szerencsétlen életben van. :roll:

Ő volt a rabszolgatartójuk. Vader ennél jóóóóval pitibb okból is ölt. Kábé az ep3 óta úgy képzeltem, hogy a Mustafar után Vader első gyilkos tettei között szerepelt Watto kinyírása. Ezért sem tetszett az a legendákban, hogy Watto még az OT idején is vígan él. Képtelenségnek tartottam, hogy Vader életben hagyná egykori fogvatartójukat. Pláne a TCW után, ahol egyértelműen elég erős indulatokat vált ki belőle már a rabszolgaság gondolata is. A bosszú pedig a Sith egyik alapkövetelménye.

 

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Már ideje lenne boncolgatni. A Mandoverzum történései még mindig évtizedekre vannak a sequel filmektől, közeledni kellene feléjük és bevállalni amit be kell. 

The Bad Batch első évada vége óta hajtogatom ezt, bár akkor még kábé le lettem hülyézve. Örülök, hogy lassan ebben is egyetértünk. :D Igen, már k*rvára kellene, de akkor sem képregényben, hanem egy sokkal szélesebb kört elérő médiumban, mert csak így lehet szilárd alapköve az ST-nek. Star Wars képregényt a rajongóknak is csak a töredéke olvas.

Hozzászólás ideje:
2 perccel korábban, Dzséjt írta:

Ő volt a rabszolgatartójuk. Vader ennél jóóóóval pitibb okból is ölt. Kábé az ep3 óta úgy képzeltem, hogy a Mustafar után Vader első gyilkos tettei között szerepelt Watto kinyírása. Ezért sem tetszett az a legendákban, hogy Watto még az OT idején is vígan él. Képtelenségnek tartottam, hogy Vader életben hagyná egykori fogvatartójukat. Pláne a TCW után, ahol egyértelműen elég erős indulatokat vált ki belőle már a rabszolgaság gondolata is. A bosszú pedig a Sith egyik alapkövetelménye.

Remélem Sebulbát is kinyírja. :D A galaxis második emberének ennyire fontos, hogy egy senkit eltegyen lábalól még akkor is, ha az korábbi fogva tartója? Ok, ha arra van dolga. De csak ezért meglátogatni. :D Ráadásul mintha pont te elemezgetted volna, Anakinnak milyen jó sora volt Watto mellett. :whistle: Legalábbis a többi rabszolgához képest. 

 

5 perccel korábban, Dzséjt írta:

The Bad Batch első évada vége óta hajtogatom ezt, bár akkor még kábé le lettem hülyézve. Örülök, hogy lassan ebben is egyetértünk. :D Igen, már k*rvára kellene, de akkor sem képregényben, hanem egy sokkal szélesebb kört elérő médiumban, mert csak így lehet szilárd alapköve az ST-nek. Star Wars képregényt a rajongóknak is csak a töredéke olvas.

Én biztos nem hülyéztelek le ezért mert én már azóta erre várok, mióta a Mando első része képernyőre került. 

Hozzászólás ideje:
5 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Remélem Sebulbát is kinyírja. :D A galaxis második emberének ennyire fontos, hogy egy senkit eltegyen lábalól még akkor is, ha az korábbi fogva tartója? Ok, ha arra van dolga. De csak ezért meglátogatni. :D Ráadásul mintha pont te elemezgetted volna, Anakinnak milyen jó sora volt Watto mellett. :whistle: Legalábbis a többi rabszolgához képest. 

A Yavini csata után ellátogatott oda, többek között a Lars farmot is meglátogatta Aphrával. Esélyes, hogy ha akkor ott járt, akkor Wattohoz is elnézett.

 

SŐT! Még ezelőtt Jabbával is beszélgetett (ha jól emlékszem tárgyalni jött a hutthoz) és a Tatooine-on bízta meg Boba Fettet meg Black Krrsantant.

 

image.png

Hozzászólás ideje: (szerkesztve)
39 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Remélem Sebulbát is kinyírja. :D 

Sebulba szerintem annyira nincs a bögyében, már csak azért sem, mert 9 évesen legyőzte. Már megvolt a revans, Anakin bebizonyította, hogy sokkal jobb versenyző, mint a nagypofájú dug.

 

39 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

A galaxis második emberének ennyire fontos, hogy egy senkit eltegyen lábalól még akkor is, ha az korábbi fogva tartója? Ok, ha arra van dolga. De csak ezért meglátogatni. :D

Senki sem írta, hogy csak azért ment oda. Még Darth Vaderként is jó párszor megfordult a Tatooine-on, nem egyszer járt Mos Espa közelében. Bármeliykbe beleférhetett egy pár perces kitérő, aminek során megölte Wattót. Nem mintha a Star Warsban olyan marha sok időt és energiát emésztene föl, hogy átugorj egy másik bolygóra. Kábé reggel felkel a Mustafaron, délelőtt elmegy a Tatooine-ra megölni Wattót és délben már Palpatine-nal meetingelhet a Coruscanton. És, ha a Birodalom második emberének fontos volt az, hogy megnézze azt a csillagromboló roncsot, amin utoljára a tanítványát látták, miért ne lehetne fontos számára az, hogy megölje azt, aki a rabszolgatartója volt? Egy évek óta rohadó, üres roncs még Wattónál is jelentéktelenebb.

 

39 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ráadásul mintha pont te elemezgetted volna, Anakinnak milyen jó sora volt Watto mellett. :whistle: Legalábbis a többi rabszolgához képest. 

Ennek mi köze ehhez? Nem én vagyok Darth Vader. Az, hogy mi külső szemlélőként, a dolgokra nagyobb rálátással bírva miképpen elemzünk dolgokat és az, ahogy a karakterek ebben a kitalált univerzumban személyesen hogyan élik meg ugyanezeket a dolgokat, két különböző dolog.

Igen, szerintem úri dolga volt más rabszolgákhoz képest, sőt még Rey-hez képest is. Hol volt ő ketrecbe kilógatva, fényostorral megcsapkodva, rancorkajának feltálalva, vagy esetleg egy roncsban kellett élnie a Tatooine dűnéi között? Nem! Egy teljesen funkcionális házban élt a Tatooine fővárosában, az anyjával, a munkáját szerette, hobbiból "sportkocsit" és droidot építhetett magának, sőt még versenyezhetett is, amiért élt-halt. Watto pedig még csak nem is kiabált vele. Hű de sz*r élete lehetett a zygerian rabszolgákhoz képest, akiket fényostorral csapkodtak meg a bányában a végkimerülés peremén, mert már nem bírtak dolgozni.

De ezt én gondolom, aki 11 filmet, megannyi sorozatot, könyvet, videójátékot és képregényt ismer. Vader viszont a saját érzelmei és egoizmusa által eltorzítva, és jóval kevesebb információval bírva hajlamos mindent sokkal rosszabbúl megélni, mint amilyenek a dolgok valójában. Már Jediként is hajlamos volt erre, Sith-ként brutálisan az.

Szerkesztve: - Dzséjt
Hozzászólás ideje:

Ez a jelenet ebben a képregényben fog megjelenni először, így nem tudjuk, hogy pontosan mikor történhetett ez az idővonalon, de nem is hiszem, hogy ez olyan fontos. Történhetett akkor is, amikor Vader és Aphra ellátogattak a Tatooine-ra nem sokkal az Egy új remény után, de utána is. 

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.