Ugrás a kommentre

Harry Potter


Milandra

Ajánlott hozzászólás

Akkor most van mivel eltöltened a szülinapodig hátralevő időt :)

Hát ja, főleg, hogy alig két óra van addig hátra (halálpontosan három óra és hét perc) :D Szerintem addig már e nélkül is elütöttem volna az időt. De még nem kezdem el, mert egyrészt, újra akarom olvasni az előzőeket, másrészt, jelenleg még egy másik könyv közepén járok. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Olvasom a HP7-et (közben meg megvettem az 1-2-t, úgyhogy ha végzem, elkezdem az egészet elölről), most jön a Roxfort ostroma. De lenne egy kérdésem. Hogy a bánatba, meg mikor jött rá Potter, hogy Hugrabug kelyhe horcxrux? Az egyik fejezetben még gőzük sem volt, mi lehet a medáll, a napló és a gyűrű mellett még horcxrux, de a Lestrange széfjében Harry már céltudatosan azt kereste, társainak is elmondta, hogy néz ki, és tudta, hogy az a horcxrux. Néhány fejezetet félálomba olvastam (hiába no, letehetetlen :love:), szóval lehet, hogy figyelmetlen voltam, de visszaolvasva sem találtam rá a válaszra. A neten meg nem szívesen kutakodnék, nem ám itt pár fejezettel a vége előtt lelövök magam előtt véletlen valamit :rock:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem olvastad a 6. részt, azért nem tudtad :hehe:

A 6. könyvet nem olvasóknak spoiler, Dzséjtnek magyarázat mi is volt az:

Spoiler:

A fiatal Voldemort anno megölte az igazi tulajdonosát és rákente a gyilkosságot a házi manóra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem olvastad a 6. részt, azért nem tudtad :D

De, olvastam, már csak az 1-2 az, amihez nem volt szerencsém :hehe: És emlékszem erre, de ebből még nem következik, hogy az egy horcrux. Ráadásul, ezt már a 6. könyvben tudta Harry, miért tellett másfél könyvbe, mire csak úgy beugrott neki (és kimaradt az a rész, hogy beugrott neki), hogy az mi lehet. Itt érzek egy lukat a sztoriban, mintha Rowling kifelejtette volna azt, hogy Potter ezt ki is következteti :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Itt érzek egy lukat a sztoriban, mintha Rowling kifelejtette volna azt, hogy Potter ezt ki is következteti :hehe:
Más nagyon nem lehet ami Hugrabugé volt. Voldemort a kelyhet anno megszerezte, így célszerű volt azt felhasználni a horcruxhoz.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Más nagyon nem lehet ami Hugrabugé volt. Voldemort a kelyhet anno megszerezte, így célszerű volt azt felhasználni a horcruxhoz.

De Potter hogyan jön rá? Voldemort elég termékeny életet élt, sok mást is felhasználhatott volna, de nem is ez a bibi. Hanem az, hogy az egyik fejezetben még gőzük sincs, mi lehet még horcrux, a következőben meg már tényként kezelik, hogy az bizony horcrux és ott van, ahol van. Nincs átmenet, nincs meg a megvilágosodás pillanata. Vagy legalábbis én lemaradtam róla :hehe:

Spoiler:

Egy jelenet, amiben Harry észbe kap, hogy hát a merengőbe ő látta, amint Voldemort ezt és azt csinálta ezzel és azzal a cuccal, így meg kéne nézni, hátha azok a cuccok azok, amiket keresnek. Nem, az van, hogy egyik pillanatban még tanakodik, mi lehet az, amit Voldi Lanstrange-dzsel széfbe dugatott (tudja, hogy horcrux, csak azt nem, pontosan mi az), a következőben meg már pontosan tudja, hogy az bizony a kehely és csak is az lehet Lanstrange széfjében, más nem.

 

Mondjuk eddig az egész könyvvel kapcsolatban van egy ilyen "nyuszi a kalapból" érzésem.

 

Mondjuk Potter is jó fej, bevetették magukat a Roxfortba, de Ronékkal még elfelejtette közölni, hogy rájött, mi az ismeretlen horcrux, alias Nagini. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most hogy így mondod, utánanéztem ennek és tényleg előtte nem sokat tudnak a kehelyről.

A nyuszi a kalapbólt érzek én is a 7. könyv iránt, valahogy nem kerek lezárás, de majd ha elolvastad, majd írj róla :hehe:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A 6. könyv nagyrészt arról szól, hogy Dumbledore megmutatja Voldemort jellemét Harry -nek. A gyűjtőszenvedélyét, meg, hogy horkruxokat akart csinálni. Csak össze kellett rakni a kettőt. Harry meg szokás szerint elbizonytalankodta az elejét, ennyi történt.

 

 

Naginiről szólt nekik, úgy emlékszem. Legalábbis amikor SPOILERt megkéri kígyó-ügyben, akkor ott van, hogy Ron és Hermione is tud róla, csak lehet, hogy nem lesznek éppen kéznél.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak össze kellett rakni a kettőt.

Igen, csak az összerakás nincs benne a könyvben, ezt magyarázom. :D

 

Naginiről szólt nekik, úgy emlékszem. Legalábbis amikor SPOILERt megkéri kígyó-ügyben, akkor ott van, hogy Ron és Hermione is tud róla, csak lehet, hogy nem lesznek éppen kéznél.

Ez így van, vagyis, így hiszi, mert valójában nem szólt nekik.

Spoiler:

Amint meglátta, hogy Nagini és a másik horcrux hol van, minden magyarázat nélkül indultak a Roxfortba (azaz, előtte Roxmortsba, ami megint egy ritka okos húzás volt Pottertől... hiába, nem az esze miatt lett hős :P). Onnantól kezdve meg egy perc nyugtuk sem volt, és Potter egyszer sem mondta el Ronnak és Hermionénak, hogy Nagini is horcrux. Úgyhogy nagy mázli, hogy elmondta Neville-nek.

 

Amúgy befejeztem, a vége nagyon jó volt. Filmben baromira nem így lesz megvalósítva, azt már most tudom (egyelőre elképzelésem sincs, hol lehetne ezt a sztorit ketté vágni. Talán a bankba történt betörés után lenne érdemes elzárni az első felet). De még bővebben nem nyilatkoznék, egyelőre emésztgetnem kell. Tetszett is, meg nem is, a nem is a fenti "nyuszi a kalapból" miatt van, ez a lyuk a sztoriban zavar. De lehet csak még nem kombináltam ki magamba rendesen a dolgokat. Holnap majd megnézem az első film, aztán nekiülök az első könyvnek. A vastagságát elnézve, nem fog sokáig tartani elolvasni :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt, mivel nem írtad, így megkérdezném, hogy szerinted

Spoiler:

Neville hogy tudta kihúzni a Süvegből Griffendél kardját, ha az közben Ampóknál volt, mert lenyúlta a Gringotts-ban? :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt, mivel nem írtad, így megkérdezném, hogy szerinted

Spoiler:

Úgy, ahogy Potter a Titkok kamrájában. A kard csak egy igazi Griffendéles húzhatja ki a süvegből, és ez ellen az idióta Ampók sem tehetett, hiába vélik úgy a koboldok, hogy az általuk készített cuccok a koboldoké. A kard ellenvéleménye döntő volt. Ez szerintem elég egyértelmű. És a Titkok kamrájából is Bumbledor irodájából teleportálta magát a kard a süvegbe.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Spoiler:

Tök mindegy, a lényeg, hogy volt valahol és nyilván nem a süveg szövetei között lapult. Mivel a Teszlek Süveg is Griffendél Godric tulajdona volt, így nem meglepő, ha a két kütyü között kapcsolat van. Ha nem így lenne, Fawkes azonnal vihette volna akár a kardot is, nem a Süveggel fáradozott volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez tök jó, erre még így nem is gondoltam.

Spoiler:

Eddig úgy voltam vele, hogy a süveg egy nagy zanzárbőr szerű (csak Griffendéleseknek) olyan tárgy, mint Hermione-nak volt a táskája, hogy sok minden belefért :D

Viszont ez a teleportálós elmélet tetszik :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Spoiler:

Bár a könyvet még nem olvastam, nekem főleg a film miatt tűnik a Süveg teleportációs közvetítő közegnek. Ott a kard materializálódik egy szép effekt keretében (a könyvben mondjuk még nem tudom, hogyan van ez leírva, de napok kérdése, és megtudom :D). És végül is ezt az egy logikus magyarázatot látom arra, hogyan kerülhetett Neville kezébe a kard, ha egyszer Ampók ellopta. Képzelem, milyen pofát vághatott a kis genyó. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt: Harry-nek kivételesen igaza volt hogy nem egyenesen Roxfortba hoppanáltak, ugyanis oda alapesetben nem lehet hoppanálni :P

Nem is oda gondoltam, hanem mondjuk a környék több ezer hektáros lakatlan placcára, ahol nem szólalnak meg szirénák :D

Spoiler:

Tudta Voldemorttól, hogy be sem teheti a lábát Roxmortsba, hát hová hopponál? Naná, hogy Roxmortsba! Ez ugyanakkora baromsága volt, mint mikor kimondta Voldemort nevét egy indulatos pillanatában, pedig Ron elég érthetően a tudtára adta, hogy az veszélyes dolog (Ron és Hermione helyében én nem varázsigével torzítottam volna el az arcát, hanem ököllel...). Ráadásul egy ideje már amúgy is tudjukkizett. Meg is itta a levét mindkét alkalommal. Szóval Voldemortnak egy dologban igaza volt, Potter életét felettébb sokszor menti meg a szerencse és a barátai, akik hajlamosak elhullani a hülyesége miatt (na jó, erre a számlára csak Dobby és Sirius írható fel).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt, neked mi a véleményed

Spoiler:

a Halál Pálcájáról és Voldemort legyőzéséről? Nem régiben volt egy kis vita róla a Könyvek topicban (#18-tól kezdődően) és kíváncsi lennék a véleményedre.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én nagyjából úgy vélem, ahogy te.

Spoiler:

Ha nincs Voldemort kezében a Pálcák Ura, amit előzőleg Harry elbitorolt Dracótól, akkor Harry belehal az Avada Kedavrába. Az ok egyszerű: Harry nem volt jobb varázsló az átlagnál (ezt pont a hetedik könyvben kétszer is igazolják, egyszer Piton, egyszer Dumbledore által, de a könyvek végig számtalan példát hoznak), sok évfolyamtársa jobb volt nála, elég csak Hermionéra gondolni. Harry sok varázslattal nem boldogult túl jól (aminek később kárát is látta), sok mindent nehezen tanult meg. Nem volt éppen az év tanulója. Szóval, hogyan győzhette volna le egy olyan helyzetben Voldemortot, amikor nincs meg az ikerpálca és az őt gazdájának tekintő szuper pálca előnye? Kétféleképpen: sehogy és dehogy. Először is csak az ikerpálcák összekapcsolódása mentette meg (és az is ugye csak addig, míg az előzőleg meggyilkoltak visszhangjai vagy mi a csudái feltartóztatták Voldemortot, különben már ott elesett volna), illetve a menekülés alatt is a pálca önállósította magát, és mentette meg gazdája irháját. Pont ez az, ami azt sugallja, hogy a pálcák nem csak eszközök. Még Dumbledore is mondta, hogy a pálcák egy olyan magas mágiájához volt szerencséjük, amit a legjobb pálcakészítők sem értenek, és valószínűleg nem véletlen dobálózott az öreg (és jóvátehetetlenül halott) professzor a tanul, választ, és egyéb, gondolkodást, életet sugalló szavakkal. A pálcák tehát többek, mint eszközök, valószínűleg egy mágikus életforma, mely szimbiózisba kerül a gazdájával.

Szóval, szerintem, ha nem az a helyzet áll fenn a nagyteremben, mint ami fenn állt, akkor Harry biza kis túlélőből nagy halott lett volna. :D De az a helyzet nem véletlen állt fenn! Eleve el volt rendeltetve, úgyhogy nem is történhetett volna máshogy. Körülbelül azóta tudni ezt, hogy kiderült, Trelawney-nak mégis van némi érzéke a jövendöléshez. És innentől, ha végiggondoljuk az eseményeket, látható, hogy minden úgy történt, hogy a nagyteremben a kulcspillanatban minden Harry malmára hajtsa a vizet. És ebben benne voltak Harry azon képességei is, hogy szembe mert nézni a halállal (a halál igazi ura lett), hogy Voldemort megmentette az életét azzal, hogy öntudatlanul horcruxot csinált belőle (hiszen ha nem lett volna az, Harry megint csak nem éli túl a halálos átkot), hogy Voldemortnál volt a Pálcák Ura, de igazából még az is, hogy Harry remek fogó volt. És a többi. De az egész már ennél is korábban meg volt írva, hiszen az sem véletlen, hogy pont Dumbledore, aki később Harry pártfogója lett, pont ő foglalkozott azoknak az ereklyéknek a felkutatásával, amik később Harry hasznára vállnak. Az sem véletlen, hogy a három ereklye pont a három kulcsember birtokában volt: a pálca Dumbledore-nál (a hencegésre keltő annál, aki nem henceg vele), a köpeny Potternél (a rejtőzést nyújtó annál, aki nem akar rejtőzni) és a kő Denemnél (a halálból visszahozó annál, akinek nincs kit visszahoznia a halálból és retteg is tőle). És persze az sem véletlen, hogy mind a három a megfelelő pillanatban került Harry tulajdonába, és mind a három valami módon a hasznára vállt: a köpeny óvta, a kő erőt adott neki, a pálca megkímélte. És ez csak néhány az előre elrendelt események hosszú láncolatából.

Tehát, Harry meghalt volna, ha Voldemort kezében nem a Pálcák Ura lett volna, ha Dracot Ron fegyverzi le, és a többi ha és volna. De ez a lehetőség sohasem következhetett be, mert minden úgy volt elrendelve, hogy végül csak és kizárólag Harry kerülhetett ki győztesen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, Harry Potter első kalandja is kivégezve. Szó se róla, a több, mint hétszáz oldalas hetedik rész után ez a háromszáz oldalt sem elérő (pedig én attól tekintek könyvnek egy könyvet :)) szösszenet hamar elfogyott. Látszik, hogy Rowling fejében már összeálltak a nagy történeti szálak, meg is alapozott, utalt is néhány későbbi eseményre, de még érezhető, hogy a részleteket nem mindenhol kalapálta ki. Például annak ellenére, hogy később Harry sebe mindig fájt, ha Voldemort a közelében volt, most csak hébe-hóba, minden rendszerességet mellőzve fájdult meg neki.

Ezen kívül úgy érzem, Rowling itt még nem is jött bele igazán az írásba, elég nagy léptekkel halad, mint sakkban a ló. Igaz, itt még a sztori is egy szálon fut, és kevesebb az esemény, de például a Mardekár elleni kviddics mérkőzés végkifejlete nálam megkapná a legbénább megoldás díjat. A filmben szebben megoldották, és később Rowling is szebben írja meg a meccseket (annyira szebben és hosszabban, hogy egy idő után már untam is :D).

A másik, egy kis elemi hiba. A filmben nagyon tetszett az az apróság, hogy mikor Mógus és Harry találkoznak a Foltozott Üstben, Harry kezet nyújt a professzornak, de az nem fogadja el. Érthető, hiszen elég kellemetlen hatással van rá Harry érintése. A könyvben viszont Mógus megrázza Harry kezét. Na már most, hogy-hogy nem égett meg Mógus keze, hisz Voldemort már benne volt? (Zárójelesen, Harry miért nem érezte meg Voldemortot, mikor szó szerint karnyújtásnyira volt tőle, de később a Roxfort évnyitóján már megérezte? Persze ennek gyakorlati hasznát értem, rá akarta terelni az írónő a gyanút Pitonra, csak így a sebhely működése kissé illogikussá vált.)

Mondjuk így, hogy megragadta Potter kezét, legalább következetes a könyv vége, mikor újra megragadja, és nem érti, mi történik vele. A filmben ez elég furcsán jön ki, hogy az elején szándékosan nem fog kezet Harry-vel, a végén meg nem érti, mi történik vele. Közben elfeledte? :)

De mindezek ellenére tetszetős kis könyv, érdekes úgy olvasni, hogy mind filmben, mind könyvben tudom már, mi lesz a folytatás (bár lehet még érdekesebb lett volna, ha elhiszem, hogy Piton a csúnya gonosz ember, mert így sajnos nem vettem be :) Viszont figyelhettem, hogy Mógust milyen apróságokkal árulja el Rowling, és meg kell mondjam, volt néhány szép húzása). De kétség kívül, nem ez a legjobb része a történetnek, se történetileg, se a világ szempontjából (valahogy nem érzem túl jó bevezetőnek, elég kevés infót szolgáltat a világról), se szakmailag (a fent említett lóugrások és a részletek még ki nem dolgozottsága).

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De nagyon szakmailag elemzi ezt ön, író uram :)

 

Szerintem a sebhely azért fájogat rendszertelenül, mert Voldi még baromi erőtlen, gyenge. A vérszívásokig olyan nagyon gyenge volt, hogy Mógus nyugodtan parolázhatott Harryvel.

Arról nem is beszélve, hogy az ártatlan állat vére miatt Móguson csapódott le az átok, el-embertelenedett, el-Voldemortosodott tőle.

 

Amit meg az Ereklyékről fejtegettél az nagyon tetszik! Annyit hadd tegyek azért hozzá, hogy Harry igenis rejtőzködött néha. Kábé az egész hetedik könyvet végigrejtőzködi (hol köpennnyel, hol anélkül).

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De nagyon szakmailag elemzi ezt ön, író uram :D

Áááá... max palánta :) De ez inkább csak érzési elemzés volt, semmint írói.

 

Ami a kézfogót illeti, van benne valami. Lehet a vérszívás miatt nem tudott később hozzáérni Móguska Harry-hez (bár így a filmben még lükébben jön ki a dolog :) ).

 

Gyenge, Voldemort, de akkor miért érzi egyszer, máskor meg nem. Ráadásul pont akkor nem, amikor majdhogynem vele fog kezet, és pont akkor érzi, amikor teremnyi távolságra vannak egymástól.

 

Nem azt írtam, hogy nem rejtőzik, hanem, hogy nem akar rejtőzni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem egy mágikus sebhely, amihez foghatót még a varázsvilágban sem visel senki, nyugodtan viselkedhet inkonzisztensen. Annál is inkább, hiszen a hetedik részben kiderül, hogy Voldemort Harrybe helyezte lelke egy részét, ami nyugodtan "testet ölthetett" akár a sebhelyben is, így, épp úgy, mint a medálba helyezett Voldemort lélek, saját öntudata lehetett, így akkor fájhatott, amikor ő akart. Egy példa: lehet, hogy amikor Harry közel volt Voldemorthoz, a lélekdarab megérezte egykori gazdája közelségét, és egyesülni akart vele, ezért érzett Harry fájdalmat. Amikor azonban a Foltozott Üstben találkoztak, talán a Harryben lakozó lélekdarabnak nem volt elég ideje felismerni a volt gazdáját, mert akkor érezte először 10 év után újra. Aztán amikor ismét találkozott Mógus és Harry, akkor már ezzel nem volt gond.

Bár ezzel a Voldemort közelsége = sebhely fájás dologgal az a nagy baj, hogyha konstans lett volna, akkor Harrynek minden SVK órán fájt volna a sebhelye, ami akaratlanul is gyanússá tette volna Mógust.

 

Úgyhogy szerintem inkább arról van szó, hogy a) Rowling következetlen volt b) a sebhely meg szeszélyes. :)

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.