Ugrás a kommentre

1x16 - Hidden Enemy


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Nagyon jó kis rész volt. :) A lényeget már páran elmondtátok ami nekem is tetszett benne, viszont annak nem túlságosan örülnék, ha ezek után össze-vissza adnák a részeket a három év klónháborúiból. Így nehezen lehetne a karakterek jellemfejlődéséről beszélni, amit azért páran várnak pl Anakin esetében. De akár Ahsoka esetében is, ami számomra fontosabb. Elég h*lyén festene, ha egyszer csak feltűnnének pl a tri-vadászok, aztán egy résszel később meg sehol nem lennének egy űrcsatából, vagy a Recusant rombolók. Elégé összezavarná a képet a sok ugrálás.

Akkor mit szolnál ahhoz ha egyszer csak visszaugornánk Anakin padavan korába? :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kétlem, hogy itt bármelyikünket is össze tudnának zavarni komolyabban. Azt hiszem rendelkezünk elég tudással, hogy viszonylag könnyedén el tudjuk helyezni az egyes történéseket az időben. Persze azért jobb lenne, ha alapvetően tartanák a kronologikus sorrendet, de 1-2 ilyen visszaugrás még belefér. Főleg, ha jól követhető a hova, térben és főleg időben.

Egyébként jó rész volt, bár még meg kell néznem párszor, hogy minden részlet jelentősségét helyre tudjam tenni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nah megnéztem a részt! Többen értékelték már, úgyhogy én rövidre fogom! Remek rész, pörgős cselekménnyel. A klónok mentalitásáról szép betekintést nyerhettünk Dörzsölt által. Itt gondolok arra, hogy szerintem nem csak ő gondolkodott úgy, hogy a Jedik rabszolgaságban tartják őket. Vagyis arra gondolok, hogy a 66-os parancsot talán ezek a klónok, még élvezettel is tették meg. De ez csak az én véleményem. Kifejezetten örültem annak, hogy Ventress is szerepel ebben a részben.

Hoppá, ez kicsit hosszabbra sikerült... :D

 

Szerk.:

(Bocsi Ody Mandrell, látom megelőztél ezzel a gondolattal :), nem olvastam teljesen vissza a topicot, nah mind1, majd legközelebb :D )

Szerkesztve: - barnez
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még nem is említettük azt az érdekességet, hogy a klónoknak tilos bármit is begyűjteniük a harctéren. Ezen nagyon meglepődtem. Vajon mi bűn van abban, ha valaki a robotok újait leszedi? Azok gépek és nem hús-vér hullák. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még nem is említettük azt az érdekességet, hogy a klónoknak tilos bármit is begyűjteniük a harctéren. Ezen nagyon meglepődtem. Vajon mi bűn van abban, ha valaki a robotok újait leszedi? Azok gépek és nem hús-vér hullák. ;)

Gondolom a droidok ha megtudják a klónok gyűjtőszenvedélyét rögtön teliaggatnák magukat rejtett nyomkövetőkkel vagy ki tudja. Lehet, "klónhiba" is amiért a társak ferde szemmel néznek.

De nekem rögtön Dolph Lundgren ugrott be a Tökéletes katonából. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most jutottam el odáig, hogy írjak a részről.

Nem volt rossz, de egyáltalán nem tartozik a kedvenceim közé. A klón árulásával nincs bajom, ekkora gyártási hiba belefér egy ilyen nagyszabású műveletbe. Ami személy szerint zavar az epizódban, hogy túlzottan is emlékeztet a mozifilmre (nyilván, ez a dolga), és ez nálam sajnos nem pozitív tulajdonság.

 

Az időugrálással kapcsolatban: én is jobb szeretném, ha általában óvatosan bánnának vele. (Ez speciel még nem zavart.)

OFF

Viszont, ha sokszor terveznek még ilyet, valóban kevés esély van arra, hogy Ashoka karakteréből kihozzanak valamit, és ennek nem örülök. Anakintól túl nagy jellemtorzulást még nem várok (bár kb. egy nagyságrenddel világosabban viselkedik a sorozatban, mint mondjuk az időben ezt megelőző EP2-ben), de Ashokát, ha már egyszer behozták ebbe a sorozatba, kicsit jobban is kihasználhatnák.

ON

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

"Eredetileg Slicknek vörös hajat terveztek, de végül a fekete mellett döntöttek, mert így könnyebben eltűnhetett az étkezdében a többi klón között, ráadásul a saját szakaszából se rí ki."

 

Tudjuk hol ül az áruló? Mert én mindig sasolom az étkezdét, de sose látom melyik is a drága Slick. :yeah:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sajna nem tudni, de van három mászkáló klón, és mindkettő hasonlít rá. Mivel alig pár pillanattal rohant be, így kicsi az esélye, hogy egyből kajával megrakott tálcával asztalt foglalhatott, szerintem az egyik sétafikáló lehet. És szerintem pont az, amelyik Rexék mögött megy el :yeah:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Huhhh. Fura.

 

Az időrendi gubancot nagyon könnyen el tudom fogadni. Velem is előfordult már kismilliószor, hogy a történet egy darabját kiváágtam, félretettem, a sztori kerek lett nélküle, a maradékot meg megpróbáltam később haszunosítani. Néha bejött, néha nem. Egyelőre az a benyomásom hogy kb valahol itt tartott a gyártás amikor Lucas rájött hogy mozifilmmel szeretne nyitni, és nem csak egymás mögé pakolták a három epizódot hanem kerekké is simították. Ez meg a maradék.

 

Ventress és Obi dumái frenetikusak. Nálam azon látszik a legjobban hogy a sorozatot (sőt az egész animált TCW-t, a filmmel együtt) nem tekintem valódi Star Wars - nak, hogy ebbben kifejezetten tetszik Obi karaktere. Még ilyet...!

 

Slick: na neeeem. :) Elhiszem hogy egyéniesíteni akarták azzzal hogy nekiáll a saját feje után menni, de ha egyszer benne van a RotS-ben a 66-os parancs és a klónok NEM tagadják meg, akkor NEM kéne meggyőződésből parancsmegtagadó klón karakter. Max esetleg azt tudtam volna elfogani, ha az egyik "gyártási tételnek" véletlenül nem sikerül a génmódosítása és akkor az egész egység nekiáll a saját feje után menni... de így??? Nem. A DragCave -en ezt úgy fogalmazták meg hogy "Fehér sárkányból ne csinálj tömeggyilkost".

Amúgy, kíváncsi vagyiok mi történt Slick-kel. Kivégezték árulásért?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Minden gyártósoron van egy-egy hibás egyed. Szerintem Slick is egy ilyen hibás egyed volt, akinél nem működött teljesen a génprogramozás összeolvasztása az önálló akarattal. Szerintem több ilyen klón is lehet a hadseregben, csak nem biztos, hogy mindegyik árulóvá is válik (pl. a Gonosz útvesztőjének folytatásában - nem jut eszembe a címe - is van egy klón, aki nem hajtja végre a 66-ost, az is lehet egy ilyen hibás egyed).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálam azon látszik a legjobban hogy a sorozatot (sőt az egész animált TCW-t, a filmmel együtt) nem tekintem valódi Star Wars - nak, hogy ebbben kifejezetten tetszik Obi karaktere. Még ilyet...!

Érdekes látásmód. Még szerencse, hogy nem a tetszési indexed fogja eldönteni, hogy mi az igazi SW és mi nem. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 évvel később...

Haladtam tovább a kronológiai sorrendben, úgyhogy a második lett a Hidden Enemy. Egyik résznek sem válik a kárára, de szerintem nagyon érződik, hogy még hiányzik legalább egy epizód a Cat and Mouse és e között. Remélem a 3x16 az lesz (ha már az 1x16 és a 2x16 is a Christophsisról szólt). A hiányzó részből amúgy már láthattunk egy jelenetet a mozifilm bevezetőjében :(

Na de, ez a rész hangulatában az egyik legjobb az évadban. Borongós, sejtelmes, ugyanakkor akciódús és vicces. Remek Obi-Wan, Anakin és Asajj találkozója, akárcsak az, ahogy Cody és Rex keresi az árulót (aki mondjuk klisé szerint pont az, aki szerintük egyáltalán nem lehet, de ezt elnézem).

 

Legtetszetősebb jelenet: hát nehéz választani, de a legjobban az epizód elejei csata tetszik.

 

Legjobb szöveg: szintén nehéz volt választani Obi és Ventress bájcseveje és Anakin és Obi diskurzusai között, de végül ezt választottam.

Anakin: We appear to have picked up some friends. (Úgy tűnik, szert tettünk néhány barátra.)

Obi-Wan: Indeed. In fact, I believe the number of eyes watching us has been steadily growing. (Valóban! Mi több, úgy hiszem, a minket figyelő szemek száma fokozatosan növekszik.)

Anakin: Great. Perhaps this means our adversary has learned about our mission. (Remek! Vagyis ez azt jelenti, hogy az ellenség megtudta, mi a küldetésünk.)

Obi-Wan: Perhaps it does. (Valószínűleg azt.)

Anakin: Of course, nobody's tried to stop us yet. (Persze senki sem próbál megállítani minket.)

Obi-Wan: Also true. (Való igaz.)

Anakin: They want us to get to the Separatist headquarters, which means this is a trap. (Tehát azt akarják, hogy eljussunk a Szeparatista bázisra, vagyis ez egy csapda.)

Obi-Wan: I imagine it is. (Gondolom igen.)

Anakin: Well, that's unfortunate. For them. (Hát ez sajnálatos... Nekik.)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.