Ugrás a kommentre

Darth Sky

Moderátor
  • Összes hozzászólás:

    10.527
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    57

Darth Sky összes hozzászólása

  1. Darth Sky

    A Ren lovagjai

    Az alapján, hogy az Ep7-ben Snoke a "Ren lovagjainak a mestere" címmel írta le Kylót, én arra tippelek, hogy Kylo képezte őket.
  2. Darth Sky

    Videjó játékok

    Azt tudtam, hogy a Detroit: Become Human a döntéseim alapján szövi a történetet, de azt nem gondoltam volna, hogy ezt ennyire komolyan gondolták. Hiszen pl. a Telltale játékait (The Walking Dead, Game of Thrones, stb.) is úgy vezették fel, hogy a történet a döntések alapján alakul, aztán gyakorlatilag csak a főbb pontok közötti útvonalat lehetett megválasztani. Visszakanyarodva a Detroithoz, nehezen akartam elhinni, hogy az egyik főkarakterem egyetlen döntésem miatt halt meg, amit persze lehetetlen idő alatt kellett meghoznom, és egy félreértés is becsusszant. Pedig szerintem még nem járok a végén és a PS4 trófeák alapján lett volna még a sztorijában puskapor, így kissé frusztráló. Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz ez a szintű tét, amit a döntések komolysága okoz (sőt, én eddig nem játszottam ilyen játékkal, és igencsak tetszik, hogy a döntéseknek valós súlya van), viszont az említett gubancok kiküszöbölésére lehetne valami megoldás. Vagy van, csak én még nem vettem észre. Mondjuk lehet, hogy könnyű szinten több időm lenne egy-egy döntés előtt, ezt nem tudom biztosra. Persze, végigjátszom még valamikor, de mégiscsak az 1. kipörgetés az, ami az "igazi".
  3. Darth Sky

    Marvel

    Kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle. Furcsa lesz ismét nagyvásznon látni Philt, pozitív értelemben. Az Agents of S.H.I.E.L.D.-ben nem kevés pluszt adtak hozzá, így jobban érdekel, mint az Avengers idején. Pár képpel is megdobtak minket:
  4. Sajnos tévedtem. A tartalom se lett jobb... Egyrészt, szerintem nem szerencsés, ha egyszerre több idősíkon zajlanak az események, mert könnyen megkavarhatja az olvasót, de a kontinuitási hibákat elnézve az írót is. Itt kaptunk egy "jelen" szálat, egy "Han múltat", egy "Lando múltat" és Fyzen Gor különböző flashbackjeit. Tehát már ezen a téren egy katyvasz az egész, teljesen kizökkentő a folyamatos ugrálás a szálak között. Bár a végére szerencsére már csak a jelennel foglalkoztak. Ez egy dolog. A sztori akkora marhaságnak hatott, hogy a Legendák gyengébb történetei elszégyellnék magukat. Mint valami béna Terminator-sztori SW köntösbe bújtatva. Számomra nevetséges volt, hogy egy orvosdroidba rejtett "csodajeladó" minden droidot gonosz gyilkológéppé akar változtatni, mert a készítője szerint a droidok magasabb létformának minősülnek az élőlényeknél. A hús-vér végtagokkal kiegészített droidokról és az öncsonkító hívőkről nem is beszélve. Sanának előszörül örültem, mondván egy ismerős, aki jó összekötőkapocs lesz és kiderülhet róla ez-az, de kb. semmit nem kezdtek vele. Csak adtak Han mellé egy beszélgetőpertnert, aki nem Chewie. Pedig részletesebben fény derülhetett volna rá, hogy mi is volt az a bizonyos "esküvő", ami miatt ők férj és feleség lettek. Pozitívumként talán a Chandrilán játszódó hétköznapi életet tudnám említeni, ami bemutatta Han aggályait a házasélet és apaság kapcsán, illetve az Új Köztársaság instabilitását és kezdeti problémáit Leián és Mothmán keresztül. Kevesebb szállal, kidolgozottabb és értelmesebb/érdekesebb történettel, kontinuitási hibák nélkül talán egy közepes regény is lehetett volna. Ez így felejtős. A már említett kontinuitási hibák... Nem tudom, a Story Group mit csinál, de így komoly problémák lesznek. Persze, ők is emberek, akik hibáznak és ezerfelé kell figyelniük, de ez már nem az első és nem is a második komolyabb "baki", viszonylag rövid időn belül. Ha én a kis házikészítésű idővonalamon nyomon tudom követni a kronológiát, és kiszűrni az ellentmondásokat, akkor az elvileg sokkal profibb és több taggal rendelkező Story Groupnak is képesnek kéne lennie erre. Ilyen alapon a Kánon sem lesz hibamentesebb, mint a Legendák.
  5. Darth Sky

    A The Mandalorian sorozat

    Én egy szárnyaszegett TIE-nak nézem.
  6. Darth Sky

    DC Universe

    DCEU = DC Extended Universe Bár ez nem a hivatalos elnevezése, az "Worlds of DC", de úgy kb. senki nem hívja.
  7. Darth Sky

    DC Universe

    Tény, hogy a Doomsday vonal megtöri az addig felépített szálat (ami főként a két hős szembenállásáról szól). Ugyanakkor Luthor mesterkedése is az elejétől a végéig jelen van (nem értem, hogy szólt volna végig másról a film), amibe passzol Doomsday behozása, mint eszköz. A film alcíme nem véletlenül "Dawn of Justice". Már itt el akarták kezdeni a Liga felvezetését, amihez kellett a végső harc. A Marthás feloldásról pedig már írtam korábban, miért működik. De kíváncsi vagyok, mi lett volna a "jó" feloldás azoknak, akiknek a filmben látott nem jött be.
  8. Darth Sky

    Képregények

    Az említett képregénynél nálam minden hibátlan. Viszont a minap olvastam a Csillagok között című kötetet, és abban volt néhány érdekes képkocka, ami főleg a szövegbuborékokat érintette a Birodalmi büszkeség és A homok ajándékai fejezetekben. Ez csak nálam ilyen, vagy központi hibáról van szó?
  9. Darth Sky

    DC Universe

    Aquaman Minden kétséget kizáróan az eddigi legjobb DCEU film! Imádtam minden percét. A hangulata nagyszerű, a látványvilág és a képi beállítások elsőrangúak, olykor még a kamerakezelés is meglepően ütős lett, főleg a harcjeleneteknél. Atlantisz ábrázolása baromi ötletes, tele kreatívabbnál kreatívabb elemekkel, amelyek mindegyike szemkápráztató. De még a felszínenen, Szicíliában játszódó jelenetek vizualitásába is láthatóan sok munkát fektettek. Persze a látvány pusztán körítés, még ha nem is mellékes. Arthur karaktere most volt igazán elemében (nem csak szó szerint), és jól működött a kémia Merával. Orm átlagos negatív figura volt, semmint kiemelkedő, ennek ellenére nem volt vele gond. Black Manta inkább a fanservice hatását keltette, de abból is a jó fajtát. A történettől ne várjunk nagy csavarokat, mivel a film az elvárt alapok mentén építkezik, és az az egy "komolyabb" fordulatnak szánt elem is kitalálható volt. Ennek ellenére a sztori meglepően érdekes, én legalábbis egyszer sem unatkoztam a majd 2 és fél óra alatt. Az egyensúlyra is ügyeltek: kellő arányban láthatunk drámai jeleneteket és poénokat. Én kellemeset csalódtam. Ha a DCEU meg tudna maradni ezen a szinten... Az Aquaman előtt tartottam egy maratont a korábbi filmekből, így azokról is írnék egy-két mondatot egy listával egybekötve. Az 1. hely az előbb említett filmmé, majd sorrendben a többi: 2. Wonder Woman Bár a történet kissé lassan indul be, valamint nem mentes a kliséktől, a végéig tartó út során számomra egyre érdekesebbé vált. Leginkább az Árésszal/emberiséggel kapcsolatos (jogos) mondanivaló és a kezdetben igen naiv, de egyre többet tapasztaló Diana karaktere miatt, aki a végére helyes konklúziót von le, noha nem mentes a naivitástól. Hiszen az emberiség alaptermészetéből fakadóan, olyan világ sosem lesz, ahol a szeretet dominál és megold minden problémát. Themyscira, valamint a mitológia bővítése is tetszett a görög elemek beemelésével. 3. Batman v Superman: Dawn of Justice Ezt a filmet már nem egyszer ültem le úgy megnézni, hogy arra akartam fókuszálni, mi nem tetszik benne sokaknak, mert szerettem volna megérteni. A leginkább felmerülő érv a "túl sötét hangulat" szokott lenni, ami nonszensz egy DC alkotásnál, hiszen ezek általában eleve sötétebb tónusúak, mint a konkurencia. Luthor tervének kicsúcsosodása és az addig vezető út végig érdekes, kiemelve őt a sablon gonoszok táborából. Az olyan komolyan vehetetlen támadásokba bele sem megyek, hogy "a film java részében nem is kopasz, ami szentségtörés". Hibák mindenben, így nyilván itt is vannak, de ezt továbbra is egy méltatlanul alábecsült filmnek tartom. 4. Man of Steel Bár nem kiemelkedő, nem is rossz alkotás. Nyitó filmnek ideális, amely bevezeti Superman karakterét. Ami kezdetben homályos a kryptoniak, illetve Zod terve kapcsán, az a végére értelmet nyer. Superman nem a kedvenc szuperhősöm, de kellőképp emberi és szerethető karaktert faragtak belőle. 5. Justice League A rossztól ez is távol áll, de itt már egyre több dolog nem tetszett. Superman röhejesen eltávolított arcszőrzetét inkább hagyjuk. A történet faék egyszerűségű, illetve a Man of Steel után nem is túl eredeti Flash kapcsán igyekeztek poénokat is elültetni az amúgy sötét filmbe, több kevesebb sikerrel. A többieknek (Cyborg, Aquaman) is igyekeztek szerepet keríteni, de lehet, hogy célszerűbb lett volna előbb a saját filmjeiket bemutatni, hogy megalapozottabbak legyenek. Filmbeli szerepük persze így is működik. 6. Suicide Squad Erről a filmről már kevés jót tudok említeni. Harley Quinnen és a betétdalokon kívül szinte semmit. A történet harmatgyenge. Gyakorlatilag annyi az egész, hogy A gyenge sztori még nem lenne baj, ha a karakterek érdekesek lennének. Próbálkoztak, de Harley-n kívül egyedül Deadshot az, aki úgy, ahogy mélységet kapott. A többiek sajnos felejthetőek. Margot Robbie viszont a legjobb, ami Harley Quinnel történhetett. Tökéletesen illik a kívülről ártatlan, belülről már kevésbé jámbor ex-pszichiátriai gyakornok szerepébe. Őrültsége, Joker iránti érzései és helyenként emberi megnyilvánulásai érdekes elegyet alkotnak. Pozitívum, hogy mellőzték azt az idegőrlő nyávogását, ami amúgy szintén a karakter főbb jellemzője.
  10. Darth Sky

    Egyéb fontos

    Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!
  11. Darth Sky

    DC Universe

    Aki szereti a DC világát és/vagy a metál zenét, annak ez kihagyhatatlan
  12. Darth Sky

    Ki mit hallgat most?

  13. Darth Sky

    Az Erő-kapcsolódás

    Már megijedtem, hogy másféle képpel fogod illusztrálni...
  14. Darth Sky

    Anakin/Vader

    Ez mennyire tuti? Mert még nem olvastam a számot, viszont egyesek azt állítják, hogy simán elképzelhető, hogy a sötét oldal szivítta Vadert. Én azt szűrtem le, hogy ez is egy lehetőség, de nem 100%-ig biztos.
  15. Darth Sky

    DC Universe

    Akad róla némi összeállítás:
  16. Darth Sky

    A Resistance animációs sorozat

    Én is beállok azok sorába, akik szerint nem rossz a magyar szinkron. Igaz, még csak a nyitó duplarészt láttam magyarul. Lehet, azért is van így, mert az eredeti szinkron egy-két ponton nem tetszik. Pl. Kaz rikácsolásától a falra tudok mászni, amikor baj esetén károg, mint egy harkály. De számomra Tam akcentusa is bántja a fülemet néhol. Míg a magyar változatban viszont nincsenek gondjaim ezekkel. De a gyerekes hangvételből adódó túlzott gesztikuláció is kevésbé van jelen a magyar verzióban (főleg Kaz és Neeku esetében, Torránál már rezeg a léc).
  17. Darth Sky

    Videjó játékok

    Úgy emlékszem, hogy azok a teljesítésük után is aktívak maradnak, azért, amit Te is írtál, hogy bármikor meg tudd javítani az elért eredményed.
  18. Darth Sky

    SW videojátékok

    Igen, említi is, hogy lényegében egy "fanfiction" lesz. Ennek ellenére én is bízom benne, hogy valóban megvalósul, mert az ismert infók alapján érdekes a koncepció, ami csakugyan érdekes és szórakoztató játékot eredményezhet.
  19. Darth Sky

    SW videojátékok

    Ez érdekes. Azt hittem, a Disney nem engedi, hogy rajongók által készített játékok legyenek a placcon.
  20. Darth Sky

    Soundtrack albumok

    Ha egyszer a füledbe mászik, nem távozik egyhamar.
  21. Darth Sky

    Marvel

    Daredevil - 3. évad Végre! Kezdtem megcsömörleni a sz**abbnál sz**abb MCU sorozatoktól (Cloak & Dagger; Inhumans; Runaways; Luke Cage S2), így felüdülés volt végre egy jól összerakott évadot nézni. Bár az Iron Fist is bejött (mindkét évad), de a Daredevil kétségtelenül a Netflix MCU-szériák legjobbja, amivel összességében is legfeljebb az Agents of S.H.I.E.L.D. kelhetne versenyre, ha az MCU szériákat nézzük. A Daredevil 3. évada szerintem veri az előző kettőt, így különösen fájó a kasza híre. A történet érdekes és izgalmas, a karakterekre nem lehet panasz (Matt, Karen és Foggy mellett Kingpin, Pointdexter és Nadeem is remekelnek). Jól adagolták az akciót, a karakterdrámát és az intrikát, így egy percre sem unatkoztam. A szálakat szépen, logikusan kezelték, melyek a végén egy remek fináléban csúcsosodtak ki. Kár, hogy ezzel az évaddal Daredevil/Matt karaktere szünetre megy (talán végleg?), mert lett volna még puskapor a sorozatban. A lényeg, hogy a Cloak & Dagger és Runaways c. "remekművekből" érkeznek új évadok, valóban több értelmük van, mint a Daredevil vagy Iron Fist szériáknak....
  22. Darth Sky

    A The Mandalorian sorozat

    Az MSW forrása azt állítja, hogy Sabine Wren mandalore-i sisakja benne lesz a sorozatban. Hogy ez a lány feltűnését is jelenti-e, az kérdéses, bár egyesek szerint Gina Carano alkalmas lehet a szerepre. Saw Gerrera után nem elképzelhetetlen, hogy Sabine is átkerül az élőszereplős "platformra", ami nem is lenne rossz a kontinuitás tekintetében, a sorozat témáját tekintve pedig logikusnak tűnik.
  23. Darth Sky

    Sorozat fordító

    Fekete Théta Állomás magyar felirat: Star.Wars.Resistance.S01E10.Station.Theta.Black.1080p.WEB-DL.DD5.1.AAC2.0.H264-YFN.srt
  24. Darth Sky

    Marvel

    Luke Cage - 2. évad Továbbra is a Netflix Marvel sorozatok leggyengébb láncszeme. A történet vontatott, a karakterek Misty kivételével nem túl mélyek és/vagy kedvelhetőek. Plusz nekem ez a harlemi "gettó" hangulat sem jön be. Luke sokszor kifejezetten idiótán viselkedett. A szükségtelen moralizálások természetesen itt is előkerültek. Iron Fist -2. évad Ez lényegesen jobban tetszett a Luke Cage-nél. Nekem az 1. évaddal sem volt gondom, ez szerintem hozta azt a szintet. Tartottam attól a klisétől, hogy a főhős megkapja az azonos képességekkel bíró ellenpólusát, de ez szerencsére nem olyan formában történt, ahogy vártam. Gondolom, ekkor még nem tudták, hogy nem lesz folytatás, de a végével akkor sem vagyok elégedett. Az évad többi része viszont jó volt.
  25. Darth Sky

    DC Universe

    Igen, 2014 októberében jelentették be a Suicide Squad filmet, az Arrow azonos című sorozatrésze pedig 2014 márciusában jelent meg. Akárhogy nézzük, a sorozatrész volt előbb. Viszont ez nem jelenti azt, hogy terv szinten nem létezett már ekkor a DCEU film. Annál is inkább, mert bizonyos karakterek azért kerültek ki a képből a sorozatban, mert a filmekben kaptak szerepet.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.