Hozzászólás ideje: Hétfő 02:192 napja 38 perccel korábban, csoli1138 írta:És egy olyan befejezést, amit ígértek, hogy akár záródarab is lehetne a film.Ilyet ki, mikor és hol mondott? Komolyan krédem, mert ha hivatalos, akkor nagyon be lehetett szeszelve. Merthogy Cameron kábé az Avatar óta alsó hangon is 4 epizódot tervezett, ebből lett aztán öt, szóval elég nehéz elképzelni, hogy valaha is záróepizódnak szánta a harmadik részt, ami után még mindenképpen lett volna egy tényleges befejező rész. Ráadásul a 2. és a 3. rész nem is az eredeti tervek alapján készültek el. Eredetileg a második rész az a sztori lett volna, ami végül Avatar: The High Ground címen képregény formájában jelent meg (ez meséli el a The Way of Water prológusa és fő cselekménye közötti egy éves időszak eseményeit - vagyis az RDA hajók megjelenése és leszállása közti pár hetet, majd a leszállás és a vonat elleni támadás közti egy évet). Eme sztori helyére került a The Way of Water és a Fire and Ash, míg az eredeti Avatar 3 végül a 4. részként fog megjelenni. És még egy plusz adalék ehhez: már rég tudni, hogy az Avatar 4 eleje nem sokkal a Fire and Ash vége után veszi fel a fonalat - ezt az első szakaszt (First Act) The Way of Water/Fire and Ash forgatása közben szintén felvették, egyebek mellett már Michelle Yeoh-val is készültek felvételek. És csak ezután lesz a sztoriban egy 5-8 éves időugrás.Szóval, mindent összevetve, eléggé fura, ha ezt a készítők között bárki is úgy jellemezte volna, hogy "záródarab is lehetne". Talán csak akkor, ha a 4-5. rész középpontjában már nem a Sully-család túlélése lesz, ami végül is a 2-3. rész mozgatórugója, akkor lehet mondani, hogy az a szál itt lezárult.Fire and Ash spoilerBár nem tudom, ez mennyire lehet reális. Egyfelől, Jake úgy tűnik, végleg felválllata Toruk Makto szerepét, vagyis feladta a menekülést és inkább támadásba lendült. S most már lehet, hogy Eywa nem csak a Hallelujah-hegységben pofozza le az RDA-t, hanem Kiri kérésére a bolygó egész területén, ami jelentősen növeli Jake és a na'vik lehetőségeit, míg brutálisan lecsökkenti az RDA mozgásterét. Szóval eme irányba haladva Jake és családja meneküléses túlélése már feladható, tekinthetjük lezártnak.Másrészt, ugyan Ardmore tábornok meghalt, Quaritch még az ötödik részig biztos életben marad és jó kérdés, hogy letett-e a bosszúhadjáratáról. Plusz a felfegyverzett Mangkwan klán, élén a hataloméhes Varanggal lefaraghatja azt a hátrányt, amit az RDA elszenved, ha Eywa az egész bolygón abuzálja őket. Ráadásul Cameron célzott rá, hogy nem feltétlen a Mangkwan az egyetlen olyan klán, amit pont nem érdekel, mit akar Eywa. És ugyan az istennő most nekiment a renitens na'viknak is, ki tudja, erre hosszú távon mennyire hajlandó. Ehhez tegyük még hozzá, hogy Selfridge és az RDA nyilván továbbra is igényt tart Spiderre, aki ott van Jake-ékkel. Ilyen szempontból az üldöztetésük távolról sincs lezárva. Quaritch bosszút akarhat, Varang szintén, ráadásul neki hatalmat ígértek, az meg nyilván nem jön össze, amíg a Sully-család eleven. Az RDA meg Spidert akarja.Mondanám, hogy ennyi után Cameronnak már tényleg érdemes lenne új utakra eveznia az Avatarral, de hát... Nos, azért láthattuk, hogy jobb szeret inkább a járt ösvényen maradni.2 órával ezelőtt, csoli1138 írta:Cameron magától is lop, a The Abyss bővített változatában ami feljön a vízből az látványra itt is szerepel egy ponton.Itt mire gondolsz? Ismerem a The Abyss bővített változatát, de nem vágom, hogy mi az, ami abban feljön a vízből és a simában nincs benne és a látványa emlékeztet akármire is a Fire and Ash-ben.Enyhe spoiler a Fire and Ash-bőlElőször a gill mantle-kre gondoltam (a hátra tapadó átlátszó rájaszerűségekre, amikkel a víz alatt is tudnak lélegezni), azok hasonlítanak a The Abyss űrlényeire, de egyrészt, a gill mantle-k nem ebben a részben debütáltak, hanem a The Way of Waterben, szóval ezt nem a Fire and Ash-nek kéne felróni, az csak használta azt, amit egy résszel korábban már lefektettek, hogy használhatnak. Másrészt, a The Abyss lényei a film semmelyik változatában nem jöttek fel a felszínre (vagy legalábbis a városukájuk felszínére), de mindegyik változatban benne vannak, nem exkluzívak a director's cuthoz. A város meg nyilván nem lehet, hiszen a három Avatarban összesen nincs egy olyan dolog sem, ami csak köszönő viszonyban lenne azzal a vízalatti megacity-vel (legfeljebb annyi, hogy az is foszforeszkál a sötétben, de ez meg Pandora egészére igaz, az Avatar óta nem lehet újdonság). Szerkesztve: Hétfő 03:292 napja - Dzséjt
Hozzászólás ideje: Hétfő 05:292 napja 88 milliós hétvégével nyitott az Avatar 3. A Solo anno 83-as első hétvégét produkált.
Hozzászólás ideje: Hétfő 06:592 napja @DzséjtValahol azt olvastam, hogy mivel Cameron is aggódik, hogy, ha nem lenne meg az 1 milliárd, akkor lehet, hogy leállnak a filmekkel, ezért ennek a résznek le lett kerekítve a vége. Remélem nem a saját lázálmom ez, forrásom nincs, nem is keresem, bocsánat. De persze arról tudok, hogy egy rakás rész volt tervben már kezdettől, erre sem kellett sokat várni, el is jött ahogy ígérték a 10-es évek közepén... The abyss /Avatar 3/ AliensA tulkun tanács, ahogy oszlopokként kijön a vízből, szerintem nagyon hasonlít arra, a szintén oszlopos teremre ami felhozza Budot. Hogy 6-8,vagy hány oszlop van itt vagy ott azt most nem tudom.*És amúgy Te hogy tudod, most volt "Get away from her, you BITCH! " vagy sem angolban?*én marha, nem a bővített, hanem a sima változat, és igen akkor a város oszlopaira gondoltam. Szerkesztve: Hétfő 07:102 napja - csoli1138
Hozzászólás ideje: Hétfő 11:041 napja 5 hours ago, Ody Mandrell said:88 milliós hétvégével nyitott az Avatar 3. A Solo anno 83-as első hétvégét produkált. Avatar filmeknél az USA box office aránya 25% körül van, Star Warsoknál ez inkább 50%. Már most gyakorlatilag megvan a Solo teljes bevétele. Igazából a második hétvégénél lehet majd tippelni, jó lábakon áll-e, ha ilyen 20-30%-os drop lesz csak, akkor nem kell elmennie Cameronnak szénbányába dolgozni. Szerkesztve: Hétfő 11:051 napja - Odumin
Hozzászólás ideje: Hétfő 11:251 napja 4 órával ezelőtt, csoli1138 írta:Valahol azt olvastam, hogy mivel Cameron is aggódik, hogy, ha nem lenne meg az 1 milliárd, akkor lehet, hogy leállnak a filmekkel,Az 1 milliárd szerintem meglesz, bár így is összejöhet az 50% bukta az előző rész után ami kicsit se fest jól.Nem szoktam youtube-reket idézgetni, de ezzel a sráccal most nagyon egyetértek az Avatar jelenséggel kapcsolatban.
Hozzászólás ideje: Hétfő 13:051 napja 5 órával ezelőtt, csoli1138 írta:Valahol azt olvastam, hogy mivel Cameron is aggódik, hogy, ha nem lenne meg az 1 milliárd, akkor lehet, hogy leállnak a filmekkel, ezért ennek a résznek le lett kerekítve a vége. Remélem nem a saját lázálmom ez, forrásom nincs, nem is keresem, bocsánat. De persze arról tudok, hogy egy rakás rész volt tervben már kezdettől, erre sem kellett sokat várni, el is jött ahogy ígérték a 10-es évek közepén... Mondott valami ilyet, 2022-ben, nem sokkal a The Way of Water premierje előtt, de pontosan úgy szólt a szózat, hogy ha a második rész bukik, akkor még elkészíti a Fire and Ash-t (amit ugye egyszerre forgattak le a The Way of Waterrel és a negyedik rész első szakaszával), de a 4-5. részt már nem csinálja meg ő. Arról nem volt szó, hogy más nem csinálhatja meg, illetve, a The Way of Water szerény 2,3 milliárdot hozott, szóval az az egy mozi megkereste mindkét rész árát. Ezen a ponton talán már nem is számít a negyedik epizód elkészültének szempontjából, hogy bukik-e a Fire and Ash vagy sem, mert amit elbukhat a harmadik rész, azt a negyedik még visszahozhatja.Enyhe spoilerek5 órával ezelőtt, csoli1138 írta:A tulkun tanács, ahogy oszlopokként kijön a vízből, szerintem nagyon hasonlít arra, a szintén oszlopos teremre ami felhozza Budot. Hogy 6-8,vagy hány oszlop van itt vagy ott azt most nem tudom.*Ja, hogy aaaaz! Akkor mégis a város volt. Igen, most, hogy így írod, így valóban, a jelenet nagyon hasonló, és a mintázata/formája a tulkunoknak és a tornyoknak szintén hasonlít. Bár ez abból fakad, hogy Cameron a The Abyss-hoz szándékosan tengeri élőlények formáját használta az idegen lényekhez, és a tornyok emiatt bálna formájúak lettek, hogy elérje azt a hatást, mint amikor egy cet kiugrik a vízből. A tulkonok meg ugye bálnák. De valóban, az a két jelenet emlékeztet egymásra. Viszont a város a The Abyss mozis változatában is feljön a felszínre, ott csak egy mondattal lett kiegészítve a film, szóval ez megtévesztő kitétel volt tőled. 5 órával ezelőtt, csoli1138 írta:És amúgy Te hogy tudod, most volt "Get away from her, you BITCH! " vagy sem angolban?Fogalmam sincs, sajnos közel s távol sehol sem adták angolul, ráadásul a barátaimmal úgy nem is nézhettem volna meg, mert ők nem szeretnek eredeti hanggal filmet nézni. De utána néztem, és nem, angolul ezt mondja: "Leave my mother alone! Bitch."7 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:88 milliós hétvégével nyitott az Avatar 3. A Solo anno 83-as első hétvégét produkált. Karcsúbb, mint a második rész, de erre fogadni lehetett volna. Biztos, hogy kevesebbett fog annál hozni. A The Way of Water tizensok év várakozás után érkezett meg a karácsonyi szezonba, és az egyetlen kihívója a Puss in Boots: The Last Wish volt. Ami amúgy egy marha jó mese, szerintem magasan a Shrek-franchise legjobbja, de pont, mivel a rég kifújt Shrek-franchise része volt, sajnos nem sokakat érdekelt (pedig tényleg k*rva jó animációs film, érdemes megnézni).Most csak két év telt el, ráadásul a The Way of Water a pénzügyi sikere ellenére sokaknak okozott csalódást, így kevésbé vonzóbba folytatás. A helyzeten az sem javít, hogy idén a nagy sikerű Zootopia folytatása a kihívója, amire 9 évet kellett várni. Igazából itt érzékelhető is egy kis Solo effektus, mert a Disney a saját sikervárományos filmje ellen küldte a Fire and Ash-t, és hát na, szerintem a gyerekes családok inkább mennek majd el a Zootipia 2-re, mint az Avatar 3-ra a karácsonyi időszakban. Amit már a számok is alátámasztanak, a Zootopia 2 22 misivel verte az Avatart openingben (mondjuk innét nézve a stúdió is jobban támogatja előbbit, mert 200-zal több moziba küldte be, mint Cameron filmjét).Majd az lesz az érdekes, hogy a dec. 23, 25-26 napokon mit hoz. A The Way of Water ekkor ment nagyot domesticben.1 órával korábban, Ody Mandrell írta:Nem szoktam youtube-reket idézgetniIsten tartsa meg jó szokásod ezután is. Ezt sem kellett volna, mert már az első másfél perc egy tömény baromság, hiába kiabálja, hátha meghallja valaki.
Hozzászólás ideje: Hétfő 14:001 napja 52 perccel korábban, Dzséjt írta:Ezt sem kellett volna, mert már az első másfél perc egy tömény baromság,Miért is? Lehet rossz körben mozgok, de az avatart a lőtéri kutya se emlegeti, semmilyen popkulturális tekintetben. Mert igaza van, tényleg azt hinné az ember, hogy ekkora bevétel után hagyott valami nyomot ez a film, de igazából semmi olyat, amit nem lehetne elfelejteni 10 perc alatt.
Hozzászólás ideje: Hétfő 15:581 napja Egyrészzt, valóban más körökben mozoghatsz ilyen téren. De a te köreid, meg a youtuber körei még baromira nem a "kultúrális kollektív tudat". Az én köreim sem, ahol amúgy az elmúlt években előjött az Avatar nem is egyszer, valahogy nem felejtették el tíz perc alatt. Sőt én rengeteg filmben és sorozatban is találkoztam utalásokkal, amikben te valószínűleg nem, mivel a kettőnk közti ízlésbeli különbség garantálja, hogy én látok olyan alkotást is, amit te nem (és persze vica-versa). The Big Bang Theory, Rick and Morthy, Harley Quinn, Rookies, csak négy olyan sorozat, amiben masszív Avatar-uralások vannak, de te tudomásom szerint egyiket sem néz(t)ed, egyszerűen azért, mert ezek nem olyan szériák, amik téged érdekelnének, így ezen utalásokról simán lemaradsz.Másrészt, a popkultúrális hatásnak kevés köze van a bevételhez. Rendkívül sok filmnek vagy épp sorozatnak volt popkultúrális hatása, miközbenn a kasszáknál megbuktak vagy csak szerényen teljesítettek. És száz számra nyüzsögnek az olyan kasszasikerek, amikre ma már senki sem emlékszik.Harmadrészt, a fickó által felsorolt művek karakterei és az Avatar karakterei között van egy lényeges különbség: Luke Skywalker, Ellen Ripley, Sarah Connor, mind viszonylag rövid időn belül több filmben tűntek fel, amik eredeti megvalósításukhoz képest jelentősen átformálta és kibontotta őket. Ki tudja, kinek jutna eszébe Luke Skywalker a The Empire Strikes Back nélkül. Vajon emlékezne bárki is Ripley-re az Aliens nélkül? Sarah Conorra meg senki sem emékezne a Terminator 2: The Judgement Day nélkül, mert még sosem hallottam olyanról, hogy Sarah Connort a T1-ben nyújtottak miatt dícsérték, ahol csak egy "damsel in distress", egy gyenge nő, akit a macsó pasinak kell megmentenie a szörnyetegtől. És mindhárom franchise-nál általános megegyezés, hogy a második rész volt a maradandóbb alkotás, jobbak lettek, mint az eredetiek.Az Avatar nagyon-nagyon-nagy hátránya, hogy miután 2009-ben elkészült az első film, a stúdió és Cameron magára hagyta. Nem történt meg az a mesterséges felszínen tartás, ami a Star Wars, a Terminator vagy az Alien esetében, nem követték viszonylag gyorsan folytatások, nem jöttek ki könyvek, képregények, videójátékok, játékfigurák. Az Avatar megjelenésekor volt néhány próbálkozás, aztán semmi. A felsorolt filmek egyike sem tartana ott, ahol most, ha a stúdiók nem fejik őket, ezáltal addig a köztudatban tartva mindháramt, amikor már, ha akarnád sem tudnád elfelejteni őket. Az Avataron több mint tíz évig kotlottak, nem lett belőle franchise. A Disney az, ami ráment erre.És ez az, amit kalapos baromságnak tartok. Ma összevetni az Avatar karaktereit olyan franchise-ok karaktereivel, akiknek ma már közel 50 éves múltja van, és az első filmet gyorsan követték a még jobb folytatások, plusz könyvek, képregények, videójátékok, vagyis folyamatosan a köztudatban voltak tartva, nem egymagukban álltak tizensok évig úgy, hogy még az alkotóik sem néztek feléjük. Ha Luke-ra gondolsz, nem az ep4-re gondolsz, hanem az egész Star Wars franchise-ra. Ripley-ről nem csak és kizárólag az jut eszedbe, amit az Alienben láttál, hanem az Aliensben, az Alien3-ban és az Alien Resurrectionben látottak is. Ha Sarah Conorról van szó, szinte majdnem teljesen biztos, hogy csak a Terminator 2 jut eszedbe elsőre, aztán a T1, de a két film között akkora a különbség a karaktert tekintve, hogy akár két egymástól teljesen független figura is lehetnének. Ha az A New Hope megmarad egymagában az eredeti címével, ha nem készül Terminator 2 és Aliens, nem tudni, hol lennének ezek a filmek, de egy teljesen biztos: baromira messze lennének attól, ahol ma vannak, és a popkultúrális hatásuk is számottevően kisebb lenne, ha egyáltalán lenne. Több mint valószínű, hogy egy szubkultúrán kívül senki sem ismerné őket ma, mert azért na, 1977, 1979 és 1988 nem ma volt, és a fiatalok minden korban kisebb elánnal veszik elő a nagyon régi filmeket.Az Avatar-filmek popkultúrális hatását szerintem majd kb. tíz év múlva lehet felmérni, amikor már nem csak egy film van a süllyesztőben, hanem egy franchise van a felszínen tartva, és felnőnek azok a gyerekek, akiknek ezek a filmek adnak karácsonyi családi élményt, Jake Sully vagy AMP Suit figurát kapnak ajándékba, vagy az Avatar: Frontier of Pandorába ölnek 50+ órát, stb. Ilyen téren van is egy friss élményem: míg vártunk a Fire and Ash-re, betértünk időelütés gyanánt az Alba Pláza könyvesboltjába. A saját szememmel láttam egy csapat tini lányt, amint a The Way of Water enciklopédiáját lapozgatva beszélgetnek az első két filmről. Szóval valamilyen hatása csak van ezeknek a filmeknek.
Hozzászólás ideje: Hétfő 16:101 napja 5 perccel korábban, Dzséjt írta:Az Avatar nagyon-nagyon-nagy hátránya, hogy miután 2009-ben elkészült az első film, a stúdió és Cameron magára hagyta. Nem történt meg az a mesterséges felszínen tartás, ami a Star Wars, a Terminator vagy az Alien esetében, nem követték viszonylag gyorsan folytatások, nem jöttek ki könyvek, képregények, videójátékok, játékfigurák. Az Avatar megjelenésekor volt néhány próbálkozás, aztán semmi. A felsorolt filmek egyike sem tartana ott, ahol most, ha a stúdiók nem fejik őket,Szóval akkor ezek csak azért tartanak ott ahol, mert a stúdiók (Lucas) fejték őket, és nem azért mert annyira jók? Végra ezt is megtudtuk. Ja, ezt már hallottam olyanoktól, akik szerint minden sz*r és csak a bőröket húzzák le róluk....Amúgy nem tudom mikor lettél ekkora Avatar rajongó, mert kb. masszívan leszóltad egy héttel ezelőttig. Most meg már annyira véded, mintha vérfan lennél. Felőlem emúgy rendben van, meg a tinlányok is nézegessék az enciklopédiát, aztán meglátjuk mi lesz belőle. Nem mintha nagyon érdekelne mi lesz a sorsa, de bánja kánya.
Hozzászólás ideje: Hétfő 18:071 napja 22 perccel korábban, Ody Mandrell írta:Szóval akkor ezek csak azért tartanak ott ahol, mert a stúdiók (Lucas) fejték őket, és nem azért mert annyira jók? Végra ezt is megtudtuk. Ja, ezt már hallottam olyanoktól, akik szerint minden sz*r és csak a bőröket húzzák le róluk....Nyilván a minőség is masszív szerepet játszott. Nem rágtam a szájba, mert feltételeztem, hogy elég intelligens emberek járnak ide ahhoz, hogy ezt maguktól is tudják. Ezek szerint tévedtem, mea culpa. De ne mond már nekem, hogy ha nem folytatják őket a mai napig, akkor pusztán egyetlen egy film miatt is ugyanakkora rajongás venné körbe őket, mint ma. Ha csak az A New Hope Star Wars létezne, ez a fórum a büdös életben nem születik meg, és soha az életben nem ismerjük meg egymást. Hiszen a Revenge of the Sith, azaz a sorozat 6. filmje kellett ahhoz, hogy egyáltalán felmerüljön annak gondolata, hogy ez a fórum megszülessen. És például én az ep1 nélkül a starwars.hu környékére sem megyek.Szóval ne csináljunk úgy, mintha ezek a filmek kizárólag saját jogukon lennének a mai napig népszerűek. Nyilván kellett a minőség, anélkül nem lennének sikeres franchise-ok, de masszívan kellett az is, hogy a stúdiók, hívják azt Disney-nek, Lucasfilmnek, 20th Century Foxnak vagy akárminek, folyamatos nyerészkedés okán újabb és újabb bőrt húzzanak le róluk. A szükséges rossz, ha így jobban tetszik.És reálisan nézve a dolgot, egyik Avatar sem sz*r film. Nem eredetiek, klisések, de nem sz*rok. Aki ezt állítja, az még életében nem látott valóban pocsék filmet.29 perccel korábban, Ody Mandrell írta:Amúgy nem tudom mikor lettél ekkora Avatar rajongó, mert kb. masszívan leszóltad egy héttel ezelőttig. Most meg már annyira véded, mintha vérfan lennél. Felőlem emúgy rendben van, meg a tinlányok is nézegessék az enciklopédiát, aztán meglátjuk mi lesz belőle. Nem mintha nagyon érdekelne mi lesz a sorsa, de bánja kánya.Nem vagyok rajongó, de összességében szeretem az Avatar univerzumot, a világát. Nem igaz, hogy leszóltam, mert ha csak egy oldal visszalapozol, láthatod, hogy több terjedelmes hozzászólásom is alapvetően pozitív. A The Way of Watert nem szeretem, és azt szóltam le sokszor, még pár nappal ezelőtt is a kritikámban, ahol nem igazán írok fényesen arról a filmről. És amiatt nem jósoltam nagy jövőt a franchise-nak. A Fire and Ash valamelyest valóban változtatott ezen a véleményemen, mert nekem tetszett. Megesik, hogy ha az ember megismer egy új etapot, a véleménye pozitív vagy negatív irányba változik. Azt hiszem, ebben nincs semmi szokatlan. Mivel a Fire and Ash tetszett, érthető okokból most pozitívabban látom a franchise sorsát. Nem sokkal, de egy picit lelkesebb vagyok most, mint péntekig voltam.Ennek ellenére a The Way of Waterről továbbra sem fogok szépet mondani, nem szerettem meg nagy hirtelen. És szerintem a Fire and Ash is csak ahhoz képest lett jobb (ami nem egy nagy teljesítmény), az Avatart csak megközelíti, ami szintén nem egy nagy durranás (vagyis ez sem egy nagy eredmény). Amíg nem jött a két folytatás, Cameron leggyengébb filmjének tartottam (a Piranha 2-t szándékosan ignorálom ). Sőt összességében Camerontól sem dobok hátast, hiszen elég sűrűn hangoztatom, hogy csak egy ügyes másolónak tartom. De attól még képes vagyok viszonylag objektíven szemlélni a dolgokat, igyekszem nem szemellenzőt viselni se rajongói, se gyűlölködő irányból, ahogy általában. Tehát, ha te idecitálod egy önjelölt megmondóember kretén kritikáját, nem fogok csendben bólogatni, ha a szavaival nem értek egyet. Pláne, ha az az általam nem igazán kedvelt Otherworlds kritikáját sikerül megtalálni. (Fogadok, hogy a Star Wars kritikáit már nem linkelgetnéd ilyen lelkesen. ) Ellenben csoli véleményével egyetértek.
Hozzászólás ideje: Hétfő 18:351 napja 5 órával ezelőtt, Dzséjt írta:De utána néztem, és nem, angolul ezt mondja...Áhh, köszi, hát magyarul Sigourney Weaver-től egy mondatban hallani a "bántani" és a "ribanc" szót, egy pillanat alatt oda vissza fordítottam fejben és biztos voltam benne, hogy ez az kellett legyen eredetiben, de akkor nem.. Kár!
Hozzászólás ideje: Hétfő 19:241 napja 1 órával korábban, Dzséjt írta:És reálisan nézve a dolgot, egyik Avatar sem sz*r film. Nem eredetiek, klisések, de nem sz*rok. Aki ezt állítja, az még életében nem látott valóban pocsék filmet.1 órával korábban, Dzséjt írta:a The Way of Waterről továbbra sem fogok szépet mondani, nem szerettem meg nagy hirtelen. És szerintem a Fire and Ash is csak ahhoz képest lett jobb (ami nem egy nagy teljesítmény), az Avatart csak megközelíti, ami szintén nem egy nagy durranás (vagyis ez sem egy nagy eredmény).Volt egy kutyám....folytassam? Kezd izzadság szaga lenni ennek, csak nem tudom miért kell ezt most ennyire nyomni. Most jó, vagy nem? Ki tudja már! A lényeg, hogy MissKarrde lájkolni fogja. Amúgy meg. Szerkesztve: Hétfő 19:521 napja - Ody Mandrell
Hozzászólás ideje: Hétfő 20:041 napja Hát, ha csak két végletben tudsz gondolkodni, akkor nem csodálom, hogy neked zavaros. Számomra a sz*r és a jó között még akad egy pár árnyalat.Szerintem is tetszeni fog MissKarrdénak, és? Ezzel most mit akarsz? Sőt szerintem Pildinek is tetszeni fog. De elég erős a gyanúm, hogy neked nem. Frenkie kétesélyes, ő okozott már meglepetést, bár hajlok arra, hogy neki sem fog tetszeni, mert akad benne pár logikai triplaszaltó. Bomarr-nál megkockáztatom, hogy jobban fog tetszeni neki, mint a The Way of Water, de továbbra is egy nagyon unalmas dizájnú, klisés filmnek fogja tartani. Ami amúgy jogos, sőt a Fire and Ash egyik új állata a legunalmasabb idegen lénydizájn, amit valaha láttam. Egy pandorai vidra, ami úgy néz ki, mint egy földi vidra. 22 perccel korábban, Ody Mandrell írta:Kezd izzadság szaga lenni ennek, csak nem tudom miért kell ezt most ennyire nyomni. Jó kérdés, hát mit tudom én, hogy te mit erőlködsz itt össze-vissza. Én már rég befejeztem volna. Sőt, ha nem teszed be a videót, el sem kezdem. De hát úgy tűnik, te szeretsz nyüglődni, meg olyan filmekre ellőni az értékes időt, amik a leírtak alapján még csak nem is tetszenek. De hát én senkit sem ítélek el a fétisei miatt. Nekem legalább megvolt a napi ujjgyakorlatom, kicsit foglalkozhattam mással is, mint a munka, ami tiszztán tartotta a kobakom. Közben azért a melót sem hanyagoltam, olvasgattam is. Szóval köszi, kellemesen laza napom volt így. Úgyhogy én meg:Aztán:Bár lehet, hogy inkább befejezem a...
Hozzászólás ideje: Hétfő 20:241 napja 18 perccel korábban, Dzséjt írta:Szerintem is tetszeni fog MissKarrdénak, és?A hozzászólásdora gondoltam nem a filmre. Amúgy örülök, ha jól szórakozol. Eddig jutottunk, hogy egy SW fórumon ezen a szutykon kell vitakozni.
Hozzászólás ideje: Hétfő 20:521 napja Nem kell, de hát valaki akart. Őszintén szólva, azóta, hogy a Prometheuson olyan sokat vitáztunk, engem semmi sem lep meg. Annál aljább még nem jutottunk. De reklamálj a Disney-nek, hogy ne Avatar-filmeket adjon ki, hanem Star Wars filmeket és sorozatokat. Hidd el, én is jobban örülnék azoknak, és szívesen beszélgetnék inkább a Star Warsról, de hát nincs miről. Se egy sorozat, se egy film, a régi műveket meg már bejártuk keresztül-kasul. És, ahogy egy bölcs ember rávilágított erre: a The Mandalorian and Grogu marketingje eddig lepkefing. Nem igazán ad témát. Szóval jobb híján marad a Zavatar, ha már van topikja és a fórumon nem tilos a Star Warson kívül másról is beszélni.
Hozzászólás ideje: Hétfő 22:171 napja 2 órával ezelőtt, Dzséjt írta:Egy pandorai vidra, ami úgy néz ki, mint egy földi vidra.Tényleg! Basszus megkajáltam, mint cukiságot, pedig nagyon fantáziátlan, most, hogy így felhívtad rá a figyelmet!
Hozzászólás ideje: 21 órával korábban21 órája 13 órával ezelőtt, Dzséjt írta: Szóval jobb híján marad a Zavatar, ha már van topikja és a fórumon nem tilos a Star Warson kívül másról is beszélni. Vasárnap megnézzük, akkor én is beszállok.
Hozzászólás ideje: 17 órával korábban17 órája 3 hours ago, Pildi said:Vasárnap megnézzük, akkor én is beszállok. Úgy néz ki, hogy csak jövő héten nézem meg, majd akkor én is
Hozzászólás ideje: 8 órával korábban8 órája 2025. 12. 22. - 21:04, Dzséjt írta: Frenkie kétesélyes, ő okozott már meglepetést, bár hajlok arra, hogy neki sem fog tetszeni, mert akad benne pár logikai triplaszaltó. meg: A karácsony közeledtével nem igazán irnék most semmit, de ha vége lesz akkor fogok írni, Úgy hogy még nem láttam a harmadikat. Hát szép nem lesz mert egyetértek veled is és Odyval is bizonyos szemzögből.Most ne sértődj meg, de ha már ezredszázalékkal jobb lesz a rettenete Jurrasic World 4-nél már pezsgőt fogok bontani.De nem hiszem. Szerintem unalomig smételt klisék tömkelege lesz jó látvánnyal. Az első jó volt ott volt még miért odamenni(3D). A második mindek idők legszutykabb(új negatív szót találtam ki!!!!!!) blockbustere. Mintha Cameronnak semmi köze nem lenne hozzá. Jakesully elviszi a családját a víizhez. Szerinted Jake nem mennek utánad Quaritck-ék???? Már itt meguntam.
Hozzászólás ideje: 8 órával korábban8 órája 15 perccel korábban, Frenkie írta:Most ne sértődj meg, de ha már ezredszázalékkal jobb lesz a rettenete Jurrasic World 4-nél már pezsgőt fogok bontani.Akkor készítsd fel magad, mert szerintem a Jurassic World: Rebirth jobb. Persze ezt lehet, hogy csak a Jurassic-rajongó mondatja velem.
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.