Ugrás a kommentre

Sorozatok


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Chuck s1-4

Végére értem mind a 4 évadnak. Mint már írtam, az első so-so volt, annyira nem kaptam rá, mert nem vagyok egy nagy vígjáték rajongó (sorozatoknál pláne), de néztem tovább, mert aranyosak voltak a karakterek, aztán valahogy a történet is elkapott. A legjobban a 3. évad tetszett, alig bírtam abbahagyni, attól függetlenül, hogy ebben az évadban volt a legrosszabb rész is, méghozzá az első.

Kicsit sajnálom, hogy egyelőre nem látom több őrültségüket, de most lehet nézni angol felirattal is, szóval futok még pár kört jó pár résszel.

 

A 3/1 azért borzasztó rész számomra, mert Chuck ebben a részben igazi lúzernek látszik úgy, ahogy egyik részben sem, és nagyon rossz szegényt így látni. Arról nem is beszélve, hogy látjuk, ahogy elcs*szi Sarah-val a kapcsolatát, bár érthető, hogy miért.

A 4. évad vége nagyon jó, mármint, hogy övéké lett a Volkoff-vagyon. Ahogy Chuck besétált a BM-ba, rögtön tudtam, hogy ő vette meg, de azt nem gondoltam volna, hogy Volkoff az összes vagyonát odaadta. Ellenben egyáltalán nem tetszik, hogy Morgan véletlenül feltöltötte magának az Adatbázist. Morgan az Morgan, de sose legyen Adatbázis!! Ez ellen egyelőre tiltakozik minden idegszálam, remélem, jól megoldják a helyzetet a készítők.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A 3x01 nekem sem éppen a kedvencem, mert annyira borongós, nyomott hangulatú a rész.

Chuck 3-4. évad

 

Viszont ebben lövik ki azt a hígvelejű Emettet, ami megmentette az epizódot - bár rohadtul meglepett. :D

Morgan Intersecté alakítása - ezt az Adatbázis nevet egyszerűen nem tudom bevenni, pláne a 2.0 óta, hisz az már nem csak adatokat tárol - szerintem azért jó ötlet, mert így megmarad az újdonság. Chuck már mindent elért, amit az Intersect-tel el lehetett, viszont még nem igazán láttuk, hogyan kémkedik nélküle. Oké, pont a negyedik évadban még ott volt az a pár rész, amikor nem volt a fejében a program, és akkor töketlenkedett rendesen, de más a helyzet, ha tudod, hogy megvan, és más, ha tudod, hogy már nincs. Szóval ez most igencsak új helyzet Chukcnak és Morgannak is.

 

 

Icipici 5. évados spoiler az Intersect-tel kapcsolatban.

 

Annyit már elárultak a készítők, hogy Morgan is 2.0-t kapott, és ő máshogy viszonyul az emberöléshez, mint Chuck. Ez a tény igen érdekes és komoly helyzeteket szülhet. Elég, ha csak azt vesszük, Chuck sosem használt kábító fegyvernél komolyabbat - leszámítva Shaw agyonlövését -, Morgan viszont rengetegszer játszik éles fegyverekkel.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Chuck 4. évad

 

Nekem azok a részek valahogy kevésbé tetszettek, amikben Chuck az Intersect (én is mindig átírom a feliratban) nélkül nyomta. Talán csak megszokás kérdése. Remélem ez nem fog az utolsó évad hátrányára válni.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi a pici spoilert, jó tudni :) Dzséjt, van abban valami, amit írsz, nekem is eszembe jutott hasonló. Lehet, hogy csak meg kell szoknom, és végül is még nem tudhatom, hogy mit hoznak ki belőle az írók.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Á, én az utolsó pár részt egyben megnéztem, izgalmas volt, szerintem kedv ide vagy oda, nézd meg őket hamar :)

Nálam valamivel bonyolultabb a film és sorinézős rendszer de majd az elkövetkezendő napokban nekiveselkedek annak a két résznek.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem rémlik, hogy hallottam volna ezt a nevet azelőtt

Dorina főleg a Barátok köztből lehet(ne) ismerős.

Az alábbi videón ő a pólós csaj.

 

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dorina főleg a Barátok köztből lehet(ne) ismerős.

Az alábbi videón ő a pólós csaj.

Köszi :) Azért nem ismerős, mert nem nézem a Barátok köztöt :)

 

Jaj már, ennyivel a premier előtt jöhetne már egy rendes trailer a Fringe-hez. Mondjuk más sorozatokhoz is, mert nemsokára indul a szezon.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt a büdös ***** ***** *** **** ** * ******* bakker ... áááááááá

 

Most értem a 24 8. évadának, így az egész sorozatnak a végére. Hát emberek, ez...... áááááááá!

 

Nagyon remélem, hogy lesz abból a 24 mozifilmből valami!!!!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én a 24 második évadának kb. az ötödik részénél elakadtam. Azóta se folytattam...

Velem ugyanez történt a negyedik évad első pár része után. Bár hozzáteszem nekem addig nagyon tetszett és az első három évadot alig tudtam "letenni". De a negyedik már nem tetszett és semmi késztetést nem érzek, hogy valaha is folytassam...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nyilván nem tetszhet mindenkinek, de én mindig is nagyon szerettem.

Itt mindenki jól tudja, milyen FANATIKUS! rajongója vagyok (igen még most is, hiába ért véget már több mint egy éve) a LOST-nak, a 24 mindig is csak egy paraszt-hajszállal maradt le mögötte... és most hasonló ürességet érzek, hogy vége lett, mint anno a LOST-nál, habár annyira nem euforikus a hangulat, de hasonló.

 

Kíváncsi vagyok mit fogok érezni a Chuck végénél, mivel az nálam a harmadik favorit! :) ... bár alapvetően más természetű és hangulatú a Chuck mint a fent említett másik két sorozat, de akkor is :P:)

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Velem ugyanez történt a negyedik évad első pár része után. Bár hozzáteszem nekem addig nagyon tetszett és az első három évadot alig tudtam "letenni". De a negyedik már nem tetszett és semmi késztetést nem érzek, hogy valaha is folytassam...

 

Pedig jó lenne ha éreznél. Nagyon jó mind főleg a hatodik évad.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én a 24 második évadának kb. az ötödik részénél elakadtam. Azóta se folytattam...

A 2. évad kicsit lassan indul be (a 2x09 környékén), de utána hozza az "elvárt" színvonalat. Kár feladni 3-4 nyugisabb rész után. Nálam a 7. és az 5. évad a favorit, úgyhogy szerintem adj neki még egy esélyt, hátha te is rákapsz. :)

 

Nagyon remélem, hogy lesz abból a 24 mozifilmből valami!!!!

Nekem is ez volt az első reakcióm a 8. évad után. Elég befejezetlennek tartom a végét...

8. évad spoiler

 

Lényegében ugyanott tartunk, mint a 6. évad végén. Jack-et körözik a hazájában, amit számtalanszor megmentett, és magányos vándorként bujkál. A 24 pont nem az a sorozat, amire jellemző a happy end, de nem ártott volna, hogy kicsit több lezártságérzet maradjon az emberben.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sky: A 24ben nincsenek hullámvölgyek. :D egyformán jó az összes rész. :)

Ody: nézd tovább! Látod a reakciókat. :)

Oldie: Érdemes a 3. évad után egy kis pihit tartani, hogy aztán új ledülettel indulhass neki. Bár a 3. évad vége iszonyú durva, szal nem lesz könnyű abbahagyni.

Riddick: én is nagyon remélem, mert ezt MUSZÁJ folytatni.

 

8. évad vége spoiler:

 

Nem hittem volna még annó, hogy megint ilyen véget kap, hogy menekülnie kell. Szegény Jack ennyi mindent megtett az országért, és megint rohanhat. Hát remélem kap egy olyan véget, hogy megérdemelten kitüntetik vagy visszavonul, depersze ez a vég még mindig jobb mintha hősiesen meghalt volna, mert akk tökön bököm magam... :)

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon remélem, hogy lesz abból a 24 mozifilmből valami!!!!

Én is, de mostanában nem igazán van hír róla.

 

Velem ugyanez történt a negyedik évad első pár része után. Bár hozzáteszem nekem addig nagyon tetszett és az első három évadot alig tudtam "letenni". De a negyedik már nem tetszett és semmi késztetést nem érzek, hogy valaha is folytassam...

A 4. évad eleje nekem se jött be, nem szerettem nézni, de aztán valahogy a 8-10. rész környéke után változott a véleményem, utána megint alig bírtam abbahagyni, és a végén jobban tetszett, mint az 1. évad.

 

Sky, amit a 8. évad végéről írtál spoilerben, olyan érzésem nekem is volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A 4. évad eleje nekem se jött be, nem szerettem nézni, de aztán valahogy a 8-10. rész környéke után változott a véleményem, utána megint alig bírtam abbahagyni, és a végén jobban tetszett, mint az 1. évad.

 

Hm... ez jól hangzik. Na akkor a tizedik részig majd kiprobálom, hátha nálam is átlendül.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hm... ez jól hangzik. Na akkor a tizedik részig majd kiprobálom, hátha nálam is átlendül.

Remélhetőleg igen. Ha pedig nem, végül is pár részről van szó, így nem veszítesz sokat, ha megnézed :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A spanyolok ebből a szempontból nagyon magyar barátok. Az Odaát sorozat 2. és 3. évada náluk megjelent szinkronosan, nálunk meg sem jelent egyáltalán. A 3. évad évekkel azelőtt már kapható volt náluk, mint ahogy itthon a TV leadta volna.

Ezt nem is tudtam. :o

Azt tudom, hogy a tv-ben sokáig csak az 1-2. évadot ismételgették különböző csatornákon, a 3. pedig a spanyoloknak hála került fel a netre szinkronosan még a hazai adásba kerülése előtt. DVD-n pedig csak az elsőt adták ki nálunk (USA-ban a 6. évadot adják ki idén, ami azért vicc).

Tehát akkor, ha jól értem a spanyoloktól meg lehet rendelni a 2-3. évadot magyar szinkronnal?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tehát akkor, ha jól értem a spanyoloktól meg lehet rendelni a 2-3. évadot magyar szinkronnal?

A 3.-at biztosan: http://www.dvdgo.com/dvd-sobrenatural-tercera-temporada-completa/1303316/128163

A 2.-nál nincs kiírva, de ebben a leírásban szerepel: http://www.index-dvd.com/dvd-sobrenatural-temporada-2-8550.html

 

Viszont a 3. évad fent van a vaterán is: http://zene.vatera.hu/film/dvd/tv_sorozat/supernatural_odaat_3_evad_magyar_szinkron_1473795005.html

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi! :)

 

Gondolkozom, hogy megvegyem-e, mert a hazai kiadásra már nem igazán érdemes várni. Mondjuk szép ára van, de nem ez a habozás oka.

A 2. évad nincs fent a vaterán? Ami azt illeti, külföldről még soha nem rendeltem, így nem tudom, hogy működik a dolog. :|

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.