Darth Revan9 összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Köszi szépen. Ezeket a lehetőségeket is felvesszük tartalék megoldásként. Egyébként most ezt néztem ki: https://euronics.hu/termekek/beko-csg42001fw-gaztuzhely/p/240239 Ha minden igaz ez még beférne és csak 9-10 centivel lenne egy kicsit kijjebb. Ez még beleférhet, de ezt is egyeztetem a bolttal. Illetve találtam egy szervízt is. Eme szervíz 3.000 forint bevizsgálási díjért kijönne és tenne megállapítást a tennivalókra. Azt fontolgatom, hogy kihívom őket és akkor mondjanak szakvéleményt. Ez alapján könnyebb lenne kiindulni és elkerülhetem, hogy rossz döntést hozzak.
-
Könyvek és képregények
A Nyári tűz sárkányai meséli el a legfontosabb eseményeket. A Káoszháború kiegészíti és bővíti azokat. Viszont vannak olyan események, melyekre a Nyári tűz nem tért ki, csak utalt. A Káoszhoború könyvekből én magam is csak egy könyvet olvastam, A Vértenger kalózait.
-
Egyéb fontos
Már lemértem. 41 cm a mélység. A szélesség pedig 55 cm. A szélességgel nincs gond. A mélység esetében most néztem szét. A legalacsonyabb mélység is 50 cm-nél indul mindenhol, ennél kisebb nincs. Sőt, a választék kb. 90%-a 60 centis mélységű. Ezt azért sajnálom, mert láttam az Euronicsban egy pofás Zanussit, amit méltattak. De annak sajnos 60 centis a mélysége. Láttam az Euronicsban egy darab 50 centis mélységűt, az meg Beko volt. Bekot nem nagyon szeretnék. Szétnéztem a Mediánál is, de ott se találtam még 50 centis mélységűt. Elég gáz lesz, ha ez a mélység probléma ilyen húsbavágó lesz.
-
Egyéb fontos
Egy haverom felhívta a figyelmemet a gáztűzhelynél a mélység fontosságára. Eddig csak a szélességre mentem rá, hogy beférjen. Viszont állítólag a mélység is ugyanolyan fontos. A régi gáztűzhelyél ez nagyjából 40 cm és pont elfér azon az alapzaton. Ahogy szétnéztem az új gáztűzhelyeknél a legtöbb mélysége 50-60 cm. körül van. Most e miatt elkezdtem félni. Haverom szerint a 60 cm. már nagyon sok, az nagyon kint lenne és a talapzat miatt nem valószínű, hogy egy ilyet bekötnének. Talán egy 50 centiset. Mégse lesz ez olyan könnyű menet.
-
SW legends könyvek
A magyar Legendák helyzetről. Beidézem. "Kedves olvasóink! Az utóbbi hetekben számos megkeresést kaptunk a Legendák kötetek sorsával kapcsolatban. Örömmel láttuk, hogy milyen sokat jelentenek az olvasóknak ezek a valóban legendásnak számító kiadványok. Ez nagyban motivált minket is a végeláthatatlan tárgyalások során. Most örömmel jelentjük be, hogy az idei évtől mégsem kell búcsút vennünk ezen címektől! A forgalomban lévő kötetek továbbra is elérhetőek maradnak, azonban csak február 15-ig kínálhatjuk őket az eddigi kedvezményes áron. A héten szinte minden kiadvány kapott újranyomást, így ez egy ideális alkalom bepótolni a hiányzókat!"
- High Republic
- Claudia Gray: The Fallen Star
-
Egyéb fontos
Költözni jó lenne, szeretnénk, de attól még messze vagyunk nagyon. Úgyhogy muszáj lesz újat venni.
-
Egyéb fontos
Köszi. Én is így gondolom. Most kéne beruházni rá. És persze mindent meg fogok kérdezni.
-
Egyéb fontos
Tanácsot szeretnék kérni egy ügyben, amiben 0 tapasztalatom van. Gáztűzhelyről lenne szó. Egy régi, úgynevezett Garzon-B gáztűzhelyünk van, amely már 1981-ben is a lakásban volt, amikor anyám beköltözött ide. A tűzhely gombjai már nyögvenyelősen működnek. Egy 10 emeletes panelház 9. emeleti, másfél szobás garzon lakásáról van szó. A konyha elég pici az ilyenekben, ablak közvetlenül a konyhában nincs is, A konyha mellett van közvetlenül a fél szobám, ott van ablak. Nem tudom, hogy szerintetek érdemes-e ehhez a típushoz még gázszerelőt hívni? Egyáltalán mennyi idő lehet, mire gázszerelőt szerzek? Érdemesebb lenne egy újat venni? És lehet, hogy most hülyeséget kérdezek, de nem értek hozzá. Ilyen lakásba, mint a mienk szinte bármilyen gáztűzhelyet be lehet köttetni? Vagy van valami speciális dolog, amire figyelni kell az új kiválasztásánál?
-
A Star Wars jövője
Én is pont e miatt kérdeztem. Én is belefutottam ebbe a pletykába. Pontosabban öcsém hallotta. Ha ez igaz, akkor készül A klónok háborúja 7. évad, Bad Batch. A mandalori, Viziók szinkronja....
-
A Star Wars jövője
Mikor jönne a Disney+ Magyarországra?
-
Társasjátékok - mert játszani jó!
Igen erről már hallottam. Csak fájlalom, hogy csak az eredeti trilógiára fókuszál. Sajnos elég drága is, ilyen kalibernél 10-szer is meggondolom a vételt.
-
Filmek
Meg gondolom azon is műlik, hogy megtalálja-e a maga közönségét.
-
Sorozatok
Ez biztató. Akkor talán Az Idő Kerekének is lehet esélye a második évaddal.
-
Filmek
Az jutott még eszembe, hogy milyen érdekes, hogy ezek az eredetitől eltérő adaptációk sikeresek lehettek. Nem tudom, hogy a mai világban a közösségi média miatt elfordulhatna-e ilyen?
-
Társasjátékok - mert játszani jó!
És ezzel lehet játszani úgy, hogy nem ismerem a Harry Potter univerzumot?
-
Sorozatok
Értem. És az első évad fogadtatása a másodikhoz képest milyen volt? Negatívabbak vagy pozitívabbak voltak a kritikák? Vagy kb. ugyanilyenek?
-
Filmek
A mostani mozgóképes adaptációkról - Vaják és Az Idő Kereke - jutott eszembe, hogy volt egy pár film, vagy éppen sorozat, mely könyvből készültek és jelentős változtatáson mentek át. Ilyen pl. a Rambo és a Jurassic Park. Ennél a két filmnél óriási volt a népszerűség, annak ellenére, hogy sokat változtattak rajtuk az eredeti könyvekhez képest. Vannak még ilyenek?
-
Sorozatok
A Vaják tv-sorozat népszerűsége milyen? Az ilyen nagy változtatások miatt volt jelentős visszaesés a nézettségben?
-
Társasjátékok - mert játszani jó!
Melyiket? Próbáltad már?
-
Társasjátékok - mert játszani jó!
Kezdő társas gyűjtemény, négy hónap alatt gyűlt össze akciók jóvoltából, illetve többet is olcsóbban szereztem be a piaci árhoz képest.
-
Egyéb fontos
Múlt héten csütörtökön Szegeden volt látható utoljára a Sissy-kiállítás. Még volt egy utolsó tárlatvezetés, el tudtam menni rá. Nagyon jó kiállítást hoztak össze. Szépen bemutatta Sissy életét és házasságát, családi életét, politikai szerepét. Jó volt a tárlatvezetés előadása is, ketten tartották. Szép árnyalt képet kaptunk Sissyről. Ferenc Józsefről és az anyjáról Zsófiáról inkább negatívat. Ferenc József megkapta pl. az előadás folyamán a véreskezű diktátor, a legrosszabb Habsburg és legrosszabb magyar uralkodó jelzőket. Külön ki lett emelve Sissy nagy szerepe a Habsburg-magyar konszolidációban és az is, hogy több száz év után Sissy életében sikerült ezt elérni.
-
Chapter 2: The Tribes of Tatooine
Kiváló folytatás volt. Egy nagyszerű epizódot láttam. Rendkívül tetszett, hogy a taszkeneket árnyalják és nem mindegyikük lelketlen szörnyeteg. Boba karakterét is csodásan tovább árnyalták. Minden jelenetét imádtam az epizódnak. Fekete Krrsantan felbukkanása volt az egyik csúcs. Most már érik a dolog, hogy Aphra is tiszteletét tegye egy mozgógépes médiumban, lehetőleg sorozatban, vagy filmben. Szóval nagyon, de nagyon elégedett vagyok a mostani epizóddal. Íme a példa, hogy kell jól Star Wars történetet mesélni és történeti elemeket felhasználni más médiumból. Bravó! Szerk. Az alábbi spoiler részleg véletlenül került ide, sajnos nem tudom eltávolítani.
-
High Republic
Elsőre én is Sith-nek néztem, vagy annak a titokzatos harmadik ellenfél csoportnak, melyet beharangoztak. Alapjáraton nekem sincs bajom ezzel a történetmesélési stílussal, hogy először a közepe, aztán az eleje, majd a vége. Viszont így felmerült bennem, hogy az első és a harmadik fázis között talán nagyobb ugrás lesz. Lehetséges, hogy számtalan karakter akikről még olvasnék már nem fognak szerepelni a harmadik fázisban, vagy ha mégse lesz nagy ugrás az első vége és a harmadik fázis eleje között, akkor is sokat kell várni, hogy olvassak még róluk. Pl. Avar Kriss, Vernestra Rwoh, Reath Silas...stb. Róluk még bőven olvasnák sok regényt. De így lehet, hogy a Fallen Star és a Midnight Horizon után már nem is fognak foglalkozni velük. Csak ez az egy kifogásom van. Az új alkotók, akik most jönnek? Zoraidának örülök, nekem tetszik a stílusa. Sajnos egyébként ő sem tudott még sok olvasót meggyőzni, úgyhogy nem tudom, hogy mások hogy reagálnak majd. A többieknél megvontam a vállam. Jó lenne ha több új író is be tudna futni úgy, mint Cavan Scott, Claudia Gray és Charles Soule. Az új kánon írói közül egyelőre csak ők azok, akiknek a nevét jobban elismerik az olvasók.