Darth Revan9 összes hozzászólása
-
Cavan Scott: High Republic
Újabb ellentmondást sikerült észrevennem, - még jó, hogy olvasom a wookie megjegyzéseit is. Az első számban azt írják az egyik helyen, hogy 9 órára vannak az állomás átadásától, ez állítólag a Test of Courage című regénnyel van ellentmondásban. Ugyanis Skeer mesterék veszik Vernestra jeladóját. Miután Vern és csapata elhagyják a bolygót, ahová lezuhantak, 2 napba telik elérniük a Csillagfényt az átadásra. Annak érdekében, hogy passzoljon az időbeli eltérés, az első számban olvasható 9 órát pár napra módosítom. Így rendben lesz a magyar kiadás. A Test of Courage meg idén érkeznek a Kolibritől.
-
DC Universe
Na, ha már a Gamestar rangsorolta a legjobb Batman filmeket, akkor megteszem én is. 9. Batman 1966. Ezzel tökéletesen egyetértek. 8. Mindörökké Batman Se Jim Carrey Rébusza, sem Jones Kértarca nem nyerte el a tetszésemet. Olyan nagy volt bennük a ripacs-faktor, hogy nem tudom tolerálni és még a Batman & Robint is egy hangyányival jobbnak érzem. Ezért nálam ez hátrébb szerepel. 7. Batman & Robin. Ezt nem firtatnám. 6. A Sötét Lovag: Felemelkedés. Én azon a véleményen vagyok, hogy Nolan elfáradt már erre a filmre és olyan irányba vitte a realisztikus Batmanjét, mely miatt már nem fért bele nálam a kiváló Batman-film kategóriába. 5. Batman Tim Burton Batman filmje zseniális, de szerintem született nála azóta már jobb is. 4. A Sötét Lovag. Régebben fentebb volt ez a listámon, de most már lekerült onnan. Nagyszerű drámai film, remek forgatókönyvvel, mégis Nolan itt tért el attól, amit szerettem volna látni az ő adaptációjában: egy összetett Batman világot, mely hemzseg az őrültebbnél őrültebb ellenfelektől. 3. Batman visszatér. Sokkal jobb folytatás lett, mint a 89-es Batman, elképesztő hangulatvilággal. 2. Batman Superman ellen: Az igazság hajnala. Végre egy összetett és komplex DC világban játszódó Sötét Lovag, mely nem tudott sajnos kiteljesedni. Kár érte, ez hasonlított a legjobban a képregényes Batman-re. Pár önálló film és a DC moziverzum kedvedzőbb fogadtatása sokat lendített volna rajta. És ide még mellékesen berakom a Zack Snyder-féle 2021-es Igazság Ligáját is, csapatfilm ide vagy oda. 1. Batman: Kezdődik A legjobb Batman eredet-sztori eddig. Ebben a filmben még megvolt a lehetőség rá, hogy Nolan egy összetette Batman világot építsen fel, kár, hogy nem élt vele. Ettől függetlenül ez lett a legjobb számomra az ő filmjei közül és csak egy kicsivel előzi meg a Batman visszatért, valamint a Batman Superman ellent.
-
Teaser trailer
Az jó is lenne.
-
Marvel
Ha nem lenne benne X-menes (vagy régebbi Pókemberes) dolog, akkor nem nézném meg.
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Én szeretnék legalább 1 órás játékidőt minden epizódra.
-
Marvel
Na, akkor ez olyan Marvel film lesz, amit úgy tűnik meg kell néznem.
- Claudia Gray: The Fallen Star
-
A Star Wars jövője
A végtelenségig csak nem tolják a bejelentéseket. Az orosz-ukrán válság még bőven elhúzódhat.
-
Könyvek és képregények
Greg Weisman: Kanyargó ösvény Folytatódnak Aramar Thorne és kis barátainak kalandjai. A Felfedező-triógia második könyve újfent egy ízig-vérig kalandregény, hasonlóan az első részhez. Weisman igyekszik minél jobban elmerülni a szereplők világában is, ezért a cselekmény néhol lassan folyik, sok-sok utazást látunk rengeteg megpróbáltatással. Viszont tökéletesen élveztem a cselekményt. Az író megtalálta a megfelelő egyensúlyt a karakterek bemutatása, kapcsolataik alakulása és a cselekmény dinamizmusa között. Még ebben a könyvben is volt mit megmutatni a szereplőkről. Több karakter múltja, háttértörténete itt derült ki részletesen. Még az ellenlábasok múltjából is kapunk egy jó adagot. Helyszínek tekintetében nagyon változatos a könyv. Hegyes, havas táj, kopár város, baljós barlang, sivatag, hatalmas folyó és rajta egy hatalmas uszály, forgalmas város. Mindez megtalálható a könyvben. A kalandok és a fordulatok szépen vannak adagolva. Van idő mindent megemészteni. Szereplőink kapcsolata is változik. Aram, Makasa és barátai egyre inkább együtt tudnak működni, nagyon jó barátokká válnak. Szinte egy kis családot alkotnak. A családias, bajtársias hangulat nagyon jelentős végig a regényben. A változatos kalandok és helyszínek mellett ki kell emelnem, hogy az író nagy hangsúlyt fektet a Warcraft világának elfeledett, vagy éppen mellőzött népeinek bemutatására. Murlocok, gnollok, tüskéshátúak, goblinok…stb. Hatalmas élmény volt a trilógia második darabja is. Egy rendkívül élvezetes fantasy kalandregényt kaptam. A történet végi függő befejezés, pedig nagyon ütős. Ötös.
-
Marvel
Csak úgy kíváncsiságból kérdem. A hihetetlen Hulk című film része a Marvel mozis univerzumnak?
-
Képregények
Na, mégis csak Rejtett ösvények lett az új Aphra képregény gyűjtemény címe. https://szukits.hu/doktor-aphra/13266-star-wars-doktor-aphra-rejtett-osvenyek-013251.html Akkor ezzel így már félidőben vagyunk a magyar SW képregény megjelenéseket tekintve. Talán még 6 ilyen gyűjtemény belefér év végéig. Legalábbis reméljük.
- Képregények
- Cavan Scott: High Republic
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
El tudnék képzelni egy álom-jelenetet, melyben Obi-van azt álmodja, hogy legyőzték Sidiosut, Anakin és Padmé együtt vannak, Anakin a világos oldalon van, a gyerek Luke és Leia együtt játszik Ahsokával.... Aztán jönne a keserű felébredés és egy könnyekben kitörő Obi-van.
- Cavan Scott: High Republic
- Képregények
- Cavan Scott: High Republic
- Képregények
- Kiersten White: Padawan
- Kiersten White: Padawan
- DC Universe
- E.K. Johnston - Queen's Hope
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Már csak Padmé hiányozna.
-
A The Bad Batch animációs sorozat
Vagy talán az is előfordul majd, hogy a bejáratott, csak egy sorozat mehet egyszerre menetrendet felborítják?
-
Egyéb fontos
Hihetetlen az érzés, amikor nem tudod elhinni azt, hogy lehet olyan színházi előadás, mely teljesen elborzaszt. Most vasárnap néztük volna meg közösen barátnőmmel a Szöktetés a szerájból darabot. Megbeszéltük, megvettem a jegyeket 1 nappal az előadás előtt. Mindketten nagyon vártuk. Sajnos a barátnőm pont a jegyvásárlás után fél nappal nagyon lebetegedett. Az előadás napján biztos lett, hogy nem tud eljönni. Ekkor úgy gondoltam, hogy elmegyek, legalább az én jegyem ne menjen pocsékba. A Szöktetés a szerájból volt ez, a Szegedi Nemzeti Színházban. Ez lett volna életem első opera élménye. Az eredeti Mozart-mű története tetszett is. Gondoltam, jó kis darab lesz. Aztán elindult a darab, elborzadtam. Teljesen modern környezetbe helyezték át, ezt az eredetileg 17. században játszódó történetet. Mit láttam? Kukát, légkondit, csöveket, modern, Robotzsaru-filmekből szalajtott pisztolyokat előkapó Szelimet és Ozmint, napszemüveget viselő testőröket, öltönyös figurákat, meg ilyeneket…. Egyszerűen képtelen voltam figyelni a zenére, az énekre. Szúrta a szememet ez a fajta modern ábrázolás. Már 10 perc után az volt az érzés bennem, hogy mennék haza, de kitartottam az első felvonás végéig, hátha mégis bejön, de nem jött be. Megváltás volt az első szünet, végre jöhettem haza. Hihetetlen, hogy mekkorát csalódtam benne. Soha életemben nem hagytam ott semmilyen előadást, ez volt az első. Meg az az érzés volt benne, hogy kidobtam egy csomó pénzt feleslegesen. A fene egye meg, okosabb is lehettem volna. Ezentúl minden létező színdarab, opera előadás előtt rákérdezek és kiderítem, hogy véletlenül nem egy modern átírásról van-e szó. Ilyen előadásra még egyszer az életben nem ülök be. Amilyen fantasztikus és felejthetetlen élmény volt A padlás, mely nagyon meghozta a kedvemet a színházhoz, annyira borzalmas és fertelmes volt számomra ez a modernizált Szöktetés a szerájból.