Ugrás a kommentre

Videjó játékok

Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

Tegnap egészen belelendültem, és sikerült lezárnom a Citadellás küldetéseket.

Ha alaposabb végigjátszást szeretnél, akkor a mellékküldetéseket is érdemes ütemesen csinálgatni, mert az 1-ben a főszál után már nem folytatható a játék. Annyiból zavaró, hogy néha mintha kissé "siettetne" a játék a főküldetésekkel, de nem szabad komolyan venni. :)

Kíváncsi leszek rá, hogy így a Fellegvár után, ill. némi szabad kalandozást követően miben változik a véleményed, már ha változik persze. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már változott is: hihetetlen milyen mélységű univerzumot raktak össze, még ha egy kicsit nekem idegen is. Várható volt, hogy a sztori lesz a játék erőssége, de tényleg brutális munkát rakhattak bele a háttér és az egész történet kidolgozásába.

Ami a KOTORhoz képest szerintem a játékélmény kapcsán rosszabb:

a) nem tudom, hogy pontosan mit fogok mondani, csak két három szónyi összegzést választhatok ki, ami sokszor köszönő viszonyban sincs azzal, amit végül a karakter mond. A KOTORnál teljes szövegek közül választhattál, így pontosan tudhattad, hogy mit fogsz mondani.

b) a harci dinamika. A körökre leosztott harc sokkal jobban tetszett, át lehetett élni a konkrét sebzést nem pedig csak lőttük egymást izomból aztán lesz, ami lesz. Lehet csak a Heroes-os múltam mondatja velem, de ez az új harcolási rendszer szerintem kevésbé kafa, mint a KOTOR esetében.

c) hol vannak a különböző begyűjtött tárgyak, amik nem harci eszközök vagy páncélok, hanem egyéb cuccok? Az Equipmentek között nem találom, Inventory Lot meg nincs.

Aztán lehet hozzászokom ezekhez is.

A következő mellékszálakat csinálgattam a Citadellán:

- Volt valamilyen női Consort, akinek fel kellett kajtatnom egy Tábornokot, aki hazugságokat terjesztett róla

- Egy fura fajú lény evangéliumokat akart terjeszteni a főtéren, ezt viszonylag gyorsan meg lehetett oldani

- Két hónaljcirkáló méretű lény a Keepereket szkennelte, amíg véget nem vetettem a businessüknek

- Az Eden Prime-os csapatból az egyik nő hulláját nem adták ki a férjnek

- Valaki kért tőlem egy autogrammot, az is ide, az assignmentek közé került

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát, a Fellegvárban van még mit csinálni, ott ugyanis minden egyes főküldetés után megjelenik néhány új küldetés. Plusz törjél fel minden feltörhető komputert, mert azokban is küldetések lapulnak, illetve még liftezés közben is kaphatsz küldetéseket.

Egy tipp: ha nekiállsz a főküldetéseknek, először ne Ilosra vagy Noveriára menj, hanem Benezia lányát, Liarát keresd meg. Nem kötelező, de a sztori úgy jobban kerekedik.

A) ez egy szándékos újítás volt, amit én speciel preferáltam - persze ez nyilván ízlés kérdése. Engem egy szerepjátékban két dolog bosszantott mindig: amikor néma a hős, és amikor el kell olvasnom a teljes szövegét, majd miután rákattintok, újra ott marad annyi időre a képernyőn, hogy elolvashassam. Ennél már csak az a rosszabb, amikor elolvasom, aztán a főhős még fel is mondja (ez a The Witcherben bosszantott). Ez a megoldás szerintem azért jobb, mert egyrészt, pörgősebbek a párbeszédek, hiszen csak pár szót olvasol el, másrészt, van értelme végighallgatni a szereplőd mondandóját. És érdekes is marad többszöri végigjátszásra, mert csak sejted, nagyjából milyen irányba megy a beszélgetés. Az ME1-ben a nagyon sok duma miatt annyira ez még nem kiforrott, az ME2-3-ban (bár több a duma, de ott már egy-egy választás nem egy-két mondatot, hanem komplett párbeszédeket fest le) viszont nagyon dinamikus. Sőt, a módszert azóta több RPG is átvette, amit például a The Witcher 2 még azzal is megfűszerezett, hogy néha időhöz kötik a választ - na, ilyenkor aztán tényleg nincs időd hosszú körmondatokat olvasni.

B) Ezt kénytelen leszel megszokni, mert a játék egy TPS, ami a real time harcot követeli meg. De a pause funkciója itt is megvan, csak le kell nyomnod a space-t, aztán az embereidet itt is eligazgathatod. Nehezebb fokozatokon ezzel kifejezetten sokszor kell élni, mert a társak MI-je az ME1-ben még nincs a toppon, így a képességeiket eléggé össze-vissza használják.

Persze ez is ízlés kérdése, aki eddig nem játszott TPS-sel, RTS-sel vagy FPS-sel, annak furcsa lehet - bár szerintem megszokható. Én speciel irtóra rühelem a körökre osztottságot. Stratégiázásra jó, de olyan életszerűtlen, hogy engem k*rvára tud idegesíteni. Egyszerűen nálam kinyírja a beleélést. Sokkal jobb szeretem a real time megvalósítást. Ráadásul, azoknál sokkal jobban kell használni az eszed, mert azonnal kell jól reagálnod, nincs időd elemezni az egészet. (Ennek ellenére mégis a kedvenc stratégiai játékom egy TBS, az XCOM: Enemy Unknown - bár az már jellegénél fogva sem működne igazán RTS-ként, na meg azért sem, mert rohadt nehéz, de hát ezért is szeretem, meg ott nem számít a beleélés, ellenben egy RPG-nél).

C) A lenti képen, az equipment item szekcióban a Storm I felirat alatt láthatsz két üres négyzetet (a játék elején csak egy, a végén három van). Azokra kell rákattintani, és akkor lépsz be a fegyver, lőszer és páncél modok közé.

mass-effect-pc-490w.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

a) nem tudom, hogy pontosan mit fogok mondani, csak két három szónyi összegzést választhatok ki, ami sokszor köszönő viszonyban sincs azzal, amit végül a karakter mond.

Ez teljesen jogos. Sajnos a ME kommunikációs részének ez a legnagyobb hiányossága, de ami vicc, hogy mégis átvette pl. a Fallout4, pedig szerintem szörnyű megoldás. Pedig sok helyen hallottam, hogy az angol verzióban ez nem jelent akkora gondot, mert konzisztensebbek a szövegek, de akkor annyira azért mégse. :)

b) a harci dinamika. A körökre leosztott harc sokkal jobban tetszett, át lehetett élni a konkrét sebzést nem pedig csak lőttük egymást izomból aztán lesz, ami lesz.

Nekem a körökre osztott harcrendszer általában nem jön be, a KotOR-nál is frusztrált. Aztán persze hozzászoktam, de nekem túl statikussá tette a játékmenetet. Persze ez ízlés kérdése. A ME1 a harcokat tekintve nekem összességében bejött anno, de a 2-3 már masszívat lépett előre e téren.

c) hol vannak a különböző begyűjtött tárgyak, amik nem harci eszközök vagy páncélok, hanem egyéb cuccok? Az Equipmentek között nem találom, Inventory Lot meg nincs.

Mikre gondolsz? A különféle modifikációk a fegyvereknél, ill. a páncéloknál jönnek elő a kis ikonjukra kattintva. Az Omni- és MediGel pedig gyorsgombbal használható, ezeknek a mennyiségét az inventory-ban, valamint a HUD-on látod. De most így hirtelen nem rémlik, hogy egyéb tárgyakat tudnál felvenni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Menjünk végig.

1. Alapból a Ferrosra indultam, de még nem csináltam semmit szóval akkor lehet váltok.

2. Szerintem százszor inkább legyen kétszer a képernyőn a dolog, mint ez. Pl. Meg akarom sérteni a másikat ezért kiválasztom a "you are an idiot" opciót aztán azt mondja "you made a mistake. You were wrong". Hellyel közzel ez egy konkrét példa volt a játékból. Ha már Renegád pontokat meg Példakép pontokat kapok, akkor jogos elvárás lenne, hogy én döntsem el, hogy pontosan mit mondok.

3. Ez valóban ízlés dolga, nekem jobban tetszett a KOTOR etekintetben.

4. Nem a harci elemekre vagyok kíváncsi, hanem az egyéb tárgyakra. A KOTORban lehetett naplókat dobozokat stb-ket gyűjteni, itt ilyen nincs? Kaptam elvileg vmi hasznavehetetlen tárgyat a Consorttól is, de ezt se találom sehol, hogy megnézzem...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez csak a személyes véleményem, de ha ennyire követed azt az útvonalat ami átvezet minden küldetésen és pont mindent kerekre hoz ki picit elveszik a sponteneitás az egészből. Pont az a jó benne hogy szabadon lehet menni. De ez persze izlés dolga. Az akció-rendszer ugyan marad, viszont sokat fejlődik majd a következő részekre. Az akciót az első részben különösebben nem szerettem, de a folytatásokban kifejezetten tetszett. Mondjuk ha nagy rajongója vagy a körökre osztott akciónak te nem biztos hogy annyira oda leszel érte mint én.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Feros, nem? :)

Azaz, Feros. A franc a sok -osba. :)

2. Szerintem százszor inkább legyen kétszer a képernyőn a dolog, mint ez. Pl. Meg akarom sérteni a másikat ezért kiválasztom a "you are an idiot" opciót aztán azt mondja "you made a mistake. You were wrong". Hellyel közzel ez egy konkrét példa volt a játékból. Ha már Renegád pontokat meg Példakép pontokat kapok, akkor jogos elvárás lenne, hogy én döntsem el, hogy pontosan mit mondok.

4. Nem a harci elemekre vagyok kíváncsi, hanem az egyéb tárgyakra. A KOTORban lehetett naplókat dobozokat stb-ket gyűjteni, itt ilyen nincs? Kaptam elvileg vmi hasznavehetetlen tárgyat a Consorttól is, de ezt se találom sehol, hogy megnézzem...

Nekem ezzel sosem volt problémám, pedig azért nem egy ilyen RPG-n vagyok már túl (komplett Mass Effect trilógia, Witcher 2-3, Fallout 4, The Walking Dead s1-2, Tales from the Borderlands - bár utóbbi kettő pont nem RPG, de ezekben is vannak párbeszédek).

Ja, ilyenek nincsenek, itt nem lehet lootolni, hála az égnek. Ez a TPS műfajjal jár.

Ez csak a személyes véleményem, de ha ennyire követed azt az útvonalat ami átvezet minden küldetésen és pont mindent kerekre hoz ki picit elveszik a sponteneitás az egészből. Pont az a jó benne hogy szabadon lehet menni.

Már amennyire engedi a program azt a szabad bóklászást.

Persze ez személyes véleményem, de mivel a Mass Effectben csak illúzió a szabadság, ezért nem annyira értékes eleme, mint mondjuk a karakterek és azok története. (Donát, a spoiler gombot most le ne nyisd!)

Na most, ha Liarát nem veszi fel a játék elején, elég sanszos, hogy nem fogja megismerni, a csaj lemarad Benezia kinyiffantásáról (aminél azért nagy plusz, ha ott van Liara is). Márpedig Liara a trilógia egyik legfontosabb karaktere - el sem tudom képzelni, hogyan lenne értelme az ME2-beli barátságuknak, ha a játékos nem ismeri meg a szereplőt már az ME1-ben rendesen - kicsit még így is gyengus.

Mert szerintem Liara nem is túl erős ebben az epizódban, de ha valaki mondjuk véletlen úgy jutna el a Therumra, hogy már kinyiffantotta Beneziát a Noverián, szinte megfejtette az egész prothean titkot a Feroson, és leleplezte a Kaszásokat Vermaron - plusz kinyiffantotta a két mókus egyikét (vagy még Wrexet is), akkor Liarát már ki is lehetne dobni a kukába. A karakternek a sztoriban akkor már semmi haszna, kár felvenni, de a szabadság illúziója már itt füstbe megy, mert kötelező felvenni.

Így én azt mondom, nem árt, ha az ember hébe-hóba azt az utat járja, amit a készítők kijelöltek, pláne, mert végül úgyis ráerőszakolják az emberre, csak addigra megölheti a karaktert az ismeretlenség és a szerepe elvesztése.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1. Alapból a Ferrosra indultam, de még nem csináltam semmit szóval akkor lehet váltok.

Nem feltétlenül kell váltanod, ahogy gondolod. Ha okkal indultál oda először és nem csak úgy random, akkor járd a saját utad. Én mindig az új csapattagért mentem először, de ez hozzáállás kérdése, nem kötelező. Persze ennek nyilván lesznek ilyen-olyan hozadékai.

2. Szerintem százszor inkább legyen kétszer a képernyőn a dolog, mint ez. Pl. Meg akarom sérteni a másikat ezért kiválasztom a "you are an idiot" opciót aztán azt mondja "you made a mistake. You were wrong". Hellyel közzel ez egy konkrét példa volt a játékból. Ha már Renegád pontokat meg Példakép pontokat kapok, akkor jogos elvárás lenne, hogy én döntsem el, hogy pontosan mit mondok.

Egyetértek. Az alapkoncepció nem lenne rossz ezekkel a rövidített változatokkal, de akkor ügyesebben kellett volna összehozni, mert néha tényleg nagyon eltérő dumák sülnek ki a választott opcióból.

4. Nem a harci elemekre vagyok kíváncsi, hanem az egyéb tárgyakra. A KOTORban lehetett naplókat dobozokat stb-ket gyűjteni, itt ilyen nincs? Kaptam elvileg vmi hasznavehetetlen tárgyat a Consorttól is, de ezt se találom sehol, hogy megnézzem...

Nem lehet egyéb tárgyakat felvenni és azokkal manipulálni. A megismert infók pedig a küldetésekhez, valamint a Kódexbe kerülnek be, nincsenek tárgyként megjelenő jegyzetek vagy naplók.

Ez csak a személyes véleményem, de ha ennyire követed azt az útvonalat ami átvezet minden küldetésen és pont mindent kerekre hoz ki picit elveszik a sponteneitás az egészből. Pont az a jó benne hogy szabadon lehet menni.

Ebben van igazság. Elsőre magamtól toltam végig mindhárom részt, de olyan típus vagyok, hogy később utánajárva nagyon idegesített, hogy lemaradtam pár dologról, ill. furcsán jött ki néhány lépés. Pedig eredetileg is alaposan játszottam, de egy ekkora világban magamtól mégse sikerült mindent összehozni. Dzséjtnek abban igaza van, hogy akad néhány olyan fontos pont, ahol azért akkor áll össze jól a sztori, ha az ember követi a készítők észjárását. Amire egyébként kapunk is utalásokat, hol durvább, hol lazább formában.

Ha jól rémlik, akkor Liara esetében is inkább arra terelne a játék, hogy menjünk érte, mert új csapattárs és az jó. Nem feltétlenül rónám fel hibának, hogy ha nem így teszünk, akkor vele kapcsolatban elcsúsznak dolgok. Nyilván ez idegesítő, hiszen hozunk egy döntést, ami később visszaüthet, vagy épp ütős és fontos jelenetekről, eseményekről maradhatunk így le, de ilyen az élet. :) Valahol reális, hiszen ha az utolsó pillanatig húzzuk az időt, hogy beszervezzük az illetőt, akkor nyilván kevesebb időnk lesz megismerni, nem lesz olyan szoros a viszony, ill. a korábbi küldetésekben ő nem szerepelhet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt, Köszi, hogy szóltál. :)

Az RPG az a szerepjáték rövidítése, igaz? És mit rövidít a TPS? Amúgy az miért van, hogy itt a csapatom többi tagját nem tudom úgy irányítani, mint a Kotorban? Lesz amúgy olyan trükk, amivel őket is tudom gyógyítani? És ha a csatában kidőlnek, csak a csata után élednek fel ismét? Vagy lesz olyasmi, mint a Republic Commandoban?

Bomarr, igazából szabadon szoktam kószálni', beszélgetni az emberekkel, de nem célom, hogy megtaláljak minden küldetést, inkább az a célom, hogy amibe belefutok, azt oldjam meg. :)

Pb: igen, egy nagyon megalapozott ok miatt mentem volna a Ferosra: a hangzása miatt. :D Igazából egyik desztnációról sem tudok túl sokat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És mit rövidít a TPS?

Third Person Shooter.

Amúgy az miért van, hogy itt a csapatom többi tagját nem tudom úgy irányítani, mint a Kotorban? Lesz amúgy olyan trükk, amivel őket is tudom gyógyítani? És ha a csatában kidőlnek, csak a csata után élednek fel ismét? Vagy lesz olyasmi, mint a Republic Commandoban?

Tudod őket irányítani, csak meg kell állítani a harcot, ez alapértelmezésben a space-szel megy. Legalábbis úgy emlékszem, hogy már az 1-ben is megadhattad a megfelelő gombbal, hogy hova menjenek, ill. utasíthattad őket, hogy támadjanak, kövessenek, fedezzenek stb.. Gyógyítani is lehet ott a csapattagoknál, ill. mindenféle képességüket ki tudod választani, amit használtatni szeretnél velük. Ha kidőlnek, akkor vagy egy képességgel újraéleszted őket, vagy pedig akkor térnek csak magukhoz, ha már nyugi van.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ebben van igazság. Elsőre magamtól toltam végig mindhárom részt, de olyan típus vagyok, hogy később utánajárva nagyon idegesített, hogy lemaradtam pár dologról, ill. furcsán jött ki néhány lépés. Pedig eredetileg is alaposan játszottam, de egy ekkora világban magamtól mégse sikerült mindent összehozni. Dzséjtnek abban igaza van, hogy akad néhány olyan fontos pont, ahol azért akkor áll össze jól a sztori, ha az ember követi a készítők észjárását. Amire egyébként kapunk is utalásokat, hol durvább, hol lazább formában.

Ha jól rémlik, akkor Liara esetében is inkább arra terelne a játék, hogy menjünk érte, mert új csapattárs és az jó. Nem feltétlenül rónám fel hibának, hogy ha nem így teszünk, akkor vele kapcsolatban elcsúsznak dolgok. Nyilván ez idegesítő, hiszen hozunk egy döntést, ami később visszaüthet, vagy épp ütős és fontos jelenetekről, eseményekről maradhatunk így le, de ilyen az élet. :) Valahol reális, hiszen ha az utolsó pillanatig húzzuk az időt, hogy beszervezzük az illetőt, akkor nyilván kevesebb időnk lesz megismerni, nem lesz olyan szoros a viszony, ill. a korábbi küldetésekben ő nem szerepelhet.

Ezzel tulajdonképpen nem is lenne bajom, sőt, egyet is értek vele, csak... és itt most megint jön, mennyire nem szabad az ME-széria:

Ha az ME1-ben nem ismerjük meg igazán Liarát, akkor az ME2-ben ne erőltessék már ránk, hogy országos cimborák. De a készítők ránk erőltetik, akármikor vesszük fel Liarát, akármennyi pofáztunk vele, az ME2-ben csak egyvalami befolyásolja a két karakter közötti viszonyt: dugtak vagy sem. Ha dugtak, akkor Shepard lazán lesmárolja és többet hisztizhet. Ha nem dugtak, akkor a smaci elmarad, csak hisztizhet. Ettől függetlenül Liara azonnal segít Shepnek és kompániájának bejutni Illiumra, egyből beavatja Shepet a titkaiba, bár nem is ismerik egymást igazán, simán kérik egymás segítségét és zokszó nélkül megadják. És persze ez igaz Talira, Wrexre, Garrusra, Kaidanra és Ashley-re is, csak őket már az ME1 elején kötelezően felvehetjük. Megjegyzem az egészben az Ashley/Kaidan szál a legrosszabb az ME2-ben.

Szóval, ha nem vesszük fel Liarát mindjárt a játék elején, hanem csak Ilos előtt, és ennek lenne olyan következménye az ME2-ben, hogy például nekünk kell kifizetni az illiumi parkolódíjat, meg mondjuk Liara durcás lenne, amiért nélküle öltük meg az anyját, és emiatt komolyan meg kéne dolgoznunk az ME2-ben, hogy elnyerjük a bizalmát és megkapjuk a segítségét - uram bocsát, megtagadja, és emiatt más úton kéne rálelnünk az infókra -, akkor azt mondom, hogy igen, ez frankó.

De sajnos az ME2-re ilyen szinten nincs befolyással az, hogy mikor vesszük fel Liarát, sőt, igazság szerint az ME1-ben sincsenek következményei, legfeljebb nem romácolhatsz vele, meg amikor rálelsz az erőtérben, az éhségtől már erőteljesen hallucinál. :) De utóbbi nem oszt, nem szoroz, hiszen az eligazítás után így is szédülni fog - és még az anyja megölésén sem bukik ki igazán, ugyanúgy segít majd -, megdugni meg meg lehet a Lair of Shadow Brokerben és az ME3-ban.

Szóval igazából szerintem az egyetlen következmény, hogy kapsz egy karaktert, akivel nem barátkozhatsz össze, de később mégis úgy kezeli a játék, mintha haverok lettetek volna.

Ellenpéldát hozva, örök kedvencemet a témában, a Witcher-sorozatban tényleg van hatása annak, hogy hogyan viselkedtél egyes karakterekkel korábban. Igaz, ez ott igazán csak a Wild Huntra forrt ki - az Assassins of Kingsben viszonylag kevés a kapcsolódási elem a The Witcherhez -, de ott tényleg van olyan, hogy ha egy karakterrel korábban szemét voltál, b*szik segíteni, ha nem ismerted meg, akkor körülményesebbé teheti a dolgod.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úgy értettem, hogy nem tudok nézőpontot válrani, az ő bőrükbe bújni és az ő szemszögükön keresztül harcolni.

Olyat azért nem tudsz, mert ez tulajdonképpen egy kommandós alakulat miniszimulációja. Te vagy a főnök, ezért csak parancsokat osztogathatsz (a la Republic Commando, csak itt nem olyan dinamikus még). Maradj a helyeden, támadd a kijelölt célt, gyere utánam, menj a kijelölt területre. Gyorsbillentyűről az egész csapatot kommandírozhatod (négy gomb állítható be), illetve a pause előhozásával a képernyő két oldalán egyénileg is kiadhatod a fenti négy parancsot, sőt, itt már utasíthatod is őket egyénileg a képességeik használatára. Bár nem tudom, milyen nehézségi szinten játszol, én javaslom eme opció használatát, mert némelyik keményebb küzdelmet nagyon megkönnyíthet - igazság szerint, ez a taktikai része a dolognak.

Szerencsére az ME2-re ezt baromira leegyszerűsítették használat szintjén (a két társ kap egy-egy gyorsgombot, és attól függ, hogy mit csinálnak, hogy mire mutatsz - ha tereptárgyra vagy a nyílt placcra, akkor fedezékbe húzódnak vagy odasétálnak, ha pedig ellenségre, akkor lőnek rá -, meg van egy univerzális gomb, ami megálljt vagy követést parancsol), plusz ott már a pause menü rendszere is áttekinthetőbb (meg a csapattársak MI-je is jobb).

Gyógyítani univerzálisan mindenkit tudsz a medigéllel. Erre szintén van gyorsbillentyű. Egyszerre gyógyít mindenkit. A csapattársakat a Fantom (Spectre) képességfán megszerezhető Unity képességgel tudod feltámasztani. Apropó, a képességeket is gyorsbillentyűre lehet tenni a pause menüben (lehet, hogy már rájöttél, nekem csak az ME2-ben esett le... :para: ).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, a képességeimet már gyorsbillentyűre tettem (eddig 3 van de igazából csak az egyest használtam eddig amivel ki tudom lőni az ellenfeleket a mass effecttel.) De ez nem az én érdemem, az elején volt egy tutorial, ami addig nem engedett tovább, amíg gyorsbillentyűre nem tettem a képességet. :D

Már az elejétől fogva használom a taktikai képességet, de eddig a társaknak nem sok hasznát veszem. Ha előreküldöm őket akkor szinte egyből meghalnak, rallyzni alapból rallyznak velem, a hold position eddig még nem kellett. A move-ot meg elég nehézkesen lehet csata közben belőni, hogy odamenjen, ahol jó lesz/ahová szeretném.

De majd hátha jobban megy a későbbiekben. Amúgy mediumon játsszom, de már így is intéztek el párszor. A Republic Commandoban amúgy nagyon élveztem ezt a fajta irányítást, bár ott intelligensebbek voltak a társak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elkezdtem a Mass Effectet

Az a jó. Megtetted az első lépést egy új világ felé. :D

kifejezetten a Sentinel (biotikus és tech) lett a favoritom

Én is őrszemmel szeretek a legjobban nyomulni. A legelső egész trilógiás kijátszást túlélő katonával toltam de a karakterjellemzők elolvasása után átálltam a háborús hős őrszemezgetésre.

Ezen a téren nyilván Wrex és Jong élete a legkritikusabb, mivel túl alacsony Renegade/Paragon szinten ugye mindkettő kinyiffan. Mondjuk Wrexet még nem is olyan nehéz megmenteni, ha az ember Vermart a végére hagyja

Wrexi esete azért kicsit más. Ha még Vermire előtt megkapja a hőn áhított családi páncélt akkor a piros-kék bigyulákkal már nem is kell törődni.

Viszont ha a partnerével addig nem futottál össze (nem sokkal Nihlus holtteste előtt van, a lépcsőktől jobbra egy bódéban két másik figura társaságában)

No ez a három mandró nekem eddig kimaradt. A következő kijátszáskor megkeresem őket.

mire kipörgettem már csaptam is bele a 2. részbe...

Én szintén. Kitűztem magam elé a célt hogy mindhárom részt szorosan egymás után játszom ki. A másodikat az első befejezésének a napján míg a harmadikat a második befejezésének a napján kezdtem el.

Ja, és arra esetleg van valakinek ötlete, hogy mozgás közben miért veszi elő a főszereplő a fegyverét random és kezd el néha lőni nálam? Elvileg nem nyomok semmit, csak a 'W'-t.

Az 1.02-es tapasz hiánya okozhat ilyesmi problémát.

Sokat adnék azért ha valaha készülne egy Star Wars játék ami legalább egy kicsit meg tudja közeliteni a Mass Effect 3 szintjét.

Én dettó.

Kaptam elvileg vmi hasznavehetetlen tárgyat a Consorttól is, de ezt se találom sehol, hogy megnézzem...

Az egy a ME gamékban előforduló "láthatatlan de valamikor valamire csak jó" típusú cuccok közül. Azt a bigyuszt egy Eletania nevezetű bolyongón lehet majd használni.

Én mindig az új csapattagért mentem először

Nálam is ez a bevett gyakorlat. Utána pedig nyomás a Feros-ra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már az elejétől fogva használom a taktikai képességet, de eddig a társaknak nem sok hasznát veszem. Ha előreküldöm őket akkor szinte egyből meghalnak, rallyzni alapból rallyznak velem, a hold position eddig még nem kellett. A move-ot meg elég nehézkesen lehet csata közben belőni, hogy odamenjen, ahol jó lesz/ahová szeretném.

A hold parancsra majd olyankor lesz szükség, amikor minimalizálni kell a civil áldozatokat. Mivel kretének a társak, vaktűzzel úgy leszednek bárki, mint a pinty. :) A move-ot én csalizásra használom. Elküldöm őket a csatatér egyik pontjára (azért valamennyire fedezékben tartva őket, mondjuk egy láda mögé, mert ha hamar fűbe harapnak, nem veszem hasznukat), akkor az ellenség mindegyike vagy egy része velük kezd el foglalkozni. Én meg vadászhatom. :evil:

Wrexi esete azért kicsit más. Ha még Vermire előtt megkapja a hőn áhított családi páncélt akkor a piros-kék bigyulákkal már nem is kell törődni.

Na, ezt sem tudtam még.

Abban a hittben éltem, hogy Wrex meggyőzéséhez kell a páncél és a magas paragon/renegade érték, máskülönben bizton kinyiffantja Ashley. Mondjuk nálam sosem számított, mert Verman mindig az utolsó bolygó, amit meglátogatok, addigra a moralitás szintem már csúcson van és Wrexnek mindig megszerzem a páncélját. Plusz, nem szeretem megölni Wrexet (egyszer tettem meg csupán).

Az a jó. Megtetted az első lépést egy új világ felé. :D

:lol2::lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Mass Effectel kapcsolatban engem az érdekelne, hogy van valahol olyan pack, amiben benne van a teljes trilógia minden egyes hozzá tartozó DLC-vel együtt egy csomagban? Korábban már végigvittem és régóta gondolkodom rajta, hogy rendesen megvásárolom...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ilyen sajnos (még?) nincsen. A Mass Effect Trilogy-ban ugyan benne van mindhárom játék, de a DLC-ék igencsak hiányosak. Az ME1-hez PC-n és PS3-on jár a Bring Down the Sky és a Pinnacle Station (ergo az teljes), az ME2-höz PC-n, PS3-on és Xbox 360-on a Cerberus Networknak hála jár a Normandy Crash Site, a Zaeed - The Price of Revenge, a Cerberus Weapon and Armor, az Arc Projector, a Firewalker Pack, csak PS3-on még mellé került a Mass Effect: Genesis, a Kasumi - Stolen Memory, az Overlord és a Lair of the Shadow Broker, illetve PS3-on és Xbox 360-on a Mass Effect 3 Online Pass is elérhető, amivel multizni lehet.

Szóval mint látható, a Mass Effect Trilogy csomag PS3-on a legteljesebb, de az ME3-hoz még abban sincsenek DLC-ék.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, ezt sem tudtam még.

Abban a hittben éltem, hogy Wrex meggyőzéséhez kell a páncél és a magas paragon/renegade érték, máskülönben bizton kinyiffantja Ashley. Mondjuk nálam sosem számított, mert Verman mindig az utolsó bolygó, amit meglátogatok, addigra a moralitás szintem már csúcson van és Wrexnek mindig megszerzem a páncélját.

Én az első kijátszáskor Vermire után szereztem meg a páncélt és csak a játék kipörgetése után tudtam meg hogy azzal is le lehet Wrexit nyugtatni. Azóta minden kijátszáskor Vermire előtt rendezem a páncél ügyet mert a bizalom miatti lenyugodás bejövősebb a piros-kék rábeszélősdi miattinál.

Plusz, nem szeretem megölni Wrexet (egyszer tettem meg csupán).

Ezekkel én is így vagyok.

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát most igencsak elment a kedvem az egésztől. Már vagy 2 órája szenvedek ugyanabban a szituációban. Korigan the Killmaster vagy ki a jó ég (krokodil fejű senkiházi) minden egyes alkalommal nekem fut, amitől én persze meghalok. Fantasztikusan megalapozott harcmodor, ami ellen természetesen semmit sem lehet tenni, mert a rendkívüli mass effect képességeim persze nem állítják meg...

Az egy érdekes rész. Emlékszem, hogy első játszásra ugyanígy szenvedtem vele, vagy ötször neki kellett futnom mire sikerült. És persze a liftezést és beszélgetős mókát mindannyiszor újra végig kellett hallgatni. Paráztam is ennek a küldetésnek a végétől rendesen, de valahogy a többi végigjátszásnál már simán ment. :)

Akkor ha tudsz valamilyen trükköt nyugodtan elmondhatod, mert már 50x haltam meg kb. ami liftes bejátszással együtt egy örök időnek tűnik, szóval igencsak az uninstallálás határán mozgok, mivel a közelében sem vagyok annak, hogy megöljem, vagy bármilyen esélyem is legyen a sikerre... :roll:

Még egyetlen játék sem idegesített fel ennyire. Egyszerűen e-sé-lyem sincs.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én azt a dögöt biotikus lökésekkel (azoktól elesik) megszakított távolabbról intézett lődözéssel szoktam kinyírni miután a pribékjeit is elintéztem. Persze a két spant is rájuk küldtem.

Hiába lököm el, nem esik el. Úgy érzem hiba volt ezzel a bolygóval kezdeni, még minimális a harci tudásom, az eszközeim, a fegyverem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor ha tudsz valamilyen trükköt nyugodtan elmondhatod

Nincs igazán ultimate trükk, több dologtól is függ. Milyen osztályú a karaktered, milyen képességeid vannak, mire mennyi pontot költöttél eddig, milyen fegyvereid vannak, milyen csapattársakkal mész és nekik milyen típusú és erősségű képességeik és fegyvereik vannak stb..

Általánosságban annyit tudok mondani, hogy érdemes lehet a krogan harcmestertől legtávolabbi (vagy éppen akármelyik) fedezéket becélozni és ott elbújni a cimborái elől. Ezt követően szüneteltetni kicsit a játékot és az összes lehetséges képességgel (saját és társakéival) támadni a krogan-t, ill. a társakat is utasítani az ő támadására. Valós időben pedig Te is őt zúzd amennyire csak tudod és akár pár másodpercenként jöhet az újabb szünet, hátha elérhetővé vált már azóta képesség. MediGel gyorsbillentyűre és használd, ha kell.

Amúgy globálisan a játékkal kapcsolatban pár dolog, ami könnyíthet a helyzeten. Én mindig kikapcsolom az automatikus szintlépést a társaknál is. Jobb, ha az ember belövi magának, hogy mire akarja használni a többieket és ennek megfelelően fejleszti őket. Célszerű valami tech társat mindig magaddal vinni, főképp az olyan nagyobb missziók helyszíneire, ahova később nem térhetsz vissza. Az adott figuránál pedig rámenni azon képességekre, amik a különféle tárolók kinyitásához és kütyük megkerüléséhez kell, ugyanis rengeteg hasznos holmit lehet így lelni.

Azt mondanom sem kell, hogy a fegyverek, páncélok és ezek modifikációinak folyamatos karbantartása fontos. Arra pedig gondolom már magad is rájöttél, hogy harc közben, ha szünetelsz, akkor is tudsz forgolódni és a célkereszttel befogni ellenfeleket. Nagyon fontos, hisz így tudod a csapat képességeit és támadásait adott célra (nem csak ellenfelekre, de pl. robbanószerekre vagy egyéb tárgyakra) fókuszálni.

Sajnos minden hiába. Az összes létező szembejövő szekrényt kinyitottam. Hiába szereztem a mostaninál jobb páncélt, azt nem viselhetem. Hiába van többféle fegyverem, egyedül a pisztollyal tudok célozni, a többi "untrained". Hiába állítom meg másodpercenként a játékot, forgatom a kamerát körbe, adok ilyen-olyan utasítást, gyakorlatilag 3 másodperc alatt megölnek, ha támadni próbálom a főellenséget. Hiába van 5 medipackom, egy csomó ideig nem használhatom újra, mert várnom kell, amíg a kites pack feltöltődik. Hiába van 3 képességem, a harc során kb. egyszer tudom csak használni, mert várni kell, hogy újratöltődjön, ami alatt simán megölnek.

A társakat hiába küldöm rá, kilő két rakétát vagy nekik fut és nem túlzás 5 másodpercen belül halottak. Próbáltam úgy is, hogy ahonnan kijönnek, oda gyorsan befészkelem magam, de hiába, amikor lelőjük az összes ellenfelet rajta kívül, elkezd nekem futni, és képtelen vagyok elfutni előle vagy ellökni, egyszerűen nekem fut kétszer és vége.

Esélytelen. Azt hiszem, ennyi volt számomra a játék.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Esélytelen. Azt hiszem, ennyi volt számomra a játék.

Nehéz rész, de ennyire azért nem lehetetlen. Nem lehet, hogy akkor valami bug van? Azért valahogy csak mindenki túljutott rajta, nem is csak egyszer, szóval valami nem stimmel. Milyen fokozaton tolod? Most arra már nem emlékszem, hogy mennyire lehet aktív profilon belül variálni a nehézséget, de azt még megpróbálhatnád, hogy erre az egyetlen csatára könnyebbre állítod. Emiatt aligha érdemes veszni hagyni egy ilyen játékot, bármennyire is dühítő. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én nem is tudom miről beszéltek. Egy olyan részre se emlékszem ahol igazán megszenvedtem volna. Pedig én se vagyok egy nagy hardcore gammer. Melyik pálya ez melyik része?

Liara fölszedése a Therumon, a legvége, amikor betipeg a Krogan Battlemaster (nem Korigan the Killmaster...) és geth cimborái.

Sajnos ide a karakterek és fegyverek tulajdonságainak ismerete híján tényleg nem lehet azon túl konkrét tanácsot adni, hogy állítsd át easy-re a menüben a nehézséget. Amúgy mindegyik bolygón (azaz, mindegyik főküldetés végén van egy bossfight, szóval akármelyikre mész elsőnek, ott megszívod. És a háromból talán ez a legegyszerűbb, mert itt csak egy biotikus van és 4-5 ellenfél. Feroson és Noverián több ellenfél van a bossfightban, több közöttük a biotikus, és magasabb szinten vannak (általában ezért sem javallom, hogy az ember Feroson vagy Noverián kezdjen). Később ezek már könnyebb, mert a képességei a csapatnak jóval magasabbak - pláne, ha a mellékküldetéseket is szorgosan pörgeti.

Szóval, ha azokra mentél volna elsőként, akkor ott még jobban szívsz.

Legvégső esetben még felajánlhatom, hogy küld át a mentésedet, és megcsinálom én neked, csak, hogy mindent megtegyünk azért, hogy emiatt ne hagyd veszni eme remek játékot (az átvezetőt meg meg lehet nézni youtube-on). Vagy esetleg a mentésed alapján - mivel látom a tulajdonságokat -, felvázolhatok egy hathatós stratégiát, amivel már ki tudod vinni. Szokatlan megoldás lenne, de mindent a cél érdekében. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.