SW könyvek

[Darth Revan9]

Nekem is ez jobban tetszik.

Indítványoztam a kiadónál, hogy van rá lehetőség, akkor esetleg szavazás formájában döljön el a kérdés.

[Darth Revan9]

Úgy látom a Medstar nyerőbb, és is ezt választanám.

Remélem sikerül leszerződni rá.

[MissKarrde]

Az olvasók a 66-os parancs borítójának inkább ezt szeretnék: Szerintetek?

Ez valamivel jobb, de nekem a lenti fanmunka jön be leginkább

[Nute Gunray]

Nekem a narancssárga verzió is tetszik, szóval mindegy, hogy melyik lesz.

[KisKósa]

Jócskán megkésve bár, de végre sikerült elolvasnom a Luke Skywalker És A Mindor Árnyait. Tudom jól, hogy ti már a legújabb Republic Commando kötetekkel vagytok elfoglalva, de azért remélem érdekel titeket a véleményem egy régebbi olvasmányotokról.

 

Vegyes érzelmeket váltott ki belőlem ez a könyv, de összességében elégedett vagyok vele. Lényegesen elégedettebb, mint amilyen a Yoda: Sötét Találkozó esetében voltam. Ha jól emlékszem, itt is erősen megoszlottak róla a vélemények, de többnyire mégis a negatívak domináltak és amikor olvastam a könyvet, meg is értettem, hogy miért. De egy biztos, ilyen Star Wars könyvvel nem találkozik minden nap az ember.

 

Először is a pozitívumokról szeretnék beszélni. Az első és legfontosabb és talán ez a könyv legnagyobb erénye, hogy ízig-vérig a klasszikus, Timothy Zahn előtti EU-t idézi, de eközben mégis konzisztens marad az azóta felépült EU-val, még a helyenként elrugaszkodott elemei ellenére is. Például ott volt Fenn Shysa és Shadowspawn is, akik mind a Marvel Star Wars képregényben debütáltak és talán azóta most először szerepeltek újra, akárcsak a fekete páncélos rohamosztagosok. A könyv eleinte elég nagy hangsúlyt fektetett az űrcsatákra is és így az X-Szárnyú sorozat szerelmesei is megkapják a maguk nosztalgiáját. Apropó, engem kifejezetten meglepett, hogy...

 

 

...Hobbie-nak mű végtagjai vannak.

 

 

A helyenként már...

 

 

...varázslatra hajazó Erő képességek...

 

 

...szintén a klasszikus EU-t idézik, akárcsak maga a történet stílusa. (Felbukkan egy birodalmi hadúr, aki átveszi az irányítást a széthullott birodalmi csapatok felett és megkísérli folytatni a harcot az Új Köztársaság ellen. Ezerszer látott sablon, de itt valahogy mégsem zavart.) Emellett a könyv rendkívül hűen ábrázolja a már jól megismert karaktereket és nem szabad elfeledkeznünk Matthew Stover rendkívül igényes, már-már művészi fogalmazásmódjáról.

 

Az új karakterek azonban, két kivétellel, gondolok itt Nick Rostu-ra és Aeona Cantorra, (Nem spoiler, mert akik még nem olvasták a könyvet, azok úgy sem tudják, hogy kikről van szó.) eléggé felszínesre sikeredtek. A jól ismert filmes és EU-s karakterek egyaránt remekül megállják a helyüket a történetben, azonban a könyv ennél sokkal több karaktert mozgat, akik nagy részén erősen érződik, hogy csak egy jelenet kedvéért lettek megalkotva. (Talán még Klick-et tudom harmadik pozitív példaként megemlíteni.) De ez a három kivétel sem volt olyan különösen erős karakter, de nem is rajtuk volt a fő hangsúly. (Megjegyzem, Aeona Cantort eleinte teljesen feleslegesnek találtam, de végül megtalálta a helyét a történetben.)

 

Az szintén vicces, hogy annak ellenére, hogy a cím azt sugallja, hogy Luke Skywalker a központi karakter, de ahhoz képest viszonylag kevés játékidőt kap, volt, hogy már hosszú oldalakon keresztül Hanról, Leiáról, Landóról és a Mindor feletti űrcsatáról olvastam, de Luke sehol. Ráadásul nekem már a könyv közepén, méghozzá...

 

 

...Luke első találkozásakor Shadowspawnnal (Amely elég erősen hasonlított a Vasember 3. központi fordulatához, amelyről elég rossz emlékeim vannak, de itt úgy éreztem, hogy működött.) és az utána következő szökésekor...

 

 

...már úgy éreztem, mintha a könyv fináléját olvasnám, pedig még a felén sem voltam túl. (Ami azért is vicces, mert az első majdnem száz oldalon még csak épphogy beindult valami érdemi cselekmény.) Ezt követően a történet teljesen elszállt, olyannyira, hogy helyenként már kb. agyf*szt kaptam. Pl.: Amikor...

 

 

...a vulkán a levegőbe emelkedik, mint valami csatacirkáló.

 

 

Ettől függetlenül a végén, a már-már szétesettnek hitt történet ismét nagyon szépen összeáll, ráadásul Stover nagyon szépen keretbe foglalta a művét. (Erről majd később beszélek.)

 

Ami számomra a könyv vitán felül legérdekesebb eleme volt, az maga Shadowspawn nagyúr és a...

 

 

...Rhand Varázslói.

 

 

Róluk korábban már biztosan hallottam, miközben a Wookieepedián böngésztem, de a létezésükön kívül mást nem tudtam róluk és nem hittem volna, hogy itt fogok majd velük találkozni, de ez a találkozás nem volt mindennapi. Shadowspawn nagyúr szerintem meglehetősen karizmatikus főgonosz, aki kifejezetten masszív háttértörténetet kapott Stovertől. Ráadásul a filozófiája a...

 

 

...a Jedikről, az Erőről és a Sötétről rendkívül érdekesek, számomra ezek voltak a könyv legjobb pillanatai. Amikor a történet egy kicsit háttérbe szorult és az egész átfordult egyfajta társadalomkritikába, illetve élet- és létezésfilozófiába. A Wookieepedia szerint a Sötét szintén az Erő része, bár én másképp látom. Hiszen az Erő az életből áradó energiamező, amely áthatja az egész Galaxist. Azonban a Sötét éppen az ellentéte, a nem létezés megtestesülése. Ettől függetlenül a Rhand Varázslói így sem tűnnek többnek egy magukat mindenkinél különbnek tartó Sötét Oldal használóknál. Shadowspawn maga is rendkívül képmutató volt. Magasról lenézte a Jediket és a Sitheket, mégis a Sith Alkímiára volt szüksége ahhoz, hogy biztosítsa a fennmaradását. Azonban a Sötét Útja mindenképpen érdekes, mármint, hogy Palpatine-tól is elpártolt a szerencse, amikor tudtán kívül letért róla. (Egyébként sejtettem, hogy ez lesz a könyv vége felé, hogy maga Shadowspawn is letér róla és ez okozza majd a vesztét. Sokat lehet erről beszélni mindenképp és örülök, hogy a könyv megismertetett ezzel az elszigetelt szervezettel.

 

 

Jut eszembe, a könyv végén nagyon megmosolyogtató volt az a kis utalás, amikor Luke azt mondja, hogy nem szereti a vörös hajú nőket. Főleg A Jövő Látomása ismeretében.

 

Az is tetszett, hogy a könyv betekintést nyújtott a holothrillerek világába, hogy a hétköznapi emberhez milyen formában jutnak el azok a fantasztikus történetek, amelyekben kedvenc karaktereink részt vettek és egyúttal bemutatta a birodalmi, lázadó ellenes propaganda árnyoldalát is.

 

Ami viszont... Nem mondom, hogy nem tetszett, de nem tudom, hogy egyáltalán szükséges volt-e, az az epilógusban szereplő végső fordulat. Lényegében tehát, ez az egész történet nem más, mint...

 

 

...Lorz Geptun által megírt regény. De egyúttal mégsem. Utalnak bizonyos elemekre, miszerint Geptun hagyta, hogy szárnyaljon az alkotói fantáziája. De emlékeim szerint a fénykardos és vibropajzsos harc egyáltalán nem történt meg, de a könyv mégis követi a Geptun által felépített történetszerkezetet. Már-már kétségesnek tűnhet a történet státusza, de azt hiszem, hogy mi már a végleges változatot olvastuk, amelybe Luke belejavított. Egyébként nem értettem, hogy Luke miért kezdett el hisztizni arról, hogy tömeggyilkos. Mármint, nyilván nem jó érzés, de a Halálcsillag idején nem szólalt meg a lelkiismerete?

 

 

Tehát, összességében jól szórakoztam, még ha vannak hibái is a könyvnek, mindenképp érdemes elolvasni. (Mondom ezt nektek, akiknek a java része szerintem már túl van rajta, talán el is felejtette. (>-<)) Egy 4-est, vagy inkább 3,5-öst simán megérdemel.

 

Az imént vettem meg a Veszélyes Békét. A Birodalom Vére már nincs a boltban, de mivel az USA-ban egyébként is ez jelent meg előbb, nem tartom problémának, hogy a második kötettel kezdjem. Hamarosan neki is látok az olvasásnak.

Szerkesztve: 2013. Szeptember 20. - KisKósa

[Nute Gunray]

Hát persze hogy érdekel, nagyszerű kritikát írtál, jó volt olvasni. Stover könyve az, amit egy darabig biztosan nem fogok újra elolvasni, nem azért mert rossz lenne, hanem mert szórakoztató irodalmi műhöz képest néha meglehetősen elvont. Gondolok pl. arra, hogy az űrcsaták leírásában nem árt, ha egy kicsit értesz az asztrofizikához.

 

Ahogy korábban is írtam, a mű nagy erőssége a szereplők közti párbeszédek, mert a könyvben azért jócskán található humor is (itt e téren érzésem szerint inkább Lando viszi a prímet, némileg háttérbe szorítva Hant). A Mara Jade-re történő utaláson anno én is jót nevettem.

 

Az epilógus nekem sem tetszett, egyrészt nem láttam nagyon értelmét, másrészt valóban úgy tűnt, hogy maga a történet egy erősen kiszínezett valami. Aztán persze kitudja.

[KisKósa]

Hát persze hogy érdekel, nagyszerű kritikát írtál, jó volt olvasni. Stover könyve az, amit egy darabig biztosan nem fogok újra elolvasni, nem azért mert rossz lenne, hanem mert szórakoztató irodalmi műhöz képest néha meglehetősen elvont. Gondolok pl. arra, hogy az űrcsaták leírásában nem árt, ha egy kicsit értesz az asztrofizikához.

 

Ahogy korábban is írtam, a mű nagy erőssége a szereplők közti párbeszédek, mert a könyvben azért jócskán található humor is (itt e téren érzésem szerint inkább Lando viszi a prímet, némileg háttérbe szorítva Hant). A Mara Jade-re történő utaláson anno én is jót nevettem.

 

Az epilógus nekem sem tetszett, egyrészt nem láttam nagyon értelmét, másrészt valóban úgy tűnt, hogy maga a történet egy erősen kiszínezett valami. Aztán persze kitudja.

Köszönöm szépen. Egyébként ez a fogalmazásmód helyenként tényleg mintha visszaütött volna. Mármint, nagyon szép, igényes, meg minden, de azért előfordult itt-ott, amikor úgy voltam vele, hogy "jó, elég a szép metaforákból és hasonlatokból, és haladjunk már végre!" Kivéve persze fény és sötétség filozofálgatások, az irtó jó volt! Egyébként Stovertől nem áll messze ez rendkívüli, technikai részletesség. (Ahogy Zahntól sem.) Ennek ellenére azért követhető, szerintem.

 

Volt még valami, ami nem tetszett az epilógus kapcsán. A prológus halálos komolysága az epilógusban kb. átfordul egy viccbe.

[Nute Gunray]

Kivéve persze fény és sötétség filozofálgatások, az irtó jó volt!

Az nekem is tetszett, egészen új megvilágításba helyezte az Erő mibenlétét. Az viszont annyira nem jött be, hogy az EU ismét bevezetett egy olyan főgonoszt, aki erősebbnek tűnik Palpatine-nál, csak eddig megbújt valahol, mint korábban sok más hadúr... Az meg különösen furcsa volt, hogy Cronal kritizálta Palpatine-t.

[Darth Revan9]

Stovertől a Shatterpoint és a Traitor valahogy jobban érdekelnek. Remélem igaz az, hogy azok már nagyon jó művek.

[KisKósa]

Az nekem is tetszett, egészen új megvilágításba helyezte az Erő mibenlétét. Az viszont annyira nem jött be, hogy az EU ismét bevezetett egy olyan főgonoszt, aki erősebbnek tűnik Palpatine-nál, csak eddig megbújt valahol, mint korábban sok más hadúr... Az meg különösen furcsa volt, hogy Cronal kritizálta Palpatine-t.

A spoiler fület csak azok kedvéért, akik nem olvasták.

 

Nem igazán érzem azt, hogy Cronal erősebb lett volna, mint Palpatine, sőt. Persze, erőteljesen úgy tűnt, hogy az, mert egészen durva dolgokat hajtott végre a könyvben, de ha azt nézed, annyira mégsem. A képességei nagy része a Sith Alkímiából és a Napnyugta Koronából adódtak. Ez az egész olvadékkő manipuláció egy az egyben erre épült, magától nem lett volna rá képes. Ezen kívül mi maradt neki? Olyan képességek, amit az Erővel bárki képes végrehajtani. Egyedül a Sötétlátás dolog volt olyasmi, amit ő tudott, de mások nem. Továbbá meg akarta kísérelni a Lélekátvitelt, de azt is csak az olvadékkőn keresztül lett volna képes. (Palpatine pedig alapból tudta, elvileg.) Hogy bírálta, az pedig... Hát, valljuk be, Cronal irtó öntelt volt és kb. annyira be volt szűkülve, hogy a Sötét Útján kívül semmi más nézetre nem volt nyitott. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy Cronal hogy élte túl, hogy atomjaira bomlott.

 

 

Stovertől a Shatterpoint és a Traitor valahogy jobban érdekelnek. Remélem igaz az, hogy azok már nagyon jó művek.

A Shatterpointban elvileg szerepel Nick Rostu és Kar Vastor is. Gondolom Stover is szereti a saját maga által alkotott karaktereit időről időre visszahozni. Nick (És Geptun is.) utalt arra, hogy ismerik Mace Windut, nyilván a Shatterpointban történtek után. Erre igazán kíváncsi lettem volna.

[Darth Revan9]

A spoiler fület csak azok kedvéért, akik nem olvasták.

 

Nem igazán érzem azt, hogy Cronal erősebb lett volna, mint Palpatine, sőt. Persze, erőteljesen úgy tűnt, hogy az, mert egészen durva dolgokat hajtott végre a könyvben, de ha azt nézed, annyira mégsem. A képességei nagy része a Sith Alkímiából és a Napnyugta Koronából adódtak. Ez az egész olvadékkő manipuláció egy az egyben erre épült, magától nem lett volna rá képes. Ezen kívül mi maradt neki? Olyan képességek, amit az Erővel bárki képes végrehajtani. Egyedül a Sötétlátás dolog volt olyasmi, amit ő tudott, de mások nem. Továbbá meg akarta kísérelni a Lélekátvitelt, de azt is csak az olvadékkőn keresztül lett volna képes. (Palpatine pedig alapból tudta, elvileg.) Hogy bírálta, az pedig... Hát, valljuk be, Cronal irtó öntelt volt és kb. annyira be volt szűkülve, hogy a Sötét Útján kívül semmi más nézetre nem volt nyitott. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy Cronal hogy élte túl, hogy atomjaira bomlott.

 

 

 

A Shatterpointban elvileg szerepel Nick Rostu és Kar Vastor is. Gondolom Stover is szereti a saját maga által alkotott karaktereit időről időre visszahozni. Nick (És Geptun is.) utalt arra, hogy ismerik Mace Windut, nyilván a Shatterpointban történtek után. Erre igazán kíváncsi lettem volna.

Sőt, a Jedi Twilight-ban is szerepel Nick Rostu. Erre az esetre is utaltak.

[Nute Gunray]

 

Arra viszont kíváncsi lennék, hogy Cronal hogy élte túl, hogy atomjaira bomlott.

 

 

Hogy-hogy túlélte? Nem halt meg a könyv végén?

 

[KisKósa]

 

Hogy-hogy túlélte? Nem halt meg a könyv végén?

 

 

De, csak az epilógusban Luke azt mondta, hogy Nick határozottan úgy hiszi, hogy életben van. Nem derült ki, hogy miért. A Wookieepedián is azt írják, hogy "First death." Most olvasom, hogy később a feltámadt Palpatine-t szolgálta. Ne kérdezd, hogyan. (>-<)

 

Szerkesztve: 2013. Szeptember 20. - KisKósa

[Nute Gunray]

 

De, csak az epilógusban Luke azt mondta, hogy Nick határozottan úgy hiszi, hogy életben van. Nem derült ki, hogy miért. A Wookieepedián is azt írják, hogy "First death." Most olvasom, hogy később a feltámadt Palpatine-t szolgálta. Ne kérdezd, hogyan. (>-<)

 

Jajj.

 

 

A feltámadt Cronal a feltámadt Palpatine-t szolgálta egy feltámadt Birodalom élén. Néha sok ez már, tényleg...

 

[KisKósa]

Jajj.

 

 

A feltámadt Cronal a feltámadt Palpatine-t szolgálta egy feltámadt Birodalom élén. Néha sok ez már, tényleg...

 

Seems legit.

Szerkesztve: 2013. Szeptember 20. - KisKósa

[Nute Gunray]

A Mindor árnyaiban felbukkanó szereplőkhöz még annyit, hogy

 

 

Fenn Shysa, a Mandalore is szerepelt már korábbi EU-kiadványokban, neveztesen különböző Marvel képregényekben bukkant fel még jó régen. Jó hogy ilyen korai szereplőket is behoz a sztoriba Stover.

 

 

Vele egyébként nemsokára találkozhatunk az

 

 

Order 66 és az Imperial Commando: 501st regényekben is.

 

[KisKósa]

A Mindor árnyaiban felbukkanó szereplőkhöz még annyit, hogy

 

 

Fenn Shysa, a Mandalore is szerepelt már korábbi EU-kiadványokban, neveztesen különböző Marvel képregényekben bukkant fel még jó régen. Jó hogy ilyen korai szereplőket is behoz a sztoriba Stover.

 

 

Vele egyébként nemsokára találkozhatunk az

 

 

Order 66 és az Imperial Commando: 501st regényekben is.

 

Szimpatikusnak találtam, szóval mindenképpen szívesen látom viszont.

[MissKarrde]

Én is haladok közben

Árulás

 

Számomra közepes regény. A sztoriból ki lehetett volna hozni többet is. A figurák motivációi rendben voltak, de nem éreztem őket elég mélynek, nem voltak szépen felvezetve, kibontva. Sematikusnak éreztem a karaktereket, a történetet. Malgust illetően pedig a karaktere ebben a formában inkább illene egy trilógia középső darabjába, mint egyetlen könyvbe. Biztosan elkezdődik/folytatódik valahol még, de most eléggé lógott a levegőben. És ha ez egy önálló regény, akkor ez nem jó. A Jedi két pálfordulása is nagyon hirtelen volt, nem volt szépen kibontva egyik sem, bár teljesen érthetőek voltak az okai. Valahogy részleteiben nem volt megfelelően megírva, kibontva. Játékon alapul, ami nem gond, csak éppen jobban "könyvesíteni" kellett volna, a harcleírások szépek, de néha hosszúak, ami a karakterek rovására ment néha.

 

[Hunner]

Ez valamivel jobb, de nekem a lenti fanmunka jön be leginkább

en is egyetertek veled

[Darth Revan9]

A Mindor árnyaiban felbukkanó szereplőkhöz még annyit, hogy

 

 

Fenn Shysa, a Mandalore is szerepelt már korábbi EU-kiadványokban, neveztesen különböző Marvel képregényekben bukkant fel még jó régen. Jó hogy ilyen korai szereplőket is behoz a sztoriba Stover.

 

 

Vele egyébként nemsokára találkozhatunk az

 

 

Order 66 és az Imperial Commando: 501st regényekben is.

 

 

Az utóbbinak nagyon örülök.

 

Én is haladok közben

Árulás

 

Számomra közepes regény. A sztoriból ki lehetett volna hozni többet is. A figurák motivációi rendben voltak, de nem éreztem őket elég mélynek, nem voltak szépen felvezetve, kibontva. Sematikusnak éreztem a karaktereket, a történetet. Malgust illetően pedig a karaktere ebben a formában inkább illene egy trilógia középső darabjába, mint egyetlen könyvbe. Biztosan elkezdődik/folytatódik valahol még, de most eléggé lógott a levegőben. És ha ez egy önálló regény, akkor ez nem jó. A Jedi két pálfordulása is nagyon hirtelen volt, nem volt szépen kibontva egyik sem, bár teljesen érthetőek voltak az okai. Valahogy részleteiben nem volt megfelelően megírva, kibontva. Játékon alapul, ami nem gond, csak éppen jobban "könyvesíteni" kellett volna, a harcleírások szépek, de néha hosszúak, ami a karakterek rovására ment néha.

 

 

Az első negatív vélemény, amit olvasok az Árulásról. Jó példája annak, hogy még a legjobbnak tartott regények sem jönnek be mindenkinek, ez is mutatja, hogy mennyire különböznek a rajongók ízlése és véleményei. Számomra például A Birodalom örökösei és A múlt kísértete volt ilyen közepes regény. Az Árulás viszont nálam csillagos 5-ös, nagy kedvencem.

[Nute Gunray]

Nálam az Árulás eddig talán a legjobb EU-könyv, amit valaha olvastam, de mindenképp ott van az élmezőnyben.

[MissKarrde]

Az első negatív vélemény, amit olvasok az Árulásról. Jó példája annak, hogy még a legjobbnak tartott regények sem jönnek be mindenkinek, ez is mutatja, hogy mennyire különböznek a rajongók ízlése és véleményei. Számomra például A Birodalom örökösei és A múlt kísértete volt ilyen közepes regény. Az Árulás viszont nálam csillagos 5-ös, nagy kedvencem.

Ez az ízlések és pofonok esete. Csak szerintem ez esetben keverjük a nekünk tetsző sztorit azzal, hogy egy történet mennyire van jól megírva objektíve Mindegy, a lényeg, hogy kilógok a véleményemmel a sorból, de sebaj, biztosan lesz még rá példa

Apropó, még egy

 

A Jedi nő vajon beleszámítható volna az Elveszett húszakba? Csak azért jutott eszembe, mert ha a tárgyaláson ő is ott volt, biztosan nem számított noname Jedinek, utána meg egyszerűen kilépett a Rendből.

 

 

Végzetes szövetség

 

Ez a könyv már egy ötöst érdemel

Érdekes, jól kibontott és árnyalt karakterek, kalandos sztori, és a többi, ebben a történetben minden megvan, ami egy jó SW-könyvhöz kell. Nem mondom, nagyon aggódtam Sean Williams miatt, de kellemesen csalódtam az íróban. Nagyon szívesen olvasnám Jed és Dao következő kalandját egy újabb remek könyv keretében, de a többiekért is lehetett izgulni, még a Uláért és Axért is. Oks, a droidok túlszupersége hagy kívánnivalót maga után, de ez legyen a legnagyobb bajom

 

[Attila]

Az első negatív vélemény, amit olvasok az Árulásról. Jó példája annak, hogy még a legjobbnak tartott regények sem jönnek be mindenkinek, ez is mutatja, hogy mennyire különböznek a rajongók ízlése és véleményei. Számomra például A Birodalom örökösei és A múlt kísértete volt ilyen közepes regény. Az Árulás viszont nálam csillagos 5-ös, nagy kedvencem.

 

Mikor én kezdtem az Árulást, nagyon sokat vártam tőle mert mindenhonnan azt hallottam, milyen jó. Ehhez képest csalódtam, mert hát nem volt rossz, de kiemelkedő sem. Malgus többet is szerepelhetett volna, én a csempész karakterét untam. Egyébként szerintem inkább ebből kellett volna képregényt csinálni, és a Veszélyes békéből regényt.

[MissKarrde]

Kicsit azért örülök, hogy más sem tartja remekműnek az Árulást Ha még kap 100 oldalt a könyv, akkor talán ki lehetett volna hozni belőle többet. Nem a történettel volt a gond, hanem azzal, hogy sok minden sematikus volt, egyszerűen nem lehetett szorítani a karaktereknek, érdektelen volt a sorsuk alakulása.

[Nute Gunray]

Nem a történettel volt a gond, hanem azzal, hogy sok minden sematikus volt, egyszerűen nem lehetett szorítani a karaktereknek, érdektelen volt a sorsuk alakulása.

Én erről másképp vélekedek, szerintem Zeerid Korr az EU egyik legszerethetőbb karaktere. Egyszerű ember, aki a lánya boldogulásáért és jövőjéért küzd, aki nem akarja megváltani a galaxist, küzd azért, hogy ki tudjon kerülni abból az ördögi körből, amibe került, én maximálisan tudtam azonosulni az ő karakterével. Azt is meg tudtam érteni, hogy a könyv végén miért tette, amit tett: biztosítani kellett, hogy a lányát soha ne érje bántódás. Korr tényleg az az egyszerű kisember, aki nincs ráhatással a Galaxis nagytörténéseire (teljesen véletlenül csöppen csak bele) és mindennapi gondok terhelik életét.

 

Darth Malgus az egyik legösszetettebb Sith a történetben, őhozzá csak Vadert tudnám talán hasonlítani. Remélem, valamikor, valamilyen formában ő még fel fog bukkanni. Szerintem Aryn könnyen tagja lehet az Elveszett Húszna, hiszen egyértelmű, hogy ő hátat fordított a Rendnek. Karpyshyn a Kettő szabályában (YE 990) még csak Elveszett Tizenkettőről írt, így abba simán beleférhet. A Rend válságát mindenesetre jól jelzi, hogy a következő kevesebb mint ezer évben majdnem annyian hagyták ott a rendet, mint az azt megelőző sokezer éves időszakban.

 

A Végzetes Szövetség szerintem is nagyon jó könyv (a gigantikus csatajelenetek és fénypárbajok mesések), de az Árulás sokkal jobban tetszett.

[R2-D2]

Kicsit azért örülök, hogy más sem tartja remekműnek az Árulást

 

Nekem eddig csak a Végzetes szövetség volt az, ami ennél jobban tetszett.

[MissKarrde]

Darth Malgus az egyik legösszetettebb Sith a történetben,

Ezért kár, hogy nem kapott több teret, vagyis részben lóg a karakter a levegőben, tulajdonképpen se kezdete, se vége a történetének.

[Darth Revan9]

Ez az ízlések és pofonok esete. Csak szerintem ez esetben keverjük a nekünk tetsző sztorit azzal, hogy egy történet mennyire van jól megírva objektíve Mindegy, a lényeg, hogy kilógok a véleményemmel a sorból, de sebaj, biztosan lesz még rá példa

Apropó, még egy

 

A Jedi nő vajon beleszámítható volna az Elveszett húszakba? Csak azért jutott eszembe, mert ha a tárgyaláson ő is ott volt, biztosan nem számított noname Jedinek, utána meg egyszerűen kilépett a Rendből.

 

 

Végzetes szövetség

 

Ez a könyv már egy ötöst érdemel

Érdekes, jól kibontott és árnyalt karakterek, kalandos sztori, és a többi, ebben a történetben minden megvan, ami egy jó SW-könyvhöz kell. Nem mondom, nagyon aggódtam Sean Williams miatt, de kellemesen csalódtam az íróban. Nagyon szívesen olvasnám Jed és Dao következő kalandját egy újabb remek könyv keretében, de a többiekért is lehetett izgulni, még a Uláért és Axért is. Oks, a droidok túlszupersége hagy kívánnivalót maga után, de ez legyen a legnagyobb bajom

 

 

Aryn Leneer-rel kapcsolatban:

Nincs róla információ, hogy benne lenne az Elveszett Húszban, de nem lehetetlen. Úgy tudom a listában elég sok az üres hely még. A mi biztosra vehető: miután összeállt Zeerid Korr-ral biztos lett gyerekük, sőt a várvonaluk több, mint 3600 évig fennmaradt, az egyik leszármazottjuk, Jaden Korr, a Luke Skywalker alapította Új Jedi Rend egyik legkiválóbb tagja lesz.

 

 

A Végzetes szövetség nekem is nagyon tetszett.

 

 

Kicsit azért örülök, hogy más sem tartja remekműnek az Árulást Ha még kap 100 oldalt a könyv, akkor talán ki lehetett volna hozni belőle többet. Nem a történettel volt a gond, hanem azzal, hogy sok minden sematikus volt, egyszerűen nem lehetett szorítani a karaktereknek, érdektelen volt a sorsuk alakulása.

 

Semmiféleképpen nem lett volna vastagabb. Kemp mindig ilyen terjedelmű regényeket ír. Eddig nem volt példa rá, hogy vastag művet adjon ki a kezei közül. Ennek ellenére sok regényét nagyon dicsérik. Idén olvastam el a többi Forgotten Realms regényét és eddig nagyon fantasztikus volt mindegyik.

 

Ezért kár, hogy nem kapott több teret, vagyis részben lóg a karakter a levegőben, tulajdonképpen se kezdete, se vége a történetének.

 

Szerintem egy jó darabig nem is fog. Amit megfigyeltem a TOR EU művekkel kapcsolatban, igyekeztek mindegyiket úgy megírni, hogy a későbbiek folyamán lehessen foglalkozni még a karakterekkel a jövőben, de nem nagyon élnek a lehetőségekkel. Talán pont a TOR játék a ludas ebben. Szerintem azt akarták, hogy a játékosok fedezzék fel inkább ezt a korszakot (Yavin előtti 3600-as évek), inkább nekik hagyják meg a terepet és sajnos az EU írók így nem nagyon élhetnek a lehetőségekkel. Legalábbis egyelőre nem. Pl. Malgus-szal is számtalan dolog történik még, de ezek a videojátékban történnek.

[Nute Gunray]

Ezért kár, hogy nem kapott több teret, vagyis részben lóg a karakter a levegőben, tulajdonképpen se kezdete, se vége a történetének.

Ahogy Revan is írja, Malgus karaktere, sok másik személlyel egyetemben, a TOR játékban van kifejtve bővebben.

[MissKarrde]

Aryn Leneer-rel kapcsolatban:

Köszi az infókat, minden hasonló jól jön

 

Ahogy Revan is írja, Malgus karaktere, sok másik személlyel egyetemben, a TOR játékban van kifejtve bővebben.

Oké, de mit tegyen az, aki nem játszik? Így egy-egy könyv önmagában nem sokat ér, ezért felesleges megírni őket. A Végzetes szövetség több karakterének sem derül ki a későbbi sorsa, ellenben egyiket sem érzem lezáratlannak. A történet szempontjából van eleje, közepe és vége. Ezért is tartom jobb könyvnek.