Hozzászólás ideje: 2010. Január 24.15 éve Most olvastam, (a wikin, úgyhogy nem kell készpénznek venni) hogy "Terra Sinube fénykardja halvány kék vagy ezüst?" Erre érkezett a válasz, hogy "nem halvány kék (hanem normál kék), csak a világos háttér miatt tűnt annak." Egyébként, ha megfigyelitek, rögtön a bekapcsolás utáni pillanatban elég egyértelműen látszik, hogy az bizony kék. Szerintem ne fantáziáljunk ezüst meg Spoiler: fekete fénykardokról, eddig is meg voltunk nélkülük. Szerkesztve: 2010. Január 24.15 éve - Darth Sky
Hozzászólás ideje: 2010. Január 24.15 éve Szerző Most olvastam, (a wikin, úgyhogy nem kell készpénznek venni) hogy "Terra Sinube fénykardja halvány kék vagy ezüst?" Erre érkezett a válasz, hogy "nem halvány kék (hanem normál kék), csak a világos háttér miatt tűnt annak." Egyébként, ha megfigyelitek, rögtön a bekapcsolás utáni pillanatban elég egyértelműen látszik, hogy az bizony kék.Igazad van, kék. Megnéztem jobban, és így már egyértelműbb.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 24.15 éve Ezüst színű pengékről egyedül a Birodalmi lovagoknál tudok, de ez már megint EU, úgyhogy nem megyek bele. Meg még Corran Hornnak is olyan volt. Hát kár, hogy végül kiderült, hogy nem ezüst volt az, néha-néha jól esne némi változatosság a fénykardok terén is, nem csak kék, zöld, piros és lila. Egyébként nekem csak az epizód harmadik megnézése után esett le, hogy Cassie Cryar maszkot visel. Igazából a lábait figyeltem, mert úgy tűnt, mintha mezitláb lenne, szóval kicsit jobban odafigyeltem a karakterre. Akkor tünt fel, hogy az a fehér rész az arcán csupán maszk, az arca két oldalán össze is van csatolva ilyen kapcsokkal.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 24.15 éve Hát kár, hogy végül kiderült, hogy nem ezüst volt az, néha-néha jól esne némi változatosság a fénykardok terén is, nem csak kék, zöld, piros és lila.Ez-az. Én is nagyon örültem mikor megpillantottam először Sinube fénykardját. Szerkesztve: 2010. Január 24.15 éve - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: 2010. Január 24.15 éve Szerző Én nem hinném, hogy az maszk volt rajta. De majd Dzséjt megmondja.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 24.15 éve Meg még Corran Hornnak is olyan volt. Hát kár, hogy végül kiderült, hogy nem ezüst volt az, néha-néha jól esne némi változatosság a fénykardok terén is, nem csak kék, zöld, piros és lila. Azért a lila fénykard sem túl gyakori a Jedik köreiben, eddig egyedül Winduról tudunk. Sokáig egyébként Jocasta Nu-t és Plo Koon-t is sárga pengéjű karddal ábrázolták, amit azóta megcáfolt a TCW, de Plo-t már az EP2 is.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 24.15 éve Kedvenc jelenet: Palpatine beszéde a kivetítőn. Nekem is ez.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Sinube kardja. Igen, erre a képre gondoltam. Azt azért meg kell hagyni, hogy kéknek kék, de meglehetősen halovány.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Ez már majdnem fehért. Egyébként hogyan merült fel egyáltalán az ezüst, mikor inkább fehérnek látszik? Vagy csak elegánsabb ezüstnek nevezni?
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Összességében nem tetszett. Tera Sinube zseniális alak és volt számtalan remek apróság és részlet, de maga az alap történet amire felfűzték nagyon bénácska volt. Elég sűrűn az az érzésem volt, hogy erőszakkal eltérítették a eseményeket a logikus iránytól, csakhogy a kívánt részlethez jussanak. Már a kiindulási alappal is kicsit bizonytalan számomra. A GAR csak - a Köztársasághoz hű - klónokból, illetve - felteszem ekkor még - nagyon minimális létszámú nem klón tisztekből áll, akiket nyilván megszűrtek. Mégis, hogy a fenébe csempésznek akkor onnan fegyvereket? Főleg egy nem ember? Mindegy megoldották elfogadom. Viszont nekem abszolút nem tűnt életszerűnek, hogy mikor egy a bűnözők által azért félt jedi rendet tesz egy bárban, és ijedtében mindenki menekül kifelé, akkor valakinek eszébe jut egy másiktól ellopni a fénykardját. Mikor Dookutól anno el merték venni, az rendben volt (az kevésbé, hogy nem vette észre), mert ott hazai pályán erőfölényben voltak. Itt viszont mindenki pucolt, ahogy csak bírt. Persze minden hol vannak hülyék, és egy tolvajnak nem kell lángésznek lenni, ahogy láthatóan a kis fickó sem volt az. Viszont utána is csak idiótákkal találkoztak. A kifőzdénél a két fazon se ismerte fel őket. Ettől azért szerintem az alvilágban jobban felismerik a jediket, még akkor is ha Ashoka nem a megszokott öltözetet viseli. Legalább az gyanús lehetett volna, hogy abszolút lerítt róla, hogy nem sűrűn mozog azon a környéken. Illetve a az egész fénykard biznisz marhaság, mert piti bűnözők nem foglalkoztak volna egy ilyen ritka fegyverrel, mert a figyelem, amit rájuk irányít sokkal több kárt, okoz mint az eladásából járó haszon. Az meg csak a ráadás, hogy a Cassiehez hasonló hülyén kívül senki nem vett volna fénykardot, mert vagy egy jedi leggyőzésével járó dicsőséggel, hírhedséggel megszerzi (pl. Aurra Sign), vagy nem kell neki. A jedik viselkedésé sem teljesen értem. Sinube mester egyszer használta az elme trükköt, mikor a sok fél idióta bűnözőnél sokkal hamarabb célt érhettek volna vele. Ashoka dühkitöréses falhoz csapkodása jó volt, megmutatta a hasonlóságot Anakinnal, de az üldözés totál felesleges, mikor az erővel számtalan pillanatban elkaphatta volna Cassiet. Palpi beszédét is beépíthették volna a kocsma körüli részekbe, mert ebben a gyorsforgalmi "út" mellett dumál dologban nem sok logika volt. A vonat tetején szaladgálás sem kimondottan tetszett. Asszem A gonosz labirintusában írták le, hogy Grivi a mágneses talpaival, Windu és a jedik (talán Fisto?,...) meg az Erő segítségével maradtak menet közben a vonaton. Erre most egy padawan meg egy civil úgy szaladgál rajta, mintha csak járda lett volna. A rendőr droidok teljesen érthetetlenek voltak, hiszen ekkor még ott van a CSF (Coruscant Security Force), ezek a bádogfejek, meg csak egy fokkal tűntek Ami pozitív volt: maga Tera Sinube, aki egyegydül dobott vagy két pontot a részen; a Coruscant mélyebb bugyraiba való visszatérés, és a hétköznapi civil élet bemutatása, melyből kiderült, hogy mennyire nem érdekli a népeket a nagy háború; Ashoa falhoz csapkodós jelenete; Palpi beszéde (bár felirattal újra kell néznem, és mint írtam a helyével sem vagyok kibékülve). 5/10
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve "nem halvány kék (hanem normál kék), csak a világos háttér miatt tűnt annak." Azért tök jó, hogy így elelmélkedtek valamin több oldalon keresztül, amit már az elején megválaszoltam : Szerintem kék volt, csak a hasonszőrű háttér miatt talán halványítottak rajta, hogy látszódjon.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Azért a lila fénykard sem túl gyakori a Jedik köreiben, eddig egyedül Winduról tudunk. Sokáig egyébként Jocasta Nu-t és Plo Koon-t is sárga pengéjű karddal ábrázolták, amit azóta megcáfolt a TCW, de Plo-t már az EP2 is. Plo Koonnak narancssárga fénykardja volt, és neki az EPI. idején, azóta szerzett másikat, és az most már kék. Azt viszont nem tudom, hogy honnan vetted, hogy Jocasta Nunak sárga volt a fénykardja, ez hülyeség, ne vedd komolyan csak azért, mert a Rabbittooth honlapján olyan színűvel csinálták meg neki. Neki is két fénykardja volt, egy, amit az EPII.-ben viselt, a másikat pedig a TCW-ben használta, de mindkettő kék.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Azért tök jó, hogy így elelmélkedtek valamin több oldalon keresztül, amit már az elején megválaszoltam icon4.gif: Mint írtam, a wookiepédiáról idéztem, miután sokak még mindig kételkednek, háttér ide vagy oda. Azt pedig nem tartom fejben, ki mit írt 2-3 oldallal ezelőtt. Szerkesztve: 2010. Január 25.15 éve - Darth Sky
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Plo Koonnak narancssárga fénykardja volt, és neki az EPI. idején, azóta szerzett másikat, és az most már kék. Azt viszont nem tudom, hogy honnan vetted, hogy Jocasta Nunak sárga volt a fénykardja, ez hülyeség, ne vedd komolyan csak azért, mert a Rabbittooth honlapján olyan színűvel csinálták meg neki. Neki is két fénykardja volt, egy, amit az EPII.-ben viselt, a másikat pedig a TCW-ben használta, de mindkettő kék. Ahogy megfigyeltem, sárga vagy narancssárga fénykardokkal azokat ábrázolták, akik a filmekben szerepelnek ugyan, de soha nem veszik elő a fegyverüket. Pl.: Depa Billaba és Yarael Poof (citromsárga), vagy ahogy írtad, Ploo (egy ideig) narancssárga fegyvere. Ha léteznek ilyen pengéjű fegyverek (miért ne léteznének), miért nem tűnik fel sehol? (6 film, TCW, CW) Nem azt mondom, hogy nincsenek, csak kicsit fura, hogy egyszer sem láthattunk még ilyet. Pedig már Windu nagyon egyedi lila pengéjét is megcsodálhattuk.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Ahogy megfigyeltem, sárga vagy narancssárga fénykardokkal azokat ábrázolták, akik a filmekben szerepelnek ugyan, de soha nem veszik elő a fegyverüket. Pl.: Depa Billaba és Yarael Poof (citromsárga), vagy ahogy írtad, Ploo (egy ideig) narancssárga fegyvere. Ha léteznek ilyen pengéjű fegyverek (miért ne léteznének), miért nem tűnik fel sehol? (6 film, TCW, CW) Nem azt mondom, hogy nincsenek, csak kicsit fura, hogy egyszer sem láthattunk még ilyet. Pedig már Windu nagyon egyedi lila pengéjét is megcsodálhattuk. Depa Billabának zöld volt a fénykardja színe, míg Yarael Poofnak kék. Míg Yaddle-nek a honlappal ellentétben narancssárga. De ez már meglehetősen offos kategória, úgyhogy részemről ejtve van a téma. Azért a sok hozzászólásért pedig elnézést kérek, nem tehetek róla, egyszerűen nem volt hajlandó elküldeni a hozzászólásaimat, és miután frissítettem a honlapot, a hozzászólásom nem jelent meg, ezért próbáltam meg többször.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Most őszintén: Nem tökmindegy milyen szinü volt a fénykard? Llew: Bár ritka ,de most nagyrészt egyetértek veled.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Szerző Már a kiindulási alappal is kicsit bizonytalan számomra. A GAR csak - a Köztársasághoz hű - klónokból, illetve - felteszem ekkor még - nagyon minimális létszámú nem klón tisztekből áll, akiket nyilván megszűrtek. Mégis, hogy a fenébe csempésznek akkor onnan fegyvereket? Főleg egy nem ember? Mindegy megoldották elfogadom.Mi az a GAR? Viszont nekem abszolút nem tűnt életszerűnek, hogy mikor egy a bűnözők által azért félt jedi rendet tesz egy bárban, és ijedtében mindenki menekül kifelé, akkor valakinek eszébe jut egy másiktól ellopni a fénykardját. Mikor Dookutól anno el merték venni, az rendben volt (az kevésbé, hogy nem vette észre), mert ott hazai pályán erőfölényben voltak. Itt viszont mindenki pucolt, ahogy csak bírt. Persze minden hol vannak hülyék, és egy tolvajnak nem kell lángésznek lenni, ahogy láthatóan a kis fickó sem volt az.A Star Wars nem életszerű, de szerintem ezzel nem mondok újat. Az a lopás pedig belefért, hisz egy dörzsölt tolvaj mindig résen van. Jól megoldották ezzel a tömeg jelenettel. Előtte féltem ettől a lopástól, de ebben a formájában tetszett. Viszont utána is csak idiótákkal találkoztak. A kifőzdénél a két fazon se ismerte fel őket. Ettől azért szerintem az alvilágban jobban felismerik a jediket, még akkor is ha Ashoka nem a megszokott öltözetet viseli. Legalább az gyanús lehetett volna, hogy abszolút lerítt róla, hogy nem sűrűn mozog azon a környéken. Miért kellett volna felismerniük őket? Mert nem szoktak arra járni? Ahsoka fénykard nélkül abszolút nem úgy néz ki mint egy padawan, ráadásul Sinube se viselt kardot. Lehettek ők ketten bárkik, a felsőbb szintekről. Illetve a az egész fénykard biznisz marhaság, mert piti bűnözők nem foglalkoztak volna egy ilyen ritka fegyverrel, mert a figyelem, amit rájuk irányít sokkal több kárt, okoz mint az eladásából járó haszon. Az meg csak a ráadás, hogy a Cassiehez hasonló hülyén kívül senki nem vett volna fénykardot, mert vagy egy jedi leggyőzésével járó dicsőséggel, hírhedséggel megszerzi (pl. Aurra Sign), vagy nem kell neki.Ez tisztán spekuláció. A tény viszont az, hogy Bannamu ellopta, és nagyon jó pénzt kapott érte. Sőt, valakinek annyira kellett, hogy ölni is képes volt érte. Szóval elég jó értéke van a fekete piacon. Palpi beszédét is beépíthették volna a kocsma körüli részekbe, mert ebben a gyorsforgalmi "út" mellett dumál dologban nem sok logika volt.Szerintem az a beszéd fogható volt mindenhol, ebben a formájában és itt viszont elég jól nézett ki. A rendőr droidok teljesen érthetetlenek voltak, hiszen ekkor még ott van a CSF (Coruscant Security Force), ezek a bádogfejek, meg csak egy fokkal tűntek De ezek az erők az alsó nyomornegyedekben is vigyázzák a biztonságot? Ide nem sokkal praktikusabbak a droidok? Emberi erőt takarítanak meg, másrészt senkit nem érdekelnek a nyomoroncok. Szerkesztve: 2010. Január 25.15 éve - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Lehet, hogy a vevőknek nem is a fénykard kell, csupán a benne lévő kristály, mely azért elég ritka jószág arrafelé
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Az öreg sinubénak tök dinoszaurusz feje van,és mi jót nézett a gépen,hogy elaludt rajta ?
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Szerző Grand Army of the Republic. Köszi. Ők biztos nem Coruscant alján fognak járőrözni, amikor "odakinn" háború van.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve itt látszik,hogy maszk van a csajon. Szerkesztve: 2010. Január 25.15 éve - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Nagyon furán nézett ki, de magamtól rá nem jöttem volna, hogy maszkot hord. Bár ha többször megnézem , talán
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Köszi. Ők biztos nem Coruscant alján fognak járőrözni, amikor "odakinn" háború van. Ez az.Nem tudom honnan vette bárki, hogy rendőri feladatokat bármely bolygón klónok látnak el.Nonszensz.Arra van a rendőrség.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Most jobban megnézve tényleg.... Bezzeg nekem nem akartad elhinni.
Hozzászólás ideje: 2010. Január 25.15 éve Szerző Bezzeg nekem nem akartad elhinni. Ez kép bizonyító erejű. Ötletes megoldásnak tartom. Jól elrejti a személy azonosságát. És zöld a bőre. Ez az.Nem tudom honnan vette bárki, hogy rendőri feladatokat bármely bolygón klónok látnak el.Nonszensz.Arra van a rendőrség.Lehet, hogy a Birodalomban úgy lesz, de itt még nem ez a felállás. Szerkesztve: 2010. Január 25.15 éve - Ody Mandrell
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.