Ugrás a kommentre

Harry Potter


Milandra

Ajánlott hozzászólás

  • 6 hónappal később...

http://www.guardian.co.uk/film/2009/mar/13...rry-potter-film

 

Elkeserítő kritikát kapott a Harry Potter sorozat már elkészült hatodik része egy chicagói tesztvetítésen.

 

A javarészt rajongókból álló ezerfős közönség szinte száz százalékban csalódottan távozott a vetítésről, és a kiosztott kérdőíveken igencsak kritikus megjegyzéseket tettek. A legtöbbek nézőnek az volt a baja a Félvér herceggel, hogy túl romantikus, sőt már-már nyálas, hogy a pár lát ványos párbajjelenettől eltekintve unalmas, és valójában nincs sok köze a regényhez.

 

– Érthetetlen, miért fordítottak ennyi figyelmet a kamasz szerelmekre, miközben maga a történet elsikkadt – írta az egyik értékelő. Másoknak a kihúzott, illetve beírt jelenetekkel volt gondjuk. J. K. Rowling, a hihetetlen sikerű Harry Potter-könyvsorozat szerzője tökéletes történeti ívet épített fel a hét kötet során, ám ez azzal járt, hogy kötetről kötetre egyre hosszabbak lettek a részek. A hatodik részből már jelentős elemeket kellett kihagyni, hogy beleférjen a filmbe, ám sokak szerint épp a legfontosabb elemek maradtak ki. Ugyanakkor az érthetőség miatt átkötő jeleneteket írtak bele, amik erőteljesen kilógnak a történetből.

 

– Szinte elaludtam rajta, nagyon csalódott vagyok. Nem értem, a szerző hogyan engedhette, hogy ezt tegyék a művével – mondta egy néző.

 

– Még szerencse, hogy van egy fél évük a bemutatóig, így lesz idejük újra vágni az egészet – írta egy harmadik kritikus tesztnéző, aki nem érti, hogy az előző öt rész egyre emelkedő színvonala után hogyan sikerült egy ilyen unalmas, és a sikerhez méltatlan kulimászt összehozni. A tesztvetítés kudarca nem maradt visszhang nélkül.

 

Bár az ünnepelt szerző, J. K. Rowling állítólag áldását adta a forgatókönyvre, a kész filmet most soron kívül kívánja megtekinteni, és az sem lehetetlen, hogy újra kell vágni, és újraforgatni bizonyos részeket. Ez további csúszásokat okozhat a már eleve fél évvel eltolt, júliusra tervezett bemutatóban.

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hm... érdekes. Mondjuk nekem eddig se nagyon jöttek be a filmek, jobban szeretem a könyveket olvasgatni.

Amiben csalódtam a 7. rész elolvasása után.

Spoiler:

Tudjukki legyőzéséhez csak a 6-7. részben megismertek kellettek nagyjából. Így sok értelme a végkifejlett miatt nem igazán volt az első 5 könyvnek :) Azokat össze lehetett volna foglalni 1-2 könyvben is. Ezért én egy kicsit lehúzásnak éreztem a történetet, na de ez van :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

No ez nem túl jó hír így előzetesben, de remélem, nem lesz igazuk, akik ilyen negatívan nyilatkoztak, vagy tényleg vágnak a filmen.

 

Phobos, ezzel én nem értek egyet, szerintem nem csak az volt a lényeg, amit írsz, hanem az addig vezető út is, az összes karakterével, történeteivel, így lesz ez egy külön világ :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 10 hónappal később...
Dzséjt, ne vedd egyből támadásnak. Persze hogy szép teljesítmény, én csak annyit mondtam, hogy a filmek, na nem az összes, leginkább a 4,6 teljesen más mint a könyv. De legalábbis olyan kérdések merülnek fel a film után, amiket csak a könyv tud megválaszolni. Nem lehet egy 700 oldalas knyvből rendesen filmet készíteni, ezért is örülök,hogy az utolsó 2 részes lesz, talán nem hagynak ki semmi fontosat.

Örülök, hogy tetszik a HP, én is sokáig viszolyogtam tőle, aztán a HP3 film után döntöttem úgy, hogy muszáj elolvasnom őket, és azóta addikt vagy. Kismilliószor olvastam őket, most is ha van rá időm, a HP4et olvasom.

Nem vettem támadásnak, bár lehet oda is elkélt volna még egy smiley :D

Szerintem a 4-5 film sem tér el jobban a könyvektől, mint az első három. A négy semmiképpen, semmi lényeges nincs kihagyva. Az ötben se nagyon, a végkimenetel és a lefolyás ugyanaz, csak részleteiben vannak eltérések. Példának okáért, megmutattak olyan jeleneteket, amik a könyvben csak említve vannak, de ez a könyv korlátozottsága miatt van. A filmek nem ragaszkodnak Harry szemszögéhez, míg a könyvek az első fejezeteket leszámítva, igen.

A 6., ami talán a legjelentősebb változást kapta azáltal, hogy kimaradt a Roxforti csata, és, hogy Piton "lelepleződött". De az sem változtatott a történet irányán vagy folyásán, csak kicsit más megvilágításba helyezi az eseményeket. Amiknek viszont a végkimenetele tuti ugyanaz lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kudar: Szerintem épp a 6. film az, ami leginkább hasonlít a könyvre.

 

Ezt most nem mondod komolyan?

- Szerintem a filmnek egyetlen egy pozitívuma van, hogy jobban bemutatták, hogyan készítette el Draco a szekrényt, mert arról szinte semmi nem volt a könyvben Ennyi.

- Amúgy pedig egy tini-dráma lett belőle. Hol voltak ilyen sírások meg kiborulások a könyvben? (jó nyílván voltak, de nem erről szólt a könyv.)

- Mi volt az a rész, amikor Bella megtámadja az Odut? Főleg elég logikátlan miután a végén meg nem ölhetik meg Harryt mert Voldi parancsolta. Tök értelmetlen.

- Semmit nem tudtunk miért kell meginni a végén a tálból a folyadékot.

- Hogy került Draco pont oda a toronyba, ahol Dumbiék megérkeztek, és Harry majd pont nem avatkozik közbe..., ezért bénította le a könyvben.

- Azokról a kihagyásokról már nem is beszélve, amiket fel lehetett volna cserélni a tini cucc-cal. Hopponálás tanítás, sokkal sokkal több Voldi múltjából, hiszen arra épül az egész könyv.

- Amin még ki voltam akadva, hogy egyik kedvem szereplőm Lumpsluck, aki teljesen az ellentéte lett a könyvben leírtnak. Magas, hajas, bajusz nélkül...

 

De ez csak egy része a dolgoknak, amik tök értelmetlenek voltak és megmagyarázatlanul hagyták. Mint ahogy a 4ben: hogyan kapcsolódott össze Harry és Voldi pálcája, hogyan szökött meg Barty az Azkabanból... stb :D

 

Persze lehet ez szőrszálhasogatás, de már átírják a könyvet, akkor legyen értelme is.

Amik tényleg szóról szóra követik a könyvet az az első kettő film. Bár tényleg nem kellett volna CCnek rendeznie.

 

Ezen most hosszasan lehetne vitázni, hogy kinek melyik film tetszik, hiszem mindenkinek más. Én csak nem értem miért kell sokszor ennyire átírni. Nekem a 3. és az 5 film tetszett a legjobban, hangulatban és látványban is.

 

Dzséjt: ebben részben igazad van, de pl azért hagyták ki a 6. film végén a csatát, hogy a 7. végén nagyobbat üssön majd. És azért tették bele az az Odús b-romságot.

 

Mindezek ellenére így is imádom a HP filmeket. :D :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen a sok tini-baropmság nem kellett volna bele, hanem jobban rámehettek volna a horcrux vonalra, mert az szinte 0 volt a filmben, miközben tudjuk mekkora szerepük is van/lesz.

Akkor leszek nagyon mérges, ha ezeket majd a 7.-8. részben egyből tudni fogják Harryék. Meg hát magára a könyvre is jobban rámehettek volna, meg a Draco elleni nyomozásra.

A vége pedig csapni való volt. Se párbaj, se temetés.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem olvastam végig a hszeiteket (mert túl hosszúak :D ), de a HP filmek pocsékak, szerintem a legjobb lenne, ha mindet 1től1ig törölnék a világ adatbázisából és újra forgatnák...

Nem, nem 1től1ig, csak 2től6ig... Az egyes még jó, mert túl rövid a könyv, és ezért sikerült az egészet leforgatni... Szerintem az hiányzik belőlük leginkább, hogy csak a lényeget rakják bele, és szerintem a HP-kban fontos maga az átmenet is, hogy járnak órákra, meg mászkálnak a folyosókon, meg ilyenek...

 

(Persze ezután elolvasom a hszeiteket, hátha erre válaszoltok :D )

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

- Szerintem a filmnek egyetlen egy pozitívuma van, hogy jobban bemutatták, hogyan készítette el Draco a szekrényt, mert arról szinte semmi nem volt a könyvben Ennyi.

A könyvben ez egy akkora lyuk, mint egy ház. Ez tényleg jó, hogy beletették a filmbe.

 

- Amúgy pedig egy tini-dráma lett belőle. Hol voltak ilyen sírások meg kiborulások a könyvben? (jó nyílván voltak, de nem erről szólt a könyv.)

A könyv még nagyobb tini-dráma. Egyrészt, minden jelenet, ami a filmben benne van, benne van a könyvben is (és a film sem csak erről szólt, csak ez lett belőle felfújva, közben elfelejtve, hogy minden a könyvből van -> tisztára, mint az ep2 utálók, akik szerint az egész ep2 csak romantikázás). Másrészt, a könyvben Hermione léptem-nyomon kiborul (a filmbeli Hermione sokkal talpraesettebb), és olyan féltékenységi rohama van, amihez képest a filmben látottak csak szolid félreértések (pl.: a könyvben a madarak megtámadják és megsebesítik Ront, a filmben csak a falba csapódnak).

 

- Mi volt az a rész, amikor Bella megtámadja az Odut? Főleg elég logikátlan miután a végén meg nem ölhetik meg Harryt mert Voldi parancsolta. Tök értelmetlen.

Egy nagyon jó húzás, hiányoltam a könyvből. Az egész történetben elméletileg dúl egy háború, de hőseinket olyan ívbe kerüli el, hogy nem is érteni, mi olyan nagy szám ebben. Néha közberöfögik, hogy a 88. mellékszereplőnek, akiről talán valamelyik könyvben már meg is lett említve a neve, meghalt a testvére, anyja, macskája, aranyhala. De amúgy hőseinket nem éri el a háború. A filmben legalább ez benne van, kiélezték, hogy Harry, Ron és Hermione sincs biztonságban, pláne a Roxforton kívül. Amúgy meg, szerintem nem Harry-re, hanem a Weasley-kre utaztak. Nem véletlen csak azután robbantották fel, hogy Harry-t jó messzire csalták az Odútól.

 

- Semmit nem tudtunk miért kell meginni a végén a tálból a folyadékot.

Frászt nem, Dumbledore a filmben is elmondja, hogy a csapdák legtöbbje arra szolgál, hogy gyengítse a behatolót. Meg e nélkül is elég nyilvánvaló, hogy ez egy olyan csapda, ami elég nehezen áthatolható. Aki egyedül van, és úgy iszik belőle, az első korty után lemond a horcruxról. Ezt nem is kellett tovább magyarázni.

 

- Hogy került Draco pont oda a toronyba, ahol Dumbiék megérkeztek, és Harry majd pont nem avatkozik közbe..., ezért bénította le a könyvben.

Na, ez jogos, ez tényleg kárára lett átdolgozva. Bár bele lehet látni, hogy Harry három okból nem avatkozott közbe:

1) Azt hitte, Dumbledore simán elbánik a behatolókkal (pláne Dracoval).

2) Megígérte, hogy Dumbledore akármit parancsol, végrehajtja.

3) Befutott Piton erősítésnek (azért ez a harmadik, mert valószínűleg ebben bízott a legkevésbé :D ).

Draco meg azért lehetett ott, mert Piton oda küldhette. Ne feledjük, ő látta, honnan indultak (legalábbis, erősen sejthette).

 

- Azokról a kihagyásokról már nem is beszélve, amiket fel lehetett volna cserélni a tini cucc-cal. Hopponálás tanítás, sokkal sokkal több Voldi múltjából, hiszen arra épül az egész könyv.

Voldemort múltjáról valóban lehetett volna több. A hopponálllás tanfolyam viszont még a könyvben is felesleges volt, kár lett volna az uncsi részt felváltani a mókázással.

 

- Amin még ki voltam akadva, hogy egyik kedvem szereplőm Lumpsluck, aki teljesen az ellentéte lett a könyvben leírtnak. Magas, hajas, bajusz nélkül...

A jelleme nem változott, de a külleme az tényleg tök más. De hát nem ő az egyetlen, Mr. Weasley is eléggé más (nem szemüveges és kopaszodó, sőt, még csak ötvenesnek sem tűnik az első részekben). Ez azért betudható annak, hogy néha szükséges a változtatás, hogy egy karakter jól nézzen ki a filmen. Pl. Lumpsluck esetében Rowling elég aránytalan embert írt le (akárcsak Ubridge esetén, de őt speciel telibe találták :D ), amin azért ildomos volt változtatni. Mondjuk a bajsza maradhatott volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem, nem 1től1ig, csak 2től6ig... Az egyes még jó, mert túl rövid a könyv, és ezért sikerült az egészet leforgatni... Szerintem az hiányzik belőlük leginkább, hogy csak a lényeget rakják bele, és szerintem a HP-kban fontos maga az átmenet is, hogy járnak órákra, meg mászkálnak a folyosókon, meg ilyenek...

Lehet, de ez csak és kizárólag könyvben működik, filmben a második órára menetelt már unnánk. Ezt maximum egy sorozatban lehetne kivitelezni. Filmben nem, ez nem úgy működik, hogy hopp átteszek mindent, még azt is, mikor egy hét semmittevés történik. UNALMAS! A filmekben folyamatosság változatosság, sodrás kell. Különben mindenki megunja a felénél. Még te is. Könyvben lehet ilyet csinálni, mert a szöveg igen tág teret biztosít. Ugyanarról a folyosóról tízféleképpen írhatsz. Egyszer leírod, milyen a formája, másodszor, hogy mi díszíti, harmadszor, hogy milyen érzés átmenni rajta, negyedszer egy mondatban elrendezed, ötödszörre párbeszédet raksz bele, miközben átvonulnak rajta, és csak megjegyzed, hogy azon a folyosón vannak. Ebből az ötből három a folyosót írja le, és kettő cselekményében érinti, de mindig ugyanaz: a szereplők ötször mennek át rajta. Öt különböző megközelítése ugyanannak a helyszínnek. Filmben ez nem működne, mivel ott vizuálisan mivolta miatt, minden egyszerre zúdul rád. Filmen ez úgy nézne ki, hogy négyszer átmennek a folyosón, ötödszörre meg átmennek a folyosón és beszélgetnek közben. Csak ekkor már rohadtul nem vagy kíváncsi arra, miről beszélgetnek, mert meguntad azt a nyüves folyosót. Megoldás: egyszer átmennek a folyosón, miközben beszélgetnek rajta, majd egyszer még talán érinthetik. Persze ez egy leegyszerűsített példa, de gondolom, érthető. HP-s példánál maradva: a kviddicset már a második részben baromira untam, a negyedikben kifejezetten felnyögtem, mikor bejelentették, hogy egy egész kupa lesz (hál' isten, kivágták). Hozzá teszem, ez könyvben sem a legjobb, mert ott is uncsi, mindig azzal van vége, hogy elkapják a cikeszt, és az esetek nagytöbbségében a Griffendél kapja el a cikeszt (és a legtöbbször Harry kapja el a cikeszt). Uncsi volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Ron-Hermi siránkozások tényleg benne voltak a könyvben, de a Harry féle egyáltalán nem.

Amúgy a RonHermi páros cívódása meg sírása már a HP4ben elkezdődött, mm a filmben, amikor a bálon Hermi sírva rohant el. Már ott nem értettem mire ez a túlzás.

Szóval Harry Gini részeken voltam igazán kiakadva.

 

Hát azért én nem hinném, hogy Weasleyéket akarták elkapni, főleg hogy ott van egy rakat auror még, de itt is inkább az zavart, hogy semmibe vették a könyvet és beletettek egy olyan jelenetet, ami soha nem is volt. És tényleg rátamadtak Harryre, pedig nem lett volna nekik szabad...

 

A könyvekből meg azért megtanulhattuk, hogy Harry nem mindig fogadta meg Dumbi kéréseit és figyelmeztetéseit. :D

Szerintem ezért is bénította le a könyvben.

Szóval ha esélye lett volna rá, simán közbeavatkozott volna még a túlerővel szemben is, ahogy az a könyvben is megtörténet a kastély támadása után.

Amúgy meg hogyan tudott volna Dumbi bárkivel is elbánni, hisz majdnem a halálán volt. (erős túlzással)

Phobosnak igaza van hiányoltam a temetést is nagyon, és a Főnix énekét.

 

Az igaz, hogy Lump karaktere nem változott csak zavart, hogy ennyire megváltoztatták a külsejét, szóval egészen máshogy képzeltem.

Viszont Umbridge tényleg el lett nagyon találva. EGyik kedvencem, legalábbis a filmekben. :D

 

 

Kíváncsi vagyok hogy fog tetszeni a 7. kötet Dzséjt. Nagyon sokkoló volt számomra, ezért csak 1x tudtam elolvasni eddig. :D

De előtte mindenképpen olvasd el az 1-2-3at is. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt kevésbé, hogy a gyerekek mugli ruciba járnak, ezt én nem éreztem jó húzásnak, hiszen a könyvben is többször van szó róla, hogy a varázsvilág más ruhákat visel. (egyik legjobb példa a negyedik részben a világkupán, mikor az öreg varázsló hálóinget akar viselni a táborban.)

Na, erre külön figyeltem, és jelentem, a könyvben is viseltek a gyerekek mugli ruhát, a Roxfortban is. :D Már nem tudom melyik részben, de éppen miattad akadt meg rajta a szemem, hogy Harry a farmerja övébe tűzte a pálcáját.

A másik, azt a ruhazavarásosdit én eléggé nagy hülyeségnek éreztem. Persze vicces, de belegondolva abszurd. A muglik nem tudnak a varázsvilágról, nem fordítva. Sokan köztük élnek, és elég sűrűn meg is fordulhattak közöttük (hiszen mind a minisztérium, mind az Abszol út Londonban van, van emeletes buszuk, expresszük, és pl. Mordon is muglik közt él, hogy csak párat említsek). Ezek után nehogy már ne tudják, hogyan öltöznek a muglik. Legalábbis annyira ne, hogy ne tudjanak felismerni egy fürdődresszt, vagy hálóinget, amit megjegyzem, a varázslók is viseltek a könyvek folyamán. Ennyire nem volt elszigetelve a két világ egymástól.

 

A másik, amivel nehezen békülök, az Harry kék szeme, ami a könyvben hangsúlyozottan zöld szem. Ezek nem befolyásolják a cselekményt, de igenis valahogy nem olyan a hangulat, ahogy a könyv alapján lejött elöttem.

Ez mondjuk tényleg eléggé szemet szúró. A könyvben nagyon hangsúlyozzák, igazán rááldozhattak volna egy zöld kontaktlencsét. Bár nekem addig fel sem tűnt, amíg nem mondtad, és most sem zavar, de azért ilyen kis részletekre lehet nem ártott volna odafigyelni. Bár azt is hozzáteszem, Harry más ponton sem stimmel. A filmekben kifejezetten jól fésült, míg a könyv úgy írja le, hogy képtelen megbirkózni rakoncátlan tincseivel (hm... ez ismerős érzés :D ).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hozzá teszem, ez könyvben sem a legjobb, mert ott is uncsi, mindig azzal van vége, hogy elkapják a cikeszt, és az esetek nagytöbbségében a Griffendél kapja el a cikeszt (és a legtöbbször Harry kapja el a cikeszt). Uncsi volt.

 

Töltsd le a HP kviddics játékot gépre, hátha megszereted kicsit jobban. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Ron-Hermi siránkozások tényleg benne voltak a könyvben, de a Harry féle egyáltalán nem.

Amúgy a RonHermi páros cívódása meg sírása már a HP4ben elkezdődött, mm a filmben, amikor a bálon Hermi sírva rohant el. Már ott nem értettem mire ez a túlzás.

Szóval Harry Gini részeken voltam igazán kiakadva.

Ez aztán meg végképp benne volt a könyvben, sőt, Harry kifejezetten sokat agyalt Ginny-n és azon, hogy Ron miatt nem közeledhet hozzá.

A 4. részben a bálon sírásos elszaladás helyett üvöltözős elszaladás volt a könyvben. Hát nem nagy különbség :D

 

Hát azért én nem hinném, hogy Weasleyéket akarták elkapni, főleg hogy ott van egy rakat auror még, de itt is inkább az zavart, hogy semmibe vették a könyvet és beletettek egy olyan jelenetet, ami soha nem is volt. És tényleg rátamadtak Harryre, pedig nem lett volna nekik szabad...

Arról a rakás két szem aurórról (Lupin és Tonks, jó nagy rakás :D ) nem tudhattak a Halálfalók, hisz csak vendégek voltak. Harry-re meg csak tessék-lássék módon támadtak rá. Mikor egyedül kóvájgott a mocsárban, lazán megölhették volna akár lesből is (még van is egy jelenet, ahol lesnek rá, Harry meg háttal van, ott egy avada kedavra, aztán bájbáj kiválasztott). Szóval abban a jelenetben Harry volt a legnagyobb biztonságban.

A könyvhöz meg nem kéne olyan makacsul ragaszkodni. A könyvet könyvként, a filmet filmként kell kezelni. A két mű nem összeegyeztethető, közös vonásaik száma 0, így nem lehet elvárni az egyiktől, amit elvárhatunk a másikról. Egymástól teljesen függetlenül kell őket kezelni.

 

Kíváncsi vagyok hogy fog tetszeni a 7. kötet Dzséjt. Nagyon sokkoló volt számomra, ezért csak 1x tudtam elolvasni eddig. icon4.gif

De előtte mindenképpen olvasd el az 1-2-3at is. icon1.gif

A 3-at elolvastam :D Az 1-2 szerintem előtte nem fog beleférni, de a 7-et amint lesz pénzem, megveszem. Eszem ágában sincs kivárni a film mindkét részét. És ahhoz sincs kedvem, hogy félig film, félig könyv formájában lássam. Inkább elolvasom, hogy én is tudjak úgy nézni végre egy HP filmre, hogy előtte már olvastam a könyvet :D

 

Töltsd le a HP kviddics játékot gépre, hátha megszereted kicsit jobban. icon4.gif

Nem arról van szó, hogy nem szeretem, mert tetszik, jól kitalálták, csak unalmas, hogy mindig ugyanúgy végződik. Ha teszem azt, minden részben más és más nyert volna, mindig máshogy, akkor érdekesebb lenne. Pl. a filmet jól feldobták azzal - bár ez a vizualitás miatt előnye -, hogy behúztak a "színpad alá".

 

Ami nekem feltűnt még, hogy az 1. részen kívül se a könyben, se a filmben nem említik, nem látjuk a "mozgó" lépcsőket. :D

A második filmben még benne vannak a szeszélyeskedő lépcsők. Aztán átalakult kicsit a Roxfort :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez mondjuk tényleg eléggé szemet szúró. A könyvben nagyon hangsúlyozzák, igazán rááldozhattak volna egy zöld kontaktlencsét. Bár nekem addig fel sem tűnt, amíg nem mondtad, és most sem zavar, de azért ilyen kis részletekre lehet nem ártott volna odafigyelni. Bár azt is hozzáteszem, Harry más ponton sem stimmel. A filmekben kifejezetten jól fésült, míg a könyv úgy írja le, hogy képtelen megbirkózni rakoncátlan tincseivel (hm... ez ismerős érzés :D ).

Arról már ne is beszéljünk, hogy Dudley szőke... (Meg Legolas barna, de az nem ide tartozik... :D )

 

 

Töltsd le a HP kviddics játékot gépre, hátha megszereted kicsit jobban.

 

Nekem meg volt eredetiben, de már nem tudom hol van... Ritka, hogy egy játék meg van nekem eredetiben...

Szerkesztve: - Jinx Lumos Joke
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Harry más ponton sem stimmel. A filmekben kifejezetten jól fésült, míg a könyv úgy írja le, hogy képtelen megbirkózni rakoncátlan tincseivel (hm... ez ismerős érzés :D ).

Ezt már én is megjegyeztem egyszer valahol :D

 

Tényleg sok minden másképp mutat vásznon, mint leírva könyvben, ezért kellenek a változtatások, ez tény. Viszont még így is van olyan, amit nagyon nehezen fogad el az ember :D

Nekem kifejezetten hiányzik az 5. filmből Lily a Piton-féle visszaemlékezésből, a legutóbbi filmből pedig Voldi. Sajnos keveset volt szó róla, és a miatt is rossz érzéseim vannak, hogyan tudják meg, milyen tárgyakból lett horcrux. Ez egy nagyon kényes pontja lesz a folytatásnak. Dumbi örökségeit még megoldhatják a következőben, a könyvet, stb. Utólag belegondolva, a temetés talán nem is hiányzik annyira, mivel a 6. rész legjobb része volt a pálcafeltartós jelenet, és azután talán sok lett volna még egy hasonló. Ezt hagyhatták volna ki a temetés kedvéért.

No és szerintem Piton nagyjelenetét elcs*szték a filmben, az itt is, ott is szerepelt, csak nem tetszik a filmes verzió.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arról már ne is beszéljünk, hogy Dudley szőke...

Akárcsak Petunia néni.

 

Ha jösz (és én is megyek) a következő talira odaadom az 1-2-7-et :D

Sajnos nem biztos, hogy tudok menni. :D De ha véletlen összejön, és addig nem vásároltam fel őket, akkor szólok :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem kifejezetten hiányzik az 5. filmből Lily a Piton-féle visszaemlékezésből

Nekem ott Piton baromira unszimpatikussá vállt. Azért már én is átkokkal szórtam volna meg.

 

Dumbi örökségeit még megoldhatják a következőben, a könyvet

Most vagy kimaradt valami, de ilyen mintha nem is lett volna a 6. könyvben. Volt a sirató ének, a duma a gyenguszon (apropó, Billt de baromi jól kispórolták a filmekből, amikor először olvastam róla a könyvben, csak pislogtam, mi ez az egy plusz Weasley, ráadásul elég aktív is; aztán láttam csak meg, hogy azért a képen a 3. filmben ő és Charlie is szerepel)... szóval sirató ének, a duma a gyenguszon, aztán temetés, de örökség nem rémlik. :D

 

a legutóbbi filmből pedig Voldi. Sajnos keveset volt szó róla, és a miatt is rossz érzéseim vannak, hogyan tudják meg, milyen tárgyakból lett horcrux. Ez egy nagyon kényes pontja lesz a folytatásnak.

Ez tényleg egy érdekes és sarkalatos kérdés. Három tippem is van (bár elég vaktában lövöldözöm, mivel nem ismerem a 7. rész cselekményét):

1) Dumbledore képe fog mesélni valamit.

2) Lesz még elmerülés a merengőben.

3) Tök új sztoriszálat apunk.

4) "Csak úgy" tudni fogják, aztán majd lesz egy rendezői változat a 6-ból, amiben megvilágosodunk (merthogy a többi merengős rész is le van forgatva).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért Tonks és Lupin a legjobbak közül való Dzséjt, akárcsak Arthur. :D Nem hiába voltak benne a Főnixben. :D

 

Ja és Hermi szeplős és lapátfogú. :D

 

Amúgy ha láttad az első 2 filmet akkor a könyvet nagyon nem is kell elolvasnod, mert azokban tényleg minden benne van. Elég rövidek hozzá a könyvek. :D

 

Simán kéne eg HP TV sorozat. Év közbeni dolgokról. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért Tonks és Lupin a legjobbak közül való Dzséjt, akárcsak Arthur. :D Nem hiába voltak benne a Főnixben. :D

Nem is kekeckedtek velük a Halálfalók, miután odaértek Harry-ékhez, a tessék-lássék támadásból egyből pucolás lett (és ha jól rémlik, utána jött a "fire the hole" :D).

Amúgy meg, Weasley-éket valószínűleg nem érte nagy tragédia. Mert ugye jöhet a vízlocsoló bűbáj, aztán egy kis reparo, és hopsz, máris áll az Odú.

 

Ja és Hermi szeplős és lapátfogú. icon1.gif

A lapátfogú, amíg meg nem "gyógyult" :D

 

Amúgy ha láttad az első 2 filmet akkor a könyvet nagyon nem is kell elolvasnod, mert azokban tényleg minden benne van. Elég rövidek hozzá a könyvek. icon1.gif

Én azért szeretek teljes munkát végezni. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

(apropó, Billt de baromi jól kispórolták a filmekből,

 

Ez tényleg egy érdekes és sarkalatos kérdés. Három tippem is van (bár elég vaktában lövöldözöm, mivel nem ismerem a 7. rész cselekményét):

Na még egy, amit sajnálok, Bill a kedvenc Weasley-m, erre sehol :D

 

Nem is fogom elmondani, hogy milyenek a tippjeid, majd elolvasod :D

 

az örökség a 7.-ből van, irgum-burgum Karrde...

Fenébe, régen olvastam a könyveket, bocsánat :D

 

Amúgy meg, Weasley-éket valószínűleg nem érte nagy tragédia. Mert ugye jöhet a vízlocsoló bűbáj, aztán egy kis reparo, és hopsz, máris áll az Odú.

Jaja, csak ahogy ott álltak, minden az eszükben volt, csak ez nem :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.