R. A. Salvatore: A Világ Háta
A lélek legsötétebb ösvényeire vezeti el a regény az olvasókat. A Világ Háta elég rendhagyó lett a Drizzt legendája sorozatban. Egyrészt, mivel Drizzt nélküli regény, másrészt mivel a cselekmény szövése eléggé eltér a megszokottól. Salvatore-nál a kaland csak eszköz arra, hogy különféle témákat, filozófiai dilemmákat boncolgasson, de a kalandozás mindig is hangsúlyos eleme volt a könyveinek. Itt abszolút a lélekben zajló folyamatok, a személyes dráma kerül előtérbe. Olyan erős szinten, hogy már elmondható, ez a regény élesen kilóg a sorból. Sem előtte, sem később sem írt ilyen könyvet. Az akciójelenetek száma nagyon csekély, bár azok továbbra is csodásan kidolgozottak.
A sötétség útja sorozatcímhez méltóan itt aztán kapunk kemény témákat. Társadalmi különbségek, alkoholizmus, függőség, poszttraumás stressz, családon belüli erőszak, különféle emberi kegyetlenségek. Szóval, van itt minden, ami a lélek kínjaival kapcsolatos. Az író jelentősen elmozdul a tőle megszokott fekete-fehér ábrázolástól és tobzódik a karakterek és a lélek szürke árnyalataiban.
Két szálon fut a cselekmény.
A regény vége nagyon tetszett. Igazán megható és szép. Viszont az odáig vezető út egy kissé hosszadalmas lett. Voltak olyan pontok, amikor már untam Wulfgar szenvedéseit. Amikor először olvastam a könyvet, még nem igazán tudtam hova tenni Meralda szálát. De most valahogy jobban élveztem az Auckney-ban játszódó fejezeteket. Sokan ezt a könyvet tartják a Drizzt sorozat leggyengébb darabjának, de ez azért lehet így, mert elüt a korábbi és későbbi könyvektől. Amikor először olvastam, kevésbé tetszett, most jobban bejött. Kedvencem nem lett az elhúzódó események miatt, de a végkifejletet nagyon élveztem. Nagyon érdekes útkereső regény volt, ami többször is gondolkodásra késztetett az emberiesség, a gonoszság és a szenvedés feldolgozása kapcsán. Véleményem szerint nem érdemel a könyv olyan negatív lehúzásokat, melyeket kapott korábban. Most jobban tudtam értékelni felnőtt fejjel az egyedi hangvételt és a témaválasztást. Jó könyv lett.