Jump to content

Zene


luke19

Recommended Posts

24 perccel korábban, RacerX írta:

Nekem a Millennium Falconhoz írt téma tetszik nagyon. Főleg amikor belép az újrahangszerelt klasszikus dallam. Hidegrázós volt a moziban.

Az annyira jó, ott rázott ki először jó értelemben a hideg. Ahogy a hajót meglátja Han és Chewie, az annyira frankó.

3 perccel korábban, luke19 írta:

Nálam Enfys Nest, és csapatának a témája szól már két napja.

Először annyira nem tudtam mit kezdeni ezzel a zenével, nekem első hallásra baromira kilógott a zenei anyagból. De a második alkalommal, amikor már a Savereenen jelentek meg, ott meg annyira adta magát, hogy egyből belehabarodtam. Lehet ezzel is azt akarták jelezni, hogy ők kilógnak a filmből, mert nem önös érdekű bűnözők, hanem valójában a fősodorhoz kapcsolódó lázadók.

 

Amúgy a zenei anyaggal én összességében elégedett vagyok. Ha én csináltam volna, valószínűleg sokkal westernesebb lett volna az alaphang, de ez is jó, mert így legalább meglepett. Valahogy olyan sunyin fülbe mászó, például a főtéma nekem sem megy ki napok óta fejemből. Rendre azon kapom magam, hogy dúdolom, pedig első hallásra az is furcsa volt. Aztán rájöttem, miért ragadt meg ennyire a kobakomban: a '80-as, '90-es évek "ifjusági" sci-fi filmjeinek zenéjére emlékeztet, mint a Navigátor vagy Az utolsó csillagharcos. Van benne valami gyerekes báj, ifjonti könnyedség, ami amúgy Hanra nagyon jellemző ebben a filmben.

 

Viszont amit én negatívumként említenék, hogy bármennyire is jó az eredeti témákat hallani, szerintem Powelnek nem sikerült belesimítani a Solo hangzásvilágába. A Rogue One-ban ilyen gondom nem volt, de itt a Solónál külön hallgatva, például a Reminiscene Therapy-nál olyan érzésem van, mintha Powel csak hozzávágta volna az ep5 The Asteroid Field zenéjét, amit szintén kicsit megnyesett. Pedig az említett L5 & Millennium Falconnál nagyon szépen sikerült az átmenet.

Link to comment
Share on other sites

Nekem a The Adventures of Han, a Meet Han, és az L3 & MF zenéi bejöttek, de a Flying with Chewie/Break Out is megállja a helyét. Enfyst témája is tetszik, a többi pedig szerintem jól sikerült. 

 

Powell jó munkát végzett, bár való igaz, számomra is a Reminiscene Therapy az egyik, amely valamennyire kilóg a sorból, annak ellenére, hogy a klasszikus darabok közül válogatott a zeneszerző. 

Link to comment
Share on other sites

  • 6 months later...
6 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Szegény Solót az ág is húzza. Ha ez nem balszerencsés film, akkor semmi sem az.

Nagyon nagy kár érte sőt még annál is jobban mert számomra a Disney legjobbja volt eddig kérdéstelenül. Így az erőben vérzik a szívem, de úgy látom DVD,BR, eladások nem rosszak így talán van még remény,hogy visszatér kis költségvetéssel valamilyen formában. 

 

Komolyan mondom,ha lenne lehetőségem, hogy beleadjak pénzt a feltámasztásába nem haboznék. 

Link to comment
Share on other sites

1 órával korábban, Nabopolasszar írta:

Hát én már a TLJ zenéjétől sem voltam elájulva, de a Solo még annál is semmilyenebb lett. Egyedül ami megmaradt, az Enfys Nest témája, de a többi teljesen a feledés homályába merült. Ennek ellenére igazán lehetett volna nevezni, de a győzelemre ígysem lett volna sok esélye

 

Nekem meg pont fordítva tiszta felüdülés Powell scorja ami persze merít a régiekből, de belevitte a stílusát, és nekem nagyon egybe van.  A TLJ-re se mondanám, hogy semmilyen, de nálam eddig az a leggyengébb mondom ezt úgy, hogy ott is vannak jó témák. 

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...

Tegnap este néztem a Solo-t a fiammal együtt. Neki is mondtam, hogy mekkorát tévedtem anno, amikor elég keményen kiakadtam a zenére. Azóta széthallgattam a muzsikát, és a filmet is láttam 7-8x kb. Nagyon ott van, a régi dallamokat zseniálisan használja, és remek hangszerelések, jó zenei poénok születtek. Friss anyag, és nagy zeneszerzői tudásról árulkodik. Szeretem nagyon, ahogy a RO anyagát is. Már egyáltalán nem aggódom a Williams mester utáni korszakon, pedig...  ;)

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text .   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored .   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...

Important Information