Ugrás a kommentre

Sorozatok


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Castle 4x01. Jó kezdés volt, kevésbé humoros (ami az előző rész után érthető), inkább agyalgós, Kate helyzetét tárgyalós.

 

Először is, mikor megláttam Josh fejét, majdnem kinyomtam a lejátszót. Mondom magamban, ha még egy évadot végigszerencsétlenkednek ezzel az abszolúte felesleges karakterrel, akinek egy komplett évadon át se szerepe, se különösebb jelenléte nem volt, én befejezem a Castle-t. Szerencsére később kiderült, hogy szakítottak. VÉGRE! Egy évaddal ezelőtt kellett volna, de jobb később, mint soha. :)

Kate ellenben lassan megérdemelne egy baromi nagy maflást. Ez már a negyedik évad, ha be akarják érni Chuckot és Sarah-t, már az esküvőt kéne tervezniük. A csaj meg inkább tagadja, hogy hallotta, amit Castle mondott neki. Pedig az évadzáróban pont ő akart kicsikarni belőle egy vallomást. Most megkapta, erre süket fülekre talált. Rick helyében én feladnám. Sarah-t Chucknak könnyebb volt meghódítania, pedig ő egy lúzer volt, és szupersármos szuperkémek voltak a riválisai. Castle ellenben maga a főnyeremény, a legnagyobb ellenfele pedig egy lótifuti zsaru, meg egy sosem ott lévő orvos volt. :D Mellesleg annyira nyilvánvaló volt, hogy Kate mindenre emlékezett, hogy már én égtem az írók helyett, hogy ezt a sablont (is) felhasználták. Igazán bepróbálkozhatnának már valamivel, ami kicsit kiemeli ezt a sorozatot a sablonok hadából. Mondjuk mixelhetnék kicsit azokat a sablonokat. Mert Kate és Castle, Ryan és Esposito már kezd kevés lenni a humorukkal. Az előző évad vége jó felé indult, tökösség jeleit mutatták, mikor megölték Montgomery-t. Na mindegy, majd meglátjuk.

Az új főnök olyan, mintha Mrs. Palmert pályát változtatott volna. Mikor megláttam, reflexszerűen Bauert kiáltottam. Kíváncsi vagyok, írnak-e majd erre poént, én nem hagynám ki. Castle úgyis szeret sorozatokra utalni, elereszthetne a főnöknéni jelenlétében egy 24-est.

Tetszik, hogy Alexis kinyilvánította, hogy nem tetszik neki az apja akciói. Vártam már egy ilyen konfliktust a családi idillbe, remélem, az epizód végi békülés csak ideiglenes volt, és Alexis és Rick kapcsolata kicsit megromolhatna.

Összességében tehát tetszett a rész, hozta a szokott minőséget, de ha most megint egy évadon át vergődnek Castle és Kate között, megbuggyanok. A Bonest azért untam meg, mert sose mozdult előre, ne kövesse már ezt a Castle is.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hosszupuskán elvileg Alias fordítja. De már van hozzá angol felirat, ha az is jó. :)

Köszi, majd figyelni fogom :) A mostani résznek még nem sikerült a végére jutnom, de ma még végignézem. Elvileg.

 

Van Castle???????????????? Na ne bazzz már. :D Hol voltam én eddig? :pfff: Magyar felirat is van már?

Pedig alig másfél-két hete beszéltük, hogy most kezdődik :) Magyar még nincs.

 

Jó ez a Chuckos kép, már várom, hogy lássam is :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig alig másfél-két hete beszéltük, hogy most kezdődik :) Magyar még nincs.

 

Jó ez a Chuckos kép, már várom, hogy lássam is :D

Figyelmetlen voltam. :) Szerinted mikor lesz felirat?

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Doctor Who a 4. évadot záró duplarész előtt.

Nagyon rövidnek tűnt ez az évad, és bár itt is jelen voltak a kimagaslóan jó részek, azt hiszem azért ez a leggyengébb évad számomra is, mert volt benne 3 gyengus rész, és számomra a 4 évadban összesen volt 4 rész. Ettől függetlenül el sem bírom képzelni mi lesz itt a zárórészben, mert nem semmi szereplőket hoznak itt össze. :) Aztán meglesem a specialokat, és akkor kis pihi, mert októbertól adják majd szinkronosan a Doki 5. évadját, és azt megvárom, bár piszok nehéz lesz Matt-re várni.

s4-12-wal-02.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ezzel vége a Doctor hivatalos negyedik évadjának. (most jönnek a speciálok) és azt kell mondjam, ha a 3. évad vége zseniálisan lett megírva, akkor erre már szavakat sem találok. Nem hittem, hogy felül tudják múlni annak a végét, de sikerült.

 

Kicsit szomorú is vagyok, mert nagyon megközelítettük David végét. Még van pár rész...de hát...na minnd1, remélem Matt is felnő a feladathoz. A évad vége pedig OMG. már kezdtem azt hinni, hogy lesz évad Dalekok nélkül. De ahogy összehozták a Torchwoodot, SJSt, Roset, és mindenki mást, hát azt hittem elsírom magam, olyan jó volt együtt látni a nagy csapatot. Örültem, hogy Rose kapott egy doktort, de persze azért ez mégsem ugyanaz. És bár az elején kételkedtem Donna miatt, a végére nagyon megszerettem és kicsit megkönnyeztem a búcsúját. Na jó most nem is tudok többet írni róla, annyira tömény volt ez az utolsó 3 rész, főleg, hogy több évadra visszamenőleg is voltak benne utalások, szóval ennél jobban megírt részeket rég láttam. 10/10! drwho_journeysend.jpg

 

http://www.youtube.com/watch?v=Akb2hyw1aNg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rog, köszi a videót, pár dolgot azért értettem a szövegből (sajnos nem a lényeget, de sebaj :D). Áááá, és szombatonként nem vagyok itthon, csak este. Lassan fognak a szombaton eltelni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na elkezdtem a Doktort. A 2005 utáni újraindulás első évadának hetedik részénél tartok. Nagyon a határán vagyok, hogy fanná váljak, de ha ez igy fog menni akkor azt hiszem az is leszek :) Az első rész után mondjuk elképzelni se tudtam, hogy ez mi a jó fene lesz, de mostmár tükön ülve várok minden újabb epizódot. Rengeteg fantázia van benne és annyira egyedi, hogy gyakorlatilag semmihez nem tudnám hasonlítani.

 

kudar, Dei, Lok Durd: köszi, hogy írtatok róla itt, mert különben sosem vágtam volna bele :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rog, köszi a videót, pár dolgot azért értettem a szövegből (sajnos nem a lényeget, de sebaj :D).

Szívesen! Cassoneskac hátha feldob majd egy magyar feliratú verziót.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na elkezdtem a Doktort.

Váháhá még egy fan! :D ÉS hidd el Bomarr az első évad még semmi, így visszatekintve. Olyan helyekre kalauzol majd el a Doktor, hogy wow. A 9-10es duplarész után majd írj egyet, hogy hogy tetszett, mert azon behalsz. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.