Ugrás a kommentre

Értékeld a filmet


Ody Mandrell

Milyen osztályzatot adnál az első epizódnak?  

44 felhasználó szavazott

  1. 1. Milyen osztályzatot adnál az első epizódnak?



Ajánlott hozzászólás

1 órával korábban, pb69 írta:

Ahogyan az is, hogy még az egyik egymondatos karakteréből is az egyik leginkább badass figura lett. Meg az, hogy Jar Jaron kívül semmi érdemben számításba vehető negatívumot nem hallani róla.

 

Halkan jegyzem meg, hogy én pedig sok olyan embert ismerek, akinek Qui-Gon az egyik, ha nem a legnagyobb jedi és/vagy példakép. Vagy rengeteg olyat, akinek már az Ep.1-es (pláne a 2-essel kiegészítve tekintett) Obi-Wan erősebb karakter, mint az OT-ban szerepelve, idősebben. Hatványozottan igaz ez Palpatine-ra. Hogy csak néhány példát említsek.

 

Egyébként pedig lehet rosszakat mondani bármelyik SW filmről, de egy ilyen közösségben legalább arra vegyük a fáradtságot, hogy ezt érvekkel alátámasztott kritika formájában tegyük meg. Az, hogy sok embert ismerek, aki szerint az XY rész sz@r, az nem érv. Az sem, hogy bizonyos közösségekben, akár SW rajongóknak kikiáltottak közt is, ez a bevett nézőpont.

Tessék leírni, hogy (Jar Jaron kívül) mi a probléma a filmmel és akkor van esély arra, hogy tudunk róla érdemben beszélgetni. Ha egyszerűen csak Neked nem tetszik, azzal sincs gond, megértjük, senki nem fog emiatt cseszegetni. Kivéve akkor, ha ezt rendszeresen felhozod és kvázi provokálod vele a közeget. ;)

Oké, akkor leírom.

 

QG biztos nagy Jedi volt, de mondjuk a filmből csak az derül ki, hogy alapvetően egy jó arc, és bölcs, de sajnos Maul rögtön megöli.

 

Anakin castingja elég el lett szúrva, nagyon rámentek a cuki kisfiú imázsra.

 

A történet érdekes, de nem elég nagy volumenű. Ráadásul logikailag is hibának tartom, hogy Anakin a Tatuinon született, mert ugye ez alapján Vader ésa birodaloma legnagyobbbalfék, hogy Luke fel tudott ott nőni ráadásul Skíwalker néven a Vader által is ismert rokonnál.

 

Jar-Jar az SW legalja. Gyakorlatilag komoyltalanná teszi a filmet. 

 

Sajnos a droiok sem tűnnek túl félelmetes ellenfélnek.

 

A CGI túltolt, még nem volt annyira fejlett a technika, hogy ezt a szintet hitelesen vászonra vigyék - igazándiból talán napjainkban jött el erreaz idő - ill. sok helyen teljesen fölöslegesw volt, díszletekkel meg lehetett volan oldani. Nem véletlen, hogy az új trilógia és az RO visszatért ehhez a vonalhoz.

 

Nem véletlenek azon a fan editek, amik kivágták JJ-t megg pl. a droid beszélgetéseket, és emiatt meglepő sikerre tettek szert.

 

Megjegyzem elég gyerekes gondolkodásmódra vall, ha ez provokációnak számít. Tisztára mint:

Spoiler

 

 

 

37 perccel korábban, RacerX írta:

Szerettem volna én is írni, de a fentebb szólók jól összefoglalták a lényeket. Azért annyit még hozzátennék: Régen rossz ha saját "véleményed" abban nyilvánul meg az adott filmről, hogy egy másik zárt közösség rangsorolását tekinted a mérvadónak. Itt pont nem számít hogy mit gondolnak.

Rákereshetsz más hasonló témájú szavazásokra, mindenhol kb. ezt dobja ki a gép. És akkor itt már elég széles tömegről beszélünk.

 

 

23 perccel korábban, Bence1997 írta:

MIért érzem azt, hogy te mostmár csak trollkodásból jársz fel ide? :hmm: 

Mert azt akarod érezni?

Szerkesztve: - Tarzaan
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Tarzaan írta:

QG biztos nagy Jedi volt, de mondjuka filmből csak az derül ki, hogyalapvetően egyjó ar, és bölcs, de sajnos Maul rögtön megöli.

Tényleg kár hogy meghalt, de utána nagy jelentőségre tett szert azzal, hogy ő tanította ki Yodát és Obi-Want a szellemlét elérésére.

3 perccel korábban, Tarzaan írta:

 

Anakin castingja elég el lett szúrva, nagyonrámentek a cuki kisfiú imázsra.

Ízlés dolga. Egy kisfiú legyen ilyen. Jobb lett volna egy fél lábú, púpos gyerek?

3 perccel korábban, Tarzaan írta:

A CGI túltolt, még nem volt annyira fejlett a technika, hogy ezt a szintet hitelesen vászonra vigyék - igazándiból talán napjainkban jött el erreaz idő - ill. sok helyen teljesen fölöslegesw volt, díszletekkel meg lehetett volan oldani.

Tájékozatlanság. Az EPI-ben hihetetlen sok modell volt. DE ezt már ezerszer leírtuk, bebizonyítottuk képekkel. Ha nem hiszed járj utána. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 perccel korábban, RacerX írta:

Én úgy tudom hogy 3 évesen került oda, miután Gardulla elvesztette egy fogadáson. :hmm:

Én is így tudom. 

 

10 perccel korábban, Tarzaan írta:

A történet érdekes, de nem elég nagy volumenű. Ráadásul logikailag is hibának tartom, hogy Anakin a Tatuinon született, mert ugye ez alapján Vader ésa birodaloma legnagyobbbalfék, hogy Luke fel tudott ott nőni ráadásul Skíwalker néven a Vader által is ismert rokonnál.

Az mondjuk nem fordult meg a fejedben, hogy Vader nem is tudta, hogy neki van(nak) gyereke(i)? Jó hogy Luke fel tudott nevelkedni, mert 1, Vader utálta a Tatooint, az lett volna az utolsó hely, ahol kereste volna Obi-want. 2, Luke létezéséről, mint a fia csak a 4. rész után közvetlenül tudatosult benne. Nem tudom, hogy szoktál -e képregényeket olvasni, de a '15 -ben indított Darth Vader képregény első történetszála ezt meséli el. ;) 

 

6 perccel korábban, Tarzaan írta:

Ott nőtt föl.

Akkor nem ott született. :D Születés és felnövés között van különbség. ;) 

3 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Tényleg kár hogy meghalt, de utána nagy jelentőségre tett szert azzal, hogy ő tanította ki Yodát és Obi-Want a szellemlét elérésére.

Szerintem ő ezt nem nagyon érti, mert tudod, nem néz animációs sorozatot. (Jó, az EpIII -ban említik ezt, de a TCW -ben ebbe nagyon is belemennek ugye.)

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Tényleg kár hogy meghalt, de utána nagy jelentőségre tett szert azzal, hogy ő tanította ki Yodát és Obi-Want a szellemlét elérésére.

Ízlés dolga. Egy kisfiú legyen ilyen. Jobb lett volna egy fél lábú, púpos gyerek?

Tájékozatlanság. Az EPI-ben hihetetlen sok modell volt. DE ezt már ezerszer leírtuk, bebizonyítottuk képekkel. Ha nem hiszed járj utána. :)

John Connor a T2-ből?

 

Egy picivel idősebb fiutólsokkal hihetőbb lett volna, hogy belezúg Padmébe.

 

A droid sereg magját azért mégiscsak ők adták. Amúgy én csak 3 szárazföldi harci modellre emlékszem + az űrhajó/vadászgép és a desszantjármű. A tank már nem droid volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, Tarzaan írta:

John Connor a T2-ből?

 

Egy picivel idősebb fiutólsokkal hihetőbb lett volna, hogy belezúg Padmébe.

 

A droid sereg magját azért mégiscsak ők adták. Amúgy én csak 3 szárazföldi harci modellre emlékszem + az űrhajó/vadászgép és a desszantjármű. A tank már nem droid volt.

0x8bx8v8my3k74b4cdd8.jpg

 

Ahhoz képest, hogy a "cgi túl volt tolva", sehol egy green screen...

Szerkesztve: - Yoda József
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 perccel korábban, Tarzaan írta:

John Connor a T2-ből?

 

Egy picivel idősebb fiutólsokkal hihetőbb lett volna, hogy belezúg Padmébe.

 

A droid sereg magját azért mégiscsak ők adták. Amúgy én csak 3 szárazföldi harci modellre emlékszem + az űrhajó/vadászgép és a desszantjármű. A tank már nem droid volt.

A koncepció az volt, hogy Anakin legyen gyerek. John Connor akkor már majdnem 20 éves volt.

 

A tankból is volt modell. Amikor kiérnek a mezőre és mutatják hátulról a tankot, az egy mechanikusan mozgatott modell. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

32 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

A koncepció az volt, hogy Anakin legyen gyerek. John Connor akkor már majdnem 20 éves volt.

 

A tankból is volt modell. Amikor kiérnek a mezőre és mutatják hátulról a tankot, az egy mechanikusan mozgatott modell. 

Furllong 77-es, a filmet 90-ben forgatták.

 

Problémát is okozott, hogy a hangja mutált - és nem időrendben forgatták.

Szerkesztve: - Tarzaan
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

55 perccel korábban, Tarzaan írta:

QG biztos nagy Jedi volt, de mondjuk a filmből csak az derül ki, hogy alapvetően egy jó arc, és bölcs, de sajnos Maul rögtön megöli.

Ebben annyiban mindenképp igazad van, hogy ha csak az Ep.1-et értékeljük (és most ezt tesszük), akkor a későbbi dolgai nem igazán számítanak. Viszont Qui-Gon önmagában az 1 alapján is egy jól sikerült karakter, ahogyan azt Te magad is elismered. Ahogyan Maul esetében is. Náluk az a lényeg, hogy leraktak olyan alapokat, amiket aztán más művek tudtak folytatni és elmélyíteni ezeket a szereplőket. Nem lehet egy filmben mindenki főszereplő (bár Qui-Gon igazából tekinthető annak az 1. részben), nekik ennyi szerep jutott, de ez alapján kifejezetten jól sikerültek. Mindez pedig a film erénye, nem pedig negatívuma.

55 perccel korábban, Tarzaan írta:

Anakin castingja elég el lett szúrva, nagyon rámentek a cuki kisfiú imázsra.

Azért egy 8 éves gyerek esetében nehéz kizárni a "cukiság"-faktort. Nekem sem szimpatikus az Anakint megformáló kissrác, de a gyerekszínészek kérdésköre mindig nagyon nehéz. Egy kisgyerek mindig "cuki kisfiú/kislány" lesz, ez még az olyan morcosabb gyerekekre is igaz, mint Kevin, Denis vagy a Harry Potter Dracoja. A másik pedig, hogy Anakin esetében nem is feltétlenül volt szempont, hogy szimpatikus legyen, de az sem, hogy ellenszenves. Összességében szerintem jól hozta a figurát. Az pedig már nem a casting kérdése, hogy milyen jellemű vagy hány éves karaktert kellett megformálni.

56 perccel korábban, Tarzaan írta:

A történet érdekes, de nem elég nagy volumenű. Ráadásul logikailag is hibának tartom, hogy Anakin a Tatuinon született, mert ugye ez alapján Vader ésa birodaloma legnagyobbbalfék, hogy Luke fel tudott ott nőni ráadásul Skíwalker néven a Vader által is ismert rokonnál.

Nem tudom mit értesz azon, hogy nem elég nagy volumenű. Eljutunk a fővárosba, a Szenátusba, látjuk egy főkancellár bukását, egy másik hatalomra kerülését, egy egész galaxis sorsát döntően befolyásoló eseménysor közvetlen kezdetét, feltűnik egy rakat jedi, a Jedi Tanács, felfedik magukat a sithek, felfedezik a Kiválasztottat, sok-sok ikonikus szereplő indul útjára, közben egy bolygó sorsáért megy a harc. Elég nagy volumenűnek tűnik, de ha kifejted mire gondolsz, beljebb kerülhetünk. ;)

Az pedig szerintem pont nem hiba, hogy Anakin a Tatooine-on nőtt fel, sőt kifejezetten hiteles. Pont azért rejtették Luke-ot oda, mert Vader zsigerből utálta azt a helyet. Mivel nem tudta, hogy van gyereke, így nyilván nem is kereste, a véletlenszerű felbukkanásának a legkisebb esélye pedig pont ezen a bolygón volt. Obit meg Yodát pedig semmi nem kötötte oda, szóval érdemi indoka nem volt rá, hogy az undorát leküzdve ott bóklásszon.

56 perccel korábban, Tarzaan írta:

Sajnos a droiok sem tűnnek túl félelmetes ellenfélnek.

Nem is volt cél, hogy félelmetesek legyenek. Se in- se out-universe.

A PT-ben már látványosabb csörtéket akartak, többek közt azt, hogy a jedik masszívan irthassák az ellent a fénykardjaikkal. Ez az OT-ban még nem volt szempont, így ott nem kellett erre figyelni, viszont élőlényeket még páncélban is necces egy energiapengével vagdosni. A droidok tökéletesek voltak arra, hogy látványosan pusztíthassák őket anélkül, hogy ez akár a gyerekekben is rosszérzést váltson ki.

In-universe megközelítésből pedig a Kereskedelmi Szövetség rohamdroidjai nem háborúskodásra lettek kitalálva, még csak nem is az Ep.1-ben látotthoz hasonló csatákra. Pláne nem jedikkel való konfrontációra. Alapvetően a szervezet védelmére szolgáltak, hogy elriasszák a támadókat, ha pedig harcra kerül sor, akkor mennyiségi alapon győzhessenek. A jóval ritkább és becsesebb droideka-k viszont már kifejezetten masszív ellenfélnek bizonyultak, nekem ráadásul baromi tetszenek is, tök jól kitalálták az egész konstrukciót.

Azt már csak halkan jegyezném meg, hogy a hús-vér intelligens és "kiválóan célzó" rohamosztagosok után ha valamibe nem érdemes belekötni a PT kapcsán, akkor az ez a kérdéskör. :)

56 perccel korábban, Tarzaan írta:

A CGI túltolt, még nem volt annyira fejlett a technika, hogy ezt a szintet hitelesen vászonra vigyék - igazándiból talán napjainkban jött el erreaz idő - ill. sok helyen teljesen fölöslegesw volt, díszletekkel meg lehetett volan oldani. Nem véletlen, hogy az új trilógia és az RO visszatért ehhez a vonalhoz.

Erre csak azt tudom mondani, amit sok más helyen is. Egyrészt az Ep.1 szerintem úgy ahogy van a mai napig remekül néz ki, sokkal jobban, mint más akár jóval későbbi filmek. Másrészt pedig messze nem volt benne úgy túltolva a CGI, mint ahogyan sokan szeretik beállítani. Ebben a témában sok beszélgetés volt már itt, nem érdemes újra elmélyülni ebben.

57 perccel korábban, Tarzaan írta:

Rákereshetsz más hasonló témájú szavazásokra, mindenhol kb. ezt dobja ki a gép. És akkor itt már elég széles tömegről beszélünk.

Attól, hogy széles tömegek gondolnak valamit, még nem biztos, hogy igazuk van. A PT utálása divatjelenség, ami szerencsére egyre inkább kikopóban van. Ez már csak azért is fontos, mert "érdekes módon" ahogyan egyre többen vannak, akiknek nem az OT volt az első SW élmény, úgy fogynak a PT gyűlölői is. Ha tényleg annyira rossz filmekről lenne szó, akkor nem szabadna ilyen tendenciának lennie. Számomra ez azt jelenti, hogy nem az újabb filmekkel van a probléma, hanem azzal, hogy akik a régieken nevelkedtek, ők nem képesek befogadni az újat.

A PT sok mindenben más, mint az OT, nem rosszabb, más. Nekik viszont csak az a jó, ami pont olyan. 30 év után már semmi nem lesz olyan, mint akkor, minden megváltozott, meg eleve nem is lehet egy folytatás soha olyan hatású, mint az első találkozás. Ők viszont azt a hangulatot keresik, elhiszem, hogy a PT-ban nem találják, de ettől még az nem lesz rossz. A klasszikus trilógia alapján mindenkinek voltak prekoncepciói, a többségé merőben más volt, mint amit a PT mutatott, így zsigerből elutasították.

41 perccel korábban, Tarzaan írta:

Egy picivel idősebb fiutólsokkal hihetőbb lett volna, hogy belezúg Padmébe.

Anakin nem zúgott bele Padméba, vagy legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan mondjuk egy korabeli srác tette volna. Pont az a lényeg, hogy ezt másképp valósították meg, úgy, ahogyan pont egy idősebb fiútól lett volna totál hiteltelen. Anakin itt nem szeret bele Padméba, egyszerűen felébred benne egy erős vonzalom, de ez inkább egyfajta gyermeki szeretet és vágyódás. Biztos mindenkinek ismerős az az érzés, amikor kis 10- éves gyerkőcként megtetszik neki egy már jó pár évvel idősebb lány/fiú és kialakul egy gyerekes rajongás és vonzalom. Ez is pont ilyen volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

31 perccel korábban, Tarzaan írta:

Én mint gyerektípusról beszéltem john connorról.

 

Egy jövőbeli Vader szvsz sokkal jobban mutatott volna egy JC szerű "rosszcsont" gyerekként.

Pont az volt a lényeg hogy egy ártatlan fiú legyen. Ne egy "rosszcsont". Az az egésznek a kulcsa, hogy a Sötét Oldal egy ilyen ártatlan lelket is képes volt megrontani.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szóba került itt, illetve már máshol korábban is (még pont én hoztam fel), hogy az Episode I CGI-ja nem túl jó. Nos, be kell vallani, mai szemmel nézve tényleg nem a legjobb az animáció, de én egyáltalán nem mondanám vészesnek. Ahhoz képest, hogy '99-es a film, egész ügyesen életre keltették a CGI-karaktereket.

 

Egyébként én mindig is kedveltem a Baljós árnyakat. Van egyfajta hangulata, mint ahogyan az összes Star Wars-filmnek. Szerintem remek kezdése a prequelnek. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én rengeteg olyan embert ismerek személyesen is akik imádják a prequelt, sőt sokan közülük jobban szeretik ezt a trilógiát mint az OT-t. Nincs azzal baj, ha valaki kevésbé kedvel egy adott filmet vagy egy trilógiát a többinél, de a Star Wars előzmény filmek tekintetében azt tapasztalom mindig, mintha az emberek akiknek nem jött be kötelességüknek éreznék, hogy minden áron lenyomják a másik torkán, hogy márpedig ez igenis rossz, ritka az olyan aki elintézi annyival, hogy neki nem tetszett és nem problémázik azon, hogy másnak igen.

 

Amit meg mindig is a legkevésbé értettem és a legabszurdabbnak véltem a kritikák közül, hogy Qui-gonnal ugyan mi baja lehet bárkinek??? Ez, hogy semmit nem tudunk meg róla egy hatalmas vicc, addig nem is hallottam ilyet amíg Szirmai nem jött ezzel a baromsággal. Végül is csak az első rész főszereplője, akinek a jellemét tökéletesen megismerjük, gyakorlatilag minden szituációba megmutatja ki is ő valójában, ha pedig azt nézzük akkor neki köszönhetjük a folytatásokat a történet szempontjából, hiszen ő fedezi fel és szabadítja fel Anakint, ráadásul még abban is ő játsza a főszerepet, hogy Anakin mestere Obi-wan lesz. A múltja pedig nem releváns, nem tenne hozzá a történethez, ha mondjuk hallunk egy évekkel ezelőtti akciójáról, aminek semmi köze a jelen eseményeihez. De kárpótlásként a második részből megtudjuk ki volt a mestere, a harmadik részbeli szerepét pedig már sokan kiemelték előttem. De gondoljunk csak arra, hogy Palpatine-ról az Ep6-ban mit tudtunk meg azon kívül, hogy egy erős sötét oldali figura? Őt még sem kritizálták soha emiatt, sőt a prequelt olyan abszurdumok miatt is hallottam már támadni, hogy lerombolja a misztikumot Palpatine körül....

A karaktereknél maradva összevetésképp Darth Maul mindig is nagy népszerűségnek örvendett, de ő is kapta az ívet, hogy 3 mondata van a filmeb összesen és, hogy semmi plusz infónk nincs róla. Nos róla pont annyi infónk van és annyi szerepe van amennyi kellett, egy rejtélyes, félelmetes és erős figura, aki megöli a film főszereplőjét (és ezzel elvágja az esélyét, hogy az egyetlen ember aki ideális mestere lenne a kiválasztottnak taníthassa őt). Boba Fett aki nem szerepel többet mint ő és nincs is több szövege bezzeg óriási kultuszfigura lett a sisakja miatt, pedig ő aztán tényleg semmi badass dolgot nem tesz, sőt kb. semmit nem csinál egy nevetséges halálon túl.

Ezeket csak azért írtam le, mert lehet kritizálni a Baljós árnyakat, meg a prequelt, de azt látom, hogy szinte sosincs egyenlő mércével mérve mint az OT és így nem hitelesebbek ezek a kritikák mint azt egyszerű fröcsögések.

A látvány pedig zseniális volt akkoriban és még a mai napig megállja a helyét, bármelyik magas költségvetésű filmmel szemben ami mostanában készül. Pl. a marvel filmek közül bármelyiknél élethűbb, ha jól emlékszem még Oscar-díjra is jelölték a vizuális effektek miatt,a mit végül a Mátrix vitt el.

Szerkesztve: - Palpi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A PT-t elutasítók és/vagy utálók számomra azért nem voltak soha hitelesek és komolyan vehetők, mert az OT-t szent tehénként kezelik. Az új filmeket próbálják szanaszét szedni és minden momentumba belekötni, miközben észre sem veszik, hogy a kifogásolt elemek döntő többsége ugyanúgy (ha nem jobban) megvan a klasszikus filmekben is. Márpedig semmi értelme úgy összehasonlítani bármit is, hogy az egyik esetben mindenen fennakadunk, a másiknál meg minden fölött szemet hunyunk.

 

Igenis, ha annyira keményen és kritikusan állunk hozzá az új érák filmjeihez, akkor vegyük a fáradtságot és ugyanezzel a hozzáállással vizsgáljuk az OT epizódjait is. Ezt egyébként néha rajongóként is érdemes megtenni, nincsen ebben semmi rossz. Viszont a kettős mérce már rossz, méghozzá nagyon. Na most, ha valaki így tesz és egyáltalán nem tetszett neki pl. az 1-2-3, akkor rengeteg kivetnivalót kell találnia a régi filmek kapcsán is. Ha viszont azokra is kijelenti, hogy nem jó filmek, akkor az illető valójában egyáltalán nem is szereti a SW-t.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sajnos, én napi szinten találkozom ezzel az embertípussal. Aki szerint az OT a legjobb (persze tele van hülyeségekkel), a PT sz*r, a Disney éra termékei pedig maga a Gonosz megtestesülései... olaj a tűzre, hogy mivel tudja, hogy a Star Wars fontos nekem, szánt szándékkal húzza az agyam napi szinten a baromságokkal. Egy legutóbbi példa: "mekkora baromság, hogy a porg (amik miatt gyerekes marhaság lesz a film, zéró drámával) felkenődik a Falcon ablakára, amikor a gépen mesterséges gravitáció van..." Mivel megveti a Disney-t és összességében mindent, ami Star Wars, előre leszögezte, hogy az Ep8 rossz film lesz... bár az ilyen megnyilvánulásokon inkább röhögnöm kéne, napi 10 órában, hosszú távon baromi fárasztó és embert próbáló feladat elviselni.   

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2017. 12. 07. - 20:12, Tarzaan írta:

Ez az!

 

Engedd, hogy átjárjon a gyűlölet!

Nem gyűlöllek, csak örülnék neki ha eltávoznál az oldalról. Nem vagyok kiváncsi egy fantasztikus film szapulására. Egy olyan ember véleményére meg főleg nem aki mert mások is fikázzák neki is kell és nem a saját véleményét írja le, hanem mások véleményét tekinti magáénak. Ez az óvoda szint ez a fórum meg a felnőtt szint.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Olyan uncsi már hogy mindenki folyton b*sztatja ezt a filmet. Tény hogy nem ez a legjobban sikerült darab és az is, hogy vannak jelenetek amiket néha átpörgetek, de vannak benne zseniálisan jó jelenetek is. Például szerintem konkrétan az összes Tatooine-os és Coruscantos (ezekben a jelenetekben szerintem Jar Jar is jól funkcionál) jelenet nagyon üt. Naboo már más téma.

 

Azt viszont soha senki nem említi meg (na jó néha igen) hogy ez az epizód mennyivel szinesítette az SW univerzumot. Tömény SW kultúra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 órával ezelőtt, Frenkie írta:

Nem gyűlöllek, csak örülnék neki ha eltávoznál az oldalról. Nem vagyok kiváncsi egy fantasztikus film szapulására. Egy olyan ember véleményére meg főleg nem aki mert mások is fikázzák neki is kell és nem a saját véleményét írja le, hanem mások véleményét tekinti magáénak. Ez az óvoda szint ez a fórum meg a felnőtt szint.

Én is örülnék sok mindennek, és ha már a felnőtt szintet említetted ezzel együtt tartom olyan felnőttnek magam, hogy képes legyek elviselni ha valaki esetleg oylandolgot ír, ami nekem adott esetben nem tetszik. Úgy tűnik ezzel neked vannak gondjaid.

 

Hanem vagy kíváncsi ne olvasd el, vagy keress magadnak egy safe space-t, ahol ellehetsz a kis buborékvilágodban.

 

Esetleg nőlj fel.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Reménytelen eset... Nem azzal van bajunk, hogy nem szereted. Hanem azzal, hogy te ezt non-stop hangoztatod, méghozzá bicskanyitogató stílusban. Mellesleg, már nem egyszer le lett írva, hogy a fórumszabályzatban is le van írva, hogy a folytonos fikázásnak itt nincs helye! Ha hosszú életet szeretnél itt, vedd ezt tudomásul!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, Yoda József írta:

Reménytelen eset... Nem azzal van bajunk, hogy nem szereted. Hanem azzal, hogy te ezt non-stop hangoztatod, méghozzá bicskanyitogató stílusban. Mellesleg, már nem egyszer le lett írva, hogy a fórumszabályzatban is le van írva, hogy a folytonos fikázásnak itt nincs helye! Ha hosszú életet szeretnél itt, vedd ezt tudomásul!

Non Stop hangoztatom? Folytonosan fikázom?

 

Nem én csináltam floodot abból a kommentemből, hogy "az EP1-ről is ezt írták". 

 

Kb. ez volt az a reakcióm, amire rácsaptatok mint gyöngytyúk a takonyra. Tisztára mint valami vallási/politikai fundementalista társaság.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.