Ugrás a kommentre

Napló topic


Donát

Ajánlott hozzászólás

Akkor most pótolok:

 

 

2005. 04. 14.

 

 

"Haha! Diadalittas mosoly terül el arcomon, ugyanis újra olyan terepre érkeztem, melyben már van gyakorlatom! De van ám! Hölgyeim és Uraim, engedjék meg, hogy bemutassam Önöknek, Spoilert!

 

A mostani – könnyen lehet, hogy utolsó – kémjelentésben az eddig tudomásomra jutott kivágott jeleneteket mutatom be. Emellett egy fantasztikus kép is következik! Tartsatok velem!

 

Az első kivágott jelenet, azaz jelenetek sora:

 

„6, 7, 8-14, 25, 30, 32, 37-41: a Kereskedelmi Szövetség cirkálójának fedélzetén játszódó jelenetek (Grievous megöli Shaak Tit, a két Jedi a fénykardok segítségével elszökik Grievous tábornok elől, víz alatti úszás, mászás a szellőzőcsatornában, számos humoros jelenet Artuval a hangárban, függőben hagyott jelenetek Palpatine-nal)”

 

Na, ez volt az a rész, amiről tudtuk, hogy a kivágás sorsára jut. Megmondom őszintén, hogy nem bánom. Inkább ne lássunk kalandozást az üzemanyag között, meg R2 akciót, minthogy nagyon fontos párbeszédeket csonkítsanak meg. Az említett folyadékos jelenet egyébként sem nézett ki valami jól a képregényben, bár erre nem igazán lehet adni, mégis, úgy hiszem, hogy inkább jól jártunk, mintsem rosszul, amikor ezeket a részeket az ollóra bízták.

 

 

„48: a kényszerleszállás után Mace köszönti Palpatine-t és a Jediket”

 

Kár lenne ezért a jelenetért, ha nem tudnánk, hogy valójában nem vágták ki, csupán máshova időzítették. Amikor a főkancellár visszatér a Szenátusba, akkor ünnepléssel köszöntik a szenátorok, na ekkor csatlakozik Mace Windu. Már ebből a jelenetből érződik, mennyire feszült a légkör Coruscant-on.

 

„56: Yoda, Obi-wan és Mace beszélget a sötét oldalról Yoda szobájában”

 

 

Ezért viszont most már ténylegesen kár. Jó lett volna megnézni, hogy a Jedik mennyit jutottak előre a második rész óta, és épp milyen stádiumban állnak pusztulásuk előtt. Mindazonáltal, annyi beszélgetés lesz a film ezen részében, hogy talán inkább azt mondanám, inkább ezt a jelenetet, mint mást :)

 

„60: Bail és más szenátorok beszélgetnek a Szenátusról”

 

Ahogy azt a későbbiekben tapasztalhatjátok, szinte az összes Szenátus jelenet a vágóasztalra kerül – sajnos, és ismét. SimonZ. barátom jogosan méltatlankodhat, de én azért remélem, hogy Lucas megtalálja az egyensúlyt.

 

„68-69: Obi-wan elmondja Padménak az Anakinnal kapcsolatos aggodalmait, és hogy tud a szerelmükről”

 

Na, ez is érdekes dolog. A filmben így csak abban a pillanatban fog kiderülni, hogy Obi-wan tisztában van a pár kapcsolatával, amikor a lányt a Mustafarr-ról faggatja. De vajon nem merül-e majd fel a nézőkben, hogy mióta tudja a Jedi-mester a dolgot?

 

„71: Találkozó Organa, Mon Mothma és Padmé részvételével”

 

Íme, mint említettem, nagyon megcsonkítják a Szenátussal kapcsolatos jeleneteket, amiért azért kár, mert jó lenne, ha nem csak azt látnánk, amint mindenki ujjong a Birodalom megszületésekor, hanem vannak, akik bizony tiltakoznának.

 

„73: Anakin tájékoztatja Palpatine-t, hogy Obi-wan hamarosan elkapja Grievoust”

 

Azt mondom, hogy Anakin annyit ingázik már a Jedi-templom és a főkancellári iroda között, hogy nem bánom, ha eggyel kevesebbszer fordul. Mindazonáltal érdekelne, Palpatine hogyan veszi tudomásul, hogy Kenobi most sem lelte halálát!

 

„74: Jar Jar üdvözli Anakint a Szenátusban”

 

Nem kell. Jar-Jar nem igazán illik bele a film képébe – szerintem. Vannak ennél fontosabb – kivágott – jelenetek is.

 

„75: Anakin összetűz Padméval”

 

Az első családi perpatvar? Kár érte, nagyon feszült lehet ekkor a helyzet a lány és a fiú között, amit Palpatine tesz lehetővé. A főkancellár egyik oldalán a fiú, másik, ellentétes oldalán a lány. Nem könnyű helyzet.

 

„76-77: egy köztársasági cirkáló megérkezik Utapaura”

 

Azt például egyáltalán nem értem, hogy ezen a pár másodpercen mi múlik. Igazán bennemaradhatott volna…

 

„83: Obi-wan kiválasztja az egyik gyíkot, Bogát”

 

Na, ez tényleg felejthető. De remélem az elmetrükk nem marad ki!

 

„86: Mace kapcsolatba lép a Kashyyykon Yodával, hogy megossza vele a Palpatine letartóztatására vonatkozó terveit”

 

A legnagyobb fájdalmam! Nagyon érdekelne, Yoda miként fogadja a dolgokat, mire inti a Jediket, stb. Nagyon fontos jelenet maradt ki szerintem.

 

„88-89: Padmé átadja Palpatine-nak a szenátorok petícióját”

 

Lám-lám! Nem tán egy újabb szenátusi jelenet marad ki… és egyúttal egy újabb összetűzés Anakin és Padmé között. Úgy látszik szembenállásuk ezt a vonalát majdnem teljesen kiirtották.

 

„93: utapaui szélkerekek”

 

Mehetnek.

 

„121: a "hibbant" Yoda és Csubakka elfoglal egy AT-ST-t”

 

Nem tudom, nem hangzik olyan rosszul, de a film hangulatába egyszerűen nem illik bele. Ez a nagy probléma vele.

 

„176: Yoda megérkezik a Dagobah-ra”

 

Pár másodperc, mégis kimaradt… nem értem én ezt…"

 

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem azon túl, hogy nem illik oda, azért is jobb, hogy kihagyták, mert így Dagobah az ep5 új bolygója maradhat. Ráadásul megmarad a rejtély az ep4-5-re, hogy hová lett Yoda, így a későbbi részek is tartogatnak meglepetéseket annak, aki sorban nézi meg először a sagat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2005. 04. 20.

 

 

Szörnyülködve látom, hogy ismét majdnem egy hét telt el az utolsó jelentkezésem óta. Most viszont sajnos az információ áradat is lelassult, kicsit megteltek a rajongók is, kis szünetre pedig, véleményem szerint, szükség volt. Most viszont három új tv reklám érkezett, illetve egy rakás új kép. És milyen képek! Nem is szaporítom tovább a szót, íme a nekem legjobban tetsző kép: Illetve! Csak erős idegzetűeknek. De tényleg!

Figyeljétek meg Anakin arcának torzulását, a gyűlölködést a szemében, Obi-wan viaskodását… egyszerűen felperzsel a kép!

 

És mindeközben majd kiráz a hideg…

 

 

[EDIT: A kép egyelőre valamiért nem töltődik fel az imageshack.us-ra, majd utólag beteszem.]

 

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

4.

 

2005. 05. 01. – 2005. 06. 01.

 

Mindjárt odaérek! Mindjárt ott leszek! – Egy lázadó pilóta; Egy új remény

 

Személyes vélemény: Elképesztő, hogy repül az idő! Emberek, már csak tizenhét nap van hátra a harmadik részig! Ez egyszerűen hihetetlen. Azt hiszem, itt az ideje, hogy megköszönjem a fórumnak azt a nagy-nagy odaadást, és lelkesítést, amit már majdnem két éve kapok tőlük, és ami nélkül azt hiszem, sokkal kevesebb lennék. Köszönöm nektek fiúk-lányok! És most… HAJRÁ STAR WARS EPISODE III!

 

„A szeretet a válasz a sötétségre!” – Qui-Gonn Jinn; A Sith-ek bosszúja

 

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagy szavak...de ha valakiből ilyen érzelmeket képes kiváltani egy film, az mindenképpen szóra érdemes! Bravo Donát. :)

 

Emlékszem tavaly ilyenkor már a jegyeket intéztük. Szegény Bomarr csak plokoom-ék mellé fért be. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

:)

 

Tudom hogy jó kis párbeszéd, de egy kis vágásocska még nem ártott volna talán... ami senkinek nem jutott eszébe és talán jobb is:)

 

"in the name of the Galectic Senate of the Repoublic, you're under arrest" - "I am the senate"

Na persze akkr meg nyünyörögnénk azért a két mondatért:)

 

Kivágottak közül Bogát sajnálom. A Wikipedia szerint egyébként eredetileg annak az italnak a neve, amit a tunéziai forgatáson anno Lucasék igenigen kedveltek:) ( Boga )

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azzal a kettővel van bajom, aminek a kihagyása eszerint nem is tűnt fel:)

("Are you frightening me Master Jedi?" "The senate will deside your fate")

Valóban érdekes, hogy enélkül is simán értelmes marad a párbeszéd. Akár az is lehetséges, hogy egy korábbi verzióban ez nem is így volt, és Lucas pakolgatta a szereplők mondatait, hogy szerinte megfelelő sorrendbe kerüljenek. Meg ki is vághatott ezt-azt. :oops:

 

De én is a hosszabb verzióra szavazok. Főleg azért, mert itt szerintem nem is annyira szópárbajról van szó, mint inkább Windu mélységes megvetéséről, amit a Sith irányában érez. Nem is reagál érdemben Sidious mondatára, folytatja a saját szövegét, mintha az a féreg meg sem szólalt volna. :yeah:

Szerkesztve: - SimonZ
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"Azért a végén már ő is kijön a sodrából "Not yet"."

 

Ekkora arcátlanságot már nem tud szó nélkül hagyni. :oops:

 

"Hát... ilyen az amikor a féreg kiszórja az ember az ablakon. "

 

Az ellenfél(felek) alábecsülése...

 

Ahogy egyben megnéztem az első három részt, feltűnt (főleg persze a 3.-ból), hogy Windu mennyire nem tudja kezelni az embereket. :yeah:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.