Ugrás a kommentre

SW képregények


Coce_Plant

Ajánlott hozzászólás

  • 4 héttel később...
  • 2 héttel később...

Szerintem kaszálták. De ebben nem vagyok biztos. Lehet, hogy a Wart még kiadják, feltéve ha lesz még jövőre a lap.

Én nem örülök neki, jó lett volna, ha több is kijön.

 

A Kepregenyneten fórumozók viszont nagyon örülnek neki. Egyszer volt ott egy pár élesebb szóváltásom pár taggal. Védelmembe vettem a Köztársaság képregénysorozatot és a Klónok Háborúja időszakát, valamint a Kotort és a Legacyt. Csak annyit mondtam, hogy a klasszikus generáció EU sztorijait már lerágott csontnak érzem, erre rögtön kijelentették, hogy szerintem a klasszikus trilógia sz*r és utálom, pedig ilyet egy szóval sem mondtam. Aztán meg lekezdtek olyanokkal jönni, hogy a Klónok Háborúja sz*r, mert unalmas és semmi másról nem szól csak, hogy egyik bolygót elfoglalják a másik után, meg politika van benne. És mikor azt mondtam, hogy szerintem a Klónok Háborújában igen is vannak zseniális történetek is, tiszta h*lyének tartottak. Egy másik srác szerint meg csak az az igaz Star Wars, amiben benne van Luke Skywalker, Darth Vader, Han Solo..stb, tehát csak a klasszikus trilógiához köthető történetek. És kijelentette, hogy minden más sz*r, egy igazi rajongó csak a klasszikust szereti. :roll:

És még azt is tudni vélik ezek az ostobák, hogy ez generációs különbség, vagyis csak a fiatal kis senkik imádják a klasszikus trilógián kívüli világot az igazi öreg motoros rajongók az igazik, akik csak a klasszikust szeretik.

Tiszta h*lyék, én mondom, és az egyikük még úgy jártatja a p*fáját, hogy saját bevallása szerint nem SW rajongó, de azért tudja, hogy mi az igazi SW.

Ki nem állhatom az ilyen *d*ótákat. Ezek olyan Quarron szintű h*lyék.

Bocs a kifakadásért, egy kicsit hosszú lett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bocs, hogy értetlenkedek, de ki az a Quarron ?

Quarron a starwars.hu fórumának egy színfoltja volt (vagy még az is, nem tudom, aktív-e még), természetesen pejoratív értelemben. Állandóan, a nap 24 órájában szidta az ep1-2-3-at, de a lehető legidiótább, azon a bicskanyitogatós módon. És a leglogikusabb, legszilárdabb véleményeket is félresöpörte. Részben neki köszönhető ennek a fórumnak a léte. Miatta jöttek el az itteni ősfórumozók onnan.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Quarron a starwars.hu fórumának egy színfoltja volt (vagy még az is, nem tudom, aktív-e még), természetesen pejoratív értelemben. Állandóan, a nap 24 órájában szidta az ep1-2-3-at, de a lehető legidiótább, azon a bicskanyitogatós módon. És a leglogikusabb, legszilárdabb véleményeket is félresöpörte. Részben neki köszönhető ennek a fórumnak a léte. Miatta jöttek el az itteni ősfórumozók onnan.

OFF

Tegyük hozzá, hogy Quarron tanár. :pfff::D

ON

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megvan a 82. szám.

 

 

 

A Birodalom Árnyai 1. része nagyon jó volt. Érdekes volt látni Luke-ot ilyen tépelődő állapotban.

Xizor hercegnek elég nagy szerepe lehet, ha rá bízzák a 2. Halálcsillaggal kapcsolatos logisztikai munkát. Csak azt nem értem, hogy Vader minek kell a szerződéskötésekhez. Boba jól átrázta IG-88-at. Viszont úgy tűnik a Slave 1 kilőtte IG-88 hajóját, akkor most neki annyi? Pedig a SotE videójátékban Dash Rander összecsapott vele.

 

A Régi Köztársaság Lovagjai is elég jó. Most úgy tűnik ez egy kisebb kaliberű történet lesz. Az a főmufti, aki ezt a bűnbandát irányítja elég érdekes alak. Gryph megint óriási volt a professzoros jelmezében. :lol: A végén Zayne belépője óriási lett. Most már kék fénykardja van.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

IG-88-ból több is van (négy vagy öt, azt hiszem).

Amúgy, a Shadow of the Empire-t érdemes elolvasni könyvben, sokkal jobban érthető, mint képregényben.

Már régóta szeretném a könyvet elolvasni, de sajnos elég nagy hiánycikk. Legutóbb 15000-ért láttam. Az nekem sok volt egy kicsit.

A könyvtárban meg állandóan kint van valakinél. Úgy látszik nagyon szeretik. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Abban aranyat rejtegettek, vagy mi?

Nem :P

Láttam már 30 ezerért első kiadású Birodalom Visszavág könyvet is. Valamint pár hónappal később értesültem róla, hogy megvették ilyen áron.

Találkoztam már a Shadowwal partner bolti listán nagyon baráti áron, majd utánanézek Revan ;)

Szerkesztve: - Darth_Phobos
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem :P

Láttam már 30 ezerért első kiadású Birodalom Visszavág könyvet is. Valamint pár hónappal később értesültem róla, hogy megvették ilyen áron.

Találkoztam már a Shadowwal partner bolti listán nagyon baráti áron, majd utánanézek Revan ;)

Köszi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Birodalom árnyai 1. része egész jó lett, sőt kifejezetten tetszett, pedig korábban már olvastam a HálóZsák-on is. Ellenben a KOTOR viszont ezúttal nagyon gyengén muzsikált. Engem legalábbis ez a jelenlegi szál kicsit sem kötött le, remélem a jövőben izgalmasabb lesz...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

- Off

"Quarron a starwars.hu fórumának egy színfoltja volt (vagy még az is, nem tudom, aktív-e még), természetesen pejoratív értelemben. Állandóan, a nap 24 órájában szidta az ep1-2-3-at, de a lehető legidiótább, azon a bicskanyitogatós módon. És a leglogikusabb, legszilárdabb véleményeket is félresöpörte. Részben neki köszönhető ennek a fórumnak a léte. Miatta jöttek el az itteni ősfórumozók onnan."

 

Ez így van...lényegében Professzor Quarronnak (és tanítványainak, mert volt neki) köszönhető ez a fórum. Olyan bicskanyitogató stílusa volt, hogy Ody hidegvizzel borogatta magát az én válaszaimat meg rendre törölte a moderátor annyira durvák voltak. Jaj a régi "szép" idők. :cool:

- On

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó a Birodalom Árnyai is. Legalább a jobbik sztorit adták ki a klasszikus generációhoz kötődő EU képregények közül.

De ne nagyon térjenek vissza később a Luke, Leia, Ha sablonhoz.

A Régi Köztársaság Lovagjait nagyon szeretem, örülök, hogy tovább megy. Jó lenne, ha már a maradék részeket mind leadnák, de félek tőle, hogy a jövő SW magyar képregények megjelenése erősen bizonytalan. Egyébként kész csoda, hogy ilyen "hamar" megjelent, a februári Pókember még nincs kint, és a Semicesek inkább preferálják a Pókember hamarabbi megjelenéseit.

A Hagyatékot jó lett volna folytatni, kíváncsi lettem volna mi történik. Remélem legalább a Wart kihozzák.

Még a Dark Times-ra is kíváncsi lennék, de sokkal jobban érdekel a Knight Errant és a The Old Republic, főleg ez a Lost Suns sztori.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.