Ugrás a kommentre

Sport


lokatelli

Ajánlott hozzászólás

Meg előtte is otthagyott már pár embert maga mögött, mégis ő volt a hős, mert hazatért.

A helyzet az, hogy volt olyan expedicióban amiben meghaltak mások, de ha minimális köze lett volna bárki halálához -mondjuk úgy hogy segithetett volna valakin de inkább nem tette meg- már börtönben ült volna.

 

Ezek szerint neki fontosabb volt a családjánál és még a saját életénél is a hegymászás.

Nem tudom ezt hogy sikerült kiszámolni, de amennyire tudom nem meghalni ment a hegyre hanem megmászni és nem aközött választott hogy hegymászás vagy család, hanem a kettő együtt. Igen hozott egy rossz döntést valszeg (bár ezt ennyi kilométerről a neten keresztül nehéz pontosan megállapitani), de félek tőle nem kell hegymászónak lenni hogy egy rossz döntés miatt meghaljunk (akár mondjuk simán az autópályán), csak kevesebb cikk fog rólunk elkészülni, mert mondjuk Erőss-el ellentétben mi nem csináltunk semmi olyat amiben mondjuk benne voltunk a világ legjobbjai között.

 

Ez olyan mint mikor valaki Bungie-jumping közben meghal. De hát minek ugrott le? Aki nem ugrik le ilyenről az nem hal meg(legalábbis ebben). Ilyen egyszerű.

A bungie-jumping egyáltalán nem veszélyes. Olyan mint a vidámpark hullámvasútja: félelmetesen néz ki és feldobja az adrenalint, de teljesen biztonságos.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom ezt hogy sikerült kiszámolni, de amennyire tudom nem meghalni ment a hegyre hanem megmászni és nem aközött választott hogy hegymászás vagy család, hanem a kettő együtt. Igen hozott egy rossz döntést valszeg (bár ezt ennyi kilométerről a neten keresztül nehéz pontosan megállapitani), de félek tőle nem kell hegymászónak lenni hogy egy rossz döntés miatt meghaljunk (akár mondjuk simán az autópályán), csak kevesebb cikk fog rólunk elkészülni, mert mondjuk Erőss-el ellentétben mi nem csináltunk semmi olyat amiben mondjuk benne voltunk a világ legjobbjai között.

 

Azon egyszerű logika fonalán haladva, hogyha nekem fontosabb az életem, vagy az, hogy apaként ott legyek a gyerekeim mellett, akkor nem megyek szánt szándékkal olyan helyre, ahol nagy a valószínűsége, hogy meghalok (akkor se, ha ez a hobbim - de ez már csak az én szubjektív véleményem).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen jobb Erőss úr mert aki otthon tv-t néz az látja felnőni a gyerekeit, és talán az unokáit is. De most a mennyországból már biztosan tudja mekkorát tévedett mikor egy normális élet helyett egy ilyen szélsőségeset élt..

Ő így látta. Sose rinyált, vagy sajnáltatta magát. Benne volt a pakliban, hogy ez lesz a vége. Hol itt a baj? A gyerekei meg még túl fiatalok (2-3 évesek), így maximum az elhunytnak lehet gáz, hogy nem látja őket felnőni, a gyerkőcöknek majd az emléke jelenthet valamit.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A bungie-jumping egyáltalán nem veszélyes. Olyan mint a vidámpark hullámvasútja: félelmetesen néz ki és feldobja az adrenalint, de teljesen biztonságos.

 

Egészen addig míg el nem szakad a gumikötél amire volt már példa.

 

Nincs feleséged? Nincs családod? Pusztulj! Van aki így látja. Igaza van?

 

Dehogyis van. Nem azt mondtam hogy pusztuljon el, hanem hogy magának köszönhette. Az ember hoz rossz döntéseket és vállalja a következményeit. Aláírom ő nem nyavalygott, de a média most nagyon nyomja. Meg olyan hülyeséget ne mondjon már hogy az átlagember ugyanolyan veszélyesen él(mert pl nem sportol) mint ő.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dehogyis van. Nem azt mondtam hogy pusztuljon el, hanem hogy magának köszönhette. Az ember hoz rossz döntéseket és vállalja a következményeit. Aláírom ő nem nyavalygott, de a média most nagyon nyomja. Meg olyan hülyeséget ne mondjon már hogy az átlagember ugyanolyan veszélyesen él(mert pl nem sportol) mint ő.

Az, hogy a média rácuppant nem az ő baja. Olyan kikúrt nagy f*szságot, hogy az átlagember ugyanolyan veszélyesen él meg végképp nem mondott! Olvasd el a lenti írást, abban benne van minden. Nem kell fikázni ezt az embert, mert nincs jogalap rá. Semmi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ő így látta. Sose rinyált, vagy sajnáltatta magát. Benne volt a pakliban, hogy ez lesz a vége. Hol itt a baj? A gyerekei meg még túl fiatalok (2-3 évesek), így maximum az elhunytnak lehet gáz, hogy nem látja őket felnőni, a gyerkőcöknek majd az emléke jelenthet valamit.

 

Szerintem az nonszensz, hogy a gyerekeinek nem annyira gáz, mert fiatalon vesztették el az apjukat. Később mikor már jobban felfogják biztos nagyon érzékenyen érinti majd őket, hogy szinte az egész életüket apa nélkül élték le... gondolom én. És szerintem többet ér egy élő, lehet hogy nem olyan nagy dolgokat véghezvivő apa, aki valóságos és ott van melletted, mint egy híres, de csak emlékként megjelenő alak. A dicsőséget, sikerességet pedig nem csak kézzel fogható dolgokban lehet mérni, hanem olyan értékekben is, amik az érzelmek területén jelennek meg, még ha ez a média és nagyközönség által nem is ismert cselekedet, illetve a mai világban egyre kevesebbre tartott eszme. :peace:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem az nonszensz, hogy a gyerekeinek nem annyira gáz, mert fiatalon vesztették el az apjukat. Később mikor már jobban felfogják biztos nagyon érzékenyen érinti majd őket, hogy szinte az egész életüket apa nélkül élték le... gondolom én.

Így van, gondolod Te. :) Fingod sincs mi lesz velük később, szóval nem kell a melodráma. Aki egy szarházi suttyó alkoholista és elhagyja a családját, na az ő gyerekeiért aggódhatsz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Így van, gondolod Te. :) Fingod sincs mi lesz velük később, szóval nem kell a melodráma. Aki egy szarházi suttyó alkoholista és elhagyja a családját, na az ő gyerekeiért aggódhatsz.

 

Arról viszont van fogalmam milyen egy szétszakadt család, mert a közli körömben volt ilyenre példa és elárulhatom nem túl rózsás... de úgy látom Te nagyon személyesre vetted az előző hozzászólásomat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arról viszont van fogalmam milyen egy szétszakadt család, mert a közli körömben volt ilyenre példa és elárulhatom nem túl rózsás... de úgy látom Te nagyon személyesre vetted az előző hozzászólásomat.

Ők is 1-2 évesen vesztettél el az apjukat, aki hegymászás közben vesztette életét?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Olyan kikúrt nagy f*szságot, hogy az átlagember ugyanolyan veszélyesen él meg végképp nem mondott!

 

 

Sajna mondott csak nem ebben az interjúban. Elolvastam. Pár éve volt egy olyan hogy az extrem sportolóknak kellett volna több TB-t fizetni, erre Erőss azt mondta hogy az átlagember mivel nem sportol meg egészségtelenül étkezik(na ettől szoktam a falnak menni és nem csak tőle) ezért kialakulnak nála betegségek és azokat drágább gyógyítani.

 

Most írt egy haverom mailt Erőssről, hát azt írta mint pb csak durva szavakkal. :D

 

A lényeg hogy nem fikázza senki, de ma is élhetne ha nem mászott volna fel a hegyre.

Szerkesztve: - Frenkie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én soha nem ismertem az apámat (egy éves korunkban lelépett), és tanúsíthatom, hogy amire nem emlékszel, az nem hiányzik. Hasonló lesz Erőss gyermekeinél is. Számít a nevelés is, nyilván ők úgy fogják ismerni az apjukat, hogy hős volt, aki nagy tetteket hajtott végre, és azt csinálta, amit szeretett. Inkább legyünk büszkék rá.

 

Egyébként ha soha nem mászott volna hegyet, nem ismerné senki a nevét. Szerintem ez az igazi túlélés, amikor a neved még a későbbi generációk számára is fennmarad.

Szerkesztve: - Nute Gunray
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ad1) Erőss pár éve nyilatkozta, hogy ő nem tartja magát önző embernek azért, mert van egy családja, és ő elmegy 8000 méteres hegyeket keresni. Sőt, odáig ment, hogy a következőket mondta:

 

Két gyereke született a feleségétől Sterczer Hildától (2009 tavaszán Gerda, 2011 novemberében Csoma). A Könyves blognak azt mondta, hogy nem tartja magát önzőnek amiatt, hogy hónapokra egyedül hagyja a családját. "Mennyivel vagyok én önzőbb annál, aki kocsmába jár? Vagy annál, aki reggel nem látja a gyerekeit, mert munkába megy, és este a fürdetésre sem ér haza?"

 

Az, hogy ő miképp viszonyul a családjához, az az ő belső ügye. De aki elhivatottságból orosz rulettet játszik (mert kb. ennyi az esélye hosszú távon a túlélésre folyamatosan, rendszeresen, ilyen körülményeknek kitéve), az ne csodálkozzon rajta, ha rajtaveszt. A valószínűséget nem könnyű kijátszani, előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor a golyó kerül a tárba.

 

Ad2) Ezzel együtt, mivel az emberi tűrőképesség határait, az emberiség határait feszegette, elismerést érdemel, viszont továbbra is tartom, hogy ahogy egy drogos embertől is elvehetik a családját, ha nem képes a gyerekeihez felelősségteljesen viszonyulni, úgy egy ilyen embernek sem lenne szabad gyereket vállalni, mert az felelősség. Vagy ha már megtette, akkor változtathatna a hozzáállásán, mert ezt jelenti felelősnek lenni valakiért. A személyes dolgainkat néha a család alá kell rendelni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donáttal értek egyet, mint az ki is derült korábban.

 

A gyerekekről:

Nem akarok nagyon mély pszichológiai dolgokba belemenni, de ez az "amiről nem tudsz, nem hiányzik" dolog nagyon necces téma. Nagyon sokat filóztam már azon, hogy a vakok közül melyik típusnak rosszabb: aki valaha látott és később vakult meg, vagy aki eleve úgy született. Arra jutottam, hogy belülről annak jobb, aki sosem látott, hisz neki úgy természetes a világ és nem tudja miről maradt le. Ugyanakkor pontosan ezért szörnyű "külsősként" belegondolni abba, hogy vkinek egy ilyen csodálatos dolog nem adatott meg és még csak nem is érzi mit veszített. Könnyen lehet, hogy mégis ez a rosszabb.

Mi köze ennek Erőss gyermekeihez? Azt hiszem nem kell túlmagyaráznom az analógiát. Ha megértik mit veszítettek, akkor nincs miről beszélni. Ha nem, és sosem fogják közvetlen érezni az apa hiányát, akkor az tán szörnyűbb. Ez mentené fel a felelőtlen embert? Meghalhatott volna éppen 8 év múlva is, amikor már a gyerekek kamaszok, nagy szükségük lenne az apjukra és fel is fogják a történteket. De ez részletkérdés.

 

A sikerekről és hősiességről:

Nem túl jó egy ilyen embert példaképnek és hősnek beállítani. Csakis saját magáért csinálta, amit csinált, a saját életének valóban hőse volt, ahogyan sokan mások is. Remek teljesítményt tett le az asztalra, az egyik legjobb volt a "szakmájában". De pl. egy zseniális örömlányt vagy rúdtáncost, játékgépest is ekkora tisztelet övez?

Az, hogy lábak nélkül is élte tovább az életét és nem mondott le semmiről, becsülendő. Ezért maximális tiszteletet érdemel. De ilyen emberekből (sajnos) sok van. Sokszor ki is emelik őket itt-ott. Őket többre tartom, mert a saját korlátaikat és szeretteiket is tisztelik, felelősségteljesebb emberek.

 

A halott társakról:

Nem az én ötletem volt. Íratlan törvényként emlegetik ebben a sportban az említett mentalitást. Ha én társaimmal indulok neki egy túrának és nélkülük térek vissza, akkor hogyan történhetett meg, hogy mégsem hagytam őket hátra meghalni? Ezek nem vadidegen emberek voltak, akik mellett elmegyek az autópályán, mert nem tudom mi történt és "biztos már hívtak segítséget" vagy árokparton fetrengő fiatalok, akik "nyilván mákrészegre itták magukat és holnap reggel fájó fejjel jót röhögnek majd az egészen". Ők elvileg a társai voltak és kölcsönösen feleltek egymásért.

Persze szétválhattak bármi miatt és tényleg lehet, hogy semmi köze a társai halálához, de azért gyanús az eset. Nem zörög a haraszt... Nem véletlen indulnak csapatban az ilyen helyekre, nyilván együtt akarnak maradni. Mégis rendszeresen foghíjasan térnek vissza.

Felelősségre meg hogyan vonhatnák őket, amikor mondjuk 2-en libikókáznak a halállal vhol a világ elszigetelt zugában 8 km magasan... Úgyse derül ki soha mi történik az ilyen helyeken, csak a legendák maradnak.

 

Az egész esetről:

Nem véletlen hoztam fel a rakétaautó esetét vagy a falnak rohanást. Más fórumon olvastam példaként a benzinnel átitatott ruhában tüzes karikán való átugrálást. De sok Darwin-díjas esetnél játszott főszerepet a hegymászáshoz hasonló agyabeteg kihívás és kíváncsiság kielégítése. Vagy Jackass, Dirty Sanchez, stb.. Előbbieket szimpla őrülteknek tartjuk, míg bizonyos "extrém sportok" űzőit hősöknek. Sajnos nem érzem az érdemi különbségeket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A halott társakról:

Nem az én ötletem volt. Íratlan törvényként emlegetik ebben a sportban az említett mentalitást. Ha én társaimmal indulok neki egy túrának és nélkülük térek vissza, akkor hogyan történhetett meg, hogy mégsem hagytam őket hátra meghalni? Ezek nem vadidegen emberek voltak, akik mellett elmegyek az autópályán, mert nem tudom mi történt és "biztos már hívtak segítséget" vagy árokparton fetrengő fiatalok, akik "nyilván mákrészegre itták magukat és holnap reggel fájó fejjel jót röhögnek majd az egészen". Ők elvileg a társai voltak és kölcsönösen feleltek egymásért.

Persze szétválhattak bármi miatt és tényleg lehet, hogy semmi köze a társai halálához, de azért gyanús az eset. Nem zörög a haraszt... Nem véletlen indulnak csapatban az ilyen helyekre, nyilván együtt akarnak maradni. Mégis rendszeresen foghíjasan térnek vissza.

Felelősségre meg hogyan vonhatnák őket, amikor mondjuk 2-en libikókáznak a halállal vhol a világ elszigetelt zugában 8 km magasan... Úgyse derül ki soha mi történik az ilyen helyeken, csak a legendák maradnak.

Maximum számodra gyanús, hidd el, az emberek 90%-ában semmi ilyesmi nem merül fel. Nem muszáj kedvelni Erőss Zsoltot, de azért pocskondiázni sem kellene minden alap nélkül...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Maximum számodra gyanús, hidd el, az emberek 90%-ában semmi ilyesmi nem merül fel. Nem muszáj kedvelni Erőss Zsoltot, de azért pocskondiázni sem kellene minden alap nélkül...

Akkor ezek szerint az ismerőseim és a máshol olvasott hozzászólások szerzőinek 90%-a abból a 10-ből kerül ki. ;)

 

Amúgy félreértés ne essék, én egyáltalán nem pocskondiázom Erősst. Nem szándékom rossz embernek beállítani vagy ilyesmi. Sok átlagos embernél volt ő pozitívabb karakter. Ugyanúgy voltak hibái, mint másoknak, nincs ezzel gond. Pusztán úgy gondolom, hogy mindezeket nem kéne eltussolni és csodálatos hősként bemutatni. Ennyi és nem több. :peace:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Térjünk át "kellemesebb" témára. Mégpedig a Szepesi-ügyre. Mi a véleményetek? Elképesztő hogy egy ilyen ninfomániás k*rva úszónő lehet. Már 18 évesen mint az állat úgy nyomta a sexet bárkivel. El nem tudom képzelni egy nőröl hogy ilyen. A férfiak ok ők genetikailag jobban szeretik a sex-et de egy nő, aki ráadásul sportoló? Egy biztos nálam az összes kajakos, vizilabdás totál nullára vitte magát. Őnekik példaképnek kéne lenniük példás magánélettel nem mint valami strici úgy viselkedni.

Ez az én véleményem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt se tudtam ki ez a Szepesi (először azt hittem az a rádiós kommentátor), de aztán láttam, hogy úszónő. Amúgy nem akarom megbántani a lányokat, de én a mai világban azt tapasztaltam, hogy ha egy lány 18 évesen nem szexel mindenkivel, az már figyelemre méltó! Manapság ezt már 15-16 éves korban tolják így...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor ezek szerint az ismerőseim és a máshol olvasott hozzászólások szerzőinek 90%-a abból a 10-ből kerül ki. ;)

Na ez egy nagyon tipikus jelenség egyébként: történik valami szerencsétlenség és hirtelen a fél internet szakértőnek képzeli magát és már pontosan tudja mi volt a baj. Most meghal egy hegymászó és mindenki hegymászás nagy tudora és már tudja ki hol hibázott, sőt a korábbi esetekben mi a gyanús... ha majd egy magyar kaszkadőr hal meg akkor majd előtör mindenkiből a kaszkadőr expert. Ezt parodizálta ki a South Park baromi jól az Utólag-Okos Kapitánnyal, a "modern korunk hősével".

http://www.youtube.com/watch?v=cqkI691dxNg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.