Ugrás a kommentre

EPIII elemzés


Ajánlott hozzászólás

Szép-szép, de azért Windunak sem kellett voléna Palpit megölnie. Mégpedig ugyanezért nem, amit Anakinnak felrósz (joggal): az önmagával törődés. Windu személy szerint azt akarta, hogy Sidious nyiffanjon végre ki, és ezért, pontosan ezért nem volt képes észrevenni, hogy ez nem az ő dolga. Volt ott bizonyos prófécia, meg volt ott bizonyos hősszerelmes, Windut egyik sem érdekelte. Na persze hosszú lenne, hogy mi lett volna, ha....

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bár már szépen lezártátok Donát felvetését, azért én így utólag azt hozzátenném, hogy Obi-wan és Anakin azért mentek az Invisible Hand-re, hogy kiszabadítsák a főkancellárt, erre kellett volna Anakinnak is koncentrálnia, és ehhez nem volt szükség Dooku megölésére, épp elég lett volna legyőzni. Ezért mondta Anakin, hogy ez nem a Jedik útja, mert ezt ő is pontosan tudta.

Viszont Dooku megölését utólag sem Obi-wan, sem a Tanács nem nehezményezte, talán azt gondolták, hogy a harcban esett el. S a halála látszólag a háború befejezése irányába hatott, tehát kapóra jött - nem tudták, milyen árat fizetnek majd érte: ahogy Dzséjt írta, egy Sith ugyan meghalt, de egy hatalmasabb Sith volt születőben.

 

OFF

(De nagyon zárójelben azért megjegyzem, hogy a könyv szerint ébredése után Obi-wan és aztán a mentőcsapat landolása után Mace Windu is megsejtett valamit abból, hogy nem volt teljesen tiszta ügy Dooku halála. Megérezték, hogy Anakin megváltozott.)

ON

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szép-szép, de azért Windunak sem kellett voléna Palpit megölnie. Mégpedig ugyanezért nem, amit Anakinnak felrósz (joggal): az önmagával törődés. Windu személy szerint azt akarta, hogy Sidious nyiffanjon végre ki, és ezért, pontosan ezért nem volt képes észrevenni, hogy ez nem az ő dolga. Volt ott bizonyos prófécia, meg volt ott bizonyos hősszerelmes, Windut egyik sem érdekelte. Na persze hosszú lenne, hogy mi lett volna, ha....

Igaz...Windu miért nem kérte meg Ánit? "Gyere fiam, most helyet cserélünk. Vágd le, mint Dooku-t" Nem is értem, hogy gondolod ezt a dolgot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szép-szép, de azért Windunak sem kellett voléna Palpit megölnie. Mégpedig ugyanezért nem, amit Anakinnak felrósz (joggal): az önmagával törődés. Windu személy szerint azt akarta, hogy Sidious nyiffanjon végre ki, és ezért, pontosan ezért nem volt képes észrevenni, hogy ez nem az ő dolga. Volt ott bizonyos prófécia, meg volt ott bizonyos hősszerelmes, Windut egyik sem érdekelte. Na persze hosszú lenne, hogy mi lett volna, ha....

Én nem érzem azt, hogy Windu önmagával törődött volna abban a szituban. Hogy miért nem kérte Anakin támogatását? Mielőtt a kancellárhoz mentek volna azért, mert érezte, hogy Anakin nem pártatlan Palpatine-nal kapcsolatban, a helyszinen pedig szerintem kérte, hogy segítsen, úgyis mint Kiválasztott, és úgyis, mint az egyetlen, aki ott volt. Arra meg miért is gondolt volna, hogy Jedi-társa szerelmes? Ez igazán nem volt kézenfekvő...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szép-szép, de azért Windunak sem kellett voléna Palpit megölnie. Mégpedig ugyanezért nem, amit Anakinnak felrósz (joggal): az önmagával törődés. Windu személy szerint azt akarta, hogy Sidious nyiffanjon végre ki, és ezért, pontosan ezért nem volt képes észrevenni, hogy ez nem az ő dolga. Volt ott bizonyos prófécia, meg volt ott bizonyos hősszerelmes, Windut egyik sem érdekelte. Na persze hosszú lenne, hogy mi lett volna, ha....

És hol van ebben az önös indok? Windu sose mondta, még csak nem is utalt rá, hogy ő és csak is ő az egyetlen, aki megölheti Sidioust. Hiszen eleve nem egyedül ment. Akkor milyen más önös indok vezérelte? Szerelem? Bosszú? Mert Palpatine-nak több haja van, mint neki? Milyen önös érdeke volt Windunak? Vagy milyen a Jedik szempontjából (azaz az egész Galaxis szempontjából, nem Anakin pitiáner magánügyei) célt szolgált volna Sidious életben tartása.

De persze, várjuk már el Windutól, hogy higgyen a próféciában, mikor a kiválasztott könyörög a Sith életben tartásáért, nem mellesleg a Sith éppen a lábai előtt játszik színjátékot, csak éppen a nagyraértékelt kiválasztott nem lát át a saját céljain ("Szükségem van rá!"). Ja, és nem mellesleg, minden másodpercben, hogy ő azon filózik, hogy hogyan is kéne értelmezni a próféciát, mi kínja van Anakinnak, és miért állítja be magát gyengének Sidi, addig hullanak az élőlények a Galaxisban, mint a legyek. Ezek után elvárod Windutól, hogy csapja le a kardot markoló kezét, nyalja mega konektort, majd kérje elnézést Anakintól, mert ő legalább tenni akart valamit a Galaxisét, és végül önként ugorjon már ki az ablakon. Igen, szegény Winduban annyi önös érdek volt, hogy meg akarta menteni a Galaxist. Csak sajnos két Sith közé szorult, és rossz felé kezdett hadonászni a kardjával.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...
  • 11 hónappal később...
  • 1 hónappal később...
  • 5 évvel később...

Újranézem a filmeket mostanság és feltűnt, hogy Obi-Wan az Invisible Hand-on levágja egy Magna guard fejét, az továbbra is harcol, míg a Grievious párbaj előtt szintén így tesz eggyel, de az működésképtelenné válik. Mi a magyarázat?

Szerkesztve: - Darth Cupsy
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Se az nem magyarázat, hogy "úgy sem tudott volna mit csinálni", se az, hogy hosszabbra tervezték, mivel mindenképpen az volt a zárása, ami a filmbe bekerült. Mindettől még igenis át kellett volna vészelnie a lenyakazást, mint az elődjének. Pláne, hogy még anno az ep3 ellőtt be is harangozták, hogy Grievous droidjai milyen faják, mert lefejezés esetén is tovább működnek. Itt a saját koncepciójukat rúgták hátsón.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • Ody Mandrell megváltoztatta a címet erre: EPIII elemzés

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.