Ugrás a kommentre

Box Office

Rajmesz

Ajánlott hozzászólás

Olyan szempontból világmárka, hogy nehéz találni egy olyan helyet a földön, ahol senki se ismeri a Star Warst, míg az ellenkezőjére azért bőven akad példa. Box Office szempontból viszont bizonyos gócpontok köré csoportosulnak a jelentősebb bevételek, azokon a helyeken kívül jóval visszafogottabb a film körül kialakult hype, így az egy főre jutó nézettség is. Kína esetében nem lehet szó nélkül elmenni a hatalmas népesség mellett. Itt nem az abszolút szám az igazán érdekes az adott franchise ismertsége szempontjából (nyilván az is, de inkább reál értelemben), hanem az egy főre jutó nézettség összevetése más országokéval.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó pár ország van ahol a Rogue One nem hogy a legsikeresebb de még a top10-be se került be. Néhány példa: Oroszországban a Zootopia 32 milllió dollárt hozott, a Rogue One csak 11-et és ennél nagyon többet már nem is fog. Mexikóban ahol az új Amerika Kapitány 41 milliót hozott a Rogue One 11 milliót. Braziliában a 14-dik legsikeresebb film a Rogue One 14,5 millióval. Az első helyezett itt is az Amerika Kapitány 40 millióval.

Az hogy nem világmárka rossz megfogalmazás volt: inkább arról van szó hogy van a földtekének néhány speciális szeglete ahol az SW óriási szó. A bemutatása kisebb filmes népünnepély. Ez például az USA, Nyugat-Európa és Japán. Ezeken kivül is sokan nézik de a legtöbb helyen csak egy franchise a sok közül.

Azt írtam, hogy szinte minden országban. Abba belefér, hogy ezekben nem szerepelt olyan jól? A szinte minden az ugye nem minden ország. De ezzel most mit is akarunk bizonyítani? Hogy azért az SW mégse olyan nagy szám? Nem értem... Az, hogy nem mindenhol népszerű evidens. Nem tudsz olyan filmsorozatot mutatni ami mindenhol number one. Biztonsággal állíthatjuk, hogy az SW messze a legnépszerűbb filmes franchise a világon.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt írtam, hogy szinte minden országban. Abba belefér, hogy ezekben nem szerepelt olyan jól? A szinte minden az ugye nem minden ország. De ezzel most mit is akarunk bizonyítani? Hogy azért az SW mégse olyan nagy szám? Nem értem... Az, hogy nem mindenhol népszerű evidens. Nem tudsz olyan filmsorozatot mutatni ami mindenhol number one. Biztonsággal állíthatjuk, hogy az SW messze a legnépszerűbb filmes franchise a világon.

Igen, de a neve nem garantált a világszintű 1.5 milliárdos bevételre. Pécsi elvárásai irreálisak, mert ahhoz, hogy ez a film még sokkal többet hozzon WW szinten, ahhoz a világon a jelenleginél több bevételi gócpontnak kellene lennie relatív értelemben. A nagy népességű országok közül Japán, UK, USA átlag feletti SW szeretete, a többi nagy népességű ország átlagos SW kedvelése illetve a kis népességű országok változó SW iránti rajongása WW szinten kb. ennyire elég szemben mondjuk a Marvel franchise több tagjával, ahol az amcsi bevételekhez képest a foreign bevétel inkább húzóerő tud lenni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt írtam, hogy szinte minden országban. Abba belefér, hogy ezekben nem szerepelt olyan jól?

Ezek csak példák voltak, de több hasonló van. Az országok többségében nem lett első. Ettől még az SW nagyonis nagy szám, de a rajongás/érdeklődés foka régiónként igen eltérő. Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy mig például az USA-ban az elsősége megkérdőjelezhetetlen és toronymagasan kiemelkedik a felhozatalból addig a nemzetközi porondon vannak franchise-ok amik erősebbek. Például a Harry Potter vagy az Amerika Kapitány. Utóbbi a "Polgárháborúval" elképesztő 745 milliót söpört be Észak-Amerikán kivül.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, de a neve nem garantált a világszintű 1.5 milliárdos bevételre. Pécsi elvárásai irreálisak, mert ahhoz, hogy ez a film még sokkal többet hozzon WW szinten, ahhoz a világon a jelenleginél több bevételi gócpontnak kellene lennie relatív értelemben. A nagy népességű országok közül Japán, UK, USA átlag feletti SW szeretete, a többi nagy népességű ország átlagos SW kedvelése illetve a kis népességű országok változó SW iránti rajongása WW szinten kb. ennyire elég szemben mondjuk a Marvel franchise több tagjával, ahol az amcsi bevételekhez képest a foreign bevétel inkább húzóerő tud lenni.

Persze, hogy túlzóak Pécsi elvárásai. Nem fog minden SW több milliárdot hozni.

Ezek csak példák voltak, de több hasonló van. Az országok többségében nem lett első. Ettől még az SW nagyonis nagy szám, de a rajongás/érdeklődés foka régiónként igen eltérő. Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy mig például az USA-ban az elsősége megkérdőjelezhetetlen és toronymagasan kiemelkedik a felhozatalból addig a nemzetközi porondon vannak franchise-ok amik erősebbek. Például a Harry Potter vagy az Amerika Kapitány. Utóbbi a "Polgárháborúval" elképesztő 745 milliót söpört be Észak-Amerikán kivül.

Én nem így látom. Elég megnézni a tavalyi TFA nemzetközi bevételét...amellett minden elbújhatott, kivéve Cameron filmjeit, de azok egyszeri "eventek" voltak. A CW pedig szerintem csak egy kifutott eredmény, főleg annak tükrében, hogy az első része mennyit hozott. Ehhez még hozzátenném, hogy a RO jelenleg bő 100 milliós lemaradása a Marvel film mögött nem is olyan rossz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én nem így látom. Elég megnézni a tavalyi TFA nemzetközi bevételét...amellett minden elbújhatott, kivéve Cameron filmjeit, de azok egyszeri "eventek" voltak. A CW pedig szerintem csak egy kifutott eredmény, főleg annak tükrében, hogy az első része mennyit hozott. Ehhez még hozzátenném, hogy a RO jelenleg bő 100 milliós lemaradása a Marvel film mögött nem is olyan rossz.

Decemberben már okosabbak leszünk. Akkor kiderül, hogy a TFA csak event volt vagy innentől minden Saga film képes nemzetközi szinten is ledozerolni a konkurenseket.

A szerdai bevétel korrekt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, de a neve nem garantált a világszintű 1.5 milliárdos bevételre. Pécsi elvárásai irreálisak, mert ahhoz, hogy ez a film még sokkal többet hozzon WW szinten, ahhoz a világon a jelenleginél több bevételi gócpontnak kellene

Miért lenne írreális, az EP VII az élő példa (és most ne jöjjünk azzal, hogy az emberek mennyire várták,mert Lucas nem hitegette az embereket egy VII-IX trilógia reményével). Nem kell ide több gócpont, nagyobb reklám és hype kellet volna. Persze az lehet, hogy aki az EP VII-ben csalódott, az már csak legyint a Disney féle SW-ra, ezért nem nézte meg mindenki a RO-t, csak az elkötelezett rajongók. Meg igazán nem is értik az emberek a spin-off lényegét, ezt is el kelett volna magyarázni.

Ha csak az elkötelezett rajongók nézték volna meg akkor óriásit bukott volna és kb. annyit hoz mint a Clone Wars mozifilm (WW-ben az 68 milliót termelt). Jelenleg a Rogue One Észak-Amerikában minden idők hetedik legsikeresebb filmje. WW-ben pedig túllépte az 1 milliárdot. Ennek semmi köze semmiféle rajongókhoz.

Az ep.7-nél pedig óriási hype-ot generált a tény hogy 10 éve nem volt SW, a klasszikus főszereplők jó része 32 év után először tért vissza a nagyvászonra, és hogy azon a télen semmi más nem volt a mozikban. Mindezek miatt a mozis oldalak meg a mozis újságok előtte egy hónappal csak erről beszéltek. Valamiért viszont nem veszed számitásba, hogy az ep.7 nem az egyetlen SW film ami a RO előtt készült. Van ám már nyolc film. És egyáltalán nem tipikus hogy a Star Wars széjjelnyeri magát WW-ben.

Nézzük a 2002-es évet (kerekített értékek).

Klónok támadása

USA bevétel: 310 millió

USA-n kivül: 338 millió

Összes: 649 millió

Harry Potter és a Titkok kamrája

USA bevétel: 261 millió

USA-n kivül: 616 millió

Összes: 878 millió

Mint látható az SW óriásit kaszált az USA-ban (mai értékén 462 milliót hozott), de nemzetközi szinten nem volt olyan erős, mint egy másik franchise darabja. És ez nem egyedi eset, hanem az SW-k többségénél ez az alap. Még egyszer: minden idők 20 legsikeresebb WW filmjében nincs egy Star Wars film se a TFA-n kivül! Ebből azért elég egyértelmű, hogy a TFA jelen pillanatban egy kivétel és nem az alap amihez mindent mérni kell. És jellemző, hogy a másik nagy WW győztes a Baljós Árnyak ami megint csak egy nagyobb szünet után hozta vissza a sorozatot.

A Rogue One egy spin-off film, egy évvel egy korábbi SW film után, a főszerepben csupa új arccal. A valóságtól teljesen elrugaszkodott azaz elvárás, hogy az eredményei közel legyenek egy 10 éves kihagyással bemutatott Saga filmnek, amiben a főszereplők egy része 32 év után tért vissza. Nem véletlen hogy akik foglalkoznak a Box Office-al azok a film ismerete nélkül is tudták, hogy 1,5 milliárdot tuti nem fog hozni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Domestic hétvégi becslés: $5,124,000

Domestic összes: $520,049,573

Foreign összes: $510,000,000

Worldwide összes: $1,030,049,573

Ezzel WW-ben második helyre jött fel a film az Amerika Kapitány ($1,153,300,000) mögé. Hatalmas gratuláció jár neki! :clap:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megérkeztek a pontos hétvégi adatok. Alábecsülték amcsiban 150 ezer dollárral, foreign meg 3.8 millióval. :D Zárkózik a foreign.

Hétvége domestic: $5,274,513

Összes domestic: $520,200,086

Összes foreign: $513,753,434

WW összesen: $1,033,953,520

:clap:

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tegyük hozzá, hogy a nyereség csak egy része a box office bevétel a többit a kapcsolódó termékek adják (nem is keveset). Tavaly pl. a TFA BD eladásaiból 160 millió dollár bevétel volt csak az USA -ban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Eleve csalóka a BO-nál szorzószámokat nézni. A Don't breathe című horrorfilm például egy 9,9 milliós büdzsé mellett termelt 156 milliót WW-ben. Ez egy olyan szorzószám, amit egy blockbuster képtelen überelni. De ettől még a gyártó, a Sony nem járt olyan jól mint mondjuk a Disney a Marvelekkel vagy az SW-kkel. Mert ezeknél a stúdióknál hamar elveszik egy 100 millió körüli plusz.

Egyébként általában azt tartják, hogy ha egy film WW-ben behozta a készitési költségei dupláját akkor onnantól már nyereségesnek számít. Ez a képlet eléggé leegyszerüsitett, de általában működik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért azt ne feledjük, hogy a RO 1 milliárdos bevételének kb csak a fele a Disney-é. A többi megy a mozikhoz, meg a forgalmazókhoz. Én úgy tudom. Meg a BD bevétel is megoszlik a lemezgyártó és forgalamazó felé is.

Szerkesztve: - A pécsi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pont ezért szokták használni az alábbi képletet: ha a duplája bejött a filmnek akkor már nyereséges. De az se teljesen igaz hogy csak a felét kapja meg. Általában a gyártók úgy alkudnak meg hogy az első heti bevételeknek a túlnyomó részét ők kapják aztán ahogy telik az idő a mozitulajok egyre nagyobb részt kapnak. Hogy pontosan ki mennyit kap az mindig az adott szerződéstől függ és a Disney -mivel jó az alkupoziciója- általában elég kemény feltételeket tud kialkudni. Ráadásul a legtöbb országban a Disney se a mozibemutatóknál se a Blu-ray-nél nem fizet külön a forgalmazónak, hisz a legnagyobb piacokon maga a Disney a forgalmazó.

Érdemes végigpörgetni EZT a listát. Itt látható hogy melyik országban ki forgalmazza az RO-t.

Megnéztem, jól csinálja a Disney. Remélem a mozisokat is meg tudta szorongatni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.