Ugrás a kommentre

Filmek

Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Eredet: Aki ezt kihagyja, az bűnt követ el, szerintem. ;)

Remek film, nekem nagyon tetszett, és én is egyedül néztem meg.

Oldie:

Spoiler:

Hát nem tudom, szerintem a film végi pörgetésnek pont az volt a célja, hogy lezárja az egészet. A pörgetés pont így szokott kinézni a valóságban, ha megindítják, először nagyobb pályát fut be, aztán egy helyben pörög egy darabig, majd végül lelassul, és kileng, majd megáll. A megállást nem láttuk, de addig minden stimmel. DiCaprio mélyről indította a pörgést, ezért kellett egy kis idő a "búgócsigának", hogy stabilizálódjon, aztán szépen lassan lelassult, majd megállt. Ha álom lett volna, akkor a végtelenségig pörög tovább.

Ennél a jelenetnél tudatosult bennem amúgy, hogy Nolan milyen mesterien tud filmeket lezárni. Az, ahogy véget ért a TDK, nekem nagyon tetszett, de ez is ott volt a szeren. Csak ültem, és néztem ki a fejemből a moziban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ugyan már. A kezedet ne fogják menet közbe? :P:):D

Marha sokan járnak egyedül. :D Amúgy az én előadásomon se voltak sokan, de a korosztály az nagyjából a húszas-harmincas emberekből állt. Mondjuk érdekes volt tapasztalni, hogy film közben páran unalomból a telefonjukkal foglalatoskodtak. :S Úgy tűnik nekik kemény dió az összpontosítás :P:D

Azt én sem szeretem. De rákényszerültem, hogy egyedül menjek, már tizenéves koromban. Vagy úgy, vagy sehogy, és a sehogy moziélmény valahogy nem érdekelt. Szerintem próbáld meg anyukád elvinni :D

Az a mázlim, hogy engem évente átlagosan kevés film érdekel annyira, hogy zavarjon a kihagyása. Az a kevés meg általában a haveri körömet is érdekli (helyieket, pestieket vagy titeket :D ). Anyámmal azért nem tudok moziba járni, mert szegénynek elég rossz a szeme, még a mozivászonból sem látna homályos foltnál többet ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Eredet: Aki ezt kihagyja, az bűnt követ el, szerintem. :)

Remek film, nekem nagyon tetszett, és én is egyedül néztem meg.

Oldie:

Spoiler:

Hát nem tudom, szerintem a film végi pörgetésnek pont az volt a célja, hogy lezárja az egészet. A pörgetés pont így szokott kinézni a valóságban, ha megindítják, először nagyobb pályát fut be, aztán egy helyben pörög egy darabig, majd végül lelassul, és kileng, majd megáll. A megállást nem láttuk, de addig minden stimmel. DiCaprio mélyről indította a pörgést, ezért kellett egy kis idő a "búgócsigának", hogy stabilizálódjon, aztán szépen lassan lelassult, majd megállt. Ha álom lett volna, akkor a végtelenségig pörög tovább.

Ennél a jelenetnél tudatosult bennem amúgy, hogy Nolan milyen mesterien tud filmeket lezárni. Az, ahogy véget ért a TDK, nekem nagyon tetszett, de ez is ott volt a szeren. Csak ültem, és néztem ki a fejemből a moziban.

Donát te valamit benéztél a végén, mert minden volt csak az nem amit írsz. Sőt, eddig még ilyen véleménnyel se találkoztam. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Van egy borzasztóan fontos kérdésem azokhoz, akik már látták ezt az Eredet című csodát!

Szóval:

Ebben a trailerben hallható zene benne van a filmben?

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Oldie: Most viccelsz? Ez volt a végén ;)

Nem láttad, ahogy a végén a búgócsiga lelassul, és szépen lassan kileng? Semmi esetre sem maradt stabil, amiről a főhős azt mondja, hogy egy álomban megtörténne. (Azaz sohasem lassulna le).

http://www.youtube.com/watch?v=URyIgwCtR9A&feature=related

Ez a videó szóban összegzi a film végét, és ugyanazt írja, amit én, szóval nem tudom TE mit néztél, kedves Oldie. A csiga lelassul, csak a végén nem mutatják, hogy elbukik-e, de valószínűnek tartom, hogy igen.

Amúgy egy kérdés:

Amikor lementek a váróba DiCaprioék, akkor miért volt elég nekik elaludni? Ficher és a japán ürge meghaltak, így kerültek a váróba, de a lány és a főhős csak simán elaludtak és már ott is voltak a váróban. Ez hogy lehet?

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Oldie: Most viccelsz? Ez volt a végén :)

Amúgy egy kérdés:

Spoiler:

Amikor lementek a váróba DiCaprioék, akkor miért volt elég nekik elaludni? Ficher és a japán ürge meghaltak, így kerültek a váróba, de a lány és a főhős csak simán elaludtak és már ott is voltak a váróban. Ez hogy lehet?

Emlékszem, hogy magyaráztak valamit ezzel kapcsolatban, de kissé elkalandoztam közben. Egy sort kihagytam... :S De ezért is fogom újranézni. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát, olvastad, hogy mit írtam korábban a tegnapi nap folyamán erről? :D :D

Másrészről voltak más jelek is. ;)

Spoiler:

Ott van pl a Mombasai ugrás az ablakból, amit ugye nehezen úszott volna meg ha az tényleg a valós világban történt volna meg. Vagy az amikor pl majdnem beszorul a két fal közé. Apró utalások ezek, de ha figyelsz arra, hogy mit mondanak menet közben a törvényekről akkor leesik a tantusz. :) De annyi szent, hogy "lezárása" nincs a filmnek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amúgy egy kérdés:

Amikor lementek a váróba DiCaprioék, akkor miért volt elég nekik elaludni? Ficher és a japán ürge meghaltak, így kerültek a váróba, de a lány és a főhős csak simán elaludtak és már ott is voltak a váróban. Ez hogy lehet?

Mert ők mindvégig Fisher álmai után mentek. Ő volt a forrás.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mert ők mindvégig Fisher álmai után mentek. Ő volt a forrás.

Jogos.

De a másikkal továbbra sem értek egyet.

Oké, oké, de ha csak álom lett volna az egész, akkor a búgócsiga a végén szépen egyenletesen pörög, a végtelenségig...

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát,

Spoiler:

lehet, hogy rosszul emlékszek, de konkrétan a te általad említett jelenségre a totemre, nem emlékszek. Arra nem, hogy pontosan ezt jelentette volna ki Cobb. Nekem csupán annyi rémlik, hogy más fizikai jellemzőket említ, de konkrétan azt nem nevezi meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A korábbi Fisher dologhoz még:

Spoiler:

Fisher asszem nem is a "váróba" került, hanem Cobb saját és felesége által épített álomrétegbe. Szaito volt az aki a "váróba" került. Ez itt most egy picit be is kavar. Cobb akkor került a váróba amikor a felesége leszúrta. A "váróban" meg már csak Szaitó volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Spoiler:

De ha Szaito a váróba került, akkor Fishernek is oda kellett kerülnie, amikor lelőtték...

Másrészről: Cobb elmondja a filmben, hogy a felesége használta a totemet, pont azért, mert ha megpörgette, és örökké pörgött, akkor tudta, hogy álmodik. Ezért is zárta a totemet a széfbe, hogy eltemethesse magában az igazat.

Obi: Így van, szerintem az egész film nem volt álom, és én hajlok arra (az utolsó képsor miatt), hogy a vége sem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De ha Szaito a váróba került, akkor Fishernek is oda kellett kerülnie, amikor lelőtték...

Másrészről: Cobb elmondja a filmben, hogy a felesége használta a totemet, pont azért, mert ha megpörgette, és örökké pörgött, akkor tudta, hogy álmodik. Ezért is zárta a totemet a széfbe, hogy eltemethesse magában az igazat.

Fisher mégse oda került ezek szerint.

No ez az örökké pörgés nem rémlik nekem, hogy ez elhangzott volna :) Na majd újranézés után jobban letisztul ez az egész :D Jöhetne már DVD-n. ;)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Eredet

Spoiler:

Az első szinten elszabadult vonat a város közepén nem lehet Cobb műve? Cobb és felesége Mal képzelte mindig a vonatot, amint a sínekre hajtják a fejüket. Szóval szerintem a vonat Cobb tudatalattiának egyik emlékképe. Persze utána áthárítja a felelősséget Arthurra..Én így gondolom..szerintetek?

Szerkesztve: - JakeSully

Érdekes meglátás, talán így van. Döntő jelentősége viszont szerintem nincs.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A pörgéshez

Valamennyire hajlanék affelé hogy a film vége nem álom volt csak az kavar be egy kicsit hogy akkor a korábbi valóságbeli pörgetésekhez képest kétésfélszer több ideig pörgött a pörgli mielőtt kibillent de az is lehet hogy a skac kétésfélszer erősebben pörgette meg.

Nekem amúgy mindenképp jó. Ha álom volt akkor az volt ha nem akkor meg nem. Szerintem ez is meg fogja osztani a népet mint a Total Recall. ;)

Ebben a trailerben hallható zene benne van a filmben?
Én nem hallottam benne azt a zenét. Hasonlót igen de nem ugyanazt. A nagy hangos fúvós búgáson kívül mást nem ismertem fel a tréleres mjúzikból. A film előtt már rengetegszer meghallgattam azt a számot és direkt figyeltem hogy benne van-e. Szerintem nem is nagyon lehetne mert a tréler zenéjét nem Zimmer szerezte és az IMdB-n mást nem írnak zeneszerzőnek.

Szerintem benne volt az örökké pörgés, de ha valaki látta, és emlékszik rá, akkor itt az idő, hogy megerősítsen :)

Benne van. Cobb akkor mondja a csajnak amikor az megmutatja neki a sakkfiguráját.

vonat

A vonat mindenképp a srác tudatalattijának a műve lehetett mert ha a csaj hozta elő még akkor is a srác tudatalattija teremtette mert a csajszi annak a része volt.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Spoiler:

A vonat a filmben is elhangzik, hogy Cobb műve. Mivel az első szinten ő az alany, utána lesz csak Fisher. Mivel azonban álom-az-álomban járunk az alsóbb szinteken, ezért Cobb és Fisher kivetülései egyaránt jelen vannak. Jó példa erre: 2-es szint, Fisher kivetüléseként a keresztapja már alátámasztja az 1. szinten mondott hazugságot. 3-as szint: feltűnik Mal, aki ugye egyértelműen Cobb projekciója.

Egyébként az első szint tuti, hogy Cobb tudatalattijával van megtöltve, még ha folyamatosan arról is van szó, hogy Fisher ki van képezve az extrakciók ellen, és ezért támadtak rájuk. A lány, Ariadne, akinek a neve egyébként roppant találó, tekintve, hogy útvesztőket tervez, mondja, hogy Cobb nagyobb veszély, mint Fisher, és ekkor hangzik el az is, hogy a vonat Cobb miatt volt ott. Márpedig Cobb csak akkor jelenthet veszélyt rájuk nézve, ha ő az álom alanya, hiszen csak ebben az esetben játszik be az ő tudatalattija (Mal).

Ergo az első szinten Cobb az álom alanya, aztán pedig Fisher, majd újra Fisher, végül jön a váró. Mivel azonban az első szinttől függ az alárendelt szint is, így Cobb projekciói is jelen vannak az alsóbb szinteken (szerintem). Persze ez csak teória, nekem így jött le.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.