Ugrás a kommentre

Game of Thrones

Bomarr

Ajánlott hozzászólás

GOT 7x01

Általában az évadok lassabb, épitkezős résszel kezdődnek és bár ezúttal rövidebb évadot kapunk, most ez sem volt most kivétel. Ha a nyitórészek közt listázni kéne akkor a harmadik helyre tenném. A kedvencem a negyedik szezon nyitánya (Two Swords), amit továbbra is a harmadik évad első része követ.

Csak itt-ott éreztem egy-két kisebb bicsaklást. A Lannister katonák, akikkel Arya összefutott például nekem túl angyaliak voltak. Tetszett a koncepció, hogy bemutatják: a másik oldalon is emberek harcolnak, akik csak a parancsokat követik. A jelenet közepéig még azt hittem, hogy ez lesz az egyik kedvencem, de aztán kicsit túltolták. Pont mint Lyanna Mormontot, aki már megint helyretesz mindenkit, de kezd kicsit önismétlővé válni. Irhatnának neki már valami más jellegű jelenetet is. Sansa pedig vajon direkt lett unszimpatikusra írva? Az ahogy megkérdőjelezi Jon döntését mindenki előtt kifejezetten szemét húzás. Mivel éveket töltött különféle mahinátorok árnyékában úgy tűnik azt hiszi, hogy csak mocskos eszközökkel lehet egy népet vezetni. De ha mindez nem lenne elég úgy tűnik hogy kicsit irigy is Jon pozíciójára (azt viszont bírtam, amikor helyretette Kisujjt).

A részt nálam a Véreb vitte el a hátán. Az összes jelenete arany volt. Az ahogy megkérdőjelezi a Vörös Isten tetteit, ahogy megbánja, hogy -még a négyes évadban- elvette a farmer aranyát, aki most ott fekszik holtan a lányával. Az ahogy eltemeti őket. Öröm látni, hogy a trailerek által belengetett epikusság mellett belsőséges jeleneteknek is van hely. Az külön plusz hogy ebben a brancsban Beric Dondarriontól Thorosig mindenkinek olyan orgánuma van, hogy még azt is szívesen elhallgatnám ha a telefonkönyvet olvasnák fel.

A másik nagy piros pont Euronért jár. Nekem Wilde-al ellentétben baromira bejött az önjelölt király. Csak azt sajnáltam, hogy ilyen rövid jelenése volt. Remélem nem kell sokat várni, hogy akcióban lássuk.

Sam gusztustalan de mókás pokoljárása pedig jópofa közjáték volt. Örültem, hogy ellentétben a Fekete és Fehér Házával a Fellegvárat sikerült egy működő intézménynek bemutatni. Nem csak két ember meg néhány statiszta kószál benne mint a braavosi bérgyilkos képzőben, hanem láthatóan pezseg... najó inkább bűzlik az élettől. A Sam-et játszó szinész mondta hogy az egész olyan mint egy elcseszett Roxfort. A párhuzamot erősíti, hogy a főmestert egy Harry Potter színész játsza: Jim Broadbent, aki a másik franchise-ban Horatius Lumpsluckot alakította. Itt most főleg egy boncolással volt elfoglalva.

De persze remek volt Arya fordított Vörös Násza is, ahogy a záró-képsorok is ütősre sikeredtek. Tetszik hogy újabban már nem ijednek meg a dialógus nélküli jelenetektől. Szóval szó mi szó, jó kis kezdés volt. Innentől viszont ideje belecsapni a lecsóba.

csoli: nem tudom most hogy lesz de korábban a szinkronos mindig egy hét csúszással érkezett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Aha. Köszi a választ. Kellett, mert nem tudtam és csodálkoztam, felirattal lesz az HBO n itthon is a premier ma este.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

GoT

Egyértelműen felvezető rész volt, a történetben igazán nem haladtunk előre, de annyira jó volt viszontlátni a karaktereket 1 év után, hogy ez most nem érdekelt. :) Egyébként nekem is a 4. évadnyitó jött be eddig a legjobban.

- Arya bosszúja a Frey-eket illetően kiteljesedett. Bár a jelenet elejétől fogva kiszámítható volt, mégis ütött. :) A Hét Királyságban valószínűleg az istenek csapásaként fogják elkönyvelni a család végzetét. Arya következő jelenete azt kívánta bemutatni, hogy minden oldalon alapjában véve egyszerű katonák harcolnak, akik csak túl akarják élni, és a gátlástalan fosztogatást és erőszakoskodást nem mindenki űzi. Ed Sheeran-t ti is kiszúrtátok? :) Elvileg még több ilyen híres ember-féle cameo várható.

- Azért Sansától valóban nem volt túl okos húzás, hogy mindenki előtt ily vehemensen kérdőjelezte meg Jon-t. Viszont később Kisujjt jól kiosztotta, gyanítom, a nézők többsége is hasonlót gondol már a fickó bölcs(nek szánt) mondatairól. :) Bomarral egyetértve, most már megismerhetnénk Lyanna másik oldalát is (különösen idegesített, ahogy több karaktert is megmutattak, amint büszkén mosolyog a kis hölgy szavain). Jon nagylelkű volt, az Umbereket és a Karstarkokat illetően, de gyanítom, hogy nem akart megerősíteni egy északi családot sem túlzottan, amellett, hogy az új hűségesküvel üzent azoknak is, akik esetleg eddig a Stark-ház ellenségei voltak, és Ramsay halála óta vákuumba kerültek. Egy vicces Brienne-Tormund párharcgyakorlatot most már megnéznék. :)

- Sandor minden szava aranyköpés volt. :) Legjobb, amikor kigúnyolta Thoros hitét. A Véreb továbbra is vezekel, hihetetlen, hogy az első évad óta ezt az utat bejárta, és szinte a legszimpatikusabb karakterré vált.

- Miközben a Mások jönnek, Sam leragadt a kutatásban és bénázik, de ezek az élettel teli fellegvári jelenetek nagyon jók voltak, hiányzott az ilyen már a sorozatból. Bár ahogy rájött, hogy Sárkánykő tele van sárkányüveggel, kicsit bugyutának éreztem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

GoT: olyan érzésem volt az epizód végére, mintha egy sakk világbajnokságot néznék, ahol a két játékos éppen felhelyezi a bábukat a táblára. A készítők valami ilyen metodikát követhettek. Mindenkit letettek a számára fenntartott mezőre, és a végén... nos, kezdődhet a parti. De valahol éppen ezért tetszett, éreztem, hogy itt nagy dolgok, nagyon nagy dolgok készülődnek, és ezt rendesen előkészítik.

A nyitány szerintem nagyszerű volt. Először meglepett, hogy már megint itt a vén csotrogány (másnak is flash volt David Bradley-t látni így, nem sokkal a Doctor Who évadzárója után? :D ), de aztán csak észbe kaptam: hát a drága Arya az és készül a fordított Vörös Nászra. Babab volt, na. Megjegyzem, hogy működnek ezek az arctalanok? Felveszel egy arcot, és a termeted is módosul? Már korábban is furcsálltam ezt, mert azért na, Arya az átlag nőkhöz képest is apró, mégis simán megtestesít bárkit, bármekkora is.

Amin folyton meglepődök, hogy Cersei mekkora idióta. De komolyan, ennyire ostoba ember nem lehet, mint ez a nő. Nagyon remélem, hogy végül Jaime újra kicsit Királyölővé válik, és beleállítja a kardot szeretett testvére hátába. Ráadásul szerintem kezdenek rajta komolyan megmutatkozni az őrület jelei. Eddig sem volt százas, de eddig csak egy elkényeztetett, sértődött, buta liba szintjén állt, de most, amikor a térképen mászkált és Jaime-vel beszélt, komolyan az volt az érzésem, hogy Tomin halála volt az utolsó csepp, és ebbe már beleőrült. Ja, és a csúcs: hát még fel van háborodva, hogy mindenki elárulta, pláne a Tyrellek. Hát talán nem kellett volna fellőni a fél Tyrell házat a holdra. :facepalm:

Sansa, hát én is pofán vágtam volna a gyűlésen, de legkésőbb utána, amikor még fel is háborodik azon, hogy nem szólhat bele a dologba. Hát ennyire magas neki, hogy a királyt talán nem a nép előtt kéne kioktatni? Hogy értelmesebb zárt falak között megvitatni az ilyesmit? Mindig sajnáltam a sorsa miatt, de ha most elmegy egy áskálódó, szemétkedő irányba, a sajnálatom sity-suty elmúlik (megjegyzem, sosem volt túl szimpatikus a csaj, csak a sorsa miatt szimpatizáltam vele). Jönnek a Mások, ez meg itt hatalmi viadalt akar rendezni? Ojvééé... Mázli, hogy Kisujjt diszkréten elküldte a susnyásba, ez azért mentette kicsit a karakterét a részben. Megjegyzem, szerintem Jon azzal járna a legjobban, ha Sansát küldené Királyvárba (persze nem behódolni, csak elküldeni Cerseit melegebb éghajlatra a kívánságaival). Valahogy így kéne: ő ismeri a Másokat, Sansa a Lannistereket, egyik Stark az egyik oldalt, a másik a másikat rendezi.

Sam jelenetei eléggé gusztustalanra sikerültek, a végén úgy voltam vele, hogy most már elég lesz, mert lassan én is hányok. Mondjuk ez volt a cél, felteszem, küldetés teljesítve. Viszont én az ő szakaszát éreztem kicsit túlhúzottnak. Úgy értem, a jelenet meglehetősen hosszú ahhoz képest, hogy az előre kitalálható megoldás snassz. Már az első pillanatban, hogy meglátjuk a lezárt ajtót, kitalálható, hogy Sam belóg majd oda, ami még nem is lenne baj, de aztán úgy egy perccel később már meg is találja azt, amiért annyit szenvedett. Bennem ez olyan "kezdhettük volna mindjárt ezzel" érzést váltott ki, mert azért a sz*rkaparás és moslékosztás annyira nem volt érdekes. A boncolós jelenet az egyetlen, ami itt tetszetős volt, bár Sam helyében visszakérdeztem volna: mi van, ha csak egyszer nem ér véget a tél?

Ami ellen viszont abszolút nem volt kifogásom, az a Véreb jelenetei. Főleg az a mellbevágó érzés ütött, amikor rádöbbentem, hogy abban a házban szálltak meg, ahonnét ő vitte el az aranyat a fene tudja hanyadik évadban. Azért ez durva. Tetszik, amikor az epikusság leszűkül egy ilyen keskeny, egy embert célba vevő szálra. A Véreb sokat változott azóta, és nyilvánvalóan megütötte, hogy az a gyerek miatta halt meg. A temetés jelenete nagyon ott volt, kifejezőre sikerült.

És végül Dany is megérkezett Westerosra. Ebben a jelenetsorban az tetszett, hogy valami epikus, harsány dologra számítottam, ehhez képest meglehetősen szolid lett, néhány nagyobb látképű snittel (persze benne sárkányokkal) mindössze és zéró beszélgetéssel. Ez nagyon jó volt, a néma áhítat, ez mindent vitt.

Összességében tehát tetszett a nyitány. Nem volt epikus, mozgalmas, tényleg az egész csak a figurák elhelyezéséről szólt, de remekül megalapozott a későbbi eseményeknek, amik nyilván nem lesznek ilyen szolidak, se lassúak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

GOT

Nekem is tetszett. Újra kell még néznem, mert elég sok minden történt, számos szálnak alapozott meg. Ami Sansát illeti,

Én abszolút megértem. Jon a megkérdezése nélkül döntött, tehát a döntés előtt vagy most mondhatta el a véleményét, vagy soha. Sansa egyértelműen meg akarja óvni Jont azoktól a hibáktól, amiket apja elkövetett, és ebbe messze beletartozik a makacs és minden más szempontot félrerakó ragaszkodás az "igazsághoz" és a "becsületességhez", ami végül is a vesztét okozta. Sansa ezért akarta a véleményét kifejezésre juttatni még a döntés véglegesítése előtt. Ez valóban aláásta Jon tekintélyét, de Sansa itt nem szemétkedni akart, hanem jót tenni Jonnal, és ez nagyon nem mindegy. A megvalósítás módja valóban gond volt, de Jon is hibázott itt bőven. Érdemes lenne Sansa véleményét kikérni, és közösen eldönteni mi legyen. Ha ezt megtette volna, akkor valszeg ugyanez lett volna a döntés, csak Sansa nem pofázott volna bele. Mivel gyorsan történtek az események, Jon így nem tudta megbeszélni a testvérével, hogy mi a szándéka, ezért jött ki ilyen fosul a helyzet. A későbbi jelenetben viszont Sansa pontosan tisztázza, hogy miért szólt bele, és szerintem az érvelése jó. Másrészről Jont is meg lehet érteni, aki mindent a Mások elleni harcnak akar alárendelni.

A Vérebes jelenetek jók voltak, bár én csodálkoztam, hogy meg merte közelíteni a tüzet ennyire. Úgy látszik, ebben is fejlődik. Az meg érdekes, hogy eddig a Fal és a víz találkozására nem gondoltak, mint lehetséges áttörési pont. Eléggé adja magát ugyanis. Azt hittem, hogy Sam a könyvben is ennek a térképét találta meg, de ehelyett Sárkánykő lett, ami amúgy is eléggé adta magát. De lesznek még abban a könyvben fontos infók szerintem. Amúgy azon is csodálkoztam, hogy Jon csak a sárkánykőről beszélt az embereknek, a Valyriai acélról valamiért nem. :hmm:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amúgy azon is csodálkoztam, hogy Jon csak a sárkánykőről beszélt az embereknek, a Valyriai acélról valamiért nem. :hmm:

A sárkányüveg a természetben is megtalálható itt-ott, akár ki is bányászható. A valyriai acélból viszont nem lehet újat előállítani. Mióta Valyria elbukott azóta kénytelenek azzal a kevéske acéllal beérni ami hátramaradt. Az ismert világ legjobb kovácsai megtudják művelni őket -egy kardból tudnak kettőt kovácsolni, ha az eredeti kellően nagy volt- de ennyi. Mégha összegyűjtenék az összes Valyriai acélkardot az is kevés lenne egy háborúhoz.

Lista a valyriai acélból készült fegyverekről:

-Hosszúkarom - Eredetileg a Mormontoké volt. Most Havas Jon királynál van.

-Átokszív - A Tarly-ház tulajdona. Jelenleg Samnél van Óvárosban.

-Hűség - A Stark-ház valyriai kardjából Jégből kovácsoltatta Tywin Lannister. Jelenleg Briennél van.

-Özvenykönny - Ez is a Jégből készült. Valahol Királyvárban van. Utoljára Joffrey ravatalozásánál láttuk. Lehet hogy vele együtt eltemették.

-Alkony - A vas-szigeteki Harlaw-ház ősi kardja, jelenleg is a nemesi ház birtokában van.

-Lady Forlorn - A völgybeli Corbray-ház ősi kardja. Jelenleg is náluk van.

-Vörös eső - A vas-szigeteki Drumm ház kardja: egy portyázás során szerezték meg.

-Baelish tőre - Kisujj fegyverét utoljára az első évadban láttuk. De egy rajz képében a legutóbbi részben is feltünt Sam egyik könyvében.

Ezek mellett van egy-két elveszett valyriai kard. Például a Sötét Nővér, amit Hódító Aegon húga forgatott. Vagy ott a Blackfyre, a Targaryenek egyik ősi kardja. De az elveszett valyriai fegyverekből is össz-vissz hét darab van.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát, Sansához:

Szerintem Sansa húzása többet árthatott volna, mintha hallgat ott és akkor. Jon a király, nem ő. Nem uralkodó, tudomásom szerint nem kapott tanácsadói rangot sem, tehát nincs joga, hogy beleszóljon fennhangon a nyilvánosság előtt a király döntésébe. Véleményt akar mondani? Maximum csendben megsúghatja a királynak. Vagy, ha az a célja, hogy megóvja Jont a korábbi hibáktól, azt utána is el lehet mondani. Utána is lehet vitatni a döntést. Sansa ezzel a húzásával csak árthatott volna. Szerencsére Jon jól kezelte.

Meg eleve, Sansa az agyához kaphatna, hogy Jon talán nem szorul kioktatásra az árulásról. Tekintettel arra, hogy egyszer már ebbe belehalt. Ez nem olyan lecke, amit az ember csak úgy elfelejt. Sansa érvei jók - már ha igazak, de szerintem nem azok, szimplán csak ártani akart azoknak, akik neki ártottak -, de akkor is, ott hallgatnia kellett volna, vagy ha már mindenáron bele akar szólni, akkor legalább súgja a király fülébe. És szerintem ez a szétkiabálom mindenki előtt módszer szándéktól függően nagy szemétség volt tőle, pláne a stílusa miatt, ahogy közölte a véleményét.

A slusszpoén pedig az, hogy a szülők bűnéért a gyermekeket akarja büntetni. Khm... Ki is térdelt szakadt ruhában Jofrey és a királyi pereputty előtt, sírva, megalázottan az apja és a bátyja tettei miatt? Sansa! Kit is mentettek meg azzal, hogy a rokonság tettei miatt ő nem büntethető? Sansát! Ezek után ő ugyanazt akarta csinálni, amit Jofrey tett vele, ugyanabból az okból. Hát menjen ám a...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bomarr:

Köszi, nem gondoltam volna, hogy ilyen szűk a lista, illetve hogy minden kard ismert Jon előtt, hogy kinél van. Mert ha ezt nem tudja így pontosan, akkor felszólíthatná az ott lévőket, hogy aki ismer Valyriai acélból készült kardot vagy találkozik vele, az ismerje fel a jelentőségét és ossza meg Jonnal.

Dzséjt:

azért azt ne feledd, hogy Jont most választották királynak. Eddig Sansával egyenragúak voltak, sőt, Sansa még előrébb is volt az örökösödési sorban, de most hirtelen egy csapásra megváltozott minden. Sansa előtt valszeg most tisztult le, hogy innentől Jonnál van a karmesteri pálca végleg. Ezért is mutatják közben Kisujjt, aki alig várja, hogy ráharapjon erre. Amúgy a GOT világában szerintem teljesen megszokott, hogy az árulást követő nemesi család elveszíti a kastélyát, és azt hűségeseknek adják. Az árulás büntetése nem mindig csak halál, elég csak a saját történelmünkre visszagondolni, ott is volt bőven példa a kegyvesztett család vagyonának elkobzására. Én nem tartom ezt ördögtől valónak. Jon is megléphette volna ezt, de most a Mások elleni harc előbbre való a számára.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amúgy a GOT világában szerintem teljesen megszokott, hogy az árulást követő nemesi család elveszíti a kastélyát, és azt hűségeseknek adják. Az árulás büntetése nem mindig csak halál, elég csak a saját történelmünkre visszagondolni, ott is volt bőven példa a kegyvesztett család vagyonának elkobzására. Én nem tartom ezt ördögtől valónak. Jon is megléphette volna ezt, de most a Mások elleni harc előbbre való a számára.

Már csak azért sem árt az ilyen esetekben elvenni a címeket és a földeket, mert ez elbizonytalanítja a lázongókat. A saját életüket sokan feltennék egy lázadás során, viszont ha a családjuk jövője a tét, akkor lehet, hogy kétszer is meggondolják. De ha mondjuk nem is koboznák el a kastélyt, akkoris lejjebb lehetne küldeni a családot a ranglétrán.

(Westeroson úgy van, hogy a király van a legmagasabb szinten, utána az ő zászlóhordozói a nagy családok fejei (Tywin, Ned stb.). A nagy családoknak is vannak saját zászlóhordozói, mint pl. a Starkoknak a Karstarkok, Umberek, Gloverek, Mormont stb. De még ezeknek a családoknak is vannak saját zászlóhordozóik, és ugyan a sorozatban ezek nem tűnnek fel, de a játékban a Whitehillek a Boltonok alá, a Forresterek a Gloverek alá tartoznak.)

Arról nem beszélve, hogy ha már Joffrey - Sansa pároshoz hasonlítjuk, nem mindegy, hogy megbüntetjük, vagy megalázzuk a leszármazottakat. Ha elveszik a két házat Sansa tanácsára, nem hinném, hogy a gyerekek olyan alázásban részesültek volna, mint Sansa részesült Királyvárban. Sokkal inkább gyámok lettek volna, mint Theon, akinek szintén nem igazán volt oka panaszra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valyriai kardok: akiknek van rendkivül büszkék rá. A nemesek körében elég köztudott melyik családoknál van valyriai kard.

Ami a családok megbüntetését illeti: az európai középkorban valóban elég sokszor előfordult, hogy árulás esetén az egész család meglett büntetve, viszont Westeroson általában a jó uralkodók elég megbocsátó természetüek. Hódító Aegon az összes ellene lázadó családnak megbocsátott és címet adott miután felesküdtek neki. Ami azt illeti a Tél Királyaiként a Starkok is így egyesítették annak idején Északot. Volt idő amikor véres polgárháború tombolt a kontinens ezen részén: a Starkoknak rengeteg véráldozatba került hogy végül itt ők lettek a legfontosabb ház, viszont amikor királyokká váltak akkor a legtöbb ellenük harcoló háznak megbocsátottak. Itt például most láttuk az ősz szakállú Glovert: nos volt idő -több ezer éve- amikor az ő ősei afféle kiskirályok voltak Északon. Ha az ősi Starkok olyan kegyetlenek lettek volna mint Sansa akkor az öreg Glover most nem ült volna ott a deresi csarnokban.

És szemben a déli királyságokkal itt a házak nagyon ősöregek. Most oké, hogy volt egy szemétláda Umber, de előtte meg több ezer éven át harcoltak az Umberek a Starkok oldalán. Az öreg Greatjon Umber volt aki először kikiáltotta Robbot Észak királyának és később meg is halt az oldalán. Az egyszál Smalljon Umber miatt durva lenne megfosztani a házat az őseik földjétől. Szerintem ennek békeidőben se lenne jó üzenete.

Azért azt ne feledd, hogy Rickont Umber szolgáltatta ki Ramsay-nek, akire konkrétan rá volt bízva egy Stark élete. Egy ilyen szintű árulásra szerintem a megfelelő válasz a cím és birtokok elvesztése. A Mások elleni harc most mindent fölülírt, de normál esetben szerintem a jó döntés tekintetében nincs nagyon mozgástere a királynak. A Karstarkok egy kicsit más téma.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont Robert kegyelmességére ráfaragott Westeros, mert annak idején a fellázadó Greyjoy-oknak megbocsájtott, erre amint lehetősége támadt, Balon újra fellázadt az aktuális hatalom ellen.

Hódító Aegon meg egy kicsit más tészta, hisz csak azoknak kegyelmezett meg, akik térdet hajtottak előtte (és a sárkányai előtt), mint a Lannisterek, Arrynok és Starkok. Akik ellenszegültek, azok mind ki is pusztultak, mint a vihar király családja, vagy Fekete Harren családja, vagy a Síkvidék Gardenerjei. Ebből is látszik, hogy van amikor a kegyelem a célravezető, de ha nyíltan szembeszállnak veled, akkor sokszor jobb a kemény büntetéshez folyamodni, ha másért nem is, akkor azért, hogy elvegyük a többiek kedvét a "pattogástól".

De itt Smalljon Umber árulásáról van szó. Persze óriási vétek amit csinált: ha túléli a csatát akkor ki kellett volna végezni és ahogy Jon el is mondta ezt meg is tette volna. De Ned Umber nem csinált semmit. Egyetlen bűne hogy egy seggfej volt az apja de például a nagyapja meg északi mércével mérve egy hős volt.

Az meg a másik, hogy az Umberek vannak a leginkább kiszolgáltatva a vadak támadásainak. Mindig is tőlük rabolták a legtöbbet, hisz ők vannak a legközelebb a Falhoz ezért valahol érthető hogy amikor egy óriás meg több ezer vad átkerült a Fal innenső oldalára és Jon az Éjjeli Őrség parancsnokaként oltalmuk alá vette őket, akkor az Umberek úgy vélték hogy ez azért kicsit több a sokknál (mások se helyeselték Jon döntését, az öreg Glover anno pont emiatt nem állt melléjük). Igen túl messzire mentek, de ezért szerintem elég ha Smalljon Umber az áruló meglakol. Ez megtörtént. Meghalt Deres mellett. A gyerekét pláne ilyen fiatal korban amikor még gyúrható, alakítható a személyisége szerintem fölösleges megbüntetni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont Robert kegyelmességére ráfaragott Westeros, mert annak idején a fellázadó Greyjoy-oknak megbocsájtott, erre amint lehetősége támadt, Balon újra fellázadt az aktuális hatalom ellen.

Hódító Aegon meg egy kicsit más tészta, hisz csak azoknak kegyelmezett meg, akik térdet hajtottak előtte (és a sárkányai előtt), mint a Lannisterek, Arrynok és Starkok. Akik ellenszegültek, azok mind ki is pusztultak, mint a vihar király családja, vagy Fekete Harren családja, vagy a Síkvidék Gardenerjei. Ebből is látszik, hogy van amikor a kegyelem a célravezető, de ha nyíltan szembeszállnak veled, akkor sokszor jobb a kemény büntetéshez folyamodni, ha másért nem is, akkor azért, hogy elvegyük a többiek kedvét a "pattogástól".

Ezzekl egyetértek: ebben a világban ha valaki szembeszáll ki lehet nyirni ha felesküszik meg lehet bocsátani. Itt is pontosan ez történt. Ned Umber és a Karstark leányzó nem lázadók, nem törnek a Starkok életére sőt felesküdtek nekik. Csesztetni őket fölösleges kegytelenség.

Az meg a másik hogy Hódító Aegon nem ölt le szisztematikusan nemesi családokat. A Gardenereknek például egyszerüen nem volt szerencséjük. A király meg az örökös pont ott halt meg a Tűz mezején. Ott ahol például a Lannisterek is jelen voltak de nekik nagyobb mázlijuk volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De itt Smalljon Umber árulásáról van szó. Persze óriási vétek amit csinált: ha túléli a csatát akkor ki kellett volna végezni és ahogy Jon el is mondta ezt meg is tette volna. De Ned Umber nem csinált semmit. Egyetlen bűne hogy egy seggfej volt az apja de például a nagyapja meg északi mércével mérve egy hős volt.

Az meg a másik, hogy az Umberek vannak a leginkább kiszolgáltatva a vadak támadásainak. Mindig is tőlük rabolták a legtöbbet, hisz ők vannak a legközelebb a Falhoz ezért valahol érthető hogy amikor egy óriás meg több ezer vad átkerült a Fal innenső oldalára és Jon a Fekete Őrség parancsnokaként oltalmuk alá vette őket, akkor az Umberek úgy vélték hogy ez azért kicsit több a sokknál (mások se helyeselték Jon döntését, az öreg Glover anno pont emiatt nem állt melléjük). Igen túl messzire mentek, de ezért szerintem elég ha Smalljon Umber az áruló meglakol. Ez megtörtént. Meghalt Deres mellett. A gyerekét pláne ilyen fiatal korban amikor még gyúrható, alakítható a személyisége szerintem fölösleges megbüntetni.

Szerintem nem jó szögből nézed. Nem az egyének szintjén kell értelmezni a büntetést, hanem a családra, a címre vonatkoztatva. Nem konkrétan Nedet kell büntetni, hanem az Umber családot, az Umber címet, és ezáltal üzenni a többi családnak: nem packázhattok büntetlenül a Starkokkal. És ehhez az üzenethez az a tény, hogy Smaljon meghalt Ramsay mellett, nem igazán erős. Ebben nincs semmi büntetés. Az igazáért harcolt, és elesett, nem pedig kivégezték. Egyébként annyira nem állhat távol az északtól sem ez a fajta bünti: Lord Royce pl. egyenesen a várak lebontását kezdeményezi, és tudtommal a Völgy is az Északi Király fennhatósága alá tartozik.

Sansán egyébként egyértelműen érződik Kisujj hatása. És ez most bók. Nemcsak a "becsületet" nézi, hanem politikus fejjel is gondolkodik: ha a hűség nem nyeri el jutalmát, az árulás pedig a büntetését, az hosszú távon jobban aláássa egy király hatalmát, mintha a testvére beleszól a hirtelen hozott döntésbe.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Völgy egy déli királyság, nincsenek benne az Északi hierarhiában, meg eleve más kultúra hisz ők az andal néphez tartoznak meg hisznek a Hétben. A logikát meg természetesen értem de szerintem ez zsarnoki logika ami arra alapoz hogy a félelem jó összekovácsoló erő, és az ártatlanok megbüntetése jó hatalmi taktika lehet. Pont ebből a sorozatból derül ki hogy akik állandóan el akarják tiporni az ellenségeiket inkább egyre többet termelnek maguknak

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bomarr

Azzal nem vitatkozok, hogy erkölcsileg helyesen cselekedett Jon, azonban ugyanezeken hasalt el anno Ned és Robb is. Tisztán erkölcsösen nem lehet uralkodni, főleg nem háború idejében. Példát kell statuálni, hogy mi történik azokkal a házakkal, akik ellenszegülnek a jogos uruknak. Különben mindenki kedvére fellázadhat, azt gondolva, hogyha nem sül el jól, akkor is legfeljebb csak az ő feje bánja, az utódai meg megússzák

Donát

Szerintem pont az eheti részből derült ki, hogy a Völgy csak Észak szövetségese, és még mindig Kisujj a Völgy ura. Sansa mondja Brienne-nek, hogy szükségük van a seregükre, ezért van még itt Baelish

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jonnak mindenképp eszesebb döntéseket kell majd hoznia mint az "apjának", de nem érzem hogy itt rosszatt lépett volna. Csak azért mert sok esetben az erkölcsös lépés nem jó nem jelenti hogy mindig a számító és erkölcstelen utat kell járni uralkodóként. Szerintem Jon ebben a helyzetben jó döntést hozott. Erősen meglepne ha a kis Ned Umber vagy a Karstarkok hátba támadnák.

Viszont kérdés, mit üzen ez a többi háznak. Egyelőre nincs gond, hisz most kiáltották ki királynak. De ki tudja, hogy később, amikor nem értenek sok tettével egyet - ha lesz ilyen - akkor mennyire riasztja el őket ezek után mindez egy árulástól. Egyébként én is megértem Jon tettét, csak Sansa álláspontjának jogosságára akartam felhívni a figyelmet.

Egyébként ennek az oldalnak a mobillal megnyitott verziójában írták, hogy a Völgy is Észak Királyához tartozik: http://gameofthrones.wikia.com/wiki/Seven_Kingdoms

Bomarr, amúgy az első északi jelenetet még az előző évadban vették fel?

Lyanna Mormont miatt kérdezem, nem igazán változott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Umberek

Nekem egyébként is úgy tűnt az elmondottak alapján, hogy a háborúból sérülten hazatérő Greatjon Umber (aki az első évad után azért lett hanyagolva, mert a színész nem tért vissza) nem magától halt meg, hanem az áruló fia rásegített erre. Már csak ezért sem érdemelt volna az egész ház cím- és birtokfosztást. Egyébként biztos, hogy a sokezer év alatt nem Smalljon volt az első áruló, de sok esetben a megbocsátás kifizetődőbb lehet a vazallusi rendszerben, amellett, hogy így kevesebb volt az esélye, hogy a hatalmi egyensúly felborul Északon. Tegyük hozzá, az Öt Király Háborúja rengeteg nemesi házat sodort a kihalás szélére. Robin Arryn, Lyanna Mormont, Ned Umber... mind gyerekek, akik idő előtt kerültek a trónra. Nyilván azért Jon sem naiv; minden bizonnyal, ahogy a Völgy felett a "gyám" Kisujj a valódi úr, úgy Ned Umber mellé is kerül egy Stark számára megbízható tanácsadó várnagyi vagy valami hasonló titulusban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

GoT

Kisjon Umber azt mondta, hogyha az apja nem halt volna meg magától, maga segítette volna át a túloldalra. Ezek alapján az jön le, hogy nem volt felhőtlen a viszonyuk, de mégsem ő ülte meg

Amúgy szerintem Tywinról senki sem mondaná, hogy rossz uralkodó lenne, sőt ő volt az egyik legsikeresebb Segítő, amíg az Őrült Király be nem rágott rá, és ő is előszeretettel élt a lázadó családok kiírtásával. Elég csak a Rayne házra gondolni, akikről szól a Rains of Castamere, vagy a Darklyn ház, aminek csak egy tagja maradt életben

és akkor még ott vannak a Targaryenek, akiket szintén gyökeresen akart kiirtani, nem sikerült és lám most vissza is térne megerősödve.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

GoT

Ebből is látszik, mennyire hatásos lehet ez a kiirtás vagy jogfosztás. A Targaryeneknél olyan jól működött, hogy jelenleg kettő is egy-egy hatalmas sereget kommandíroz, még ha az egyik nem is tud arról, milyen vér csörgedezik az ereiben. És egyik sem szívleli a Lannistereket vagy a Baratheonokat.

És azért az sem véletlen, hogy Taywint a saját fia nyilazta le a budin, akivel rettenetesen rosszul bánt, és valószínűleg a kevés életben maradt Stark, de legalábbis egy bizony Aryn tuti ugyanúgy kinyírta volna.

És azért a Starkok eliminálására is elég komoly próbát tettek, aminek ugye megint csak nagy haszna volt. Jon már kétszer olyan hatalmas ember, mint az apja volt.

Teljes hűséget semmi sem garantálhat, de nekem eddig az jött le, ha jól bánnak az alattvalókkal, többségében azok hűségesek a királyhoz. Csak annak oda kell figyelnie arra az egy-két olyanra, aki esetleg lázongana, de szerintem két gyerekben ekkora ellenséget még nem lehet látni. Sőt azzal, hogy nem fosztották meg őket az otthonuktól, nem dobják ki őket a legnagyobb veszély idején az otthonukból, még hűségesebbek lesznek a Starkokhoz, mint bárki más, pláne, ha Jon ezután is odafigyel rájuk. A kegyelem jó dolog, ha ésszel él az ember. Ned Starkkal az volt a gond, hogy ő azt hitte, mindenki becsületes a világon. Jonnál ez totálisan kizárt, hogy felmerüljön, hiszen több ízben is első kézből tapasztalta meg, mennyi becstelen él a világban, hányan nem riadnak vissza az árulástól, a gyilkosságtól. Robb meg túlságosan romantikus volt, és inkább a szívét követte, felrúgva ezzel politikai egyezségeket. Szerintem Jonnál ez sem játszik, mert egyrészt, már hozott áldozatokat a politika oltárán, másrészt, nem úgy tűnik, hogy Ygritte után még mutatna érdeklődést nők irányába, legalábbis jelenleg nem foglalkoztatják a szívügyek.

(Tippre meg azt mondanám, hogy a háború után Jon Targaryen trónra kerül, és Sansa Stark lesz a hitvese, ezzel megteremtve az egyik legerősebb katonai és politikai szövetséget Westeroson.)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

GoT

Nyaralás miatt lemaradtam az új évad kezdő epizódjáról, viszont közben nekiálltunk ismételni a 6. évadot (azt offline is lehetett nézni), és most már végignézzük, mielőtt belevágunk az újba. De örülök, hogy jól indult. :)

Az ismétlésről pedig csak annyit, hogy általában nem jut időm menet közben egy-egy epizódot kétszer is megnézni, így most szinte új élmény ismételni, mondhatnám, hogy másodszorra sokkal jobban tetszik, pedig elsőre sem volt vele semmi gondom. Egy élmény lesz utána egyből folytatni az új évaddal. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.