Dzséjt
Admin
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Jelenleg:
A főoldalt nézi
Dzséjt összes hozzászólása
-
EPIX spoileres topik
Nem, én egy texasi kettévágott manusra gondolok. Több ember is túlélte már a ketté nyisszantást. Ezzel jobban szeretek példázni, mert ez annyira hihetetlen, hogy ihaj. A csávót maga után húzta a vonat, tényleg majdnem teljesen ketté szelte, erre még ő hívta ki a mentőket. Itt meg is lehet hallgatni a felvételt a hívásról.
-
EPIX spoileres topik
Yep, extrém, de az sem olyan eset, amit az élet még nem prezentált volna. Oké, csávókámat csak egy vonat kereke fűrészelte majdnem ketté (az egyik lába végül is egy izomrostnak hála a "helyén maradt"), utána nem esett bele egy mély gödörbe és jutott el egy másik városba, ahol aztán tíz évig rejtőzött (ez a mese része), de az tény, hogy még a kettévágást is túl lehet élni nagyon extrém körülmények között. És végül is a valódi áldozat, Truman Duncan és Maul is ugyanannak köszönhette az életét: a sebet elzárta valami. Maul esetében a fénykard kauterizálta a sebet, ereket, míg a fickó esetében a vonatkerék az, ami megakadályozta, hogy az összes vére a bensőségeivel együtt a sínek között végezze. Ráadásul szerintem Phasma esete nem is annyira extrém (helló, Anakin szénné égett és 20+ évvel később halt meg). Csak annyit látunk, hogy filmben bizonyított hőálló páncélban átzuhan a tűzön. Na bumm, John McClane trikóban megcsinálja ugyanezt, kétszer, és csak megpörkölődik. Azt se látjuk, mekkorát esett. Lehet csak öt métert, lehet tízet. Egyik sem feltétlen végzetes. És már csak azért sem valószínű, hogy túl nagyot pottyant, mert a hangárak alatt jellemzően van egy alsó hangár. Ez például az ep7-ben a Finalizeren megfigyelhető, de a helyszínekkel foglalkozó könyvben is több hangárnál ábrázolják az alsó, szervizelésre szolgáló fedélzetet (illetve látni ilyet az ep4-5-6-ban is, a Rebelsben is), sőt valójában a valódi anyahajók felszállófedélzete alatt is ott van a hangár. Az meg azért nem 100 méter magas, 5-10-15 méter max. attól függően, mekkora hajókat kell ott szétkapni. Egyik sem feltétlen halálos. A Supermacy pedig nem robbant fel, ami még inkább csökkenti Phasma halálának esélyét. Tulajdonképpen én azt mondom, sokkal kisebb a valószínűsége annak, hogy Phasma meghalt, mint annak, hogy túlélte.
-
EPIX spoileres topik
Meg sajnos az is, hogy mivel abban a hangárban minden lefelé esik, valami más koppant. Mondjuk én azt mondom, hogy lazán túlélhette. A film elég látványosan rámutatott, hogy a vagy ezer fokon izzó plazmát hárította a páncélja - meg eleve, tudjuk, hogy egy naboo-i csillagjacht burkolatából készült. Eleve űrhajó, bírja a meleget, ráadásul az ep1-ben azért láttuk, hogy egy turbólézer közvetlen találatát is egész jól átvészelte, értsd: nem robbant darabokra. Két-három emelet zuhanást meg azért kibír egy ember, pláne páncélban (a valóságban extrémebb zuhanást is átvészelt már ember - a rekorder Vesna Vulovic, aki 10160 méteres zuhanást élt túl ejtőernyő nélkül).
-
Ezra Bridger
Nem feltétlen a halál az egyetlen járható út. Ahsoka is lelépett valahová. Most elindult egy sztoriszál a Lothalon, ami az Erőhöz kötődik. Valószínűleg ez lesz Kanan és Ezra kikerülésének az oka.
-
A Ren lovagjai
Kivéve, amikor a Csillagpusztítót látjuk, ahol Rey belefut Kylóba. Az a jövő.
-
Kylo Ren
Az az egyetlen logikus lehetőség, hogy azt szerezte meg.
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Az tény, hogy Johnson az ep8-cal ugyanúgy az ep5-tel párhuzamba állítható filmet alkotott, mint Lucas anno az ep2-ben. Átemelt jellegzetes elemeket (a szereplők külön utakon járnak; sorsfordító összecsapást láthatunk a főhős és a fő ellenlábasa között; eszkalálódik az aktuális konfliktus; nem éppen a jók jönnek ki győztesen; a polgári, a konfliktuson kívül eső vonalon sok újdonságot mutatnak be, stb.). Ugyanakkor akárcsak Lucas, úgy Johnson is képes volt ezekre az elemekre új dolgokat felhúzni, sőt Johnson mesterien meg is csavarta őket itt és ott. Hogy Luke és Yoda között valaki egyenlőségjelet húzzon, az pláne az ep8 tükrében, ahol a két szereplő még egymással interakcióba is kerül, hát az fura. Yoda eleve közölte az ep3-ban, hogy addig maradnak rejtve, amíg el nem jön az idejük. Vagyis biztos, hogy nem meghalni ment a Dagobah-ra. Luke konkrétan belesz*rt mindenbe. Yoda "hogyan légy Jedi" gyorstalpalót tartott, Luke "miért ne legyél Jedi" felvilágosítást. A jellemük közti különbség meg szinte ordít. Snoke pont azzal, hogy kinyírták, vált le Palpatine-ról. Azt meg végképp nem értem, miért súlytalan és hiteltelen Rey azzal, hogy senkik gyereke. Aki ilyet kijelent, az picit eltévesztette a házszámot. Az SW egyik lényege, hogy "senkik" lesznek valakik. Egy rabszolgafiú és egy parasztfiú a Tatooine-ról, egy rocsvadász a Jakkuról, egy csempész, egy utcagyerek, egy arctalan rohamosztagos, egy balfék, stb. Épp az lett volna az ultragáz és erőltetett, ha kiderül, hogy ő egy Skywalker vagy Solo vagy Kenobi. A craiti csata meg csak annyiban hasonlít a hoth-i csatára, mint a geonosisi. Itt is van gyalogság és lépegetők. Meg sivatagban játszódik ez is (oké, a Hoth hómezőn, de azt is felfoghatjuk sivatagnak). Az egész csata kontextusa teljesen más, hát még a lebonyolítása. A hoth-i csatában a lázadók serege evakuált, a Craiten az Ellenállás felhúzta az utolsó sáncot. A Hoth-on a Birodalom kerekedett felül, de a Lázadók sem vesztettek, hiszen kijuttatták a csapataikat. Az Ellenállást ezzel szemben Craiten bedarálták. A Lázadók lelőttek egy csillagrombolót és legalább két lépegetőt (a könyvekből tudjuk, hogy ennél jóval több csapást is bevittek, jó pár TIE és más lépegetők is buktak), az Ellenállás meg lelőtt pár TIE-t, miután befutott a Falcon. Azt az apróságot meg meg sem kéne említenem, ahová kifut a sorozat. Az meg, hogy az ostromágyút a Halálcsillag akárhányadik inkarnációjának tartja valaki, az már maximálisan gáz. Hát ennyi erővel kár bármit kitalálni. Végre valaki kitalálta, hogy ezt a technológiát bolygók felrobbantásán túl talán valami másra is lehetne használni, de nem, van, aki még ebbe is beleköt...
-
Sorozatok
Doctor Who: no, ez egy szép lezárása volt egy érának. Peter Capaldival távozott a 12. Doktor, a showrunner Steven Moffat és a zeneszerző Murray Gold is, és beköszöntött az első női Doktor... Vagy Doktornő? Hm... Hogy ő milyen lesz, az még kérdéses, kiderül. Nyilván nagy változások jönnek. Összességében tehát jó rész volt. Viszlát, Capaldi, hiányozni fogsz. Az elején számomra nem működött a Doktorod, de az utolsó másfél-két évad alatt te is Doktorrá váltál. Jöhet a Tizenhármaska. Kíváncsian várom.
-
Ezra Bridger
Ez nem is rossz felvetés. Ezen az úton simán "meg tudnának szökni", legalábbis, mint Jedik. De azzal a kérdés még nem oldódik meg, hogy miért nincsenek ott az ep4-5-6-ban (na jó, az ep4-ben valamelyest érthető). Elvégre, még ha az Erőt már nem is használják, sokat segíthetnének Luke-nak, ráadásul elég magas pozícióban vannak alig egy évvel az ep4 előtt.
-
Videjó játékok
Jól értelmezed. - Uncharted: The Nathan Drake Collection az első három rész PS4-re felújított változata, a negyedik rész idején adták ki. Feljavították a grafikát (azért csodákat ne várj, de nem is ocsmányak) és az első rész irányítását is a másik három részhez igazították. - Az Uncharted: A Thief's End a negyedik rész, ez lezárja Nathan Drake történetét. Előtte mindenképpen érdemes végigjátszani az első három részt, főleg mert ez a játéksorozat abszolút karakterközpontú. Ez azért vásárolható meg csak külön, mert nem olyan régi játék. - Az Uncharted: The Lost Legacy a negyedik rész spin-offja, ebben nem szerepel Drake, de két olyan nő lett a főhős, akik benne vannak a quadrilogy valamelyik részében (tehát a 4. rész kijátszása után érdemes nekiállni ennek). Az árukat szerintem nagyon megérik, eddig mindegyik rész megragadott, pedig csak keveset játszottam velük. Viszont én, ha neked volnék, először csak a The Nathan Drake Collectiont venném meg, mert mindegyik játék meglehetősen hosszú, aztán mire az első hármat végigjátszod, az A Thief's Endnek és a The Lost Legacy-nak is tuti lejjebb megy az ára. A The Last of Us ára szerintem legjobb esetben is csak a második rész megjelenésekor fog lejjebb menni. Az Uncharted 4 ára sem nagyon akart zuhanni, amíg meg nem jelent a The Lost Legacy.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
A kristálygömböd az ötöslottó számait véletlenül nem adta meg.
- Aliens és Predator
- Aliens és Predator
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
De igen, azt használta, és nem csak jegyzeteket, de alkatrészeket is talált, ezért hasonlított.
-
Kylo Ren
Pontosan nem tudni. Vagy ő vagy valaki megszerezte az Endorról, de hogy az maga Kylo volt vagy valaki más, az (még) nem derült ki.
-
Box Office
Igen, ezért írtam, hogy az Iron Man fasorban sincs az ep7-tel, de mivel a The Avengers nem az első film a sorban, hanem a hatodik, Donát meg az első filmeket, nem az első nagy dobásokat említett, ezért tettem én is így. Nagy dobása még lehet bőven az SW-nek is. Nagyot üthet az ep9, de akár Rian új trilógiájának első darabja is.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Snoke kilétén gondolkodva egy másik lehetőség is eszembe jutott. Korábban már szóba került többször is, akkor én elzárkóztam a lehetőségtől, mondván: egy filmbeli főgonosz eredete nem lehet egy animációs sorozatban megalkotott csoport tagja, mert a mozinézők nem értenék, hiszen valószínűleg a fele sem követi a sorozatot. Túl sokat kellett volna magyarázni, és pusztán a filmeket ismerők számára maximálisan légből kapott lett volna. De most, hogy Snoke eredetét már nagyon valószínű, hogy a könyvekből tudjuk meg, már nyitottabban állok ama lehetőség előtt, hogy Snoke egykor inkvizítor volt. Erre néhány apróság utalhat (utalhatnak persze másra is, de erre is): - Snoke előéletéről legelőször azt tudtuk meg, hogy látta a Birodalom felemelkedését. De ha Erőhasználó (ráadásul nem is akármilyen), hol volt akkor? Nos, könnyen lehet, hogy Snoke Jedi volt. Tudjuk, hogy minden inkvizítor egykor valamilyen rangban a Jedi Rendben volt. A Főinkvizítor például az Ahsokát is őrző őrök egyikeként szolgálta a Rendet. Könnyen lehet, hogy Snoke anno Erőhasználó pályafutását a Jedi Rend kötelékében kezdte meg, mondjuk mint padawan, és aztán került Vader befolyása alá. - Snoke nagy tisztelettel beszél Vaderről. Az inkvizítorok mestere Darth Vader volt. - Snoke gyűrűje Vader mustafari palotája alatt lévő ősi Sith barlangból származó obszidián ékkövet tartalmaz. A Rebels sugallata alapján az inkvizítorok is a mustafari palotában éltek vagy legalábbis sűrűn ellátogattak oda mesterükhöz. - Snoke sérüléseit okozhatta esetleg olyasmi, ami eltüntette az inkvizítorokat a Galaxisból. - Snoke nem Sith, de járatos a Sötét Oldalban. Ugyanezt elmondhatjuk az inkvizítorokról is. Harminc év alatt pedig szépen továbbképezhette magát. Persze jogos kérdés - és nagyjából az egészet legalábbis megkérdőjelezi -, hogy ha Snoke inkvizítor volt, hogy került az Ismeretlen Régiókba. Egyik lehetőség, hogy ott volt az Eclipse-en. A másik, hogy Snoke csak abban a hat évben került az Első Rend élére, hogy az felfedte kilétét. Egy mesteri manipulátor, aki a Sötét Oldalt használja, hamar elfoglalhatta a fővezér helyet. Az ep8-ban láthattuk, hogy éppen elég a poszt megszerzéséhez, ha megölöd az elődödet. Ha a Snoke-ot megelőző fővezér nem volt Erőhasználó, akkor Snoke-nak ehhez egy csettintés is elég lehetett. Illetve egy harmadik lehetőség, hogy Snoke az ep6 és 7 között képes volt követni a birodalmiakat az Ismeretlen Régiókba. Ez sem lehetetlen elképzelés, mert miután a Birodalom túlélői elmentek, az Első Rend már fenntartotta a kapcsolatot a Galaxis ismert részével. Jóllehet nem nyíltan, mint az utolsó hat évben, de egy egykor inkvizítor nyilván megtalálhatta a módját a titkos kapcsolatok leleplezésére és kihasználására. Persze mindez csak masszív, és nem is túl erős lábakon álló spekuláció. De mivel már nem kell a filmekben elmagyarázni Snoke eredetét, erre akár a Rebels is lehetőséget adhatna. Képzeljétek el, mekkorát ütne, ha Snoke, mint inkvizítor megjelenne a Rebels utolsó évadának utolsó felében.
-
Box Office
Értem, mire gondolsz, egyet is értek vele, de nem állom meg, hogy ne jegyezzem meg: MCU 1. film: Iron Man - 318 milli MCU 13. film: Captain America: Civil War - 408 millió És itt ugye már az az eset áll fenn, hogy idéntől évente 3 MCU-filmet mutatnak be. Még arra is volt precedens, hogy az egyazon évben bemutatott filmek közül a második volt a sikeresebb, méghozzá 2014-ben a Guardians of the Galaxy a Captain America: The Winter Soldier ellenében. Érthető okokból a GotG-nek jósoltak akkor kisebb sikert (teljesen új szereplők, az addigi sztoriszálhoz mintha nem is kötődött, a film is meglehetősen furának tűnt a trailerek alapján), míg a közkedvelt, és addigra már két filmben is szereplő karakter történetének folytatását nagyobb sikernek jósolták - ami ráadásul az MCU-sorozat egyik legjobb filmje is lett. Szóval, bár kicsi az esély rá, nem lehetetlen, hogy akár az első filmet is felülmúlja egy sorozat sokadik darabja. Oké, tény, az MCU-val azért nem fair összehasonlítani ilyen szempontból, mert az Iron Man fasorban sincs az ep7-tel. Az a semmiből jött, az ep7 hat másik filmre építkezett. Az IM "csak" egy képregényfilm, ráadásul Vasember még nem is a legnépszerűbb karakter volt akkoriban, az ep7 meg világraszóló közösségi élmény volt. Szóval igen, nem valószínű, hogy a 2 milliárdos világbevételt túlszárnyalja még egy SW film, ugyanakkor nem is teljesen lehetetlen, az meg szinte biztos, hogy ha olyan filmek születnek, akkor 100-200 misivel az RO-t vagy a TLJ-t túlszárnyalhatják későbbi filmek. De ez már a gondolatod továbbfejtése.
-
Box Office
A fentiekkel teljes mértékben egyetértek, csak ehhez tenném még hozzá, hogy ez a tendencia sem feltétlen jelentkezik. Az MCU filmek bevételi görbéje olyan, mint egy hullámvasút. Ha az X filmhez képest az Y kevesebbet hoz, a Z lehet, hogy még X-et is lepipálja.
-
A Ren lovagjai
Nem tudni, hol vannak a Renek, azt sem, hogy Kylo járt-e ott. Mindez csak pletyka volt, amit a film, de eddig a forráskönyvek sem erősítettek meg. Bár mivel Kylo nagy Vader fan volt, nyilván meglátogatta a mustafari kastélyt. Az meg tutibiztos, hogy Snoke járt ott, mert a gyűrűjét olyan obszidiánból készítették, ami a kastély alatt lelhető fel.
-
Rey
Lehet az is, vagy akár az is, hogy csúnyán nézett Kylo Renre. Sok oka lehet annak, miért öl meg egy gonosz ember egy másikat. Vagyis, rengeteg másikat, mert a Renek körül nagyon sok hulla van. Az viszont tény, hogy ez nem a Jedik lemészárlásáról szól, hanem valami más esemény utána. Lehet az ep7-hez képest múltbeli, de ugyanúgy akár az ep8-hoz képest jövőbeli esemény is, hiszen Rey akkor a jövőt is látta, nem csak a múltat (látta azt, hogy a Csillagpusztító erdejében összefut Kylóval, ami akkor még a jövő volt). Szerintem amúgy két lehetőség van: vagy tényleg Anakin fénykardját kereste Kylo (van valami fénykardszerűség a bal kezében is), vagy a Luke-hoz vezető térkép egy darabját. Ez a két legvalószínűbb. Ugyanakkor az Első Rend nevében simán elkövethetett más szörnyűségeket is a Renekkel.
-
Rey
Igen, itt senki nem ír arról semmit, hogy a fickó Luke Skywalker kardjának keresése közben bökték le. Az egész cikk arról szól, ki lehetett ez a "klán vezér" és a filmmel ellentétben a kis képregényben miért van fénykardja. Semmi nincs arról, miért öli meg Kylo, vagy éppen mikor öli meg.
-
Rey
Melyik műben? Mert akárhol kutatok, erről még csak részinfót sem találok, pedig nagyon érdekelne, mert nem elhanyagolható tényező.
-
Akik eggyé váltak az Erővel
RIP :(
-
Értékeld a filmet
És mik az első reakciók Hamill vallomására: "zsebre vágta a Disney", "neki is szóltak, hogy jobb, ha befogja a pofáját", "ennyit Mark Hamillről", "így kell elnyomni a szabad véleménynyilvánítást, szép volt Disney".