Ugrás a kommentre

Halhatatlanság-Hallhatatlanság


Szisz

Ajánlott hozzászólás

Nekem még az is eszembe jutott, hogy talán a Jedi filozófia miatt nem akarnak közbelépni. Nekik már halandóként is nagy hatalmuk van, elég ahhoz, hogy uralkodhassanak a Galaxison, de amikor még rendes Jedi lovagok voltak, nem Jedi tábornokok, akkor sem avatkoztak bele effektíve a Galaxis életébe, a dolgok folyásába. Mentek, ha segítséget kértek tőlük, és az Erőt megismerésre és védekezésre használták. De nem avatkoztak be a politikába, mások életébe.

Az új létsíkon ezt a felfogást nem árthat kiszélesíteni, hiszen most már nagyobb az erejük, mintsem azt el tudnánk képzelni, vagyis míg halandóként az egyszerű polgárok életébe nem akartak beavatkozni, most halhatatlanként már az alsóbb létsíkot nem zargatják aktívan, inkább csak útmutatásokat adnak. Úgyhogy szerintem nem kizárt, hogy inkább csak a filozófiájuk miatt nem akarnak beavatkozni például egy párbajba.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont az elképzelhető, hogy ez a képességük nem működik a sötét oldal tömény jelenléte közepette. Talán erre célzott Obi-Wan az EPV-ben.

 

Szerintem a fizikai sikon történő segítségre (pl: a védelmezés, elmetrükk, levitáció, vagy bármi amit a halála előtt fizikailag cselekedett Luke érdekélben) gondolt, mert már nem más mint egy jelenés és nincs hatása a való világra. Bár a szavak szintjén taníthatta volna Luke-ot tovább.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is azt hiszem hogy Luke-ra ráfért volna a további tanulás mert úgy igazán passzolna a Qui-Yoda-Obi csapatba mint az Élő Erőt ismerő Jedi. Bár lehet hogy a RotJ utáni időszak alatt Obi mégiscsak okította. Remélem igen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 9 hónappal később...
21 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Qui-Gon akkor láthatta volna Sidious kilétét is. Erre nem volt képes. Ha mindent láthat akkor azt miért nem? 

Egyrészt, Sidious egy Sith Nagyúr, talán más módon is képes elfedni magát, míg Ahch-To a Jedik bolygója. Másrészt, ki mondta, hogy nem látta? Egyszerűen csak nem fedte fel. Az Erőszellemeknek nem szokása leleplezni semmiféle nagy titkot. Épp ez a lényeg, hogy nem avatkoznak be. A mi létsíkunk már nem az ő dolguk. Tanácsokat adnak, legfeljebb.

20 órával ezelőtt, Donát írta:

Ha Qui látja Sidious kilétét, akkor azt is látja, hogy a Jedik mikor és hogy jutnak az infó birtokába. Qui-Gon nem folyhat bele úgy, hogy ez megváltozzon. Bár érdekes, hogy Obi pl. minden erejével ágál Luke Vader térítése ellen vagy a felhővárosi kiruccanás ellen. Pedig tudhatta, hogy mi következik. 

Nyilván azért a saját személyiségüket nem dobják le, ráadásul az, hogy Sidious kicsoda, nem a jövő, hanem a jelen ténye, az, hogy mi lesz a párbaj végkimenetele, az pedig a jövőé, ami, mint tudjuk, változik. Jelenbeli dolgokról könnyű meggyőződéssel beszélni (vagy éppen hallgatni), a jövőről viszont a szellemeknek legfeljebb annyival lehet több fogalmuk, hogy sok-sok végkimenetelt ismernek (Qui-Gon is mutatott egy jövőt Yodának, de tudjuk, hogy az nem teljesen abban a formában valósult meg). A Jedik meg csak az ő szemszögükből épp aktuálisat pillanthatják meg.

A másik megközelítés: ha Ben nem ágál az ellen, hogy Luke ne ölje meg az apját, hanem még biztatja is erre, talán pont azzal okozza azt, hogy Luke átáll. Ha tudja, mi lesz a jövő, akkor azt is tudja, hogy neki mit kell mondania Luke-nak, hogy az a jövő bekövetkezzen.

 

De ha mindez a fenti nem is igazolható, akkor is tény marad egyvalami: Qui-Gon Jinn ismerte a Mortist, útba igazította ott Anakint. Hogyan lenne ez lehetséges, ha a szellemek nem lennének képesek valamilyen úton a haláluk után is infót szerezni? Mert ha Qui-Gon járt volna a Mortison (hogyan? miért?), akkor azt azért csak elújságolta volna a tanítványának. Ebből feltételezhető, hogy sosem járt ott életében.

Ugyanígy Yoda is, miért ne szerezhetett volna tudomást azután Ahch-Tóról és a könyvtárról, hogy meghalt? Tán a haláluk pillanatában a tudatuk lefagy és új infót már nem tudnak megtanulni? Mondjuk amikor odament Luke. Évek óta ott héderel az ifjú Skywalker, Yoda ezután ki-be járkálhatott a bolygón, és hatszor is elolvashatta a könyvet. De mivel az időtlen Erőben létezik, felteszem még a múltba is visszaugorhatott kicsit.

A fizikai síkon élő Jedik az Erő által láthatják a jövőt, a múltat, távoli világokat, tovatűnt világokat, nehogy már az Erőben létező szellemek ne lennének ennél sokkal többre képesek.

 

20 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

De elvileg az Erő honában nincsenek ilyen racionális dolgok. Ott mindent megélhetsz, a múltat s jövőt. Épp az a lényeg, hogy ott az idő relatív.

De attól még mozgásban van. Mint írtam, szerintem a szellemek csak az összes lehetséges jövőt látják, vagy érzékelik (nevezzük, ahogy akarjuk), de mivel a jövőt minden életforma folyamatosan befolyásolja, még ők sem tudják, melyik fog bekövetkezni. Ha egymilliószor egymillió lehetőséged van, nem tudhatod, hogy mi a végső lehetőség. És ezzel még így is durván lekorlátoztuk őket, mert valójában ők nem csak azt láthatják, amit mi a filmekben, hanem az univerzum kezdetétől annak végéig mindent. Na ebben sakkozd ki, mi lesz a vége a dolgok menetének. :) 

 

20 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Lehetett ez is egy célja. Talán Luke nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, és ezért lépett ilyet Yoda. Viszont egy Erő-szellemet nem gondolnék ennyire számítónak. :)

Szerintem ez nem számítás, és Luke is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Yoda csak egyszerűen a szokott bohókás módján okította Luke-ot, aki öreg fejjel is rászorult erre (mint ahogy anno Yodának is tanítottak újat más Erőszellemek). És attól, hogy Yoda szellem, a jellemét még nem hagyta hátra.

 

Épp ez a lényeg: az Erőszellemek megőrzik tudatukat, nem oldódnak fel az Erőben. Hatalmas lények lesznek, de még így is vannak korlátjaik. A jellemük, a tény, hogy megmaradnak halandó fejjel gondolkodóknak (ezt lehet pár millió év után lerázzák magukról), és szerintem az egyik ilyen az is, hogy az időben nem tudnak utazni. Szóval láthatják a múltat, de teszem azt, nem manifesztálódhatnak Darth Bane előtt, hogy eltöröljék. Ugyanígy nem látják a biztos jövőt, csak a lehetséges jövőket. És szellemük ugyanúgy a jelenben létezik csak, mint a halandóké.

Ugyanakkor nincsenek fizikailag semmihez sem kötve, sokkal többet látnak a Galaxisból, mintha a szemükön át szemlélnének, és így tovább. Viszont, mivel ők ilyen nagy hatalommal bírnak, már nem avatkozhatnak be a fizikai síkba, legalábbis nem drasztikusan. Felgyújtanak egy korhadt, odvas fát, vagy adnak néhány tanácsot, ez a maximum. De nem jelenhetnek meg, és segíthetnek Luke-nak a Sith-ek elleni párbajban, nem fedhetik fel a Sith Nagyúr kilétét, vagy éppen léphetnek oda elé és vághatják agyon egy villámmal. Egyszerűen azért, mert ez már nem az ő létsíkjuk. Ha ezeket meglépnék, valószínűleg nem lennének jobbak a Sith-eknél, hiszen visszaélnek a hatalmukkal, ráadásul elképzelhetetlen irányba befolyásolhatják a halandók életét. Effektíve istenekké váltak, hát érdemes nekik elgondolkodni azon, mibe és hogyan piszkálnak bele. Valószínűleg ezért sem érdemelheti ki ezt a képességet akárki.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mi van akkor, ha a szellemek - bár mindent láthatnak és tudnak - valójában úgy érzékelik másként az időt és teret, mint az Interstellarban, amikor a szingularitásban volt a főhős? Mi van akkor, ha a szellem lények úgy ismerik az összes igazságot, mintha egy hatalmas könyvtárban lennének, ahol ott van az ÖSSZES tudás a galaxisban a kollektív tudatban, a kozmikus Erő tudatában: jelen, múlt, jövő. Alapból a szellemek is egyek a kozmikus Erővel, a kollektív tudással, amikor viszont megjelennek, akkor a saját tudatos személyiségükben szerepelve kvázi picit kiválnak a kollektív tudatból és átalakul az információhoz való hozzáférésük: ugyan bármelyik könyvet levehetik a kollektív tudás polcairól, csakhogy nem tudhatják, melyik könyv rejti valójában azt az igazságot, amit épp keresnek!

 

Dzséjt, azt írod, hogy a jövő állandó mozgásban van. Azt gondolom, ez igaz, de a földi halandók szemszögéből, hiszen ők az Élő Erőn (?) át nyernek betekintést a lehetséges jövőbe. Ha viszont a szellemek eggyé váltak a Kozmikus Erővel, és nem létezik számukra múlt jelen jövő, akkor simán lehet, hogy az egész idősík (a konkrét, megtörtént!) ott hever a szemük előtt (mint egy kihúzott mérőszalag), amit befolyásolni nem tudnak, bármit tesznek, hatásuk már benne van az előttük heverő idősíkban, viszont ugyanez nem igaz az élő szereplőkre, akik a saját tetteikkel befolyásolhatják azt. Mivel ők még élők, ők a kezükben fogják a mérőszalagot, és tetteikkel befolyásolni tudják annak irányát. Ergo az élőszereplők amit látnak, az valóban egy lehetséges jövő, de nem feltétlenül ugyanaz, amit a szellemek ismernek, ami viszont a végső idősík annak függvényében amit valójában az élő szereplők (és a kollektív kozmikus erőből időnként kiváló szellem lény maga is!) tettek, tesznek és tenni fognak.

 

Példa:

Anakin látja, hogy Padmé meg fog halni, és őt szólongatja. A jövő mozgásban van, ezért próbálja megmenteni, aminek a hatására a jövő változik, így az álma is változik.

Ezzel szemben Qui-Gon a kozmikus Erővel teljesen eggyé válva a teljes létsíkot ismeri, tudja, hogy Anakin majd próbálja megmenteni Padmét, aminek az lesz a vége, amit az EpIII-ban ismerünk, stb. Ott hever előtte a teljes idősík a végső alakulással, épp csak ahhoz, hogy ezt valakinek elmondja, ki kell egy picit válnia a kollektív tudatból és kapcsolódási pontokat kell keresnie, amin keresztül felismeri, hogy az, amit keres, mikor és hol történik - kvázi melyik könyvet kell levennie, hogy elolvashassa. 

 

Pl. Qui-Gon el akarja mondani Yodának, hogy mi lesz a jövőben, akkor ahhoz, hogy ezt személyiségén keresztül közvetíthesse Yodának, kicsit ki kell szakadnia a kollektív tudatból, és kapcsolódási pontokat - könyveket kell keresnie - ahonnan a keresett infókat megtalálhatja. Emellett arról is gondoskodnia kell, hogy pont ott és pont akkor bukkanjon elő, ahol találkozhat Yodával. Nemcsak az számít, hogy a Dagobah-n kell megjelennie, de az is, hogy MIKOR jelenik ott meg. Hiszen Yoda nem lesz/van/volt mindig ott.

Mi van, ha a szellemek számára kapcsolódási pontokra van szükség ahhoz, hogy az adott "jelenethez" oda találjanak? Qui-Gon pl. nem igazán tud csak úgy megjelenni Snoke tróntermében, mert onnantól kezdve, hogy minden olyan szereplő halott, aki segíthetne neki beazonosítani, hogy ezt az infót/történést hol is keresse, ez meglehetősen nehézzé válik a számára. Szeretne odajutni Snoke terméhez de nem ismeri Ben Solot, Reyt, és Snoke-ot sem, így ennek az ismeretnek a megismerése nehézzé válik a számára, ha kiszakad a kollektív tudatból és erről beszélni akar valakivel. Pláne nehéz lenne abban a pillanatban megjelennie. Mintha kíváncsi lennél a "Parkinson kór gyógyítása" című könyvre, ott vagy a könyvtárban, ahol elérhető a tudás, épp csak milliárdnyi könyv közül fogalmad sincs, melyikben van. Ha viszont van egy kapcsolódási pontod, akkor látsz egy világító fényt, ami mutatja: ez az a könyv, amit keresel.

 

Ilyen kapcsolódási pont lehet a saját halálod (Obi-wan egyből instruálja Luke-ot a halála után), vagy valaki, akihez erősen kapcsolódtál az Erőben és még él erős érzelmi traumán esik át (pl. Anakin - Buckalakók - Qui-Gon; Luke - Halálcsillag - Ben; Luke - haldoklás a fagyban - Ben; Luke - Yoda halála - Ben; Luke - EpVI győzelem - Anakin, Yoda, Ben, stb.). Ez pl. azt is jobban elképzelhetővé tenné, hogy miért mondja Obi-wan, hogy nem lehet vele, ha Vaderrel szembeszáll. A kapcsolódás, "az adott könyv" kikeresése és interakcióba kerülés az adott helyzetben szereplő elemekkel egyáltalán nem evidens, és nem könnyű. Mindannyiszor a szellemnek ki kell magát ragadnia a kozmikus Erőből, meg kell találnia a megfelelő pillanatot, és meg kell jelennie ott. És ha még ez sikerül is, attól még, hogy a teljes passzív tudás birodalmából száll alá a földi halandók közé, egyáltalán nem biztos, hogy az összes tudás aktívan az Erőszellem birtokában van és arról saját identitásukon keresztül beszélni is tudnak.

 

Én most valahogy így képzelem, de majd ízekre szeditek.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Teljesen mást akartam begépelni, de aztán ahogy fejben fejtegetni kezdtem, eljutottam egy új megközelítéshez. Szóval, a te levezetésed tetszik, ehhez hozzá tenném ezt: az Erőszellemeknek nehéz megjelenniük a jó helyen és jó időben, ugyanakkor azok a helyek, amiket az Erő átjár, ezt nagyban segítik. A könyvekhez nem feltétlen férnek hozzá könnyen, de legalább a manifesztáció egyszerűbb. Amiből ezt gondolom:

 

A Mortison Qui-Gon képes volt testet ölteni, holott erre saját bevallása szerint képtelen. Sőt csak a Jedi Templomban tudott legalább pár szót megejteni Yoda felé, és külön el kellett navigálnia a Jedi mestert az Erőben tiszta Dagobah-ra, hogy tudjon vele folyamatosan kommunikálni. Később, az Erő Papnőivel Yoda is az Erő által átjárt világokon találkozott: a midi-chlorianok szülővilágán és Morabandon. És a Dagobah-n mintha Ben is akkor és ott tűnt volna fel, ahol és amikor akart, miközben a Hoth-on épp csak alig látható tünemény volt, a Halálcsillagon meg épp csak megszólalt (az érthető, hogy az X-szárnyú pilótafülkéjében nem jelenik meg Luke ölében :) ). Ez még betársul most az Ahch-To, amit szintén mélyen átjár az Erő.

 

Szóval, feltételezhető, hogy az Erőszellemek csak az Erő által mélyen átjárt világokon tudnak könnyedén megjelenni, máshol pedig tényleg komolyan rá kell készülniük - a kapcsolódási pontok kihasználásával -, s talán ezeken a világokon (Hoth, Endor) sokkal korlátozottabbak a lehetőségeik. Keveset kommunikálhatnak, csak rövid ideig láthatóak, stb.

 

És éppen ezért, mivel olykor korlátozottak a lehetőségeik, csak azt adják tovább, ami feltétlen muszáj. Ben gyorsan eldarálja Luke-nak a Hoth-on, hogy húzzon el a Dagobah-rendszerbe, aztán elillan. A Halálcsillagon épp csak oda tud szólni Luke-nak, hogy fusson. Ugyanakkor a Dagobah-n már arra is van ideje, hogy leüljön kicsit beszélgetni, mert ott egyszerűbb jelen lennie.

Ugyanígy Qui-Gon, akinek még a szellemek között is korlátozott lehetőségei voltak, még tömörebbre kellett fognia még a Dagobah-n is. Mondjuk, itt még azt is hozzátenném, hogy minek közöljön olyan infót Yodával, aminek semmi hasznát nem veszi. A rész rávilágított arra, hogy Yoda, még ha tudná is, ki Sidious, akkor sem állíthatná meg a folyamatot, ami akkor elkezdődött. Elvégre a Jedik sem hitték el, hogy Yoda Qui-Gonnal beszél. Azt hitték, meghibbant. Mace Windu meg Anakinnak nem hitte el, hogy Palpatine a Sith Nagyúr - pedig Anakin elevenebb, és közvetlen Sidioustól hozta az infót. Ezután képzeljük el, hogyan néztek volna Yodára, ha azzal áll a Tanács elé, hogy Darth Sidious a főkancellár, és ezt a 13 éve halott Qui-Gon Jinntől tudja.

És ha még valami csoda folytán a Tanács el is hiszi, mit mondanak a Szenátusnak? Váltsák le vagy öljék meg Palpatine főkancellárt, mert egy halott Jedi lovag azt mondta? A Szenátus jóváhagyása nélkül meg ugye nem törhetnek rá a főkancellárra fénykardot villogtatva, mert tudjuk, annak mi lett a vége (amire Yoda fel is hívta a figyelmet - hehe, persze ő akkor már tudta).

És ez is a lényeg: Qui-Gon hallgat arról, kicsoda Sidious, ahogy Yoda hallgat arról, hogy a Jedi Rendnek vége. Yoda tudta az ep3-ban, hogy a vég kapujában állnak, akikkel ott beszélget, meg fognak halni. Senkit sem figyelmeztetett. Tanácsokat adott, próbálta terelgetni a dolgokat (akár a szellemek), de a tudása ellenére nem avatkozott be nyíltan. Tudta, hogy már nincs értelme, viszont az információval talán még árthat is. Ki tudja, hogyan reagáltak volna a Jedik, ha megtudják, a klónok ellenük fordulnak és a Sith Nagyúr nyer.

Szóval Yoda a nagyobb jó érdekében elhallgatja a felsőbb infóit, ahogy Qui-Gon sem köti az orrára azt az információt, ami úgysem hozhat pozitív változást, amit valószínűleg más úgysem hinne el, és amivel talán még Yodának is árthat, aki viszont úgyis rá fog jönni, kicsoda Sidious (a poén az, hogy erre tényleg majdnem sor került idő előtt, pont Sidiousnak hála).

 

De visszatérve a szellemekre:Az egyetlen, ami az elméletedben nem tetszik, hogy a szellemek biztosan látják a jövőt. Viszont ezen még elmélkedem kicsit most (szintén írtam egy jó adag szöveget, de ahogy levezettem, megint más megközelítésre jutottam, ami összhangban áll a tiéddel, Donát), mert ebben is van ráció. Talán úgy tudnám behelyettesíteni saját elképzeléseim helyére/mellé, hogy egy szellem, ha manifesztálódik a mi létsíkunkon, akkor csak annyit tudhat, amennyit ott megtanulhat. Teszem azt, a szellem síkon tudják mi lesz a jövő, de átlépve a fizikai síkra, ez a tudás elszáll. Ugyanakkor, ott függetlenül attól tanulhatnak, hogy megjelennének valakinek is.

Teszem azt, Luke elment az Ahch-Tóra, de mivel elvágta magát az Erőtől, így nem láthatja Yodát. Ugyanakkor ő - részint a Luke-hoz való kapcsolódása miatt - képes a bolygóra úgyszólván alászállni a szellemsíkról, így felderíteni azt, megnézni a könyveket, a templomot. Ugyan a szellemsíkon mindent tudott Ahch-Tóról, a fizikai síkra alászállva már csak azt a tudást őrizheti meg, amit ott szellemként barangolva összeszed. Aztán persze, amikor visszatér a szellemsíkra, megint mindent tudóvá válik, ám ha visszatér a fizikai síkra, akkor a tudása, mondjuk így: ott folytatódik, ahol az előző túráján abbahagyta a tanulást.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Éppen most , Bence1997 írta:

Ott azt mondta, hogy vele lesz az Erő. :) Az, hogy fusson, azt néhány héttel később a Cymoon-1 -en mondta Luke -nak. 

Nem, nem, nem. Emlékezz csak vissza, pár pillanattal azután, hogy Ben eltűnt, és Luke őrült módjára lőni kezdte a rohamosztagosokat, Ben rászólt: "Run, Luke, run!" ;) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Dzséjt írta:

Nem, nem, nem. Emlékezz csak vissza, pár pillanattal azután, hogy Ben eltűnt, és Luke őrült módjára lőni kezdte a rohamosztagosokat, Ben rászólt: "Run, Luke, run!" ;) 

Upsz, tényleg. :oops: Az agyamban csak az X-szárnyús jelenet volt meg, de most megnézve gyorsan tényleg mondja. Pedig már többször is láttam a filmet. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Az Ep.1-ben Anakin mondja Qui-Gonnak, hogy egy jedit nem lehet megölni. Ennek eleve van egy pikantériája, tekintve, hogy később maga Anakin hánnyal fogja megtenni. De most nem is ez az aspektus a lényeges. Qui-Gon azt válaszolja, hogy bárcsak úgy lenne. Aztán pont ő lesz az, aki úttörőjévé válik egy olyan képesség felfedezésének, aminek ha vki birtokában van, akkor bizonyos értelemben tényleg nem halhat meg. Ez pedig majd pont Anakinnal is így lesz.

 

És ez az egész onnan indult, hogy Maul leszúrta Qui-Gont. Az is durva, hogy az egyben eredetileg úgy tudtuk, hogy két fontos karaktert is elveszítünk, majd kiderült, hogy valójában Qui-Gon,illetve Maul sem haltak meg. Csak épp nagyon más útját "választották" az életben maradásnak. Obi-Wan meg jól kifogta velük, mert a 3 és 4 között Qui-Gon szellemével cseveghetett, aztán a Tatooine-on megjelent egy másik régi "szellem" is, akivel újra szembe kellett néznie és megküzdeni vele.

 

Amúgy a sötét oldaliak jól ráfáztak arra, hogy anno Maul leszúrta Qui-Gont. Ez az Erőszellemesdi nagyon nem hiányzott nekik, azóta folyamatosan kibabrálnak velük. Összességében a sötét oldal semmit nem lépett előre a Saga idejében. Uralkodhattak adott időszakokban a galaxis bizonyos szegletei felett, de ennek hosszútávon semmi eredménye nem fog látszódni. A világos oldalon ezzel szemben ráleltek egy olyan képességre, amely alapjaiban változtat mindenen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A sötét oldal mindenképpen ráfázott, mert Qui-Gon valószínűleg nem azért vált azzá, amivé, mert egy Sith elszúrta. A természetes halála ugyanúgy ide vezetett volna. Valószínűleg olyan szinten értette az Erőt és volt összhangban vele, hogy végül ő lett az első képviselője a szellemé vált Jediknek. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, MissKarrde írta:

Valószínűleg olyan szinten értette az Erőt és volt összhangban vele, hogy végül ő lett az első képviselője a szellemé vált Jediknek.

Pontosan tudjuk, hogy Qui-Gon azért lett szellem, mert valamikor utánajárt ennek a technikának, ellátogatott az Élet Forrása nevű világra, és ott az Erő papnőitől kitanulta a technikát. A természetes halála is idevezetett volna, az biztos, ugyanakkor akkor valószínűleg maradt volna ideje arra, hogy megtanulja a testi manifesztálódást is, ráadásul bárhol megjelenhetett volna, és anélkül szólhatott volna bárkihez, hogy annak el kellett volna sajátítani a szellemekkel való kommunikálást. Mert ugye Qui-Gonnal Yoda csak a Dagobah-n tudott ténylegesen beszélgetni, a Coruscanton csak mély meditatív állapotban sikerült "megidéznie", és később Obi-Want is meg kellett tanítania, hogy beszélhessen régi mesterével.

Ellenben Ben már simán megjelent Luke-nak a Hoth-on, a halála után is azonnal rá tudott szólni (Qui-Gon létét tíz év után érzékelte Yoda meditálás közben), és a három szellem az Endoron is tiszteletét tette.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Viszont az érdekes kérdés, hogy a Jedik közül Qui-Gon volt az első akit a papnők alkalmasnak tartottak rá, hogy halhatatlanná tegyék? :hmm:

Valószínűleg csak ő volt eléggé nyitott erre, ő foglalkozott a kérdéskörrel. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem ezek a "valaki csinál valamit az Erővel" dolgok kicsit összetettebbek ennél. Ahogy az nem működik, hogy valaki teljesen önállóan gondol egyet és egy tök új nagy dolgot hajt végre az Erővel, úgy az sem, hogy az Erő megkeres valakit, akit méltónak talál, és felvértezi valami új tudással. Mindkét félnél szükség van a nyitottságra, a befogadásra, a keresésre, a lépésekre. Az Erő folyton sugall egy csomó mindent, rengeteg dolgot akar közölni, tanítani. Ki-ki mit hall ebből meg, hogyan dolgozza fel és mennyire akarja használni.

 

Qui-Gon felfedezett az Erőben valami olyat, amit korábban még senki, legalábbis ilyen mértékben. Elkezdte érdekelni a dolog, elmélyült benne, kereste a további lehetőségeket. Ez többek között elvezette bizonyos helyekre, ahol aztán megkaphatta ezt a tudást. Vagyis ennek egy részét. Amit aztán tovább akart adni, így amikor megvolt rá a lehetőség, akkor kapcsolatot teremtett Yodával. Aki szintén nyitott volt erre, felkutatta a témát, utánajárt, így elsajátíthatta a képesség egy magasabb szintjét. És így tovább.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

De ez megkeresés alapján működik nem? Akit arra érdemesnek találnak. 

Szerintem ez kizárólag a Papnők alapvetése, de ha valaki már megtanulta, annak adja tovább, akinek akarja. Mint ahogy láttuk is: Yoda már csak úgy mezei egyszerűséggel megtanította a módszert Obi-Wannak valamikor a Naboo és a Tatooine között, ami valószínűleg pár órát jelentett. Aztán meg Qui-Gon befejezte az okítást, és szerintem Obi-Wan soha az életben nem ment el az Élet Forrására. Luke esetleg járhatott ott a szellemek sugallatára, de az is lehet, hogy Yoda vagy Ben tanította meg neki.

 

Szerintem azért lett Qui-Gon az első a Jedik sorában, mert ő járt utána ennek. Sokat járta a Galaxist, és tudjuk, hogy azért nem a Jedik voltak az egyetlenek, aki ismerték ezt a képességet (lásd az Atyát), mint ahogy azt is, hogy a Jedik annyi tudást halmoztak fel, hogy már bőven el is felejtettek belőle egy csomót (lásd az Ahch-To, a saját rendjük születési helyét). Qui-Gon valahol ráakadhatott a dologra és utána járt, eljutott az Élet Forrására, ahol a Papnők méltónak találták rá és megtanították.

Yodát meg odanavigálta, hogy tanuljon valami újat az Erőről, a Galaxisról és a létezésről, de nem azért, hogy a Papnők ítélkezzenek felette. Eleve ők is azt mondják, hogy a halhatatlanság képességét majd Qui-Gontól tanulja meg. Szerintem Qui-Gon simán megtaníthatta volna anélkül is, hogy elküldi túrázni Yodát, mint ahogy Obi-Want így is tanították ki legjobb tudomásunk szerint (és talán Luke-ot is).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Dzséjt írta:

Yoda már csak úgy mezei egyszerűséggel megtanította a módszert Obi-Wannak valamikor a Naboo és a Tatooine között, ami valószínűleg pár órát jelentett.

Igen? Én úgy tudtam, hogy Yoda "csak" azt tanította meg Obi-Wannak hogyan tud kommunikálni Qui-Gonnal, de a halhatatlanságot már tisztán egykori mesterétől tanulta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is így gondoltam, csak hülyén fogalmaztam. Ha tovább olvastad a posztom, akkor a kövi mondatban már benne van, hogy Qui-Gon fejezte be az okítást -> a tényleges képességet tőle sajátította el a Tatooine bolygón, amit ugye jelenlegi tudásunk szerint nem hagyott el 19 éven át. Szóval nem találkozott a papnőkkel, nem állt ki próbákat az Élet Forrásán.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Dzséjt írta:

Yodát meg odanavigálta, hogy tanuljon valami újat az Erőről, a Galaxisról és a létezésről, de nem azért, hogy a Papnők ítélkezzenek felette. Eleve ők is azt mondják, hogy a halhatatlanság képességét majd Qui-Gontól tanulja meg. Szerintem Qui-Gon simán megtaníthatta volna anélkül is, hogy elküldi túrázni Yodát, mint ahogy Obi-Want így is tanították ki legjobb tudomásunk szerint (és talán Luke-ot is).

Nem azért ment oda, hogy teszteljék alkalmas-e a tudás megszerzésére? Épp erre voltak a próbák kitalálva. Azt hiszem ez benne is van az első epizódban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet, régen láttam. De az az egy biztos, hogy nem csak az kaphatja meg ezt a képességet, aki belopja magát a Papnők szívébe. Még csak el sem kell oda menni, mert Obi-Wan sosem járt ott, és nem mellesleg, Anakin sem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

From a Certain Point of View:

- Az Erőszellemek a lineáris időn és téren kívül léteznek, látják a múltat, a jelent és a jövőt. Obi-Wan a "halálakor" emiatt az egész életét és a jövőt is láthatta, ami egy kicsit össze is zavarta. Innét derül ki, hogy eltemette Mault, ő adta a T-16-os játékot Luke-nak, amivel az ep4-ben játszik, és látta a jövőbeli, csalódott és megkeseredett Luke-ot is.

- Palpatine nem értette, hogyan tűnhetett el Ben. Halálra rémítette a jelenség.

- Tényleg nagyjából úgy működik a szellemesdi, ahogy Donát korábban fejtegette. A szellemeknek meg kell keresniük a lineáris idővonalon azt a pillanatot, amikor meg akarnak jelenni vagy szólni, ki kell szakítaniuk magukat az Erő síkjáról és vissza kell térniük a mi téridőnkbe, ahol már emlékezhetnek arra, kik voltak ők. Qui-Gon ezt a visszatérést "fájdalmasnak" írja le, mivel egy részük ott marad az Erőben, ezért sok tudásuk is ott reked, például a jövőről. Qui-Gon tudta az ep4 idején, hogy Obi-Wan hamarosan csatlakozik hozzá és Luke-ról is tudta, hogy nagy utat fog bejárni, de nem tudott részleteket. És ahogy fent említettem, Ben is látott egy megkeseredett, öreg Luke-ot.

- Qui-Gon topikjában említettem, de itt is megírom: az ep4 idejére már megtanult megjelenni.

- Yoda és Ben (és Luke) azért tűnnek el fizikai haláluk pillanatában, mert úgyszólván azonnal kilökik egész lényüket a téridőből.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt nem ecseteli. A kötet az RO-ep4 időszakából szemezget, mert ugye annak a 40. évfordulójára adták ki (40 novellát is tartalmaz). Qui-Gon is "csak" azért kapott egy novellát, mert míg Luke elszáguldott haza, hogy megtudja, a rohamosztagosok elértek-e a Lars farmra, Qui-Gon megjelenik Bennek és beszélgetnek kicsit. Amúgy simán ez lett a kedvencem, ami azért nem csoda. Claudia Gray írta, aki az Elveszett csillagokat és a Vérvonalat is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.