Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

A héten munkaügyben Izraelben jártam. Gondoltam megosztok néhány gondolatot és fényképet az útról

 

Tel Aviv - Izrael

nIbw9IO.jpg

 

-A Tel Avivi reptér meglehetősen hírhedt a fokozott biztonságáról és mint első kézből tapasztaltam, nem véletlenül. Kifelé menet egy szúró-próbaszerű kiválasztás után több mint egy órán át vizsgáltak. Testmotozás, anyagminta vétel a cuccaimról, két külön kérdezőbiztos, akik közül az egyik úgy tűnt egy szavamat se akarja elhinni stb. Ez már nem a hivatalos menetrend része, de ellenőrzés közben a biztonságiak elvesztették a repülőjegyemet. Hála égnek hogy a repülőtársaság a beszállókapunál volt olyan kedves és kérdés nélkül újra kinyomtatta

 

-Tartottam tőle, hogy Tel Aviv túl unalmas lesz -lévén az egész város alig száz éves-, de erről szó sincs. A dimbes-dombos vidéken kanyargó utcák, a pálmafák tövében megbúvó hol modern, hol lelakott régi épületek nagyon egzotikussá teszik a helyet. Egyszer vagy három órát sétáltam, abban a hiszemben, hogy majd úgyis visszatalálok, de végül teljesen elkeveredtem és csak a naplementéhez igazodva tudtam visszatalálni a hotelemhez (ha nyugatra megy az ember akkor előbb-utóbb biztos kiköt a tengerparton)

hAwBiPX.jpg

 

-Érzésre úgy tűnt nincs egyetlen rassz, amelyik egyértelmű többségben lenne a városban. Talán fehér emberből van a legtöbb, de a dolog közel sem egyértelmű. Rengeteg a bevándorló. Számos negyed van, ahol nyüzsögnek az arabok és az afrikaiak

 

-A gyémántkereskedelem annyira fut, hogy egy viszonylag átlagos szállodában, ahol én voltam is akadt egy külön pult és szakértő azoknak a vendégeknek, akik épp a hotelben akarnak gyémántot venni

 

-A héberek az olaszoknál is jobban szeretnek dudálni. Ha a zöld lámpánál nem taposol bele azonnal a gázba, alap, hogy megy a duda, de néha olyan esetekben is, ahol már követhetetlen, hogy min cseszte fel magát a másik vezető

jvQn0QO.jpg

 

QnwO4Pa.jpg

 

-Mivel közel távol szinte csak sivatagok vannak és alig terem valami a helyi kaják nem valami finomak. Én szinte bármibe haraptam abban túró volt. Gondolom azért, mert a kecske itt a sziklák között is megél. Viszont pont a rengeteg bevándorló miatt rengeteg, kiváló külföldi étterem van. Például ettünk egy olasz helyen, ahol a séf megújított több klasszikus talján kaját is. Baromi jó volt.

 

-Lehet hogy nagyon proli dolog, de mint hamburger fan nagyon értékeltem, hogy itt a McDonalds-ban is van ehető, finom menü. Van egy óriási méretű burger, amihez hál isten alapból adnak alufóliát (nálunk Pesten van ahol a személyzet derogálónak érzi ha egy kifejezetten nagy méretű burgerhez ki kell hozniuk egyet, pedig nagyon kellemetlen, amikor egy-egy harapás után a túloldalon kifolyik a fél tartalom)

FTW0uI9.jpg

 

-Mint minden városnak, ennek is rengeteg arca van. A legtöbb része rendezett és nagyon élhető, de akadnak csúnyán lepukkant negyedei is, tele szeméttel. Utóbbiakban meglepően sok kóbor macskát látni. Volt hogy egyetlen szemét körül vagy 5-6 macsesz is tömörült.

 

-Az egyik legszokatlanabb a rengeteg katona látványa. Persze pontosan tudtam hogy itt minden férfi 3 évig, a nők pedig 2 évig sorkatonai szolgálatot teljesítenek csak azt nem gondoltam, hogy ennyit látni majd belőlük a köztereken. A helyiek persze hozzászoktak már ehhez: az egyik vonaton például volt egy 19 éves körüli srác akinek egy óriási fegyver lógott a nyakában, a kezében pedig ott volt a töltényekkel csurig töltött tár is. Az egyik megállónál felszállt egy család és az öt éves kissrác simán odaült arra a székre, amelyikre a puska csöve nézett. A család abszolút nem zavartatta magát. Nekik ez a mindennapok része.

XrOZ2Pz.jpg

 

-A katonák túlnyomó többsége a pokoli hőségben is fekete bakancsban járkált. Egyébként sose láttam, hogy a poziciójukkal visszaélnének, sőt nagyon kedves és segítőkész volt minden katona akihez szóltam. Mondjuk általában máshoz nem is lehet hozzámenni, hisz az idősebbek nem nagyon értik az angolt, a fiatal katonák viszont szinte mind.

 

-Egy helyi arc elmondása szerint pont a hadseregnek köszönhető, hogy az itteni egyetemekre nem túl jellemzőek a nagy bulik. Az átlagos életút ugyanis úgy néz ki, hogy a középiskola után jön 3 év katonaság, majd a szolgálat végén szinte mindenki szeretne magának egy kis szabadságot. Hogy levessék a kötelezettségeket, a fiatal izraeliek mind elmennek világot látni. Akivel beszéltem, az például egy évig élt különféle dél-amerikai országokban, Argentínában két gyereke is lett mielőtt hazatért (persze családdal együtt). Mire az emberek belevágnak a főiskolába a többségnek már van élettársa vagy épp már bedolgozik a családi vállalkozásba, ezért az órák után inkább mennek a dolgukra

FcogHu4.jpg

 

-Tel Avivban alig látni ortodox zsidókat. Minden túlzás nélkül állítom, hogy Pesten a Belső-Erzsébetvárosban könnyebb beléjük futni mint itt. Viszont mindenfelé fürtökben lógnak a miniszoknyás csajok. A vallásnak itt szinte nulla jelentősége van (nyilván az ortodoxok inkább Jeruzsálemben élnek). A fiatalok közül ugyan többen is hordanak kipát, de úgy tűnt ezzel le is tudják a zsidó örökség továbbvitelét.

 

-A prostituáltak telefonszámait nagyon sajátosan terítik: minden fontosabb közlekedési ponton tele van az aszfalt a reklámcéduláikkal. Mikor először láttam ilyet azt hittem, hogy valaki véletlenül szórta el őket. Mikor már több kilométert sétáltam és állandóan minden forgalmasabb sarkon ott voltak a cetlik már egyértelmű volt, hogy szó sincs véletlenről

 

-Az egész ország állandó fokozott készültségben van: még a vasútállomásokon is átvilágítják a poggyászokat. Viszont a levegőben lévő feszültség ellenére sose éreztem magam veszélyben.

 

-Összességében nagyon érdekes út volt. Jeruzsálem miatt még szívesen visszajönnék legalább egyszer.

kftz3zZ.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tényleg jó beszámoló! Én mondjuk soha nem mennék el oda. Egyrészt ateista lévén nem igazán érdekel ez a kultúrkör, másrészt a közel-kelet se vonz igazán. Bár ez nem teljesen igaz. Az iraki perzsa műemlékeket szívesen megnézném, bár most nem egy életbiztosítás arrafelé járni, mert még a végén a fejünket veszik. :D Vagy inkább :(

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Izrael engem se vonz, pláne Tel Aviv nem. A képek sem győztek meg. Iránba viszont érdemes elmenni, sokkal jelentősebb perzsa emlékművek vannak ott, mint Irakban, és a közel-keleti viszonyokhoz képest biztonságos hely.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bármilyen érdekes is tud lenni egy műemlék, szerintem legalább ilyen érdekes tud lenni amikor elsőkézből megismer az ember egy olyan világot amit korábban csak hirekből ismert és lesz egy képe arról, hogy miként zajlik az élet a világnak egy olyan pontján, ami merőben eltér a sajátjától. Tel Aviv nem igazán szép város, mégha vannak is kifejezetten szép részei. Budapest millió kört ver rá ahogy általában a legtöbb európai város. Mégis az egyik legérdekesebb hely volt ahol valaha jártam. Két hónapja jártam Németországban egy gyönyörű történelmi üdülővárosban, ami tömve volt műemléki épületekkel, de nem véletlen hogy egy sort se írtam róla. Szép volt, akár szivesen laknék is ott, de látogatóként nem igazán különös. A környéken ezer meg egy ilyen hely van. Tel Aviv viszont valami nagyon más volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Biztos sikerül neki, profi átúszó már. :)

 

Bomarr, köszi a beszámolódat Tel-Avivról. :) Én valószínűleg sosem járok majd arrafelé, így legalább kaptam egy pillanatképet. Ja, és a hamburger menüt én is megkóstoltam volna. :D

Szerkesztve: - Pildi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszönöm szépen!

2:24-et úsztam, ez pontosan annyi, mint amit legelőször 2012-ben, és amennyi a tavalyi két úszásomnak (2:20 és 2:28) az átlaga. Valami tempomat lehet belém építve, ami ráadásul anyai ágon öröklődött, mert anycim, ma először, szintén átúszott, és percre ugyanennyit teljesített.

Nagyon jó volt!

 

 

Viszont ezzel összefüggésben, nem tervezem hogy jövő hétvégén is kétszer több órát buszozzak :(((

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mint azt gondolom sokan tudjátok, július 1-jével árat emel a Telekom, ami az előfizetéses tarifákra és dominós percdíjakra egyaránt vonatkozik. Az áremelést azonban nem kötelező elfogadni, annak elutasítására 15 napja van mindenkinek. Sokáig kutakodtam, hogy neten is lehet-e ezt elutasítani, és szerencsére találtam egy felületet, ahol igen:

 

http://www.telekom.hu/mobil/tajekoztatok/aszf_valtozas

 

Remélem másnak is olyan hasznos lesz, mint amilyen nekem volt. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mint azt gondolom sokan tudjátok, július 1-jével árat emel a Telekom, ami az előfizetéses tarifákra és dominós percdíjakra egyaránt vonatkozik. Az áremelést azonban nem kötelező elfogadni, annak elutasítására 15 napja van mindenkinek. Sokáig kutakodtam, hogy neten is lehet-e ezt elutasítani, és szerencsére találtam egy felületet, ahol igen:

 

http://www.telekom.hu/mobil/tajekoztatok/aszf_valtozas

 

Remélem másnak is olyan hasznos lesz, mint amilyen nekem volt. :)

És ha nem fogadod el akkor megszűnik az előfizetés?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És ha nem fogadod el akkor megszűnik az előfizetés?

Nem, dehogy. A Telekom egy már megköttetett szerződést akar módosítani. Ezt csak úgy teheti meg, ha mind a két fél beleegyezik, vagy legalábbis 15 napon belül nem emel kifogást. Ha itt jelzed, hogy te ebbe nem mész bele, akkor marad az eredeti szerződés, az ott megkötött és beleírt feltételek (tarifa, stb.) nem változhatnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.