Ugrás a kommentre

3x14 - Witches of the Mist

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Opress Anakinnal és Obi-Wannal vivott egyszerre úgy hogy nem győzték le. Nehogy már bármit is osztott vagy szorzott volna pár plusz klón. Maximum öt perccel később végzi ki a királyt. Coruscanton meg egyáltalán nincs minden sarkon klón. Nem is tudom láttunk e arra példát eddig, hogy mint rendfenntartók müködnének. Eddig katonák voltak akik ott vannak ahol a katonák általában: vagy a kiképzőtéren, "laktanyán", vagy a háborúban. De nem utcákon meg helyi királyok mellett.

Ha lett volna valaki Katuunko mellett aki amint meglátja a lézerkardot az ajtóba vágva megmondja neki ahogy: Felség tegye vissza a kardját, menekülnünk kell! akkor már nagyobb eséllyel tudtak volna feljutni egy hajóra amin el tudtak volna menekülni amíg a 2 jedi lefoglalja a támadót.

A másik dolog meg igen, láttunk már rá példát pl.amikor Satinet keresték az utcán és még a reaktor bejáratát is klónok őrizték

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De épp ez az, hogy a Köztársaság meg sem próbálta megvédeni őket, teljesen ki voltak szolgáltatva egy támadásnak, és mellesleg még számítani is lehetett egy bosszúra Dooku részéről.

Opress támadása abszolút váratlan volt, így fel sem készülhettek rá. A Köztársaság pedig jelen helyzetben nem engedheti meg magának, hogy minden irányítása alá tartozó bolygón klóncsapatokat állomásoztasson (ami hozzáteszem, nem sokat ért volt - lásd: Devaron). Ha időben észlelik a veszélyt, biztos vagyok benne, hogy a toydarik leadják a drótot a Köztársaságnak. Obi-Wan és Anakin kicsit késve, de még így is felvették a harcot és megpróbálták megállítani Opresst.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha lett volna valaki Katuunko mellett aki amint meglátja a lézerkardot az ajtóba vágva megmondja neki ahogy: Felség tegye vissza a kardját, menekülnünk kell! akkor már nagyobb eséllyel tudtak volna feljutni egy hajóra amin el tudtak volna menekülni amíg a 2 jedi lefoglalja a támadót.

Ez sima testőri feladat. Ehhez aztán tényleg semmi köze a klón-hadseregnek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez sima testőri feladat. Ehhez aztán tényleg semmi köze a klón-hadseregnek.

De a Köztársaság megígérte hogy megvédi Toydariát és mivel nincsen valami nagy választék fegyveres erőkből mert ugye a Senate Commando kilőve, testőr droidokat nem hiszem hogy kértek volna a Rogusán történtek után, így maradtak a klónok de ők se voltak sehol

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De a Köztársaság megígérte hogy megvédi Toydariát és mivel nincsen valami nagy választék fegyveres erőkből mert ugye a Senate Commando kilőve, testőr droidokat nem hiszem hogy kértek volna a Rogusán történtek után, így maradtak a klónok de ők se voltak sehol

De ki kért itt klón védelmet? :) Úgy írod, mintha folyamatosan nyomták volna az s.o.s -t, de nem jöttek a klónok... :) Erről szó nem volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Emigy nem teljesen Savage miatt halt meg Katunko.Eszre lehet venni mokor folytogatja Katunkot akkor kozben harcol a jedikkel es Obivan raugrik es akkor megszoritja a kezet es ettol hal meg.Tehat ha nem jott volna a 2 jedi akkor ,,TALAN,,????????? eletben maradott volna... :para:

Az igaz, hogy ha nem jönnek a Jedik, akkor Opress élve szállítja le a királyt. Ezért is tragikus ez az egész. A harc közepette, nem tudott uralkodni magán a vadállat.

És ha élve szállítja le, akkor valószínűleg Dooku napokig kínozza, majd példát statuálva a tanács szeme láttára végez vele

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Toydaria valamiért biztos nagyon fontos volt a Köztársaságnak és ez a Bail Organás-Jar-Jaros részből lejött. Egy szállítmányozási út mellett feküdt(hetett). Ergó minimum egy klón helyőrségnek lett volna ott egy hely, bár az kétséges, hogy milyen erővel és időben tudtak volna reagálni egy gyors letámadásra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És ha élve szállítja le, akkor valószínűleg Dooku napokig kínozza, majd példát statuálva a tanács szeme láttára végez vele

Ez inkább Grievous stílusa, nem Dooku -é. :)

Toydaria valamiért biztos nagyon fontos volt a Köztársaságnak és ez a Bail Organás-Jar-Jaros részből lejött. Egy szállítmányozási út mellett feküdt(hetett). Ergó minimum egy klón helyőrségnek lett volna ott egy hely, bár az kétséges, hogy milyen erővel és időben tudtak volna reagálni egy gyors letámadásra.

Valamiért mégsem létesült ott támaszpont, pedig az Ambush -ban mintha erről is lett volna szó.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De a Köztársaság megígérte hogy megvédi Toydariát és mivel nincsen valami nagy választék fegyveres erőkből mert ugye a Senate Commando kilőve, testőr droidokat nem hiszem hogy kértek volna a Rogusán történtek után, így maradtak a klónok de ők se voltak sehol

Megigérték, hogy megvédik a bolygót. Ez hol sérült ebben a részben? Nem azt igérték, hogy testőrséget állitanak Katuunko mellé, vagy hogy őt magát fogják tűzön vizen át védeni. Ha a szeparatisták rátámadnak Toydariára nyilván jön a klón sereg és segit. Ennyi igéret történt. Nem is lett megszegve.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megigérték, hogy megvédik a bolygót. Ez hol sérült ebben a részben? Nem azt igérték, hogy testőrséget állitanak Katuunko mellé, vagy hogy őt magát fogják tűzön vizen át védeni. Ha a szeparatisták rátámadnak Toydariára nyilván jön a klón sereg és segit. Ennyi igéret történt. Nem is lett megszegve.

Akkor itt a probléma mert nálam az hogy "... és cserébe védelmet kínálnak." azt is jelenti hogy megvédik az éppen aktuális hatalmos lévő személyt is. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bomarr jól megfogalmazta. Az volt az igéret hogyha támadás éri a bolygót a Szeparatisták részéről akkor a Köztársaság megvédi. Azaz ha a droidsereg támad. Arról szó sem volt(mert ugye Opress akkor még nem is létezett), hogy egy orgyilkos ellen megvédik. Ez lehetetlen. A terrort nem lehet kivédeni mert nem lehet számítani rá. Tegyük fel mondjuk 1000 klón állomásozott volna a bolygón. Az elöző részből láthattuk hogy Opress gyakorlatilag sebezhetetlen. Olyan páncélja van ami ellenáll rengeteg lézerlövedéknek is. Ráadásul brutális Erőhasználó is. A klónoknak(tökmindegy mennyien vannak) esélyük sem lett volna ellene. A két talán legjobb Jedi se tudott mit kezdeni vele.

Persze ettől állomásozhatott volna ott pár klón-hadosztály.

A toydariak látták most milyen aljasságokra képesek a szepik. Szerintem az új király is támogatni fogja a Köztársaságot.

Viszont minek kellett élve Dookunak Katuunko? Példát akart vele statuálni? Megöli nyilvánosan hogy így jár aki szembeszegül vele?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem is tudom láttunk e arra példát eddig, hogy mint rendfenntartók müködnének.

Pedig több példa is volt már. Ők őrzik a börtönt, járőröznek az utcákon. Ők a Coruscant Őrség (a shock trooperek és a riot trooperek tartoznak ide). Bár elsősorban katonai helyzetekben működnek, de fokozatosan ők lesznek Coruscant "rendfenntartói".

És ha élve szállítja le, akkor valószínűleg Dooku napokig kínozza, majd példát statuálva a tanács szeme láttára végez vele

Aztán ezzel be is csukhatná a boltot. Nem tűnt fel a Heroes of Both Side-ban, hogy a Szeparatisták is demokratikus elven működnek (legalábbis Dookuék azt a látszatot keltik)? Egy ilyen tett után a Konföderáció azon tagjai, akik tényleg azért hagyták ott a Köztársaságot, mert hittek benne, hogy a Konföderáció jobb, eltűznek.

Ha lett volna valaki Katuunko mellett aki amint meglátja a lézerkardot az ajtóba vágva megmondja neki ahogy: Felség tegye vissza a kardját, menekülnünk kell! akkor már nagyobb eséllyel tudtak volna feljutni egy hajóra amin el tudtak volna menekülni amíg a 2 jedi lefoglalja a támadót.

Arról az apróságról azért ne feledkezzünk meg, hogy Katuunko már csak akkor rántott kardot, amikor minden testőre meghalt, és akkor (vagy éppen azért) nyírta ki Opress, amikor a két Jedi lefoglalta.

Toydarin akár állomásozhatott is helyőrség. Mennyi idő volt, amíg Opress odaérkezett, letarolt minden szárnyast és távozott? Öt perc? Tíz? Nincs az a gyors reagálású hadtest, amely ennyi idő alatt a helyszínre érne, mikor még csak nem is hívták őket. Na meg, mennyit értek volna a klónok? Annyit, amennyit a Devaronon. Akadályt sem jelentettek volna. És menekíteni abból a helyiségből? Egy szem kijárata volt, az, amelyiken át Opress bejött, és mint látható, Katuunko még azzal sem ért sokat, hogy tudott repülni. Az a tetű Erő a madarakat is megfogja. Összességében, ha Katuunko nem egy fénykardálló páncélszobában ül, senki sem menti meg Opress-től.

Viszont érdekes lesz az utód. Ami történt, azt azért nem lehet figyelmen kívül hagyni. Persze a logikus az lenne, hogy Katuunko utóda a történtek és elődje miatti tiszteletből még jobban ragaszkodik a Köztársasághoz, de nem szabad elfelejteni, hogy Dooku anno ezt akarta, miután Katuunko a Köztársaság mellé állt. Megölette volna Ventress-sel, hogy aztán manipulálhassa a toydarikat az új királlyal. Na most, ez azt feltételezi, hogy van valami befolyása a bolygón, ami biztosította volna, hogy az új hatalom az ő céljait szolgálja. Ezt az ütőkártyát most kijátszhatja.

Pontosan erre gondoltam én is. Nem véletlenül kellett Dooku-nak élve Katuunko. Mert ha tényleg csak arra kellett volna neki, hogy személyesen megkínozza, és kivégezze, akkor nem orrolt volna meg ennyire Opressre a toydariai holtteste láttán. Nagyon régen láttam már az Ambush-t, és a Supply Lines-t, de tudtommal szó sem volt arról, hogy a Köztársaság megvédi Toydariát. Katuunko azt kérte meg Bail Organától és Jar Jar Binkstől, hogy gondoskodjanak arról, hogy a Kereskedelmi Szövetség ne tudjon arról, hogy Toydariáról küldték a szállítmányt Ryloth-ra. Bár Lott Dod megtudta végül az igazságot, de bebizonyítani nem tudta, és Katuunko terve sikerült. Az Ambush-ban pedig azért akart tárgyalni Yoda mester Katuunko királlyal, hogy ellátó bázist létesíthessenek a bolygón. Szó sem volt teljes katonai védelemről. Rengeteg klón katonával rendelkezik a Köztársaság, de ez kivitelezhetetlen. Senki sem volt felkészülve Savage Opress támadására, Katuunko sem. Dooku nyilván azért akarta élve megkaparintani Katuunkót, hogy "rábeszélje" a csatlakozáshoz. Vagy ha nem sikerül, akkor gondoskodnak arról, hogy valaki más kerüljön a helyére. Gondolom egy olyan valakit ültetnek majd a trónra, aki Dooku gróf bábja lesz, és a toydariaiak tanácsát is megfélemlíti, hogy őt válasszák meg.

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pontosan erre gondoltam én is. Nem véletlenül kellett Dooku-nak élve Katuunko. Mert ha tényleg csak arra kellett volna neki, hogy személyesen megkínozza, és kivégezze, akkor nem orrolt volna meg ennyire Opressre a toydariai holtteste láttán. Nagyon régen láttam már az Ambush-t, és a Supply Lines-t, de tudtommal szó sem volt arról, hogy a Köztársaság megvédi Toydariát. Katuunko azt kérte meg Bail Organától és Jar Jar Binkstől, hogy gondoskodjanak arról, hogy a Kereskedelmi Szövetség ne tudjon arról, hogy Toydariáról küldtél a szállítmány Ryloth-ra. Bár Lott Dod megtudta végül az igazságot, de bebizonyítani nem tudta, és Katuunko terve sikerült. Az Ambush-ban pedig azért akart tárgyalni Yoda mester Katuunko királlyal, hogy ellátó bázist létesíthessenek a bolygón. Szó sem volt teljes katonai védelemről. Rengeteg klón katonával rendelkezik a Köztársaság, de ez kivitelezhetetlen. Senki sem volt felkészülve Savage Opress támadására, Katuunko sem. Dooku nyilván azért akarta élve megkaparintani Katuunkót, hogy "rábeszélje" a csatlakozáshoz. Vagy ha nem sikerül, akkor gondoskodnak arról, hogy valaki más kerüljön a helyére. Gondolom egy olyan valakit ültetnek majd a trónra, aki Dooku gróf bábja lesz, és a toydariaiak tanácsát is megfélemlíti, hogy őt válasszák meg.

Toydaria csatlakozott a Köztársasághoz. Nem yoda volt aki találkozni akart Katuunko -val, hanem fordítva. :) Legalábbis nekem ez jött le a Supply Lines -ból. Dooku pedig egyértelműen élve akarta Katuunkot, hisz totál elborult az agya amikor meglátta, hogy halott. Szerintem nem volt ütőkártyája a bolygón.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem nem volt ütőkártyája a bolygón.

Valamije kellett lennie, hiszen az Ambushban éppen ő rendelte el a kinyírását. Lehet, hogy valami új tervvel állt elő azóta, de azt a kártyát akkor nem volt esélye kijátszani, úgyhogy visszanyúlhat hozzá. Csak lehet, hogy most macerásabb, elvégre ezúttal valahogy ki kell szaggatni a Toydariát a Köztársaság markából úgy, hogy ne is legyen nagyon nyilvánvaló. Ezen az úton egyszerűbb lett volna, ha az gondolja meg magát, aki eleve lepaktált a Köztársasággal. Így érthető Dooku dühe. Opress drasztikusan megnehezíthette Dooku dolgát (amivel el kell majd számolnia Sidiousnál, az sem lehet majd kellemes... Mert ugye, a megbocsátás nem a Sith módszere :evil: ).

Szerintem egyszerűen csak arra célzott, hogy majd Katuunko utódja beadja a derekát ha látja, mi a vége az engedetlenségnek. :) De most azért már más a helyzet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kiskósa, ez az Ambush első pár percében Dooku szájából hangzik el: Tudok róla, hogy Yoda mester azt reméli megengeded a jediknek, hogy bázist építsenek ki a rendszeredben, és cserébe védelmet kínálnak, jól mondom?

És azt elismerem hogy Opress ellen nem lehetett felkészülni, de még egy csapat B-2-es ellen sem volt védelmük. És a helyőrséget nem lett volna logikus rögtön a királyi palota és a legnagyobb űrkikötő mellé felállítani(onnan veszem hogy ez legnagyobb mert ha lett volna nagyobb akkor a Supply Lines-ban nem kockáztatták volna meg a lebukást hanem csak simát átküldik a hajókat egy másik kikötőbe)

Szerk.: És szerintem Dooku azért orrolt meg Savage-ra mert nem azt tette amire parancsot kapott. Képzeljük el mit kapott volna ha Maul holtan viszi el Sidius elé Amidalát, minimum azt amit Opress

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kiskósa, ez az Ambush első pár percében Dooku szájából hangzik el: Tudok róla, hogy Yoda mester azt reméli megengeded a jediknek, hogy bázist építsenek ki a rendszeredben, és cserébe védelmet kínálnak, jól mondom?

Tééényleg... Akkor nem szóltam. :oops:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerk.: És szerintem Dooku azért orrolt meg Savage-ra mert nem azt tette amire parancsot kapott. Képzeljük el mit kapott volna ha Maul holtan viszi el Sidius elé Amidalát, minimum azt amit Opress

Na jó, de az eredmény ugyanaz: valaki halott, aki élve kell. Persze, hogy a parancsmegtagadás is közre játszik, hiszen az okozza, hogy használhatatlanná válik a terv ;)

A B2-es droid hordát a toydari őrség is vissza tudta volna verni. Merthogy azok nem lézerállók. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sokáig őrlődtem, hogy megírjam-e a véleményemet az epizóddal kapcsolatban. Végül úgy döntöttem mégis leírom.

Egy fantasztikus, szenzációs, elképesztő epizód... Legalábbis az lett volna, ha az utolsó 1 percet nem rakják be.

A csaták elképesztően látványosak voltak, a sztori nagyon pörgött, nem éreztem zsúfoltnak. Főleg az utolsó fénykardpárbajok tetszettek.

De az utolsó 1 perc nálam annyira kivágta a biztosítékot, hogy az első gondolatom az volt, hogy "lehúzom a wc-n" az egész TCW-t és nem nézem tovább ezt a sorozatot. Ezt a Darth Maul él dolgot nem tudom megemészteni, nekem nagyon szúrja a szememet.

Persze tudom, lehet, hogy nem él, lehet, hogy Talzin anya hazudott, meg miden, de jelenleg úgy néz ki, hogy mégis csak él. Mindenesetre a készítőknek sikerült nálam azt elérniük, hogy a kánon listámon a TCW a legalulra kerüljön, az Infinites-ek szintjére.

Persze ez az állás még megváltozhat, ha:

1. Darth Maul nem él, Talzin hazudott.

2. Darth Maul klónjáról van szó, vagy csak a szellem, látomás, halucináció, vagy holokron formájában tér vissza.

Ha ezek közül valamelyik megvalósul, akkor imádni fogom ezt az epizódot is.

De amíg nincs további fejlemény Maul-ról addig egyelőre búcsút intek a sorozatnak. Bár a következő trilógia nagyon jól néz ki, nagy a kísértés nem tudom, hogy folytassam-e.

Ha bárkit megbántottam a véleményemmel, akkor bocsánatot kérek.

Szerkesztve: - Darth Revan9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Okos húzás leírni valamit, aminek a végét nem is ismered. :roll: Ha a film közepén van valami érthetetlen dolog, amit majd a film vége teljesen logikusan magyaráz meg, akkor kész, vége, szar az egész film, mert nem rágták a szádba már a legelején, és nem is vagy hajlandó emiatt végignézni a filmet, ami amúgy ezt az egy, egy perces húzást leszámítva számodra is tesztős alkotás? Pláne vicces ez annak tekintetében, hogy a következő részeknek valószínűleg egy ideig köze sem lesz ehhez a sztorihoz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én így érzek, nem tehetek róla, ez alakult ki bennem, majd akkor megváltozik ez az érzés, ha kiderül, hogy Maul még se tér vissza hús vér valójában és akkor szeretni fogom ezt a részt teljes mértékben és tovább nézem a sorozatot.

Ez a Darth Maul él dolog számomra az EP 1 lábbal tiprása.

Már rémálmom is volt ezzel kapcsolatban. Savage megtalálta Mault, együtt megölték Dookut és a Coruscantra mentek, hogy Sidious-szal is végezzenek. :para: Még jó hogy csak álom volt és időben felébredtem.

De ha jól emlékszem te meg azt mondtad, hogy cancelt nyomsz a sorozatra, ha Ahsokát megölik most. Nos ez a Darth Maul él dolog, olyan nálam, mint nálad Ahsoka esetleges halála.

Szerkesztve: - Darth Revan9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De ha jól emlékszem te meg azt mondtad, hogy cancelt nyomsz a sorozatra, ha Ahsokát megölik most. Nos ez a Darth Maul él dolog, olyan nálam, mint nálad Ahsoka esetleges halála.

Ha megölik, de tudjuk, hogy most nem fogják megölni. Ha meg is hal, az a sorozat végén lesz. Te viszont nem tudod, hogy mi van Maullal, és így nyomtál cancelt a sorozatnak. Nem ugyanaz a két dolog ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kár. Akkor lehet, hogy sokáig nem nézek TCW-t. De még lehet, hogy meggondolom magam, majd meglátom.

Szerintem kár megfosztani magad az élménytől, csak mert 58 rész után akadt egy nem tetsző elem, ami még nem is biztos - sőt, szerintem biztos nem fog megvalósulni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem kár megfosztani magad az élménytől, csak mert 58 rész után akadt egy nem tetsző elem, ami még nem is biztos - sőt, szerintem biztos nem fog megvalósulni. :)

Legyen igazad, remélem tényleg nem fog megvalósulni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.