Ugrás a kommentre

A Sith program: "Jedi Order 66"


Szisz

Ajánlott hozzászólás

Szerintem se tudtak a Jedik róla. Ám a Szenátusból valakik? A Jedik és a szenátus sem tudta hogy működik a sereg amit vezetnek?

Hogy tudták keresztül vinni ezt a rendszeren, hogy lehetett ezt elsumákolni úgy, hogy a Jedik ne tudják, az összes klón meg igen. A Jedi kémhálózatra eddig nem volt szükség, nem jöttek még bele, viszont Palpatin személyes titkosszolgálata igen jó munkát végez. Elég rövid idő alatt kellett leadnia a drótot Palpinak. Megválasszák főparancsnoknak, a sereggel közli ezt X parancsnok, hogy mostantól ő az isten, ilyen és ilyen jogai vannak, lefordítva katonai klón nyelvre – vagy jogi oktatást is kaptak, nem hiszem, – és Palpi elkezdi a a titkos frekvencián felkészíteni a klónokat egy lehetséges akcióra a Jedik ellen. Besuttogja a klónparancsnokoknak, hogy legyenek készenlétben. Nyilván meg se kérdezték miért, hisz ők parancsot teljesítenek és nem érdekli őket miért csak hogy kit. :54:

 

Mindenképp döcög, és nagyon sok "kedvező" körülmény kellett. Egyre jobban hajlok arra, hogy nem volt a klónokba programozva a parancs, azt később is megkaphatták. Akármelyik parancsnok odaállhatott, hogy én a Szenátus így a Köztársaság nevében, a Szenátus és így Köztársaság (vagyis Sidius :lol: "I'm the Senate") úgy döntött, mostantól P parancsa elsődleges prioritású és felülír minden más parancsot. :) Talán a szenátus szöveg sem kell hisz parancs. Bár úgy vettem ki, mint ahogy a földön is, ott is jelzés alapján tudják ki parancsol, Sidinek a hangja és a titkos frekvencia lehetett a jelzés. Vagyis azt szinte ezt „anyatejjel” szívták magukba és természetes volt.

Az biztos, hogy Yoda volt az első aki parancsolt nekik, aztán nyilván az ő parancsa kellett, hogy más is parancsolhasson. Szegény klónok, nem semmi processzoruk lehet, a katonai hierarchia olajozott gépezet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én úgy vélem, hogy a klónok létrehozásakor volt a legfontosabb beavatkozás. Bele van kódolva a génjeikbe a legtöbb tudnivaló.

 

Hát igen, mert így nem tudnak hibázni. Azaz kisebb a hibalehetőség. Viszont akkor nem tudom a Jedik hogy nem tudták, hisz ők vették át a sereget? Hacsak Kamino nem kapott kenőpénzt, hogy ezt hallgassák el, így csak a megrendelő tudott róla. És az ki volt?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem a 66-os akár sutyiban is bekerülhetett. Úgy értem, Jango és néhány kaminoi, akik a parancsokat magsiztatják be a klónokkal elvégzik ezt a munkát, aztán Sidious vagy Tyranus megbízásából ezek a kaminoiak likvidálásra kerülnek. Ezután valakit megbíznak, hogy kozmetikázza a parancskönyvet, elferdítve a 66-os igazi jelentését és voala, a Jedik nem, a klón parancsnokok (esetlegesen a többi klón is), pedig pontosan tudják, mire jó a 66-os.

Az is érdekes, hogy Cody, Gree és Plo Koon végzete is Mylordnak szólította Palpatine-t, pedig akkor még nem volt Uralkodó. Mintha tudták volna, hogy ezt a parancsot csak a császár adhatja ki, vagyis a legfőbb hatalom (ugye feltétlen engedelmességgel tartoznak a nagyobb hatalom felé, ez van a génjeikben).

 

Szisz: következtetés, meg azt hiszem, Lucas is mondta, ja, és azt hiszem, a Labirint of evil könyvben is benne van ez. De kikövetkeztethető is, hiszen Jangot Tyranus bérelte fel, Dooku Tyranus, és Syfo-Dias már halott volt a megrendelés előtt, ergo Dooku volt a megrendelő.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ez nagyszerű, ez a variáció eszembe se jutott, hogy akik fogadták Obit esetleg nem is tudtak erről a "titkos záradékról", nyilván ők csak menedzserek voltak, kommunikátorok, a klónozás gyakorlati részzét mások csinálták és ez esetben ez tényleg kijátszható. Nahát idáig ez tűnik a legkivitelezhetőbb járható megoldásnak. Azt nem tudtam soha kitalálni, hogy lehet megkerülni, hogy ez kiderüljön, hát így.

A klónok sem bukhattak le azzal, hogy nagyúrnak szólítják Sidit.

Szerintem csak az lehetett beléjük kódolva hogy Sidinek engedelmeskedjenek mindenek felett. És a 66-oson nem bukhattak el a klónok, mert úgy működhet, mint amikor valakit meghipnotizálnak, hogy egy bizonyos jelre ezt és ezt tegye, tehát igazából fogalmuk sem volt a klónoknak róla, de ahogy kiadták a parancsot, a kód beindult.

Így már az is világos hogy a parancsot korábban is ki lehett volna adni, ha a szükség úgy hozza, még csak jogi herce hurca sem kell a klónoknak mindegy, ha Sidius szól hozzájuk tök mindegy parancsnok e vagy sem, a sereg egy időzített bomba. :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez is már következtetés, vagy EU, azért a film is sejteti, mikor Obi mondja, hogy SD mester már azelőtt meghalt, hogy ez a rendelés megtörtént.

 

Meg amikor Jango elárulja, hogy egy bizonyos Tyranus nevű ember bérelte fel a munkára. :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hello, mesterek!

Vélemény a klónok megrendeléséről a következő!

 

A filmben elhangzott mondatok és események amelyek ide köthetők:

-Dooku egykor Jedi volt és csak egy Jedi törölhette ki a Kaminoról szóló feljegyzéseket!

-Az állítólagos megrendelő Syfo-Dias Jedi mester, aki 10 ÉVE hallott! (ezt a későbbiekben még fontosnak érzem megjegyezni)

-Jango Fett egy Tyranus nevű embertől kapta a megbízást a Bogden egyik holdján!

-Dooku a Geonosison, miután a köztársaság megérkezett a hadsereggel, azzal fenyegetődzik hogy a mestere nem fogja ennyiban hagyni a köztársaság árulását!

 

 

Ezek alapján:

Dooku idealista nézetei miatt, még Jediként megtalálta a közös hangot Sidioussal, kinek hatására nagyszabású tervbe fogtak a Köztársaság megtisztítása érdekében! Törölte Kamino adatait, és kapcsolatba lépett Jango Fettel hogy legyen mintaegyede egy hadseregnek, persze busás pénz ellenében, ami ugye el is tömi a száját, az odanemillő kérdéseket megelőzendő! Dookunak tehát csak a mintaegyed felkutatása volt a feladata és feltételezésem szerint mindvégig azt is hitte hogy a hadsereg a szeparatistákat szolgálja majd! Ezért is fenyegetődzik Sidioussal a film végén, és ezért is mondhatja azt a szeparatista gyűlésen amit Obi kihallgat, hogy "ha hadseregünk egyesül az önökéivel, erőink nagyobbak lesznek mint bárkiéi a galaxisban"! Sidious közreműködését a következővel magyaráznám, bár lehet hogy tök ingatag lábakon áll az egész, én mégis leírom! Szóval tudjuk hogy Syfo Dias 10 évvel ezelött rejtélyesen módon eltűnt, és a III. epizódból pedig kiderül hogy Palpatine = Sidious, vagyis az ő műve minden beleértve a háborút is! Nos, mi is történt 10 évvel az AotC története elött, leszámítva Anakin felfedezését? Palpatine főkancellárrá való választása! Tehát véleményem szerint nem véletlen a 10 év, Lucas így próbálta meg kiemelni Palpidious szerepét, és összehozni vele a rejtélyes eltünést! Ez persze mind tapogatódzás a részemről mégis így gondolom! Visszakanyarodva, Sífoként konzultál a kaminóiakkal és megteszi azt a teljesen logikusnak tűnő biztonsági lépést, hogyha a hadsereget vezető tábornokok a Köztársaság és a főparancsnok ellen fordulnának, a klónok azonnali hatállyal likvidálják őket (Jedik & 66-os parancs)! A szenátusban pedig mindenki éljenzi, amikor a Jediket megteszi tábornokoknak! Erről azonban Dooku semmit sem tud, így halála valóban szükségszerűvé válik, nem csak Anakin áttérítése miatt!

 

Remélem érthetően fogalmaztam!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én viszont eddig úgy tudtam, hogy Sifo Dyas rossz szemmel nézte a Köztársaság sorsának alakulását, és ezért rendelt egy sereget a klónoktól, melyet megvitatott Dookuval, és aki ezután megölte - és ezzel Sith-té vált, Palpatine pedig kitöröltette Kaminót Dookuval, hogy nehogy bárki is rájöjjön a titokra. Ja és még annyi ehhez, hogy bár Sifo megrendelte a klónokat, mintaegyedet nem választott (mert meghalt) így azt is Dooku intézte el - azaz felbérelte Jangot. Így szerintem minden a helyén van. Amit Lama Su mond és amit Jango.

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem eddig nem volt szerencsém a Labiryth of Evil-höz, úgyhogy megpróbáltam teljes egészében a filmet alapul venni a fejtegetéseimhez! Persze most hogy látom, hogy mi is szerepel ebből a LoE-ben, rögtön egész másként fest a dolog, épp csak a filmből nem derülnek ki!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én viszont eddig úgy tudtam, hogy Sifo Dyas rossz szemmel nézte a Köztársaság sorsának alakulását, és ezért rendelt egy sereget a klónoktól, melyet megvitatott Dookuval, és aki ezután megölte - és ezzel Sith-té vált, Palpatine pedig kitöröltette Kaminót Dookuval, hogy nehogy bárki is rájöjjön a titokra. Ja és még annyi ehhez, hogy bár Sifo megrendelte a klónokat, mintaegyedet nem választott (mert meghalt) így azt is Dooku intézte el - azaz felbérelte Jangot. Így szerintem minden a helyén van. Amit Lama Su mond és amit Jango.

 

Donát.

 

Jaja.Még kedves Tibur55 írt róla(mert ő olvasta).Meg persze megvolt neki audio-book-ban is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Obi1: Jaja.Még kedves Tibur55 írt róla(mert ő olvasta).Meg persze megvolt neki audio-book-ban is.

 

 

Jaja, így van! Egyébként nekem is megvan, de még nem volt időm meghallgatni:( Valahogy nem jön össze nekem a hang és mesélés aláfestés angolul. Valahogy nem értem. Ha lenne kép, vagy lenne felirat, akkor okés lenne, de arra meg ott van ugyebár a könyv :)

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Obi1:: Nekem ami megvan audiobookban az a ROTS.

 

Húú, az meg nekem kéne! Nagyon kíváncsi lennék, hogy miként olvassa fel a muksó, meg az aláfestések... nem tudsz rajtam segíteni.

 

ONNNNNNNNNNNNNNNN

 

Szóval, térjünk vissza az order66hoz. Szerintem az, ahogy Cody, tehát egy főparancsnok, Obi-wannal beszél, azaz hogy "Hagytam én Önt már cserben, tábornok?" az egyértelmű jelzés: a klónok nem tudnak a parancsról. Nincs itt semmiféle összeesküvés a klónoknál a Jedik ellen. Teszik, amit a lovagok mondanak, amíg nem jön felsőbb utasítás... egyébként szerintem ezt utólag "kódolták" bele a klónokba, Palpatine indítványozására.

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szóval, térjünk vissza az order66hoz. Szerintem az, ahogy Cody, tehát egy főparancsnok, Obi-wannal beszél, azaz hogy "Hagytam én Önt már cserben, tábornok?" az egyértelmű jelzés: a klónok nem tudnak a parancsról. Nincs itt semmiféle összeesküvés a klónoknál a Jedik ellen. Teszik, amit a lovagok mondanak, amíg nem jön felsőbb utasítás... egyébként szerintem ezt utólag "kódolták" bele a klónokba, Palpatine indítványozására.  

 

Donát.[/b]

 

Bizony, bizony. Ezért írtam, hogy ez "öntudatlanul" van bennük. Valószínű ők nem kérdőjelezik meg, hogy a főparancsnok igazat mond-e. A "van önnállóságuk" a parancs kreatív teljesítésére vonatkozik. És kérhette a saját védelmében ezt Palpatin. Vagy kaphattak egy módszert arra vonatkozólag, hogy a klónok, hogy taníthatók be új dolgokra és e szerint eljárva meg lehetett oldani, hogy a klónok ne legyenek tudatában. Tehát amíg úgy kívánja a helyzet addig engedelmeskednek a Jediknek, aztán ha kiadják a parancsot akkor már a Jedik nem tábornokok hanem árulók, így ellenségek akik nem parancsolnak már nekik, tehát gyakorlatilag nem is hagyják őket cserben, mert akkor már nem kell nekik engedelmeskedniük, sőt vadászni kell rájuk. Az általad elmített mondat miatt tényleg olyan mintha a parancs kiadásának pillanatában benyomnának egy gombot rajtuk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A klónokba az van beültetve, hogy minden parancsot teljesítsenek.A felsőbb parancsok felülírják az alsóbb parancsokat.Tegyükfel ha egy klón-vezető aztmondja nekik hogy lőjék le a ... személyt, és egy Jedi tábornok azt mondja nekik hogy öljék meg a klónvezetőt, akkor a klón vezetőt ölik meg.De ha az uralkodó azt parancsolja hogy öljék meg a Jediket, akkor a Jediket ötlik meg.

 

Donát: Már azthiszem feltettem egy FTPre, és régebben belinkeltem az sw.hu fórumba.Utánanézek :)

Feltenni újra nehéz lesz, mert több mint 500 MB, és sok idő amíg felér.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A klónokba az van beültetve, hogy minden parancsot teljesítsenek.A felsőbb parancsok felülírják az alsóbb parancsokat.Tegyükfel ha egy klón-vezető aztmondja nekik hogy lőjék le a ... személyt, és egy Jedi tábornok azt mondja nekik hogy öljék meg a klónvezetőt, akkor a klón vezetőt ölik meg.De ha az uralkodó azt parancsolja hogy öljék meg a Jediket, akkor a Jediket ötlik meg.

 

Ezek szerint én is parancsolhatok nekik? :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szisz: te bárkinek :wink:

Parancsolhatsz nekik, ha megmondja valaki illetékes, hogy benne vagy a parancsnoki hierarchiában, nem pedig egy egyszerű pór emberke vagy. És persze, amíg egy nálad hatalmasabb rangú fellül nem bírál. Hacsak nem nagyobb a hatalmad Palpatine-nal, akkor viszont mától istennőnek szólítalak :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szisz: te bárkinek :wink:  

Parancsolhatsz nekik, ha megmondja valaki illetékes, hogy benne vagy a parancsnoki hierarchiában, nem pedig egy egyszerű pór emberke vagy. És persze, amíg egy nálad hatalmasabb rangú fellül nem bírál. Hacsak nem nagyobb a hatalmad Palpatine-nal, akkor viszont mától istennőnek szólítalak :)

 

Dzséjt, Szisz istennő, a Naboo uralkodója.Nemtudtad? :)

 

Baljsós Szisz(The phantom Szisz)

A Sziszek támadása(Attack Of the Szisz)

A Sziszek bosszúja(Revenge of the Szisz)

Egy új Szisz(A new szisz)

A Szisz Visszavág(The Szisz strikes back)

A Szisz visszatér.(Return of the Szisz)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szisz: te bárkinek :wink:  

Parancsolhatsz nekik, ha megmondja valaki illetékes, hogy benne vagy a parancsnoki hierarchiában, nem pedig egy egyszerű pór emberke vagy. És persze, amíg egy nálad hatalmasabb rangú fellül nem bírál. Hacsak nem nagyobb a hatalmad Palpatine-nal, akkor viszont mától istennőnek szólítalak :)

 

Dzséjt, Szisz istennő, a Naboo uralkodója.Nemtudtad? :o

 

Baljsós Szisz(The phantom Szisz)

A Sziszek támadása(Attack Of the Szisz)

A Sziszek bosszúja(Revenge of the Szisz)

Egy új Szisz(A new szisz)

A Szisz Visszavág(The Szisz strikes back)

A Szisz visszatér.(Return of the Szisz)

 

:) Ez most ugye csak poén? Mert jót nevettem rajta :):):):)

Szóval ki a Naboo uralkodója? A Szisz nekem polgári becenév, a családom aggatta rám, bár lehet hogy az egykori barátom volt, nem emlékszem.

 

 

BE

Én is úgy gondolom, hogy van egy hierarchia a fejükben, de mi a biztos pont? Honnan tudják ki a góré? A rangjelzésről? Nem voltam katona, nekem ez nem magától értetődő. Mi a biztosíték, hogy nem valaki beöltözött parancsnoknak és rá hallgatnak? Onnan, hogy bemutatja az egyik parancsnok a másikat, vagyis Yoda kezdi aztán tőle indul ki a többi? Jól ki van ez találva

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elméletileg a rangokról (az ep2-ben a színek jelzik a rangokat). Aztán általában a magas rangú tisztek (tábornokok, admirálisok, tengernagyok) ismertek is, plusz általában a beosztott ismeri a közvetlen főnökét.

De éppen ez az érdekes, hogy a klónok már azt is tudták, hogy Palpadious uralkodó, holott akkor még nem is volt az. A kancellárt meg nem szokás Mylordozni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez a Mylordozás nekem is fura, de még nem tudtam rájönni, hogy miért szólítják így. Az még csak rendben, hogy Palpi a legnagyobb főnök, de hogy jön ide ez a megszólítás? Biztos a 66-os parancshoz tartozik :wink: Azzal együtt ezt is parancsba kapták :) Csak nem hangzik el.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.