Ugrás a kommentre

Filmek

Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Thor: The Dark World zirományom, ha valakit érdekel (spoileres).

Jó írás, tetszik!!! Kicsit nem vagy elfogult Amidalával? :P

Egyébként, ahogy olvastalak a korai filmekre hivatkozva, eszembe jutott, hogy rég meg akartam kérdezni Tőled.

Ezt láttad?

http://www.xpress.hu/xp/prod.asp?PID=13145&VID=R21889333741750150

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Thor 2

Jó film lett de lenne egy-két kivetni valóm vele kapcsolatba

Előszöris kezdeném azzal, ami már az Avengers óta kicsit szúrja a szemem, azaz hogy hogyan jutott át Thor a Földre a Bifröszt nélkül. Reméltem, hogy most választ kapunk erre, de inkább rátettek még egy lappáttal, azzal, hogy csak Loki tudja kijuttatni Thort Asgardból a Bifröszt nélkül. Akkor most hogy is jutott át Thor? Átrepült a kalapácsával, vagy hogy? (Jó biztos bele lehet magyarázni utólag, de nem lett volna stílusosabb, ha Loki rákérdez, hogy "Miért nem jó az az út, amit 1 évvel ezelőtt alkalmaztál?", erre meg Thor bevágna valami sablon szöveget, hogy pl. "Azt az utat már nem használhatom többet"?)

Másodszor Malekith honnan tudta, hogy pont Porman kisasszonyban van a Aether? Az világos, hogy millió fényévről képes bemérni, hogy pontosan hol és kiben van benne, de először a kivetített Jane-t támadja meg, ergo tudta, hogy Jane-ben van és tudta, azt is hogy néz ki. Mégis honnan?

Aztán Thor terve: Malekithet pár napig kellett volna feltartóztatni (ugye a konvergencia végéig), és ehhez adva volt 10 000 asgardi harcos, egy (ugyan meggyengített, de) fenn álló védelmi rendszer, és ugye ezúttal a meglepetés ereje se lett volna Malekith mellett. Mije volt Malekithnek: 1 anyahajója max 7-8 vadásza, és valószínűleg kevesebb mint 2000 harcosa. Véleményem szerint bőven nyerhető pozíció - ok közben Asgard amortizálódna egy kicsit - de mit számít ez a világ megmentéséhez képest. Erre mit csinál Thor: a világegyetem egyik legpusztítóbb fegyverét elviszi az egyik (ha nem a) legjobban biztosított helyről egyenesen az ellenség kezébe, remélve, hogy 1 v 1-ben a meglepetés erejével elpusztíthatja egyszerre Malekithet és az Aethert (amit még a nagyapja is félt elpusztítani). Mi van? Szerintem itt Thor volt az önző, méghozzá olyan értelemben, hogy kockáztatta a Galaxis sorsát, csak azért, hogy megmentsen pár(ezer) asgardit.

Az olyan apróságokra már nem is térnék ki komolyabban, hogy Jane a (szinte) végtelen lehetséges úti célból pont a titkos Aether bunkerben kötött ki, vagy hogy a SHIELD csak úgy figyelmen kívül hagyja Selvig jóslatait.

Szerkesztve: - Nabopolasszar

Amidalával? Nem. Nem lehet vele elfogult lenni. :D

Így nem ugrott be, de rákerestem youtube-on, is úgy már láttam. Sajnos. :) Egy kelet-imádó haverom mutatta meg pár éve, több más hasonszörű filmmel, köztük egy olyan Aliens koppintással, amiben sokszor még a szöveg is egyezett.

Thor 2

Jó film lett de lenne egy-két kivetni valóm vele kapcsolatba

Előszöris kezdeném azzal, ami már az Avengers óta kicsit szúrja a szemem, azaz hogy hogyan jutott át Thor a Földre a Bifröszt nélkül. Reméltem, hogy most választ kapunk erre, de inkább rátettek még egy lappáttal, azzal, hogy csak Loki tudja kijuttatni Thort Asgardból a Bifröszt nélkül. Akkor most hogy is jutott át Thor? Átrepült a kalapácsával, vagy hogy? (Jó biztos bele lehet magyarázni utólag, de nem lett volna stílusosabb, ha Loki rákérdez, hogy "Miért nem jó az az út, amit 1 évvel ezelőtt alkalmaztál?", erre meg Thor bevágna valami sablon szöveget, hogy pl. "Azt az utat már nem használhatom többet"?)

Ezt voltaképpen az Avengersben elmondja Loki: "With the Bifrost gone, how much dark energy did the Allfather have to muster to conjure you here to your precious Earth?" Elég egyértelmű, hogy Odin varázsolta oda a Földre.

Másodszor Malekith honnan tudta, hogy pont Porman kisasszonyban van a Aether? Az világos, hogy millió fényévről képes bemérni, hogy pontosan hol és kiben van benne, de először a kivetített Jane-t támadja meg, ergo tudta, hogy Jane-ben van és tudta, azt is hogy néz ki. Mégis honnan?

Pont te magad írod le a választ: Malekith érzi, hogy éppen hol van az Aether, ha az gazdatestre lel, arról viszont sosem volt szó, hogy azt is meg tudja mondani, kiben van. Viszont ha szembe kerülsz Asgard királynőjével, és érzed a környéken az Aethert, a királynő mellett meg van egy nő, aki egyértelműen nem asgardi, valószínűleg már nem nehéz kisakkozni, hogy akkor kit is keresel.

Aztán Thor terve: Malekithet pár napig kellett volna feltartóztatni (ugye a konvergencia végéig), és ehhez adva volt 10 000 asgardi harcos, egy (ugyan meggyengített, de) fenn álló védelmi rendszer, és ugye ezúttal a meglepetés ereje se lett volna Malekith mellett. Mije volt Malekithnek: 1 anyahajója max 7-8 vadásza, és valószínűleg kevesebb mint 2000 harcosa. Véleményem szerint bőven nyerhető pozíció - ok közben Asgard amortizálódna egy kicsit - de mit számít ez a világ megmentéséhez képest. Erre mit csinál Thor: a világegyetem egyik legpusztítóbb fegyverét elviszi az egyik (ha nem a) legjobban biztosított helyről egyenesen az ellenség kezébe, remélve, hogy 1 v 1-ben a meglepetés erejével elpusztíthatja egyszerre Malekithet és az Aethert (amit még a nagyapja is félt elpusztítani). Mi van? Szerintem itt Thor volt az önző, méghozzá olyan értelemben, hogy kockáztatta a Galaxis sorsát, csak azért, hogy megmentsen pár(ezer) asgardit.

Erősen nagy tévedés. Egyértelműen kimondják a filmben, hogy az sgardiak nem tudnak semmit a Sötét Tündékről. Thor mondja, hogy akár egy egész sereg is tarthat feléjük. Mi tudjuk, hogy van egy szem hajó és addigra már minimális létszámú legénység, de Thorék erről semmit sem tudtak. Se azt, hány Sötét Tünde él még, se azt, hogy mire képes a hajójuk. Annyit tudtak, hogy nem haltak ki, illetve a hajót nem hogy a minden látó Heimdall nem látja, de a szuperfejlett technikájuk sem, mellesleg, egy hajó képes volt elég komoly károkat okozni. Holott Odin pár órával azelőtt beszélt arról, hogy milyen nagy faj is az Asgard. Erre jól pofánvágta őket egy kihalt faj egy szem hajóval, és ők még csak meg sem karcolták.

A másik, egyáltalán nem győzelem az, ha Malekithet visszatartják, amíg az együttállás elmúlik, hiszen remekül bizonyította, hogy ötezer évre lazán eltűnhet. Mi van, ha megszerzi az Aethert, aztán ötezer évre megint felszívódik, csak legközelebb már senki sem fogja tudni, hol, mikor és hogyan jelenik meg. Csak egy lesz biztos: nála lesz az Aether és a Kilenc Birodalom bármelyik szegletéből elindíthatja a csapást. Esély a megakadályozására zéró. De legalább tök feleslegesen meghalt pár ezer asgardi, vagy éppen pont mind, és semmivel sem vagyunk előbbre, ugyanúgy elpusztul a galaxis.

Thor terve jó volt, csak egyetlen ponton hibázott: azt hitte, a kalapácsa elég hatalmas ahhoz, hogy elpusztítsa az Aethert. Majdnem bejött, csak az a szmötyi újra összeállt. De az meg sehol nem kötelező, hogy egy hős tévedhetetlen legyen.

Bor ezért nem pusztította amúgy el, nem azért, mert félt tőle (elég ellentmondásos lenne ez az érv), ő tudta, hogy az asgardiak sem tudják elpusztítani.

Az olyan apróságokra már nem is térnék ki komolyabban, hogy Jane a (szinte) végtelen lehetséges úti célból pont a titkos Aether bunkerben kötött ki, vagy hogy a SHIELD csak úgy figyelmen kívül hagyja Selvig jóslatait.

Itt csak az volt a véletlen, hogy éppen a titkos bolygóra nyíló portál mellett állt, de oda már az Aether rántotta be. Abba meg szvsz felesleges belekötni, hogy ilyesmi az egyik főszereplővel történik. Általában a történetek cselekményei nem a névtelen háttérszereplők körül forognak. ;)

A S.H.I:E.L.D. nem hagyta figyelmen kívül, de nekik nincs transzporterük, így nem érhetnek oda mindenhová percek alatt. Még Coulson mobil csapatának is idő kell. Az Agents of S.H.I.E.L.D. e heti epizódjából viszont kiderült, hogy végül ők is befutottak a helyszínre.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Így nem ugrott be, de rákerestem youtube-on, is úgy már láttam. Sajnos. :) Egy kelet-imádó haverom mutatta meg pár éve, több más hasonszörű filmmel, köztük egy olyan Aliens koppintással, amiben sokszor még a szöveg is egyezett.

Na ja, gyerekként egyszerűen imádtam, aztán mikor 25 évesen újranéztem, majdnem elsírtam magam, akkora csalódás volt. Most viszont ismét szeretem, a nosztalgiafaktor legyőzi a józan észt. :)

Lehetnék akár BEBA2 is...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt voltaképpen az Avengersben elmondja Loki: "With the Bifrost gone, how much dark energy did the Allfather have to muster to conjure you here to your precious Earth?" Elég egyértelmű, hogy Odin varázsolta oda a Földre.

Eredeti nyelven még nem volt alkalmam megtekinteni, a szinkronból meg elveszett Odin szerepe, de így már ok.

Pont te magad írod le a választ: Malekith érzi, hogy éppen hol van az Aether, ha az gazdatestre lel, arról viszont sosem volt szó, hogy azt is meg tudja mondani, kiben van. Viszont ha szembe kerülsz Asgard királynőjével, és érzed a környéken az Aethert, a királynő mellett meg van egy nő, aki egyértelműen nem asgardi, valószínűleg már nem nehéz kisakkozni, hogy akkor kit is keresel.

Lehet, hogy én vagyok a rossz megfigyelő, de számomra az a pár másodperc nem lenne elég sem megkülönböztetni egy asgardi ruhába öltözött asgardit egy asgardi ruhába öltözött embertől, sem megállapítani, hogy ez egy királynő a másik meg egy kívül álló.

A másik, egyáltalán nem győzelem az, ha Malekithet visszatartják, amíg az együttállás elmúlik, hiszen remekül bizonyította, hogy ötezer évre lazán eltűnhet. Mi van, ha megszerzi az Aethert, aztán ötezer évre megint felszívódik, csak legközelebb már senki sem fogja tudni, hol, mikor és hogyan jelenik meg. Csak egy lesz biztos: nála lesz az Aether és a Kilenc Birodalom bármelyik szegletéből elindíthatja a csapást. Esély a megakadályozására zéró. De legalább tök feleslegesen meghalt pár ezer asgardi, vagy éppen pont mind, és semmivel sem vagyunk előbbre, ugyanúgy elpusztul a galaxis.

Meg lehet jósolni, hisz már a filmben is tudták, hogy hol lesz az a pont, és ahogy nekem lejött, egyszerre csak 1 helyen érhető el az összes világ (különben miért mentek volna Malekithék pont a Földre, mert ahogy eddig láttam Jötunheim sokkal lerobbantnak tűnt, és ott még annyi vizet sem zavartak volna) Innentől elég egyértelmű a helyzet: minden 5000 évben fel kell készülni az adott helyen a tündék támadására

A S.H.I:E.L.D. nem hagyta figyelmen kívül, de nekik nincs transzporterük, így nem érhetnek oda mindenhová percek alatt. Még Coulson mobil csapatának is idő kell. Az Agents of S.H.I.E.L.D. e heti epizódjából viszont kiderült, hogy végül ők is befutottak a helyszínre.

Dacey-ék, akik szenvednek a helyi közlekedéssel simán érte mennek a gyogyóintézetbe, a hiper szuper SHIELD (aminek - ahogy az a sorozatból kiderül - vannak helyi kirendeltségei) meg csak a móka után érkeznek meg. Ne már...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Éhezők Viadala 2

Dzséjt a minap a Thor 2-t nevezte az év filmjének. Azt még nem láttam, de nálam az Éhezők Viadala 2 az év filmje. Zseniális! :clap:

Én is nagyon kíváncsi vagyok rá, hamarosan megtekintem. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet, hogy én vagyok a rossz megfigyelő, de számomra az a pár másodperc nem lenne elég sem megkülönböztetni egy asgardi ruhába öltözött asgardit egy asgardi ruhába öltözött embertől, sem megállapítani, hogy ez egy királynő a másik meg egy kívül álló.

De te nem is vagy se Sötét Tünde, se asgardi, ha jól tudom, csak egy tök szimpla, mezei ember a Föld bolygóról. :) Nekik azért icipicit jobbak az érzékeik, sőt, mint az már kiderült, egyéb érzékeik is vannak.

Meg lehet jósolni, hisz már a filmben is tudták, hogy hol lesz az a pont, és ahogy nekem lejött, egyszerre csak 1 helyen érhető el az összes világ (különben miért mentek volna Malekithék pont a Földre, mert ahogy eddig láttam Jötunheim sokkal lerobbantnak tűnt, és ott még annyi vizet sem zavartak volna) Innentől elég egyértelmű a helyzet: minden 5000 évben fel kell készülni az adott helyen a tündék támadására.

A film elején Svartalfheimből akart indítani Malekith. Éppen ez a lényege az együttállásnak, hogy a Kilenc Birodalom mindegyike elérhetővé válik mind a kilenc bolygóról egy összekötő csatornán. A Földre csak azért akart menni Malekith, mert az áll a konvergencia középpontjában, az a középső bolygó a Yggdrasilon, így onnan egyszerre érhető el mind a kilenc világ (a többin a Föld és a két - vagy egy, ha a fa alján/tetején van a bolygó - szomszéd érhető el, így láncot alkotnak). De ez nem jelenti, hogy kizárólag a Földről indítható el, csak más világról több időbe telne, ami a konvergencia minimális ideje miatt problematikás. De ha az ember türelmes, márpedig Malekith az volt, és még rá is kényszerül (ahogy a film elején), akkor ez is járható út.

Amúgy a filmben tényleg megjósolták, méghozzá Jane az Aether által. Enélkül valószínűleg csak akkor értesültek volna az eseményről, amikor az Aether már a küszöböt nyaldossa.

Dacey-ék, akik szenvednek a helyi közlekedéssel simán érte mennek a gyogyóintézetbe, a hiper szuper SHIELD (aminek - ahogy az a sorozatból kiderül - vannak helyi kirendeltségei) meg csak a móka után érkeznek meg. Ne már...

De mi a frászért akarta volna a S.H.I.E.L.D. kiszabadítani Ericet? Hahó, az az ember pucéran szaladgált a Stonehenge-nél, pont azon a helyen volt, ahol az elmebetegeknek lennie kellett (ráadásul, ott könnyebb is megfigyelni). Olyat meg nem mondott, amire ugrani kéne az ügynökségnek, hiszen fogalmuk sem volt az Aetherről, Malekith-ről vagy a terveiről. Eric csak annyit mondogatott, hogy lesz egy ilyen jelenség, ami a szavaival élve csodálatos. Viszont ennyit valószínűleg a "hiperszuper" S.H.I.E.L.D. is tudott, elvégre azért ők a hiperszuper ügynökség. Alapjáraton a jelenség nem volt veszélyes, és semmit sem lehetett tenni ellene.

Malekith-ről meg már csak akkor értesültek, amikor beállt London közepére a hajójával. Percekkel később meg nyoma sem volt a hajónak. Naná, hogy lekésték.

A helyi irodákról az is kiderült a sorozatban, hogy nem inváziós erő, csak néhány ügynökről van szó. Akik mily meglepő, szintén csak a katasztrófa beállta után érkeznek (Chan eltűnése is egy nap alatt tűnt fel nekik, pedig a csávó állítólag közvetlen megfigyelés alatt állt).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát: Neked hogy tetszett az első? Mert az nekem egy szódával elment, de semmi maradandó. Szóval kell tetszenie az elsőnek, hogy a második üssön, vagy magában is megállja a helyét?

Nekem tetszett az első, de ez sokkal jobb szerintem, még annál is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A film elején Svartalfheimből akart indítani Malekith. Éppen ez a lényege az együttállásnak, hogy a Kilenc Birodalom mindegyike elérhetővé válik mind a kilenc bolygóról egy összekötő csatornán. A Földre csak azért akart menni Malekith, mert az áll a konvergencia középpontjában, az a középső bolygó a Yggdrasilon, így onnan egyszerre érhető el mind a kilenc világ (a többin a Föld és a két - vagy egy, ha a fa alján/tetején van a bolygó - szomszéd érhető el, így láncot alkotnak). De ez nem jelenti, hogy kizárólag a Földről indítható el, csak más világról több időbe telne, ami a konvergencia minimális ideje miatt problematikás. De ha az ember türelmes, márpedig Malekith az volt, és még rá is kényszerül (ahogy a film elején), akkor ez is járható út.

De ha a Föld a központ, és innen mindegyik világ pillanatok alatt elérhető, akkor elég itt összpontosítani az erőket, majd elindulni oda, ahol végül felbukkan Malekith. Mint ahogy láthattuk az Aethernek is kell egy kis idő, és annyi sötét tünde nem maradt, hogy hatásosan visszaverjenek egy full scale attackot (ez hogy van amúgy magyarul, mert nekem a "teljes körű támadás" egy kicsit furcsán hangzik?)

De mi a frászért akarta volna a S.H.I.E.L.D. kiszabadítani Ericet? Hahó, az az ember pucéran szaladgált a Stonehenge-nél, pont azon a helyen volt, ahol az elmebetegeknek lennie kellett (ráadásul, ott könnyebb is megfigyelni). Olyat meg nem mondott, amire ugrani kéne az ügynökségnek, hiszen fogalmuk sem volt az Aetherről, Malekith-ről vagy a terveiről. Eric csak annyit mondogatott, hogy lesz egy ilyen jelenség, ami a szavaival élve csodálatos. Viszont ennyit valószínűleg a "hiperszuper" S.H.I.E.L.D. is tudott, elvégre azért ők a hiperszuper ügynökség. Alapjáraton a jelenség nem volt veszélyes, és semmit sem lehetett tenni ellene.

Malekith-ről meg már csak akkor értesültek, amikor beállt London közepére a hajójával. Percekkel később meg nyoma sem volt a hajónak. Naná, hogy lekésték.

A helyi irodákról az is kiderült a sorozatban, hogy nem inváziós erő, csak néhány ügynökről van szó. Akik mily meglepő, szintén csak a katasztrófa beállta után érkeznek (Chan eltűnése is egy nap alatt tűnt fel nekik, pedig a csávó állítólag közvetlen megfigyelés alatt állt).

Mondjuk, hogyha az egyik vezető fizikusuk féreglyukak terén, megjósol egy olyan eseményt, ahol egyszerre több Einstein–Rosen híd alakul ki - ráadásul mindegyik más világra nyílik - , azért arra csak oda kellene figyelniük. Szerintem Fury tudja a legjobban hogy milyen veszélyekkel járnak ezek a jelenségek. Én még akkor is figyeltetném, ha éppen meztelenül cigánykerekezik a Golden Gate tetején.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De ha a Föld a központ, és innen mindegyik világ pillanatok alatt elérhető, akkor elég itt összpontosítani az erőket, majd elindulni oda, ahol végül felbukkan Malekith. Mint ahogy láthattuk az Aethernek is kell egy kis idő, és annyi sötét tünde nem maradt, hogy hatásosan visszaverjenek egy full scale attackot (ez hogy van amúgy magyarul, mert nekem a "teljes körű támadás" egy kicsit furcsán hangzik?)

De az Asgardiak még mindig nem tudják, hogy hány Sötét Tünde maradt. Lehet a szemszögükből egy vagy egymillió is. Plusz nem kicsit hatékonyabb megelőzni a támadást, mint megvárni, míg elindul, és akkor talán, de igen csekély eséllyel meg lehet állítani.

Harmadrészt, az Aether terjeszthető akár űrhajóval is, ez az egész együttállás csak a folyamat felgyorsítására volt.

Pedig a full scale attack az teljes körű támadás, vagy teljes erejű támadás, ezek a legjobb fordítások.

Mondjuk, hogyha az egyik vezető fizikusuk féreglyukak terén, megjósol egy olyan eseményt, ahol egyszerre több Einstein–Rosen híd alakul ki - ráadásul mindegyik más világra nyílik - , azért arra csak oda kellene figyelniük. Szerintem Fury tudja a legjobban hogy milyen veszélyekkel járnak ezek a jelenségek. Én még akkor is figyeltetném, ha éppen meztelenül cigánykerekezik a Golden Gate tetején.

Hát az te vagy, én inkább jó mélyre eldugnám, mivel elég egyértelműen őrült, és az őrültek szavára aligha lehet adni.

És ha ne adj isten lett is volna valami oka arra, hogy adjon egy komplett elmebeteg szavára, akkor mit tegyen? A S.H.I.E.L.D. egyértelműen nem tudja megakadályozni az eseményt, és mind a Chitauri, mind a Pusztító, de még az olyan egyszerű kószák is, mint Iron Monger vagy Whisplas bizonyították, hogy semmit sem érnek ezek ellen (sőt, technikailag a kisujjukat sem nagyon mozdították, amikor ezek korzóztak, legtöbbször csak takarítót játszanak). Szóval valószínűleg tették azt, amit eddig mindig: vakarták a fejüket és tanakodtak azon, hogy mit kéne tenni. Ahogy nem tettek semmit, amikor Iron Monger elszabadult, se akkor, amikor több ezer ember életét fenyegették a Hammer Drone-ok, nem törték össze magukat a Pusztító megállításakor sem (jé, oda is már csak azután értek, hogy Thor szétverte), és mintha a Chitauri támadásánál sem igazán izzadtak volna meg, pedig ott voltak azon a szép, nagy repülő anyahajón, ami teli volt vadászgépekkel, meg katonákkal, meg sugárfegyverekkel. És, ahogy a Captain America folytatásának traileréből kiderül, ilyen HelliCarrierből legalább még három van. Ez az arzenál miért is nem lett bevetve New Yorkban?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Éhezők viadala - Futótűz

80%

Pontosan annyival több és jobb az első résznél, amennyivel nagyobb benne a tét. Az előzetesek által sugallt lázadásos-forradalmas jelleg azonban még várat magára, a mozi nem lett más, mint egy felturbózott, ámde kétségkívül sötétebb folytatás.

Végig azt éreztem, hogy ezt már láttam egyszer. Szépen végigmegyünk ugyanazon az úton még egyszer, mint már korábban, csupán az ellenfelek és az Aréna veszélyesebb. A rendszer felépítése és a körzetek nagyrészt ugyanúgy homályban maradnak, és számomra nem igazán jöttek át a főszereplők történetet mozgató motivációi sem. Katniss, a leendő vezető inkább látszik egy beijedt fecsegő poszátának, mint valódi forradalmárnak (még), Haymitch és a többiek szerepe a finálé tükrében meg inkább bosszantóan légből kapott, mint hihető. Néhány üresjáratot leszámítva ugyanakkor a mozi remek szórakozás, olyannyira, hogy lehet várni az utolsó két részt is.

Mert a karakterek szenzációsak, az újak igazi frissítést hoztak a sztoriba. A színes, idióta Kapitóliumi világ most is bejött, mint ahogy az új Játék is. Kicsit életszerűbbek a veszélyforrások, jó ötlet volt a versenyzők ilyen sokszínűsége is. Néhány pillanatában kellően érzelmes és hatásos, ha nem is minden percében, de tulajdonképp végig izgalmas, látványos, ámde továbbra is tinifilm a Futótűz. Az meg sajna már rég nem vagyok – így ez is csupán egy kellemes franchise újabb epizódja lett, különösebb katarzis nélkül.

Több ponton nem értek egyet. Egyrészt, szerintem teljesen más utat járnak be, és tökéletesen lett megoldva, hogy végül ismét az arénában kötöttek ki. Én erre nem igazán számítottam. Másrészről a forradalmi hangulat, a forrongás, a gyűlölet és félelem fokozódása tökéletesen átjön a filmből.

A karakterek terén egyetértek, de nálam egyetlen percnyi üresjárat sem volt. Zseniális volt, nagyon tetszett!

Az egyáltalán nem baj, ha neked ez az év filmje. ;)

A 12-es körzetből indulunk, ahogy az elsőben. Sőt, Katniss vadászik, ahogy az elsőben. A győzelmi körút valóban plusz, de utána az Aratás, annak összes küsősége, akárcsak az elsőben. Megint valaki jelentkezik valaki helyett, akárcsak az elsőben. Kapitólium: felvonulás, tüzes ruha, akárcsak az elsőben. Edzőterem, erőfitogtatás, akárcsak az elsőben. TV show, tüzes ruha, akárcsak az elsőben (oké, itt átalakult, ez nagyon tetszett). Aztán a Játék, akárcsak az elsőben...

Félre ne érts, nekem is tetszett, de a zseniálishoz kellett volna valami elemetáris erejű érzelmi töltet,vagy esemény, ami nem volt benn. A trailerek után meg számomra nem volt meglepetés az Aréna, sőt, a trailerek kiváló vágása miatt több ellenállást vártam.

S ha már beszélgetünk: nem arról volt szó az első részben, hogy mindig az egyes-kettes körzetek nyertek? Akkor hogyan voltak a többi körzetekből nyertesek?

Szerkesztve: - R2-D2
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tegnap előtt én is megejtettem a Futótűz megnézését. A film végén a legfőbb gondolatom az volt, hogy akár át is nevezhetnénk The Hunger Games: Cliffhanger-nek.

Nade spoilereskedést mellőzve, akármennyire is látszik rajta, hogy kapocsfilm a befejezés és a kezdés között, Donáttal egyetértve olyan fantasztikusan megoldották, hogy a lényeg el legyen mondva ennyi idő alatt, hogy ihaj. A sztori nagyon ambíciózus, és bizony megvan az a forradalmi hangulat, amit a trailerek sugalltak. A szereplők, a régiek és az újak is remekül alakítottak, rajtuk keresztül át lehetett érezni a helyzet súlyosságát. Amennyire imádom Donald Sutherlandet, nos, ebben a részben annyira gyűlöltem meg Snow elnököt. Iszonyat jól hozza a sz*rkeverő antagonista szerepét. A befejezés pedig nagy vonalakban mondva annyira felcsigázott, hogy már most megnézném a befejezést. Az utolsó képkocka volt ennek a tortának a habja amiben

a fecsegő poszáta jelvény átalakul, és szerintem bizony egy katonai szervezet szimbóluma lesz belőle

Jöhet a következő.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tegnap előtt én is megejtettem a Futótűz megnézését. A film végén a legfőbb gondolatom az volt, hogy akár át is nevezhetnénk The Hunger Games: Cliffhanger-nek.

Köszi, végre egy olvasható vélemény :)

Számomra az etalon és az egyik legjobban visszaadott "űr érzés" a 2001 azon jelenete amikor az űrhajós elsodródik a végtelenbe. Elég ha megközelíti azt a fokot, akkor már tetszeni fog.

Én nem szeretem a 2001-et, nem is emlékszem erre a jelenetre. Viszont a Gravitáció tetszett, és szerintem bőven hozza az űrérzést. Még számomra is az élvezhető űrfilmek közé tartozik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.