Ugrás a kommentre

SW könyvek


Darth Revan9

Ajánlott hozzászólás

A hétvégén végre sikerült befejeznem az Én, a Jedit. Kellemesen csalódtam a könyvben, bevallom, sokkal rosszabbra számítottam. Bár sokakkal ellentétben nekem a TFU sztorija is bejön, érződik, hogy tényleg inkább játékba illő a stílusa, semmint regénybe. A lényeg, hogy bár szeretem a TFU-t, ez a sztori jobban tetszett regény formában.

 

Corran karaktere remek lett, eddig nem volt több számomra, mint egy "mezei" vadászpilóta, aki Jedi-ősökkel rendelkezik. De hála a regénynek, alaposan megismertem a karaktert, akinek a jellemét az író remekül bontotta ki. Tetszett, hogy nem a galaxisméretű veszélyen és a Jedi - Sith harcon volt a hangsúly ebben a regényben, bár az Exar Kunról szóló részekben kaptunk ízelítőt bőven belőle. Továbbá hétköznapi helyszíneket és szituációkat is jobban megismerhettünk SW-módra, ami szintén bejött. Ahogy már említettem, Michael remekül bemutatta azt is, hogy a Jedi Akadémia-trilógiából többet ki lehetett volna hozni - és ezzel nem K. J. Anderson regényeit akarom szidni, mert a maguk nemében azok is tetszettek. Egyszerűen az én ízlésemnek jobban tetszett az, hogy Michael írta le a JA-ban is olvasható eseményeket, jeleneteket. Ami kicsit furcsán vette ki magát az az, hogy míg Mirax fogságban volt, Corran nyugodtan városnézőbe ment a nagyapjával, pedig sürgetőbb feladatai lettek volna. De számomra így is túl sokáig tartott ez az egész: Corran hosszú hetekig az Akadémián tanul, majd látogatóba megy a nagyapjához, végül beépül a Túlélőkhöz... a Jensaarák pedig csak várnak rá. Elegos A'Kla felbukkanásán meglepődtem, de örültem neki, mert szintén remek karakter. Ilyen higgadt, bölcs és megfontolt jellemvonásokkal megnézném, milyen Jedi válna belőle. Ami viszont kissé nem tetszett, az Corran Tavira iránti vonzódása. Oké, Tavira egy jó csaj, Corran meg férfiből van, de akkor is... megpróbálok magamból kiindulni: van egy egy csodálatos feleségem, akit mindennél jobban szeretek és akiért bármit megtennék, akár még az életem is feláldoznám. Adott egy külsőleg dekoratív, de lelkileg végtelenül romlott és erkölcstelen csaj, aki elrabolta a szerelmem. Bármennyire is férfiből vagyok és bármennyire is lenne vonzó ez a nő, biztos nem tudnék rá úgy gondolni, ahogy Corran tette azt Tavira esetében. Csak az járna a fejemben, hogy ő áll annak a személynek az elrablása mögött, aki mindennél többet jelent nekem. Sőt, Corran még azt is fontolóra vette, hogy lefekszik Tavirával, hogy eljusson Miraxhoz. Itt elég komolyan kiakadtam, de szerencsére Corran észhez tért és végül helyesen döntött.

 

Egyszóval remek regény volt, Corran pedig az egyik kedvenc EU-s karakteremmé vált. :)

Igen, nagyrészt megfogalmaztad azokat, amelyek engem is zavartak. Ez a túlzott tétlenség, amely leginkább a Corellián csúcsosodik ki, szerintem Mirax megmentése minden tekintetben fontosabb volt, mint önmaga keresése. Bár ezt betudtam annak, hogy valamilyen szinten minden ember önző.

 

Pár napja befejeztem a Tomboló Erőt. Változatos színvonalú olvasmány volt. Az első rész tényleg egy játék végigjátszáshoz hasonlított, ott csak Juno részei tetszettek. A következő szakasz illetve az utolsó rész eleje jó volt, sőt. Kedvenc részem a Kashyyyk-i romházban játszódó fejezet. A harmadik rész utolsó fejezetében viszont visszajött a végigjátszás érzet, legalábbis szerintem az elkapkodott volt. De összességében azért remek könyv, remélem kiadják a második részét is. Sajnos egyik játékkal sem játszottam, de az első részről azért a könyv elolvasása előtt is volt némi fogalmam, a másodikról viszont igen kevés.

 

Már nekikezdtem az Én, a Jedinek, hat fejezetet olvastam, eddig tetszik. :)

Tegnap fejeztem be én is és elég vegyes érzéseim vannak a regénnyel kapcsolatban. Előre leszögezem, hogy a Tomboló Erő sosem fog a kedvenc Star Wars regényeim közé tartozni.

 

Az eleje tényleg olyan volt, mint egy végigjátszás, egyik küldetés jön a másik után, kisebb-nagyobb módosításokkal a játékhoz képest. Galen "Starkiller" Marek karaktere rendkívül egysíkúan van ábrázolva, körülbelül annyival le lehetne őt írni, hogy számára csak a cél és az elvégzendő feladat a fontos. És ezzel lép be a képbe a regény két legfontosabb tulajdonsága.

 

Az első az az, hogy a Tomboló Erő igyekezett minél hűbb lenni a játékhoz. Ezzel az volt a baj, hogy ugye a játék lényegében nem szólt másról, mint a hentelésről. Ez pedig már a játékban is, miután elmúlt az újdonság varázsa, nevezetesen az Erővel aktívan manipulálható világ, rövid időn belül unalmassá vált. Idővel számomra már egy kicsit monotonná vált a játék és ahogy ott is, úgy itt is unalmasnak találtam a harcokat bemutató részeket. Egyszerűen ez az egész történet gyakorlatilag a játékra épül, ahol ez még működik, regénybe azonban nem való. Említettem korábban Starkiller jellemének egysíkúságát. A játékban valóban ilyen, mint amilyennek le van írva, ott még sem érződik annyira, mint itt. Bár ennek van ésszerű magyarázata is, nevezetesen, hogy Starkillert gyermekkora óta Darth Vader nevelte és gyakorlatilag egy fegyvernek képezte ki, akinek nincsenek saját gondolatai és ő maga a megtestesült akarata Darth Vadernek.

 

A másik legfontosabb tulajdonsága a regénynek, amely egyben a jó pontja és a hátránya is egyben, az az, hogy Sean Williams mert egy kicsit elvonatkoztatni a játéktól. Ez leginkább Juno Eclipse jeleneteiben érezhető és talán ő volt a legjobban kidolgozott karakter a regény keretein belül, amely szintén egy jó pont, hiszen a játékban nem sok lehetősége maradt. Azonban ezek az újítások olykor nagy hibákat is okoztak. Például sajnálom, hogy kihagyták a híres, sarlacc beleiben játszódó részt, vagy azt, hogy a játék talán legepikusabb párbaját, nevezetesen a Starkiller Vsi. Darth Maullá változott PROXY ilyen ostoba fordulattal próbálta megbolondítani az író. Semmi szükség nem volt rá és az eredetiben sokkal jobb volt. A vége is teljesen máshogy szerepel a regényben és a Palpatine-al folytatott párbajuk gyakorlatilag meg sem történt. És persze örülök, hogy Lord Starkiller is részévé vált a Star Wars canonnak, még ha csak egy látomás formájában is.

 

Egy szó mint száz, a regény leginkább csak a játékkal együtt értékelhető, akik végigjátszották, azoknak egy kellemes pluszt nyújt és ezekért az extra jelenetekért már megéri elolvasni. Ezzel és az Ultimate Sith Editionben játszódó Jedi Templomos pályával végre teljessé vált Galen Marek története. Hogy mi történt a klónjával, az egy teljesen más kérdés. :)

 

Jöhet a Halálosztag. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, egy ilyen témájú videójátékhoz nehéz lett volna komplexebb sztorit írni, bár Juno-hoz hasonlóan lehetett volna mélyíteni Galen és Kota karakterét is. A könyv első felében érződő "végigjátszás-feeling" ellen nem lehetett mit tenni, a játékban is így volt, amit igyekezett betartani az író.

 

Nekem nagyon nem jött be a végén az, hogy Sean egyszerűen mellőzte a Galen - Palpatine küzdelmet... miután a srác likvidálta Vadert, Palpatine berezel és letérdel elé? Na ne már...

 

A játék mellé valóban jó (ha a fentebb említett hibák miatt nem is remek) kiegészítő, de azokat is megértem, akiknek mint regény nem jött be. Ha elvonatkoztatok a játéktól, nálam is inkább a közepes kategória. :)

 

Jöhet a Halálosztag. :)

Nekem még 1 hónapot várnom kell, mert a Végzetes szövetséggel együtt rendeltem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezekből egyelőre kimaradok (KisKósa, meg ne szólalj :P), viszont a Végzetes szövetséggel kapcsolatos véleményeket megvárom, hátha azt mégis beszerzem majd :)

A Halálosztag az első SW könyv, amit kihagysz, vagy volt már más is?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Halálosztag az első SW könyv, amit kihagysz, vagy volt már más is?

Volt más is, a TCW-könyvek közül csak az elsőt olvastam. Persze az újra megjelenéseket pedig első megjelenés idején olvastam, némelyik nem ma volt :)

Plusz a régi könyvek közül (90-es évek) is kimaradt egy-kettő, de azok nem voltak jelentősek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Volt más is, a TCW-könyvek közül csak az elsőt olvastam. Persze az újra megjelenéseket pedig első megjelenés idején olvastam, némelyik nem ma volt :)

Plusz a régi könyvek közül (90-es évek) is kimaradt egy-kettő, de azok nem voltak jelentősek.

Dawn Of The Jedi-t meglested időközben? :) (Képregényeknél.)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi, albundy! Ezúttal is akadtak új infók. :)

Viszont úgy néz ki, mégsem fogom tudni vásárolni a sorozatot. Bármennyire szeretném, erre most sajna nincs pénzem. De ha minden számról érkezik ilyen szkennel verzió, annak örülni fogok. :peace:

 

Készült egy kép Abeloth-ról, de amikor megláttam, legszívesebben sírva fakadtam volna, ez röhejes. -.-"

http://starwars.wikia.com/wiki/Abeloth

:lol: :lol: :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Abeloth-ot, az elmondások alapján, nagyon nem így képzeltem el. Komikus rajz, mint ne mondjak. Ez a kép hol jelent meg?

A Galaxy Series 6-ban, számos kép hivatalos lett onnan, de vannak közöttük jók is. Ez teljességgel komolyan vehetetlen kép és szerintem nem is így néz ki, nem is hasonlít a leírtakra. Ezért várom inkább a The Essential Reader's Companiont, mert ha ott lesz kép Cal Omasról, akiről korábban még sosem készült, akkor róla is lesz biztosan.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jöhet.

Majd holnap olyan estefelé biztosan felkerül majd, mert csak holnap megyek haza és csak otthon van szkenner. :)

 

Szerk.: Az utolsó simításokat is elvégeztem, azaz halványan összefirkáltam a tollal megrajzolt szereplőt grafittal és az ujjammal elmaszáltam, ez az őt körülvevő ködöt óhajtott megjeleníteni. :D

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Időrendben haladva pont most értem a Tomboló erő olvasásához, s elmosolyodtam: a legutóbbi újság infója alapján Luke neve sokáig Starkiller lett volna...

 

Minő véletlen egybeesés... Lucasversumban mindennek szerepe van, s semmi nem vész el. Szerencsére.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Időrendben haladva pont most értem a Tomboló erő olvasásához, s elmosolyodtam: a legutóbbi újság infója alapján Luke neve sokáig Starkiller lett volna...

 

Minő véletlen egybeesés... Lucasversumban mindennek szerepe van, s semmi nem vész el. Szerencsére.

Kíváncsi vagyok, hogy a yourellianok mikor bukkannak majd fel... :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úgy tűnik új dolog van a Szukitséknál az 1 hónapig csak itt kapható kategóriájú könyveknél. Megjelenés utáni 1 hónapig még érvényes a kedvezmény. Tehát a Végzetes Szövetség április 21-ig 20% kedvezménnyel rendelhető.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondtam en hogy azt tervezik hogy akinek kell es fan az lelobb tolluk rendeli meg s akik meg csak megveszik me nima konyv azokra sem lesz panasz igy mindenki joljar

Mas mivel meg csak most erkezett meg az en a jedi hozzam a kerdesem az lenne hogy megtudja valaki mondani hova sorolhato idorendben

s ha veletlen van valakinek kronologiaja szintugy angol kiadasokkal is elkernem ha lehet :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondtam en hogy azt tervezik hogy akinek kell es fan az lelobb tolluk rendeli meg s akik meg csak megveszik me nima konyv azokra sem lesz panasz igy mindenki joljar

Mas mivel meg csak most erkezett meg az en a jedi hozzam a kerdesem az lenne hogy megtudja valaki mondani hova sorolhato idorendben

s ha veletlen van valakinek kronologiaja szintugy angol kiadasokkal is elkernem ha lehet :)

A Jedi Akadémia Trilógia előtt veszi kezdetét, annak története alatt játszódik végig és egy kicsit még tovább is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Joe Schreiber: Halálosztag

Amikor a Star Wars-t kedvelők először meghallották ennek a könyvnek a hírét sokan felhúzták a szemöldöküket. Star Wars és horror együtt? Na ne már! Pedig nem is olyan elképzelhetetlen. Akik nézik a The Clone Wars animációs sorozatot emlékezhetnek rá, hogy a második évad 7. részében, a Legacy of Terror című epizódban már elsütötték ezt. Ott zombi geonosisi-k okoztak problémákat Anakinnak, Obi-vannak és a klónoknak. A dolog pikantériája, hogy a Halálosztag amerikai megjelenése és ezen epizód adása nagyjából egy időre esett, 2009 október végére. (Halloween időszaka) A Lucasbooks-nál úgy gondolták, hogy valami különleges könyvet kéne piacra dobni. Joe Schreiber, akik horror könyvekkel futott be megírta nekik ezt a különlegességet. Az elképzelés az volt, hogy ötvözik George Romero stílusát a SW-szal. A vírus és az átváltozás erősen emlékeztet a rakghoul-okra.( Knights of the Old Republic, The Old Republic videójátékok, illetve a Vektor című 12 részes képregény) A különbség csupán annyi, hogy a rakghoul-ok mutánsok és nem élőhalottak. De még az eredetük is mutat hasonlóságokat.

Schreiber-nek sikerült teljesíteni a várakozásokat, egy izgalmas, pörgős, lendületes cselekményű túlélő horrort írt. A szerző több SW elemet is becsempészett a kötetbe, hogy ne érezzük nagyon másnak a könyvet. A szereplők háttértörténetével nem sokat foglalkozik, szinte egyből belevág az eseményekbe. A legfőbb szereplők között ott találjuk többek között Trig és Kale Longo-t a Birodalom elnyomásának áldozatait, Zahara Cody-t a hajóorvost, Sartoris fegyőrt, Hant és Csubakkát és még jó pár fegyőrt, rabot, birodalmi tisztet. Annyit elárulhatok, hogy mivel az Új Remény előtt vagyunk egy évvel Han-ért és Csubiért nem kell izgulni, nekik túl kell élniük az eseményeket. Mivel horror regényről van szó ezért találkozhatunk jó pár gyomorforgató, véres jelentettel. Rövid könyv, de lendületes tempója miatt nehéz letenni. A vírussal kapcsolatban minimális háttér információkat kapunk, de nincs minden kifejtve, ez egy másik könyv feladata. Összességében véve megállja a helyét a SW univerzumban.

 

Na, milyen lett?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.