Ugrás a kommentre

Lázadás a Birodalom ellen


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Most nem fogok sok új infót írni, de az EPIV -ben szerintem is egy nagy lázadó csoport volt. Csak ők számítottak, a többi kis szétszórt tartalék a fő bázis nélkül elhalt volna. Számomra így van értelme azért is, mert ez a lázadás dolog filmről filmre erősödött. Jól néznénk ki ha kiderülne, hogy az EPIV -ben számtalan sejt volt....ez hülyeség szerintem. Donát és Bomarr nézeteit osztom ez ügyben.

 

Még egy adalék ehhez a vonalhoz az EPIV nyitó szövegéből.

 

"A lázadók először hajtottak végre sikeres támadást a gonosz galaktikus Birodalom ellen." - ebben is benne van minden.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most akkor egy kis EU: az Ep4 idején számtalan kis méretű lázadó sejt létezett. Nagyobb bázis viszont csak néhány. Ezek egyike volt az Alderaanon, fő ellátó és a felderítő és kém tevékenységet összefogó feladatkörrel. A másik volt a Yavin 4-en. Ez volt a legnagyobb telepített (bolygón állomásozó) katonai bázis, a Felkelés katonai központja. A bothanok ekkor még sehol sem voltak (otthon ültek a fenekükön), csak az Ep4 után csatlakoztak a Felkeléshez. A harmadik nagyobb bázis Bel Iblis csapata volt, de ők az Ep4 után kiváltak a Felkelésből, mert összekapott Mothmával valamin. Hogy az Ep4 idején hol voltak (Mothma és Bel Iblis) azt nem tudom. Az első Halálcsillag terveit egy az alderaani kémközpont által áttételesen (közvetítők által) irányított, főleg koréliaiakból álló csoport lopta el, melynek egyik vezetője Bria Tharen volt, aki korábban Han Solo szerelme volt. (Remélem jól emlékszem, és nem írtam nagy hülyeségeket... :D )

Tehát abban igazatok van, hogy a Yavin 4-en volt a legnagyobb katonai bázis, a Felkelés katonai központja. Ha ez elpusztul, a Felkelés annyira legyengül, hogy hosszú ideig nem jelent gondot a Birodalomnak, sőt lehet, hogy teljesen sikerül elfojtani.

Persze, mint ahogy írtam, ez színtiszta EU, de számomra a filmek túlságosan kevés információt nyújtanak, hogy teljes képet kaphassak a történetről. (Emellett Lucasék megmondták, hogy ami nem mond ellent az EU-ból a filmeknek, az a Star Wars része, tehát az EU nagy része ide tartozik. Én pedig elfogadom ezt, mivel sokkal részletesebb és komplexebb képet kapok az egész Sagáról.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A legnagyobb érv a 'sejtek' ellen, hogy maga a mesélő hallgat róluk: soha semmiféle ráutalás nincs.

Az ellenkezőjére is csak az az egy érv van igazán, hogy a mesélő kerüli. Mert hát kerüli azt is, honnan jöttek azok a szép nagy hajók az ep5 végére, mikor az elején még csak transzportok álltak a Hoth nagyobbik hangárjában, ezek jól láthatóak a filmben (miközben a százados is csak arról beszél, hogy a transzportokat kell indítani, és Luke és Leia is csak azokról beszél, senki nem beszél cirkálókról, korvettekről, fregattokról, márpedig a film végén totálplánban nézhetjük, amint ilyen hajókból áll a flotta). Arra sem utal a mesélő, hogy a Yavin végén maradt 2 X-Wingből és 1 Y-Wingből hogyan lett az ep5 első hangáros jelenetére 9 X-Wing (és ez csak az első hangárjelenet, hol van még a film további része). Honnan jöttek a hósiklók? Útközben megálltak a siklóboltban és az X-Wing boltban, és vettek egy zsákkal mindkét szériából? A film közepe és vége között meg bevásároltak Y-Wingből is. Igaz, ez utóbbit még könnyű is lehetett szerezni, mert nem voltak éppen mai darabok, de az Incomot csak a Lázadók használták, személyre gyártották. És mivel egy droidgyár is akkora volt az ep2-ben, mint kb az Echo bázis maga, feltételezem, egy X-Szárnyú gyár sem lehet túl kicsi, vagy kevésbé bonyolult. Azt tuti nem a bázisok hátsó kertjében húzták fel, majd csomagolták el, ha betorpant váratlanul a Birodalom. Később meg már A és B-Wingeket is gyártottak, és azokat sem az Endori ütközet előtt egy nappal tették be a flottába, az is biztos, és elég sok volt belőlük (jó, B-Wingből nem olyan sok). Három különböző, csak a Lázadók által használt vadásztípus sorozatgyártása tuti nem egy gyorsan össze és szétszerelhető bázison folyik. Ezeknek a gyáraknak valahol rejtőzniük kellett, és tuti nem védelem nélkül. Ahogy a cirkálóknak, fregattoknak és korvetteknek is lenniük kellett valahol.

Aztán van még egy problematika, amit az EU magyaráz, de a filmben már annyira nem működik. A Yavinon mivel hozták-vitték a dolgokat? Ha megnézzük a hangár kijáratát, hát itt tui nem fér ki egyetlen egy transzport sem:

rebelbase.jpg

Két nyílás van, és egyik sem tűnik sokkal magasabbnak, mint egy talpakon álló X-Wing (szóval még azok is éppen csak kifértek, de a Falcon már be sem állt a hangárba, a képen is látható, hogy Soloék kénytelen voltak odakinn dekkolni). Szóval, itt hová dugták a transzportokat? A mesélő nem utal arra, sőt, a díszlet erősen ellent mond annak, hogy már itt lennének közepes teherhajóik, és én kétlem, hogy a Falcon, a két sérült X-Wing és az Y-Wing költöztette át az egész Lázadó sereget a Halálcsillag felrobbanása után.

Végül, még egy huszárvágással térjünk vissza az A és B-Wingek, valamint a Mon Calamari cirkálók problémájára. Az ep6-ra megnőtt a flotta, ez világos. De ez a flotta sem egyik napról a másikra jött létre. Az A és B-Wingek új vadászok voltak, vagyis ezeket az előtt nem csak legyártani, de megtevrezni, prototípust építeni, tesztelni, újrtervezni, újraépíteni, megint tesztelni... szóval ezek sem csak úgy csettintéssel születtek. Ennek is működnie kellett valahol. Ugyan ez a helyzet a Mon Cal cirkálókkal is. Elég nagyok és elég sok van belőlük, és ezeket még nehezebb lehetett titokban kifejleszteni, majd sorozatgyártani, hiszen komplett kilómétere szárazdokkok kellettek hozzájuk. És az EU szerint csak fél év van az ep5 és 6 között. Fél év alatt kifejlesztették, legyártották és sorozatgyárották ezt a hajómennyiséget az űrben vándorolva (az ep5 vége és az ep6 eleje alapján kijelenthetjük, hogy nem csak az EU szerint menekült a flotta az űrbe)? Mert, hogy a Yavini és hothi bázison tuti nem folyt ilyen léptékű fejlesztés, az biztos, de az ep4-5-ben nem is szerepeltek, szóval akkor elméletben nem is léteztek. És a legfőbb probléma, hogy ez a fél év EU. Durván EU, mert film szerint, jó, ha pár hét eltellik a két film között és lehet, hogy még sokat mondtam. Fél év alatt sem építenek vadi új cirkálókat és vadászrajokat egy olyan csoport, akit azelőtt évekig hajtottak, és a bázisaikat gyorsan szétszerelhetővé kell alakítaniuk, vagy ősi templomokba rejteniük, nemhogy még e mellett cirkálókat és vadászokat fejlesszenek.

 

Szóval, néhány kérdés, amire a mesélő nem ad választ: Hol vannak a transzportok az ep4-ben? Honnan jött az ep5-re az a sok hajó? Hol gyártják azokat a hajókat? Hol vannak az ep5 végéig a cirkálók, fregattok, korvettek? Hol van Mon Mothma, a Szövetség anyukája?

Nem utolsó sorban, a nyitószöveg tényleg úgy fogalmaz, hogy "a group of freedom fighters", és nem pedig "the group of freedom fighters", vagyis nem konkretizál. Mondjuk nem vagyok angol nyelvzseni, szóval lehet tévedek, de emlékeim szerint az "a/an" határozatlan névelő, azaz "egy". Bár lehet, hogy ezzel úgy gondolta Lucas, hogy csak egy darab csoport, de akkor meg nyelvtanilag nem úgy lett volna helyesebb, hogy "one/single group of freedom fighters"?

 

No, nekem ezek a kérdések a filmbeli utalások arra, hogy több sejtnek kellett lennie. És ezzel meg is lelhetjük a választ az ep4 végére, vagyis arra, hogy Tarkin miért a Yavini bázist hajtotta. Az lehetett nem csak a legnagyobb sejt, hanem a támadó is. Mint látható, főként olyan dolgokat hiányolok, mint hajógyárak, szóvala többi sejtnek nem feltétlenül kellett offenzíven résztvenni a Lázadásban. Adhatták a háttérországot is. Ha a fő és támadó sejt elpusztult volna, a háttértámogatásban részt vevők is elbuknak. Ha nincs, ki használja a gépeket, nincs értelme gyártani őket. A maradék sejtek csak minimális védelmi gépparkkal rendelkezhettek, pl.: még az EU szerint is az X-Wingek tetemes részét a Yavinra vitték, és csak egy-két darab volt máshol, annyira új gépek voltak. Sok helyen csak Y-Wingek, Z95-ösöket és ARC-170-eseket használtak. Szóval, már csak azért is bukhatták volna, mert nagyon sokat öltek abba, hogy az X-Wingek a lázadók kezére kerüljenek, és annyi volt, amennyi a Yavinon állt. Márpedig ezek a masinák jobbak, mint a TIE, így ha ezeket elvesztették volna a Yavin felrobbanásakor, a lázadók elvesztették volna a legütőképesebb vadászukat, ami képes a TIE-ok fölé kerülni (az Y-Wing, az ARC-170 és a Z95 erre képtelen). Nem beszélve arról, hogy a Halálcsillag tervei is odalettek volna, szóval nem lett volna második esély a támadásra (se esély, se gépek, se pilóták). És meghalt volna a flotta egy újabb vezéralakja is: Leia. Szóval, ha a Yavin elpusztult volna, kihúzták volna a kígyó méregfogát. A méregfog nélkül pedig a kígyó éhenpsztul. Így hát, több sejttel is (melyek szerintem is aprók, főleg ellátó funkciót töltenek be, tehát nem nagy, katonai szervek, mint a yavini, legalábbis az ep4 idején), de a Yavinnál a Lázadók az életükért harcoltak.

A Hothnál szerintem már nem annyira, mivel az a hajsza nem a Lázadók elkapására lett kiélezve, hanem Luke elfogására. A nyitószöveg is úgy fogalmaz, hogy Vader parancsára a távkutászok "Luke-ot keresik", és Vader is őt emlegeti. És miután a Hothnak vége, a csillagrombolók akkor sem a lázadókat kezdi üldözni, hanem minden erejüket a Falcon kajtatására összpontosítják. Az ep5-ben a Birodalom szemében a Lázadók sokadlagosak (més Sidious sem rójja meg Vadert, hogy miért nem ment a Lázadók után).

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt. Az EPIV és V között sokat erősödött a lázadás, fejlődtek. Ez sejtezés nagyon nem tetszik. Főleg az EPIV idején. A lázadók EGY sejtje képes elpusztítani a Birodalom leghatalmasabb csúcsfegyverét? Na ne má'. Az a minimum, hogy aki él és mozog a lázadók között az a Halálcsillag ellen készül. Az EPV -re már erősödött annyit a dolog, hogy többen is lehettek. Sejtek ha úgy tetszik. De ez egy folyamat ami részről részre erősödik szerintem, és nem csak úgy húzzák ki a mellényzsebből az eddig t*küket áztató lázadó sejteket. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt. Az EPIV és V között sokat erősödött a lázadás, fejlődtek. Ez sejtezés nagyon nem tetszik. Főleg az EPIV idején. A lázadók EGY sejtje képes elpusztítani a Birodalom leghatalmasabb csúcsfegyverét? Na ne má'. Az a minimum, hogy aki él és mozog a lázadók között az a Halálcsillag ellen készül. Az EPV -re már erősödött annyit a dolog, hogy többen is lehettek. Sejtek ha úgy tetszik. De ez egy folyamat ami részről részre erősödik szerintem, és nem csak úgy húzzák ki a mellényzsebből az eddig t*küket áztató lázadó sejteket. :D

Most nem tudom, mi van. Ugyanazt hoztam ki végül, amit te:

"Csak ők számítottak, a többi kis szétszórt tartalék a fő bázis nélkül elhalt volna." - By Ody két poszttal lejjebb.

"Szóval, ha a Yavin elpusztult volna, kihúzták volna a kígyó méregfogát. A méregfog nélkül pedig a kígyó éhenpsztul." - By én

Egy véleményen vagyunk, és kötözködsz.

A sejteknek különben sem feltétlen ugyanakkora és ugyanolyannak kell lennie. A Yavini nagy és támadó. A többi kicsi és támogató lehetett. Az ep5-re már több nagy támadó sejt volt, és még több kicsit és támogató lehetett. Az ep6-ra meg mindez egyetlen nagy flotta lett. Még a fejlődés is megvan.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt. Az a baj a sejtezéssel, hogy a sejtek általában olyan különálló csoportosulásokat fednek le, melyek önmagukban is veszélyesek, külön-különállnak, és azért "sejteződnek", hogyha az egyik csoport elpusztul, akkor a többi még működőképes lehessen (enélkül a tulajdonság nélkül fölösleges sejteződni). Mivel a lázadók még elég kevesen voltak önmagukban is, a sejteződés nem hogy a hasznukra, inkább a kárukra vált volna, hiszen továbbforgácsolta volna az erejüket.

 

Amiről te beszélsz, az inkább raktár, utánpótlás, hajógyár, stb., semmint különálló sejt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A lázadók EGY sejtje??? Egy motorizált parasztkölök az X-wingjével, pontosabban mindössze 2 db protontorpedóval! Na meg ott volt még a közelben egy nagypofájú csempész a "két lábon járó szőnyeg" haverjával, hogy fedezze egy majdnem széteső, ócska teherűrhajóval. A többiek csak statisztáltak, hogy nekünk jobban tetsszen az egész... :D

 

A másik dolog: szerinted a lázadók mit csináltak 19 évig? Ennyi idő kellet nekik, hogy összeguberáljanak egy tisztességes bázist, meg 30 vadászt? Na jó az a 19 év az EU szerint csak 5 év volt, de akkor is. Egy csak gerillaharcra képes katonai szervezet, amelynek tartania kell attól, hogy lelepleződés esetén először darabokra lövik őket, aztán a maradványaikból próbálják meg azonosítani, hogy kik is voltak, csak egyetlen taktikát alkalmazhat: az erőit szétszórja a galaxisban, hogy ha egy ilyen csoportot fel is fedeznek, a többi még megúszhassa. Véleményem szerint a Yavin 4-en ezek közül a csoportok közül volt az egyik, valószínűleg a legnagyobb. A teljes Felkelő flotta pedig nem lehetett ott, mert nem volt idejük a galaxis távolabbi részeiből odaérni, legfeljebb a közelebbi rendszerekből vonták össze az erőiket. (Leia valószínűleg a lehető leggyorsabban a Yavinra vezette Hanékat, utána pedig már alig néhány órájuk maradt.) A feszültséget szerintem az okozza, hogy ha a Felkelők veszítenek a Yavinnál, egyrészt elpusztul a Felkelés katonai erejének, és a vezetőinek a jelentős része, másrészt az eset olyan félelmet kelt a galaxisban (megspékelve az Alderaan pusztulását), amely mindenkit visszatart a további lázadásoktól. Eredmény: a Felkelést leverik és véglegesen győz a Birodalom. Ez így számomra sokkal realisztikusabb, hihetőbb.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amiről te beszélsz, az inkább raktár, utánpótlás, hajógyár, stb., semmint különálló sejt.

Tök mindegy, felőlem nevezheted lerakatnak, háttérországnak, bónusz csapatnak, egyéb csoportnak. A lényeg, hogy értsd, mire gondolok :D

Én csak azért nevezem sejtnek őket, mert valamelyik iromány is így hivatkozott rájuk (a wookiepédia, vagy egy könyv, a fene se tudja már), és ez egy olyan jópofa szó. De a megnevezése voltaképpen irreveláns, a lényeg, hogy a Yavin/Hoth mellett kellett lenniük egyéb kisebb, nem katonai, vagy félkatonai csoportoknak is, mert csak így hihető, hogy három vadászból és egy teherhajóvól az ep5-re egy flotta lett. Szerintem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

a lényeg, hogy a Yavin/Hoth mellett kellett lenniük egyéb kisebb, nem katonai, vagy félkatonai csoportoknak is

 

Ez a lényeg, és ez az, amiben egyetértünk. Lentebb leírtam, hogy miért félrevezető sejtnek nevezni ezeket. De magam is úgy vélem, hogy lerakatok, raktárak, elszórt emberek, akik az utánpótlásról gondoskodnak, Yavinon túl is vannak, de ezek csupán apró kiegészítői a fő flottának, ami ugyebár ott tömörül Yavinon.

 

Gyoka: Az a 19 év nem tudom, hogy az EU-ban hogy lett 5, Luke biztos közben szökdécselve nőtt. Annyi viszont bizonyos, hogy a Lázadás nem alakulhatott ki egyik napról a másikra, mert az embereknek először ki kellett ábrándulniuk a "naaagy" Palpatine-ból. Emellett felhívnám a figyelmedet arra, hogy az EpIV nyitószövege úgy kezd, hogy először sikerült a lázadóknak sikeres akciót végrehajtaniuk, ami jelzi, hogy a lázadók eddig csak elméleti síkon mozogtak, és valószínűleg azt sem csinálják olyan régóta (legalábbis a komoly szerveződés biztos, hogy nem 5 vagy 10 éve kezdődött, sokkal inkább 1, maximum két évvel Yavin előtt).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Gyoka: Az a 19 év nem tudom, hogy az EU-ban hogy lett 5, Luke biztos közben szökdécselve nőtt. Annyi viszont bizonyos, hogy a Lázadás nem alakulhatott ki egyik napról a másikra, mert az embereknek először ki kellett ábrándulniuk a "naaagy" Palpatine-ból. Emellett felhívnám a figyelmedet arra, hogy az EpIV nyitószövege úgy kezd, hogy először sikerült a lázadóknak sikeres akciót végrehajtaniuk, ami jelzi, hogy a lázadók eddig csak elméleti síkon mozogtak, és valószínűleg azt sem csinálják olyan régóta (legalábbis a komoly szerveződés biztos, hogy nem 5 vagy 10 éve kezdődött, sokkal inkább 1, maximum két évvel Yavin előtt).

Év 19 telt el az EU-ban is, Gyoka úgy gondolta, hogy csak öt év a Lázadás aktív része. Vagyis Bailnek, Mothmanak és Iblisnek 14 évig tartott hatásos katonai szervezetté szervezni a sok elégedetlenkedőt (fegyverek, egyenruhák, hiearchia, stratégiák, hajók, stb).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bocs! Félreérthetően írtam.

Az 5 év a lázadás kezdetétől számolandó a yavini csatáig. Ebben az időszakban a lázadók amolyan kalóztevékenységet folytattak a Birodalom ellen. Szállítmányokat támadtak meg és raboltak el, belecsipkedtek a Birodalomba, ahol csak tudtak, de komoly sikereket még nem könyvelhettek el. Mindössze jól felhergelték a birodalmiakat, hogy azok már mint veszélyes elemeket tartották számon őket, és le akarták vadászni ezt a bosszantó társaságot.

A nyitó szövegbeli idézetből kifelejtetted "a Birodalom ellen"-t. És ne feledkezzünk meg a birodalmi tábornokok párbeszédéről sem. "... a lázadók veszélyesek lehetnek...", "Veszélyesek lehetnek az ön csillagflottájára, de nem erre a bázisra..." A birodalmi tábornokok helyében én a Yavin 4-en állomásozó 30 vadászt nem tartanám veszélyesnek a birodalmi flottára, amelynek a gerincét a csillagrombolók adták. Ehhez túl önhittnek tartom a birodalmi tábornokokat. Lennie kellett ott még más lázadó haderőnek is. A halálcsillag ellen azért 30 vadász indult, mert csak azoknak volt esélyük olyan közel kerülni a Halálcsillaghoz, hogy rá tudjanak lőni egyáltalán. "Védelmi rendszere nagy arányú frontális támadás ellen van kiképezve. Egy kisebb, egyszemélyes gép viszont feltehetőleg át tud hatolni a külső védőgyűrűn."

Ezek persze még nem bizonyítják kétségtelenül, hogy a Felkelés komolyabb haderővel rendelkezett, mint amit láttunk, de sugallják azt. Csak itt épp semmi hasznát nem vették a vadászoknál nagyobb hajóknak. Nem kell nagy flottára gondolni. Néhány Nebulon-B, Koréliai korvett, esetleg Strike osztályú cirkálóra, meg a hozzájuk tartozó pár tucat szállítóhajóra gondolok. Ezt a haderőt összevonva is max egy kisebb csillagromboló flottára jelent komoly veszélyt. Viszont kiválóan alkalmas a fent leírt kalóztevékenységre, jelentős fennakadásokat okozva a birodalmi haderő ellátásában. A halálcsillag pedig a legfontosabb bázisukat készült éppen flambírozott aszteoridamezővé avanzsálni, ami az Alderaan elvesztése után a Felkelés végét jelentette volna, hisz a lázadók vezetőinek nagy része a Yavin 4-en, illetve korábban az elpusztított Alderaanon tartózkodott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudtam eddig sem nagyon elképzelni, hogy a Yavinon kívül más nem létezett, ami a Lázadáshoz tartozott. Dzséjt és Gyoka is tökéletesen leírták, miért, ehhez többet hozzátenni nem tudok, de egyetértek velük.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Az én szubjektív elképzeléseim a lázadás kialakulásáról az alábbiak (minden EU-ismeret nélkül :)), de a topik alcímével ellentétben nem elsősorban az idegenek részvételére fókuszálva, hanem inkább amolyan általánosságban :):

 

Először is, a legfontosabb kérdés számomra az, hogy miért tartott olyan sokáig (20 évig) az, hogy végrehajtsanak egy komoly támadást a Birodalom ellen?

Én úgy gondolom, hogy nagyon a minimumról indult az egész az Ep3 után. Hiába volt az a bizonyos petíció főleg nem emberi fajhoz tartozó szenátorok aláírásaival (ugyan kimaradt a filmből, de számomra a történet része), de az csupán politikai nyomást kívánt gyakorolni a főkancellárra egy demokratikus rendszerben, és az aláírók közül senki nem gondolt komolyabb lépésekre mint tudjuk, még Padmé sem.

Egész más lett a helyzet akkor, amikor Palpatine kikiáltotta a Birodalmat, onnantól kezdve egyértelmű lett, hogy bármilyen válaszlépést csak nagyon óvatosan és alaposan előkészítve lehet majd egyszer meglépni, és ez az előkészítés bizony hosszú időbe telt.

A továbbiakat én úgy képzelem, hogy először biztos csak maguk között tervezgettek azok, mint pl. Mon Mothma és Bail Organa, akik komolyan elszánták magukat a cselekvésre a kezdetektől, mert óvatosan kellett kipuhatolniuk, hogy más rendszerek vezetői közül kik azok, akik nemcsak hogy hasonló nézeteket vallanak, de szükség esetén mernek is tenni valamit. Úgy sejtem, ezen aktív része az elégedetleneknek nagyon kicsi lehetett kezdetben, és köszönhetően a Birodalom hatékony hadseregének és Vadernek, mint könyörtelen hadvezérnek nem is igen nőtt sokáig. Továbbá, az én elképzeléseim szerint ki kellett várni/nevelni egy olyan fiatal és lelkes csapatot, aki majdan a lázadás derékhadát, vezetőket és a haderőt alkothatja. Ezek közé tartozott Leia is, aki gyerekkorától kezdve ebben a szellemben nevelkedett ? de a lázadók többi fiatal tagja is hasonlóan kaphatott indíttatást otthonról, a Birodalom diktatúrája ellen beszélő szülőktől. :)

 

Ezen időigény miatt az Ep4 előtt nem sokkal alakulhatott meg a lázadók ?flottája?, addig csak politikai szinten mozgolódtak a háttérben, és azon egyetlen bázisuk volt csak, az Ep4 idején aktuálisan a Yavin 4-en. Igaz, ekkor a lázadás már szinte legendaként bejárta az egész galaxist (még Luke is tudott róla, pedig ő a peremén, a ?legtávolabbi bolygón? lakott :)), és biztos voltak olyan csomópontok, ahol rájuk lehetett találni (pl. a pilótaképzőkben), de ezeket én nem tartom mérhetőnek a Yavinon található bázis nagyságához és erejéhez, csupán amolyan összekötők, ?sorozóirodák? lehettek. Nyilván akárki nem is állhatott be közéjük, azok vélhetően a maguk módján lenyomozták az illető szimpatizáns múltját, hogy megbízható-e.

Valószínűleg a Birodalom is tudott erről, csak a Halálcsillag elkészülte előtt nem volt igazán eszköze, hogy megakadályozza. Ezek olyan apró pontok voltak, hogy rejtve tudtak maradni, a Birodalom nem tudta hatékonyan kezelni a hadsereggel, és a Halálcsillagtól remélte, hogy a félelem révén nem csak hogy lehetővé teszi a közvetlen politikai irányítást, de elveszi a kedvét a lázadókkal szimpatizálóknak is az aktivizálódástól (ezt szolgálta később az Alderaan felrobbantása is, amely szerintem köztudottan a rebellisekkel minimum szimpatizáló világ volt). Még azelőtt kívánták a lázadást megszüntetni, mielőtt az még igazán kitört volna.

 

És aztán a Halálcsillag tervének megszerzése, és utána Leia akciója a tervrajz felkelőkhöz való eljuttatására volt az első nagyobb horderejű lázadó akció, amihez még önmagában nem, csak az űrállomás megtámadásához kellett katonai erő. Számomra az Ep4 azt sugallta, hogy a Halálcsillag megteremtése és várható közeli működőképessége jelentette azt az okot, ami miatt már nem lehetett várni a nyílt színvallással és az első katonai akcióval, hiába voltak a lázadók kevesen. És mázlijuk volt, hogy az elemzés azt mutatta, csak egészen kis hajók, vadászgépek képesek átjutni a védelmi rendszeren, és csak egy ilyenről lehet a kérdéses aknába protontorpedót kilőni, mert zömmel épp ilyenjeik voltak (a transzportokon kívül, mert azok nélkül nem tudtak volna költözködni egyik bázisról a másikra ? hacsak nem bérelték őket, de ez nem valószínű :D).

 

És a továbbiakat tekintve osztom azon nézetet, hogy a Halálcsillag elleni sikeres akció adott nagy lökést a lázadás kiszélesedéséhez, az anyagi támogatás is bővebben csordogált, ami az Ep6 idejéig eltelő 4 évben lehetővé tette az Endornál megjelenő lázadó flotta megteremtését. Én is erre az időre teszem az idegenek fokozatos térnyerését a Felkelők Szövetségében - egyszerűen azért, mert a lázadó mozgalom térnyerése kellett ahhoz, hogy az embereken túl (akik az egész magját alkották a kezdetektől) ők is megjelenjenek. Szerintem a flottaépítéshez szükséges anyagi forrás nagy része is az új támogatóktól érkezhetett (mint anno a szeparatistáké). :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szép írás Pildi. :) Szerintem a lázadás csírája évről-évre növekedett. Ez pedig fakadt a csalódásokból, elégedetlenségekből. Gondolom a Birodalom kikiáltása utáni években még minden jó és szép volt az emberek körében, de később szép lassan rájöttek mi is ez az egész. Ami rosszabb, hogy ezt a saját bőrükön tapasztalhatták meg. Szóval ez egy hosszú folyamat volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szép leírás a lázadás kezdetéről! :)

Annyit tennék hozzá, hogy a lázadás kezdetben számtalan apró csoportból állt, akik nem is tudtak egymásról. A Felkelés későbbi vezetői "szedték" össze ezeket a csoportokat, és szervezték meg a tevékenységüket úgy, hogy az valós problémát okozzon a Birodalomnak. A három legnagyobb szerveződés Mon Mothma, Bail Organa és Grahm Bel Iblis nevéhez fűződik. Ők írták alá a Koréliai Szerződést, amely a Szövetség a Köztársaság Visszaállításáért (ismertebb nevén a Felkelők Szövetsége) alapító okirata volt. A lázadó csoportok biztonsági okokból továbbra sem tudtak egymásról, alapvetően az összekötőiken keresztül kommunikáltak egymással és a vezetőkkel. A lázadás minden részletét igazából csak a legfelső vezetők ismerték, így ha valamelyik csoport, vagy személy lebukott, a többiek viszonylagos biztonságban lehettek, a birodalmiak csak a lázadók jelentéktelen részét tudták elkapni, mivel egyszerűen nem volt információ a többiekről, amit kiszedhettek volna az elfogott lázadókból.

A yavini csata előtt elsősorban utánpótlásszerző rajtaütéseket hajtottak végre, meg a birodalmiakat "bosszantották". De néhányszor lecsaptak nem birodalmi célpontra is, pl az Ylesia rabszolgatelepeire, ahonnan több mint 100 rabszolgát sikerült kimenteniük, és a földig rombolták a huttok egyik szenzostim üzemét.

Az első jelentős katonai sikerük a Halálcsillag terveinek a megszerzése volt, amit egy birodalmi hírszerzőbázisra behatolva sikerült megszerezni. Hogy miképpen csinálták, azt nem tudom (gondolom a Lázadás hajnala című könyvben van ez leírva), de miután továbbították az adatokat, már nem maradt idejük a szökésre, így inkább a halált választották. (Erre utal Vader az Ep4-ben.) A műveletet Bel Iblis évekkel később megismételte a Caamas dokumentumok megszerzése érdekében. Akkor ő egy csillagrombolóval "menekült" be a hírszerző bázisra (egy hatalmas gyűrű alakú űrállomás) a lázadók jókora flottája által üldözve. (És még így is majdnem rajtavesztettek a támadáson. :) )

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen az. :) De nagy részét azokból a könyvekből vettem, amelyeket Lucas a leginkább elfogad a Saga folytatásának. (Thrawn trilógia és a Thrawn keze duológia) És mivel a filmekben mindössze Vader megjegyzése utal valamire is ebből az egészből, úgy gondolom, hogy nyugodtan hagyatkozhatunk az EU-ra, mert ebben a dologban jól kiegészíti a filmeket. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

nyugodtan hagyatkozhatunk az EU-ra, mert ebben a dologban jól kiegészíti a filmeket. :)
Persze. Addig amíg nem jön Lucas, és félresöpri az egészet. :) Én inkább alternatívának fogom fel. De annak megfelelő, bár én szeretem az ilyen esetekben a magam módján megszerkeszteni a hátteret. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem a lázadás csírája évről-évre növekedett. Ez pedig fakadt a csalódásokból, elégedetlenségekből. Gondolom a Birodalom kikiáltása utáni években még minden jó és szép volt az emberek körében, de később szép lassan rájöttek mi is ez az egész. Ami rosszabb, hogy ezt a saját bőrükön tapasztalhatták meg. Szóval ez egy hosszú folyamat volt.

Az elégedetlenkedők köre szerintem is folyamatosan bővült, én inkább arra gondoltam, hogy azok voltak eleinte nagyon kevesen, akik mertek is tenni valamit. A félelem uralkodott a rendszerekben, és a legtöbb galaxislakónak volt mit féltenie. Az elnyomásnak el kellett érnie egy bizonyos szintet, amikor már semmi nem számított - onnantól kezdve jobban gyarapodott a Felkelők Szövetsége, de sokan biztos nem voltak az Ep4 idejére sem. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen az. :) De nagy részét azokból a könyvekből vettem, amelyeket Lucas a leginkább elfogad a Saga folytatásának. (Thrawn trilógia és a Thrawn keze duológia) És mivel a filmekben mindössze Vader megjegyzése utal valamire is ebből az egészből, úgy gondolom, hogy nyugodtan hagyatkozhatunk az EU-ra, mert ebben a dologban jól kiegészíti a filmeket. :)

Gyoka, örülök, hogy leírtad ezeket, mert pont ezek az EU-s konkrétumok azok, amelyeket én nem tudok, vagy már nem emlékszem rájuk, mert pl. a Thrawn trilógia volt az első EU-könyv, amit olvastam, de ez a része pont nem maradt meg. :) Ellentétben Talon Karrdéval, aki viszont igen, mert nagyon szimpi volt. :) A Thrawn keze-t pedig nem olvastam.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen az. :) De nagy részét azokból a könyvekből vettem, amelyeket Lucas a leginkább elfogad a Saga folytatásának. (Thrawn trilógia és a Thrawn keze duológia) És mivel a filmekben mindössze Vader megjegyzése utal valamire is ebből az egészből, úgy gondolom, hogy nyugodtan hagyatkozhatunk az EU-ra, mert ebben a dologban jól kiegészíti a filmeket. :)

 

Idézet egy Timothy Zahn interjúból:

 

Question: I heard that George Lucas doesn't read the STAR WARS novels, or only reads a few. Has he read the Thrawn trilogy, and what did he think of it?

 

Timothy Zahn: As far as I know, he has not read any of the novels. From what I've heard, Lucas is a visual man. He likes comic books for the visual aspect. Frankly, I don't think he has time to read, so I'm not offended.

 

Forditás röviden: Timothy Zahn elmondja, hogy Lucas nemcsak az ő regényeit nem olvasta el (többek között a Thrawn trilógiát), de tudomása szerint semelyik másik SW regényt se (a teljes interjú ITT, a fentebb idézett kérdés eléggé az alján van). Lucas egyébként egy interjúban megjegyezte: számára a Jedi visszatérrel véget ér a történet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

OFF

Én elfogadom, hogy egyik könyv sincs egy szinten a filmekkel, és a vegytiszta Star Wars valóban csak a hat film. De kár teljesen figyelmen kívül hagyni azért őket, mégha nem is mindegyik éri el az irodalom kategória mércéjét. És még csak az sem mondanám, hogy csak a pénz miatt írják őket. Van olyan, amely a szerzőjének adott díjon kívül nem sokat ér, de vannak köztük olyanok is, amelyek jó, hogy elkészültek, és láthatóan az író maga is élvezte, hogy szárnyalhat a képzelete, és ő maga is hozzátehet ehhez az univerzumhoz valamit. Élvezetből. És azok jó regények. :)

Ody szerint az a baj az EU-val, hogy nem alkot maradandót, mert bármikor felülírható egy másik könyvvel. És ez tényleg igaz. Nincsenek szabályok, keretek (az elkészült filmeken túl persze), amihez az ember, író és olvasó tarthatná magát. Ezzel szemben a filmeket nem fogja senki felülírni. De szerintem hosszabb idő távlatában megmaradnak majd azok az EU-történetek is, amelyek a legjobbak az esetleges párhuzamos sztorik között, és történetesen nincsenek benne a filmekben, mert előttük/közöttük/utánuk játszódnak. Engem ezek érdekelnek. :)

 

Az pedig nem igaz, hogy Lucas egyetlen könyvet sem olvasott el, mert pl. Stover panaszkodott egy interjúban (a starwars.com-on jelent meg 2005-ben), hogy sok mindent átiratott vele az Ep3 regényváltozatában - ahhoz csak el kellett olvasnia. :) :)

ON

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Gyoka, örülök, hogy leírtad ezeket, mert pont ezek az EU-s konkrétumok azok, amelyeket én nem tudok, vagy már nem emlékszem rájuk, mert pl. a Thrawn trilógia volt az első EU-könyv, amit olvastam, de ez a része pont nem maradt meg. :) Ellentétben Talon Karrdéval, aki viszont igen, mert nagyon szimpi volt. :) A Thrawn keze-t pedig nem olvastam.

Na igen, ezek a részek nem tartoznak a legérdekesebb eseményekhez. :) A Bel Iblis tábornokkal/szenátorral foglalkozó részekben van szó róluk, amolyan visszaemlékezés gyanánt.

 

Bomarr: Nos ez egy interjú. Egy másikban meg állítólag Lucas maga jelentette ki, hogy ha választania kellene a Saga folytatásához, akkor Zahn művei állnak hozzá legközelebb. Persze a kettő nem zárja ki egymást, hisz Lucas olvashatott róla egy összefoglaló irományt is, amiből ismeri a történetet...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az pedig nem igaz, hogy Lucas egyetlen könyvet sem olvasott el, mert pl. Stover panaszkodott egy interjúban (a starwars.com-on jelent meg 2005-ben), hogy sok mindent átiratott vele az Ep3 regényváltozatában - ahhoz csak el kellett olvasnia. :) :)

A filmek regény-változatai teljesen más kalapba tartoznak Lucas szemszögéből :)

Szerkesztve: - Bomarr
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak a filmek számítanak.Magunkban persze elfogadhatjuik a könyveket a történet kiegészítésekként, de érvelni velük nem szabad,Nem érvelhetünk a Jedi Visszatér-könyvben olvasott résszel miszerint Anakin egy kohóba zuhant, mikro láttuk, hogy egy lávafoylxó partján égett meg.

A könyvek érdekességnek jók és ennyi.Nekem pl nagyon tetszett a Gonosz labirintusa, és a Sötét Nasgyúr akár történhetett úgyis, de nem 100 %.A filmek idején kívűl történő cselekményeket(A Lázadás kialakulását is) a hat filmből kell kikalkulálni, az ott elejtett mondatokat és eseményeket felhasználva.Lehet persze fantáziálgatni, de az nem biztos esemény.A Lázadás kialakulását egyedűl csak Lucas ismeri.

Lucas tényleg sokszor nyilatkozta, hogy nem érdeklik a könyvek, a prequel nagyon sok eu-könyvnek ellentmond.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

OFF

 

Frenkie, ez mind szép és jó, csak egy baj van vele. AZ, amint MI a filmek eseményeiből kikalkulálunk, NON-CANON. AZ, amit az filmek könyvváltozatai és az EU könyvek leírnak, G és C CANON. Szerintetek melyik a hitelesebb???

Ezenkívül a könyvekben nálunk jóval profibb írók készen elénk raktak egy lehetséges verziót, amit ráadásul Lucas erre szakosodott, ezért fizetett csapata elfogadott. Miért ne használhatnánk fel bármilyen célra a filmek kiegészítésére, ahelyett, hogy magunk próbáljuk szinte nulla információból kitalálni azokat? Természetesen, ami ellentmond a filmeknek, az nem számít, de a többi miért ne? A Lázadás kialakulása pedig kifejezetten EU téma, mivel alig néhány szó esik róla a filmekben. Ennél fogva, ha már amúgy is az EU-ról beszélünk, nyugodtan felhasználhatjuk az EU műveket.

Számomra, és ahogy megismertem a fórum tagjait, még sokak számára az EU része a Sagának, még ha nem is azon a szinten, ahogy a filmek. Közülünk mindenki tudja, hogy mi tartozik a filmekhez, és mi az EU-hoz. Szerintem kár azon vitatkozni, hogy felhasználható-e az EU a filmek sztorijának kiegészítésére, vagy sem. Így komplexebb a Star Wars világa.

Ha arról van szó, hogy Anakin kohóba esett, vagy a lávafolyó partján égett meg, egyértelmű hogy a film adja meg a választ. De ha arról, hogy hogy alakult ki a Lázadás, akkor szerintem az EU adja meg a választ, nem pedig a kalkulációk. (Mellesleg a kalkulációkból alakulnak ki az olyan förmedvények, mint a Darth Vader kesztyűje, ami tényleg legfeljebb érdekességnek megy el...)

(Egyébként eszembe jutott valami. Ha csak és kizárólag a filmek számítanak, akkor a filmeknek összesen 3 szereplője van. Anakin Skywalker, Luke Skywalker és Leia Organa. Ugyanis a többiek születéséről semmilyen információt nem kapunk. Ti pedig kijelentettétek, hogy ami nincs benn a filmekben, az nem is létezik. Márpedig aki nem született meg, az nem létezik. Ha nem létezik nem szerepelhet a filmekben. De mégsem 3 szereplősek a filmek. Hopsz! Ez egy paradoxon! :) Megoldás = EU...)

 

ON

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amúgy persze érdekes időszak ez (néhány fanatikus írótársammal ugye ezen eseményeket dolgozzuk ki egy történetorientált szerepjátékban) a SW saga életében. Magam is hajlok néhány EU-s forrás felé, mert filmek után csak a sötét képzelgés marad addig amíg Lucas nem viszi filmszalagra az egészet. Merem remélni, hogy az élőszereplős tv sorozatban kapunk néhány igen csak konkrét választ erre az időszakra. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.