Ugrás a kommentre

5x08 - Bound for Rescue


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Nagyon jó rész volt, bár én kicsit másképp képzeltem el. Valami grandiózus csatára számítottam, de nem baj, hiszen szinte egyik rész se szokott úgy alakulni, ahogy elképzelem és ennek nagyon örülök. :) Elég unalmas lenne...

Jó, hogy betekintést nyerhettünk abba, milyen is egy cirkusz az SW világában. Ez is egy olyan dolog, amit már rég szerettem volna látni. :clap:

Az űrcsata kicsit nekem visszaidézte az Ep. III feelingjét és enyhén nosztalgikus volt a TCW-ra nézve is, mert Obi-Wan és Grievous párbaja alatt egy olyan zene szólt, amit én utoljára még a 2. évadban hallottam. Ott is többször felhasználták annak idején, például mikor szintén Obi-Wan Pre Vizslával vívott meg.

Obi-Wan zseniálisan cselezte ki Grievoust, mikor a Szeparatisták elfoglalták a hajót. :rock: Hiába, nálam mindig is ő lesz a Number 1 Jedi.

Összegezve szórakoztató és akció dús rész volt. Továbbra is várom a fejleményeket. Gondolom a következő részben már Katooni is összerakja a fénykardját és remélem R2 meg kipofozza Huyang professzort.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mielőtt felidegesíteném magam, írok a részről ad hoc. :D

 

Mikor azt hinné az ember, hogy már nincs új ötlet a tarsolyban, akkor mindig előállnak egyel. Taylor nagyon jól fogta össze ezt a szálat (is).

 

Nagyon szépen fel volt építve az egész sztori. Az elején egyből megdőlt az a félelmem, hogy a padawanok nem értesítik a Köztársaságot. Ó dehogynem! Az volt az első dolguk. :) Petro -nak láthatóan Obi a példaképe, hisz egyből felvillanyozódik amint meghallja a Jedi mester hangját. :) Az egész olyan lett volna mint egy szép álom, ha Grievous nem szól közbe. Ez a szála a történetnek engem nagyon meglepett, mert most a géptábornok győzedelmeskedni tudott! Az űrcsata, majd a hajón folyó harc kiváló volt, és bár csak pár részletet láthattam belőle, még így is lenyűgözött. A pörgő és robbanó űrhajók, majd a cruiser explóziók mind-mind színtiszta SW élményt nyújtottak. Akkor esett le az állam, amikor Obi kijelentette, hogy Grivi nyert! :o Ilyenre se volt még példa. A jó tábornok sokat tanulhatott az utóbbi időben, mert azzal a fegyverrel élt, amivel eddig őt fingatták meg. A rajtaütéssel. Úgy elsöpörte Obi vonalait, hogy szinte öröm volt nézni (bár amikor kinyírta azt a szerencsétlen klónt, akkor nagyon pipa lettem rá). Jó látni, hogy még Grivi személyisége is fejlődik a sorozaton belül, bár ahogy meglépett a hajóról, az megint a régi önmagát idézte. :D

 

A másik szál a padawanoké volt. Az elején megint óriási hangulati elemet vittek bele a fénykardok végleges összeillesztésével! Itt kell megemlékeznem a zenéről, ami fantasztikus volt. Nekem nagyon tetszik ez az "ifjú jedi" téma amit Kinner alkotott, ráadásul nagyon jól használja (egyre inkább azt érzem, hogy őt kellene az SW filmre is felkérni) a variációit. A skacok próbáltak hallgatni Obi -ra, de végül is a sors közbeszólt (mellesleg jegyzem meg, hogy a Florrum -hoz való közelségüket remekül megmagyarázták az Obi -s jelenetben). :P Tetszettek az olyan kis apróságok is, mint a leszállt űrhajóból szivárgó anyag jelenléte. Ez egy olyan momentum volt, ami azt mutatta, hogy a készítők az apróbb részletekre is figyelnek. Florrum és a kalózok valami eszementek voltak. :D Isznak és isznak és isznak....mint a duracell nyuszi, sose hagyják abba. Az elején úgy tűnt, hogy talán még Hondo bírja a legjobban, de a végén mégis csak ő lett a mókamester. :D Az egész cirkuszos cucc nagyon bejött, rég nevettem ilyen jókat SW -s poénokon. :D A dug cirkuszos és a társulata már eleve minden pénzt megért, de az ifjak mutatványa Hondo- val mindent vitt. :lol: Repülök...ezt még Flóri is megirigyelhetné. :D A mentőakció végül is jól sült el, de a vége nagyon lezáratlan volt. Kíváncsi vagyok mi jön még ezután. Grievous droidjai nyilván még időben letöltötték Obi cirkálójának adatait, így nem lenne meglepő, ha a jövőhéten a Florrum -ra látogatnának.

 

Egy szó mint száz, egy meglepetésekkel teli, és néhol egy meglepően mókás részt sikerült letenni az asztalra. Természetesen kíváncsi vagyok a végkifejletre. :)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arra azért kíváncsi lennék, hogy mi akadályozzam meg a droidokat, hogy lőgyakorlatot hajtsanak végre a mentőkabinokon :hmm:

El voltak foglalva magukkal, és ha jól láttam még egy Venator épségben volt amikor Obiék menekültek. Valószínűleg az fedezte a menekülőket.

 

Szerintem ez egy nagyon jó rész volt. Az ifjak elkészítették a kardjukat is, és valóban helyt álltak. Ha Hondo nem lett volna részeg, talán nem sikerült volna ahsoka-t kiszabadítani.

Ezt 100% -ra veszem. :) Vagy inkább azt mondom, hogy nem így sikerült volna kiszabadítani.

 

Végre elkészült Gungi fénykardja és nagyon pöpecül néz ki. :) Talán az övé lett a legjobb az ifjak közül.

Nekem is nagyon bejött a kardja, számomra a legegyedibb fénykard amit eddig valaha láttam.

 

Grievous tábornok támadása valami irtó fölösleges volt, mégis nagyon szórakoztató. A cselekmény szempontjából teljesen jelentéktelen mellékszál volt, nem építette tovább a történetet, de hát valamivel ki kellett tölteni a maradék játékidőt.

Ezzel ellentétben ez egy nagyon fontos szál volt. Obiék indultak volna az ifjoncokért (vagy legalább is Cody), de ezzel a támadással minden esély elszállt arra nézve, hogy segíthessenek nekik. Ami a lényeg, így Florrumra se mehettek.

 

Amúgy, amikor az ifjak leszálltak a Florrumon, kicsit aggasztónak találtam azt a folyamatosan csöpögő folyadékot. Ha az egy autó lett volna, ilyenkor már futni kellene, mielőtt felrobban. Azzal a járgánnyal inkább nem mennék sehová a jövőben.

Ezt nem is értettem, mert azt mondták, hogy a hűtőanyag szivárog. A reaktor lehűlés után, ha újból beindítják a hajtóművet, ez a probléma újból jelentkezni fog, szóval ha csak meg nem javítják ezzel a hajóval nem jutnak messzire.

 

 

Hondo Ohnaka hozta a formáját, de azt nagyon jól. Továbbra sem tudom hibáztatni a viselkedéséért, tudom milyenek a kalózok. :D Számára ebben továbbra sincs semmi személyes. A legvégén alakította a legnagyobbat a fambaa-val, hát az valami fenomenális volt, imádom ezt az arcot. :D Meg amikor félrelökte a weequay csajt a twi'lekek kedvéért, az sem volt semmi. :D Jót tesz a karakterének ez a mostani évad, a Revivalban egekig fokozták a coolságát, a Tipping Pointsban is volt egy megmosolyogtató cameója, itt pedig érzékeltetik a nézőkkel, hogy a-a... Ő nem jófiú. De nem is gonosz. :) És ez adja a varázsát neki. :D Kedvenc TCW-s karakterem, toronymagasan, örökké. :D

Hondo valóban jó volt, magasan a legmókásabb faktor a részben. :D Bár a szelídüléséhez kellett a sok pia is amit megivott. Kíváncsi vagyok kinek akarta eladni Ahsokát. Nem lehet kispályás az illető, ha neki még halottan is jó a csaj...

 

Szerintem viccesebb lett volna, ha Hondo valami olyasmit mond Ahsokának, hogy ilyen fiatalon még nem ihatsz alkoholt :nana:

Ugyan hagyd el. Már Bobát is itatta volna. :D

 

Jaj. Ez nagyon nem volt jó rész. Látvány tekintetében szép, de dramaturgia terén totális bukás. Gyerekszál váratlanul felbukkanó R2D2-val, kis lelki szadi Ashokával, majd kőkemény űrcsata, kabaré jelenetbe illő elmenekülés, majd még a semmiből cirkuszi számok. Tiszta Madagaszkár 3. Persze minden fiatal egyszerre jön rá a lézerkard összerakására és még használják is, míg Obi-vannak meg nem jut eszébe beszólni a központba, hogy küldjenek mást helyette értük. Aztán lazán leszállnak a bázis közelében, mert biztos Hondo is annyira lökött, hogy nem figyeli a bolygó légkörébe érkező járműveket.... Szóval az egész szét volt esve és mintha az íróknak már nem lett volna ötlete még egy részt normális tartalommal kitölteni. :facepalm:

Te jó ég ember! :D Ennyi hülyeséget egy posztban! Most nem figyeltél vagy nem figyeltél? :faceplam:

 

Hondo erődjét most láthattuk legrészletesebben eddig szerintem.

az első évadban ennél részletesebben be lett mutatva. :)

 

Érdekes, hogy csak Ganodi kapott képzést űrhajóvezetésből.

Nem csak ő kapott, hanem ő volt a legjobb. :)

 

Hondo következő jeleneténél kicsit értetlenkedtem, hogy miért hadonásznak a machetejeikkel ha végülis nem bántották Ahsokát, csak megemlítette Hondo, hogy az üzleti partnerének nem számít, hogy élve vagy halva adják át neki. Itt el is mondta Hondo hogy bőkezűen fizetnek egy nő nemű Jediért. Akkor a múltheti aggályaink nem voltak alaptalanok azt hiszem :| Meglepő volt hallani Ahsokát, aki már-már kioktatta Hondot, hogy kiben lehet bízni és kiben nem, ha váltságdíjról van szó. Ahogy az öreg megemlítette, hogy Dooku pipa rá de ő nem is érti hogy miért hát az nagyon megmosolyogtató volt :)

Nagyszerű utalás volt ez az első évadra, imádom az ilyeneket. Kizárásos alapon nem sok vevőjelölt maradt. A zygerriaiak, de én jobban valószínűsítem a Hutt -okat.

 

A feldíszített Zygerriai hajó, a bajszos dug, a fambaa, a twi'lekek, togruták és az ifjak jelmezei mind nagyon jól meg lettek csinálva. Ahsoka arca amikor meglátta Byphet, hatalmas volt :D

Ha jól láttam Petro gundarknak öltözött? :D A műsor által elkápráztatott, s*ggrészeg kalózok komikusak voltak, ahogy elkezdtek lövöldözni :D

Bár nem így képzeltem el Ahsoka kimentését, csak pozitívan csalódtam, a rész poénos atmoszférájának köszönhetően.

Ez a része számomra is hatalmas meglepetés volt. Nem számítottam ilyen mértékű humor faktorra. :D

 

 

És akkor összegyűjteném, hogy miért jött be nekem Hondo ebben a részben:

-az első jelenetében, amikor Ahsoka azt mondja, hogy ha nem engedi el, azt fogja kívánni,hogy inkább protokoll droidnak született volna, erre rávágja, hogy néha még így is azt teszi :D

-amikor elkiáltja magát, hogy "Kezdődjön a show" és felrúgja azt a PLNK droidot

-amikor az egyik twi'lek csaj (azok az idomok :love: ) megkéri, hogy jöjjön velük, megkérdezi, hogy "Ezt melyikőtök mondta?", majd eltolja magától a weequay csajt :D

-a kaszkadőrmutatvány egyértelműen a sorozat legviccesebb történése volt, nagyon súlyos lehetett :D

-végül a lelki beszéd a magára hagyott fambaa-val rárakta a habot a tortára

Összességében meg vagyok elégedve a résszel, annak ellenére, hogy a legkevésbé számítottam ilyen kimenetelre.

Jöhet a finálé! :)

10/10. Köszi, hogy összeszedted ezeket. :D Még most is elkap a röhögés ha ezekre gondolok. :lol: :lol: :lol:

 

:lol: Ezt pont Platschutól kérdezni.

Lehet, hogy úgy nézte,. hogy levette a hangot. :D Mást nem tudok elképzelni. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Annyi biztos, hogy rendhagyó epizód volt a kis vándorló cirkusszal, és az egymástól szinte teljesen független szálakkal. Bár nem volt rossz rész, azt se mondanám, hogy különösebben tetszett az összkép. A The Gathering sokkal tetszetősebb, hangulatosabb volt. Úgy érzem, ez a sztori bőségesen elfért volna egy trilógiában, kissé időhúzás szaga volt. Poén szinten persze bejött, a részeg Hondo alaposan feldobta a hangulatom, de az ifjoncok is szokás szerint aranyosak voltak. :) Jó kis csapatot alkotnak, szépen kiegészítik egymást a folyton magabiztos Petro-tól kezdve, az ijedős Byph-en át, az aggodalmaskodó Katooni-ig. A mentőakció sikerességének örülök, bár hogy nem így képzeltem el, az tény. Van egy sejtésem, de kíváncsi vagyok, hova tudják ezt fokozni a továbbiakban.

 

Obi-Wan és Grievous sokszori találkozása a remek (nem mellesleg már nagyon hiányzó) űrcsatán túl nem jött be. Annyi Jedi közül már megint Obi-Want tudták előhalászni a tábornok ellenfeleként. Pozitívum viszont, hogy ezúttal Grievous kerekedett felül. Ugyanakkor Kenobi... hogy fogalmazzak szépen? Meggondolatlan volt, hogy üzenetet hagyott Grievous-nek, aki enélkül valószínűleg ott pusztult volna a hajón. Persze nem történhetett így, de sztori szempontjából furcsán veszi ki magát a Jedi-mester ezen lépése.

 

Ahsoka aktív szerepe szinte jelentéktelen volt, amiért csalódott vagyok. Állítólag többet fejlődik ebben az évadban, mint eddig az egész sorozatban, de így nehezen fog menni. Onderonon háttérszereplő volt, de ebben a szálban is nagyon félrevonultan szerepel (kivétel talán a múlt heti rész). 7 rész után kezdhetnének vele valami jelentősebbet, ha már egyszer szerepel. Kíváncsi vagyok, milyen rabszolga-kereskedő az (már ha arról van szó egyáltalán), akinek halottan is jó lett volna. :sick: Hondo talán csak rá akart ijeszteni a lányra.

 

A látvány természetesen remek volt, ezen túl viszont nemigen tudott megragadni az epizód, ilyen is előfordul. Remélem, a záró darab többet fog nyújtani. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez ismét tipikusan egy olyan rész volt, amit többször meg kell nézni, mert elsőre ugyancsak harmatosnak tűnt, aztán másodjára már imádtam. :D

 

Abban az egyben egyetértek Platschu-val, hogy nagyon éles volt a komédia-tragédia közti váltakozás. Ez szerintem is szerencsétlen döntés volt, elég kizökkentő volt, hogy látjuk Obi-Wan hajóját szétrobbanni, aztán hajtűkanyarral megérkezünk a gyerekek esetenként aranyos, Byph esetében meg egyenesen röhejes jelmezéhez. Kábé, mint a Baljós Árnyakban, mikor az egyik jelenetben Maul leszúrta Qui-Gon-t, vágás és látjuk Jar Jar bohóckodását :facepalm:

 

Ettől az egytől eltekintve fantasztikus rész volt.

 

Egy kicsit sem túloztam, mikor a múltkor azt mondtam, hogy Petro olyan mint a felnőtt Anakin kicsiben. Ahogy beszólt Obi-Wan-nak, hogy "Hiszen a hajóról is ők üldözték el a kalózokat" az tipikus Anakin-féle egószöveg volt... :roll: Nem kis barátom, ti csak annyit tettetek, hogy egy önfejű és buta magánakcióval rákényszerítettétek Ahsokát, hogy "feláldozza" magát. :P Viszont megint jót vigyorogtam, mikor nekiállt fanboykodni, hogy "úúú AZ a Kenobi tábornok?" :D Minden butasága dacára -vagy éppen amiatt- nagyon bírom a kis krapekot :D

 

Imádtam a fénykard építős jelenetet! :D Fantasztikus volt a zene, és szuperül nézett ki, ahogy az a rengeteg apró alkatrész szép sorjában mind a helyére került. Szerintem is Gungi fénykardja néz ki a legpöpecebbül, de egy kicsit nagynak tűnik még a mancsában. Jó persze tudom, tíz év múlva meg már elfog veszni a mancsában :lol:

A "szavazás" is tetszett, Gungi ezekkel a Chewie-s lelkes bömböléseivel mostanra nekem is a kedvencemmé vált az ifjak közt.

 

A kalózbanda most búfelejtő ivászatot tartott a kristályok miatt, vagy ünnepeltek, hogy elkapták Ahsokát? Esküszöm meg nem mondom, de azért nem semmi mennyire hullarészeg volt némelyikük :D Különösen azon a kettőn mulattam jót, amelyikek ott a háttérben lovacskáztak :lol:

Hondo nagyon genya volt Ahsokával: Ahogy odatartotta neki az italt, és aztán elvette... :angry: Mondjuk elsőre arra számítottam, hogy valami olyat szól be, hogy "Hoppá, hoppá most jut eszembe te még nem is ihatsz ilyet!"

Amin egy kicsit kiakadtam, azok Ahsoka véraláfutásai voltak :o Most komolyan miért kellet összeverniük? Ha ezek után még van valaki, aki kételkedik benne, hogy Hondo és a bandája tényleg képesek lettek volna-e kinyírni a gyerekeket, hát itt a bizonyíték. Egy rakás felnőtt, akik képesek megkötözni és megverni egy tinédzser lányt, azok bármi más mocskosságra is képesek. :angry:

 

Az űrcsata oltári volt, szuperül nézett ki, és ami a legfontosabb: Grievous legyőzte Obi-Wan-t! :o Ilyen se volt még a soriban :D A párbajból nem sokat láthattunk, de nem is baj, láttuk már őket máskor :D Zseniálisan nézett ki, ahogy a Negotiator szétrobbant :o Apropó, amikor Grievous és a droidjai átszálltak, elsőre enyhén furcsálltam, hogy miért van nyitva hangár, aztán mikor jobban megnéztem feltűnt, hogy a hajó orránál, és a hangár kapu felső végénél is lángol valami, szóval valószínűleg arról volt itt szó, hogy a droid vadászok kilőtték a nyitószerkezetet. :clap:

 

Nagyon aranyos volt, mikor Zatt megkérte Artu-t hogy rakja össze Huyang-ot :) Ganodi is jópofa volt, ahogy egyből nekiesett Petro-nak, hogy „mégis mióta vagy te a főnök”, aztán meg épphogy el nem pirult, mikor Petro azt válaszolta neki, hogy azért kéne neki maradnia, mert egyedül ő kapott szimulátoros pilótaképzést :D

Tetszett ahogy az a zöld folyadék ömlött a hajóról (szóval Malastare továbbra is szállítja az üzemanyagot :D ), nagyon jól nézett ki…Már úgy értem látvány terén. Sztori szempontjából egy kissé aggasztó. :para: Remélem megemlítik majd valahogy, pl Ahsoka azt mondja, hogy ne törődjenek vele, csak szálljanak fel, ő majd megjavítja amit lehet az űrben :).

 

Hatalmas jelenet volt, ahogy Hondo kifejtette Ahsokának, hogy mihez akar kezdeni vele. Bicskanyitogató, de hatalmas. Nekem bizony a Hatalmasságos Jabba jutott eszembe a leírásról. Kegyetelebb bűnöző, mint Hondo, üzletember, aki sokat fizetne egy Jedi nőért, viszont nem érdekli, hogy él-e vagy hal… Ez bizony nagyon is jellemző arra a nyálkás szeméthegyre. :angry::D Jó volt az is, ahogy Hondo értetlenkedett Dooku ellenséges viselkedésén :lol:

 

A cirkusz zseniális volt! csoli, zillo, nem bánom vigyétek a twi’lekeket, de a togruták az enyémek! :love::lol:

A cirkusz igazgató dug mekkora volt már azzal a műbajusszal! :D A hangja egy kicsit ugyan túlságosan is hasonlított Tarkin kapitányra, Stephen Stanton igazán megerőltethette volna magát egy kicsit jobban, Moralo Eval után tudjuk, hogy képes ennél jobban is elváltoztatni a hangját. :nana: Az alakítása persze ettől függetlenül nagyszerű volt, minden során vigyorogtam :clap:

Az ifjak mutatványai is nagyon jók lettek, ügyesek ezek kis kölykök, nem hiába Jedi növendékek :D Azt egyébként tudja valaki, hogy Byph mégis minek öltözött be?

A s*ggrészeg Hondo mindentvitt :D Bizony én sem csodálkoztam, mikor a twi’lekért félrelökte a weequay csajt, de a legnagyobbat azon a beszólásán röhögtem, hogy „Nem vagyok már olyan ifú mint egykor, Viszont öregebb vagyok!” Nem mondod? :lol: Az sem volt semmi, ahogy együtt érzett a fambaával :D

Hát bizony, ha nem ilyen részeg az egész csürhe, valószínűleg legalább egyikük idejében felismerte volna a kölyköket, szóval ugyancsak nagyrészt maguknak köszönhették, hogy az ifjaknak sikerült megszöktetniük Ahsokát.

 

Az utolsó jelenet, ahogy Ahsoka megköszönte az ifjaknak a segítséget nagyon aranyos volt, bár azért nem tartottam túl jó ötletnek, hogy hangoztatta Anakin azon nézetét, hogy „időnként el kell ferdítened a szabályokat, hogy jót tegyél”, hiszen Petro már így is épp eléggé önfejű.

 

Mindent összevetve 7,9/10, mert azért az előző egy picit jobb volt ;)

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem csak ő kapott, hanem ő volt a legjobb. :)

Petro mondja, hogy csak ő volt közülük repülés szimulátoron a Templomban :)

Egyébként ha zygerriai és hutt közül kéne választanom, akkor a huttokat tenném meg az "ismeretlen vásárló" szerepébe Ahsokánál, hisz mint Hondo mondta "female Jedi"-ért fizetnek rengeteget.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Annyi biztos, hogy rendhagyó epizód volt a kis vándorló cirkusszal, és az egymástól szinte teljesen független szálakkal.

Már miért lett volna egymástól független ez a két szál? Most őszintén... :roll:

 

Úgy érzem, ez a sztori bőségesen elfért volna egy trilógiában, kissé időhúzás szaga volt.

Miért kell mindent összecsapni? Ha három részes az a baj, ha négy akkor meg az...

 

ijedős Byph-en

Az tetszett ahogy be volt tojva az ugrás előtt. :D

 

Obi-Wan és Grievous sokszori találkozása a remek (nem mellesleg már nagyon hiányzó) űrcsatán túl nem jött be. Annyi Jedi közül már megint Obi-Want tudták előhalászni a tábornok ellenfeleként.

Nem tudom, de az csak nekem jött le így az ötödik lvad közepe táján, hogy direkt vannak ezek a Grivi Obi csaták? Miért kell ezen folyton fennakadni? Tök poénosra van felépítve ez az egész, ami majd az EPIII -ban durran.

 

Ahsoka aktív szerepe szinte jelentéktelen volt, amiért csalódott vagyok.

Én nem, pont annyit szerepelt amennyit kell. Egy karaktert elmeszelni elég egy rész is. És eddig ebben az évadban szívott már így is eleget.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amin egy kicsit kiakadtam, azok Ahsoka véraláfutásai voltak :o Most komolyan miért kellet összeverniük? Ha ezek után még van valaki, aki kételkedik benne, hogy Hondo és a bandája tényleg képesek lettek volna-e kinyírni a gyerekeket, hát itt a bizonyíték. Egy rakás felnőtt, akik képesek megkötözni és megverni egy tinédzser lányt, azok bármi más mocskosságra is képesek. :angry:

Tinédzserlány, aki Jedi. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tinédzserlány, aki Jedi. ;)

Miért és a gyerekek, akiket az előző részben kiakart nyírni talán nem Jedi növendékek? :roll:

Ami vicces, hogy sejtettem, hogy valaki majd ezen fog fennakadni hogy "Ahsoka így Jedi-úgy Jedi", és a fenti sor eredetileg benne volt az értékelésemben, de aztán gondoltam csak nincs itt senki olyan elvetemült... :P

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudok mást hozzáfűzni, Ody, megesik, hogy egy rész nem annyira nyeri el a tetszésem. Épp az emeli ki a többi epizódot, ha van, amelyik jobban bejön, van, amelyik kevésbé. Ettől még nem utálom se a részt, se a sorozatot, és fikázni sem kezdek el. :)

 

Hondo nagyon genya volt Ahsokával: Ahogy odatartotta neki az italt, és aztán elvette... :angry: Mondjuk elsőre arra számítottam, hogy valami olyat szól be, hogy "Hoppá, hoppá most jut eszembe te még nem is ihatsz ilyet!"

Amin egy kicsit kiakadtam, azok Ahsoka véraláfutásai voltak :o Most komolyan miért kellet összeverniük? Ha ezek után még van valaki, aki kételkedik benne, hogy Hondo és a bandája tényleg képesek lettek volna-e kinyírni a gyerekeket, hát itt a bizonyíték. Egy rakás felnőtt, akik képesek megkötözni és megverni egy tinédzser lányt, azok bármi más mocskosságra is képesek. :angry:

Hogy a múltkori kifejezésemmel éljek, bicskanyitogató volt, amikor megkínálta a szomjazó lányt, majd mégse adott neki inni.

Biztos, hogy véraláfutás? Lehet szimplán kosz is (ahogy vonszolták, akármi), mivel a lekkuin és az arca többi részén is van belőle bőven. Az elkábításakor hátulról ütötték le, így nem sérülhetett meg máshol. Szerintem nem verték meg off-screen, ennyire mélyre ne süllyedjünk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hogy a múltkori kifejezésemmel éljek, bicskanyitogató volt, amikor megkínálta a szomjazó lányt, majd mégse adott neki inni.

Biztos, hogy véraláfutás? Lehet szimplán kosz is (ahogy vonszolták, akármi), mivel a lekkuin és az arca többi részén is van belőle bőven. Az elkábításakor hátulról ütötték le, így nem sérülhetett meg máshol. Szerintem nem verték meg off-screen, ennyire mélyre ne süllyedjünk.

Ha jól láttam azokat a koszokat vagy esetleg kis karcolásokat a Friend in Need-ből hozták át.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudok mást hozzáfűzni, Ody, megesik, hogy egy rész nem annyira nyeri el a tetszésem. Épp az emeli ki a többi epizódot, ha van, amelyik jobban bejön, van, amelyik kevésbé. Ettől még nem utálom se a részt, se a sorozatot, és fikázni sem kezdek el. :)

De ugye attól még lehet válaszolni? :)

 

Biztos, hogy véraláfutás? Lehet szimplán kosz is (ahogy vonszolták, akármi), mivel a lekkuin és az arca többi részén is van belőle bőven. Az elkábításakor hátulról ütötték le, így nem sérülhetett meg máshol. Szerintem nem verték meg off-screen, ennyire mélyre ne süllyedjünk.

Szerintem sem véraláfutás, sima koszról van szó. Vagy csak elmosódott a szemfestéke. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hogy a múltkori kifejezésemmel éljek, bicskanyitogató volt, amikor megkínálta a szomjazó lányt, majd mégse adott neki inni.

Biztos, hogy véraláfutás? Lehet szimplán kosz is (ahogy vonszolták, akármi), mivel a lekkuin és az arca többi részén is van belőle bőven. Az elkábításakor hátulról ütötték le, így nem sérülhetett meg máshol. Szerintem nem verték meg off-screen, ennyire mélyre ne süllyedjünk.

Nem tudom, lehet hogy csak én gondolok egyből a legrosszabbra, de szerintem az bizony nem kosz volt. Az arckifejezése és a testtartása is olyan volt, mint akiből kiverték az erőt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom, lehet hogy csak én gondolok egyből a legrosszabbra, de szerintem az bizony nem kosz volt. Az arckifejezése és a testtartása is olyan volt, mint akiből kiverték az erőt.

Szerintem egyszerűen csak kifáradt, jó ideje ott tarthatták már, ha a szomjúsággal küszködött. Másrészt, Hondo valószínűleg annál többet kaszált volna rajta, minél jobb állapotban adja át a vevőnek - bár nem vagyok szakértő a rabszolga-bizniszben, nekem így logikus.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem egyszerűen csak kifáradt, jó ideje ott tarthatták már, ha a szomjúsággal küszködött. Másrészt, Hondo valószínűleg annál többet kaszált volna rajta, minél jobb állapotban adja át a vevőnek - bár nem vagyok szakértő a rabszolga-bizniszben, nekem így logikus.

Hát szerintem azért néhány óra szomjaztatásnál több kell ahhoz, hogy egy Jedi padawan-t így kifárasszanak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Óvatosan vitázz velük, néha túl komolyan veszik ezt a rajzfilmet. A túlzást, sarkítást, ne adj isten szarkazmust pedig nem nagyon ismerik.

Mi vesszük komolyan? :D És akkor Te a jéghideg logikáddal melyik csoportba sorolnád magad? :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom, lehet hogy csak én gondolok egyből a legrosszabbra, de szerintem az bizony nem kosz volt. Az arckifejezése és a testtartása is olyan volt, mint akiből kiverték az erőt.

Lehet, hogy nem kosz, de hogy nem is monokli arra mérget veszek. :) Nézd csak meg azt a jelenetet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet, hogy nem kosz, de hogy nem is monokli arra mérget veszek. :) Nézd csak meg azt a jelenetet.

Újra megnézve, elég egyértelmű, hogy kosz. :) A lába és karja is tele van vele. Biztos mindenhova kapott egy jókora ütést. :nana:

 

Egyébként a fénykardépítős jelenetet nagyon jól összehozták, ezt kihagytam. Sajnáltam, hogy Katooninak nem jött össze.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

:glasses: Kree, Te legalább még emlékszel rám. :clap:

Ugyan azzal az avatarral és nickkel nem nehéz felismerni valakit.

 

Mi vesszük komolyan? :D És akkor Te a jéghideg logikáddal melyik csoportba sorolnád magad? :D

Az, hogy logikát, következetességet keresek benne, az nem ugyan az, mint hogy ti időnként akár túl sokat is láttok bele egy gyerekmesébe.

 

"A szarkazmus a gyönge elme menedéke." (Dr. Smith-Lost in Space) ;)

És az mi amikor még ezt sem ismeri fel valaki? :)

Mellesleg pont egy ilyen botrány sz*r filmből idézgetni.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem is azt mondtam, hogy minden folt sérülés volt Ahsokán, de az a nagy kék a homlokán, és az a piros az arcán biztos, hogy az.

Nem tudom, de én minden foltot ugyanolyannak látok... másrészt miért verték volna össze? Még csak utalást se kaptunk rá, hogy ilyesmi történt volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És az mi amikor még ezt sem ismeri fel valaki? :)

Mellesleg pont egy ilyen botrány sz*r filmből idézgetni.

 

Mindegy honnan van, ha igaz. Mellesleg ez maga is nevezhető szarkazmusnak, hogy onnan és ezt idéztem, amit meg Te nem ismertél fel. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor lehet, hogy csak én gondolok egyből a legrosszabbra, de végül is tökmindegy. Azért az vicces, hogy egy-egy soron mennyire fent tudunk akadni időnként, másokon meg simán átsiklunk :yeah: Most is nyolc hsz született csak arról, hogy megverték-e Ahsokát, vagy csak koszos lett, aztán arra a felvetésemre pl senki nem reagált, hogy Hondo leírása mennyire illik/nem illik Jabbára :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.